Délmagyarország, 1984. július (74. évfolyam, 153-178. szám)

1984-07-14 / 164. szám

Szombat, 1984. július 14. 7 m Csoportképünkül!. jobbról balra: Helga Hennemani pszichológus (Franciaország), Charles Deronshire, a CCCC igazgatója (Nagy-Britannia), Lidija Kolchina, az udmurti Állami Egyetem pszichológus kandidátusa (Szovjetunió), Klein Sándor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola pszichológiai tanszékének vezetője. Szólóképünkön: Carl Rogers Az emberért, az emberiségért Kultúrközi kommunikáció-szeminárium Szegeden Történelmi pillanatokat élünk. Kémleljük a Holdat, hol próbát állt az ember, fantasztikumra éhesen habzsoljuk a tudomány, a technika forradalmának újabbnál újabb felfedezéseit. Kényelmes fotelben szemléljük pápua föld egzotikumait. Még élnek fejvadászok, „esőcsinálók", még fegyver a mérgezett nyíl. Négy és fél milliárdan lélegzünk együtt. Hol szigorú kommunákat, hol törzsközösségeket, hol csadoros fanatikusokat, hol pőrére vetkőzött szabadsághirdetőket, hol tíz és fél millió, testvérei után csápoló közösséget tapintunk a térképen. Sok van mi csodálatos ... Múlt szombaton Szegeden 21 ország tudós képviselője, közel 400 pszichológus, pszichiáter, orvos, tanár fogott búcsúzóul kezet a közösen töltött hét után. Tudományuk középpontjában az ember. Fájdalmával, gyötrelmével, megannyi kérdésével. A tudósok egyik legfontosabb kérdése: hogyan reagál a XX. század embere mindarra a roppant ellentmondásos történésre, amelyben él, amelyet megél? Fölnőttünk-e pszichikailag korunkhoz, meg tudunk-e felelni kihívásainak? A szegedi szeminárium díszvendége volt a nemzetközi szaktekintélyú tudós, aki már a század elején fölfigyelt a kérdés kételyére. Nem ,önmaga tudását, szakértelmét erőltette betegére, hitt-abban, hogy megfelelő feltételek között kliense képes önmagát meggyógyítani. Carl Rogers — konzultánsa a Center for Cross-Cultural Communicationnak. részt vesz Lugánóban a Person Centered Approach Institute munkájában, „fő munkahelye" a Center for Studies of the Person. Californiában. — ./Szeretnék hatással lenni anélkül. hogy hatalommal rendelkeznék" — vallja magáról. Munkássága iskolateremtő. Sajátos, jól meghatározott, szigorúan szabályozott kezelési módot dolgozott ki pszichés problémák ellen. Föltárta a „pszichológiai növekedés" feltételeit az emberi kapcsolatokban. Tanítása, hogy a szakember -bizonyos attitűdje a kliensben rejlő lehetőségeket — a személyiség fejlődésének, a problémák megoldásának, a kreativabb, konstruktívabb élet lehetőségeit — jobban fölszabadítja. Módszerét személyközpontú megközelítésnek nevezik, amelynek az egyéni pszichiátrián kívül is vannak alkalmazási lehetőségei. A hagyományos pszichoterápia képviselői kezdetben eléggé szkeptikusak, kritikusak voltak Rogers tanításaival szemben. Az elmúlt fél évszázadban azonban ennek szinte teljes ellentétét hirdeti a 6zakmai közvélemény. Rogers megközelítési módja a pszichiátriai tananyag részévé vált. szakemberek ezrei és százezrei alkalmazzák. A szegedi szemináriumtól azt várta, hogy: túl a nyelv, a fajta, az ország határain a kultúrközi kommunikáció az őszinte, a nyílt, a becsületes érzelmek színtere. Négy nemzet képviselőjét kérdeztük. — Milyennek ítélik az emberi kapcsolatokat a tudomány, a technika századában? L. Kolchina: Pontos statisztikánk nincs. Mint pszichológus, mint nemzedékem képviselője tapasztalom, a fölgyorsult technikai fejlődés személyiségünk teljes szerkezetét befolyásolja. Fájdalmas és nehéz ez a fejlődés Rombolja a hagyományos közösségeket. Vidékről jött egyetemi hallgatóm mondta, nehéz ennyi embert látni a városban. kicsi pontnak érzi magát, tud kapcsolatot tereoateai. Á másik probléma: hallatlan információnyomást érzünk, ez né*ha ellenállhatatlan. Bezárkózunk, formalizálódnak az emberi kapcsolatok. Sürgető > szükségünk van új tradíciókra, C. Devonshire: Ez a technikarobbanás nyomasztó. Az embereknek identitástudatra van szükségük. A magasan fejlett országokban ez egyre