Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-24 / 147. szám
54 Vasárnap, 1984, június 17. Elutazott hazánkból Helmut Kohl kancellár (Folytatás az 1. oldalról.) , dult vissza Budapestre a különvonat a vendégekkel, riuután szívélyesen elköszöntek tőlük a megvel vezetők. Délután érkezett Helmut Kohl a Keleti pályaudvarra. . majd . — kíséretével együtt — a Ferihegyi repülőtérre. Magyar és NSZK-lobogók lengtek a légikikötőben, csapatzászlóval felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszszázada, amikor ünnepélye, sen búcsúztatták a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárját, feleségét és a kíséretében levő személyiségeket. Az ünnepélyes búcsúztatásra megjelent Lázár György, a Minisztertanács elnöke és felesége. Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. továbbá a politikai és a gazdasági élet több más vezető személyisége; ott volt Kővári Péter, a Magyar Népköztársaság bonni nagykövete. A díszszázad parancsnoka jelentést tett az NSZK kormányfőjének. majd felcsendültek a két ország himnuszának hangjai. Ezután a magvar és az NSZK-beli vezetők — a házigazdák és vendégeik — elköszöntek egymástól. A különgépnél úttörők virágcsokrokat nyújtottak át a szövetségi kancellárnak és feleségének. I.ázár Györgv és Helmut Kohl — akinek személyében Helmut Schmidt 1979. évi útja után most második alkalommal látogatott Magyarországra szövetségi kancellár az NSZK-ból — még néhány szíves szót váltva, kézfogással búcsúzott egvmástól. A repülőgép néhánv perccel 17" óra előtt elindult Budapestről. (MTI) Vízügyi megbeszélések Budapesten szombaton befejeződtek a magyar—csehszlovák vízügyi tárgyalások, amelyeket június 21. én 23. közöli folytatott Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke és Vladimír Margelin szlovák erdő- és vízgazdálkodási miniszter a két ország vízügvi kapcsolatainak fejlesztéséről. Áttekintették a kétoldalú halárvízi, valamint vízügvi műszaki-tudományos együttműködés helyzetét, és a további tennivalókat. A tárgyalásokról készített emlékeztetőben mindkét fél hangsúlyozta, hogy különösen nagy figyelmet fordítanak a víz minőségének fokozottabb védelmére. a szennyeződések megelőzésére. Tárgyalták a Dupán végzett közös munkálatokról. és a legközelebbi feladatokról. Vladimir Margetin Győrött látogatást tett az Északdunántúli Vízügvi Igazgatóságnál. A szlovák miniszter szombaton elutazott Budapestről. Ortega Varsóban A Varsó (MTI) Dániel Ortegának, a nicaraguai Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front Országos Vezető Tanácsa tagjának, a Nemzeti Újjászületés Kormánya Kormányzó Tanácsa koordinátorának vezetésével nicaraguai párt- és állami küldöttség kezdett tárgyalásokat szombaton a lengyel fővárosban. A küldöttséget Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, a lengyel kormány elnöke hívta meg lengyelországi munkalátogatásra. Közlekedési és távközlési tárgyalások Pullai Árpád közlekedési miniszter meghívására Kari Lauöecker osztrák szövetségi közlekedési miniszter június 21—23. között hivatalos baráti látogatáson Budapesten tartózkodott. A miniszterek megtárgyalták a két szomszédos ország közötti vasúti, közúti, légi és vízi közlekedés jelenlegi helyzetét. és az együttműködés továbbfejlesztésének konkrét feladatait. Az osztrák miniszter kíséretének tagja volt dr. Heinrich Übleis. az Osztrák Po6ta- és Távközlési Hivatal vezérigazgató ia, aki Tóth II'lés államtitkárral, a Magyar Posta elnökével áttekintette a két ország közötti hírközlés helvzetét és fejlesztésének lehetőségeit. Az osztrák közlekedési miniszter és kísérete szombaton délután elutazott Budapestről. Magyar—szovjet könnyűipari együttműködés A magyar—szovjet könynyűipari együttműködés állandó munkacsoportja gazdasági és műszaki—tudományos együttműködés elmélyítésére hatnapos tanácskozást tartott Szegeden, amely szombaton fejeződött be. A könnyűipari minisztériumi és vállalati vezetőkből álló szovjet küldöttséget A. A. Birjukov össz-szövetségi könnyűipari miniszterhelyettes és G. P Gamzemlidze, Grúzia könnyűipari minisztere, a magyar munkacsoportot Szabó Imre ipari miniszterhelyettes vezette. Elutazott a kambodzsai néplrontkiildöitség Szombaton elutazott a Kambodzsai Országépítési és Védelmi Egységfront küldöttsége, amely Men Chhan elnökhelyettes, az Államtanács tagja vezetésével a Hazafias Népfront meghívására tartózkodott hazánkban. A Pozsgay Imre főtitkár által vezetett tárgyalókül, döttséggel folytatott megbe! szeléseken a küldöttség részletes tájékoztatást kapott a Hazafias Népfront országos, területi és helyi szerveinek tevékenységéről. Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és a küldöttség vezetője tájékoztatta egymást az egyházak és felekezetek helyzetéről, az állam és az egyházak viszonyáról hazájukban. A'. Hazafias Népfront Fejér megyei Bizottságán a delegáció tanulmányozta a népfrontmozgalom tevékenységét. Veszprém megyeben a küldöttség meglátogatta a zánkai úttörővárost. A küldöttséget fogadta Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, és Kövács Jenő. az MSZMP KB osztályvezető-helyettese. A szívélyes, baráti légkörű találkozókat és megbeszéléseket a két nép barátságának és kölcsönös szolidaritásának, a két ország népfrontjai együttműködesének, a társadalmi haladásért, a világbéke megvédéséért vívott küzdelemhez való hozzájárulásuk erősítése jellemezte. A megbeszéléseken jelen volt Kao Samreth, a Kambodzsai Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Külpolitikai reflektor 0 Hogyan alakultak a héten a kelet—nyugati tárgyalások? Sok lényeges kérdésben természetesen nincs egyetértés, például arra vonatkozólag sem, hogy ki felelős a feszültség kiéleződéséért. De egyetértés nyilvánult meg a tekintetben, hogy közös erőfeszítéseket kell tenni a nemzetközi helyzet további romlásának megakadályozása érdekében. Ez a párhuzamos gondolatsor Budapesten is, Moszkvában is megfogalmazódott, két jelentős kelet— nyugati csúcstalálkozó kapcsán. , Kohl kancellár magyarországi látogatása jelentős eseménye kétoldalú kapcsolatainknak, elég utalni a hoszszú távú gazdasági együttműködési megállapodás további érvényesítésének szándékára, a beruházások területén előirányzott közös munkára, a kulturális kontaktusok bővítésére. De kifejezésre jutott a két ország érdekeltsége a normális, rendezett európai viszonyok kialakításában és fenntartásában. (Igaz, ennek egyik, ha nem a legfőbb akadálya az amerikai rakétatelepítés Nyugat-Európában, amely elsősorban az NSZK-ban történik.) A nemzetközi és európai helyzet bonyolult képletének megfelelő volt a moszkvai szovjet—francia csúcstalálkozó is. A két ország szoros kapcsolatait mi sem jellemezte jobban, minthogy a hatvanas évek kezdetétől több mint tucatnyi csúcstalálkozót tartottak. De 1980 óta szünet keletkezett a legmagasabb szintű párbeszédben. s a szocialista Mitterrand kétségkívül nehezebben határozta el magát a moszkvai utazásra, mint korábban akár De Gaulle, Pompidou vagy Giscard d'Estaing. Az újabb találkozó mindenképpen pozitív jelzés, még akkor is, ha a szovjet fővárosban nemcsak érdekazonosságokról, de szembetűnő nézetkülönbségekről is szó esett. A francia elnöki látogatás alkalmából tartott moszkvai sajtóértekezleten Zamjatyint egy szovjet—amerikai csúcs lehetősége felől is kérdezték. A Szovjetunió komolyan veszi a csúcstalálkozók kérdését, a jelenlegi tárgyalások is ezt igazolják — hangzott a válasz. — Az Egyesült Államok álláspontjában viszont nincs olyan ,változás, amely arra utalna, hogy az óhaj általános hangoztatásán túl Washington igazi készséget mutatna a csúcstalálkozót igénylő kérdések felvetésére és megoldására. Előrelépés ezen a területen sem lehetetlen, de ahhoz az Egyesült Államoknak tettekben is megnyilvánuló, valódi tárgyalási szándékot kell mutatnia .... 