Délmagyarország, 1984. november (74. évfolyam, 257-281. szám)
1984-11-21 / 273. szám
10 Szerda. 1984. norember 21: A 12. fordulóban: Vasas SC-SZEOL AK Á 24. órában Elmarad a közönségtalálkozó A SZEOL AK Labdarúgó Baráti Kör november 22-én délután 5 órára közönségtalálkozót szervezett a szakosztály vezetőinek, játékosainak és a szurkolóknak. Az összejövetel technikai okok miatt elmarad, december első heteiben tartják meg. Miután a magyar labdarúgó-válogatott befejezte idei nemzetközi szereplését, a figyelem most már minden tekintetben ismét az őszi bajnoki hajrára irányul. Még négy forduló van hátra, ebből kettőt a héten, ma szerdán és szombaton bonyolítanak le. A SZEOL AK csapata délután a Fáy utcában a Vasassal, a hét végén Szegeden az MTK-VM együttesével játszik. A kék-feketék, ahogyan Povik Sándor megbízott szakosztályvezető mondta a kedd délelőtti edzésen, elérkeztek a 24. órához, annak is az 58. másodpercéhez. Ezzel az állítással aligha lehet, de felesleges is lenne vitázni. A tények, az eddig szerzett két pont és az Biztató a férficsapat helyzete Szalonikiben, a sakkcsapata olimpián kedden a második forduló mérkőzéseire került sor. Amint a játszmák mutatták, a magyaroknak nehéz helyzetük volt. a férfiak a svájciak ellen 0.5-0.5 (3)-ra állnak, de a ftiggőjátszmáikban jók a kilátások, úgyhogy remény van a győzelemre. A nők csalódást okoztak, a hol'andok ellen sem Ivánka, sem Mádl nem tudott eredményt elérni, mind a két partit elvesztették, s igy, ha Verőci megnyeri a függőjátszmáját — amire gvalogelőnye révén esélye van —. akkor is csak szépíteni sikerül. — Eredmények : Férfiak: Magyarország— Svájc 05-0.5 (3). Ribli—Hug döntetlen, Zueger—Adorján függő, Sax—Franzoni függő, Gobet—Pintér függő. Nők: Hollandia—Magyarország 2-0 (1). De Greef— Ivánka 1-0. Mádl—Belle 0-1. Van der Mije—Verőci függő. Szerdán a harmadik fordulóra kerül sor. utolsó hely. vastagon aláhúzza a vélemény igazát. Számolni viszont abban a bizonyos utolsó órában is lehet. sőt kell! Amennyiben a hajrát a SZEOL AK pontgyűjtéssel. netalán pontok szerzésével nyitná és a folytatásban sem bukdácsolná — még mindig bizakodva várhatná a tavaszi folytatást. A Vasas mostani sikere viszont azt is jelentheti, hogy az őszi zárás közeledtével a szegedieknek, sajnos, komolyan számolniuk kell a kiesés rémével... Mielőtt az újszegedi. Kertész utcai KSZV SE pályájára gyakorolni indult volna a társaság, Kaszás Gábor vezető edzővel váltottunk szót. — Két nehéz helyzetben levő csapat találkozik a Fáv utcában — mondta a fiatal szakember. — A jelenlegi helyzetet véve figyelembe, nekünk most nincs mitől tartanunk, pontosabban csak a hazai pálya és Kiss László személye jelenthet előnyt a Vasasnak. Taktikánkat is eszerint alakítjuk, más kérdés. mennyi valósul meg belőle? — Hallhatnánk lényegét? — Nincs