Délmagyarország, 1984. szeptember (74. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-22 / 223. szám

Szombat, 1984. szeptember 29. 49 Az Operaház száz éve E

lső ízben 1872-ben merült fel, hogy a Nemzeti Színház épületében mind kevésbé fer meg' a , prózai és az operatársulat. Egy évre rá pályázatot hirdettek az Operaház palotájának megtervezésére. A zsűri Ybl Miklós tervét fogadta el. A munkák 1875 őszén kezdődtek, 1878 novemberében álltak a falak is, az építé6i munkák azonban — pénzhiány miatt — elhúzódtak. A megnyitó előadásra 1884. szeptember 27-én kelült sor, Erkel Hunyadi László nyitánya, a Bánk bán és Wagner Lohengrin jenek I. felvonása volt a színhazavató díszelőadás műsorán. A színpadot különben a legmodernebb technikával, hidraulikus emelőszerkezettel látták el, s már 1895-ben bevezették a villanyvilágítást. Ybl Miklós palotája. amelyet a magyar képzőművészet jeles személyiségei díszítettek freskóikkal, szobraikkal, valóban ékessége volt a századvég rohamosan fejlődő fővárosának. Az előadásokat eleinte másodnaponkent tartották, fokozatosan vitték át a Nemzeti Színház operarepertoárját az új épületbe. A művészi színvonalat 1888-tól három évig a karmesternek is zseniális Gustav Mahler, majd 1893tól két évre a világhírűvé vált magyar karmester. Nikisch Ar- . tur szavatolta. Mahler korszakáról mondotta Johannes Brahms, hogy Budapestre jön, ha jó Don Giovannit akar hallani. A repertoár kialakításában kezdettől kettős cél vezette a társulat igazgatóit: a hagyomány ápolása és az értékes új alkotások színre vitele. Ősbemutatójuk után viszonylag kis idő elteltével így jutottak el hozzánk Mascagni, Puccini, majd — századunkban — Richárd Strauss operái. A közönség persze elsősorban az arisztokrácia és a pénzarisztokrácia soraiból verbuválódott. A munkástömegek, de mée a kereskedő-polgári rétegek számára is elérhetetlen volt az operaelőadás. F

énykora volt a társulatnak a tízes években, amikor a rendezés oly kiváló mestere munkálkodott az Operában, mint Hevesi Sándor. A zenei színvonalról a zseniális olasz karmester. Egisto Tangó gondoskodott. A forradalmakba tartó ország magáénak vallotta az új magyar zene forradalmát is. 1917-ben színre került Bartók táncjátéka. A fából faragott királyfi. egy övre rá A kékszakállú fcereeg vara. A Tanácsköztársaság rövid időszakában az Opera végre a népé lett, .kapui megnyíltak a munkások előtt. 1919 őszétől a felszabadulásig a műfaj ismét a tehetősek paszsziója volt. A Tanácsköztársaság bukásétól 1925-ig Operaházunk mélypontra iutott. Nem volt jelentős irányító karmestere, tehetségtelen igazgatók kormányozták, a szubvenció pedig oly csekély volt, hogy 1924-ben ismételten sztrájkolt a zenekar, mert nem kaDta meg a bérét. 1925-ben Radnal Miklós éenesZerzőt nevezték ki direktornak, akinek volt művészi és szervezési koncepciója ehhez a munkához. 0 vezette be a bérleti rendszert, biztosítva ezzel a polgári közönség részvételét. Vállalkozott egy sor magyar és külföldi bemutatóra (Kodály: Háry János 1926. Székely fonó 1932, Stravinsky: Petruska 1926, Milhaud, Hindemith, Respighi művei). Szándéka, hogy bemutassa Bartók pantomimjét, A csodálatos mandarint, megfeneklett a magyar reakció ellenállásán. A Radnai-érában, 1930-ban került az együtteshez Ferencsik János, az ö idejében bontakozott ki Oláh Gusztáv díszlettervező-rendező és A'ádasdy Kálmán rendező tehetsége. Harangozó Gyula, balett-táncos és koreográfus munkássága. Egy sor nagyszerű, a felszabadulás utáni operajátszásban is meghatározó jelentőségű énekes és . Sergio Failoni karmester szerződtetése is nevéhez fűződik. Utóda, Márkus László a neves prózai rendező igazgatóként folytatta az értékek vedelmét, s magas színvonalon tartotta az előadósokat. A

