Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-19 / 142. szám

8 Kedd, 1984. június 19.' Zenei napok Tarhoson Az 1947 januárjában meg­alakult békés-tarliosi ének­iskola zenepavilonját 1953. május 1-én avatta fel Ko­dály Zoltán. Az Ígéretes tan­intézet. és iskolaközösség azonban egv év múlva meg­szűnt. a Népművelési Mi­nisztérium átszervezésre hi­vatkozva törölte « működő isikolák sorából. Az egykori bnrhosi tanárok és diákok — közöttük Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző — valamint az iskola igazgató­ja, Gulyás György kezdemé­nyezésére megalakult a bé­kés-tarhosi baráti kör. és tevékeny részt vállalt — a városi rangot nyert Békés­sel együtt — a zenei napok megszervezesébőL A zene­pavilonban rendezett 1976­os eseménysorozaton Feren­csik János vezényelte Ko­dály Psalmus Hungaricusát, melv azóta is a zenei napok ielképe, évről évre vissza­térő zenei élménye. Az idén a nyolcadik júni­us 23-án kezdődik. A meg­nyitón dr. Tóth Dezső mű­velődési miniszterhelyettes mond beszédet, majd Ko­csis Zoltán hangversenye következik. Műsorán Bach Die Kunst der Füge című művének részletei, valamint Schubert B-dúr szonátája szerepel. Másnap, este 7 óra­kor — szintén a zenepavi­lonban — a szegedi Weiner Leó kamarazenekar hang­versenyez, műsorán Mozart. Boccherinin, Weiner, Brit­ten, és Farkas Ferenc műve­ivel. közreműködik Sin Ka­talin csellóművész, vezényel Weninper Richárd. Az idén — minden máso­dik évben — a zeneművé­szeti szakközépiskolások zongoraversenyét is meg­rendezik a békés-tarhosi ze­nei napokon. Harminc szak­középiskolás jelentkezett, a zsűri elnöke Solymos Péter zongoraművész, a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főisko­la tanára, lesz. Jelentős esemény még a zenei napok programiában a tarhosi vonószenekari tá­bor hangversenye június 28­án. este 7 órakor, szintén a zenepavilonban, június 30­án. délelőtt pedig tudomá­nyos tanácskozáson vesznek részt a meghívottak, melven dr. Kormos Sándor, a Mű­velődési Minisztérium főosz­tályvezetője „Műveltség, mi­nőség" címmel tart vitain­dító előadást. Este 7 órakor a békési református műem­lék templomban sorra kerü­lő oratóriumesten Mendels­sohn Reformáció-szimfóniá­ját és Bruckner Te Deumát játssza a Debreceni MÁV Filharmonikusok zenekara, énekli a Szegedi Zenebará­tok Kórusa. A műveket Sza­bó László, illetve Gulyás György vezényli. Július 1­én délelőtt lesz a baráti kör közgyűlése és a volt tarhosi diákok gyermekeinek házi­koncertje. melven Gulyás György beszélget a fiatal muzsikusokkal. Végezetül este 7 órakor rendezik meg azt az ünnepi díszhangver­senyt. melynek bevételét a Nemzeti Színház javára a'iánlja fel a baráti kör. Ezen a hangversenyen hang­zik el Kodály: Psalmus Hungaricusa. Bartók Ma­gyar képek és Kodály Ga­lántai láncok című műve. A debreceni MÁV Filharmoni­kusok zenekarát és a KISZ Központi Művészegyüttes egvetemi énekkarát Gulyás György, illetve Medveczky Ádám vezényli, a hangver­seny jeles közreműködője lesz Simándy József. Sass Ervin flz esőszag oka Ausztrál kutatók hosszas 1 munkával felderítették, hogv | mi okozza az eső utáni jel­legzetes szagot. A korábbi feltevésekkel ellentétben a talaj szerves elemei (zuz­mók. mohák, növényi ma­radványok) neim játszanak szerepet a szag kialakulásá­ban. Az esőszagot a talaj szervetlen anyagaiból. a kőzetek ásványszemcséiből kiszabaduló, mintegy 50 al­kotórészből álló olaios jelle­gű sárgás színű folvadék­cseppek okozzák. Az eső hatására annál nagyobb mértékben szabadulnak ki az ásványszemcsékből az il­lékony vegyületek, minél szárazabb volt a talaj. 