Délmagyarország, 1984. július (74. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-21 / 170. szám

8 40 Szombat, 1984. július 2T: Árpás Károly Kesergő Engem már hiába várnak Rabja lettem a halálnak Száz halálnak rabja lettem Farkasnak koncul vettettem Citerázok csontbilincsben Szabadítóm soha nincsen Ha legyőzném is a halált T. Lázár István Az elmaradt katarzis Az ajtók, a zárak szilárdulnak, a hideg csont eresze megtelik a szótlansággal, összegörnyed a székre dobott képzelet, tokba bújik az ég. Félbehagyott közeledések száradnak tenyerünkben. Elhagyott vonásokat illesztünk arcainkra. Összetört váza-múltunkban meghempereg a gondolat. Forog maga körül a veszett létünk. kitátott szája megtelik az elmaradt katarzissal, és a kilincs előtt megáll a mozdulat. < Sass Ervin Közbeeső a város mintha csak kőerdő lenne üres házak néptelen utcák magányos fák felkelő nap a tízemeletes oldalánál és a felhők pergő tánca discóütemre hihetetlen délről északnak táncolnak a felhők és visszaintenek az időben közbeeső idegennek ott az ablak előtt kitakart szívvel és naiv bölcselkedésekkel milyen kevés is elég az embernek ahhoz hogy megsejtse a titkot a közbeeső létezésről a szerelemről és a virágot növesztő tavaszról meg a nyárról később • őszrőt "tudod-e kedvesem hogy az őszről a tél jut eszembe a hideg mely felkúszik bennünk és dermedten a szemünk ablakaiba ül megadó alázattal hogy most ez közbeeső vagy már az úticél következik tudod-e kedvesem leplezni titkainkat a félelmeket és a megbocsátást a félelmekért hogy megírtam ezt a verset és palackpostába zárva küldöm örökzöld partokra ahol nemcsak temetői folyondár hanem bódító illatú leander is integet a felhők után Tréfásan és komolyan George Bemard Shaw aforizmái Az 6n lényegem az, hogy egyedülálló, fantasztikus, nem tipikus, utánozhatatlan, kibírhatatlan, nagy adagokban elviselhetetlen vagyok, egyáltalán nem hasonlítok senkihez azok közül, akik réaebben éltek, reménvteinnül természetellenes vagyok, és teljesen hiányzik belőlem mindenféle igazi szenvedély. * Rendkívül okos vagyok. Tehetség dolgában kétségtelenül felülmúlom az emberi nem átlagos képviselőjét, önök nevetnek. Ügy vélem, nem az én szavaimon, hanem azon, hogy nem untatom önöket az ilyenkor szokásos, szerény köhécseléssel, és nem színlelem azt, hogy ostobának tartom magam. * Sorsomban semmilyen döntő fordulat nem volt. Én mindig toronyiránt előretörtem. * A siker titka az, hogy minél több embert kell megsérteni. Shaw Pygmalion című darabjának témája T. Smollett Percgrine Pickle kalandjai című regényének egyik epizódján alapul. A plágium vádjára B. Shaw így válaszolt: „Ifjúkorom hajnalán olvastam Smollett regényeit, és nem tetszettek. De mindenképpen lehetséges, hogy valamelyik epizód ... véletlenül lerakóaott az emlékezetemben, és ott hevert egészen addig, amíg nem voit szükség rá. Én akárcsak Shakespeare és Moliere, felhasználok minden jó témát, amely elém kerül, más környezetbe helyezem át, shaw-i filozófiával és modern eszmékkel töltöm meg. Mint mondani szokás. semmi sem új a nap alatt, és Smollett is valószínűleg másvalakitől csente el ezt az ötletet." Fordította: GELLÉRT GYÖRGY Sanyó szuszogva föltápászkodott, kissé megbillent, majd egyensúlyát visszanyerve odakiálltott a többiekhez. — Na. gyertek! Lássátok, hogyan tudok lőni! A többiek elnéztek Sanyó válla fölött, és hamiskásan vigyorogtak .Sanyó. na ja, a tücsök. Iszik két korit, aztán csak a szája jár. Nincs ennek semmije a nagy száján kívül. Csak úgy vonzza a szerencsétlensegeket. Minden nőnél csődöt mond. a cigarettára is fordítva gyújt rá, a nadrágja foltos, mert valami trutymóba mindig beleül. Szóval ez a Sanyó egy százkilós pech. De a Sanyó tovább szívóskodik. hogy menjenek a céllövöldébe. Ráhagyják. — Na gyertek, ott minden puska félrehord, de én úgy is tudok ám