Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-24 / 147. szám
55 Vasárnap, 1984, június 17. Réztábla a tévé alatt A közömbösség cáfolata Gyakran hangoztatott vetemény, hogy túlságosan közömbösek vagyunk egymás iránt, kihalófélben a humanitás, egy-egy jó tettre manapság már szinte csak parancsra, nem valami belső indításból szánjuk el magunkat. Magyarázzuk ezt rohanó életformánkkal. a megélhetés miatti egyre keményebb megpróbáltatásokkal, a tiszta emberi kapcsolatokat fölváltó érdekviszonyokkal. S minthogy annyit mondjuk, mondogatjuk mindezt, szinte már elfogadott, megmásíthatatlan természetes állapotként könyveljük el: ilyenek lettünk, ilyenek vagyunk. Nos, akad azért optimizmusra okot adó példa is, s ha rábukkan a hivatásos tollforgató, szívesen és boldogan teszi közhírré. Vendégek ülték körül a minap az újszegedi gyermekkórház könyvtárszobájának asztalát. Pataki professzor és Román főorvos, a MAHART szegedi hajójavítójának párttitkára, Pálfi Sándor, a íren in szocialista brigád és a Tempó taxisok képviselői egy csésze fekete mellett idézték föl kölcsönösen áldásos együttműködésük eddigi eredményeit. Évekkel ezelőtt történt, hogy a kórház, valamint a MAHART Lenin brigádja elhatározta, szocialista szerződést kötnek. A hajójavítók különböző fémioari munkák elvégzését vállalták, fölajánlották anyagi segítségüket, cserébe ígérték nekik, hogy gyermekeiket szükség esetén soron kívüli ellátásban részesítik. Az első „jótett": a Lenin brigád tagjai 10 ezer forint értékű gyermekkönyvtárat ajáfidé-' k óztak a kórháznak. S ami ezután munkában következett, 'fölsorolni is nehéz: a festők Munkácsy, a lakatosok Rajka, a kőművesek Vedres és az asztalosok Móra brigádjának közreműködésével rácsokat szereltek r.z ablakokra, festettek kerítést és bútorokat, segítettek az öt évvel ezelőtti költözködésben. megjavították az elromlott tolóajtót. árkot ástak a telefonkábelek részére. — Rendkívül nagv segítséget jelent számunkra ez R bürokráciamentes, majdhogynem baráti, mégis intézményesített kapcsolat — mondia Pataki professzor. Képzelje el. mennyire akadályozhatja a kórház zökke. nőmentes működését például egv meghibásodott tolóajtó. Bizonyára megjavíttatKétfős elnökjelölés Ópusztaszeren Döntsön a tagság! hattuk volna a megszokott módon: de a szakemberkeresés, a megrendeléssel járó tortúra, s amíg várakozunk a sorunkra, bizony rengeteg időt igényelt volna. nem beszélve a sok bosz. szúságról. Így csak fölemeltük a telefont, s néhány óra elteltével működött az ajtó. A társadalmi kapcsolatoknak olyan spontán formája ez, amelv nélkülözi a fölösleges körítéseket, így előtérbe kerül a gvors. megbízható és eredményes cselekvés. Ha annak idején egy telefonhívásra nem ássák ki a MAHART-osok a 30 méteres árkot, egyszerűen nem vezeti be a posta a telefont. Márpedig efféle alkalmi munkákra mi nem tudunk embert fogadni, nincs rá pénzünk. Ezért hát nem szégyelltünk kérni ... — Nincs is ok erre. hiszen szívesen segítünk. Amit mi adunk az nekünk nem nagy érték, a kórház azonban, előfordul, hogy csak áldozatok árán tudná nélkülözni ilyen-olyan szolgálatainkat — szól közbe Pálfi Sándor, aki a Lenin szocialista brigád egykori megalapítója volt. A beszélgetés során kiderült az is, hogy az emberség jó befektetés; nemcsak a mesében igaz. hogy „jó tett helyébe jót várj". Azon túl, hogy a MAHART-os szülők gyerekei betegség esetén soronkívüliséget élveznek, mélyebb emberi kapcsolatok kialakítására is alkalmat ad ez az együttműködés. A KISZ-esek közös sport- és szellemi vetélkedőket rendeztek. együtt ünnepelte a két intézmény a nők napját, április 4-ét, s nem ritka a kölcsönös vendéglátás sem. A