Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-03 / 181. szám
8 Péntek, 1984, angusrtus 3. Kánikulában Nem, Olim Z.-re egyáltalán nem lehet ráfogni, hogy úgy élt, „mint hal a vízben", már csak azért sem, mert kétszáz méter leúszása után életének hátralevő hányadát kizárólag szigorúan szárazföldi jellegűnek tartotta elképzelhetőnek, egy délelőtt mégis a' folyóparti szabad strandon találhatta az, aki éppen arra járt. Tavasz közepe volt, hűvös szelek járkáltak arrafelé, a folyó háta hideglelősen reszketett, s bár sütött a nap. Olim Z.-n kívül az égvilágon senki nem volt a parton. Olim Z. tehát fázott, és egy olyan csatorna tervén gondolkozott, amely a folyó bizonyos, csak általa ismert pontjáról indulna ki — nagy teljesítményű Diesel-motoros szivattyúkkal fölszerelve —, s föld alatti vezetékekre ágazva Olim Z. különféle ismerőseinek lakásába „torkollana" stb., stb., a lényeg az, hogy ezek a lakások annak rendjemódja szerint elárasztódnának, ami egy csomó kellemetlen ember kiküszöböléséhez vezetne. (Másnap este pedig, amikor vizet eresztett a fürdőkádba, megfeledkezett a vízszint emelkedésének időnkénti ellenőrzéséről, a víz meg csak folyt világgá, mindaddig, amíg az egy emelettel lentibb lakók észre nem vették, hogy terjedelmes vízfoltok éktelenkednek a mennyezeten, amelyek egy idő után diszkréten csöpögni kezdtek, sót... — Hozzak egy lavórt? — kérdezte Olim Z., miután Párhuzamok beúszott a fürdőszobába, elzárta a vízcsapot, feltörölte az feltörlendőket, továbbá mozgósítva lett a fél ház. Az alant lakó mennyezettulajdonosok azonban lemondtak a lavórról, sőt Olim Z.-t is visszaküldték a második emeletre, aki szót fogadott, azután pedig megfürdött.) Mindez azonban — mint tudjuk — majd csak holnap fog bekövetkezni. Olim Z. dideregve üldögél az év első strandolójaként a parton, majd felöltözik, sőt trolibuszra ül, mert jegye van a fél hármas előadásra, egy deszkapadlójú kis moziban. ahol mindig elszakad a film; egyébként meg. mint múltbeli segédmunkás és jelenlegi munkanélküli, felsőfokú tanintézetbe készül, ámbár nem nagyon. „Holnap megtanulandó a reneszánsz költészet, plusz Csokonai költői világa." (Ekkor egy meteort szippantott be légkörébe a Föld, a meteor nem nagy, de nem is kicsi, ha éjszaka lenne, nyilván mint hulló csillagot észlelnék igen sokan, és gyorsan kívánni akarnának valamit, de elkésnének, mert közben eltűnne.) „Holnapután Berzsenyi költészetének eszmei és művészi értékei. A szöveg fogalma, értelmezése, a mondat és a szó szerepe a beszédben." (A meteor zuhan-pörög-sistereg.) „Azután Katona: Bánk bán, továbbá Kölcsey lírája és értekező prózája. Az alaktani elemek használatának szabályai, a magyar fonémák szisztémája, hangrendszerünk törvényszerűségei. Áfonyáit meg kéne látogatni." (A meteor közben fehéren izzó vasgolyóvá olvadt; majd egy nagyobb sűrűségű légrétegnek ütközve száz darabra freccsent, s az egyik darab — nevetséges — épp annak a pontnak az irányába pattant, ahová Olim Z. mindjárt odaér.) „Huszonötödikén Vörösmarty, Petőfi, Arany. A stílus fogalma, a stílusrétegek- és árnyalatok jellemzése, az íráskép stilisztikai vonatkozásai. Hangaihoz is elmegyek." (A meteordarabból már kiégett minden, ami kiéghetett, füstölt-porzott, és zuhant, mint a fejsze vasa.) Ekkor egy nő toppant Olim Z. elé. — Fiatalember, meg tudná nekem mondani, merre van a patika? — Háromnegyed egy. Illetve elnézést . .. két sarokkal odébb, jobbra fordul (a meteorszilánk egyre fogyott, már csak akkora volt, mint egy puskagolyó, és egyenesen Olim Z. felé tartott), aztán végigmegy a Tátra utcán (a meteor szétporlott Olim Z. feje