Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

ö, hát nekünk már lexikonból kell kisilabizálni, hány is a milyen — vagyis, hogy mit jelent az: arany-, ezüst-, gyémántlakodalom? A mi időnkben már annyira más a módi, hogy inkább a feleségek-férjek számával mérjük a házaséletet, semmint az együtt töltött évekkel. Hát akkor nem eleven csoda-e, hogy itt van egy emberpár, Algyőn, a Téglás utcában, s ma újra igent mond egymásnak, a hatvan év előtti első igen után, szertartásosan, szeretettel, gyerekek, unokák, dédunokák ölelő karjában? Valóságos kis népmese. Megkérdem önt, Huszka József, aki született 1901. március 4-én, Algyőn, hogy megújítja-e házasságát Györfi Erzsébettel, hatvan év után? — Igen .. — Megkérdem önt, Györfi Erzsébet, aki született Algyőn, 1904. április 5-én, hogy megújítja-e ... — Igen... Biztosan nem megy ez ma könnyek nélkül. Pedig milyen prózai, pontosabban szólva, hétköznapi dolog volt ez akkoriban: egy napszámos ember és egy kis cselédlány, egymáshoz szerződött egy• életre. Faggatom őket. — Mire házasodhatott akkoriban egy legényember? — Napszámból éltem, meg amit otthon dolgoztam. Cséplés, állatok, részes munka. Nevelőapám tartott, ő is megözvegyült, sürgetett: „Hozzál már valami jóravaló asszonyt a házhoz!" Csak a két kezem volt a reménységem ... — És egy kis cselédlánynak mi vol a hozománya? — Hozomány!? Egy ágy, egy sublót, egy kasznl, valami kis ágynemű ... Szegény családoknál ennyire tellett. — De ahogy megházasodtam, mindjárt állandó kereset után kellett nézni. A nyári cséplés után mentem a kenderáztatóba. Erzsikém meg hazajött a háztartásba ... A felelősség mindig több . lett, mert jöttek a gyerekek is: Marci, Panni, Erzsi... — Annyit mindig összekapargattunk, hogy szerényen meg tudtunk élni a gyerekekkel. Biztos kenyér azonban sehogy sem adódott. Az Erzsi születésének évében, 36-ban aztán hívatták az uramat a községházára ... — Egyenesen a mezőre küldött utánam a főjegyző. Hogy megüresedett az egyik kézbesítől állás ... volna-e hozzá kedvem? Már hpgyne lett volna! Nagy tisztesség volt ez akkor, és ha nem is 200, de 40 pengő havi fix! Meg évente egy nyári ruha, cipő, kétévente téli öltözet csizmával! — Elfelejtették volna a faluban, hogy Józsi bácsi 19-ben vöröskatona volt? Hogy a pártba is beiratkozott? — Eleinte igen-Igen zavarásztak érte, később úgy feledésbe ment. El Is veszett nekem akkor a mozgalom. Nyolc csendőr vigyázott a falura, mozdulni se lehetett tőlük. Apámnak se maradt ..jó" politikai híre: útkaparó létére tagja volt a szociáldemokrata pártnak. Meg kellett lapulni. — No, de negyvenöt után? — Kézbesítő maradtam 50-ig. Akkor megalakítottam a falusi takarékot. Onnan mentem nyugdíjba, 680 forinttal ... — És a politika? Hiszen még most is munkásőr, az egyenruha kát oldalán alig férnek a kitüntetések ... — Nem húzódtam én el sose semmiféle társadalmi munkától, se a politikától, de csak 57-ben lettem újra párttag. Mikor meglett a baj, azonnal beálltam kar-; hatalmistának, majd munkásőrnek, s egyenes utam volt az újjászerveződő párthoz is ... Abban a helyzetben föltétlenül szükségét éreztem a nyílt hitvallásnak. — És Erzsi néni, hogy viselte v sok távollétet, a gyűléseket, a társadalmi munkát? — Igen türelmes, megértő asszony ... neki mindig ? család maradt, és az volt az első. — Es a házasság, Erzsi néni, a hatvan év? — Jó volt, szép volt..; — Ha most kezdenék? — Azért most már szigorúbb lennék