Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-06 / 131. szám
2 Szerda, 1984. június fii. RÁDIÓTELEX Reagan—Thatcher megbeszélés MEGHALT MOHIKDDIN Egyiptom miniszterelnöke, • London (MTI) Kedden este brit—amerikai csúcktalálkozót tartottak Ahmed"Tuad"" Mohleddin! ' Londonban A találkozón ^ajgarft Thatcheren és Ronald ki vet • ,Cea"a"en kívül reszt vett Sir Geoffrey Howe es George ° 1 Shultz külügyminiszter Nigel Latoson és Donald Regan pénzügyminiszter, valamint mindkét oldalon több tanácsadó Londoni megfigyelők szerint a tárgyalások a hét vezető tőkés ország állam- és kormányfői hétvégi csúcsértekezletének közvetlen előkészítéseként, a brit és amerikai álláspontok egyeztetéseként ertékeiendők. kedden, szívroham keztében elhunyt. VITA A MUNKAIDŐRŐL A heti 36 órás munkaidő bevezetéserői NSZK-ban folyó vita Olaszországban is a munkaidő megrövidítésével kapcsolatos vitákat váltott ki. Olaszország második legnagyobb szakszervezete, a C1SL máris bejelentette. hogy a . jövő évtőt foglalják szerződésbe a fem-, a textil- és. a vegyiparban foglalkoztatott mintegy 4 millió dolgozó részére a 35 órás munkahetet. menekül AZ AlüjsAgirö Feltehetően egy magát dán újságírónak kiadó, lopott útlevéllel utazó személy helyezte el azt a pokolgépet, amely az ARDE nicaraguai ellenforradalmi szervezet sajtóértekezletén fölrobbant — jelentette be hétfőn a dán külügyminisztérium. A merénylettel gyanúsított személy Miami felé már elhagyta Costa Ricát. Nemzetközi letartóztatás! parancsot adtak ki ellene. A londoni napirend A lobogókat felvonták . lődő megbeszéléseknek ála I^ancaster-palota előtt, talában csak resztvevői vála vilagsajtó csaknem negv- toznak az esetleges korezer képviselője mar Lon- mányválságok. vagy válaszdonban tartózkodik — s a tási vereségek nyomán, tékülonieges biztonsági alakú- mái azonban alig. Ha oszlatok is a helyükön állnak, szehasonlítjuk a mostani, Befejezték egyeztető munká- londoni t ^pirendet a tavajukat a különböző szakértő lyi, williamsburghi, vagy csoportok — valóban min- akár a legelső, rambouillet-i den előkészület megtörtént értekezletével, valóban kihat a hét legfejlettebb tő- sérteties a hasonlóság, kes ország ánam és kor- Nem mintha a világgaz, manyfő.nek csütörtökön daság óllapota napjainkban kezdődő csócsértekezletere. megegyezne az egv évtizedEzuttal — immár tizedik alkalommal — a brit fővárosban gyűlnek össze az Egyesült Államok. Kanada, Franciaország, az NSZK, Nagy-Britannia. Olaszország és Japán vezetői, hogy átBarbár légitámadás Baneh iráni város ellen del ezelőtti állapottal, de a fő problémák, az infláció és a munkanélküliség kérdése, a költségvetési hiányok és a kereskedelmi protekcionizmus elleni harc tényleg ,,..., , ... .,. állandó vitatémát Ielent a tekintsek az aktuális világ- tókés országok vezet61 szá. gazdasági és világpolitikái mára Hangsúlyeltolódások kérdéseket: gúnyos kedvű e akadnak: az oIai. politikai kommentátorok vá!ság ide1én ei6térbe ke. szennt az évről évre ismét- rült az energiakérdés. a gazdasági pangás éveiben a jobban boldoguló országok ,.mozdony"-szerepe és így tovább. Az elmúlt egy-két évben megfigyelhető V9R az az irányzat is, hogy a politikai problémák — már amennyiben ilyen különválasztás egyáltalán lehetséges — egyre nagyobb teret Atomerőművek Jugoszláviában ÍQ Teherán. Bagdad. Wa- vaitba utazott, hogy az ahington (MTI—Reuter) öbölválságról és a kétoldaLegalább háromszáz — lú kapcsolatokról tárgyal- nyertek a tisztán^ gazdasagi egyes források szerint több jon. I ügyek rovására, mint négyszáz — ember meghalt és több száz megsebesült kedden az Irán észak-nyugati 'féifcr.