Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-24 / 276. szám

87 Szombat, 1984. november 24. Panel Ezt a szót az alig több mint húszéves Új Magyar Lexikon még csak mint az építőiparban használatos nagyméretű előre­gyártóit fal- vagy födémelemet ismerte. A panel ma napjaink valósága és jelképe. Jelentéstar­talma sokat bővült. A panel átrajzolta az ország képét, a városok arculatát. A tömeges lakásépítés, az egymil­lió új otthon megteremtése ház­gyárak nélkül hiú ábránd lett vol­na. E technológia viszont új élet­formát. az eddigiektől eltérő életmódot is teremtett. A sta­tisztikák magasba szökő grafi­konjai éles árnyékokat is raj­zolnak. Mert önmagukban a lakásszámok, a központi fűté­sek, a melegvíz-szolgáltatások va­lóban ugrásszerű minőségi vál­tozást eredményeztek, de ellent­mondásokat is szültek. A beton­dzsungelek egyendobozai fel­színre hoztak jó néhány negatív jelenséget. És művésziekké. Mindenekelőtt a valóságfeltáró művészetek — a szociográfia, a dokumentum­dráma, a -hangjáték, a doku­mentarista film és a szociofotó célozták meg a paneléletmód visszásságait. A tényművészek közé tartozik a fiatal szegedi fotós Pataki Zoltán, aki tőmon­datos keménységgel, határozott és szigorúan szerkesztett fény­képeibe a látvány mellé véle­ményt mond, a valósáa képi megragadása egyúttal kérdés is. Tárlata a Bartók Béla Művelő­dési Központ B Galériájában látható. T. L. Díjak, alapítványok L egutóbb október második felében adták hí­rül a napilapok, hogy alapítványi jutalmak ataöására került sor. Akkor Déry Tibornak, korunk kiemelkedő jelentőségű írójának 90. szü­letési évfordulója volt az alkalom a díjátadásra úgy. ahogyan az alapitványtevő — Déry azóta el­hunyt özvegye — kívánta. Tízen kaptak a 6 millió forintos alapítvány évi kamataiból, olyanok, akik a magyar irodalom művelése, a magyar nyelv ápo­lása. magyar irodalmi művek idegen nyelvre for­dítása terén kimagasló eredményt értek el. Alapítványok — némi túlzással — mindig vol­tak. Legalábbis a múlt században már sok hír je­lent meg ilyenekről az újságokban. Ezerféle célra adományoztak tehetős — és sokszor kevésbé tehetős — emberek pénzt vagy értékes vagyontárgyakat. Né­melyik alapítványból templom vagy iskola épült, másokat „szegény sorsú" gyermekek taníttatására fordították de — Mikszáth és mások írásai tanús­kodnak róla — voltak különcök, akik a legképte­lenebb célokra hagyták Vagyonukat, még annál is képtelenebb feltételek kikötésével. No meg — elő­fordult az is. hogy az alapítvány tőkéje és kama­tai szőrén-szálán, azaz pontosabban: kezelőinek zsebeben tűntek el. M a pedig — nincsenek alapítványok. Ez nem mond ellent a bevezetőben írottakkal, ugyanis 1960 óta. a jelenleg érvényes Polgá­ri törvénykönyv hatályba lépése óta így hívják hi­vatalosan: ..kötelezettségvállalás közérdekű célra". A névváltoztatásnak jogi okai voltak, ugyanis a régi polgári jog szerint az alapítvány „önálló jogi személy", szocialista körülmények között pedig er­re nincs lehetőség. Aki ezt a kötelezettséget vállalja, rendelkez­het arról, hogy pénzét mire. kinek vagy kiknek — esetleg milyen intézményeknek — a támogatására fordítsák, s hogy ki kezelje az összeget. Ha ez utóbbiról nem rendelkezik külön, a szakmai fel­ügyeletet ellátó