1984. JÜNIUS 19., KEDD — NÉVNAP: GYÁRFÁS A Nap kel 1 ára 46 perckor, és nyugszik 20 óra 45 perckor. A Hold kel 9 óra 46 perckor, és nyugszik 1« óra 22 perckor. VtZALI.AS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 40« cm (apadó). 21.15: Lottósorso'.ás 22.15: Tévéhíradó szerb-horvátul Eszperantó disszertációk a Somogyiban Pechan Alfonz tanár, a Nemzetközi Eszperantó Vizs­gáztató Bizottság elnöke újabb húsz diplomamunkát ajándékozott az országos szegedi gyűjteménynek. Az eszperantóul írt értekezések között szerzőként szerepel tanár, újságíró. orvos, könyvtáros, műszaki szak­ember. idegenvezető. Az első eszperantó disz­szertáció orvosdoktori volt. Meddig jár g tánnián'y? Két évre szóló munka­szerződéssel helyettesként alkalmazták L. F.-né sze­gedi olvasónkat. A szerző­dés lejárta előtt két hónap­pal szülési szabadságra, majd gyesre ment. A mun­kaviszonya ez idő alatt meg­szűnt. Ez év május 4-én, amikor gyermeke elérte a három évet, újra munkába állt. Most három hét óta beteg, s közölték vele, hogy táppénzre csak három hét körüli időre jogosult, vagy­is annyi időre, amennyit munkába állása óta dolgo­zott. Szeretné tudni, hogy így van-e, mert betegsége több hónapig is eltarthat, és akkor jövedelem nélkül ma­rad. Mit mond erről a jog­szabály? A társadalombiztosítási törvény rendelkezései sze­rint a táppénz a kereső­képtelenség tartamára, leg­feljebb azonban egy, gü­mőkóros megbetegedés ese­tén két éven át jár. Az, aki rövidebb ideig volt folya­matosan biztosított, táppénzt csak a folyamatos biztosítá­sának megfelelő időn át kaphat. A rendelkezések szerint a biztosításban töl­tött idő akkor folyamatos, ha abban harminc napnál hosszabb megszakítás nincs. E harminc napba azonban nem számít bele a kereső­képtelenség, a terhességi­gyermekágyi segély, a gyer­mekgondozási segély, a rok­kantsági nyugdíj, az átme­neti segély, a rendszeres szociális járadék folyósítá­sának az ideje, az önkéntes betegségi biztosításban töl­tött idő, továbbá a bedolgo­zói jogviszonynak az az időtartama, amely alatt a biztosítás nem állott fenn, Biztosítósban töltött Idő­ként kell figyelembe venni a folyamatos biztosítás tar­tamának a megállapításónál a katonai szolgálat idejét, továbbá azt az időt is, amelyre a dolgozó kisipa­rosként, magánkereskedő­ként, gazdasági munkakö­zösség, ipari és szolgáltató szakcsoport tagjaként tár­sadalombiztosítási járulékot fizetett, vagy keresőképte­lenséggel járó betegsége, il­letve szülése miatt a járu­lék fizetése alól mentesült. Azokat az időtartamokat, amelyeket a 30 napi meg­szakítás időtartamába nem számítanak be, úgy kell te­kinteni, hogy ezek alatt a megszakítós szünetel. Olvasónk leveléből kitű­nik, hogy a gyermekgondo­zási segélyen töltött ide­jének