fölött), ott megint jobbra fordul, onnan már látni is lehet — Köszönöm —: mondta a nö, és továbbment. „Hipp-hopp, ott legyek, ahol akarok", gondolta Olim Z., és tovább járta a világ útjait. Farkas Csaba Akinek dolgoznia kell ezekben a meleg napokban, talán szidja a bőséget, különösen, ha munkahelyén sem talál felüdülést.' Jól jön viszont az üdülőknek, szabadságukat strandon töltő fürdőzőknek, s természetesen a gyerekeknek. Felvételünk a dorozsmai széksós fürdőn készült KINEVEZÉS KEMPINGEZŐK A Minisztertanács dr. A kellemes nyári melegNagy Ervint közlekedési mi- ben élénk a kempingek forniszterhelyettessé nevezte ki. gaima. A Kempinform tájéKncznnúT + a koztatása szerint a Balaton KOSZORÚZÁS partján a legtöbb kempingBALAZs BEL.A ben telt ház van, a siófoki S'ZOBRÁNÁL Gamásza kempingben, valaBalázs Béla fró, költő és mint a balatonszemesi táfilmesztéta születésének cen- borban azonban egyaránt 400 tenáriuma alkatmából a szü- szabad hely várja a vendegelőváros, Szeged megyei vá- ketrosi tanács vb művelődésügyi osztálya koszorűzási ünsepséget rendez ma, pénteken délelőtt 10 órakor az alkotó Dóm téri panteonban levő szobránál. Vörös László, a Tiszatáj főszerkesztője mond emlékbeszédet, majd MÁRVÁNY — HOMOKBÓL Szovjet tudósok egyszerű homokból és bonyolult öszszetételű polimérekből álló mesterséges márvány gyárelhelvezik a keevelet viráea- tási technológiáját fejlesztett íneiyezik a kegyelet viraga- ték kj Szépségét tekintve MŰHOLDAK A LEGELTETÉSHEZ szín is. semmiben sem marad el a természetes márvány mögött, ugyanakkor megmunkálása neskzovj£ rhoir re* KSSSA"?* nek a kazah pásztoroknak a juhok, lovak és szarvasmarhák tavaszi és nyári legelőre tereléséhez a leggazdagabb zöldtakarmányt biztosító útvonalak kiválasztásában. A műholdakról készített fényképfelvételeket felhasználva a tudósok összeállították az Altáj és a Volga alsó folyásának hegyei közötti leMeleg idő Várható időjárás ma estig: Országszerte mérsékelten meleg, kissé 6zeles, túlnyomóan napos idő lesz. De előfordulhatnak átmeneti, helyi záporok, északkeleten, keleten egy-egy zivatar. A hőmérséklet délután 26° körül alakul. Távolabbi kilátások szombattól keddig: A hét végén túlnyomóan napos, száraz, igen meleg idő várható. Az időszak legvégén többfelé kialakulhat zápor, zivatar. A hőmérséklet kissé csökken. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 15—20° között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29—34° között, az időszak legvégére 25—30° között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 milliméter) csapadék az ország területének 20 százalékán várható az időszak legvégén. MEGVÁLTOZIK A KÖRZETSZÁM A Magyar Posta közli, hogy a Frankfurt-am-Main-i távbeszélő-hálózathoz tartozó előfizetők állomásait augusztus 4-től az eddig 61 l-es körzetszám helyett a 69-es körzetszámmal lehet hívni. VIDEOZSÜR Fiatal lemezlovasok bemutatkozásával rendeznek úgynevezett videozsúrt ma, pénteken és holnap, szombaton délután 5 órától az Ifjúsági Házban. A házigazda Horváth András lesz. A sport gyermekrajzokon Büszkeség Az író büszkén meséli kollégájának: — A darabjaimat már kétszer annyian nézik, mint korábban! — Ahá! Megnősültél! TÜZEK1 ' ífTT1^*: ' A FÖLDEKEN ' A mezőgazdasági körbálázó gépek működése közben keletkezett hő idén is több, jelentős kárral járó tüzet okozott a földeken. A tűzoltóság adatai szerint csupán ezen a héten három esetben támadt tűz a körbálázók miatt: előbb Bács-Kiskun megyében, Kisújszálláson, majd a Vas megyei Vasvárott, szerdán pedig a Borsod megyei Cigándon. A gépek felületi súrlódása miatt keletkezett tüzek összességében