Délmagyarország, 1984. július (74. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-21 / 170. szám

39 Szombat, 1984. július 2T: Életmód kultúra nélkül? Szeged száz éve A közművelődési törvényről mostanában keveset beszélünk, pedig érvényes még. egy szavát sem vonták vissza. Ennek nyilván oka van/Minden bizonnyal a legfőbb az, hogy a törvényt 1975-ben alkották. 1976-ban szentesítették, vagyis az illúziók korszakában", tehát már túl a nagy anyagárrobbanáson, a világgazdasági válság keadete után, abban az időben, amikor még azt gondoltuk, hogy a külső okokat ki tudjuk védeni, megállíthatjuk Hegyeshalomnál. Kiderült hogy nem. hatásukat ma is érezzük és szenvedjük. Ha már most a megjelölt célokat a valóság tényeivel szembesítjük, azonnal kitűnik, hogy mindjárt az első cél megvalósítása igencsak várat magára. Nevezetesen az, hogy az emberi élet egész tartamára kiterjesztjük a művelődést. A statisztikák és a népművelők ugyanis egybehangzóan azt állítják, hogy jószerint képtelenek elérni, bevonni a munkaképes korosztályokat a közművelődésbe; agy húsz évtől hatvanéves korig a magyar állampolgárok túlnyomó többsége keveset olvas, keveset művelődik, igencsak kiiktatta életéből a kulturát. Az a furcsa és nemkívánatos helyzet kezd kialakulni, hogy a művelődési intézményhálózat (a könyvtárak, a művelődési otthonok, a múzeumok stb.) első számú használói, látogatói a gyerekek és a fiatalok, főleg a jól szervezhető iskolások. Természetesen az nem lenne baj, hogy az iskolás korúak odaszoknak a művelődési intézményekbe, a baj az, hogy van olyan (főleg községi) művelődési ház, ahol szinte kizárólag tizenévesek alkotják a különböző szakkörök, állandó közösségek tagságát Legalább kialakulnak művelődési szokásaik, igényeik, és így később is résztvesznek a közösségi művelődésben — gondoljuk. Nos, ez azonban, sajnos, inkább elmélet, mint gyakorlat, mert a valóságban az történik, hogy amikor keresőképesek lesznek, túlnyomó többségük felhagy minden művelődéssel. Egy részük átszokik a kocsmába, másik részük pedig követi a szülők példáját, és látástól vakulásig dolgozik. Nem azok ellen emelünk kifogást, akik nem állnak be üres kézzel a sorba, hogy az állapitól várjanak minden juttatást, hanem kezükbe veszik sorsuk irányítását, és segítenek magukon. Ám van egy egyre terebélyesedő réteg, amely már túl van az egzisztenciális alapozáson, házat épített, vagy lakást szerzett, élvezi a technikai civilizáció sok-sok előnyét, s rendes jövedelméből is jól megélne. De űzi-hajtja magát, újabb rendszeres megbízatásokat keres, a hirtelen Jött lehetőségeket sem utasítja el, dolgozik nappal, este, vasárnap, közben egy kicsit üzletel. Szabadság idejére munkát vállal, alig várja a háromnapos ünnepeket, május elsején például azzal dicsekszik, hogy ő a munka ünnepét is munkával ünnepli. A Operaházban a Nemzeti Múzeumban, a Szépművészeti Múzeumban még életében nem járt könyvet utoljára iskolás- VBgy katonakorában olvasott mert most azt mondja: nincs Ideje rá. S lassacskán nem lesz ideje a családjára, és energiája a főfoglalkozására sem. Bovíben van a pénznek, ő azonban kultúrára egy fillért sem költ, mert "'"M^S« vagyunk tehát attól — s ma, 1984-ben talán még távolabb mint 1976-ban voltunk —, hogy a kultúrát az emberi elet egész tartamára, minden állampolgárra, az egész közösségre kiterjesszük A felelősség elsősorban az egyént terheli, aki nem ismén fel saját érdekeit, szükségleteinek bejelentésével nem járul hozzá a fejlődéséhez, nem látja be. hogy az életnek elengedhetetlen kóveteimenye a szellem gazdagítása, a lélek pallerozasa. Nem vitás a gazdasági körülmények sem kedveznek a közművelődés fejlesztésének. A felelősség azonban nem hárítható el a közösségtől. a társadalmi egységektől, a mai gyakorlattol sem. Ma már egyértelmű«! kimondhatjuk, hogy a kultúrában sem elég a program rövid- én középtávú konkrét tervekre is szükség van. A ktrttorális iránvítóknak jobban kellett volna ismerniük a valós szükségleteket. a/, átalakuló művelődési szokások természetét, az ország gazdasági' teherbíró képességét. Hallani mostanában olyan hangokat, hogy először termelni keli, majd utána lesz kultúra is. mert mostanában nem a kultúra a legfőbb napirend a társadalom tárgyalóasztalánál, jobb időkben majd visszatérünk rá. Csakhogy ez ökonomista és technokrata szemlélet, amelv a kultúrát valami szükséges ballasztnak tekinti. A gyakorlatban nem lehet külön gazdasagpolitika. külön kulturális, csak egysege» politika lehet, amelynek mindenkor szerves része volt és marad a kultúra is. baró ENDRf, L&chner Lajos búcsúja az újjáépített várostól N