lőni, he?! Sanvó végül két elázott ürgét fölráűncigált, s akár a kioldozott cipőfűzőjét, vonszolta őket maga után, egyenesen a céllövöldéig. A pulitnál egv szál. aszott öregember álldogált .Sanyó a két havert a pulthoz támasztotta, hogy . el ne dőljenek, é6 kért egy puskát. Az öreg reszkető mutatóujját a fiú orra alá dugta, és figyelmeztetően megingatta. — Aztán fiacskám, okosan! A pálcikát kell eltalálnod! — Hö, hö — röhintett fel az «gyík, a széles vállú. A pálcikát? A Sanyónak mondja? — Legfeljebb magát találja el. papa! — dünnyögte a másik, és megigazította kuszán álló öltönyét. — Kuss! — emelte a vállára a puskát Sanyó. Egy másodpercig némán bámulták Sanyó készülődését. A céllövöldés riadtan nézte a művirágait. — A hurkapálcát, fiam! — lehelte halványan az öreg. , Sanyó letette a fegyvert. — Api! Azt a babát, ott a második sorban! Azt fogom eltalálni! — Jó.fiam, de csak a pálcikáját. Akkor majd kettétörik a pálcika, le fog esni, és a tied lesz! — És a jobb szemit, aztat fogom eltalálni! — Ne tedd! Én ebből élek. Ha kilövöd a szemét, még nem fog leesni, ha meg más lövi le, akkor mérges lesz, hogy félszemű babája van. Érted már. fiam? Sanyó megszívta az orrát. — Kifizetem a károdat, na?! A két haver összeröhögött. — Sanyó, hogy te milyen ökör vagy! Hát lődd le a pálcikáját, aztán ott egye meg a fene az egészet! Sanyó zihálva nézett a két férfire. — A hasát fogom etanáni! Búcsú Az öreg lassan Sanyóhoz közelített, s mielőtt a fiú meghúzhatta volna a ravaszt, kezével a föld felé irányította a puskacsövet. — Nem teheted meg! — Mit van úgy oda, papi! — szólalt meg a széles vállú. — Ez a Sanyó egy kétbalkezes pancser. Ezt még úgy kell megpisiltetni, mert különben levizelné a gatyáját. Érti, na? Az öreg lesütötte a szemét, és reszelős hangon mondta. — Egy kétbalkezes lőtte le a lányomat is két méterről. Pontosan a hasára célzott. Hát nem értitek, hogy most béke van. hogy most csak a pálcikákra lehet lőni?! • Achel a varázsló a céllövöldés mögötti domboldalon verte föl a sátrát. Rikító zöld-piros csíkokkal mázolta be az oldalait, a bejáratra pedig fekete betűkkel irta ki: „Achel, a nagy varázsló található it!)). Felesége egy hatalmas dobot püfölt, ő volt a kikiáltó. —Ide, ide! Csodatevő Achel megérkezett! Gyengébb idegzetűek ne jöjjenek! Aki ide bejön, láthatja, amit nem láthat! Csoda lesz, hát ne kerülje el! Tíz perc múlva kezdünk! Ide-ide, tessék! Achel nyájas mosollyal szedte be a pénzt, és tessékelte be a kíváncsiskodókat. Amikor már elég súlyúnak érezte kalapját az ösz_ szeszedett pénztől, intett a feleségének. hogy hagyja abba a dobolást. Achel leengedte a sátor bejárati szárnyát, és elkezdte a mutatványt. Kisebb-nagyobb bűvésztrükkökkel kezdte. A közönség gyéren tapsolt- Valaki befütyült. •«— Mi lesz a csodával, maestAchel csendet kért, nagy léptekkel kiment a porond szélére, és behozott középre qgy hatalmas ládát. Kinyitotta a tetejét, és kőrbemutogatta. A láda üres volt. Közben az asszony a dobot letette az egyik bámészkodó lába elé. miközben riadt, galambszemekkel nézett rá. Aztán beállt az üres ládába. Achel a varázspálcájával három kört írt le, majd becsukta a doboz fedelét. A nézők most már visszafojtott lélegzettel figyelték a varázslót, aki egy hatalmas fűrésszel a kezében tért vissza. A dobozt öt egyenlő részre vágta. A dobozdarabokkal körbe sétált a porondon, majd halkan kommentálta a fejleményeket. —'És most figyeljenek! Ez még mind semmi. Eltüntetni egyaszszonyt, az nem csoda, de előteremteni, az igen! A közönség körében elismerő moraj lás, pisszegés hallatszott. Achel elemében volt. Érezte, hogy művészete, a pillanat káprázata. most ért a tetőfokára. Nem húzhatja tovább az idegszálakat. Gyakorlott mozdulattal egymás tetejére rakta a dobozkákat, és pálcájával újra három kört rajzolt a levegőbe. Kinyitotta a