z ostrom alatt az Operaház tagjainak menedékül szolgált, 1945. március 15én pedig már meg is nyílt. Legfényesebb korszakai közé tartozott az a tíz év — 1946—1956 —, amikor Tóth Aladár, a zseniális zenekritikus volt az igazgató. Budapestre hívta Ottó Klemperert. a korszak legnagyobb karmestereinek egyikét. Mozart, Beethoven. Verdi, Wagner alkotásait a legmagasabb művészi színvonalon tartotta műsoron. 'Igazgatása alatt fejlődött — a szovjet tapasztalatok elsajátítása alapján — európai rangúvá a magyar balett. Kivételes érzéke volt a tehetség iránt, ő fedezte fel például Házy Erzsébet. Melís György képességeit. Múlhatatlan érdeme.i hogy az ötvenes évek szűk látókörű művelődéspolitikájának ellenállva. megmentette Operaházunk roppant becses aiaprepertoárját, Tóth Aladár igazgatása idején nyílt meg az Operaház a dolgozó tömegek sokasága előtt, neki köszönhető, hogy az Erkel Színház második fővárosi operaként működik, s ő hozta létre a Gördülő Operát, amely egész sor városunkat kereste fel előadásaival. 1959—1966 között Nádasdy Kálmán irányította az együttest. Igazgatása alatt került műsorra egy sor jelentős modern külföldi opera, s nevéhez fűződik az új magyar operák fellendülése. Utóda, Lukács Miklós elsősorban a Wagner-kultusz felélénkítése terén ért el nagy eredményeket, s folytatta a magyar ősbemutatók sorozatát. 1977-ben Mihály András zeneszerző vette át a társulat vezetését. E

kkor azonban már felhők gyülekeztek az Ybl Miklós tervezte palota fölött. Az 1884-től üzemben levő pompás, teljesen zajtalan színpadi gépezet, amelyből már Budapesten kívül egy sem volt használatban, tönkrement. A hetvenes években fokozatosan le kellett mondani különböző színpadi hatásokról — pedig az opera és a balett látványos műfaj —, mígnem 1979 őszétől az épület teljesen használhatatlanná vált színi előadások tartására. A színpadtechnikát múlt századi beépítése óta soha fel nem újították. 1945ben is csupán az épületet ért belövések nyomait tüntették el, ily hosszú idő alatt azonban valószínűleg a leggondosabb karbantartás mellett is elvástak volna a vasszerkezetek. Az „anyaszínház" bezárása után Operaházunk eddigi legnehezebb korszaka következett, hiszen az Erkel Színházban jóformán minden feltétele hiányzik az önálló opera- és balettjátszásnak. E nehéz esztendőket mindazonáltal művészi kompromiszszum nélkül vészelte át az együttes. miközben Ybl Miklós palotáját az építők vették birtokukba. Az Operaház rekonstrukciója a mostani 5 éves terv egyik legnagyobb kulturá,lis beruházása. A KGST előnyeit elvezve valósult meg, hiszen az új, legkorszerűbb színpadtechnikát az NDK szállította, az építők között számos lengyel munkás is akadt. A megnyitás centenáriumán. szeptember 27-én ismét elfoglalhatja a közönség az újjávarázsolt Operaház nézőterét. S ezzel újabb fejezete nyílik zenekultúránknak. (A fotó a rekonstrukció idején készült.) BREUEE JÁNOS Történelmi érzék és családregény V

olt egy korszak, amikor a családregénvek uralkodtak. Nemcsak Thomas Mann Buddenbrookja volt ilyen családregény, hanem Lagerlöff Zelman Gösta Berlingje is és Galsworthy Forsyte Sagaja is. Azután hosszú ideig nem jelentek meg a családregények sem a világirodalomban, sem a magyar irodalomban. Gorkij Artamanovokja meg az előbbi vonulathoz számított és később csak a negyvenes-ötvenes évek vetették fel az ilyenfajta regenyfolyamok szükségességét. Veres Péter tervezett családregényt, sőt mas írók is tűztek ki hasonló célt. De mi van a családregény mögött? Az a* érzés, nogy egy kor•zak végleg befejeződött, hogy a családok, melyeknek első generációja még alkotott valamit, következő generációikban hogyan váltak dekadenssé és végül miként győzedelmeskedett az új. Vagy úgv. hoev a család legreménvkeltőbb tagjai kipusztultak, vagy úgy. hogy akadtak, akik új utakat leltek. De nem véletlen, hogy a negyvenes-ötvenes évek nagy családregénvtervei mind befejezetlenek maradtak. Minden bizonnyal azért, mert az, amit koruktól reméltek az írók. nem teljesült. S érdekes módon korunk ismét a családregényeké. Elég Nádas Péter regényét említenem, Gyurkó László új regényét, sőt Hegedűs Géza regényciklusában is szerepel ennek a régi műfajnak egy válfaja. Napjaink eme regényeinek azonban megvan a maguk sajátos hangulata. Nem úgy családregények többé, ahogyan annak idején ezeket a műveket megírták, nem szántanak minden esetben keresztül a különböző történelmi korokon, hanem ahelyett valahonnan messziről, távolból és kissé sejtelmesen jelenik meg bennük a történelem lüktetése. Hol gyerekek lelki világán keresztül tükröződik a történelem, hol pedig úgy, hogy még csak nem is a történelem „fenntartó elemeit" állítja középpontba a művész, hanem azokat, akik valamj sajátos áttételeken keresztül érzékelik a história változásait. S ezért furcsa és újszerű a mai családregény: valami vibrálás van benne a történelemből és néha nagyon fontos események kerülnek át egy kicsinyítő és egy nagyító lencsén keresztül a regények lapjaira, de az az érthető és világos viszony, ami az eredeti família-sztorikat jellemezte, bizony messzetűnt. S

