Délmagyarország, 1984. október (74. évfolyam, 231-256. szám)

1984-10-18 / 245. szám

8 Csütörtök, 1984. október 18. Számitógépes távirányítás Vettem egy kötvényt a feleségem névnapjára. Igen. ajándékba vettem neki. Azt mondják, hogv a zugpia­con nagyon magas ára van a köt­vénynek. A Keleti pályaudvar mel­lett ólálkodó kvarcóraárusok példá­ul bármikor megadnak egv ezer fo­rintos óvodai kötvényért két. alig használt, zenélő, felnőtt férfi órát. Ha jól megrázza az. ember, még a Für Elise-t is tudja. Új elemmel meg oda-vissza eljátssza. A mai áremelkedés világban ez a legjobb befektetés. De fekve nem játssza, mert nincs rá garancia. Szóval, hazavittem a kötvénvt. és sugárzó arccal köszöntöttem föl éle­tem párját, ö meg csak állt ott, a szoba közepén, es várt. No — mon­dom —. édes Rozálkám. nem is örülsz? Kötvénvt hoztam neked a névnapodra. Igazi, szocialista köt­vényt. évi 8 százalékos kamatozásút. Tudják, mit mondott erre az en Rozálom? Két ujjal felemelte, aztán kiejtette a kezéből, mint úri leánv a koszos porrongyot. ..Papírt hoztál a névnapomra? Inkább vettél volna Kötvény két szál szegfút!..." Nesze neked, marxista középiskola . . . Pedig két évig járta. — Na de. egvetlen életem — ma­gyaráztam neki a közgazdaságtant —. a szegfű elhervad, ez meg nyolc százalékot kamatozik! .Jobb befek­tetés. mint az OTP-kölcsön! Többet er. mint két lopott kvarcóra a Ke­letinél 1 — Hát ez az — borult, az asztal­ra sírva. — Még egv vacak órát se tudsz nekem venni, bezzeg kötveny­re futja ... — Jól van. Rozál — meredt föl bennem a közgazdasági férfibüszke­ség. — Most elmegvek. es hozok ne­ked szegfút is. meg órát is. Legyen meg a te akaratod. De ha fizetik az osztalékot, tudd. hogy bele se sza­golhatsz! Kimentem a piacra. A lengvel le­pedőárusok. meg a belvárosi őster­melők standia között meglaláltam Tónit, a kötvénybukit. Mondom ne­ki. hogv jártam az óvodai kötvénv­nvel. — Ezek a nők — legyintett meg­adóan —. a lábuk elé teszi az em­ber a lelket, ők meg csak átgázol­nak raita. Tőlem is elvált az asz­szónv. amikor gázkötvényre cserél­tem a télikabátiát ... De rajtad azért segítek, pajtás. Adok az óvo­dai kötvényedért egv óraiparit, meg egv szegfűtermelöt. Igaz. ezek csak hét százalékot kamatoznak, de kettő van belőlük. Ne hidd. hogv keresek raita. nekem is többe van . . . Jövőre viszont úgv fölmegy az árfolyamuk, hogv robban. — Biztosan robban? — No. hallod, hasból beszélek én? — Oké. csapi a tenyerembe! Ha biztosan fölrobban, adi kettőt, vi­szek a szomszédnak is. aki allandó­an bégeti a rádióiát. T. Ágoston László 14-19 üzembe helyezték Szolnokon az ország legnagyobb telje­sítményű olajipari számítógepét. A komputer lehetővé te­szi a teljes és mindenperces információcserét az Alföld va­lamennyi kőolaj- és gázmezője között A LUKACS­KUTATASOK HELYZETE „Korunk kérdései Lukács György címmel előadássorozatot szervezett az MSZMP Csongrád megyei Oktatási TUDOMÁNYOS ÜLÉS Ma. csütörtökön 5 órakor a Magyar Gyógy­Várható időjárás ma es­tig: folytatódik a jobbára derült, száraz idő. A reggeli órákban többfelé erősen pá­rás lesz a levegő, és átme­netileg köd is valószínű Napközben sokfelé élénk lesz a déli szél. Kissé to­vább erősödik a nappali felmelegedés. Várható leg­magasabb nappali hőmér­séklet 14, 19 fok között. OLVASÓKÖR John Bartról tart elő­adást Az amerikai beat a háború után című sorozat­délután kan Rozsnyai Bálint a JA­TE angol tanszekenek ve­munkásságában'; Társaság Csöng- zelöj,e.az f„fjúsagi Ház .. vasokorének ma, csütörtö­kön délután 4 órakor kez­rád megyei Szervezete tu­dományos ülést tart a SZO­TE Gyógyszerészeti Kará­NYUGDÍJASOKNAK A Csongrád megyei KI­SZÖV területi