0 Mit jelentett a szavazás a tíz közös piaci országban? Jelentéktelen választásnak ritkán tulajdonítottak akkora jelentőséget, mint az Európai Parlament képviselőire leadott voksoknak. A Strasbourgban székelő európai törvényhozás 434 képviselője csak ajánlási joggal rendelkezik, de még ezek az indítványaik is sorra elsülylyedtek a közös piac gépezetének útvesztőiben. Az ötévenként tartott választás (1979 után ez most a második szavazás a tíz országban) azonban belpolitikai hőmérőzés lehet. Sokkal megbízhatóbb formában, mint a közvéleménykutatások, de számításba kell venni, hogy meglehetősen nagy a tartózkodás: az országok többségében a szavazásra jogosultak fele sem élt e lehelőséggel. Így is tanulságos lehetett a választások végeredménye, Görögországon kívül ugyanis visszaestek a kormányon levő politikai erők. Nagy-Britanniában a konzervatívok, Olaszországban a kereszténydemokraták, az NSZK-ban a CDU, és különösképpen a szabad demokraták, akik a parlamenti részvételhez szükséges öt százalékos küszöböt sem tudták átlépni. Franciaországban viszont a szocialisták és a kommunisták. Nehéz lenne tehát balra- vagy jobbratolódásról szólni, inkább a gazdasági nehézségek érződtek a választópolgárok tartózkodásában, illetve állásfoglalásában. (Rendkívül jó eredményt ért el az Olasz Kommunista Párt, elsőizben megelőzték a kereszténydemokratákat. A jobboldali sajtó „Berlinguer-részvétszavazatokról" cikkezett, pedig mindenekelőtt arról volt szó, hogy az urnák előtt egyre többen tették magukévá a kommunisták helyzetértékelését, Bejutottak az Európa Parlamentbe a zöldek is, sokként hatott viszont a francia szélsőjobboldal előretörése ...) A választás nem hat ki közvetlenül a hatalmi viszonyokra, hiszen a közeli jövőben nem esedékesek általános választások a közös piaci országok egyikében sem. Kétségtelen átgondolásra és felülvizsgálatra késztethet azonban, s ebben a bonyolult helyzetben ül össze a most kezdődő héten a közös piaci tízek csúcsértekezlete. Legutóbb Athénhan gyakorlatilag' kudarcot könyvelték el, s most sem ígérkezik könnyebbnek a kompromisszum, hiszen számot lehet vetni a belső elégedetlenséggel. A kör négyszögesítése sohasem könynyű... 0 Milyen eredményeket hoztak a lengyel tanácsválasztások? Egy-egy ország helyi képviseleti választásai nem képeznek nemzetközi méretű eseményt, a lengyel tanácsválasztásokra azonban odafigyeltek Európában, s a kontinensen kívül is. Ennek oka a föld alatti ellenzék kihívása volt: felhívással fordult a lakossághoz, hogy bojkottálja az urnákat, s így jelezze: a konszolidáció nem halad előre. A felszólítás kudarcot vallott, s a lengyelek háromnegyede szavazott, az új törvény alapján, amely mindenütt kötelezővé tette a kettős jelölést. A távolmaradók jó része sem bojkottal élt: nem szavazhattak a lakóhelyüktől távol levők (külföldi út, üdülés, kórház, szolgálat stb.), sokan pedig általában minden közéleti megnyilvánulástól visszavonulok. A területi mfgo^zlus termeszetesen eltert, egyes vajdaságokban 50—6Q százalékos részvététről'' adhattak számot, másutt csaknem 90 százalékosról. Politikai erőpróba volt. s a konszolidáció fontos csatája lett. A lengyel vezetés messzemenő realitás érzékét mutatja ugyanakkor, hogy nem fújtak győzelmi harsonákat. Hangsúlyozták: bizonyára sok szavazónak is vannak még fenntartásai, míg a távol maradókat sem lehet általában „ellenségnek" nyilvánítani. A küzdelem tehát folytatódik, s' a tanácsválasztás jelentős állomást jelentett a folyamatban: hozzájárul a föld alatti ellenzék teljes elszigeteléséhez, s nehezíti a kívülről szervezett lengyelellenes kampányokat. Hazaérkezett a KNEB-deiegáció Szakali József, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke Mehdi Abdullah Szaid, a Jemeni NDK Legfelsőbb Népi Ellenőrzési Bizottsága elnökének meghívására június 18—22. között Adenben tartózkodott. A tárgyalások során áttekintették a két ország szervezete közötti kapcsolatokat és annak továbbfejlesztési lehetőségeit. Szakali Józsefei adeni tartózkodása során fogadta Ali Nasszer Mohammed, a Jemeni Szocialista Párt Központi Bizottsága főtitkára, a Legfelsőbb Népi Tanács Elnökségének elnöke, miniszterelnök és Abdel-Gani Abdel-Kader. a JSZP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. A tárgyalásokon részt vett Szabó Ferenc, a Magyar Népköztársaság adeni nagykövete. A ncpi ellenőrzési küldöttség szombaton visszaérkezett Budapestié. * Útban Odesszába Munkakapok, ünnepnapok I mmár szén hagvománvként ismét eev fővárosi bemutatkozás után vagvunk. Amint a tömegkommunikációs eszközök arról részletesen beszámoltak, a héten Csongrád mesvei napok megrendezésére került sor a Szoviet Tudomány és Kultúra Házában. A mostani találkozónak az is ielentőséaet adott, hogv felszabadulásunk. a fasizmus felett aratott svőzelem 40. évfordulóin alkalmából — az ünneoekhez