Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-07 / 132. szám
4 Csütörtök, 1984. június 7: Ml? HOL? MIKOB? Biztonsággal üdülni 1884. JÜNIUS 7., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: RÓBERT A Nap kel 4 óra 48 perckor, és nyugszik 20 óra 18 perekor. A Hold kel 13 óra 13 perckor, és nyugszik 1 óra H perekor. VIZA I.I.AS Tájékoztatásunkkal ezúttal a külföldre utazóknak kívánónk segítséget nyújtani. Mind a rubel-, mind a nem rubelelszámolású országokba törtéiló utazás esetén a menetjegy és vele együtt a helyjegy, valamint a hálóés fekvőkocsi jegy a tervezett utazós előtt már 2 hónappal korábban megváltható. A nemzetközi menetjegyek kiszolgáltatásakor az érvenyes útlevél alapján egyes devizagazdálkodási rendelkezéseket is figyelembe kell venni. A menetjegy érvénytartama: a nem rubelelszámolású országok forgalmában egy es menettérti útra egyaránt 2 hónap, a tengerentúli országok területére váltott jegyeké, beleértve Törökország európai részét is, 6 hona Pl A rubelelszámolású orazágok forgalmában az odaútra szóló menetjegyek 2 hónapig, a menettérti útra, valamint a csak visszaútra váltott menetjegyek 4 hónapig érvényesek. Gyermekek utazásakor jó tudni, hogy hol. mi a szabály. A rubelelszámolású orszagokban egy felnőtt egy gyermeket, 5. életévének betöltéséig, díjtalanul vihet magával, ha a gyermek önálló ülőhelyet nem foglal el. A . tíz éven aluli, vagy öt even aluli, de ülőhelyet elfoglaló gyermek, továbbá egynél több öt éven aluli gyermek reotere a felnőttekre megállapított menetdíj felét kell fizetni. A nem rubelelszámolású országokba történő utazáskor a Magyarországon váltott menetjeggyel rendelkező utassal utazó gyermek a magyar útvonalon a rubelelszámolásnál mór említettek szerint utazhat. Az útvonal többi országában 4. életévig, díjtalanul. 12. életévig pedig 50 százalékos mérséklésű menetjeggyel utazhat a gyermek. A rubelelszámolású országokba irányuló utazásnál a Nemzetközi Diákszövetség igazolványával rendelkezők 25 százalékos díjmérséklésben részesülnek. Ezt az igazolványt csak kifejezetten nemzetközi utazásnál lehet igénybe venni. A 26. életévüket még be nem töltött fiatalok a nem rubelelszámolású országokba történő utazáskor egyhónapos érvénytartamú INTER—RAILigazolvány válthatnak, amely alapján Magyarország területén 50 százalékos, a többi vasút útvonalán korlátlan számú díjmentes utazásra jogosultak a második kocsiosztályon. INTER —RAIL-i gazol vanyt az IBUSZ-nál, az Express Utazási Irodában és a MÁV budapesti Közönségszolgálati Irodájában vásárolható, ara a jelenlegi árfolyam alapján kb. 7 ezer forint. G. J. Ezek a napok a tervezés időszakát jelentik. A kellemes nyaraláshoz; a gondoktól mentes pihenéshez igyekszik hozzájárulni az Állami Biztosító, amikor az egyénileg külföldre utazók segítségéi* siet. A szocialista országokba készülődőket sok tekintetben védik az érvényes államközi szerződések, de nekik sem árt megkötni a külföldre utazók baleset- és poggyászbiztosítását. E biztosítás díjtételei az idén január elsejétől némileg módosultak. Az ismert „tasakos" tarifák a következőképpen alakultak: 1—3 napra 15 forint; 4—9 napra 30 forint; 10— 15 napra 60 forint; 16—30 napra 100 forint A 30. naptól kezdve naponta 5 forint a pluszköltség. Ezzel együtt bővül az ÁB szolgáltatása: az eddigi 10o ezer forintos balesetbiztosítási összeg 150 ezerre nő, és 12 ezer forintig térülnek meg a poggyászJúlius 4—8-ig Július 4. és 8. között nyolcadik alkalommal rendezik meg a Duna menti folklórfesztivált. Kalocsán, Baján, Szekszárdon