Tempó taxisok két képviselője lesütött szemmel hallgatja, míg a kórháziak a személyszállítók eddigi szolgáltatásaitól idegen ténykedésüket sorolják föl. Korábban óriási nehézséget jelentett az intézménynek, hogy létszámhiány miatt nem volt. aki vasárnaponként elhozza az anvatejbegyűjtő állomásról a tejet a csecsemők részére. Újabban a Tempósok ezt kísérő nélkül, önállóan megteszik. Ugvanúgy nem gond a palackozott vér szállítása: elég egy telefon, és perceken belül megérkezik a taxi. gyakran életmentő szállítmányával. A megszokottnál több humanitás egyetlen szolgáltatónak sem lenne rossz reklám. Bár többen élnének vele! A Tempósokról az a hír járja — értesülhettünk róla a Csörögben —, hogy mozgáskorlátozott utasaikat kisegítik a kocsiból, elkísérik az üzlet bejáratáig, telefon és így mentő híján vállalkoznak azonnali betegszállításra, gyermeknapon ingyen fuvarozták apró utasaikat. A kórház küszöbét is először a Temoó Mikulása lépte át még decemberben. Azóta meg önkéntes alaoon fölajánlott pénzükből tévét vásároltak a kis betegeknek, akár a MAHART Lenin brigádja. Tulajdonképpen ez a legutóbbi „jótett" ültette egy asztalhoz a minap a kórház vezetőit és vendégeiket. Két úi televíziókészülék került ugyanis a kórház folyosójára — kis lakókat fölvidítandó. Alattuk réztábla emlékeztet adományozójukra: a MAHART Lenin szocialista brigádjára és a Tempó taxisokra, cáfolatául az emberi közömbösségnek. Chikán Ágnes Kohósalak útépítéshez Másfél milliárd forintos beruházással teremtik meg az Özdi Kohászati Üzemek területén több évtized alatt felgyülemlett kohósalak hasznosításának feltételeit. Az 1985-ben befejeződő nagyszabású munka eredményeként évente 320 tonna magas vastartalmú drága kohászati alapanyagot nyernek vissza a sokáig haszontalannak vélt kohósalakból. Ez azonban esak az egyik előnye a nagy összegű beruházásnak. E munka során ugyanis több mint 1,2 millió tonna osztályozott kohósalak is keletkezik évente. Ezt pedig kiválóan fel lehet használni talajjavításra, különféle építőanyagok előállítására és nem utolsósorban útépítésre. Az ózdi kohászat és a Közútépítő Vállalat között már létre is jött egy megállapodás, amely szerint a kohászat évente félmillió tonna osztályozott salakot szállít a vállalatnak. Később a Közútépítő Vállalat fokozatosan növeli megrendeléseit. Nem kis bátorság kell ahhoz, hogy valaki Ópusztaszeren elnökjelöltséget vállaljon az Árpád vezér Tszben. A gazdaságot korábban a tartósan gyengék között tartották számon, az utóbbi két esztendőben azonban elkerülték a veszteséget, sőt tisztes nyereséggel zárult a mérlegük. Ez főként a gyáli Szabadság Tsz-szel közös gazdasági társaság eredményes munkájának köszönhető. Révész Ferenc, a korábbi elnök kérte munkaviszonya megszüntetését, mert átment a téeszker baksi üzeme vezetőjének. Elnököt kell tehát választaniuk az ópusztaszeri téesztagoknak. Régi kívánságuk volt az ottaniaknak, hagy helybeli legyen az elnök, olyan, aki ismeri a viszonyokat, az embereket, ne pedig messze földről hozzanak ismeretlent. Ez a kívánság azért is indo| kolt, mert egy téeszben néha este, éjszaka is kell gyorsan dönteni, nemt árt, ha helyben lakik az elnök, hogy elérhető legyen. Az előzetes tájékozódás után két helybeli szakember neve merült föl: Varga József üzemgazdászé, aki egyben a téesz párttitkára, és Gárdián Menyhérté, aki jelenleg főmezőgazdász. Nagyjából egyenlő esélyük van, mindkettőjüket alkalmasnak találják a felügyeleti szervek is. Hegy végül kit választ a tagság, az semmiképpen sem előre, hanem ott, a hétfői elnökválasztáson dől majd el. Az ópusztaszeri választás körülményei némiképp előlegezik az új, demokratikusabb