Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-24 / 276. szám

88 Szombat, 1984. november 24. A magánházak építészeti kultúrája — Ne szedje le! Inkább adok még nejlont oszt avval tekerje körbe jó erősen ahol kihasadt. Hátha akkor nem szuszog. A fene essen abba a tömlőbe, hogy nem ott ereszti a levegőt, ahun köllene. Így nem tud vele pumpálni, mer melléfúj. Amúgy jó ez a bicigli. Tiszta jó, csak leeresztett. Dehát higgye meg, hogy nem lehet lukas. Sehun nem toltam én bele a szúrósba, akkor meg mitül lukadt volna ki. — Nem ülök én föl rá. mert nem tudok biciklizni, de mégis csak jó az, ezt, azt eltologatni. Fiatalasszony voltam, tudja — tizenhat évesen vett el az uram — amikor egyszer megpróbál­tam. Az vót a baj, hogy vót ott egy olyan komiszkodó nagy­marha rokongyerek, aki meg­fogta a hátuljamat, má úgy ér­tem. hogy a bicigliét, amikor ráültem, oszt amikor elindul­tam, lefelé a lejtőnek, tiszta erőbül meglökött. Mentem én, mint a veszettfene, amíg el nem estem. No, azóta oszt én meg sem próbálom, hogy fölüljek rá. Most meg már mit tanulgatnék, hetvenkét évesen. Tologatom. Persze, ha nem lapos a gumi­ja. Hát csak leszedi, amit én rátekertem? Jól van, szedje, csak javíjja meg. Mennyi egy ilyen tömlő, két forint? öt fo­rint? Annék én érte tízet is, ha vóna. De a kisbótban nincs, a faluban sincs, hiába megy az ember érte három-négy kilo­métert. mégse kap. Be köll menni Szegedre. Az harminc­nyolc forint. Csak mert ez a vacak kilukadt. Akkor inkább tekerje, no itt van még egy da­rab nejlon. — Az uramnál mindig vót tartalék. Mindenből. Tömlőből ls. És ő bicigliznl Is tudott! Pe­dig 6 is mér ember vót, amikor megtanult. Házasember! Jó be­Pumpatömlő ivott a lelkem, oszt fölült az ángyoméknál. de esett kelt, mégse hagyta abba. míg nem tudott. Olyan ember vót! Az esküvői ruhájának áz ülepít mind szétszaggatta. De mégis megtanult! Szegény ... _ — Negyvenöt évig vót beteg. Az ideg ráment a szívére. Ami­kor a kisjányunk meghalt. Két­éves vót az ártatlan. Vérhast kapott a dinnyétül. Másfél nap alatt elvitte. Attulnan fogva oszt az uram mindig olyan beteges lett. — Én meg. amikor a fiúnk. Bordánvban halt bele a vízbe. Tizenkét évesen! Ügy higgye meg, hogy én nyóc évig meg nem szólaltam. Megállt bennem a szó. Tudtam én, hogy mit mondanak, azt is, hogy mit aka­rok, de kimondani nem vótam képes. Néha most is megakadok. Megállok, oszt azon töröm az agyam, mit akartam mondani. — Adjak még cérnát? Van belőle elég. Vegye csak el, jól körültekerni. Űgyse köll mán nekem annyi. Amióta a szemem műtötték, nemigen varrok. Nem úgy, mint azelőtt. Dolgoztam itt a népeknek. Most csak ezt a székhuzatot csinálom. De las­san. mert mondom, nem jó egyik szemem se. Ehun-é. ilyen vastag a szemüvegem, láti-é? Hályog lehetett rajta, vagy nem is tudom mi. Inkább azt hi­szem. ráment az ideg. — Amikor a fiam meghalt, akkor. A másik fiam. Kötél ál­tal. Bánatában. Amikor mán minden jó vót. A gyerekeit ls kistafirozta. házat adott, autót adott nekik, mert vót mibül. Dógos. ügyes ember vót. Csak hát az ital! ö is, a gyerekek is. az asszony is. Az asszorry meg még rossz is lett. Oszt a fiam attul ... A szégyentől. Kért tő­le pálinkát, mert az meg ott tartotta a párnája alatt. Lehord­ta az asszony minden részeges­nek, oszt nem adott neki. Tíz perc múlva már halott lett oda­kint. — Né mán. nem szelel! De ügyes ember maga. Csak neip köll ezért drága pénzt kiadni, hogy Szegedre menjen érte az ember. Jó ez a tömlő. A pum­pa is, csak