em dicsekvésből mondom, de Szegednél alig létezik szebb város. Én Szegedet természeti és mérnöki alkotásinál fogva, természetesen a legszebb magvar városnak tartom. Beszélgető várostársaimnak is iobbára ez a véleménye, különösen akkor, ha a kör- és sugárutas városszerkezetről, a ..Palotás Szeged"-ről esik szó. A szépségnek nem találok mértékegységeit. de ezze) egvütt a főváros után Szegednek kell adnunk a pálmát. S

zegedet az úiiáépítés hatalmas és nagvaránvú alkotásai során Lechner Lajos és mérnökkollektívája varázsolta csodálatosan széppé, alig három és fél év alatt, a hullámsírból. A mai kór emberétől is elismerését kiváltó úiiáépítés kapcsán. 1883. év végére. 3 ezer 227 épületet emeltek, és ezek közül 26 két-. 211 egyemeletes. 836 magas földszintes. 1314 földszintes és 246 udvari lakóház volt. több mint tízezer lakással. Lechner Laios zseniális nagyságát iellemezze most a korabeli szemtanú, a szegedi úiségíró. Mikszáth Kálmán: ..E fürge kedves alak örökké siet. mindla fárad, iár valamiben s méa akkor is salát mvlatstínórn diskurátoat. akkor is Szeged érdekében informál: eltven kek szemeivel, villoaó pápaszemén keresztülmár évek előtt olyannak látta Szegedet, aminő lett." A város úiiáépítésére létrehívott királvi biztosság 1883. decemberére megszűnt, és most már grófi elmet viselő Tisza Lajos 1884. január 1-én távozott Szegedről. A továbbiakban miniszteri kirendeltség vezette a rekonstrukcióval még kapcsolatos ügvek intézését. Lechner Lajossal az élen. Lechner Lajos és alkotógárdáié száz éve. 1884. július 15-én vett búcsút a «árostól. «mikor a korabeli főmérnök. Tóth Mihály — egvébként ieles építésztervező is. több tervének megvalósulása ma is áll Szegeden. például a tűzoltó-laktanva. a víz- és csatornamű Tisza-parti székháza, az egykori huszárlaktanva (ma kábelgyár), stb. — díszes album kíséretében búcsúzott a városépítőktől, amelv tartalmazta a város ekkori térkévét, és tíz új létesítmény kévét. Ezt követően Szeged további építésének a kívánalmaknak megfelelő rendszerben történő biztosítására a város kilenctagú középitési tanácsot hozott létre. Kállay Albert főispán elnökletével. A

z 1879. évi nagv árvíz utáni úiiáépítés nagyságának és nagyszerűségének illusztrálására tegvünk most sétát a 150 évvel korábbi Szegeden. Tóth Mihály főmérnök cikkének segítségével, amelv a Szegedi Híradó 1909. ianuár 1-i számában ielent meg. A Széchenyi teret egv hatalmas sártengernek találiuk, fenvőfaoa'ló-átiárókkal. ..A mai Szt. Mihály utcában (a Pillichfamília utcáia) ember magasságú, mélv szavvanalias földdel környezett mély árokba félve tekintünk. A mai Szt. István és Lechner téren összeavülemlö. a Madách utcáia tériedé mély vizállásos területtel van ez kapcsolatban és azok táplálására avüiti a Élésház (ma Takaréktár) és a Sóház utcai (ma Sóhordó) vizeket." A Szilber-ház (amelv a korabeli Tisza Laios [ma Lenin] körúton áll) körül szintén lehetetlen közlekedési viszonvok uralkodtak. A Reiner-ház (ma is áll a Horváth M. utcában) előtt is csak faballókon lehetett közlekedni, de a másik oldalon már téglaiárdát létesítettek. A jelenlegi OTPszékház helvén (épült 1904-ben. Baumhorn Lipót tervei szerint, móros szecesszióban) gyermekek nvári fürdőzésére is alkalmas vízállás terült él. amelven nem ritkán kisebb faita vízi számvasok is menedéket találtak. Tóth Mihály ígv folytatja: „A tó möaött állott a katonai kincstári élésház (Pró font-ház), melyről az utca is nevét nyerte: a mai Jerney-ház és a városi fürdő területén: összefüaaölea és hasonló szánandó rossz karban, mint a széna vaitáia és udvar kerítése tekete-sáraa sávolt kapujával. A tó mentén mintecru másfél méter magasra emelkedik a Főpiac-tér (Széchenyi), határolna a mai Horváth Mihály utca. Várfalak. Klauzál-házak. Kárász-ház. Városház-sor és Dercsényi- (most Zsotér-) házak által. Jobbra kiáaazik a kétoldalt mély árkokkal szegélyezett sártengerben úszó. és a mai Rókusi állomás mögötti vesztőhelyre vezető Nagyposta-út." később Budai-országút. Budapesti suoárút. most Kossuth Laios sugárút." Ekkorra, 150 évvel korábban a Széchenyi teret már kikövezték. és a Horváth M. utca kocsiútiát is mohácsi mészkődarabokból rakták ki. egész a sóházig. A Kárász utca is kövezett, de a Híd utca csak téglatestű iárdával rendelkezett. Ilyen út vezetett egészen a tiszai haióhídig. az Oskola utcán át a Gizella (ma Aradi vértanúk) térre. Már ekkor létezett a Széchenyi téri sétanv. kétoldalt fasorral beültetve, középen téglaiárdával. ..A sétatér előtt az Európa szállóig (ma a DEMASZ székháza) és ettől a Kíavó utcáia mocsaras tér terült el és a bánáti rác hetivásaros kocsik állóhelyéül szolgált." — íria Tóth Mihály. A Karász utca katvúit rőzseköteaekkel tüntet-, ték el. és a Somogyi utca sarkán keskeny téglajárda volt csupán. A Dugonics teret rendre nagv vízállás és sártenger borította, két méter mélységű nyílt árokkal. Tóth főmérnök így fejezi be írását: ..Ha megelégeltük a sétát. ugyanazon úton hazaballaghattunk. elmélkedve a szebb jövő fölött. melynek valóraválása büszkesége Szeged minden polgárának." I