beszámftásával a ko­rábbi és a jelenlegi mun­kaviszonya között nincs egyetlen nap megszakítós sem. A táppénzre való jo­gosultsága időtartamának megállapításánál a gyest megelőző munkaviszonyát is figyelembe kell venni, és a folyamatos biztosításban töl­tött idejét ennek figye­lembevételével kell megál­lapítani. Így, számítva táp­pénzre a szükséges ideig, de legfeljebb egy évig, gümő­kóros megbetegedés esetén pedig két évig tarthat igényt. Ha munkahelyén ez­után is vita merülne fel, úgy az esetben forduljon a munkahelyen működő Tár­sadalombiztosítási Tanács elnökéhez, rendezés végett. Dr. V. M. szerzője Corret Pierre fran­cia orvos, aki a rádiótech­nika fejlesztésében is nagy szerepet játszott. Doktori értekezésének címe: A nem­zetközi nyelv haszna és al­kalmazásának a lehetősége az orvostudományban. Pá­rizs. 1908. A száznegyven­négy oldalas értekezése ma már könyvritkaság. A hat­nyelvű nemzetközi rádiózá­si szótárában is az egyik nyelv az eszperantó, ez 1925-ben jelent meg. Alapí­tója és első szerkesztője volt a Nemzetközi Rádió Szemlének 1926-ban. Az alapvető forrásmun­kák közül legkeresettebbek a szovjet Ernest Dre zen­nek. a moszkvai és lenin­grádi egyetemek egykori professzorának a művei kö­zül az orosz és eszperantó nyelvű: Ocserki Tyeorii Esperanto — Skizoj pri teorio de Esperanto, Mosk­va—Leipzig. 1931 és a könyv alakban csak eszpe­rantóul megjelent: Analiza historio de Esperanto-mova­do. Leipzig. 1931. Legjelen­tősebb műve: Historio de la Mondolingvo—Tri jarcentoj da sercado—Moskva—Leip­zig 1931, 244 p. Drezen munkái csak helyben olvas­hatók, mivel a kutatók gyakran keresik. Értékes még dr. Kisházi Margit ta­nár huszonkét oldalas ta­nulmánya: A hódmezővá­sárhelyi „BÉKE" (Paco) eszperantó csoport történe­te 1955—1981 címen, mely a szerző ajándéka. HAZASSAG Gena Imre és Balogh Mária Eva, Tanács Péter és Borsos Mária, Orosz Mátyás és Kovács Ilon« Julianna, GOré László és Halmi Erzsébet. Bősze Csaba István és Erényi Julianna, Szabó Gábor és Nyári Rózsa Ibolya, Majernlk Károly és Papp Eva, Kapóes József és Terhes Anikó Katalin. Nagy István Roland és Horváth Rózsa. Zsigmond Zol­tán és Pap Eva Gizella. Farkas Tibor Vince és Batkl Edit, Kal­csu János és Kecskés Ilona Edit, Ződt János Gábor és Makra Éva. Bakai Csaba és Kovács Márta Gizella, Mihalkó János és Horváth Ildikó, Bálint János Ferenc és László Margit, Szabó István Lajos és Tóth Klára. Récz Imre és Virgoncz Márta, Szekula János és Hegedűs Ibolya Matild. Czirok Károly és Vámos Éva házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Kiss Péter Pálnak és BulraSm Ildikó Ellának Péter Pál. Pikó Gálbornak és somogyi Zsuzsanna Máriának Mónika, Kiss László Jánosnak és Bódi Erzsébet Etel­kának Ágnes. Márta Zoltánnak és Vecsernyés Mária Magdolná­nak Dóra, Zslkó Istvánnak és Mészáros Anniinak Anna, Túri Józsefnek és orosz Erzsébetnek Ijevente, Kopasz Andrásnak és Mult Évának Magdolna, Kurucz Ferenc Jenőnek és Felhő Ilona Zitának Balázs, Rajnai Jenőnek és Drága Mártának Márta, Papp János Istvánnak és Kovács Etel­kának Anett Etelka. Hajnal Jó­zsefnek: és Kuhn Tűnőének. Re­náta Vanda. Patocskai István­nak és Vízvári Klárának