választási törvény majdani gyakorlatát, ezért is kívánjuk bővebben informálni róla az olvasókat. i Fölmerültek kételyek is a kettős jelöléssel kapcsolatban. Van, aki úgy vélekedik: a választás valóságos lehetősége túlságosan megosztja a közösséget. Talán szerencsésebb lett volna előre fölmérni, kinek van több esélye, s ennek alapján meggyőzni az esélytelenebbet, lépjen vissza a jelöléstől. Nem lenne szerencsés megoldás, hiszen egy ilyen kulisszák mögötti lépés, még ha a valóságos erőviszonyok alapján születne is, aligha kerülhetné el a manipuláció sanda gyanúját. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy a választási ellenfelek — akik az eddigi munkában jó kollégák — és támogatóik a választás után egymás ellen forduljanak. Nemcsak Ópusztaszeren, hanem a termelőszövetkezetek többségében a tagok jó része, 40—45 százaléka ma már nyugdíjas. Akad olyan vélemény, hogy a már nyugalomba vonultak nem a saját jövőjükről döntenek a szavazáson, számukra tehát nem olyan közvetlen az érdekeltség, hogy a hosszú távon legeredményesebb vezetőre bíz.zák az irányítást. Az időseket igenis megilleti a döntésben való részvétel joga. nemcsak a jog, hanem a józan, hétköznapi logika szerint is: azoknak a szociális juttatásoknak egy része, amit kapnak, a téesz eredményeitől függ. Ha roszszak az eredmények, ezektől elesnek. A mai nyugdíjasok alapították annak idején a teeszt: bevitték a földjüket, kocsijukat, lovukat, évtizedeket dolgoztak ott, akkor is, amikor 3 forint volt egy munkaegység, s nem a mai életszínvonalat biztosította a téesz. Az, hogy az aktív munkában már kevesebb részt vállalnak, nem jelenti, hogy ne tudnának olyan felelős részt vállalni a döntésből, mint a minden nap munkára jelentkezők. Ezek után mutassuk be néhány gondolat erejéig a jelölteket. Varga József agrármérnök 17 esztendeje dolgozik helyben. Édesapja az őstéeszek egyikében elnök volt, közismert, népszerű ember a faluban. Varga József 1969—74 között főagronómus volt, a munka során súlyos gyomorfekélyt szerzett. Műtét után azt tanácsolták orvosai, keressen nyugalmasabb munkát magának. így lett személyzetis, üzemgazdász szakmérnök, majd a pártvezetőség titkára. A korábbi elnök távozása óta megbízás alapján ő látja el az elnöki teendőket. ; í> ituiJiuui".», — Milyennek látja a gazdaság helyzetét? — Nehéz és bonyolult. Ügy vélem, a termelési szerkezetet eddig is az adottságokhoz igazítottuk. Vészesen csökken viszont a létszám. Különösen a szakmunkásokat nehéz megtartani, mert alacsony a bérszínvonal. — Ha elnökké választják, milyen koncepcióval indul neki a munkának? — Legnagyobb gondnak a gépműhely állapotát tartom: nincs megfelelő homoki géptípus. Az utóbbi időben sok gépet vásároltunk, de a komplettírozás hátra van. Szeretném a szakemberek helyzetét megszilárdítani: nagy a konkurrencia, itt járnak el a munkás járatok a kapu előtt, és csábít a több kereset. A városi, a kistedés alakult ki a gabonakutatásban, a természettudományok számos területén, a felsőoktatás szinte egész keresztmetszetében. Csupán az utóbbi évben közel hetven publikápió és két monográfia ielent meg a felsőoktatási intézmények együttműködése keretében, és feilődik az aspiráns- és diákcsere is. A színházak együttműködése ugvanúgy gazdagodik, mint a tömegkommunikációé. a könvvtáraké. vagv éooen a művészet más területein dolgozó alkotóké. A közelmúltban ielent meg a „Partok felett" című lírai antológia, amelvben tizenhét odesszai és tizenegy Csongrád megyei költő mutatkozott be. Már elkészült és rövidesen megjelenik egv közös kötet, amelvben a gazdasági, társadalmi, kulturális élet területén felgyülemlett taoasztalatainkat cseréljük ki testvérmegyénk dolgozóival. Az együttműködés más formái is gazdagodtak. A Szegedi Ipari Vásáron 1980-ban hatvanhat. 