lyennek íria Tóth főmérnök az 1834. ev körüli Szegedet Valóban, tehát mit pusztított el itt a nagy árviz? Mindenesetre. 75 (mások szerint 70) ezer ember haiiékat azt a várost, amelyet Kelet* Károly. első nagv statisztikusunk 1870. évi népszámlálási adatokra alapuló könyvében, az 1873-ban kiadott Hazánk és népe című müveben. a városiasodás szempontiából csak a 88. helvre sorolta több felvidéki, kisebb ielentőségű városkát — Eperies. Bártía stb. —. Kőszeget előbbre helyezve. Valóban. Szeged a rekonstrukciót megelőzően nem volt több egy vidéki provinciális városnál. Most. a centenáriumon a száz évvel korábbi városalkotóknak kiiáró tisztelettel és csodálattal gyönyörködünk ebben a varosban. amelyről a nagy városesztétikus építész. Granasztói Pál ígv vélekedett: Szegedhez fogható. ily egységes, formás város e korszakból Európában nincsen, s noha a maga kora nemzetközi módián épült újjá. lényegében méais saiátsáaos alföldi magyar város maradi . .. Belvárosa vedio egészében műemlékfélévé válik," BATYAJ JENÖ Tanulságos és élvezetes kiállítás. A gyűjtő tízemeletnyi anyagot tudhat magáénak. Ne- I gyedszázada kezdte, s ma százezres a gyűjteménye. Légmentesen egymás mellé teve harminc-harminchárom méternyi. De belefér egy szekrénybe. Ezt a szekrénybezárt régi életet — ezt az elismerten a nemzetközi élvonalba sorolható gyűjteményt — Gyökér István már sokszor bocsátotta hazai és külföldi kiállítási intézmények és művelődési házak rendelkező- i Ferenc Jóska óriás méretű arcmása — nyolc képes levelezőlapból összerakva. Bájos figura, keze ben valódi tükörrel, dombornyomású képes levelezőlapon. Ingerlőén csinos hölgy álomra hajtja a tejét — ugyanő pajkosabb szituációban, ha átvilágítják. Iróasztflllap méretű behemót — és körömnvi levelezőlap: a világ legkisebbje és legna^obbja. A legszélesebb — 111 centis — nem fért el a Budapesti Történeti Múzeumban rendezett tárlaton. Kuriózumkiállítás az a bemutató, amelyet Gyökér István gépészmérnök százezres gyűjteményéből állítottak össze, s címe: Fejezetek a képes levelezőlap történetéből. A kezdettől 1904-ig. 1869-ben jelent meg a világ első postai levelezőlapja, az Osztrák'—Magyar Monarchiában. Egy évvel később fura ötlet pattant ki egy északnémet könyvkereskedő. August Schwarz fejebői: a levelezőlap bal felső sarkába képecskét nyomtatott, így adta postára. Érdekes módon, nem keltett feltűnést, öt év múlva megismételte a próbálkozást, majd sorozatot adott ki képpel tetézett levelezőlapokból. Sikere lett. A kereslet fokozódott, nemsokára elárasztotta termékeivel Németországot, majd Európát. A képes levelezőlap megtalálta funkcióját — rövidebb, de érzelmesebb üzenetek hordozója lett —, es mind többféle témát dolgozott fel, előbb grafikus-rajzos, majd a korlátlan sokszorosításra alkalmasabb fotós megoldásban. A feltaláló egyik ösztönzője alighanem a XVIII. században létrejött, s a múlt század végéig hódító alkalmi -- ünnepi, név- és születésnapi — horítékos-kisképes köszöntőkártyaic divatja is.