lehetetlenebb. Elidegenedünk önmagunktól is. Tudati problémák jönnek létre, gyakran saját magunkat sem vagyunk képesek megérteni, elfogadni. Hogyan változnánk így (ami pedig törvényszerű lenne)? Nagy veszélyeket látok a különböző intézményekben, például az iskolában. H. Henneman: Franciaország nagyot változott az elmúlt harminc évben. A háború előtt a népesség túlnyomó többsége vidéken élt. Most üresek a falvak. A békében született nemzedékek, úgy veszem észre kevésbé értik egymást, mint öregjeink. Ügy mondjuk, elidegenedtünk. Bizonytalanul élünk, stresszben, s nálunk sok gyötrődés szülője a munkanélküliség. Klein S.: Magyarországon se jobb a helyzet. Riasztó néha a közöny, a közömbösség. Meggyőződésem. a pszichológusokra, a pszichiátriára egyre nagyobb szükség van hazánkban is. — Éppen cz lenne a következő kérdésem, hogyan látják a pszichológusok társadalmi szerepét, azokét, akik orvosolni tudják a problémákat? H. Henneman: Aki megtalálta önmagát, az jobb tagja a társadalomnak. Nálunk bízik a közvélemény szaktudományunkban. Az emberek nem szégyellik lelv ki betegségüket, de hosszú az út a rendelőig. Segítenünk kell az emberek aktivizálásában, hogy ne passzív befogadókent éljenek, ne csupán szokásból, a megélhetésért dolgozzanak. C. Devonshire: Kétféle felelőssége van a pszichológusnak. Egyrészt a tönkretett emberek károsodását kell ellensúlyoznia. De növekszik az intézményrendszer megváltoztatásának szükségessége. Az embernek kell a középpontban állnia, nem holmi kérdőíveknek, tantervnek, órarendnek és sorolhatnám. Tehát e forradalmi korszakban még várat magára egv forradalmi változás. A pszichiátereké a zászló ... L. Kolchina: Osztom ezt a felelősséget. A pszichológusnak ej kell enue. hogy az emberek a közösség részének érezzék magukat. Érezniük kell: ez az egység szükséges, el- és befogadja őket. Igen hatásosnak tartom Rogers módszerét, használjuk a Szovjetunióban is. Klein S.: Egyértelmű, hogy megnövekedett a pszichiátria jelentősége, felelőssége. Ügy érzem, hogy Magyarországon most e felismerés elején tartunk. Reformálni kellene a szakemberképzésen. Éppen most folynak tárgyalások, miszerint az UNESCO támogatásával több éves képzési programot indítanánk Magyarországon, természetesen fölhasználva a személyközpontú megközelítés módszerét, — Hogyan vélekednek, a szegedi találkozó elérte-e a Carl Rogers által megfogalmazott célokat, milyen érzéssel távoznak városunkból? H. Henneman: Most vagyok életemben először Keleten, hogy a nálunk használatos terminológiával éljek. Meg kell mondjam. életem legkellemesebb csalódása ért itt Szegeden. A város gyönyörő, nyugodt, cficmde«, sajnos, elég keveset' láttam, mert ^ szemináriumon is ínkább tanaiónak éreztem magam. Ritkán jutok el ilyen nemzetközi konferenciára. Ügv látom, igen nagyok a szemlélet- és módszerbeli különbségek, Rogers tanaival sikerült igen részletesen megismerkednem. A problémák egész sorával kell megbirkóznunk a föld minden táján. Ügy hiszem az ilyen találkozók közelebb hozzák mindannyiunk számára a „győzelmet". C. Devonshire: Tervünk az volt. hogy minél több szakember taláíkozhassék. Az elmúlt tizenkét év során hasonló szemináriumokat tartottunk Spanyolországban, Franciaországban. Angliában. Olaszországban, Svájcban, az NSZK-ban. Ez az első alkalom hogy a személyközpontú megközelítés szűkebb szakembergárdája szocialista országban találkozik. Káoszt vártunk, nyelvi nehézségeket, félelmeket, aggodalmakat. Egymásba vetett bizalmunk legyőzte az előítéleteket. L. Kolchina: Részt vettem a novemberi „kétoldalú" találkozón. amely szintén Szegeden volt. Ez a mostani teljes mértékben internacionális, rendkívüli jelentőségű. A magam haszna pedig, hogy sikerült értelmeznem, pontosan mit is takar a kultúrközi kommunikáció. Klein S.: Mint a házigazdák egyike, csak köszönhetem főiskolai tanárkollégáim és a Magyar Pszichiátriai Társaság nevében is a dicséreteket. Magam is mérföldkőnek érzem ezt a szemináriumot: Rogers módszere hazánkban az elmúlt egy-két évben kezdett ismertté válni. Talán tovább gazdagíthatjuk a magyar szakemberek ismereteit. Vendégeink pedig, ha jól értettem. azzal az érzéssel (érhetnek haza. hogy e megosztott világban is meg tudjuk érteni egymást, különböző nemzetek képviselői. Hát hogyne értenék meg egymást akkor az egy nemzethez tartozók, egv nyelvet beszélők, a tanárok, a diákok, a szülők és a gverekek főnökök és beosztottak. Akarnunk kéli, nagyon akarnunk. Köszönöm válaszaikat, valamint Klein Sándornak szakértői segítségét. MAG EDIT Kultúra, szódával S