láda ajtaját. Az asszony ott volt a ládában. A nézők iszonyodva néztek hol Achelre. hol az asszonyra, majd kitámolyogtak a sátorból. Az asszony megint azzal a riadt, galambszemével nézett az urára. — Achel. megint összekeverted a dobozokat! Achel, a varázsló fátyolos tekintettel ült az asszony mellé, miközben arra gondolt, hogy a fején mégsem ugrálhat élete párja. és a lábával sem mosogathat, a kezéről nem is beszélve! Ezen a délutánon Achel csodát szeretett volna tenni! A körhintánál álltak a legtöbben. A pecsenyésen kívül ennek, volt a lesnagvobb sikere. A hintés megvárta, míg az előző menet emberei leszédülnek a várakozók közé, majd újra csengetett Mindenkit beláncoltak. A szerelmesek egymás hintájába kapaszkodtak. És indult a kör. A fiú háromszor könyörgött Karolinnak, hogy üljön be vele. Még le is térdelt neki. Érdemes volt Elindult a kör. Lassan emelkedtek a kíváncsi platán lombok fölé. Aztán a fiú elengedte Karolin hintáiét. A lendület magasra lódította a lányt Karolin először sikoltott, de amikor a körzuhatagban újra meglátta a fiú ragyogó képét megnyugodott — Ne engedj el mégegyszer! — próbálta nyöszörögni, de a fiú meleg leheletétől elkábult. A sebesség varázsától, a rozsdásodó láncok félelmetes kattogásától megrészegülve, a fiú egyre vadabbul dobta ki a lányt — Leszel az enyém? — üvöltötte, amikor a lány hintája közeledett felé. — URye az enyém vagy? Te. te büszke lány! Egyre jobban elzsibbadt, ahogy a lány hosszú haja kibomolva elúszott a szeme előtt — Gyere csak! Ide hozzám, az enyém vagy érted?! Aztán lassult a forgás. A hintés csengetett. Tíz forintért eny. nvi eléa. A hinták méltósáetelie-* sen közeledtek a föld felé. A fiú görcsösen szorította a lány hintáját — Gyere vissza! Te, te büszke, bolond lány! — ráncigálta az üres hintát. Alig tudták lefejteni a kezét a láncról. SZŰCS MARIANN •>1 Rómáról jut eszembe ... 48. Füstbe ment terv A Viktor Emánuel emlékművel szemben, a Via del Corson elindulva, jobbról látható Róma egyetlen gótikus temploma a S. Maria Sopra Minerva (Minerva temploma fölé épített Mária templom). Itt találiuk — egyéb értékes látnivalók mellett — Michelangelo Krisztus-szobrát. A dominikánusok nagyon puritán homlokzatú temploma előtti kis téren van egy elefántszobor, amelyet Bernini terve alapján lí>67-ben Ercole Ferrante nevű szobrász készített. Az elefánt egy, a VI. századból származó obeiiszket tart a hátán. A VIII. Orbán pápa által a szobor talapzatára írott szöveg pedig körülbelül ezt mondja: csak az erős értelem tudja a bölcsességet hordozni. Néhány évvel ezelőtt egy Rómában turistáskodó angol úrnak igen megtetszett a szobor az obeliszkkel, és meg akarta vásárolni. Természetesen süket fülekre talált. Kérésére az olaszok azt válaszolták, hogy nem adják oda -egész Angliáért. Az üzletember azonban nem hátrált meg. Haditervet eszelt ki leghőbb vágya tárgyának megszerzésére. Elhatározta, hogy saját költségén felvesz néhány munkást, és elviteti az emlékművet. Az embereknek azt mondta, hogy megbízták a szobor elszállításával, és a munkát sürgősen el kell végezni. Dictum-faeturru. Először is körül kellett ásni a szobrot. Már úev tűnt, hogy simán mennek a dolgok. A járókelők nem figyeltek oda, csak néhány pillanat erejéig. Megszokták, hogy ott is ásnak, mint a város annyi utcájában. A „műpártolót" azonban keserű csalódás érte. Már kiszabadították az emberek a szobor földbe ágyazott alapját, amikor megérkezett egy másik csoport munkás, hogy a felszedett szobor helyén az útjavítást elvégezze. A munkások vezetője természetesen érdeklődött, hogy mit csinálnak, miért és hova viszik el a szobrot. Az angol „vállalkozó" zavaros felelet, magyarázkodás után eltűnt, és az éjszaka leple alatt elhagyta Olaszországot. Ha terve sikerült volna, ki tudja hol lenne most Bernini elefántja? TlMARNÉ MAKKAR ERZSÉBET