és Decsen hazai népi ének-, zene- és táncegyüttesek, szólisták fellépései* mellett külföldi vendégek, énekesek, táncosok és hangszeresek műsora színesíti majd a programot. A népdalkörök elméleti és gyakorlati szakembereinek találkozóját, s az országos honismereti tanácskozást kiegészítő rendezvények kisérik: a hazai és külföldi károk. A szerződés egy személyre kétszeresen is 'megköthető, így a poggyászkár és baleseti térítés is megduplázódik. A tőkés országokba utazók a betegség-, baleset- és poggyászbiztosítást, röviden a BBP-t vehetik igénybe. Ez a szerződés minimálisan 10 napra. maximum egyéves időtartamra köthető. A BBP díja az első 30 napra napi 10 forint, a folyamatos külföldi tartózkodás 31. napjától pedig 20 forint. Az ÁB ennek alapján vállalja, hogy az orvosi ellátásra vagy kórházi kezelésre szoruló honfitársunk helyett az adott ország pénznemében megtéríti a gyógykezelés költségeit az orvosnak, illetve intézetnek. A biztosító kezessége akkor is fennáll, ha a költségeket kint élő rokon, barát vagy ismerős fiaette ki. Természetesen a saját valutából fedezett, számlával igazolt kiadásokat is megtéríti az Állami Biztosító. tatkoznak a fafaragók, pingálok, szövők és fonók, korongozó mesterek. Képző- és iparművészek, népművészek, egyéni gyűjtők bemutatko- [ zására adnak lehetőséget aj különféle kiállítások, s megrendezik a táncházi zenekarok, népzenei együttesek találkozóját is. A Duna menti népek folklórfesztiváljáról részletes tájékoztatást a kalocsai és a szekszárdi művelődési központokban, illetve az utazási irodákban kérhetnek A Tisza vízállása Szegednél KÉTSZÁZHATVAN ÉVE. letett F raiiz Anton Maultsch (1724—1786) osztrák; bak festő, a 18. század jelentós itere. O festette a sümegi bániatemplom fal- és menyizetképeit. a székesfehérvári mlnáriuml templom és a viáct kesegyha/. freskóit. Az 1770-es •k végétől pedig szinte megkltás nélkül Magyarországon gozott. Nagyszerű művészeté: emlékeit őrzi például a •al plébániatemplom, a győri kesegyház. a kalocsai és a mbathelyi püspöki palota egyterme, Egerben a hoeurrvi ZENÉS SZÍNHÁZ ste 7 órakor: A sevillai bory — Bartók—Vaszy-bértet. KISSZlNHÁZ ste 7 órakor: Jó estét nyár... Blaha-bérlét. MOZIK őrös Csillag: délélőtt 1« óraPiszkos tizenkettő 1—2., [nes, m. b. amerikai. III. >la helyár!); délután negyed s fél 6 órakor: Föld alatt — 1 felett (színes, amerikai); a háromnegyed 8 órakor: zkos tizenkettő (1—2). ertmozi: este 8 órakor: Amit ni akarsz a szexről (színes. b. amerikai. III. helyár; ik 18 éven felülieknek!), áklya: délután háromnégyed háromnegyed 6 és háromvne>d 9 órakor: Piszkot tizentő 1—2. (színes, m. b. ameai, III. dupla helyár!). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Ilanzél tér 3. sz (t.l/67-es) este rától reggel 7 óráig. Csak süri esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS ÜROI.OGIAI FELVÉTELI ÜGYELET la a balesetet szenvedett szeIveket Szegeden a II. Kórháa ilbuhln sgt. 87.) veszi fel. rcoeti és urológiai félvételi (eletet is & n. Kórház tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET lunkanapokon 13 órától márt3 reggel fél 8 óráig, szomba, vasárnap és munkaszüneti tokon reggé] fél 8 órától más3 reggel fél 8 óráig a Lenin 20. szám alatti körzeti gverkorvosi rendelőben történik a •gős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET !ste 7 órától reggel 7 óráig * nőtt lakosság részére: Szei. Hunyadi János sgt. 1. sz. tt. Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET rtndennan este 1(1 órától reg8 óráig, szombaton reggel 51 hétfő reggel 7 óráig: Szegért. Irt Sándor u. 1—3 Tel.: 14-42«. S. O. S. LELKISFGÉLYSZOLGALAT findennao este 7-től reggel 1 üg. Telefon: 11-000. BUDAPEST I. : Tévétorna (lent.) : Iskolatévé : New York-1 Marathón — NSZK dokumen tumdráma (isim.) : Kisfilm : Iskolatévé : Képújság : Hírek : Hatvanon túl — A Szegedi Körzeti Stúdió műsora : Perpetuum mobile : Az iskola Jövője — Jelentkezes a Budapesti Pedagógiai Tanácskozásról : Hogy volt... : Képújság : Tévétorna : Esti mese : Tv-hlradó : Fórum — a gazdaságpolitikáról : Nemzetkőzd zenés turmix : A keresés legendája A Szegedi Körzeti Stúdió műsora • : Tv-hiradó 3. BUDAPEST X. : Képújság : Telesport : A pécsi körzeti stúdió szerb-horvát nyelvű nemzetiségi műsora : Puccini: Bohémélet — csehszlovák operafilm, feliratos : Tévéhíradó 2. : Arany Mokka nemzetközi kerékpár pályaverseny : Képújság BELGRÁD L szerdán plusz 442 em (áradó). PÉNTEK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.25: Tévétorna (ism.) 8.30: iskolatévé 9.45: Afar - a földi pokol — NSZK-fllm 10.25: A szakállas bagoly telén • finn rövidfilm (ism.) 10.46: A fekete macska Uandáj — szovjet filmsorozat 2. (ism.) 21.56: Képújság KOSSUTH 8.27: Háromszáz év dalaiból 9.06: Nótacsokor 9.44: Garabonciás Boldizsár zenés sétái 10.06: Két keréken Magyarországon 10.36: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek 11.38: A csúnya hercegnő — Lion Feuehtwanger regénye 9. 10.45: Vajda Jánosné Bari«» Rozália: Emlékirataim — Bata Imre könyvszemleje ÍZ.58: Fjodor Saljapin operafelvételeiből 13.30: Olvasókör 14.00: Zenekari muzsika 16.06: leveleskönyv: Csokonai Vitéz Mihálv 16.67: Kocsis Albért hegedi: Szabó Csilla zongorázik 16.48: A Szovjetunió népeinek: zenéjéből 17.06: Rádiószínház Ireneusz Iredynski két kishangjátéka 17.49: Hándel: Tűzijáték — szt lfl.15: Népdalest 20.05: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangverseri' Kb. 31.06: ..Az utolsó szál Bltomho, Aprily Lajos és Jékely Zoltán versed Kb. 21 40: Hangszerszóló!k 22.20: Tiz perc külpolitika 22.30: Hermann Pney Mozartopera felvételeiből 23.00: Az I. Musiói di Roma kamarazenekar játezik 0.10: Tolcsvay László dalaiból PETŐFI 8.05: Raduly Árpad gordonkáz 8.20: Tlz perc külpolitika (ism 8.35: Napközben 10.00: Zenedélelött 11.35: Csak fiataloknak! (sz.) 12.36: ..Énekeltem en: Gyurka Mihályné" 12.60: Egy amerikai Parizsbsn Részietek Gershwin filmzenéjéből 18.00: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót 13.20: Éneklő Ifjúság I.7.33: Billegető muzsik« 14.00: Népzenei kamarahangverseny (oz.) 14.15: Norvég fúvószene (sz.) 14.35: Meseautóban — Regi idők fibmdalai 16 20: Hangszerszóiók (sz.) 16.30: Ritmus! (sz.) 15.00: Magyar utazok — földrajzi felfedezők 16.35: Idősebbek hulLámhoesnán 17.30: Kézfogások 18.35: Hétvégi Panoráma 10.42: Tudósítás az Arany Mokl nemzetközi kerékpárversenyről 10.56: slágerlista <sz.) 20.36: Hívja a .33-43-22-«» telefonszámot 22.00: Böngészde a Zenei Antikvárium ban 33.20: A tegnap slágeredből 3. MŰSOR 9.00: Zenekari muzsika (se.) 9.54: Magyar zeneszerzők tsz. 10.30: Népzenei együttesek felvételedből (sz.) 1H.06: Nadju.sk a — Lasse Rauste rádiójátéka II.38: Szimfonikus zene (sz.) 13.07: Slágerek Rómából (sz.) 13.49: Salllnen : A lovas ember Háromfelvonásos opera (s; 16.00: Zenei Lexikon 16.20: Hl-Flgyelő (sz.) 16.55: Pophullám (sz.) 18.00: Rádióhangversenyekről 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műso 18.06: Bemutatom a vőlegényem Kamarás István rádiójátéka 14.46: Reneszánsz vokiáha muzsika (sz.) 