mit titkolnom, úgy is minden a pályán dől el. A középpályát akarjuk uralni, és a felező vonalnál, de inkább saját térfelén próbáljuk meghiúsítani a Vasas kibontakozását. A mérkőzéseken általában a tiszta játékidő 50 perc, ha ebből 35 percig birtokolni tudjuk a labdát, nem kaphatunk ki! — Kikkel óhajtja mindezt megvalósítani? — Csak a teljesen egészséges labdarúgókat veszem figyelembe, egy kivételével tehát azok jutnak szerephez, akik a Videoton ellen játszottak. Az összeállítás: Szabó L- — Balázs, Somogyi, Szabó Gy. — Orosházi, Móricz, Deák, Kovács, Gruborovics — Birkás. Kun. A cserepadon az. operációja után már aktívan gyakorló Kozma, a sérüléséből felépült Takó és Balogh, valamint Szélpál és Hornya k foglal helyet. Gy. E. A Csongrádi megyei Munkaügyi Szolgáltató Iroda i (Szeged. Bajcsy-Zs. utca 4. 6720. Pf.: 172. Tel.: 12-8S5-139) a munkáltatok megbízása alapján az alábbi munkalehetőségekéi hirdeti meg. A munkakörökről az iroda bővebb felvilágosítást nyúit hétfőn 8—16.30-ig. szerdán 8—18 óráig i és csütörtökön 8—12 óráig. Megyei II. osztály Az éllovasok pontvesztése Drámai mérkőzés Hatalmas küzdelemben, minimális különbséggel maradt alul a DELÉP SC NB l-es férfi röplabdacsapata a Bp. Honvéddal szemben. Pedig, úgy indult a mérkőzés. hogy minden gond nélkül sikerül Itthon tartani a két pontot.Elementáris lendülettel játszott a kékfehér gárda, és az első játszmában már 8:2-re és 12:4-re is vezetett, de a jól hajrázó fővárosi csapat erősen följött. Ezt a játszmát ennek ellenére sikerült „hozni" a hazaiaknak. A folytatás egyértelműen a Honvédé volt. A játszma alakulása: 8:1, 13:6 a vendégek javára, és máris 1:1 lett a mérkőzés állása. Tovább tartott a Honvéd lendülete és Szabóék rendre gyűjtötték pontjaikat. A DÉLÉP SC csak megközelíteni tudta, de befogni nem ellenfelét. A mérkőzés állása 2:1 lett a fővárosiak javára. Még egyszer föllángolt a DÉLÉP SC. Sikerült a mérkőzés állását kiegyenlíteni egy küzdelmes, mindent egy lapra föltevő játókkal. Az utolsó játszmára idegileg és fizikailag is elfáradt a hazai csapat. Bp. Ilonvéd—DÉLÉP SC 3:2 (—13, 9. 9, —10. 3). NB I-es férfimérkőzés, lila iskola, 300 néző. Vezette: Huszti, Tirpák. DÉLÉP SC: NUSSER, KATONA. HUSZTA, Barta, NAGY L., Arany. Csere: Petre, Kérges. Edző: Nyári Sándor. • Sz. Építők Spartacus— PEAC 3:1 (—8, 4. 6. 7). NB II-es női mérkőzés. Pécs. Sz. Építők Spartacus: JUHASZ. CSÓKÁSI. TENKÉNE. SZARKA, DOBOS I., Török E Cs : BEZDAN, Engler. Edző: Tóth Margit. Nehezen lendültek játékba a szegediek, a folytatásban viszont minden tekintetben felülmúlták jó képességű ellenfelüket. A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában az éllovasok döntetlent játszottak, ugyanakkor az üldözők közül több csapat két pontot gyűjtött be. így tömörebbé vált a mezőny. A kieső jelöltek közül többen is „megemberelték" magukat, mindössze a Székkutas gyengélkedik továbbra is. A Pitvaros—Apátfalva elmaradt találkozóra is sor került, meglepetésre 1-0-ra a pályaválasztők: nyertek. Sándorfal va—C'sanytelek 2-2 (2-2). Sándorfalva. 