Helga, Kumocsay Gábor Józsefnek és Deák Ildikó Tímeának Tímea Gyöngyvér, Roszkos Zoltán Lászlónak és Absolon Évának Alexandra Anita. Sándor Györgynek és Juhasz Györgyi­nek György Norbert Molnár Ferencnek é« Bögre Piroskának Zsuzsa, Bokor Józsefnek és Bakó Eloonórának AHám, Takács Lászlónak és Molnár Máriának László. Pocsal Lajos Lászlónak és Matók Edit Mártának Attila. Ferenczi Ferencnek es Palócz Sárának Ferenc Szabó András­nak es Ördög Magdolnáinak Családi események Mónika. Fehér Józsefnek és Jacsa Ágnesnek Georgina, Bar­tók Sándornak és Erdőd! Piros­kának Sándor Taimás, Torma Lászlónak és Kiss Katalin Anná­nak Boglárka Katalin, Petrovics Kálmánnak és Tejes Edit Ju­liannának Panna, Maróti István Eleknek és Kappan-Tóth Aran­kának István, Kacsinta Tamás­nak és Fülöp Margitnak Anett, Kovács Tibornak és Kovács Ju­liannának Barbara Ildikó, Ilör­nyácsek Andrásnak és Papp Máriának Zoltán András, Sebes­tyén István Tibornak és Raga­eits Gabriellának Gabriella, Tancslk György Jánosnak és Asztalos Máriának Attila, Szur­mal Sándornak és Varga Eszter Ibolyának Gábor. Balogh Jó­zsefnek és Villás Margitnak Máté, Tóth Gyulának és Szabó Hedvignek Gyula. László György­nek és Kalmár Ágnesnek György, Molnár Mihálynak és Vásárhelyi Máriának Gábor, Gu­lyás Istvánnak és Kiri Hona Gizellának szabolcs, Rácz Bélá­nak és Petrács Erzsébet Ibolyá­nak Béla, Márton Gyulának és Rózsa Ilonának Eszter, Vass Géza Istvánnak és Varga Ibolya Máriának Csilla, Bezdán And­rásnak és Nagy Erzsébetnek Csaba, Gyuris Sándornak és Forgó Erzsébetnek Emese. dr. Mester Jánosnak és Greskovies Teréziának Ilona. Balogh János­nak és Gál Ágnesnek Tamás, Lippal Jánosnak és Gulyás Zsuzsannának Zoltán, Papp Ist­vánnak és Farkas Jolánnak Zsolt. Révész Bálintnak és Szabó Ágotának Tamás. Oláh Bálintnak és papp Máriának Krisztián. Toroczkai Józsefnek és Gordos Piroska Máriának József. Vár­kon yl Nándornak és dr. Laluska Zsuzsannának Ann«. Bartók Andrásnak és Korom Mária Ilonának Edina, Juhász Tibor­nak és Bulik Piroska Erikának Tibor János. Takó Jánosnak és Táborosi Máriának Ildikó, Papp Zoltánnak és Papp Teréznek Gabriella, Horváth Andornak és Nádházi Katalinnak Szilvia, Sznenka Bélának és Skrionya Juliannának Tímea. Mészáros Rudolfnak és Tóth Adriennének Rudolf, Gán István Péternek és Restás Ilonának Annamária, dr. Tandari János Lászlónak és Dömötör Katalinnak. Katalin, dr. Kováts Lászlónak és Szendi­Horváth Brigittának Viktória, Szanka Józsefnek és Hajdú Helga Évának Eszter Zita. Len­gyel Imrének és Mulati Mártá­nak Krisztián. Csehó Zoltán Já­nosnak és Dobos Mária Zsu­zsannának Zoltán, Székely Ist­vánnak és Kormányos Eva Ka­talinnak István nevű gye nmek ük született. HALÁLOZÁS Bányavölgyi Ferenoné Tüske Irén, Jójárt János, Kiss József István, Paragi Imréné Mihály Piroska, dr. Bába Lászlóné Szabó Judit. Bárkányi István, Csanádv Miklós, dr. Apáthy Jenő Lajos, Nagy .Jánosné Daróci Erzsébet. Ábrahám Imréné Lajos Regina Németh Imréné Kovács Erzsé­bet, Nagyiván Dezsőne Jakius Rozália, Koncsek Lászlóné Szűcs Etelka. Vincze József. Szabó­Batancs József, Vígh István, Légrádi Ilona, Körösi Ferenc Varga László, Borbély Károlyné Ocskó Mária, Tar