Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

ö, hát nekünk már lexikonból kell kisilabizálni, hány is a mi­lyen — vagyis, hogy mit jelent az: arany-, ezüst-, gyémántlakoda­lom? A mi időnkben már annyira más a módi, hogy inkább a fe­leségek-férjek számával mérjük a házaséletet, semmint az együtt töltött évekkel. Hát akkor nem eleven csoda-e, hogy itt van egy emberpár, Algyőn, a Téglás utcában, s ma újra igent mond egy­másnak, a hatvan év előtti első igen után, szertartásosan, szeretet­tel, gyerekek, unokák, dédunokák ölelő karjában? Valóságos kis népmese. Megkérdem önt, Huszka József, aki született 1901. március 4-én, Algyőn, hogy megújítja-e házasságát Györfi Erzsébettel, hat­van év után? — Igen .. — Megkérdem önt, Györfi Erzsébet, aki született Algyőn, 1904. április 5-én, hogy megújítja-e ... — Igen... Biztosan nem megy ez ma könnyek nélkül. Pedig milyen prózai, pontosabban szólva, hétköznapi dolog volt ez akkoriban: egy napszámos ember és egy kis cselédlány, egymás­hoz szerződött egy• életre. Faggatom őket. — Mire házasodhatott akkori­ban egy legényember? — Napszámból éltem, meg amit otthon dolgoztam. Cséplés, állatok, részes munka. Nevelő­apám tartott, ő is megözvegyült, sürgetett: „Hozzál már valami jóravaló asszonyt a házhoz!" Csak a két kezem volt a re­ménységem ... — És egy kis cselédlánynak mi vol a hozománya? — Hozomány!? Egy ágy, egy sublót, egy kasznl, valami kis ágynemű ... Szegény családok­nál ennyire tellett. — De ahogy megházasodtam, mindjárt állandó kereset után kellett nézni. A nyári cséplés után mentem a kenderáztatóba. Erzsikém meg hazajött a ház­tartásba ... A felelősség mindig több . lett, mert jöttek a gyere­kek is: Marci, Panni, Erzsi... — Annyit mindig összekapar­gattunk, hogy szerényen meg tudtunk élni a gyerekekkel. Biztos kenyér azonban sehogy sem adódott. Az Erzsi születésé­nek évében, 36-ban aztán hívat­ták az uramat a községházára ... — Egyenesen a mezőre kül­dött utánam a főjegyző. Hogy megüresedett az egyik kézbesí­től állás ... volna-e hozzá ked­vem? Már hpgyne lett volna! Nagy tisztesség volt ez akkor, és ha nem is 200, de 40 pengő havi fix! Meg évente egy nyári ruha, cipő, kétévente téli öltö­zet csizmával! — Elfelejtették volna a falu­ban, hogy Józsi bácsi 19-ben vöröskatona volt? Hogy a párt­ba is beiratkozott? — Eleinte igen-Igen zavarász­tak érte, később úgy feledésbe ment. El Is veszett nekem ak­kor a mozgalom. Nyolc csendőr vigyázott a falura, mozdulni se lehetett tőlük. Apámnak se ma­radt ..jó" politikai híre: útka­paró létére tagja volt a szociál­demokrata pártnak. Meg kellett lapulni. — No, de negyvenöt után? — Kézbesítő maradtam 50-ig. Akkor megalakítottam a falusi takarékot. Onnan mentem nyug­díjba, 680 forinttal ... — És a politika? Hiszen még most is munkásőr, az egyenruha kát oldalán alig férnek a kitün­tetések ... — Nem húzódtam én el sose semmiféle társadalmi munkától, se a politikától, de csak 57-ben lettem újra párttag. Mikor meg­lett a baj, azonnal beálltam kar-; hatalmistának, majd munkásőr­nek, s egyenes utam volt az új­jászerveződő párthoz is ... Ab­ban a helyzetben föltétlenül szükségét éreztem a nyílt hit­vallásnak. — És Erzsi néni, hogy viselte v sok távollétet, a gyűléseket, a társadalmi munkát? — Igen türelmes, megértő asszony ... neki mindig ? család maradt, és az volt az első. — Es a házasság, Erzsi néni, a hatvan év? — Jó volt, szép volt..; — Ha most kezdenék? — Azért most már szigorúbb lennék hozzá! Valahogy