én található Baneh várost ért iraki bombázásban. A téherám rádió szerint az iraki vádászgépek akkor támadtak, amikor a város lakói az egykori sah elleni 1963. június 5-i felkelés évfordulójára gyűltek össze. A térseggel kapcsolatos hír, hogy szaúdi felségvizek fölött lelőttek egy ismeretlen harci gépet. Az ÍRNA iráni hírügynökség az iraki támadást követően kilátásba helyezte, hogy Teherán tizenegy iraki város bombázásával fogja megtorolni az ellenség akciójót. A Reuter értesülese szerint több százezer iráni katonát vontak össze a front mentén. Megbizhata forrásokra hivatkozva a Tanjug jugoszláv hírA mostani megbeszélésekre valószínűleg rányomja bélyegét az a tény. hogy az Egyesült Államok választási évben jár, s így Reagan szántára a londoni csúcs is a kampányhadjárat része. Sok megfigyelő egyenesen ..előre beprogramozott sikerről" beszél. Az elnök minden bizonnyal ' példaként hozza fel az amerikai gazxlaság több mint egy esztendeje megkezdődött fellendülését, s a pénzromlás erőteljes lefékezését. Ugyanakkor várhatóan kevés szót ejt majd az óriásira duzzádt költségvetési deficitről, és a magasan tartott kamatlábakról, pedig ezekkel közvetve saját szövetségeseinek is nemegyszer komolv kárt okoz. Jelek szerint azonban Londonban az eddigieknél behatóbban kell foglalkozni a fejlődő országok adósságával. Mitterrand elnök az előzetes bejelentés alapján új párbeszéd megkezdését sürgeti a harmadik világ államaival. Az adósságprobléma túlnőtt a szűk gazdasági kereteken — figyelmeztetett a francia államfő. Kezdeményezésének sikere azonban meglehetősen bizonytalan, s nem kell nagy bátorság annak meg-, jóslásához, hogy az eladósodottság — a megfelelő pénzügyi politika, az infláció, a munkanélküliség és a kereskedelmi megszorítások már említett gondjai mellett — ott fog szerepelni a jövő évi csúcstalálkozó napirendjén is. Szegő Gábor ügynökség Bagdadból azt jelentette, hogy az iraki egységeket riadókészültségbe helyezték egy esetleges iráni offenzíva visszaverésére. A Pentagon szóvivőjének a közlése szerint az Arabtengerről a Perzsa- (Arab-) öböl bejáratához vezénj'elték az, „America" nevű anyahajót, négy másik hadihajó kíséretében. Az anyahajón kilencven repülőgép van. Mór jó ideje az öböl bejáratánál cirkál a „Kitty Hawk" nevű repülőgép-anyahajó. Szaddam Husszein traki államfő fogadta Mohamed Ben Ahmed Abdel-Gani algériai államminiszteri, aki átadta neki Bendzsedid Sadli algériai elnök üzenetet Ugyanakkor Teheránban járt Rabah Bitat, az algériai parlament elnöke Hamenei elnökkel találkozott. Algéria közvetíteni próbál a hadviselő felek között a több mint negyven hónapja tartó háborúban. Husszein Jordán uralkodó kedden váratlanul KuA jugoszláviai áramellátásban ősszel—télen immár huzamosabb ideje jelentkező fennakadások, kiváltképpen a múlt év végi „elektrosokk" erős adu volt azoknak a szakértőknek a kezében, akik szerint a természeti és más tényezőktől kevésbé függő atomenergia a tartós megoldás az energiatermelés jelentős növelésére. Az ország energetikai terveiben a fizetési nehézségek miatt is a külföldtől való függés