Délmagyarország, 1984. augusztus (74. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-19 / 195. szám

Falusi életképek — "w fotói P

anaszkodik a népfronttitkár, mert úgy érzi, csökken a közéletben serénykedő társadalmi munkások r resztizse. Történeteket mesél, statisztikával érvel. Elmarasztalja a huszonéveseket, már ők nem olyanok, mint apáik, nagyapáik, akik az első hívó szóra jöttek, ha közös munkát kellett szervezni. Megtisztelésnek ereztek, ha a tanácstagok választásánál a jelöltek listájára felkerültek és a legkisebb közéleti megbízatást is kitüntetesnek tekintették. Sportvezető ismerősöm a népfronttitkárnál sarkosabban fogalmaz, bizonygatja. alig talál már olyan ..szent őrültet", aki ingyen vállalná, a szakosztályügyek intézését. Valamikor Tiszát lehetett volna rekeszteni a mindenre kapható társadalmi munkásokkal. Csak arra kellett ügyelni, hogy a jelentkezők közül kit hagyjon ki. kit nem sért az elegen vagyunk, elutasító válaszszal. Szakszervezeti funkcionárius és iskolaigazgató egyszerre biztat, hogy foglalkozzunk a közéleti presztízzsel, mert mindketten úgy érzik, patinája megkopott, tehát tegyük helyre a témát. * Hivatásomnál fogva is évek óta tanúja vagyok a társadalmi szemlélet és értékrend változásainak. Nagyon jól tudom, hogy az élet óriás csizmájával lépkedve, kettő vagy tíz esztendő annyira parányi idő, hogy a kortárs szemüvegén nagyon nehéz értékelni az emberek szemléletváltozását. Ilyen alapon igazat adok annak, aki azt hangoztatja, csökkent a közéleti munkának a presztízse, vagy éppen az ellenkezőjét állítja, ma is kitüntetés számba megy, ha valakit társadalmi munkával megbíznak. Ezt a véleményt nem a „bonyoldlt élet mindent elkenő újságírói magatartása mondatja velem. Mindenki olyan társadalmi presztízst szerez — legyen az sportvezető, népfrontaktivista. országgyűlési képviselő, kétkezi munkás, tanár vagy orvos —, amilyen a felkészültsége. szorgalma és amilyen lelkiismeretesen dolgozik, így ennek a kérdesnek végére pontot vagy felkiáltójelet is tehetnénk, ám. nem mellékes, hogy a társadalmi munkás milyen körülmények között bontakoztatja ki tehetségét, milyen helyzetben van. J

