Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-04 / 182. szám
2 Szombat, 1984. anpnsrtns 2. ÉRIK A GYÜMÖLCS A libanoni főváros újraegyesítésében elért eredmények-kezdik meghozni gyümölcseiket — jelentette ki optimista nyilatkozatában Rasld Karami kormányfő, s hozzátette: mihelyt helyreáll a biztonság, a nemzeti egységkormány napirendre tűzi a libanoni válság politikai rendezésének, a szükséges reforrqoknak a kérdését, valamint az ország újjáépítésének ügyét. 2I ÉV RACS MÖGÖTT A nigériai katonai bíróság 21 évi börtönre ítélte Ananbra állam volt kormányzóját. A közelmúltban megdöntött, nyugatbarát nigériai rendszer volt tisztségviselőjét korrupcióval es állami penzek elsikkasztásával vádolják. SZAVAZNI AKARNAK A franciák 70 százaléka a népszavazás mellett van -»jelentette szalagcímben a pénteki Le Matin. A kormánypárthoz közelálló lap közli az általa megbízott Ipsos Közvéleménykutató Intézet felmérésenek eredményét. amely csattanós választ es újabb fordulatot jelent az ellenzékkel hetek óta folytatott népszavazási vitában. PASTORA ÉS SOARRS Edén Pastora, a nicaraguai ellenforradalmárok egyik vezéralakja csütörtök este a dél-portugáliai Algarvéban találkozott Mario Soares portugál miniszterelnökkel. Pastora. aki Madridból érkezett Portugáliába, most nyugateurópai országokat látogat, hogy pénzt és politikai támogatást szerezzen a nicaraguai rendszerrel szembenálló erök számára. KARMAL LÁTOGATÁSA Babrak Karmai, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt KB főtitkára, Afganisz» tán Forradalmi Tanacsának elnöke pénteken rövid, szovjetunióbeli tartózkodása befejeztével hazautazott. AZ EMBERISÉG LEGFŐBB FELADATA Nyilatkozat elfogadásával ért véget pénteken a japán fővárosban az atomfegyverkezés ellent nemzetközi konferencia háromnapos ülésszaka. A nyilatkozat hangoztatja, hogy az emberiség legfőbb feladata a nukleáris háború elhárítása és az atomfegyverek teljes betiltása. GUMIBOT ÉS KÖNNYGÁZGRÁNÁT A Fülöp-szigetek fővárosának üzleti központjában több hónap óta először fordul elő, hogy a rendőrség nem avatkozott be egy tüntetes során. Manilának ebben a negyedében mintegy háromezer ember vonult az utcára, és kormányellenes jelszavakat hangoztatott. A gumibotokkal ós könnygázgránátokkal felszerelt rendőrök a korábbiaktól eltérően meghátrálták a tiltakozók elől. Benigno Aquino ellenzéki politikus rejtélyes körülmények között történt meggyilkolása óta eddig többször is összecsaptak ezen a helyen a tüntetők és a rendfenntartó erők. I GUARDIAN NÉLKÜL A londoni újságárusoknál pénteken senki nem vásárolhatta meg a The Guardian j című napilapot, mivel az a nyomdászok munkabeszüntetése folytán meg sem jelent. A sztrájkolok a munkakörülmények javítását és a bérek emelését követelik. TŰZKÁROK — JÁTÉKBÓL Kok ezer forintos károkról kaptunk hírt, amelyeket gyermekek okoztak. Makón melléképület es góré lett a tűz martaléka. Mindszenten szalmakazal, Deszken sertésól, Csanádpalotán pedig szara/takarmány vált hamuvá. Óvatosságra intenek ezek a témák mindannyiunkat A megoldás talán: szülők, nagyszülők zárják el a gyufát. öngyújtót a vakációzó gyerekek előL ÄZ enyhülés jelei Negyven éve történt 0 Varsó (MTI) John R Davis megfogalAz Egyesült Államok mazása szerint annak a kedkormánya föloldotta a Len- vező hatásnak az elismerégyelország elleni szankciók seként, amelyet az amneszegy részét. A washingtoni tia gyakorolhat a lengyel döntésről csütörtökön