csökkentése a fő cél. a hazai forrásokra történő fokozottabb támaszkodást irányozzák elő — elsősorban a széntermelés felfuttatását és a vízi energia erőteljesebb hasznosítását —, másrészt a magenergia térhódításé tA képviselőházban a múlt év közepén elfogadott hoszszú távú gazdaságszilárdítási program az energetika fejlesztésére vonatkozo részében 1990-ig 3600 megawatt nukleáris kapacitás kiépítését irja elő. 2000-ig pedig további 9000 megawattot — vagyis az ezredfordulóig összesen 12 600 megawattot. A hőeröművi kapacitás erre az időszakra javasolt bővítése 10—13 000 megawatt. A terv megvalósításához 2000-ig hat atomerőművet kellene építeni, ami a korábbiakhoz képest jóval szerényebb terveket jelent — Jugoszlávia 6—7 évvel ezelőtt még 17 erőmű vásárlási szándékát jelezte a nemzetközi atomerőmű-kereskedelemnek. A program országos szintű át- és összehangolása mar 1961-ben megkezdődött, amikor megállapodást írtak alá az atomerőmű-típusok megválasztásának egységes eljárásáról, valamint a radioaktív hulladékok és a sugárzás által megfertőzött üzemanyagok tárolásáról. Jugoszláviában most még csak egy atomerőmű termel áramot, a Zágrábtól mintegy 60 kilométerre levő 664 megawattos krskói központ, amely Horvátország és Szlovénia, a két legfejlettebb tagköztársaság közös vállalkozásában épült fel 198l-re. Horvátország és Szlovénia azonban mar javában dolgozik az ország második atomerőműve. ugyancsak közös építésének előkészítésén. Az ugyancsak horvát területen, Zágrábtól 30 kilométerre. szintén a Szávafolyó mellett fekvő Prevlaka helység közelébe telepítendő második erőmű építését a tervek szerint 1986ban kezdik meg. és üzembehelyezése 1993-ra várható. Nagyjából a prevlakaival egy időben kellene megkezdeni a hasonló kapacitású szerbiai atomerőmű építését, amelynek költségéiből valószínűleg Crna Gora és Macedónia is kiveszi a részét, s az eszköztársítás arányában részesülnek majd a megtermelt áramból. Az építkezések sorát minden bizonynyal Vajdaság tartomany folytatja majd. amely ettől függetlenül érdeklődik mind a horvátországi, mind a szerbiai atomerőmű építésében való részvétéi iránt is. Az atomerőművek ellenzőinek fő kifogása az, hogy az atomerőműben termelt olcsó áramig csak draga beruházás árán lehet eljutni. A Nin című belgrádi hetilap „Atomerőművekkel avagy nélkülük?" című cikkében azt irta. hogy 1980. évi árakkal számolva a tervezett S7.erbiai atomerőmű építésének már csak az előkészítésére több mint nyolcmilliárd dinár kellene, az üzembehelyezesig pedig további 46 milliárd emésztődne fel. Ilyen összeg előteremtése roppant feladatnak tűnik a mostani helyzetben, amikor Jugoszlávia mind a dollárnak. mind a dinárnak szűkében van. Az ellentábor másik érve, hogy az atomenergia sem csökkenti a külföldtől való függést. A még nem eléggé előrehaladott kutatások szerint Jugoszlávia urániumkészlete elenyésző. Ám az ellenérv ellenerve: a kóolaybehozatal máris legalább ekkora függőséget jelent az ország számára. Ezenkívül Jugoszlávia az atomerőművek gyártásában nem lesz teljesen a külföldre utalva. Az ország 1979 óta tagja a KGST kormányközi bizottságának, amely az atomerőművi felszerelések gyártási együttműködésével foglalkozik. A jugoszláviai gépés villamosgép-ipari üzemek azóta már több mint 400 millió dollár értékben szállítottak atomerőmüvi felszereléseket — a reaktorok úgynevezett primer köreihez — KGST-beli partnereiknek. Az erintett cégek készülnek arra hogy részt vegyenek a 2000-ig épülő jugoszláv atomerőmüvek felszerelésében. S végül az ellenvélemények sorában Jugoszláviában is megtalálható az aggodalom az. atomerőművek esetleges környezeti ártalmai, a működési zavarokból adódható veszélyek miatt. Ezzel összefüggésben emlékeztetnek az ország első atomerőművénél jelentkezett problémákra. 