ól emlékszem a tavalyi választójogi törvénytervezet vitájára, nem egyszer panaszkodott a munkás tanácstag, hogy az ő telefonja nem olyan értékű, mint vezető be-, osztású társáé. Bosszantó példákat soroltak fel; a munkás tanácstag kérésére később szállítják el a szemetet, mintha ezt egy igazgató kérte volna —, hogy csak a legenyhébb esetet említsem. Az elmúlt hetekben a népfront megyei elnöksége ülésén ertekeltek a tanácstagok munkáját, és szova tették, hogy a 'tanácsi szakapparátus nem egyformán szolgálja ki a választott testület < képviselőit. Valakinek eleg egy telefon, és nemsokára elkezdhetik körzetében a régen várt járda építését. Más pedig megleszül. és akkor sem tudja rendezni választópolgárainak jogos kérését, Ha ehhez hozzávesszük, hogy például a munkás tanácstag úgy intézi a hivatalos ügyeket, hogy kénytelen otthagyni az esztergapadot, miközben a csoportjának a teljesítménybére csökken, és a szaktársak ezért moroghatnak .. .. akkor biztosra veszem, a közéleti ember közérzete sem lehet a legkifogástalanabb. Ezzel az észrevétellel nem szeretném a vezetők és beosztottak ellentétet kiélezni, de feltételezem, hogy amíg minden tanácstag nem rendelkezik egyforma feltételrendszerrel, addig a közéleti tevékenységet is nehéz egységes mércével értékelni. Nemrég viccesen az egyik tanácstag azt mondta, ő „másodosztályú" állampolgár, mert nem tudja a területi érdeket úgy érvényesíteni, mint társa. Egy éven belül debütál új választási rendszerünk, hiszen a jövő nyáron lejár az országgyűlési kepviselök és tanácstagok megbízatása. Az újabb mandátumért folytatott harc a többes jelöles miatt az eddiginél sokkal kiélezettebb, küzdelmesebb lesz. Aki ilyen körülményék között is vállalja a jelölest, nyilván olyan szándékkal lép választópolgárai elé. hogy mindenkinek a bizalmát elnyeri. Remélhetjük, hogy a többes jelöléstől közéletünk élénkebbé és demokratikusabbá válik. A kedvezőbb körülményekkel akkor számolhatunk, ha az összes feltételt biztosítjuk ahhoz, hogy a legrátermettebb személyek lépjenek a közélet porondjára, és senkinek nem rontja el a szájízét olyan érzés, amit tanácstag ismerősöm is kimondott, ,.én úgysem tudok intézkedni, kicsi vagyok hozzá". Szabadna emlekeztetni arra, egy választott testületben mindenki egyforma demokratikus jogosítvánnyal rendelkezik. Sokat beszélünk arról is. hbgy közéleti rítusainknál még mindig sok a formális elem, és ez sem használ a közéleti presztízsnek. Régi nóta, hogy változtassunk ezen, és a jó receptekben nincs is hiány. Egy dologról ritkán esik szó, hogyan „büntessük" azpkat, akik az önként vállalt feladatokat rosszul, vagy nem végzik el. Felelősségre lehet-e vonni a társadalmi munkást? A válasz nem egyszerű. Elvileg igen, gyakorlatilag a nehezebb. Alkotmányos lehetőség, hogy a tanácstagot, vagy az országgyűlési képviselőt a választók visszahívják, így leválthatják. A népfront megyei elnöksegének értékelését tanulmányozva, kiderül, ilyen meg soha nem fordult elő. Pedig ugyanebből a jelentésből olvasható. a tanácstagok egyötöde rendszeresen nem vesz részt a testületi üléseken, és jelentős részük ebben a ciklusban egyszer sem szólalt fel. B

ármilyen furcsán hangzik, a- felelősségrevonást — ha már szükséges — azzal lehet kezdeni, hogy megjutalmazzuk a társadalmi munkásokat. Ne csak a legkiválóbbak odaadását ismerjük el valamilyen formában, hanem a jók nagy tömegét is. Aki pedig nem kap valamilyen erkölcsi vagy akár anyagi ellenszolgáltatást, az vegye észre magát. Milyen legyen az elismerés? Forintban kifejezve, díszes oklevél, meleg kézfogás? Több tucat ötletet hallottam már, valamennyi a nyolcvanas évek körülményeire hangszerelt. Talán furcsán hangzik azoknak a javaslata, akik azt mpndják, a jó társadalmi munkás, az aktív közéleti ember kapjon valamilyen juttatást fáradozásaiért. Szkeptikusan azt kérdezzük ekkor: hpgvan lesz így társadalmi munkás? Üjabb érv, pontosabban ellenérv erre, hogy a jól dolgozó közéleti embernek adott bármilyen mértékű juttatás olyan szerény értéket képvisel, ami nem lehet egyenes arányban társadalmi munkájával, tehát társadalmi munkás státusza nem változik. Az elismerés hogyanjára és mikéntjére sokféle javaslat, észrevétel született. Nem könnyű döntőbírónak lenni. Egy biztos, az értékteremtő társadalmi munkások a közéleti ember teljesítményének mérését a hétköznapok már kikövetelték. HALÁSZ MIKLÓS 35 Vasárnap, 1984. augusztus 19.' Közéleti presztízs \