Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-30 / 152. szám
Szombat, 1984. június 30. 3 Rektori meeMzásÉ, egyetemi taoíri kinevezések Rektori megbízásokat, egyetemi tanári kinevezéseket adtak át pénteken a Parlament kupolatermében. Az ünnepségen jelen volt Aczél György, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po. litikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Tétényi Pál. a KB osztályvezetője, valamint a kormány több tagja. Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a Minisztertanács elnökhelyettese egyebek között elmondta: a Minisztertanács nagy figyelmet fordít a felsőoktatásra, hiszen az egyetemek és a főiskolák nevelő-oktató munkája nem kis felelősséget, hatékony irányító munkát igényel. Az oktatásügy mindeq dolgozójának törekednie kell a ma. f asabb szintű értelmiségképzésre, a társadalmi, gazdasági fejlődést meghatározó, innovációs folyamatba bekapcsolódásra. A Minisztertanács június 30-i hatállyal — munkája elismerésével — megbízatása alól felmentette dr. Petri Gábor tanszékvezető egyetemi tanárt, a Szegedi Orvostudományi Egyetem rektorát. Július 1-től három évre rektori megbízást kapott a Szegedi Orvostudományi Egyetemre dr. Cserháti István tanszékvezető egyetemi tanár. Július 1-től a Minisztertanács egyetemi tanárnak nevezte ki dr. Bodosi Mihály egyetemi docenst a Szegedi Orvostudományi Egyetem Idegsebészeti Klinikájára, dr. Dési Illés főosztályvezető főorvost a Szegedi Orvostudományi Egyetem közegészségtani és járványtani intézetébe, dr. Gyimesi Sándor egyetemi docenst a József Attila Tudományegye1 em Bölcsészettudományi Karának középkori egyetemes történeti és Latin-Amerika története tanszékére, dr. Mari Albert egyetemi adjunktust, a Szegedi Orvostudományi Egyetem fogászati és szájsebészeti klinikájára, dr. Nagy Sándor egyetemi docenst a Szegedi (Orvostudományi Egyetem kísérletes sebészeti intézetébe. dr. Scultéty Sándor osztályvezető főorvost a Bzegedi Orvostudományi Juríj Romanov látogatása Pénteken Szegeden dr. Koncz János, a Csongrád megyei pártbizottság titkára fogadta Jurij Romanovot, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének tanácsosát, kulturális attaséját. A megye kulturális életéről folytattak megbeszélést, és szóba került az idén ősszel a censt a József Attila Tudo- Szovjetunióban. Odesszában mányegyetem TermészettuEgyetem urológiai tanszékére, dr. Selmeczi Béla egyetemi docenst a Szegedi Orvostudományi Egyetem gyógyszertechnológiai intézetébe, dr. Solymosi Frigyes tudományos osztályvezetőt a József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karának szilárdtest-, és radiokémiai tanszékére, dr. Süveges Ildikó egyetemi docenst a Szegedi Orvostudományi Egyetem szemészeti klinikájára, dr. Zsoldos Ferenc egyetemi dodományi Karának növényélettani tanszékére. megrendezésre kerülő barátsági hét előkészítése is. Megemlékezés Szegeden Tegnap Szegeden, az áfésc Bocskai utcai klubjában a 62. Nemzetközi Szövetkezeti Napra emlékeztek. Horváth János, a KISZÖV elnöke, a megyei koordinációs tanács nevében köszöntötte a megjelenteket. Vajda Györgyöt. a megyei párt-végrehajtóbizottság tagját, Szabó Jánosnét, a megyei tanács elnökhelyettesét és a szövetkezeti ágazatok vezetőit, képviselőit. A szövetkezeti napról Molnár Lajos, a megvei párt-vb tagja, a TESZÖV elnöke emlékezett. Szólt a megye szövetkezeti ágazatainak eredményeiről, további föladatairól. A nemzetkőzi szövetkezeti nap alkalmából adták át tegnap Szegeden, a Bécsi krt. 20. sz. alatt a MÉSZÖV szervezte 12 lakásos Vasutak Ifjúsági Lakásépítő és Fenntartó