több mint félmillió forintos kárt okoztak a mezőgazdaságnak. A Magyar Olimpiai Bizottság és a Művelődési Minisztérium sporttémájú gyermekrajzpályázatot hirdetett, melyre 3056 munka érkezett. Ebből a zsűri 146 alkotást talált kiállításra alkalmasnak. Csongrád megyéből a következő tanulók munkáit fogadták el. Jankovics Roland. Juhász Sándor, Jakab Zoltán. Császár Csaba. Antal Judit,Temesi Szilvia. Színen Aranka, Dobó Ildikó. Faragó Zsuzsa, Arató Erika, Aknai László és Jakab Zoltán (valamennyien szegediek. rajztanáruk Lázár Pálné). A makói gyerekek közül Rigó Tünde, Varga Zsuzsa, Igaz Anikó. Puluczky Gyöngyi, Gorcsa Erika, Lencsés Gabriella és Kádár Anita munkáját állítják ki. Bemutatják niég két mártélyl tanuló, Sándor Klára (rajztanára: Kérdő Ferencné) és Szabó Csilla (rajztanára; Vargádé Nyári Edit) pályázatát is. A kiállítás Budapesten. a városligeti műjégpálya épületében mától augusztus 12-ig tekinthető meg, naponta 10 és 18 óra között. Rasza biciklizik Visszavarrt lábfejek Csörög a telefon... Csörög a telefon... :. ismét egy városszépítő — szoborelhelyező észrevétel: T. S. szerint — ha egykor jó helyre is került Tö^^ , mörkény, Móra os Mikszáth gelok tekarmányhozamának sz0bra _ móra már elrejtő. y^Tu'-^fll" £ ^xf/T zik mindhárom a sétálók ken feltüntették, hány állatnak jut bőséges takarmány a mintegy 100 millió hektárnyi körzet minden egyes legelőjén. Így a juhászok , és elől. „Ki kellene szabadítani, s talán a közművelődési palota előtti parktükörbe, a lépcső és a feljárók köpásztorok mentesülnek attól, zö"* sáYba elh„elyez!Y a kat h^cv volt múzeumigazgató szobhogy sok nehézséggel, több napos lovaglással derítsék fel a legelők takarmányhozamát. rát. Mikszáthénak pedie inkább a várkertben kellene új helyet találni, hiszen most csak a hídról ledobott szemétből részesedik. E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK Pálfy Katalin Hívható minden nap 14 órától 18 óráig, szombaton 10-től 13 óráig. Telefon: 12-841 RÖMAI KORI UTCA PÉCSETT A római Sopianae város j6' romjai kerültek napvilágra . •' • Pécsett. A régészek az ókori ? • a település legsűrűbben lakott részére bukkantak rá a Belváros egyik utcácskájában, a , . , » , Teréz utcában. Közműépítés tet egyszínű sargara folyik a területen, s a munkások rendkívül masszív kőés téglafalakba ütköztek a mai járószint alatt másfélhét méter mélyen. A szakemberek megállapították, hogy a III—IV. századi épületek alap- és felmenő falait őrizte meg a föld mélye. Pécsnek ez a része régészetileg szigorúan védett terület: ez volt a római város szíve, valahol itt állhatott a középületekkel, templomokkal és palotákkal övezett fórum egységes is. festették nem néz kl rosszul —• a téglás felületeket, melyek fugázására különben sem Juhász Gyula szobrának is "találtak volna vállalkozót, hogy megfordítot- lévén igen hosszadalmas, kézi munka. :.' . közlekedés: a hétvégi napokon oly sok autó parkol a Gyapjas Pál utcában, hogy lehetetlenné válik a kétirányú forgalom. Legalább a kanyarban meg kellene tiltáni a várakozást — javasolja Papp József — mert így alig-alig fér el egymás mellett még két személygépkocsi is. H. Józsefné szerint a Csongrádi sugárút végén, a töltésnél különösen fontos, hogy a gyalogosok körültekintően keresztezzék az úttestet. Mert ha hirtelen sávváltoztatásra kényszerítik a járművezetőket, könnyen frontális ütközés lehet a manőver vége. hiszen az út II-es kórház előtt vágják a fákat, s a korábbi vakolatlan téglafelülemeszelték át — tette szóvá a 16-410 előfizetője. Érdeklődtünk a városgondnokságon, s megtudtuk, hogy a kórház előtti, méltatlanul rendezetlen