tájé- nepre, az Egyesült Államok koztatta a lengyel kormányt kormánya kész arra, hogy John R. Dav is. az Egyesült néhány héten belül visszaAllamok varsói ideiglenes vonja a vétót, amit a Nemügyvivője. zetközi Valutaalapnál emel Az amerikai diplomata el- a lengyel tagfelvételi keremondta: kormánya ügy ha- lem ellen. Ezt az amerikai tározott, hogy megszünteti a kormány attól teszi függővé, tudosok ufazási tilalmát a hogy az ő értekelése szeMarie Sklodowska-Curie- rint a lengyel parlament álalapitvány kereteben. sőt tal meghirdetett amnesztiát teljes egeszében felújítja a teljesen és ésszerűen végretudoscserét. Az amerikai hajtják-e. kormányzat kesz arra is, A PAP hírügynökség komhogy ismét engedélyezze a mentarja emlékeztetett lengyel légi társaság gépei- Wojciech Jaruzelski minisznek leszállásat az amerikai terelnöknek a szeim július repülőtereken, azzal a félté- 21-én elhangzott beszedére, fellel, hogy a lengyel kor- amely szerint Lengyelország mány visszavonja az Egye- joggal várhatja el, hogy sült Államok ellen a Nem- megfelelő kereskedelmi és zetközi Polgári Repülésügyi politikai feltételeket teremtSzervezethez benyújtott ke- senek számára, amelyek elresetet, és egyidejűleg tár- lensúlyozzák az eddigi g.valásokat kezdenek egy új veszteségeket és lehetővé tekétoldalú repülésügyi szer- szik az adósságok átütemeződesről. zését. Közös frontban ..Az ötéves háború és a magyar nép tudja, hogy ezt nak vissza az előzményele tiaenegv eves náci rémura- számára csak független és bemutatására A leghitelelelom végéhez közeledik. Ma- szabad haza biztosithatja". sebb okmánvok felvonultatógyarok! Ne kövessük a fa- Augusztus 15-én a Magyar !*val 'Retjük meg « honvédtisztekhez Ma*var. F.ront sizmust a gyalázat és a pusztulás utján A németek Front a politikai és szervezeti féltéhanvatt-homjok menekülnek ^^ 11 teleit amelvek tulaidonkepa frontokon, es maguk he- bogv JP*n a Kommunisták Magyarlyett rosszul felszerelt ^-¡gj ország, Pártja Központ, B,pusztulásba. Ebben a súlyos helyzetben a demokratikus pártok szövetsége, a Front cselekvésre szólítja a nemzetet'. .. A veszély órájában a Magvar Front harcba hív minden magyart, bárhol is állt barmit is tett eddig." Ezek a drámai sorok röpKi a rejtélyes fanu? 0 Bécs (MTI) Herbert Salcher osztrák pénzügyminiszter ügyészségi vizsgálatot kezdeményezett elődje, Hannes rosch nem követett el törvénybe ütköző cselekményt Ezután Fred Sinowatz kancellár, az Osztrák Szocialista Párt elnöke sietett kijeAndrosch ellen adócsalás lenteni: az ügyet lezártnak gyanújával. Ez a legújabb, váratlan fordulata az Andi-cech körüli bizarr ügynek, amely mindinkább az. Osztrák Szocialista Párton belüli személyi harcokat tükrözi. And rosch, egykori alkancellár es pénzügyminiszter. jelenleg az állami Creditanstalt Bankház vezérigazgatója ellen évek óta folyik a vizsgálat, hogy megállapítsák: vajon nem adó csal assal. szabálytalan pénzügyi manőverekkel jutott-e luxusvillájához. A Júliusi, véglegesnek tekintett vizsgálat szerint Andtekintik, de Androsch a jö vőben sem térhet vissza a párt vezetésebe. s a nagypolitikába általában. Röviddel ezután következett Androsch utódjának mostani fetlepése. Salcher pénzügyminiszter szerint új tanú jelentkezett, így hivatali kötelessége, hogy annak közléseiről tájékoztassa az államügyészségét. Az osztrák sajtó szerint a rejtélyes tanú feltehetően annak a banknak az alkalmazottja. amely Androsch pénzügyeit intézte. deink százezreit hajtanak a uTHT-" zottsagának 1 »41 áprilisi haVörös Hadsereg ellen a biztos « ¿-ú^k W* Marse- Oroznék Ez i ;„!