eltört a taposója. de ha a lábával megfogi a végit, ott a bütvkinél. akkor pumpál­hat! Ehun-e! Én meg belefo­gom a szelepjibe. Jó, hogy ki­cserélte a szelepgumit, hátha az gyengült e! oszt azért eresztett le. No, fújtassa, mén az bele. Hihij. de mén! Igaz-e? Szinte föléled. Ebbe legalább lehet lel­ket pumpálni. Nem úgy mint őbeléje. szegénybe. Az akit az al­só képen lát. Az unokasógorom. Azzal a szép kis menyecskével. Másfél évig éltek tán együtt? Vagy addig se? Pedig szépen éltek. Csak hát az ital! A kis­bolt mellett a kocsmában. El­nyomta a buzgóság, oszt rábo­rult a pultra. Tudták rólla. hogy ha ilyenkor elalszik, nem lehet fölkőteni, hát hagyták is. Ami­kor gyütt érte a felesége, éb­resztgeti, próbál bele lelket ver­ni, de már akkor késő vót. Utóbb azt mondták az orvosok, ha negyven doktor lett vóna is mellette, akkor se tudták vóna megmenteni. Úgy fektibe, a pultra dőlve. — Hát, hallja, ez mán teljes­ben jó. Innye, de örülök! Mond­tam én. hogy nem rossz ez a bicigli. Csak a tömlő. De most­mán asse. De megdógozott vele! Hát ihun-e igya meg. Jó édes bor. Itt termett. Igya csak, nem sajnálom, olyan jól elvoltunk itt. Elbeszélgettünk egy kicsit, nem igaz? Hogy is híj jók ma­gót?. . . IGRICZI ZSIGMOND T öbb éve tartó jelenség: másmilyen házak épül­nek falun és városon, mint amit sok-sok esztendőn át megszoktunk. Történelmileg ki­alakult nálunk egy falukép, ami kisebb-nagyobb változásokkal ugyan, de az egész országra ér­vényes volt. Jellemző alapvonó­sa: az utcára merőlegesen, vagy fűrészfogasan telepített ház, amelynek utcai homlokzatán két — a homlokzat méretéhez illő — ablak; udvari frontja pe­dig tornácos, oszlopos, vagy si­ma, díszítés nélküli volt. A falusi életforma változása a házaknál is változást hozott. Ahol ez a változás egyszerű „korszerűsitést" jelentett, ott a két ablak helyett egyetlen há­romszárnyú ablak került a hom­lokzatra. amelynek jellegzetes díszítését leverték, hogy csil­lámporos nemesvakolattal pu­colhassák be. Nem biztos, hogy ez a fajta korszerűsítés javítot­ta a faluképet. Ahol pedig a házat lebontották, hogy a he­lyére új kerüljön, az új — év­tizedeken át! — sátortetős volt. Ez az egyenház ezerszámra árasztott el várast és falut. s egyhangú sivárság dolgában méltán vetélkedett lakótele­peinkkel. Ezért is látjuk szépnek mind­azt, ami az utóbbi években épült, még ha valójában nem is olyan szép, csak eltér a meg­szokott sémáktól. Akkor is. ha ez az újratörekvés helyenként hajmeresztő egyformaságot szül. mivel egy szép és sikerült ház a tetszés okán rendszerint meg­sokszorozódik. S zemlátomást változott az igényesség, pontosabban: megszületett az igényes­ség. Az emberek — ha otthon­teremtésre határozzák el magu­kat. és számot ve!n«k n ebe'.' ö­iégeikkel —. ma már rájönnek, hogy nem túl nagy többletkölt­ség árán (vagy éppenséggel anélkül) csinosabb küllemü es jobban használható házat is lehet építeni. Megjelentek a kétszintes épületek, s ami kü­lönösen fontos, az unalomig megszokott merev, szögletes formákat egyre szélesebb kör­ben váltják fel a lágyabb for­mák. Ismét megjelentek — örülhetünk is neki! — a mind­örökre száműzöttnek hitt íves alakzatok, a félkörívzáródású ablak- és ajtónyilások, a holt­íves tornácok. Sajnálatos azon­ban. hogy ebben a nagy meg­újulásban nem született igazán újjá a jellegzetes magyar pa­rasztház. Az ajánlott tervek nagy gyűjteményét forgatva csak egyes stílusjegyek feléle­desét figyelhetjük meg. Betört és bántón hódít viszont a