200 néző, vezette: Madarász. A hazaiak kétszer is vezetést szereztek, de a nagyon lelkes vendégek mindkét alkalommal egyenlíteni tudtak. A Sándorfalva tizenegyest hibázott. Arpádhaloni—Apátfalva l-l (0-0). Arpádhalom, 100 néző. vezette: Madácsi. A hazaiak véleménye szerint a játékvezető működése nagyban befolyásolta az eredmény alakulását. Gólszerzők: Bozó, ill. Schmidt. Csanádpalota—Pitvaros 5-0 (1-0). Csanádpalota, 100 néző, vezette: Varga. A két ..szomszédvár" csatájából biztos győztesként kerültek ki a pályaválasztók. Gólszerzők: Ricsán (3), Erdélyi (tizenegyesből), Putárik. Röszke—Mórahalom 2-1 (l-l). Mórahalom, 100 néző, vezette: Karasz. A hazaiak vereségében közrejátszott, hogy „szükségkapus" védett. Mihály telek—Zákányszék 5-3 (4-0). Mihálytelek, 150 néző, vezette: Oszlács. A Mihálytelek a második félidei könnyelmű játékára majdnem ráfizetett. Szegedi Postás—Székkutas 5-2 (3-0). Székkutas. 100 néző. v^zgtte: Bácskai. A pályaválasztókat már az első félidőben meglepte' a szegediek gólratörő es eredményes játéka. Nagy-mágnes—Földeák 0-0. Nagymágocs, 200 néző, vezette: Sipka. Közepes színvonalú játék mellett igazságos a döntetlen. Kinizsi Húsos—Ásotthalom 1-0 (1-0). Szeged. 100 néző, vezette: Laczkó. Megfiatalított szegedi csapat gólját Szalma lőtte. A BA.JNOKS.4G AI.LASA: 1. Sanriorfaiva 14 9 3 2 309 21 2. Apátfalva 14 9 3 2 3215 21 3. Klnlzii-H. 14 « 4 i 20-13 20 1. Csanytelék 14 7 4 3 26-19 18 5. Rösz.ke 14 7 3 4 23-17 17 6. Mihálytelek 14 7 2 5 2517 16 7. Csanádp. 14 5 5 4 27-23 15 R. Arpádh. 14 5 5 4 2422 15 9. .Mórahalom 14 6 2 6 22-20 14 J0. ásotthalom 14 3 4 3 23-22 14 II. Nagymágocs 14 3 7 4 13-11 13 12. Posiás 14 5 3 6 21-25 13 13. Zákányszék 14 2 6 6 1322 10 14. Pitvaros 14 3 2 9 1330 8 15. I olricak 14 2 2 10 1129 6 16. Székkutas 14 1 t 12 15-45 3 A FŐISKOLÁSOK VERESÉGE. A tan.urkcpzö főiskola NB Il-es nőt kosárlabdacsapata a legutóbbi fordulobaii a fővárosban szenvedet: vereséget. A fiatat, rutin tata.-) azejrdiek •megilletődötten játszóit»,« lé-nyegesen jobb e vniolükkcl szemben. Gyógypedagógiai Főiskola—Szegedi TK 66-4-1 (SS-«). SZTK: RALAZS (14). VASTAGH (12:. ftrcKir (4). Morvái (—). Kollár (2). Cs.: Roltony (2). Kátal («). (latsj (2). Elefanthy (2). Edző: Vér László. KIKAPOTT, DE BENNMARADT AZ SZVSE. A7. OB Il-es sakkcsapntbajnokság utolsó fordulójában a S/egedl Vasutas élmoz.myhöz tartozó miskolciakat látta vendégül és 9.3:4.3 arányú veres get s-envedett. Ennek ellen rre sikerült bennmaradni a csapatnak. A szegedi sakkozók közill clr. Berecz cs Csűri győzött. Herpai. ár. Tarnak He/dnn T., Sebestyén és Gazdik döntetlent ért el. V JATE COLOR NYERTE A KI PVr. Befejeződött a Radnóti hétfők Osz.l Kupa néven megrendezett kispályás labdarugóba jnoksáitfa. A lcupát a JATE Color együttese nyerte. Az utolsó forduló erectrr,rzlve:: SZAK—SZESZ 3-3, Derby—Harlem 3-2, JATE Color— PiCk 3-2. FŐSZER—MAHART 5-4. Alfa— Alföldi 5-3. A végeredmény: 1. JATE f.for 11. 