Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)

1984-11-24 / 276. szám

Kalandok és fölfedezések M

intha a kísérletek kora lezárult volna. Legalábbis a társadalmi kísérleteké, valahogy úgy, mint a nagy földrajzi felfedezéseké akkor, amikor egy-két szigettől eltekintve minden partot láttak már európai hajósok, minden földre kitűztek lobogókat, s jobbára már csak két föladat maradt. Elmerengeni a tanulságokon, új világképet dolgozva ki. S gyarmatosítani, elsajátítani, a meglevő kereteket szétfeszítve a meglevő vérkeringésbe bekapcsolni az új világokat is. Nagy földrajzi felfedezések évszázadok óta nem születtek e földön. Voltak kalandok, tán lélegzetelállítóak is. Eljutottunk az Arktiszra, az Antarktiszra. megtaláltuk az Északi átjárót (úgysem igen vesszük hasznát a gyakorlatban), eljutottunk a Himalája csúcsaira és a Csendes-óceán legmélyebb pontjára, de földi életünk kereteit mindez nem változtatta meg, nem tágította ki. Voltak kalandjaink, tán lélegzetelállítóak is az utóbbi három-négy évtized társadalmimodell-kísérleteiben is. Volt Teilhard de Chardin, volt Mao, Marcuse és Che Guevara. És voltak kommunák, hippik és punkok, volt 1968 Párizsa, voltak népi kohók és vörös brigádos merényletek, de életünk kereteit mindez nem változtatta meg, nem tágította ki egy új világkép, új társadalmi modell irányában. Mert a kommunák föloszlottak, tagjaik ma már jól kereső ügyvédek, menedzserek; a hippik eltűntek, a punkok lassanként öltönyt vettek, nyakkendőt kötöttek, "68 párizsi egyetemeinek lázadói ma a nyugateurópai establishment pregnáns képviselői: a népi kohók egykori munkásai mára nyugatnémet tervek- alapján épült, japán elektronikával vezérelt csodakohók dolgozói. Mi történt vajon? Nem tud újat nyújtani az emberiség önmagának létföltételeiben.? Kifulladt újító kedve és újítani tudása? Föltehetően sem ez. sem az. Inkább talán arról van szó, hogy másféle lett a világ, s az. elvetélt, voluntarista kísérletek rendre úgv jártak, mint Velence, vagy a török birodalom a nagy földrajzi felfedezésekkel és a rendszeres óceáni hajóforgalom beindulásával: elment mellettük az élet. Mert tetszett, nem tetszett. az új földrajzi helyzetben Európa kereskedelmi-hatalmi központjává Spanyolország, Nagy-Britannia és majdan Hollandia. Németország és Franciaország váltak, s az egykoron nagy Velence álmos városkává süllyedt, amit csak a turistainvázió keltett új életre. És az sem valószínű, hogy a társadalmi haladás fő irányait akárcsak jelentősen módosítani is tudnák kreált elméletek, egyéni vagy egyedi cselekvések, ad hoc akciók. Legföljebb, ha kemény kényszerek téríthetnék el. Mert. ha el is tekintenénk a két világrendszer közötti alapvető ellerté'ektől. jelenünket is. s még inkább jövőnket a műszakitudományos fejlődés, a technológiai forradalom, a mikroelektronika fogják elsősorban meghatározni. ha csak nem számolunk azzal a végletes lehetőséggel, amire épeszű ember gondolni sem mer: az atomháború kataklizmáiéval. J