1981 októberében a Mercalli-skála szerint 4—5 fokos földrengés epicentruma éppen Krsko tájékán volt. Igaz, hogy az atomerőmű ezt kiválóan elviselte. Három üzemzavart is regisztráltak, és négy algalommal összesen hat munkás került érintkezésbe alacsony sugárzású radioaktív vízzel. Igaz, hogy a hivatalos közlés szerint egészségük nem károsodott Mégis sokan aggályoskodnak még Jugoszláviában, úgy tűnik, még nem győzték meg őket az önmagukért beszélő tények: világszerte jelenleg mintegy 300 atomerőmű üzemel, s bár történnek meghibásodások, mégsem következhet be sehol „atomrobbanás", vagy komolyabb kisugárzás, még a hűtésre használt víz sem szennyeződött — egyszóval az atomerőművek megbízhatósága magas értékű lesz Jugoszláviában is. Kopreda Dezső Közéleti napló ' LOSONCZI PÁL ÜDV OZIvÖ TÁVIRATA Losonczi Pál, az Elnöki Gusztáv svéd királyt, SvédTanács elnöke táviratban ország nemzeti ünnepe alüdvözölte XVI. Károly kalmából. MSZMP-T ÁVIRAT Az MSZMP Központi Bi- Raót, az Indiai Kommuzottsága táviratban köszön- nista Párt főtitkárát 70. tötte Csandra Radzsesvara születésnapja alkalmából. MAGVAR—KA MBODZSAI TÁRGYA LASOK A Parlamentben kedden megkezdődtek a magyar országgyűlés és a kambodzsai nemzetgyűlés küldöttségei között a hivatalos megbeszélések. A magyar tárgyalócsoportot Apró Antal, az országgyűlés elnöke, a kambodzsai delegációt Chea Sím, a Népi Forradalmi Pórt KB Politikai Bizottságának tagja, a Nemzetgyűlés elnöke vezeti. A szívé-' lyes, baráti légkörű megbeszélésen a tárgyaló felek tájékoztatták egymást a két testület munkájáról, megállapodtak abban, hogy tovább erősítik a két ország törvényhozásának kapcsolatait, valamint véleményt cseréltek időszerű nemzetközi kérdésekről. A kambodzsai küldöttséget fogadta Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZOTTSÁG ÜLÉSE Az országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága kedden, a Parlamentben Bognár József, a bizottság elnökének vezetésével ülést tartott. A testület megvitatta az Országos Tervhivatal tájékoztatóját a 80-as évtized második felének beruházáspolitikai céljait és követelményeit megfogalmazó részkoncepcióról. E több változatban készült tervezet a népgazdaság 1985— 1990. évi fejlődésére vonatkozó gazdaságpolitikai elgondolásokkal összhangban, a gazdaságirányítási rendszer komplex továbbfejlesztésének elfogadott elveire épülve jelöli ki a beruházások tervezése és szabályozása során elérendő fő célokat, és a megvalósítást szolgáló eszközrendszert. Ezek a munkálatok az év közepére fejeződnek be. HAZAÉRKEZETT KUBÁBÓL A MAGYAR FAR TRÜLDÖTTSÉG A Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívósára május 28. és június 3-a között magyar pártmunkás-küldöttség tartózkodott Havannában és Santiago de Cubában. A küldöttség, amelynek élén Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője állt, tárgyalásokat folytatott időszerű ..politikai es ideológiai kérdésekről, az oktatás, a