2—1. Hárem. Alfa. SZESZ 11. 5. Derbv 9. 6. MAHART R. 7 H. Alföldi. FŐSZER 7, »— lfl. SZAK, Pick 6 ponttal. Hétfőtől a Radnóti Szuper Kupa mérkőzéseire kerül sor a JATE Color, a Harlem, az Alfa és a Derby csapatainak részvételével. VIGADÓ KUPA. A méitkőzéssorozat legutóbbi eredményei: Köbvlll—Bőrdíszmű 3-1, Beiket—Makkoslhaz 6-1. Vendéglátó— Liget 2-2. Újszeged—600-as 4-3, Gitt—Metál 7-2. Taurus/.—Raven 3-0. Cérna—T. Boy 13-0, Kender —Juve 9-3. Posta—Hertha 3-1, COSMOS—AF1T 4-0. Wilkinson— Északi varosrész 4-2. Tisz.aker— Klamen'ga 4-1, Elektromos—Santos 2-2. Birkózás Á vasutasok éremgyűjtése FELSŐFOKÚ végzettséget igénylő munkakörök: Hartiwar e-mérnök Postaigazgatóság, Szeged Számítástechnikai rendszers7.ervező DEMASZ Vallalatí Központ Számítástechnikái szi-r viz műszerész DEMASZ Yaüalati Központ KÖZÉPFOKÚ végzettséget vagy SZAKKÉPZETTSÉGET Igényid munkakörök: Anyaggazdálkodó Volán 10.. sz. vállalat rtiűszaki üaemégysége Asztalos DÉLÉP Autóbuszvezető (mozgó ABC) Dél-Tisza mentj A fész Belső ellenőr KSZV Ü.iszegedi Szövőgyára Bérelszámoló Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Szeged' Textilművek Bolti eladő Del-Tis/.a menti Áfész Elektroműszerész DÉLÉP Szegedi Konzervgyár Esztergályos Hődgép szegedi gyáregysége Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegysége Felszolgáló Allöldi Vendeglátó Vállalat Gépíró (4 órás) Szegedi Konzervgyár Gépjármű lakatos Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegysége Gép.jarmüszereló Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Vo'an 10. sz. Vállalat műszaki üzemegysége Gépjármű-villamosság: szerelő Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegysége Gyors- és gépíró DF.MASZ Vállalati Közipont Volán lfl. sz. Vállalat műszaki üzemegysége Hegesztő Hód-gép szegedi gyáregysége HőkBz.pontkezelö DÉLÉP Karosszérialakatos Posta Gépjármű Szállítási Üzem Kazánfűtő (K—3) DÉLÉP KSZV Szegedi Ken der fonó gyár Szegedi Tejüzem Kompresszorkpz>IA Szegedi Tejüzem Kftzpontifü tés-csőszerelő DÉLÉP Kőműves DELÉP Lakatos Hódgép szegedi gyáregysége MKM Szegedi Kábelgyár Oroszlányi Szénbányák Szegedi Konzervgyár Marós Hódgép szegedi gyáregysége Szegedi Konzervgyár Munkaszervező Volán lfl. sz. Vállalat műszaki üzemegysége önkiszolgáló bolti pénztáros Dél-Tisza menti Afész Szakács Alföldi Vendéglátó Vállalat SZTK-ügy Intéző Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegysége Tchergépjármű-vezptő KSZV Üjszegedt Szövőgyára Tűzép-telep