ó. rendben. Az életnek vannak főútvonalat, de mellékvágányai és kitérői is. Hisz a török birodalom hatalma már rég leáldozott, de azt vagv másfél évszázados késéssel tudta meg igazán maga a birodalom. Hisz oly eldugott helyzetbe került, hogy Európa számára egyszerűen érdektelenné lett sokáig. hogy tönkreverje, visszaszólítsa és kompromisszumokra, ..elfogadható"' magatartásra kényszerítse. Jó. érthető is, hiszen T- -ökország nem volt abban a heiyzetben, hogy zavarhassa az. óceánok hajóforgalmát, hogy va,amennyire is komolyan veszélyeztesse Európát, annak gazd-sági, politikai. társadalmi f- lódését. Az iszlám akkor leéld -óban volt, csakúgy, mint a katolikus egyház itt, Európákon. A gazdasági, hatalmi változásoknak megvolt az a természete, hogy egyértelműen , új realitásom kat teremtettek a mindennapokban éppúgy, mint a gondolkodásban. a fejekben. Talán azért, mert akkor a gyakorlatban még egyértelműen a létezés határozta meg a tudatot, vagyis a világról vallott és alkotott véleményeket, s mert akkor a világról vallott vélemények — hatékony tömegkommunikáció híján — korántsem befolyásolták anynvira magának a világnak a sorsát. mint mostanában. Akkoriban, száz.adokkal előbb tulajdonképpen a realitások —- a lehetőségek és korlátok egysége — szülték a nézetek és vélemények valamilyen együttesét. anélkül, hogy e nézetek széles körben befolyást tudtak volná gyakorolni a valóságra. Kivéve természetesen például a reformációt, amely amúgy is az új. tágabb valóság szerves termékeként létrejött nézetrendszer volt. Mára viszont mintha változott volna a helyzet. Nézetek, hitek születnek rendre, nem anvnyira a valóság kényszeréből, hanem a valóság külöpböző szempontok szerinti logikai értelmezéséből. önmagában ez, sem érdemelne szót, hiszen ilyen nézetek mindig is születtek. De manapság e nézetrendszerekhez hol fegyveres-katonai-állami hatalom a világ ..főútvonalain" kívüli országokban, hol az egyetemi katedra ..hatalma". hol az ésszerűtlen remény és hit. hol pedig messianisztikus-megváltói attitűdök, vagy a „tudományos" apparátusok meggyőző ereje járul úgy. hogy a tömegkommunikáció szinte határtalan hatáslehetőségeivel teremtenek életteret maguknak. I

gaz. mára emlékké vált a népi kohók rendszere, Che Guevara elesett a reménytelen harcban, a kommunák valahai tagjai. 1968 francia diáklázadői egyetemi katedrákon' ülnek és jachttulajdonosokká lettek. Változott a világ, rácáfolt a szent elvek és még szentebb tudás nevében kreált gyakorlatokra. És mégis: Mao. Marcuse. Che nézeteit még ma sokan valliák. Európa-szerte És nálunk is. Félreértés ne essék, nem ar-a a néhány ezer, Európában ma is létező és megmosolvognivaló maoistára, vagv Che képeit dédelgető néhány száz emberre gondolok, akik számára az emlékezetes piros könyyecske vagy a képes trikó inkább csak szimbólum. s akiket a kutya sem vesz komolvan. még a tájékoztatás sem. hogy valahol is nyomatékosabban hangot adhatnának nézeteiknek. Azoknak a nézeteknek. amikről az élet már rég bebizonyította: nem jók, nem válnak be a gyakorlatban. Inkább azokra gondolok. akik maguk sem tudják igazán, nézeteik milven forrásból táplálkoznak. akik maguk sem seitik. ugyanazok a nézetek már milyen kudarcokat szenvedtek el — a gyakorlatban. Szakemberekre, értelmiségiekre, gondolok elsősorban, akikhez késve, sokféle közvetítéssel és torzulással jutottak pl Mao. Marcuse vagv Che nézetek s akik nagyon is elégedetlenek a társadalmi mozgások szemináriumi — mechanisztikus magyarázatával, viszont nem eléggé táiékozottak az újabb politológiai, szociológiai kutatásokban, hat e kettős h1ányt igyekeznek viszonylag könynyen hozzáférhető és alkalmazható pótszerre", betölteni. Vajon, mi !°het az oka annak. hogy ha egy fiatal. de már pár éve a pályán dolgozó szociológust vagy politológust hallgatok. írását olvasom, mindig konkrét ügyek konkrét elemzésével találkozom. Vc.gy szin'e mindig. És olyan elvi következtetésekkel, olyan társadalmimodell-leírásokkal. olyan javaslatokkal. amelyek figyelembe veszik. hogy a társadalom roppantul bonyolult rendszer, amelynek szövetébe ugyan nemcsak szabad, hanem belp is kel) nyúlni, de mindig értően, óvatosan és a következményeket, a közvetett hatásokat szem előtt tartva. Vagyis. fiatal szakemberek részéről rendre olyan megközelítésekkel találkozom, amelyek két-három-öt év múlva határozatokban vagy törvényekben is feltűnnek, s amelyek már szülelésükkor is igencsak meggondolkodtatják az embert. V