hozzá! Valahogy több eszem lenne. Nem hagynám annyit eltekeregni. Muzsikálni járt, pártba járt, gyűlés nem múlt el nélküle! Rövidebb kötélre fognám! Nem panaszolom ... Hűséges volt, családszerető, gondoskodott rólunk ... — Sose volt olyan híre ... — Nem is az ..., hanem azért az öreg már. nem úgv bírja... — De hiszen egészséges ... — öt éve még foggal törte a diót az unokáknak. De a mai dió már keményebb héjú ... — Most is dolgozgatnak mind a ketten. — Dolgozni muszáj. — Csináljunk egy kis leltárt a Családról! — Három gyerek ..., hét unoka (és mind lány!)..., kilenc dédunoka... — Hányan is ülnek hát akkor a gyémántlakodalmi asztalhoz? — Jaj, ahhoz számítógép kellene! * Én ezt a családot „lakva" ismerem. Gyerekeket, unokákat, vöket, sógorokat — a nyolcvanon túli öregektől a most totyogó kis szöszke lányig. Menynyi dolgos - ambíció, milyen példás, szép összetartás, segítőkészség. egymás iránti tisztelet és szeretet ... Ez a hatvan év igazi gyémántja. A két „igen" között eltelt küzdés. Dolgos generációk egymásba kapcsolódó lánca. Akár történelemnek lehetne nevezni. Hiszen ez egykori napszámos fiút és kis cselédlányt éppen a mai napon köszöntik, amikor egy másik jelképre is sugárzik fény. S talán ugyanaz a fény, ugyanazokból a szemekből. Mi is következik a gyémántlakodalom után? Hát még legalább ezt badd kívánjam nekik szívből. SZ. SIMON ISTVÁN r Es épül a ház „Ez egy ház. Szép nagy ház. A mi házunk. Mi Zsombón lakunk, ebben a házban. Amikor én kicsi voltam, nekünk nem volt házunk. Csak egy tanyánk. És volt sok libánk. Pedig az anyu cukrász. Mégis a libával dolgozott, mert azzal többet ér. ö mondta. Neki csak a nagyapámék segítenek, mert az apu nem segít. Az apu elment katonának. Még akkor ment el, amikor én kicsi voltam. Most mqr iskolás vagyok, mégsem jött vissza az apu. Pedig visszajöhetne, mert most már van házunk. Szép nagy ház. Katonák építették. Olyanok, mint az apu is. Csak ő még házat építeni sem jött haza. Mert elment katonának ..." Steinmacher Csilla írhatta volna a fenti képzeletbeli dolgozatot, ha úgy négy—öt évvel Idősebb lenne, ám, a kisiskoláskortpl még messze van, s az jéghideg vízsugarat nyel magába. Strandoló, napbarnított fiatalemberek kapkodják egymás kezéből a locsolótömlőt, s hűsítő sugarat spriccelnek felhe„óvodaérettségtől" is majdhogy- v vült bőrükre. A falak közt nem innen, így aztán csak anynyit , lát a környező világból, hogy időnként mindenféle egyenruhás bácsik megjelennek náluk, neki okosan kell viselkednie, s eldugni a „pipát" (cumit), hogy az idegenek ne lássák. És be kell mutatkoznia, mert azt már szépen tud. Steinmacher Csilla, Steinmacher János honvéd kislánya. Néhai Steinmacher János kislánya. Tavaly januárban adta hírül a sajtó, hogy egy honvédségi Szerelvény a Dunántúl egyik állomásáról elszabadulva a lejtős pályán felgyorsult, és belerohant egy veszteglő vonatba. Sokan megsérültek, öten meghaltak. „Az apu" nem jön vissza. Amikor Steinmacher János bevonult, már tervbe vették, hogy házat építenek. Az első eltávozáskor megvolt . a telek — tudta, hol lesz az új családi otthona. Aztán a terv — terv maradt. Mígnem ... — Az alakulat KlSZ-szeryezete és párttagsága felajánlotta, hogy segítséget nyújt az özvegynek a házépítéshez. A felajánlást jelentettük az elöljárónak, s azt, hogy az építkezéshez munka- és fuvardíj hozzájárulásra van szükség — mondja Mile József százados, és hozzáteszi — Az engedély előbb 