Szövetkezet társasházát. Ezzel 63-ra nőtt Szegeden az ilyen szövetkezeti formában épült otthonok száma. Alig akad Magyarországon olyan intézmény, amely ne folytatna szinte közelharcot egy-egy helyiség megszerzéséért. Az adminisztratív létszám növekedésével ugyanis nőtt az újabb irodák iránti igény. Közismert, hogy azirodaház-építési tilalom miatt lakások alakultak át irodákká. majd pedig — amikor erre is tiltó rendelkezés született — kezdtek „eltünedezni" a kereskedelmi és ipari célokra alkalmas helyiségek. A valóságban persze megmaradtak hiszen tudjuk, hogy a helyiség sem tűnik el. csak átalakul —, viszont újabb és újabb irodák létesültek ily módon. Ez az áldatlan és tarthatatlan állapot mindenképpen intézkedést sürgetett. Az élet megkövetelte egv új helyiséggazdálkodásról szóló jogszabály kidolgozáisát, s vele együtt a bérleti díjakról és a kisajátítás rendjéről szóló rendelkezések megalkotását. Már azért is, mert az új vállalkozási formák terjedésével ismét növekednek a helyiségigények. Ezért a gazdasági munkaközösségekre, a polgári jogi társaságokra, s persze mindazokra ki kellett terjeszteni a szabályozást, akik hasonló tevékenységet folytatna k. A jogszabályok többsége már megjelent, és október elsején lépnek hatályba. Elég jó idő van tehát még arra, hogy minden érdekelt alaposan megismerkedhessen a rendeletekkel. A rendelkezéseknek több fontos céljuk van. Egyfelől elő akarják segíteni az eredetileg kereskedelmi, vagy ipari tevékenység céljára létesített. de másra — például irodának, szükséglakásnak, raktárnak stb.-nek — használt helyiségek felszabadítását. Másfelől arra törekszik a szabályozás, hogy a feleslegessé vált helyiségek, telkek mielőbbi újrahasznosítását ösztönözzék. Ezért a jövőben üzleti alapokon történik a helyiségek kiutalása. Ez a módszer arra is alkalmas, hogy hozzájáruljon a cserealapok pénzügyi termék-érdekeltséget. Az „erős segítse a gyengét" mozgalom keretében több tartós kapcsolat alakult ki. Az alacsony gazdálkodási színvonalú szövetkezetekben törekedtek a belső tartalékok mozgósítására, a veszteségforrások felszámolására. Az utóbbi években tovább gyarapodott a felsőfokú végzettséggel rendelkező szakemberek száma, de jelentős eredményeket értek el a szakmai és politikai továbbképzés terén. is. Évről évre iavulnak a munkakörülmények. a szociális és kulturális ellátás, mintegy ezer fő vesz részt szervezett üdültetésben. A célkitűzések megvalósítását iól segítik a különböző versenyformák (energiatakarékossági. gabonatermesztési, teitermelési versenv stb.). valamint a szocialista brigádmozgalom. Ipari szövetkezeteink hatodik ötéves tervre vonatkozó célkitűzései az elért feilődés stabilizálásának folytatása. előtérbe helvezve az élőmunka hatékonyságának fokozását, a termelés minőségi színvonalának emelését, valamint a folyamatos műszaki feilesztés eredményességét, a technikai és technológiai fejlesztéseket. A hatodik ötéves terv eddig eltelt időszakiban alapvetően sikeresen valósították meg elképzeléseiket, annak ellenére, hogy a mozgalom e területét is érintette a gazdasági feltételek rosszabbodása. A népgazdaság egvensúlyhelyzetének javításához való hozzájárulásuk felelősségteljes munkára utal. Külkereskedelmi értékesítésüket jelentősen növelték. Különösen sikeresek voltak azok az erőfeszítések, amelyeket a nem rubel elszámolású export fokozása érdekében tettek. Jelentős részt vállalnak a megye áruellátásának biztosításában is. A helyi árualapok termelése egyenletes ütemben emelkedett. Ugyancsak a lakosság ellátását szolgálja a szövetkezetek által folytatott