iszont, néha egészen egyszerűen meglepődik, amikor egyetemisták, vagy nem a szakmával közelről foglalkozó fiatalabb értelmiségiek társadalomról vallott nézeteit hallom vagy olvasom. Nézeteiket a társadalom működéséről. irányításáról, az állam szerintük kívánatos szerepéről, a „beleszólási" és ellenőrzési és irányítási jogokról. Nézeíeket, amelyek nagyjából egyértelműen MÁÉhoz vagy Marcuse-höz vezethetők vissza. Nézeteket hallok, olvasok. Sokfélével találkozom, és ez természetes is. Hiszen a világot mindig is a nézetek sokfélesége vitte előre. Csak azt hiszem, az nem mindegy, hogy a nézet-sokféleség múltba veszett lim-lomokból táplálkozik-e. hogy mekkora teret nyer benne a valódi szakelem. s hogy éppen a politikailag többszörösen is felelős értelmiség mennyire képes valóban domináns túlsúlyt biztosítani az ésszerű, megalapozottabb. a kudarcokból már tanult nézeteknek, véleményeknek, a valóban tudományos társadalmi és világképnek. Mennyire képes túlsúlyt biztosítani a számukra a mindennapokban, a tájékoztatásban, a döntéshozatalban és a meggyőződésben? A