1200, majd újabb 5—5 ezer kilométer ingyenes fuvarra szólt. Fel j egyezések az alakulat törzsfőnökének noteszából. sóder 6 gépkocsi, 1200 km. Baja" „... lábazati elem 500 km Pomáz" cement áthidaló 200 km Algyö" „tégla Makó, Hódmezővásárhely 400 km" „Építkezés 13 fő, 10 nap" „Eddigi teljesítmény 1720 munkaóra, 2700 kilométer .,." A rövid, egyszerű jegyzetek mögött ott van az alakulat valamennyi katonájának akarása: vállaltuk, teljesítjük. Az élet megy tovább — az is erre utal, hogy a katonák jó része már régen munkapadnál áll, vagy a gólyasorból kilépve a második évfolyamot várja az ország va- % lamelyik egyetemén, s a helyükre újak léptek. Újak, mások, de a vállalás ettől még vállalás maradt: ők teljesítik. A talpat sütő homok az őszibarackosoktól övezett tisztáson megszorul az augusztusi nap, a munkaterület egyre inkább olyan, akár a katlan. A kemencemeleg azt is jelzi, jól haladnak. Van már hol megszorulnia a napnak. — Maga tényleg nem tudja, hogy kik ezek? — kérdi gyanakvóan a közeli tanya — azaz, most már belterületi utca egyelőre még egyetlen — lakója. — Vegyük úgy, hogy nem. — Hát katonák! Ügy dolgoznak, hogy öröm nézni. Azt mondom én, olyan fegyelmezel?, igyekvő gyerekek ezek, hogy, ha parancsnok sem volna velük, akkor is így hajtanának. Van fogalma, mit jelent ma az ilyen munkaerő? Mert nekem van! Itt az anyagom. Én is építkeznék. — Nem irigyli a leendő szomszédját? — Irigyelni? Hm..., háza lesz az asszonykának a gyerekkel. De hogy ezt valaki irigyelje! És így!?... Ha nem mondják, nem tudom, hogy ő a parancsnok, Zoltán Pétzr hallgató törzsőrmester. Csendes mosollyal hárítja el az elismerést, igen, lehet, hogy jól dolgoznak, de a tempót a munka, a szakember diktálja. A két kőműves tartalékos katona. Gali Kálmán Hódmezővásárhelyen, Kiss Ferenc Deszken 1 kik — amikor éppen nem katona. A Csomiép és a DÉLÉP kőművesei — soha még „ekkora" órabérért!... — olyan ritmust diktálnak a falazásnál, hogy az egész „esem" brigád teljes nagyüzemben dolgozik a kezük alá. Nem panaszkodhatnak, érettségizett segédmunkásaik még úgysem voltak. Egyetemi-főiskolai előfelvételis katonák az önkéntes építőbrigád tagjai. Kezük munkáját hosszú évtizedekig őrzi majd a zsombói ház —, ehhez képest csekélység, ha legalább mos a nevüket is „felvéssük" valahová. íme: Nagy Gábor, Kazincbarcikáról. Bányamérnök hallgató lesz Miskolcon. Akárcsak Szabó Attila, aki ráadásul „helybéli" az Avas alján. Polestyuk Tibor is otthon jár majd. Neki az otthon itthon: Szeged. Főiskolás lesz biológia—testnevelés szakon a püspökladányi Kozák Istvánnal, a testnevelés—földrajz szakra felvett kalocsai Leitert Andrással. Sipos László budapesti —, s ott is jár majd a műszaki egyetemre. Németh Zoltán Taksony, pedig Nyíregyházán lesz tanárjelölt ... — Milyen ember volt? — Kicsoda? — Hát... akinek építik... ugye a ... — Nem tudom. Nem Ismertem ... Nem ismertük. — Akkor miért... — Miért? Mert jó csinálni. Van értelme ... Gyerek bömböl a szegedi buszmegállóban. A buszról lelépett anyuka karján ott az öcsiké, a buszon fenn a három szatyor, s egy újabb fel-lelépés kell, míg az összecsukhatós ülőkocsi is, a síró gyerek mellett áll. Izzadt erőlködés, nem nyílik a gyerekkocsi. Toporgó, türelmetlenül pillogó utasok, zsúfolódnak az ajtónál. Az asszony segélykérően néz körül, kínosan, lassan telnek a másodpercek. S nincs a közelben egyetlen katona sem ... IGRICZI ZSIGMOND Gyenes Kálmán felvételei