szakszerveze­ti bizottsága holnap. pén­teken 3 órakor nyugdíjas­találkozót rendez a KI­SZÖV-klubban Szeged, Arany János u. 9. szám alatt. A nyugdíjas-találko­zón a Ripacsok című ma­gyar filmet vetítik. Min­den szövetkezeti nyugdíjast szeretettel várnak. ELMARAD A SZOTE-KLUB MAI PROGRAMJA A SZOTE-klubbnak ma. csütörtök este 7 órára meg­hirdetett külpolitikai fóru­ma, az előadó elfoglaltsága miatt elmarad. Közlekedésbiztonsági nap dődő foglalkozásán. Az elő­adás után levetítik Tony Richardson A hosszútávfutó Igazgatósága es a TIT me- nak Eötyös utcaj épületé. gyei szervezete A. filozófus ben Ezúttal dr Szabó Ja_ születésének közelgő 00. nQS megyei f6állatorvos ad magányossága cimu tilm­évfordulója alkalmából élet- tájekoztatót az állat-egész re hívott sorozat kővetkező ,. ,, K segügyi szolgálat tevé­eloadása ma, csütörtökön kenységéről. O AxnlrAH 1 rte* «1 délután 2 órakor lesz a Somogyi-könyvtár harma­dik emeleti termében. Szik­lai László, a Lukács Archí­vum és Könyvtár igazgató­ja tartja, „A Lukács-kutatá- ^ sok helyzete napjainkban" ¡át rendezi "meT a megyei DÍSZÍTŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS Csongrád megyei jét i«. ÁRVÁLTOZÁS A Csongrád rftégyei Fod­rász Szövetkezettől kapott tájékoztatás szerint üzletei szolgáltatási árai 1984. no­népi vember elsejétől átlagosan díszítőművészeti szakkörök százalékkal emelked­és egyéni alkotók kiállítá- nek. címmel. A HAGYOMÁNYOS PASZTORKODASRÖL A múzeumi hónap gedi néprajzi hetének sze­ke­ISMÉT DISZKÖ , A PANNÓNIA­KLUBBAN A Pannónia Szőrmekiké­művelődési központ a Vas­utas-szakszervezet Petőfi Sándor Művelődési Köz­pontjában (Szeged, Rákóczi u 1 ) A tárlatot holnap', szítő Konfekció és Kereske­retében ma, csütörtökön p^^en délután 4 órakor delmi Vállalat Mikszáth délután öt órakor, a nep- dr Keczer Tamás, a megyei Kálmán utca 22. sz. alatti rajzi, nyelvjárási és -törté- lanacs vb művelődési osz- ifjúsági klubjában ismét „Besorolás" A fiatal segédorvos sietve jön ki a beteg­szobából. és összeütkö­zik a főorvossal. — Ö, istenem — dadogja. — Nem, nem — vá­laszolja szelíden a fő­orvos —, a professzor úr nekem teljesen elég! tályának vezetője nyitja indul neti pályázatok eredmény hirdetését követően a Mó­ra Ferenc Múzeum díszter­mében Hagyományos pász­torkodás a Kiskunságtól a csíki havasokig címmel Kunkovács László fotómű­vész tart diaképekkel il­lusztrált előadást. ,5 TÁRLAT A ZÖLDÉRT-NÉL A Csongrád megyei 7.ÖLJ DÉRT Vállalat szakszerve­zeti bizottsága a KPVDSZ 24. kulturális napok kere- _ tében kiállítást rendez a vállalat Horváth Mihály ut­cai székházában Máté Ot­tilia festményeiből A meg- ek utcájukban. olc nyitóra holnap, pénteken w„rp,„ttzk „ b­diszkóprogram. meg. közreműködik a 624. Minden héten pénteken es­sz. ipari szakmunkásképző te 6 órától 11 óráig tarta­intézet női kara Burkovics nak a táncos összejövetelek. Ferenc vezényletével. A be- A lemezlovas Kakuszi Béla. mutató október 26-ig lát- Az első táncosprogram hol­ható naponta 10-től 18 ora- nap. pénteken 6-kor kezdő­dik. Csőrög a telefon... Csörög a telefon... egymás után két ügy"-ben érkezett Az egyiket Petőfi­telepről (Gábor Aron ut­ca)) mondták el. Örömmel vették, hogy gázvezetéket panasz. délután 3 órakor kerül sor. Megtekinthető október 26-ig. SZAKMAI TÁJÉKOZTATÓ B HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Gazdagh István Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szom­baton 10-től 13 éráig. Telefon: 12-847 maguk beszereltették a be rendezéseket (konvektoro­kat), igénybe véve a ház kéményeit is. De nyomás­csökkentőt a DÉGÁZ nem szerel föl, s így gáz sincs. Az Építőipari Tudományos fűteni szénnel, fával < (ké­Egvgsülel