szerv jelöli ki a kötelezettségválla­lás kezelőjét. Hogy hányan és milyen összegben hagyatkoz­tak így az utóbbi időben, azt összeszámolni is sok volna. Az alapitványtevők (a körülményes, hi­vatalos név helyütt egyszerűbb így nevezni, s ál­talában így is ismerik) többnyire országosan vagy nemzetközileg ismert nevű személyiségek hátra­maradottal. akik így is meg kívánják örökíteni hozzátartozójuk emlékét. Néhány név a sok közül: Kondor Béla. a ki­emelkedő jelentőségű festőművész szülei fiuk em­lékére adtak át közel negyedmilliót a Képzőmű­vészeti Főiskolának, hogv a kamatokból tehetséges grafikust vagy festőt jutalmazzanak. Gorka Géza örökösei ügy rendelkeztek, hogy az Iparművészeti Főiskola évente adjon jutalmat egy tehetséges és példás magatartású kerámia szakos hallgatónak. Hermann Lipót özvegye 1977-ben két művészkép­zős festőnövendék, két évvel később egy szobrász­növendék jutalmazására hagyott jelentékeny össze­get a Képzőművészeti Főiskolára. M éltóképpen sorakoznak fel a képző- és ipar­művészek mellé a zenészek. A Bartók— Pásztor ¿/-dijat — nagy zeneszerzőnk és öz­vegye. Pásztory Jjit.ta zongoraművésznő nevét együtt vi •«•!( a di.i — minden év március 25-én, Bartók szúMéséiiek évfordulóián ítélik cda . egy­egy magyar anyanyelvű zeneszerzőnek és előadó­művésznek. aki hozzájárult a zeneművészet fej­lődéséhez". A Zeneművészeti Főiskolán alakult meg a Weiner-bizottság is. amely — a Weiner Leó leánya által átruházott szerzői díjak és jogdijak kamatá­ból kétévenként versenyt rendez az 1960-ban el­hunyt zeneszerző emlékére. Közismert a. Cábor Andor nevét viselő. és családja által alapított írói jutalom. Fűst Milán özvegye pedig úgy rendelkezett, hogy 24 ezer fo­rintot egyik évben két költő, másik évben két Pró­zaíró között osszanak fel. Századik életévét járó írónőnk. Dénes Zsófia 1976-ban alapította az Ady­jutalmat. Honthy Hanna úgy rendelkezett, hogy alapít­ványának kamatait páros években pedagógusnak, páratlanokban pedig orvosnak adják oda. kiváló eredményekért. Csaknem minden alapítvány az örökhagyó nevét viseli. Kivétel: Péchy Blanka, a magyar nyelv tisztaságán évtizedek óta híven őrködő mű­vésznő. aki a közismert Kazinczy-díjat alapította. ' Székely Mihály, Lengyel József, Gáli István, Rajz János, Gyergyai Albert, Ajtay Ar.dor. Szép Ernő, Oláh Gusztáv — néhány név azok közül, akiknek emlékére a hozzátartozók alapít.vanyt tettek, vagy akik maguk rendelkeztek igy vég­akaratukban. S mellettük: kevésbé ismertek és szélesebb körben ismeretlenek: Siklódi Ferenc és felesége a ceglédberceli általános iskola Édes anyanyelvünk pályázatának díjazására hagyott megfelelő összeget, Tompa Kálmán orvos a pécsi Művészeti Szakközépiskola két-két tehetséges ta­nulóját kívánta segíteni egy tanévben havi 500 forinttal. A hazaiakon kívül voltak és vannak külföl­dön — magyarok és nem magyarok —, akik je­lentős összeget adták különböző nemes célokra — magyaroknak. Róbert Graves angol költő és író Magyarországon megjelent műveinek honoráriu­maiból az év egyik legjobb magyar verse költő­jének jutalmazására alapított nívódíjat, Georg Schustck a szubrett szerepkörben legsikeresebb magyar színésznők számára ajánlotta fel a Bár­sony Rózsi Emlékgyűrűt 110 ezer osztrák schilling