terepet szeretnék kicsinosítani. a jórészt korhadt fákat ezért vágták ki. A leendő parkoló sem lesz persze fátlan — ősszel törökmogyorósort ültetnek. A kórház gazdasági vezetőjétől pedig arról értesültünk. hogy a két épület megjelenése miatt le — szerintünk az emelkedő miatt beláthatatlan. Mozgássérült telefonálónk pedig azt kéri a Volántól, hogy amelyik busz belső elrendezése ezt lehetővé teszi, ne az első ajtónál, inkább az ülések mellett helyezzék el a tűzoltókészüléket. Megkönnyítenék vele a nehezen kapaszkodó emberek le- és felszállását. Papp Lajos szólt: a Baross József utca környékén mintha nem is volnának parkolást szabályozó táblák, olyan rendetlenül állnak-várakoznak a gépkocsik ... .!. a 10-es, 20-as és 32-es járatok Lengyel utcai megállójukat átmenetileg „kihagyják". mert a József Attila sugárúti aszfaltozás akadályozza a buszokat — szóltak a Volántól. :..nem fogják elhinni, amit az Építő út 2. számú ház egyik lakója mesélt! Házukban a budapesti felvonóipari vállalat liftszerelői dolgoznak, akik a múlt pénteken csak azért nem utaztak haza a családjukhoz. mert a ház tizedik emeletén egy kismama már . mindenórás" volt. S szombaton délelőtt fél tízkor be is mehetett a leendő mama — a lift csörlős berendezése és a szerelők segítségével — a kórházba,., Több mint egy éve annak, hogy a mikrosebészet új diadaláról számoltak be a hírügynökségek: sikeresen visszavarrták egy hároméves lett kislány mindkét lábfejét, amit egy fűkaszáló gép vágott le boka felett. A gépet a szerencsétlenül járt kislány, Rasza édesapja vezette. Akkor gépkocsivezetők, pilóták, repülőgép-irányítók, orvosok, asszisztensek fogtak össze, hogy még idejében sikerüljön a megfelelő kórházba szállítani a sérültet és visszavarrni a levágott végtagokat. A sikeres műtétet moszkvai mikrosebészek végezték. Rasza az előírt utókezelések hatékonyságának biztosítása érdekében még as egyik lett gyermekkórház lakója. Fájdalmat már régóta nem érez a lábában, ám az összes idegpályák működésének teljes regenerálódásáig még időre van szükség. A kezelések szünetében Rasza már szalad a labda után és kerékpározik. Fél évvel ezelőtt az orvosok még nem mertek egyenes választ adni a kérdésre, táncolhat-e majd Rasza, ha nagylánnyá cseperedik. Ma már biztosak a válaszban: igen. A mozgékony kislány gyorsan fut, határozottan lép és a felhőtlen mosoly is megjelent az arcán. A hírek szerint hamarosan visszatérhet szüleihez. Cement ötkilós csomagolásban ötkilós csomagolásban is forgalomba hoz cementet a Lábatlani Cementgyár. Ezzel jó lehetőséget teremt a lakosságnak az ésszerű takarékosságra, mert a kisebb munkákhoz, javításokhoz nem kell feleslegesen sok cementet vásárolnia. Mostanáig ugyanis 50 kilós zsákokban szállították az építőanyagot a kisfogyasztóknak. Az öt kiló befogadóképességű műanyag zacskókba az általános építőipari célokat szolgáló, úgynevezett 350-es cementet töltik. A zacskókon feltüntetik a gazdaságos felhasználáshoz szükséges keverési arányokat Elsőként az érdi .Tüzéptelepre szállított nagyobb mennyiségű cementet 5 kilós csomagolásban a lábatlani gyár. Az igényeknek megfelelően emeli a mennyiséget. Egyelőre még kezdetleges eszközökkel történik a kis zsákok töltése, de később gépesítik ezt a munkafolyamatot is. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadd: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház. 6,740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomjál Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgatói Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dfj egy hónapra 34 forint — Index] 25 053 — ISSNI 0129-025 X