1982-ben hatvannyolc Odessza megyei vállalat mutatkozott be. és mintegy százötvenezer látogató ismerhette meg a termékeket, amelyek közül több magas díiat is kapott. A mostani esztendőben esedékessé váló Szegedi Ipari Vásárra is örömmel várjuk az odesszai kiállítókat. Mindent összevetve, évente több mint ezerre tehető az egymásnál eltöltött napok száma, amelvek döntő többsége a konkrét munka iegvében telik el. A kapcsolatoknak ezt a munkajellegét a iövőben is erősíteni kívánjuk. Meggyőződésünk. hogy — szerény eszközeinkkel — ez is szolgálhatta a kapcsolatoknak azt a sokoldalú gazdagodását, amelyet egyebek között a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa legutóbbi. magas szintű fóruma elfogadott. A munkanapok mellett természetesen ünnepeken is találkozunk. A barátsági napok ennek ló keretei. Azt mondhatjuk, hogy a barátsági napok mindig csomónontiai. úi lendületet adó eseményei az együttműködés fejlődésének. Ilyenkor rövid időre megállunk, számba veszszük a közös munka tapasztalatait és kiielöliük a soron következő feladatokat. Meggyőződésünk szerint így lesz ez most is. az októberben sorra kerülő odessza találkozáson. A barátsági napoknak széo hagyományai vannak a két megve kapcsolatában. Először 1977 októberében, a Nagv Októberi Szocialista Forradalom 60. és megyénk felszabadulásának 33. évfordulója alkalmából láttuk vendégül testvérmegyénket. Ezt egv év múlva a fekete-tengerparti vendéglátóinknál viszonoztuk, amikor a Kommunisták Magvarországi Pártia. a Magyar Tanácsköztársaság 60. évfordulóiára emlékeztünk. és megyénk felszabadulásának évfordulójára is. 1982 decemberében, a Szovjetunió megalakulásának 60. évfordulóián ugyancsak nálunk mutatkoztak be vendégeink, amit ez év őszén, a 40. évforduló alkalmával viszonozunk. E találkozások programjai sorában egvaránt találunk hagvománvos és úi elemeket. A bemutatkozások mindenképpen iól szolgáliák mindannyiunk. de különösen az ifjúság történelemszemléletének gazdagítását, hiszen politikai fotókiállításokon kölcsönösen mutatiuk be a szocialista építés indulását és évtizedeinek fejlődését. A programok más kiállításokkal is folvama-. tosan gazdagodtak, hiszen láthatunk gyermekrajzokat. értékes bélvegsvűiteménveket filmbemutatókat. sport- és kulturális vetélkedőket. Az itthoni rendezvények sorában megtalálható a Szovjetunióban végzett szakemberek találkozója éppűgv mint az orosz szakbs tanárok szakmai összejövetele, vagv irodalmi ankétok szervezése. Az idén először e program keretében találkoztak a Csongrád megyei városok Budapesten működő baráti köreinek aktivistái. Az Odesszába készülő repertoárunk ennél bővebb. Mégis nagvon jelentős, hogy elgondolásaink. törekvéseink egv részét most a fővárosban bemutathattuk. A Szoviet Tudomány és Kultúra Háza egész éves gazdag programja keretében nagyszerű lehetőséget biztosított az őszi odesszai bemutatkozás előzetes fővárosi felvillantásához. Az intézmény a barátsági napok szervezésének kezdetétől mindig a legnagvobb készséggel segítette munkánkat, ami egvik fontos feltétele volt rendezvényeink sikerének. A barátsági nrogramok keretében úi tartalommal telítődik az MSZBT-tagcsonortok munkája iá. Megyénkben 1976-ban 41 tagcsoport működött, számuk mostanára 58-ra emelkedett. A tagcsoportok tagjai közül sokan fordultak meg most is a Szoviet Tudomány és Kultúra Házában, ahol tapasztalatcserét folytattak VII. kerületi tagcsoportok vezetőivel és aktivistáival az MSZBT-munka időszerű kérdéseiről. Barátsági rendezvényeink