több eszem lenne. Nem hagynám annyit eltekeregni. Muzsikálni járt, pártba járt, gyűlés nem múlt el nélküle! Rövidebb kö­télre fognám! Nem panaszo­lom ... Hűséges volt, családsze­rető, gondoskodott rólunk ... — Sose volt olyan híre ... — Nem is az ..., hanem azért az öreg már. nem úgv bírja... — De hiszen egészséges ... — öt éve még foggal törte a diót az unokáknak. De a mai dió már keményebb héjú ... — Most is dolgozgatnak mind a ketten. — Dolgozni muszáj. — Csináljunk egy kis leltárt a Családról! — Három gyerek ..., hét uno­ka (és mind lány!)..., kilenc dédunoka... — Hányan is ülnek hát akkor a gyémántlakodalmi asztalhoz? — Jaj, ahhoz számítógép kel­lene! * Én ezt a családot „lakva" is­merem. Gyerekeket, unokákat, vöket, sógorokat — a nyolcva­non túli öregektől a most to­tyogó kis szöszke lányig. Meny­nyi dolgos - ambíció, milyen pél­dás, szép összetartás, segítőkész­ség. egymás iránti tisztelet és szeretet ... Ez a hatvan év iga­zi gyémántja. A két „igen" kö­zött eltelt küzdés. Dolgos gene­rációk egymásba kapcsolódó lánca. Akár történelemnek le­hetne nevezni. Hiszen ez egy­kori napszámos fiút és kis cse­lédlányt éppen a mai napon köszöntik, amikor egy másik jelképre is sugárzik fény. S ta­lán ugyanaz a fény, ugyanazok­ból a szemekből. Mi is következik a gyémánt­lakodalom után? Hát még leg­alább ezt badd kívánjam nekik szívből. SZ. SIMON ISTVÁN r Es épül a ház „Ez egy ház. Szép nagy ház. A mi házunk. Mi Zsombón la­kunk, ebben a házban. Amikor én kicsi voltam, nekünk nem volt házunk. Csak egy tanyánk. És volt sok libánk. Pedig az anyu cukrász. Mégis a libával dolgozott, mert azzal többet ér. ö mondta. Neki csak a nagyapámék segítenek, mert az apu nem segít. Az apu elment katonának. Még akkor ment el, amikor én kicsi vol­tam. Most mqr iskolás vagyok, mégsem jött vissza az apu. Pedig visszajöhetne, mert most már van házunk. Szép nagy ház. Katonák építették. Olyanok, mint az apu is. Csak ő még házat építeni sem jött haza. Mert elment katonának ..." Steinmacher Csilla írhatta volna a fenti képzeletbeli dolgo­zatot, ha úgy négy—öt évvel Idősebb lenne, ám, a kisiskolás­kortpl még messze van, s az jéghideg vízsugarat nyel magá­ba. Strandoló, napbarnított fia­talemberek kapkodják egymás kezéből a locsolótömlőt, s hű­sítő sugarat spriccelnek felhe­„óvodaérettségtől" is majdhogy- v vült bőrükre. A falak közt nem innen, így aztán csak any­nyit , lát a környező világból, hogy időnként mindenféle egyenruhás bácsik megjelennek náluk, neki okosan kell visel­kednie, s eldugni a „pipát" (cu­mit), hogy az idegenek ne lás­sák. És be kell mutatkoznia, mert azt már szépen tud. Stein­macher Csilla, Steinmacher Já­nos honvéd kislánya. Néhai Ste­inmacher János kislánya. Tavaly januárban adta hírül a sajtó, hogy egy honvédségi Szerelvény a Dunántúl egyik ál­lomásáról elszabadulva a lejtős pályán felgyorsult, és belerohant egy veszteglő vonatba. Sokan megsérültek, öten meghaltak. „Az apu" nem jön vissza. Amikor Steinmacher János bevonult, már tervbe vették, hogy házat építenek. Az első el­távozáskor megvolt . a telek — tudta, hol lesz az új családi ott­hona. Aztán a terv — terv ma­radt. Mígnem ... — Az alakulat KlSZ-szeryeze­te és párttagsága felajánlotta, hogy segítséget nyújt az özvegy­nek a házépítéshez. A felaján­lást jelentettük az elöljárónak, s azt, hogy az építkezéshez munka- és fuvardíj hozzájáru­lásra van szükség — mondja Mile József százados, és hozzá­teszi — Az engedély előbb 1200, majd újabb 