kamataival — kétévenként. (Schustek a 30-as évek kitűnő magyar szubrettjének férje volt.) Cziffra György, a Franciaországban élő, nem­zetközileg is elismert zongoraművész Liszt Fe­renc emlékének ápolására ajánlott fel több mint százezer forintot, amelynek kamatait osztják el. Szirmai Albert, az USA-ban élt zeneszerzőnk a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés szakának egy tehetséges, végzős hallgatója jutalmazására négy­ezer dollár évi kamatait hagyta. Emerigo Gellért, ugyancsak Amerikába szakadt hazánkfia festő­vagy szobrásznövendék számára tett alapítványt. K orántsem teljes a felsorolás. Sokan voltak, vannak — és remélhető, hogy lesznek is —, akik tehetséges' fiatalok segítésére, ho­rizontjuk tágítására szánták életük anyagiakban mérhető eredményeit. Minden alapítványnak meg­van a megfelelő gazdája. Az odaítélésekről szóló, már-már mindennapos hírek mutatják, hogy jól sáfárkodnak a kezelők a „közérdekű célra tett kötelezettségvállalásokkal". Annál is inkább, mert a kötelezettséget — a kezelők is vállalták. No meg a díjazottak, jutalmazottak. akiktől joggal vá: ható cl. hogy megteszik a maguk területén a legtöbbet, amit tehetnek. V. E. Lödi Ferenc Szemklinika, húszas kórterem A nyavalyáktól lélegző szobában reggel hat óra. kel a fény. az árnyék. Az ágyról lassan lecsúszik a lábam, mintha egyedül biztosan megállnék. A látott világ egyre szűkül össze, kisebbedik a fény és tömörebb az árnyék. Mennék, ha sorsom össze nem kötözne, s talán nem késő. magamra talalnék. A többiekre nézek, arcuk ködben, így látnak- ök is mind csodára vár még hajlottan. mint az ág. vagy már törötten s elnéznek messzi, ahol nem volt árnyék. Tudom, ki sírt. nyögött, beszélt álmában, én nevettem, fölöttem volt a tárt ég es találgattam, ki volt. ki járt nálam, hogy fényt hozott és eloszlott az árnyék. Lidérc volt. tűnő képzelet az éjben, egy darab élet. amely vissza fáj még. .Tobb volt táncolni sziklán, meredélyen, ott béke volt. s testvér a fény. az árnyék. Színesen, fájva jönnek szép remények és rám köszönnek, ez is ajándék. Odáig értem, hogy magamtól félek. Köröttem erdő, s talán kitalálnék ... Bújócskát játszom, gyér a fény. az árnyék, pár hónap, év és nekem besötétül. Ennyi világgal anyám biztos vár még. s az Isten is kibékül velem végül. Herceg Árpád Kivilágítanak az éjszakák Osz. van. csalhatatlanul ősz. Gubbaszt a postagalamb a háztetőn. mint akinek dögvész ülte meg máját, tüdejét. egvetlen útja maradt még: a zuhanás. zuhanás kijelölt légifolyosón. Hagyjuk hát gyanútlanul tiszteletköreinket! Koponyánknál már villog a tündökletes baltaél. az égbolt kivácsoltvas-ajtaja kitárva. kitárva az aranyalmakertre — Gsz van. de milyen ősz van! Sugaras, madaras ősz van, és torkunkban megint agy vacog a sírás, mintha hirtelen szakadt volna ránk az árvaság, mintha most szakadtunk volna ki a gyerekkorból; sötétülő arcunkból kivilágítanak az éjszakák, de milyen éjszakák — Holnap, holnap talán November Vállalathoz szegődünk, megszánkóz tatjuk saját szemünkön a hóekéket: mert dolgozni keli! Röpülni, szállni, elszállni a vasgolyóval, el ebből a milyen-őszből — Sötétülő arcunkból még kivilágítanak az éjszakák, s zuhanunk, zuhanunk a sugaras leégi folyosón —

Next

/
Thumbnails
Contents