megszervezésében. az odesszai napok programjainak előkészületeiben megkülönböztetett figvelmet tapasztalhattunk a Magvar—Szoviet Baráti Társaság Országos Elnöksége részéről. Az elmúlt napokban ismét felelevenítettük kapcsolatunkat fővárosi testvérkerületünkkel, a VII. kerülettel. Az egvütl működés több évtizedes, hiszen a mezőgazdaság szocialista átszervezése és megszilárdítása időszakában alakult ki. maid úi lendületet kapott a főváros centenáriuma alkalmával. Azóta fővárosi bemutatkozásainkon mindig számíthatunk testvérkerületünk közreműködésére. érdeklődésére. A jelentős közönségsikerrel megtartott mostani bemutatkozás úi lendületet adott az őszi Odesszai Barátsági Napok sikeres előkészítéséhez. Koncz János leki vagy a levelénvi bérekkel a mai feltételek mellett nehéz versenyeznünk. — Vezetési stílusa? — Gazdasági haszna is van, ha jó a kapcsolat a vezető és a dolgozók között. Másként néznek arra akinek a belső énjéből emberség, kedvesség árad. S ha valaki elintézi, hogy egy dolgozó beteg édesanyját azonnal bevigyék a kórházba, azt az embert utólag könnyebb, mondjuk, vasárnapi munkára beszervezni. Nem egyértelműen jó ajánlólevél szülőfalumban vezetőnek lenni: nehezebb nemet mondani, amikor muszáj. Az idegentől elfogadják, a helybelit akár meg is gyűlölhetik érte. Ügy gondolom, ennyi idő alatt midenki megismert, mint embert és mint vezetőt. — Ha nem önt választják, mit tesz? — Eddig is volt helyém a téeszben, részt vettem a döntésekben, azt ezután is megtarthatom. Itt születtem, munkáséveim mind itt töltöttem, nem szándékozom elmenni. Akkor sem mentem el, amikor főagronómusból személyzetis lettem, sokkal kisebb fizetéssel. Hajlok az ésszerű kompromisszumokra, a távozás gondolata csak akkor merülne föl, ha a majdani elnök agresszívebb lenne, lehetetlenné tenné a helyzetemet. Azt hiszem, Menyus esetében ettől nem kel! tartanom. A másik jelölt, Gárdián Menyhért főmezőgazdász, agrármérnök, 1973-ban nősült Ópusztaszerre. A felesége szüleivel él, tanyán. 1970—77 között gyakornoktól a főmezőgazdászig sokféle pozíciót töltött be az Árpád vezér Tsz-ben. 1977től a Kisteleki Egység Áfésznél dolgozott termeltetési vezetőként, 81-ben növénytermesztési főágazatvezetőnek hívták vissza, 83 októberétől főagronómus. — Milyennek látja a gazdaság helyzetét? — Az alaptevékenység javult, de még mindig közel egymillióval veszteséges. A gépesítettség megyei támogatással helyrerázódott, termelési szerkezetet váltót, tunk, veszteséges ágazatokat számoltunk föl. A gazdasági társaság előnyös nekünk, de nem lehet csak arra támaszkodni. — Ha elnökké választják, milyen koncepcióval kezd munkához? — Itt a homokon a talajerő fenntartása másodlagos eredmény. Fejleszteni kell a szarvasmarha ágazatot. Ehhez intenzívebb takarmánytermesztés szükséges. Kedvezőtlenek a termőhelyi adottságok, melléküzemágakkal lehet ellensúlyozni. Kerülni kell a gyakori termékváltást: meg kéne próbálni egy dolgot jól csinálni. — Vezetési stílusa? — Demokratikus centralizmus. Addig demokrácia, míg megbeszéljük, mit hogyan kell csinálni, de ha egyszer döntöttünk, onnan már nem vita kérdése, hogy megcsináljuk-e. — Ha nem önt választják, mit tesz? — Lakva ismerni meg az embert. Jó kollégák vagyunk Varga Jóskával, ha ő lesz elnök, és nem változik meg az irányomban, akkor maradok. Kecskeméti Szilveszter, a jelölő bizottság elnöke mondja: — Senkit előre nem befolyásoltunk a döntésben. Szeretnénk ha ez a közösség előbbre jutna. Szeretnénk, ha ez a két alkalmas, tehetséges fiatalember itt maradna. és a tagok érdekében munkálkodna. Mindkettőnek helye van a gazdaságban, bár elnök csak egy lehet. Döntsön a tagság! Tanács István %