5—5 ezer kilométer ingyenes fuvarra szólt. Fel j egyezések az alakulat törzsfőnökének noteszából. sóder 6 gépkocsi, 1200 km. Baja" „... lábazati elem 500 km Pomáz" cement áthidaló 200 km Algyö" „tégla Makó, Hód­mezővásárhely 400 km" „Építke­zés 13 fő, 10 nap" „Eddigi tel­jesítmény 1720 munkaóra, 2700 kilométer .,." A rövid, egyszerű jegyzetek mögött ott van az alakulat va­lamennyi katonájának akarása: vállaltuk, teljesítjük. Az élet megy tovább — az is erre utal, hogy a katonák jó része már régen munkapadnál áll, vagy a gólyasorból kilépve a második évfolyamot várja az ország va- % lamelyik egyetemén, s a helyük­re újak léptek. Újak, mások, de a vállalás ettől még vállalás maradt: ők teljesítik. A talpat sütő homok az őszi­barackosoktól övezett tisztáson megszorul az augusztusi nap, a munkaterület egyre inkább olyan, akár a katlan. A kemen­cemeleg azt is jelzi, jól halad­nak. Van már hol megszorulnia a napnak. — Maga tényleg nem tudja, hogy kik ezek? — kérdi gya­nakvóan a közeli tanya — az­az, most már belterületi utca egyelőre még egyetlen — lakója. — Vegyük úgy, hogy nem. — Hát katonák! Ügy dolgoz­nak, hogy öröm nézni. Azt mon­dom én, olyan fegyelmezel?, igyekvő gyerekek ezek, hogy, ha parancsnok sem volna velük, akkor is így hajtanának. Van fogalma, mit jelent ma az ilyen munkaerő? Mert nekem van! Itt az anyagom. Én is építkeznék. — Nem irigyli a leendő szom­szédját? — Irigyelni? Hm..., háza lesz az asszonykának a gyerek­kel. De hogy ezt valaki irigyel­je! És így!?... Ha nem mondják, nem tudom, hogy ő a parancsnok, Zoltán Pétzr hallgató törzsőrmester. Csendes mosollyal hárítja el az elismerést, igen, lehet, hogy jól dolgoznak, de a tempót a mun­ka, a szakember diktálja. A két kőműves tartalékos katona. Gali Kálmán Hódmezővásárhelyen, Kiss Ferenc Deszken 1 kik — amikor éppen nem katona. A Csomiép és a DÉLÉP kőműve­sei — soha még „ekkora" óra­bérért!... — olyan ritmust dik­tálnak a falazásnál, hogy az egész „esem" brigád teljes nagy­üzemben dolgozik a kezük alá. Nem panaszkodhatnak, érettsé­gizett segédmunkásaik még úgy­sem voltak. Egyetemi-főiskolai előfelvételis katonák az önkén­tes építőbrigád tagjai. Kezük munkáját hosszú évtizedekig őr­zi majd a zsombói ház —, eh­hez képest csekélység, ha leg­alább mos a nevüket is „fel­véssük" valahová. íme: Nagy Gábor, Kazincbarcikáról. Bánya­mérnök hallgató lesz Miskolcon. Akárcsak Szabó Attila, aki rá­adásul „helybéli" az Avas al­ján. Polestyuk Tibor is otthon jár majd. Neki az otthon itt­hon: Szeged. Főiskolás lesz bio­lógia—testnevelés szakon a püs­pökladányi Kozák Istvánnal, a testnevelés—földrajz szakra fel­vett kalocsai Leitert Andrással. Sipos László budapesti —, s ott is jár majd a műszaki egye­temre. Németh Zoltán Taksony, pedig Nyíregyházán lesz tanár­jelölt ... — Milyen ember volt? — Kicsoda? — Hát... akinek építik... ugye a ... — Nem tudom. Nem Ismer­tem ... Nem ismertük. — Akkor miért... — Miért? Mert jó csinálni. Van értelme ... Gyerek bömböl a szegedi buszmegállóban. A buszról lelépett anyuka karján ott az öcsiké, a buszon fenn a három szatyor, s egy újabb fel-lelépés kell, míg az összecsukhatós ülőkocsi is, a síró gyerek mellett áll. Izzadt erőlködés, nem nyílik a gyerekkocsi. To­porgó, türelmetlenül pillogó utasok, zsúfolódnak az ajtónál. Az asszony segélykérően néz körül, kínosan, lassan telnek a másod­percek. S nincs a közelben egyetlen katona sem ... IGRICZI ZSIGMOND Gyenes Kálmán felvételei

Next

/
Thumbnails
Contents