Nyu­gatról importált szép. de a mi tájainktól idegen alpesi forma. A falu- es városképek formá­lásában tehát óriási szerepük van a magánerőből megvalósuló családi házaknak. Már csak azért is. mert az ország lakás­építésében mind nagyobb a részarányuk. A kettő közötti szoros összefüggés felismerésé­ből eredt az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztériumnak az a kezdeményezése, hogy ha­gyományos elismerését jelentő, évente kiadott nívódíjakhoz ha­sonlóan — a magánerős építést is elismerjék. F.nnek az eszköze Az év lakóháza című pályázat lett. amelyet első ízben értékel­tek két fordulóban: a megyei, s az ott legjobbak kiválasztása után az országos pályázaton. ..Az év lakóháza '83" pályá­zatra azonban a megyékben fö­löttébb kevés pályamű érkezett. Raranva megye büszkélkedhetett a legtöbbe! itt. 38 pályamű cso­magja ! bonthatta ki annakide­jén a zsűri. Ám a naagy szám •mellett ott is az a meglepetés érte a szakértőket, hogy a pá­ljamüvek bizony nem ..fedték le" a megyét. Akárki kapásból tudott volna legalább féltucat­nyi további olyan házat monda­ni a megye más területeiről, amelyeknek a pályázaton lett volna a helyük. Ha így volt a legtöbb pályaművel szereplő me­gyében, hogyan lehetett a töb­biben? H a abból indulunk ki. hogv Az év lakóháza elneve­zésű pályázat évről évre ismétlődik, akkor arra kell tö­rekedni. hogy a magánerős épí­tés tényleges keresztmetszetét adja. a merítés a tényleges mennyiségből történjék. Rengeteg múlik az első fokú építési hatóságokon. amelyek kiadják az építési, majd a befe­jezés után a lakhatási engedélyt,' valamint a magántervezői szak­értői bizottságokon. amelyek viszont véleményezik a terve­ket. Ha ezek eléggé jószeműek, és a hivatásuk magaslatán van­nak. már eleve láthatják, hogy melyik terv lehet esélyes a pá­lyázaton. s ha kiadják a lakha­tási engedélyt — a befejezettség a pályázaton való részvétel fel­ietele —. akár hivatalból is benevezhetnék az arra érdetnes házat. Bár ehelyett célszerűbb a buzdítás, a ráhatás. Végtére is elsősorban az építtető magán­ügye, ho«y akar-e pályázni vagy sem. Különben ha a pályázat­nak lesz már hagyománya, bi­zonyára nem lesz szükség a biztatásra, hiszen az idei elisme­rések is rangot jelentettek ; a közvélemény szemében. V olt a pályázatnak egy je­lenség*. ami bizonyára félreértésen alapult (mi­vel senki sem mondta ki tila­. lomkent) szinte egyáltalán nem pályáztak ajánlott terv- alapján megvalósult házzal. Az országos bírálatra beadott 54 ház között mindössze egy volt ilyen, jól­lehet tavaly 25 000-nél több ajánlott tervre adtak ki építési engedélyt. Pedig ezekkel a há­zakkal is lehetne pályázni, már csak azért is. mert úgyszólván egy sincs, ami eredeti formá­ban valósulna meg. A felhasz­nálásnál ki-ki hozzáteheti a maga egyéni ötleteit, s ez ál­talában az épület előnyére vá­lik: küllemében is, használható­ságában is. HÁRSFAI ISTVÁN Szabadidő-park a Sancer­tavaknál Nagy érték a szegediek számára a Sancer-tavak környéke. Szép ki­ránduló-. pihenőhely ez a terület: a volt téglagyár munkagödrei helyén né-gv gyönyörű tó van. erdős, ligetes környezetben. A mintegy 50 hektá­ros. körülkerített parkban hamaro­san megkezdődnek a rendszeres va­sárnapi tű rávezetések. A körtöltés. Szél utca. Fraknói utca. Cserepes sor által határolt szabadidő-park kialakításához több szegedi üzem és középiskola járult hozzá társadalmi munkával. Somo­gyi Károlyné képei a Sancer-tavak őszi hangulatát mutatják be.

Next

/
Thumbnails
Contents