Csongrád megyei ménvzárlat miatt) nem tud-' csoportjának rendezésében nak Fazliak — A másik s akkor hasznamatjak a ma. csütörtökön delelótt 10- panasz a Lechner ténről ér­orakor. a DÉLÉP-szállóban kezét1: a7 53 számú házat szakmai iájekoztatóra es fölújitották. gázkonvekto­munkahclyi látogatásra ke- rokal es meleg vizes radiá- GÁZ-tól megrendeli a r rül sor a Szegeden épülő 4 lorokat szereltek föl, de máspróba elvégzését, az ezer köbméteres víztorony Gázszolgáltatást meg ma n»1 eleget tesznek fölada­1 wiiinlrói . mszN í r-r toil/no Iz korábbi kályhát, tűzhelyet. A Lechner tériek panaszá­ra: — Ha az 1KV a DÉ­•ta nyo­azon­mecjenceszigetelési munkái val kapcsolatosan. Az ele­sem kapnak. DÉGAZ taiknak . .. munkásai nem végzik el a találtak, elvesztettek, adók: Silay Ferenc és Ko- nyomáspróbát. — Felhívtuk közlik többen is. Nem szó­róm Mihály. Galambosi Istvánt, a DÉ- kasunk ilyen dolgokkal fog­FESTMÉNYEK GAZ főmérnökét, s érdek- lalkozni, most mégis na­A KÖJÁL- lődtünk, mi a helyzet. Vá- gyon röviden: Bozsó Laci SZÉKHÁZBAN lasza: — Szegeden ötszáznál a Hámán Kató utcai általá­A Csongrád megye! KÖ- több helyről hiányzik a nos iskolában veheti át iga­JÁL Derkovits fasor 7—11. . _ nyomáscsökkentő berende- zalványait, utazási bérle­szám alatti székházában ki- zés. Sajnálják." Import anya- tét. állítást rendeznek P. Szil- got is igénylő műszerből ... s egy köszönet, egy vai Matild festőművész al- csak korlátozott mennyisé- panasz, egy javaslat a köz­hol- get kapnak. Ahogy egy da- lekedésre. A BV 92-90-es rab érkezik, azonnal föl- busz vezetőjét idős asszo­szerelik. Nem ők tehetnek nyok dicsérik, mert meg­róla. Javasolja a főmérnök, várta őket a temetőnél ked­hogy a lakás keményére kö- den délelőtt 11 órakor. Öl ­tött konvektorcsovet vegyék mándi János viszont rneg­kotásaiból. A tárlatot nap. penteken délelőtt • 11 órakor nyitják meg. meg tekinthető október 26-ig, na ponta 8 és 16 óra kö strlX. _ . ... járta a BV 01-40-es (71-es) busszal, mert az újszegedi végállomás előtti megálló­ban „tolakodott föl", s in­dulásnál lezavarták. Ábra­hám József javaslatot adott a közlekedésnek. A 83-as busz megállójánál (Makkos­házi körút—Csongrádi su­gárút találkozása előtti hely) sem gyalogjárda, sem járdasziget nincs. Veszélyes az a hely, zebra is kelle­ne oda ... ... s bundaügyberi is tu­dósítottak. A szűcsök szö­vetkezetéből azonnal választ is kaptunk: ..Ránk zú­dult a sok irhabunda, hogy tisztítsuk ki". Két részlegük van, de mind a kettő du­gig, annyira, hogy novem­ber 15-ig szünetel a fölvé­tel. Üzleti oldalról nézve tapsolni lehetne, de akinek koszos a bundája, az mér­gelődik. A cég talán na­gyobb reklámmal csalogat­hatná a bundákat nyáron is, a tulajdonosok pedig — ha már ilyen rossz a szolgál­tatás — „tanuljanak a sa­ját kárukon". Véleményünk szerint a szolgáltatási (ka­pacitási) lehetőségeken is kellene javítani, hiszen min­denki tudja, mennyire el­szaporodtak a bundák (s nem csak a focipályák kör­nj-ekenl .„, Szombaton, október 20-án reggel hét és déli egy óra között közlekedésbiztonsági műszakot, nyílt napot szer­vez az Autóklub a Kossuth Lajos sugárúti műszaki ál­lomáson. Előzetes bejelentés nélkül is felkereshetik a klubtagok az állomást, ahol az érkezés sorrendjében vég­zik el a gépkocsik műszaki vizsgálatát. Ha a műszaki előírásoknak megfelel a jár­mű, akkor a vizsgadíj és az autóklubot megillető díj ki­fizetése után a forgalmi en­gedélybe is bejegyzik a si­keres vizsga dátumát. (A műszakilag nem megfelelő gépkocsik vizsgálata után nem kell térítést fizetni.) Szombaton kedvezménnyel iratkozhatnak be a klubba a? ok, akik eddig nem voltak a szervezet tagjai, s a belé­pés