zt hiszem. a kontrollt mindinkább fel kellene, hogy váltsa az önkontroll. De ehhez nyilván sok minden kellene. Például a társadalomtudományok valóban korszerű egyetemi-főiskolai oktatása. a társadalomtudományok legújabb eredményeinek gyorsabb, pregnánsabb és célratörőbb ismertetése. No meg olyan támadalmipolitikai viszonyok, hogy senki ne érezze: most a feje fölött döntöttek, ha ellenére döntenek is. Azaz, olyan viszonyok, amelyek felé tartunk paternalista körülményeinkből. Csakhogy egy nyíltabb, új lehetőségeket adó világban jóval több hideg víz z.údulhat mindannyiunk nyakába. Jogaink firtatása mellett minden eddiginél inkább számot kell maid vetnünk kötelességeinkkel és lehetőségeinkkel is. s nemcsak szóban, hanem elsősorban a gyakorlatban. Nehéz iskola lesz. Talán új fölfedezések kora. SZAVAY ISTVÁN Dusa Lajos Hol vagy, Eva ? Van úgy. hogy engem megvadítasz ha nem vagj itt. s amikor itt vag" telje- valóddal — szomorúan latom hogy hiába vadultam ... Mert itt mi ketten árva testünk sorsáért ugyanugv verekszünk: és minden megmérgezett jóban magam látom — elárvulóban. mint Gábriel lángkardja előtt. — Hol vagy. Éva. s ti szép lenge nők? A sajtó és az irodalom Olaszországban jártamkor — jó itthoni beidegződés szerint — kerestem a napi- és hetilapokban az irodalmi oldalakat, átn hiába. Sőt még az irodalmi lapok is inkább csak szakfolyóiratok, a vers. regény, novella szinte kizárólagos megjelenési formája: á könyv. Nálunk hagyományos jelenség az irodalom jelenléte nemcsak a heti-, de a napilapokban is. Gondoljunk csak arra a szoros kötődésre, amely íróinkat egv-egy napilaphoz fűzte, csak példaként a legnagyobbakat: Mikszáth, (Szegedi Napló. Pesti Hírlap). Ady (Nagyváradi Napló. Budapesti Napló), Kosztolányi (Pesti Hírlap, Világ). Karinthy (Az Üjság. Budapesti Napló). Ez a kapcsolat nemcsak anyagi biztonságot jelentett az. íróknak, hanem egyben szorosabb viszonyt is a valósággal, a társadalmi-politikai élettel, másrészt bizonyos újságmüfajok irodalmi szintű műveleset eredményezte (tárca, karcolat, kroki, humoreszk stb.). Arra is van példa — Bálint György —, hogy vaiaki publicistaként, napilapkritikusként epítsen irodalmi rangú eletművet. A magyar irodalom és sajtó szoros kapcsolatának nyilvánvalóan mélyebb oka is volt. irodalmunk sajátos történelmi helyzetéből fakadt: olyan funkciókat is magára kellett vallalnia, amelyeket szerencsésebb nemzeteknél elvégzett a filozófia, a politika, a tudomány vagy a társadalmi intézményrendszer. Jó ez vagy rossz, gazdagodott vagy vesztett ezzel irodalmunk? — most ne vitassuk. Az bizonyos, hogy irodálmunk primátusa ilyen értelemben megszűnt. Ezt lehet sajnálni vagy örülni neki, annyi előnnyel azonban kétségtelenül járt, hogy egyre kevesbé kényszerül természetétől elütő funkciókra, fejlődése öntörvényűbb lehet. A hagyományból viszont megmaradt az irodalom szorosabb kötődése, jelenléte a sajtóban. Ami szerintem feltétlenül hasznos. Mit nyer a sajtó (és ezáltal az olvaso). és mit nyer ebből az irodalom? A sajtó nyeresége nyilvánvaló: az irodalom segíti. alapvető funkcióinak betöltésében. Először is: sokoldalú információt nyújtani a valóságról. Az irodalom sajátos megközelítési es feltárási módjával pontosítja, elmélyíti a valóságról alkotott kepet. Másodszor: segíti — csúnya szóval — a propagandatevékenységet. Vagyis saját ábrázolási módszerével érzelmileg is hat az olvasóra. a teljes személyiségét mozgósítja, a meggyőzés léhát hitelesebb. tartósabb. Persze ezzel vissza lehet élni, mint ahogy példa is van rá: az ötvenes években vezércikkszempontokat „verseltek meg'' a költök (mar aki), ám ez esetben a költészet elveszti hitelét — és hatasát az olvasóra. Az irodalom nyeresége is könnyen belátható: a napi és heti sajtó olyan közvetítő csatornát jelent számára, amelyen keresztül eljuthat a nem könyvolvasó olvasórétegekhez is. Másrészt széles körű közlési lehetőség, mert sok tíz- vagy százezres példányban jut el egy időben az olvasóhoz. Hatékonysága tehát intenzív. bar kérész életű, egy napra szóló — az újság természetéből következően: másnap eldobják. Az olvasó nyeresége természetes: olvasmányélménnyel gazdagodik. Olyan tükörbe nézliez. amely a teljesség igényével képes felvillantani a hétköznapi esetlegességek összefüggéseit, s önmaga is kilép a partikularitásból, teljes énjével szembesül. Felmerül a kérdés: nem festek-e túl ideális képet? Lehetséges. Mindez jó irodalmat, jó újságot, értő olvasót feltételez. A cél mindenképpen ennek megközelítése kell hogy legyen. Persze az irodalom és sajtó kapcsolatában — ez utóbb; jellegéből fakadóan — természetesen vannak bizonyos korlátok. Egyes műfajok eleve kiesnek. Hogyan férne bele egy napilapba például az, eposz vagy a nagypróza? (Legfeljebb ami folytatásos regényként 3—4 oldalra tördelhető.) De figyelembe kell venni a napilappal szemben támasztott aktualitásigényt is: furcsa lenne a júliusi kánikulában téli verset olvasni napilapban (mar amelyiknek nemcsak egyes motívumai, de a témája is téli). Számolni kéli azzal is. hogy az olvasó más szándékkal nyúl egy könyvért, mint ahogy az újság irodalmi oldalára lapoz; ez esetben kevesbé vonatkoztat el a valosagtól, saját mindennapi lététől. Ezért elvont irodalmi kísérleteknek nincs helye napilapban, legfeljebb a I kísérlet már beert. leszűrt eredményének. Számolni kell tehát az Olvasó realitásigényéve!, ugyanakkor a jó irodalom tágítja irodalomszemléletét. befogadási készségét is. A cél természetesen teljes irodalmi' keresztmetszet nyújtása kell hogv legyen, az irodalmi szerkesztő mégis válogatásra kenysz.erül — a napisajtó jellegéből következően. Ez azonban az értékrendre nem vonatkozhat. Az értékrendben nem. lehet alternatíva. a válogatás szempontjai csak a magyar irodalom egyetemes értékrendjére épülhetne. Nincs külön „sajtóirodalom" es „nagyirodalom" — egyetlen magyar irodalom van. Az. irodalomnak nemcsak közvetítő csatornája a sajtó; mint minden viszonyban — visszahatással is számolhatunk. Hogyan szóljon bele a sajtó r.z irodalomba? Szkeptikusan válaszolva: sehogy (lásd ötvenes évek). Megfontoltan fogalmazva: Jetével — mint ..megrendelő" — úgyis beleszól. E visszahatás lehetőségiének pozitív tartalmát kellene kibontani. Az olvasói realitásigény ösztönözheti az írókat társadalmi valóságunk tényleges problémáival való szembenézésre, az élettől való elidegenedés leküzdésére. Mint ..megrendelők", a napilapok ösztönözhetik — különösen a fiatalokat — az egymúfajúság elkerülésére, mert e* hosszabb távon az alkotó számára bezártságot jelent. A napilap olyan műfajokat kínál, amelyeknek nálunk irodalmi rangjuk van, ma mégis kevés író műveli őket rendszeresen. A magyar szellemi életben az irodalom és a sajtó ..különös házassága" jó hagyomány, érdemes ápolni. Még jobban kellene kötni egyes írókat egyes lapokhoz, mint ahogy ez régebben természetes volt. Ennek külön-külön nyeresége — végül is közös hasznunkra válna. ANGYAL JÁNOS t