- • „ti „' megbélyegezte az uralkodó kednunk ken. amíg nem ke- y., . . .. .. Mnevar só' - hívták fel a tisztikart nemzetv^zto po',S a a röocédulán. - Az elóké- t,ka'at. , harcba ,hivta a szító munkát már ma meg dolßozo ne,>et e pol.tikell kezdeni. Támogassatok £ a«JÄ^lS!*- !! a nemzéti ellenállás harcosait. juttassátok fegyverhez, lőszerhez, robbanóanyaghoz, egyenruhához őket. A bujdosóknak adjatok szállást, cédulákon jelentek meg mindennemű segítséget... szerte az országban, 40 esz- Az országmentés vár ma a lendeje. ezekben az augusz- tisztikarra. Teljesítsétek ezt! tusi napokban. Az aláíró az A szabad független és dea Magvar Front volt. amely mokratikus Magyarországaiig két hónapja. 1944 júniu- nak szüksége lesz erős ho"saban alakult meg az anti- védségre, jól képzett tisztifasiszta demokratikus erők karra." összefogása révén. Ideológiai. -szellemi vezetője az akkor . M'",4 tudjuk: később meg lg41 szeptemberében a KözBékepárt nevet viselő kom- to alakult az illegális kato- ponti Bizottság az ország munista párt volt. a nemzet nai felszabaditasi bizottság. összes Hitler-ellenes erőit egyetlen olvan következe,es es működött a kommunista körlevéiben igyekezett mozereje. amely nemcsak a ki- P«i* k«tonai bizottse.Ra adsítanj Ezz#1 ^ jdöbea bontakozás útját volt képes martiraldozatokat hozva az bontakoztak ki az 1941 őszi fölvázolni, hanem cselekvő- ugvert. Am az erős demoK- antifasis2ta tüntetesek, majd si programot nyúltolt a ,ö- honvédség csak ke- jelent a Népszava híres vőre nézve is. Mindennek szerveződőit. Abban az karácsonyi szama a népi. alapjául azt a széles körű ldóh«n ugyan, amikor ha- nemzeti ¿sszefogás jegyében, nemzet, összefogást tekintet- za"k WY resze meg a hitle- 1942 e,ején ]étrejött a nem. te és hirdette, amely mind a ristak " « nyilasok elnyo- erők szerve mai napig pártunk politiké- maSH ala,t szenvedett, megfüggetlenségeért. az átvonuló német katonák eltávolításáért. igazi népi békéért, támaszkodva a béke megőrzőjére, a Szovjetunióra. tgv került a párt. már 1938-tól követelt antifasiszta népfrontpolitikáiának középpontjába a nemzeti függetlenség védelme, ezzel a jelszóval: „Független, szabad. demokratikus Magyarországot!" A háborúbalépés után, Ortega rádióbeszéde Választási kampány „ - • i« «lesee meekesve Az okok " Ma8yar Történelmi Emjanak — a megváltozott vi- »«J^** £7. 01cok ,ékblzottsag újabb és újabb szonvok között is - alapve- ^zusmertek ammt 1hogy az áüomások követték e folyató jellemzője. egvik korabeli felhívás is ramutat erre: „A bűnösen lelA most 40 éve megjelent kiismeretlen. a magvar nép röpcédillákból, a Magyar érdekeit semmibe vevő korFront című illegális lap sza- mánvzat a maiból mindenütt er. az átmatot, miközben a dolgozók körében országosan. a baloldali pártok es szervezetek veszéfvhelyzetben tevékenységben konkrét vesze.vneiyzetDen megnyüvánujasokban is n6tt a németellenesség és a háis folytatja ingadozó, lénve0 Managua (TASZSZ) A nicaraguai fővárosban pénteken megkezdődött a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front választási kampánya. Dániel Ortega, a nicaraguai kormányzó tanács koordinátora, a front ja a lakásépítkezéseket, biztosítani kívánja a dolgozó tömegek számára tanulás elnökjelöltje a tounpány lehet6ségét meg akarja vé. megnyitásként