záz faluban is kérdezhetnénk, mi köze van a szódénak a kultúrához, mindben azt mondanák, hogy semmi. Zsombó kivétel, itt az a felelet, hogy igen sok, mert nekik két szódásuk is van. Ebből viszont az következne, hogy a zsombói két szódás egymást szidja: kicsi a falu, egymás elől szerzik el a vevőt. Különben is, régen bealkonyult a szódásnak. Megveszik a népek a patront. és otthon teszik bele a buborékot a vízbe. Egyenesítsük ki a gubancot hamar, mert Zsombón nem veri és nem is 6zidja egymást a két szódás: édestestvérek. Lehet, hogy máshol bealkonyult a szakmának, itt most virágzik igazán. Annyira, hogy egy ember nem is győzné. Ki kellett persze találni hozzá a furfangot, mert itt se kocognak el az emberek két üveggel a boltba. Vigye házhoz a szódás, ha el akarja adni, de semmivel ne adja drágábban, mint a boltban adnák. És ha, viszi, mikor vigye? Reggel? Mire odaér, már nincsenek otthon. Este? Ki győzné este az egészet? Nincs semmi baj. a szódás akkor is jöhet, ha üres a ház. Tudja, hol az üveg, cserélje ki, és vegye el az árát. Most tessék megkapaszkodni! Előfordul, hogy ket üveget kell cserélni, de ötszázas van mellette. Nyugodtan dolgozhat a gazda egész nap, biztos lehet benne, hogy minden visszajáró fillért ott talál a helyén. Ezért a bizalomért már lehet irigyelni Gyuris Lászlót és Gyuris Csabát. Ujabban Bordánvba is átjárnak, és ott is tudják, hol a kulcs, ha be van zárva a kapu. Vagy kirakjak ott is a kapu elé az üvegeket délután. Bizalmatlanok az emberek mostanában, a két Gyuris kihúzhatja magát. A szódás szakma első parancsa a megbízhatóság lett. Legyen ott az új üveg, amikor kifogy a régiből, legyen benne anynyi buborék, amennyi kell, és jöjjön ki az üvegből mind. Aki egyszer csalódik, könnyen visszapártol a patronhoz. De mi köze van mindennek a kultúrához? Az is olyan tömény már, hogy hígítani kell? Lakodalmakat és bálakat muzsikál végig a két Gyuris, társaival persze. Az idei negyvenhat lakodalmat már tavaly lekötötték. A bállal úgy vannak az emberek, mint a szódával azelőtt: elpártolnak tőle. Bejött a diszkó, képernyővel, az a divat, nem a rezes banda. A zsombói zenészek egyelőre nem félnek, minden szombaton lakodalmat és minden vasárnap bálát muzsikálnak. Mindenhol azt mondják a népművelők, agyondolgozza magat a ma embere, nem ér rá arra se. hogy akár öt percet is raáldozzon a kultúrára. Óvakodnunk kell az örökérvényű törvények kimondásától, mert megeshet, hogy holnap megcáfolódnak már. Jár a szódás naponta, és sorban kérdezik tőle, mikor lesz megint olyan, mini a múltkor volt. A hatvanas évek elején a forráskúti művelődési ház igazgatója volt Kálmán Ferenc, ott vezette be a lakodalmas bálák rendszerét. Aztán lett farsangi tuskóhűzás, aratóbál, minden, amihez mókát lehetett kapcsolni. Időközben átszármazott Zsombora iskolát igazgatni. A művelődési ház pénztelen szorultságában jutott eszébe, meg kellene próbálni itt is, ami Forráskúton bevált. Megpróbálták, és megy. Minden este tizenegyig próbálnak, hogy az aratóünnep olyan legyen, amiért érdemes eljönni a hetedik határból is. Ki fizeti meg a mindennapi próbát? Pénzből él a szódás akkor is, ha muzsikál. Pénzből él az is, aki mást dolgozik, tehát nem ér rá holtfáradtra ugrálni magát minden este. Ezer érvünk lehet valamire, ha nem akarjuk csinálni, és csak egy kell, hogy belevágjunk, A népművelés alaptörvénye lehetne: az embérek arra jönnek el, amire érdemes. Úgy kell csinálni tehát, hogy jó legyen. És