lakossági szolgálA tató tevékenység. A megye városainak ellátása mellett a falvakban is ielentős részt vállalnak a szolgáltatási ieé_"_yek kielégítésében. ellensúlyozására eredményesen szorgalmazzák a műszaki feilesztést. beruházási erőfeszítéseik alapvetően e célt szolgáliák. Elismerésre méltó módon tovább tudták iavítani gazdálkodásuk színvonalát. A nyereség ielentős részét a dolgozók szociális és kulturális, ellátásának javítására fordítják. Ennek következtében számottevően iavultak a munkakörülmények és kedvező feltételek alakultak ki a szabad idő kulturált eltöltéséhez. A fogyasztási szövetkezetek feladataikat az eddigiekben alapvetően teljesítették. többségükben megfeleltek a velük szemben támasztott követelménveknek. Erősödtek a tagsági kapcsolatok. Taglétszámuk mintegy 4 százalékkal növekedett. Üiabb nvolc iskolaszövetkezeti csoport alakult, munkásszövetkezeti szekció iött létre. További előrelépés tapasztalható a tagok közművelődési és tömegsporttevékenységének szervezésében. A legfontosabb feladatukat képező kereskedelempolitikai célkitűzésüket többségében eredményesen valósították meg. Az áruellátás színvonala — néhány területet kivéve — az elmúlt időszakban összességében nem romlott. Területükön az • alapellátás általában zavartalan és folyamatos volt A kedvezőtlenebb beszerzési lehetőség és a szerényebb lakossági iövedelmek folvtán az iparcikkek vonatkozásában. ezen belül is különösen a ruházati termékeknél szerényebb fejlődést értek el. Az árukínálatot a beszerzési források bővítésével igyekeztek iavítani. egyrészt áruházi hetek szervezésével. Telepiiléspoülai másrészt a határ menti árucsere-lehetőségek szélesebb körű hasznosításával. A szövetkezeti vendéglátásban tovább léptek előre, örvendetes, hogy ielentős mértékben nőtt az ételárbevétel. színvonalasabbá vált a gvermek- és diákétkeztetés. Szerényebb lehetőségek ellenére részt vállaltak az exportfeladatok teljesítésében is. A lakásszövetkezetek terveikben megfogalmazott célkitűzéseket alapvetően szintén teliesítették. E szövetkezetek működése terén azonban számos tennivalóiuk van. A takarékszövetkezetek a nehezebb körülmények között is eredményesen látták el alaptevékenységüket. Növelték a betétállományt, és tagságuk megelégedésére kielégítették a hiteligényeket. törekvéseink minden szövetkezeti ágra. szövetkezetre, az érdekképviseleti szervekre ielentős politikai és gazdasági felelősséget hárítanak. Használianak ki minden lehetőséget a. községek népességmegtartó ereiének növelésére. Folytassák azt az elismerésre méltó munkát, ami a falusi infrastruktúra (víz-, gáz-, villamosenergia-, csatorna- stb. hálózat bővítése). kereskedelmi ellátás, szolgáltatások iobbá tétele terén eddig kifejtettek. A szövetkezeti mozgalom előtt álló nem könnvű feladatok megoldásához a népgazdaság általános körülményei közepette iók a feltételek. Szövetkezeteink élvezik pártunk, népünk bizalmát. Annak a szilárd tudatában ünnepelhetnek, hogv terveik megvalósításához megkapják a kellő erkölcsi és — a ielenlegi gazdasági helyzetben nyújtható — anyagi támogatást. Papdi Józsel fedezetének megteremtéséhez. A célok felvázolása után lássunk néhány konkrét előírást. Kezdjék azzal, hogy a jövőben csak meghatározott helyiségre, telekre nyújtható be igénylés. S minthogy e helyiségeket, telkeket egyszerre többen akarják megszerezni, az elhelyező hatóság pályázatot hirdet közöttük. A pályázók közül az számíthat a helyiség megszerzésére, aki — a pályázati feltételeknek megfelelve — a legmagasabb igénybevételi díj fizetésére tesz ajánlatot. A takarékos