rádiobesze- denj a/ ors/á természeti det mondott, amelyben első kincseit. A sandinista front sorban az Egyesült Államok kesz fegvverrel a kézben es Nicaragua Vlszonyarol a m€gvédeni a forradalmat, a Kcp/ep-amenkai helyzetről forradalmi folyamatot pedig szo11- politikai és diplomáciai módOrtega emlékeztetett: Wa- szerekkel kívánja megszilárshington az utóbbi időben dítani — mondotta a korarra törekszik, hogy növelje mányzó tanács koordinátora, az ellenforradalmároknak szánt segélyek összegét. A j Reagan-kormányzat ezzel párhuzamosan rágalomhadjáratot folytat a középamerikai ország ellen. A nicaraguai vezető hozzáfűzte: ilyen körülmények között Nicaragua meglehetősen óvatos az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon. Nicaragua nem akar újabb áldozatokat, ezért arra törekszik, hogy politikai úton rendezze a nézeteltéréseket. Ortega ugyanakkor hangsúlvoz, a. hogy a forradalmi kormány sohasem lesz hajlandó a volt diktátor híveivel, a/, ellenforradalmi elemekkel tárgyalni. A sandinista front választási programjáról szólva a nicaraguai vezető leszögezte, hogy az a rfolgozó tömegek életszükségleteinek a kielégítésére, életkörülményeinek javítására irányul. Különös figyelmet szentel a front a munkasok és parasztok helyzetének, hiszen ezek a rétegek alkotjak az ország tárütő gondolat csendül ki. Az- . , „ zal a nagy történelmi fele- aeben a nemeteket ki szolga- boruellenesseg. Különösen 1 ősséggel."amelyet a kommu- ló politikáját. Hazug ürü- nagy jelentőségű volt a Bemstak <* a velük szövete f.vekke. Mlogatja az egyet- ^^^ ges erők éreztek, viseltek eb- len dontest, amely meg ejjuottatott' nagylélegzetű ben a sorsdöntő időszakban, mentheti az országunkat és memoranduma, melyet ezKövetkezetesen figyelmeztet- honvédségünket a teljes úttal teljes terjedelemben lek a Magvar Front felhí- pusztulástól. Ez a döntés olvashatunk a Ha_. . .. sonlokeppen a Magyar Front vasad arra. hogy elerkezett a nem mas. mint azonnali memorandumát. amelyben kedvező időpont a németek fegyverszünet a Vörös Had- felszólította Horthy Miklóst elűzésére és megérettek sza- sereggel, és fegyveres harc a a fasiszta Németországgal badsagharcunk elindításának német megszállók ellen! Csak való szembefordulásra | é» a belső feltételei. ..A magyar ez a döntés kiméli meg or- egyvers/.uno nép egészében szemben állt szagunkat a visszavonuló azzal a rendszerrel, amely- németek mindent leromboló. sadalmi-gazdasági fejlődésé-!"* P-gramja nem a béke. felperzselő dühétől " 1 — —en erueseRen, a torteneiem oizonvinorra . rálva is — tükrözik hazánk történelmének e tragikus korszakát, amelynek utolső harmadában, az ország fölmegkötésére a szövetséges hatalmakkal. A dokumentumok ilymódon 1941 nyarától 1944 karácsonyáig — 32 fényképnek"^hajtóerejetTAz 'amerikai I hanem az idegen érdekekért A történelem bizonyította pel és fotókópiával illuszt agressziós cselekmények el- j folyó háborúk folytatása, mindezeknek a szavaknak az lenére a nicaraguai, a front 1 jjabb véráldozatok és mér- igazát. Ezért is érdekes ^^oSi3^: ^ - ol- időszerű olvasmány az, vashatjuk eg.v korabeli fel- kötet, amely „A Magvar hívásban, amely egyebek kö- Front" címmel — Kállai és 8 címmel zött még ezt írja: „Az egész Gyula, Pintér István. Sípos népet összefogja a békevágy. Attila átgondolt összeállítáes egy olyan demokratikus sában — most jelent meg a Magyarország megteremtésé- Kossuth Könyvkiadónál. A nek