kötött hagvománv szellemében — ősszel barátsági naookon fogunk bemutatkozni a testvéri Odeszsza mecvében. és Budaoesten keresztmetszetet adtunk az őszre tervezett proaramiainkból. Most volt 40. évfordulóia testvérmegvénk felszabadításának is. amelvnek lakói sokat szenvedtek, hős oartizániai bátran harcoltak a megszálló hitleri hordák ellen. Erre most külön is emlékezünk amikor éDDen 43 éve annak, hogv a fasiszta Németország hadüzenet nélkül megtámadta a Szovietuniót. Csongrád meeve — arrelv az egv évezreddel ezelőtti pusztaszeri országgyűlés emlékét tudhatia magáénak s amelv területei a századforduló után a haladó mozgalmak alaoián a barát Viharsaroknak tisztelt, az ellenség Viharsaroknak rettegett — a Vörös Hadsereg előnyomulása során az országban elsők között szabadult fel közel 40 esztendeje. Itt bontott zászlót a legális Magvar Kommunista Párt. és alakult meg a nemzeti összefogás fóruma, a Magvar Nemzeti Függetlenségi Front. Ahogvan több évtizedes kapcsolataink erősödnek. mind úiabb és úiabb ténveket tárnak fel és tesznek közkinccsé a kutatók annak ielzesére. hogv a magvarok és Odessza képviselőinek találkozásai hosszú törtéűelmi útra tekintenek vissza. A kutatásokból ismeriük. hogv Belocerkovszkv Antal, a Tanácsköztársaság ismert szegedi személyisége orosz földön ¡Született. és ..Lenin országának fiaként" szolRálta itt az internacionalizmus nagv ügvét. Tudunk arról is. hogv magyar vöröskatonák harcoltak Odessza védőinek sorában' a polgárháború időszakában. Ismert ténv Bartók Béla odesszai hangversenvének sikere 1929-ben. Balázs Béla — akinek szegedi kötődései is ielentősek — filmet készített Szeged testvérvárosában. A sort lehetne folytatni, Csongrád megve és Odessza terület immár széles tömegeket érintő kapcsolatai felszabadulásunkkal egv idősek. A fasisztákat területünkről elűző II. Ukrán Front vöröskatonái megvénk felszabadításának közvetlen részesei között sokan voltak odesszaiak. Azóta is hálával és tisztelettel gondolunk minden szoviet katonára, akik szabadságunk napiénak felvirradásáért harcoltak, közülük sokan itt alusszák örök álmukat. A felszabadítók és a lakosság között akkor kibontakozott sokiránvú barátság megalapozta Szeged és Odessza későbbi kapcsolatainak alakulását. A testvérvárosi kapcsolatok kezdeményezése 1955-ben indult el Szegedről a feketetengeri metropoliszba és rövidesen nozitív válasz érkezett. Tudunk arról, hogv 1957-ben hazánk felszabadulásának évfordulóián a lelkes hangulatú szegedi nagygyűlésen odesszai delegáció is részt vett A hatvanas években a kapcsolatok tovább fejlődtek a párt-, az állami és a társadalmi szervezetek. a tömegszervezetek, a vállalatok, a szövetkezetek és az intézmények között. 1965-ben már a televízió nyilvánossága előtt műsor mutatta be a két város életét, a fiatalok vetélkedőkön adtak számot egymás városának ismeretéről. ^Tizenöt évvel ezelőtt nártlaink központi bizottságai közötti megállapodás ieevében a két megve hivatalos testvérmeevei kapcsolatot, létesített. amelv azóta állandóan gazdagodik, bővül. Mostanára mintegv 30 vállalat, intézménv. szövetkezet alakított ki sokoldalú együttműködést. A kapcsolat mind eredményesebben szolgália a munkatapasztalatok kicserélését, a közös feladatok megoldásának egvüttes keresését. Jelentős számú politikai munkás, szakember — tudományos kutató mérnök, pedagógus, orvos, szakmunkás — ismerkedik évente a lestvérmegve. eredményeivel. A két megve közötti együttműködési megállapodás keretet ad a munkához, illetve konkrétan is tartalmaz feladatokat a különböző gazdasági. társadalmi, kulturális és sportterületen. A vállalatok, szövetkezetek szerződésben rögzített együttműködése a mindennapi termelőmunkával kapcsolatos törekvéseket foglalia magában, Ha megnézzük a vasutasok, vagv éppen az élelmiszeripari vállalatok, a vendéglátó vállalatok, a kábelgváriak. a kender- a textil- és a ruhaipari szakma dolgozói, a szövetkezetek 'együttműködési szerződéseit, valamennyi kitér a munkaversenvre. a hatékonyság a gazdaságosság segítését szolgáló tanasztalatok kölcsönös kicserélésére. A szakszervezet kezdeményezésére a 40. évforduló tiszteletére külön indult munkaversenv. Ugyancsak konkrét tudományos eevuttműkö-