helyiséggazdálkodás érdekében továbbra is fennmarad az az általános korlátozás, hogy csak annyi helyiség, telek használati joga szerezhető meg, amennyire az igénylőnek ténylegesen szüksége van. Ezért szigorú normarendszer lép életbe október l.től. Ennek szellemében az országos hatáskörű államigazgatási. társadalmi, érdekképviseleti szervek, illetve a fővárosi és megyei szervek tíz négyzetméterre tarthatnak igényt fejenként, más szerveknél pedig hét négyzetmétert engedélyeznek a helyiségigénylésnél. Ebbe természetesen nem számítják bele a nem irodai célokra szolgáló helyiségeket és az ügyfelek várakozóját. Az új rendelkezések is részletesen foglalkoznak azzal, mi legyen az eljárás, ha állami lakást akarnak igénybe venni valamilyen más célú elhelyezésnél. Egyrészt előírják, hogy csak olyan közérdekű elhelyezésre vehető igénybe állami lakás. amelynél — ha nem állami lakásról van szó — kisajátítási eljárás megindítása lenne indokolt. Nyomatékosan -.láhúzza az új -zabályozás. hogy az ilyen igénybevétel lakáspótlási kötelezettséggel jár. Másrészt kimondják a jogszabályalkotók. hogy — tételesen meghatározott, de mindenképpen szűkkörű esetekben — el lehet tekinteni a lakáspótlási kötelezettségtől. Ha például a lakosság alapellátására szolgáló létesítmények — óvoda, bölcsőde, iskolai tanterem, orvosi rendelő, könyvtár stb. elhelyezéséről van szó. akkor a megyei tanácselnök — a lakásviszonyok figyelembevételével — felmentést adhat a lakáspótlási kötelezettség alól. A helyiségek, telkek stb.-k igénybevételének egvik sarkalatos kérdése a kártalanítás. ezért erről is részletesen intézkedik a jogszabály. Kimondja, hogy — az arra jogosult vólasztása szerint, illetve a felek közötti megállapodás alapján — cserehelyiséggel, pénzzel, vagy mindkettővel történik a kártalanítás. Nem jár viszont kártalanítás a jogellenesen hasznosított, illetve nem engedélyezett célra használt helyiség, telek esetén. Még sok mindenre kitér az új szabályozás a helyiséggazdálkodás kapcsán. Aki részletesen érdeklődik a téma iránt, az mindenre választ kaphat, ha áttanulmányozza a rendelkezéseket. Amint írtuk, október elsejéig még van idő erre. Elismerések átadása Tegnap, pénteken Budapesten, az Egészségügyi Minisztériumban kitüntetésekei adtak át a Szegedi Orvostudományi Egyetem több dolgozójának. nyugállományba vonulása alkalmából. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta dr. Tóth Károly egyetemi tanárnak, a fogászati és szájsebészeti klinika igazgatójának. A Munka Érdemrend arany fokozatát kapta dr. Kahán Ágost egyetemi tanár, a szemészeti klinika igazgatója és dr. Fényes György egyetemi tanár, az idegsebészeti klinika igazgatója. A Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki dr. Fülöp Szilvesztert, az ellenőrzési osztály vezetőjét, a bronz fokozattal Argyelán Józsefet, a műszaki osztály vezetőjét. A falu bankja Nagy LászM «vétele Elköltözött régi helyéről a Tápéi Takarékszövetkezet. A Honfoglalás utcában volt pénzintézet, ezentúl a Piactéren készült üzletházában fogadia tagjait, illetve leendő tagjait. A 3 millióért épített ..falubankot" tegnap, pénteken adták át. ahol a tápéi általános iskola úttörőt rögtönöztek ünnepséget. Megtudtuk, hogy saját fejlesztési alapból, az Algyői Takarékszövetkezet kölcsönéből (amit már visszafizettek). és a MAHART szocialista brigádiainak társadalmi segítségével készült a székház. Az új létesítményben minden rendben, csupán az kifogásolható, hogy nincs telefo.n. noha a kötelező összeget befizették a postának. Egy Bénzt adó-gyűjtő intézetben pedig fontos a telefon.