20.41: A szelistycd asszonyok Részletek Sárközy István Innooent Vincze Ernő daljátékából (sz.) 21.81: A zeneirodalom remekműveiből (sz.) 31.59: Kelth Jarrett hangversenyei 5. (sz.) 22.46: Napjaink zenéje (sz.) olvasószolgálat Nyári színházak Az idei nyáron is több újdonságot, érdekességet kínálnak a szabadtéri színpadok a közönségnek. Az évadnyitó előadás szinte minmiutl egy korábbi sikerdarab. A budapesti szabadtéri wanpadok köeúl a Városmajori szmpadon ismét az Uraim, csak egymás után című lranda bohózatot láthatja a köaőnség június 28. és júlim 31. kőteött, szerda kivételével mindennap. A Zichykastélyban Lehár Ferenc A mosoly országa című operettlét játsszák július 4-tól 16 alkalommal. A Hild-udvarbon két. nemrég bemutatott darab szerepel a műsoron: turnusban a Játékszín Hypnolit. a lakáj című produkcióját, júliusban pedig a Vidám színpad Szeretem a felesegem című vígjátékátadják elő. A Körszínház új műsorral jelentkezik. Június 2»-én egy, XVI. századi ismeretlen kínai szerző Szép asszonyok egy gazdag házban című művét mutatja be. A klasszikus kínai regény színpadi feldolgozása — a Körszínház hagyományaihoz híven — újabb különlegesseget kínál. A darab a gazdag és kéjenc kereskedőről, illetve három szerelmeséről szól. A két főszereplő Bitskey Tibor. Szerencsi Éva. A rendező Kazimir Károly. A darabot július 36-ig, 21 alkalommal adják. elő. A Gyulai Várszínház nyári évadja vendégjátékokkal kezdődik: június 15— 16-án a békéscsabai színház Németh lásztó Sámson című drámájával szerepel. E művet a Várszínház tavaly ősbemutatón adta elő, a békéscsahan színház pedig az évad végétől játssza. Sámsont Nagy Attila alakítja. Július 4—5-én, illetve július 14— 15-én két olyan művet látóét a közönség, amely eióóemtrta tónak számít. A Nemzeti Színház Hogy András Báthory Erzsébet című művét, a kecskeméti Katona József Színház pedig Gyurkó László Faustus doktor boldogságos pokoljárása című művét adja elő. A Gyulai Várszínház újra otthont ad ősbemutatónak. Az új magyar történelmi dráma műhelyének szerepét következetesen vállaló Várszínház Módos Péter És itt, a földön is című drámáját július 20-án mutatja be. Sík Ferenc rendezésében. Az I. István halálát követő zűrzavaros évtized pártharcait megjelenítő darabban többek között Szabó Sándor. Fülöp Zsigmond. Tyll Attila és Pataki László szerepel. A másik ősbemutató vígjáték: Fekete Sándor A Lilla villa titka című darabja. A rendező Bodrogi Gyula, a főbb szereplők Kubik Anna, Avar István, Szuhay Balázs, Csákányi László és Rátonyi Hajnak A Zala megyei Egerváron tizedik alkalommal rendezik meg az Egervári esték eseménysorozatát. A község barokk várkastélyának udvarán felállított színpadon Révész Gy. István Az első 36 óra című darabjának premierje lesz a nyitány június 8-án. A mű cselekménye a Jézus megfeszíttetése és feltámadása között eltelt másfél nap története. A rendező, Rnszt József, a főbb szerepeket Farády Istvánra, Áron Lászlóra, Szalma Tamásra, Máriáss Józsefre, Borhy Gergelyre és Fekete Gizire bízta. Niccolo Machiavelli Mandragoráját június 22-én mutatják, be Merő Béla rendezésében. A vígjáték szereplői: Nemcsák Károly, György János, Siménfalvy Lajos, Nádházy Péter, Egervári Klára, K. Nagy László, Császár Gyöngyi. A komédiát bemutatják Zsémbékon, Visegrádon, Zalakaroson, Keszthelyen és Zalaszentgróton is. Visitón... Duna menti folklórfesztivál népművészek vásárán bemu- az érdeklődők. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 711 Trabant Hyc. oombi (Bp.) 53 Trabant Linn. (Bp.) 24 121 Trabant Lim. (Debrecen) is 266 Trabant Ccumbi (Bp.) 8 209 Wartburg Lion. (Bp.) 19 309 Wartburg de Luxe (Bp.) 15 954 Wartburg de Luxe to4Ó4et»9 (Bp.) 3 348 Wartburg Tourist (Bp.) 6 63« Skoda 105 S. (Bp.) 8 649 Skoda 106 S (Debrecen) 6 505 Skoda 120 L (Bp ) 16 766 Skoda 120 I. íDebrecen) 9 960 Skoda 120 G LS (Bp.) 834 Lada 1200 (Bp.) Lada 1200 (Debrecen) Lada 1300 S (Bp.) Lada 1300 S (Debrecen) Lada 1500 (Bp.) Lada 1500 (Debrecen) Lada Combi (Bp.) 1-aöa Combi (Debrecen) Moszkvics (Bp.) Polski-FIAT 126 P (Bp.) PolSkl-FLAT 1600 (Bp.) Dacia (Bp.) Dacia (Debrecen) Zastava (Bp.) 39 703 18 090 11 711 M 573 8 032 5 748 3 166 13 439 17 306 4 526 26 964 11 977 »404 Utazás külföldre e Uj lemezek, kazetták Cfiff Richárd; Duran Duran; Fekete feketében (AC/DC); Hegedűs a háztetőn (eredeti felvétel, komplett); Horgas Béla: Egy éj a Holdon túl; Klerrrperer Budapesten; Kóc, kóc, csupakóc (gyermekversek és -dalok); Maywood; Edith Piaf (válogatás); Saragossa Band; Stevie Winwood; Sok minden más (KRESZ gyerekeknek); Top 15 (magyar slágerek). Angol nyelvlecke (alapfok); Carissimi: Jónás-oratórium ; Előjelek (Prognózis); Fal mögött (Dés László); Huszka: Lili bárónő (keresztmetszet); Szeverevetlevek (Szűcs Judit); Számtan (Apostol együttes); Sastaps (Sas József). Hungaroton hanglemezkatalógus kapható 30 forintos áron a Kölcsey u. 4. sz. alatti hanglemezboltban. Valutaárfolyamok Bankjegy és csekk Érvényben: 1984. június 5-től Pénznem Vételi Eladási árf. 100 egys. Ft-ban Angol font 6 368.50 6 677,48 Ausztriái dollár 4 06(1.30 4 301.«2 Belga frank 81,76 86,82 Dán korona 454.51 462.63 Finn márka 780.86 829 16 Francia frank 540.63 574,07 Görög drachma a) 40.92 43.46 Hollandi forint 1 482.34 1 574.04 Japán yen (1000) 184,15 206.15 Jugoszláv dinár b) 31.67 33.63 Kanadai dollár 3 451.17 3 664.65 Kuvaiti dinár IS 109.39 16 »43.99 Norvég korona 381.88 617.88 NSZK-márka 1 671,92 1 776.34 Olasz líra (looo) 26 88 26.54 Osztrák schilling 237.64 262.34 Portugál escudo 32.17 34.17 Spanyol peseta 29.36 31.18 svájci frank 1 998.16 2 121 76 Svéd korona 559.75 594.37 USA-dollár 4 472,38 4 749.82 a) Vásárolható legmagasabb bankjegyclmlet: soo-as b) Vásárolható legmagasabb hankjegvcimlet: 100-as Ai. államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az. 1981. február 7-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. tiud m. Csa F 3, ave fedni ged. alatt Ml gel 7-től Zöld Mi órái¡ I 8.25 8.30 9.45 11.20 12.00 12.4« 16.20 16.25 16.50 17.25 10.00 18.45 19.05 19.10 19.30 20.00 21.30 22.06 22.46 17.00 17.30 17.40 17.45 18.15 18.45 18.15 18.30 20.00 21.00 21.05 22.06 18.15: 18.45 19.09 19.3« 29.00: 21.20 21.30 Magyar nyelvű tv-napLó Videooldalak Hirek Gyalogos az autóban — ' tévésorozat gyermekeknek Tv-naptár Vajdasági rock Rajzfilm Tv-napló Monitor Reklám (Zg) Színház a hadban — sorozat Tv-napló BELGRÁD 2. Tudományos beszélgetések Időszerű a kultúrában Ifjúsági képernyő Tv-napló Mű veszeti est — R. Waigner: A Rajna kincse Zágrábi körkép Beszélgetés a Rajna kanosé cxoadomúvcftáúwcl PÉNTEK DÉLELŐTT KOSSUTH 8.27: Színes képek a Föld belsejéből 8.37: Paskevics: A zsugor. — vigopera két felvonásban 9.33: Tücsök koma 10.06: Hobbi Dominó 10.36: Csak ennyi — Tóth Árpad versei 10.40: Beethoven: G-dur trió 11.00: Gondolat 11.45: Kórusművek PETŐFI 8.05: Az izraelita feléikezet negyedórája 8 20: Tlz perc külpolitika 8.36: Pazartier: R jzsakirálynö — keringő 8.44: siógenr.v.izetzm 9.31: Külpolitika» könyvespolc 10.00: Zenedélelött 11 35: Tánczeneit koktél (se.) AM»> Édes aniétíjíetvunie