ezt ki fizeti meg? Gyuris László azt mondja, az emberek öröme a legjobb fizetés. Azt hiszem, a két szódásnak mindene megvan, amire egyáltalán kívánkozik. Jól megy a bolt, minden héten kétszer muzsikál, mi kell még? Ne farizeuskodjunk, mind fontos ez, de van egy harmadik is: az, hogy becsüljék az embert. Hogy megemlegessék. Talán akkor is emlegessék, amikor már nem lesz. Sokat panaszkodtunk már, hogy mindenben a pénz beszél, hogy az ember értékét is forinttal mérik, úgy látszik, kezd átfordulni a dolog a másik oldalra: nagyon kell a pénz, de más is kell hozzá. Az. hogy szeressék az embert Józan bolondnak nehéz lenni, ezért a zenekart mindenütt itatják. de ha sokat iszik, legközelebb nem hívjak meg. Ebben a zenekarban — tessék megkapaszkodni! — tejet i«znak, ha megszomjaznak. Van egy kivétel, ő sört iszik, de csak két üveggel, déltől másnap délig. Hogyan lehet elviselni józanul, hogy fölküldik őket a szalmakazal tetejére, hogy fölszántják a sátor földjét, és bevetik búzával, hogy fölpakolják őket a kocsira, és lovak helyett a mulató népek huzigálják a kocsit? Ök azt mondják, ekkora bolondságokat csak józanul lehet elviselni. A népművelő arra panaszkodik legalább húsz éve, hogy elanvagiasodik a világ, hogy mindenért fizetni kell, és hogy mindenki csak a pénzért hajt, a két szódás pedig azt mondja, a kultúra hozhatja közelebb egymáshoz az embereket. Fontos az, hogyne lenne fontos, hogy a krumpli háromszor annyit teremjen, mint azelőtt, de az is fontos, hogy kezdjük el újra megismerni és megbecsülni egymást. Jólétre törekszik mindenki, és közben nincsen ideje élni. Egyszer aztán eljön az az állapot, amikor nyakig van mindenféle pénzes lótás-futással, és azt mondja, álíjunk meg egyszer-egyszer, mert ezt se lehet bírni sokáig. A zsombóiak szerint most jött el ez az állapot, segit tehát mindenki, a postástól a műszaki boltosig, hogy időnként szórakozzanak is egy kicsit. Sok kis misét megérne Zsombó. Az egész világon távolodnak egymástól az emberek, nem győzik emlegetni a szociológusok, itt inkább közelednek, Bővül az iskola, és tornatermet is építenek, kicsi a falu, pénze talán sohp nem lenne rá, összefognak tehát, es megcsinálják. De téglára sincsen pénzük! Nem baj, bemennek Szegedre, közösen bontanak régi házakat, abból építik az iskolát. Központi fűtés is kellene az iskolába. Azt mondja a forráskúti ember, aki egyébként Dórozsmán épit, hogy hirdetésben olvasta, Budán van két jó kazán, az egyiket átadná az iskolának, de ha a másikfá is szüksége van, arról is lemond. Három ember indult el karácsony előtt teljes fölhatalmazással: nézzék meg, és ha jó, hozzák is el. Álljunk meg, emberek! Ki ért hozzá? Majd kipróbáljuk, mielőtt megvennénk. Itt megint meg kell pihennünk egy szóra. Annyira elhivatalosodtunk, szakértő nélkül mozdulni se merünk, mégis egymást érik a hírek, hogy itt is beszaladt a madzag, meg ott is Ez a három ember ilyen kazánt most látott először, egyél akart venni, mégis kettőt hozott, hogy a tornatermet is lehessen fűteni, ha majd készen lesz. Jól kifogták, az eladó is becsületes ember! Jól megnéztek, ki is próbálták a két kazánt, egy kicsit össze tanakodtak, és azt mondták, ezt a kettőt megvesszük. Nagy a kockázat, mert a falunak vették, tehát jól kellett választani. Ha melléfognak, nincs bocsánat. Erős és következetes vezetést szoktunk emlegetni, ha egy falu fejlődéséről beszélünk. Legyen helyén a tanácselnök esze. az iskolaigazgatóé, az orvosé, a szövetkezet; elnöké, es követi a falu tántoríthatatlanul. Rossz a tétel, Zsombón. így nem igaz. Igen kevés lenne, ha csak a tanácselnök, az iskolaigazgató, az. orvos és a szövetkezeti elnök esze lenne a helyén. Minden ember arra vágyik, hogy észrevegyék munkáját is, tehetségét is, és erre áldozni is képes. Zsombónak az a nagy titka, hogy keveset diktálnak, inkább közel engednek mindenkit a falu közös dolgaihoz, és ha házat kell bontaniuk, hogy tégla legyen az iskolához, azt is együtt bontják. Szódástói az iskolaigazgatóig. HORVÁTH DEZSŐ