nem esztétikáról akarok most írni, hanem arról a részben szükségszerű jelenségről, hogy valamiképpen eltűntek azok a közvetlen fogódzók, melyek a történelmi eseményeket olyanynyira élővé teszik az emberekben. Ha a legutóbbi évtizedek magyar történelmére visszatekintünk, majdnem bizonyos, hogy a legtöbben 1945-öt, 1948-at, a fordulat évét, 1956-ot, és talán még esetleg 1968at. az új mechanizmus bevezetésének évét jelölnék meg történelmi fordulópontként. De az az igazság, hogy az 1956 óta eltelt korszak úgy él legtöbbünk emlékében, mint a fokozatos konszolidáció, mint a gazdasági fellendülés és később a gazdasági stagnálás időszaka — egyébre nem emlékszünk. Ismét elfelejtettünk volna történetileg gondolkozni? Ismét viszszaestünk volna ezen a területen? Aligha. Az említett regények éppen azt mutatják, hogy noha a történelmi gondolkodás nem szorult háttérbe, maga az anyag, a történeti fejlődés anyaga sokkal nehezebben fogható át az utóbbi három évtizedben, mint előbb. Jó dolog ez? Bizonyos szempontból igen. . Mindig is felejthetetlen lesz számomra annak az indiai szent embernek a gondolkodása, aki csupán azt kérte Buddhától, hogy egy érdektelen korban élhessen. Igen ám, csakhogy korunk — ha önmagunktól kérdezzük meg — korántsem unalmas. Mégis összefolynak az események. Ma például decentralizálunk. A decentralizálás elve csaknem teljesen átfogó elv, éppen úgy decentralizáljuk az iskolairányítást, mint a .vállalatit. S ki emlékszik ilyenkor arra.' hogy a hatvanas években komoly kampányok folytak. melyek a trösztösítés egyedülvalóságát hirdették. s egymás után vontuk össze a különböző vállalatokat, s teremtettük meg a legteljesebb centralizmust. Ma tele van az ország azzal, hogy milyen nagyok a középiskolai követelmények. Két évtizedé még tele volt ugyanez az ország a maximalizálás elleni harccal. Ez azt jelenti, hogy akkoriban egyre inkább le akartunk faragni a követelményekből. S talán éppen arról van szó, hogy ma annyira másként látjuk a dolgokat, hogy nem szívesen emlekszünk vissza arra az időre, amikor másképpen láttunk. Egyszóval azt hiszem, arról van szó, hogy saját hibáinkra kevésbé szívesen emlékszünk vissza. M

ert az ún. személyi kultusz időszakának hibáitól a magyar társadalom lényegileg elhatárolta magát. A dogmatizmus tévedéséi nem a magyar társadalomban gyökereztek, hanem a magyar társadalommal összefüggésben, de éppen a heiyzet és a helytelen elgondolások kikényszerítése 6zabta meg a teendőket. Csaknem harminc éve azonban már úgy érzik az emberek, hogy a hibákért is maguk felelősek. Ebből ered az hogy a mostani családregények nagyon is áttételesek. Hogy a történetiség nem érvényesül úgy, mint Cseres Tibor Hideg napokjában. vagy éppen Gáli István Ménesgazdájában. Társadalmi önvizsgálatunk szempontjából nagyon fontos tanulság. H. I. Szervac József Szeptember Kötelező ősz közeleg gyöngyöző napsugarakat tilol. azokból verni maid nyaras nyakakra kötelet — Követi kötelező léi s halottas hatalma alatt robbanni vágvó magvakat sarjadni, serkedni ítél És tavasz is lesz. serkenő de az már nem kötelező. G. Szabó László Fortuna Kit. szerencséie elhagvott. kösse mását esv lámpavasra: kénves nvakát kender nvuvassza hadd nvúitózzék még. egv nasvnt! De mit mívelien. akinek a szerencséie sohse iött mee? Élte véséie nyöszöröghet — nem bíria búiát a zsineg ...