után már ők is kérhetik gépjárművük műszaki vizs­gáztatását. Közlekedésbiz­tonsági napot tartanak Ollé­sen is, a Tolbuhin út 4. szám alatti új mini állomá­son, 8—15 óráig. Díjmente­sen beállítják a fényszóró­kat, kedvezménnyel vehetik igénybe a szolgáltatásokat a klubtagok. Kedvezményes a tagfelvétel is. Ü. zemzavar A Lenin Kohászati Művek 3. számú kohója kedd este 19.15 órakor a fúvósík alatt kilyukadt. A medencéből kö­rülbelül 80—100 tonna izzó anyag kifolyt, és tüzet oko­zott. A tűzoltók és a szak­emberek azonnal megkezd­ték a veszélyeztetett terület elszigetelését, és a kár elhá­rítását. A gyors beavatkozás eredményeképpen sikerült a kár nagyságát mérsékelni. Még az éjszaka folyatnia Dunaújvárosból és Kassáról szakemberek utaztak a helyszínre az üzemzavar el­hárítására és a kohó helyre­állítására. Az átmeneti in­tézkedés sikeresnek bizo­nyult, a kohót nagyobb za­var nélkül leállították. Sze­mélyi sérülés nem történt. A kohó meghibásodásának okait magyar és külföldi szakemberek bevonásával vizsgálják. ELHUNYT UNGVÁRI LAJOS Ungvári Lajos Kossuth­díjas szobrászművész, a Magyar Népköztársaság Mű­vészeti Alapjának és a Ma­gyar Képző- és Iparművé­szek Szövetségének tagja 1984 október 15-én, 82 éves korában elhunyt. Temetesé­ről később intézkednek. A KERMI közleménye A Magyar Elektrotechni­kai Ellenőrző Intézet (MEEI) a vásárlók bejelentése alap­ján megvizsgálta különféle műanyag villanyszerelési védőcsőtartozékok minőse­gét. Megállapította, hogv a vaszari Hunyadi Mgtsz Mű­anyag- és Fémfeldolgozó Üzemének Mű. ds. 65. típu­sú dobozai és fedelei, vala­mint a ceglédi Lenin Mgtsz budapesti műanyagrészlegé­nek Mü. ds. »65. típusú fe­delei nem felelnek meg az előírásoknak. A MEEI mi­nősítő vizsgálata, illetve jóváhagyó szakvéleménye nélkül kerültek forgalomba a MIKÖV 15. számú buda­pesti műanyagrészlegében gyártott Mü. ds. 65 típnsűj továbbá az ugyanilyen tí­pusjelű. de gyártó vállalat megjelölése nélkül árusí­tott fedelek és Mü dk. 100. típusú dobozok. A bizton­sági követelményeknek egyik termék sem tesz ele­get. alkalmazásuk tűzve­szélyt okozhat. A MEEI ál­lásfoglalása alapján a Ke­reskedelmi Minőségellenőrző Intézet a felsorolt műanyag védőcsőtartozékok további árusítását megtiltotta. Az intézet felhívta a forgalma­zó kereskedelmi vállalato­kat az értékesítés azonnali megszüntetésére. A vásárló­kat a rossz minőségű dobo­zok és fedelek visszavételé­vel kártalanítják. (MTI) Diákok kitüntetése Kitüntetéseket nyújtottak át szerdán a KISZ Közpon­ti pizottság székházában a nemzetközi matematikai diákolimpián kiemelkedő eredményeket elért középis­kolásoknak. és az őket fel­készítő pedagógusoknak. A június 29. és július 10. kö­zött Prágában rendezett di­ákolimpián 34 ország csa­pata vett részt, s a nem hi­vatalos pontversenyben a Szovjetunió csapata végzett az első helyen, a magyar együttes az Egyesült Álla­mok gárdájával holtverseny­ben a IV—V. helyet szerez­te meg. Az ifjúsági szövetség el­ismeréseit Szandtner Iván­tól, a KISZ KB titkárától vette át az olimpián ered­ményesen szerepelt hat diák — Erdős László. Kós Géza, Magyar Ákos. MegVes' Gá­bor. Mócsy Miklós és Szabó Zoltán —. valamint két csoportvezető és öt felkészí­tő tanár. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István rőszerkesztő-helyettes: Szávay István KHdja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadd: Rovác» László — Szerkesztőséé és kiadóvállalat: Szeged. Tanácsköztár­saság útja 10. Sajtóház. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca*!. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij egy hónapra 34 forint. — Index: 25 053 - ISSN: 0133—025 x

Next

/
Thumbnails
Contents