sajtó, a rádió éa a televízió munkájáról.' Háborús lőszerekre bukkantak Zalaegerszegen Q Budapest (MTI) A második világháborúból visszamaradt tüzérségi lőszerekre bukkantak a zalaegerszegi vasútállomáson a magasperön építése közben. A régi 5-ös számú vágány alatt, a felszíntől mintegy 40 centiméterre egy 47 kilós német lövedéket fordított ki a markológép. Baleset szerencsére nem történt. a munkálatokat azonban természetesen rögtön abbahagyták. és értesítették a tűzszerészeket, akik kedden még további két hasonló lövedéket találtak. Valamennyit hatástalanították, de szerdán csak tűzszerész szakember felügyelete mel., lett folytatódhat a munka, mert nem kizárt, hogy további lövedékek is vannak a talajban. A veszélyes leletek a feltételezések szerint arról a lőszerszállító szerelvényről kerültek a földbe, amelyet a háború ideién bombatalálat ért a zalaegerszegi állomáson. Hatálra ítélték a szolnoki gyermekgyilkost fl) Budapest (MTI) Nagy közfelháborodást kiváltó bűnügyben hozott Ítéletét kedden a Szolnok Megyei Bíróság dr. Szabó Péter tanácsa: aljas indokból. különös kegyetlenséggel elkövetelt emberölés miatt halálra ítélte Magda János szolnoki lakost, egy hetéves kislány gyilkosát. A 47 éves Magda Jánost e bűncselekmenyéig már 11 alkalommal Ítélték el, s összesen 18 évet töltött börtönben. Legutóbbi - szemérem eUenl erőszak miatt kapott — büntetéséből cs az ezt követő szigorított őrizetből 1982ben szabadult. Csak kél és fél hónapig volt állandó munkahelyé, később alkalmi munkákból tartotta fenn magát, a kapott pénzt italra költötle. A mértéktelenül italozó embert a szesz hatása alatt nagyfokú agresszivitás Jellemezte. 1983. október 35-én délután Magda, mint több tanú egybehangzóan vallotta, a szolnoki temető környékén tartózkodott, öt ora körül megtámadta az iskolából a temető mellett hazafelé tartó hétéves Nagy Mariannt, száját egy zsebkendővel befogta, majd a temetőbe hurcolta, és egy kővel tarkon ütötte. Célja az volt, hogy a gyermek sérelmére szeméremsértő cselekményt kövessen el. Eközben azonban zajt hallott, ezért a magatehetetlen kislányt egy sírhoz vonszolta, s annak fedőlapját leemelve az üregébe' rejtette, az ott levő 36 kilogrammos márványtömböt a kislány fejere helyezte, a fedőlapot visszahúzta, majd elhagy la a helyszint. A gyermeket — az apa bejelentése után — másnap holtan találták meg a nyomozók. Halála az elszenvedett fejsérülések ellenére végül fulladas miatt következett be. A nyomozás során Magda végig tagadta tettét, azt áhította, hogy a kérdéses időben otthon alunt, s konok tagadásai a tárgyaláson is fennlartota, A szakértőt vizsgálatok azonban leleplezték. A szerológus szakértő pékiául megállapította: zsebkendőjen a kislány megszáradt nyula van, amelybő azonosították az áldozat vércsoportját is. Tanúk erősítették meg, hogy már korábban is különböző ürügyekkel kislányokat környékezett meg. A bíróság az ügy kivizsgálása során IC szakértőt és 80 tanút hallgatott meg. Mint az ítélet indoklásakor elhangzott, Magda a cselekmeny elkövetésekor elmebetegségben, személyiségzavarban nem szenvedett, büntetőjogilag beszámítható. A bíróság az ügy társadalmi veszélyességére való tekintettel akalmazta a kiszabható legsúlyosabb büntetést. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, Mágda János háromnapi gondolkodási időt kert, védője felmentésért folyamodott.