vezető Dél-Tisza menti Afész Villanyszerelő Oroszlányi Szénbányák Szegedi Konzervgyár SZAKKÉPZETTSÉGET NEM IGÉNYLŐ munkakörök: Autóbuszt akaritó Volán lfl. sz. Vállalat műszaki üzeimegysege Épület takarító DÉLÉP Konyhai munkás Alföldi Vendéglátó Vállalat Óvodai kisegftó (férfi) KSZV Újszegedi Szövőgyára Segédfűtö Szegedi Tejüzem *:) Szállító bányacsillés Orosziláinyi Szénbányák Szállító csillés Oroszlányi Szénbanyák Szervizmunkés • Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Takarító-ételfelszolgáló DÉLÉP Betanított munka MKM Szegedi Kábelgyár Szegedi Tejüzem Segédmunka DÉLÉP Hódgép szegedi gyáregysége KSZV Szegedi Kenderfonőgy« MKM Szegedi Kábelgyár Harkány üdülőövezetében kényelmes, összkomfortos, 3 szobás iidiilö kiadó Érdeklődni: 11-576-os telefonon. Hódmezővásárhelyen rendezték meg a napokban a birkózó úttörőolimpia megyei döntőit. melyen az SZVSE birkózói igen szépen szerepeltek. Eredményeik. 35 kg: 1. Szabó B. Attila, 2. Atlétika Énekes és Cseh jól futott Debrecenben, a Nagyerdőben rendezték meg a napokban az egykori neves atlétikai szakember, dr. Rajkai Tibor emlékére kiírt erdei futóversenyt. A rangos nemzetközi mezőny részvételével (a nőknél 47. a férfí,aknái 70 induló volt) lezajlott esemenyen a szegedi futók szép helyezéseket értek el. A szokásos értékelésen kívül külön díjazták az egyetemisták., foiokolasok mezőnyét, melyben a szegediek élen jártak. Eredmények: Férfiak: . • 6. Énekes, ... 11. Jagicza, 12. Zeller (valamennyi SZEOL). Egyetemisták, főiskolások: 1. Énekes (JATE). Csapatban: 1. JATE (Énekes, Susányi, Juszt.) Nők:... 2. Cseh (SZVSE). Egyetemisták, főiskolások: 1. Cseh (Szegedi Élelmiszeripari Főiskola). Az 55 év fölötti veterán férfiak versenyét Csamangó (SZVSE) nyerte. Ádám Attila. 38 kg: 1 Bakó Zoltán. 2. Mészáros Valter. 41 kg: 1 Sánta László. 2. Szabó Sándor, 3. Kurucsai Zsolt, 45 kg: ... 2. Gémes Zsolt. 49 kg: ... 2. Zádori Csaba. 53 kg: ... 2. Ficsor Sándor. 3. Klazsik György. 58 kg: 1. Sánta Tamás. 2. Szepesi Zoltán 68 kg: 1. Sebők P. Vilmos. +68 kg: 1. Sándor László, ... 3. Varga Sándor. A felnőttek küzdelmei mellett az ifjúsági birkózók országos vasutasbajnokságát is megrendezték a het végen Dombóváron. Az SZVSE sportolóinak eredményei. 52 kg: 1. Laczkó Mihály. 56 kg: 1. Bodai, László. 60 kg: ... 5. Mészáros Zsolt. 65 kg: ... 2. Kálmán Gábor, ... 5. Vozár Ferenc. 70 kg: ... 3. Katona Ferenc. 81 kg: 1. Gyuris Menyhért.. 87 kg: ...3. Dellev Zsolt. +87 kg: 2. Szabó Mihály. Az HHSI gépjárműiskolája tr gépjármű-vezetői tanfolyamokat indít, folyamatosan Jelentkezés, felvilágosítás, ügyintézés kirendeltségeinken: SZEGED, Kossuth L. sgt. 27. SZENTES, Sáfrán M. u. 31. MAKÓ, József A. u. 6. VÁSÁRHELY, Felszabadulás u 6. CSONGRÁD. Hunyadi tér 11. KISTELEK, Vasút u. 2 művelődési ház MÖRAHALOM, MHSZ-székház, vásártér