vágya, amely jogokat és 40 év előtti augusztusi, e tisztességes megélhetést biz- kónnven sorsfordulóvá váltosít a dolgozóknak, és amely hatott napok valóságát is kis és nagv szomszédaival idézik e kötet dokumentuegvaránt békességben él. A mai. Igen szerenckesen nyúlSzétválasztották a sziámi ikreket 0 Budapest (MTI) A pécsi orvos egy nem- fesszor végezte három orEgv müncheni klinikán zetközi gyermeksebeszeti vos asszisztálásaval, egyikük hosszú, bonyolult műtéttel ^^f^fT ÜÍk,^??, 3 ^ Pi"tér András volt: szétválasztották , a pécsi sziámi ikreket, akik egymáshoz nőtt medencecsont- , . , , tal jöttek világra a múlt év ÜÍSL,?1??*?^™1. _élT™i" sziámi ikrek problematikájának világhírű szakértőjével, Waldemar Hecker münvitatták az esetet. Az NSZKbeli gyermeksebész felajánlotta. hogy amikor a pécsi munkájukat 25 tagú szakembercsoport segítette. A tizenkét órás operáció során több más műtéti problémát is megoldottak. Az operáció súlyos voltára jellemző, hogy a kis pánciensek teljes vérsebeszi beavatkozással ónálló emberi életre alkalmassá tenni. Természetesen még újabb műtétekre es hosszaőszén. A rendkívül ritka fejlődési rendellenességgel született gyerekeket sikerült .. ...... , ,, ., ..... . , . , „,, életben tartani, majd pedig újszülöttek elenk a mütet- mennyiségének. másfélszere hez szukseges eletkort es set omlesztették at az idő testi fejlettséget, elvégzi az alatt. A kritikus napokban operációt. a szülők is Münchenben A két kisfiú, Bálintka és t^ózkodtak. dalmas kezelésre lesz szúk- Tamáska héthónaposak, tes- A nehéz, komplex műtét, ség. hogy az ikrek belső tileg és értelmileg jól fej- valamint a hosszú és igészervei és alsó végtagjai a lettek voltak. Testsúlyuk nyes kezelés költségeinek lehető legjobban funkcionál- meghaladta a 12 kilogram- egy részét az Egészségügyi ianak a további életük so- mot> ami megközelíti az Minisztérium és a Társadalan életkoruknak megfelelő lombiztosítási . Központ fenormális súlyt. A müncheni dezte, másik részét a münA világviszonylatban is klinikán további másfél hó- cheni klinika vállalta. Tetritka eseményről dr. Pintér napig vizsgálták őket, ez te ezt a Pécsi Orvostudofytdrás egyetemi docens, a alatt az orvosok felkészül- mányi Egyetemmel fenntarPácst Gyermekklinika sebé- tek a műtétre. A szétválasz- tott régi, szívélyes kapcsoszeti osztályának vezetője tásra június 28-án került latok és az eset orvosi éradott tájokoztatást sor. A mutetet Hecker pro- dekessége miatt. szabadulásának folyamatával és az új demokratikus rend kialakulásával már fölfénylett a magyar nép új jövője is. A 40. évforduló alkalmával megjelenő kötetek között kétségtelenül ez az egyik legjelentősebb tematikus gyűjtemény, amelynek értékét az is megadja, hogy a közölt anyagok jó része ma már nehezen, vagy alig hozzáférhető, a többségük i csak közgyűjteményekben található. Emellett a dokumentumok, határozatok, illegális lapok, röpcédulák. sajátos nyelvét és egymásutániságát megértve. mélyebbről ismerheti meg az olvasó e korszakot és vonhatja le következtetéseit. Ezek között alighanem a legjelentősebb helyet foglalja el az a bizonyosság, hogy a kommunisták mindenkor a nemzet egészére támaszkodva és érdekében törekedtek programot adni és érte harcolni. A most 40 évvel ezelőtti időszakban megszületett program ezért is vált nemcsak az ellenállási mozgalomnak, hanem a felszabadult Magyarország demokratikus átalakulásának iránytűjévé is. Lökös Zoltán