Sándorné Kladács Ilona, Kiss József. Po­zsár Mihály, Deák József, Helrniy Géza Józsefne Kiss Mária, Su­ba Istvánné Bitó Anna, Busa Sándor. Racz Sándor. Tóth Lászlóné Szabados Rozália. Raj­tik Istvánné Czirok Katalin Kovács István. Szél Jánosne Gémes Anna. Csíkos Imre. Or­sós János. Zsigmond Istvánné Adámka Julianna. Kolompár Jánosné Kurilla Veronika. An­gyal József. Csamangó Ferencné Nyári Veronika Ftló Mihály. Kecskeméti Sándor. Dékán y Imréné Hajós Etelka Márta. Pap Ferenc meghalt. HETVENÖT EVE hunyt el Ataafi Lajos (1840—1909) irodalomtörténész. könyvkiadó, bibliográfus, iepkész. Vagyonat az irodalomra áldozta. Számos folyóiratot szerkesztett; ő indí­totta meg l«69-ben a Magyar Könyvészet című vállalkozást. MOZIK Vörös Csillag: de .előtt 10 dél­után negyed 4. fél 6 és három­negyed 8 órakor: Gyónás gyil­kosrág után (színes m. b. ame­rikai krimi. 16 éven felülieknek, II. helyárral). Cjszegcdi Kertmozi: Altatódal nászágyon (színes, m. b. olasz, este 9 órakor). Fáklva: háromnegyed 3. ne­gyed 6 és fél 8 órakor: Itália bukása (színes jugoszláv, 14 éven felülieknek!). Filmtéka (MTESZ Székház, Kigvó u. 4.): Jelenetek egy há­zasságból I—II. rész (színes svéd. 16 éven felülieknek!, dupla hely­árral. este 6 orakor). Szabadsag: fél 4 órakor: A koppányl aga testamentuma (szines magvar kalandfilm), há­romnegyed 6 és 8 orakor: Konvoj (színes, m. b. amerikai, III. helyárral). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz (13/57-es) este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sür­gős esetben BALESETI. SEBÉSZETI ES UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeiket Szegeden a II. Kórház (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel. sebészeti és urológiai felvételi ügyeletet is a II. Kórház tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 örálg a Lenin tort. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása­EJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Sze­ged, Hunyadi János sgt. 1. az alatt Telefon r 10-tnfl FOGORVOSI ÜGYELET MindennaD este 10 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel 7-től hétfő reggel 7 Orále: Szeged. Zöld Sándor u. 1—3 Tel.: 14-420. S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. HOT/J BUDAPEST 1. 9.55: Tv-torna — (isim.) 10,00: Utánam sráook — film­sorozat — 1. — (Ism.) 10.30: Kuckó — (ism.) 11.00: Aranyásók Alaszkában — francia—NSZK—romá n kalandfilmsorozat — 1. — (ism.) 12.00: Képújság 16.30: Hitek 16,35: Csak gyerekeknek! — 17.00: Az Inti Illimani együttes műsora — francia zenés film 17.25: Képújság 17.30: Rubens — holland tv-ftlm­sorozat — 3. 18.30: Kerpel Fronius ödön — portré öt tételben 19.00: Nem gyerekjáték — riportfilm — (Ism.) 19.35: Tv-torna 19.40: Esti mese 20.00: Tv-híradó 20.30: Egy szélhámos karrierje — lengyel tv-filimsorozat — 7. 21.40: Stúdió '84 22.40: Tv-híradó 3. BUDAPEST 2. 18.40: Képújság 18.45: Titokzatos nádasok — angol rövidfilm — (ism.) 19.10: Útjaink — portrévázlat 19.50: Láng István: A nagy drámaíró — vígopera — 20.25: Belgium—Dánia labdarúgó­mérkőzés 22.15: 8 és 3/4 — lengyel rajzi­film 22.25: Telesport összefoglaló a Franciaország­Jugoszlávia mérkőzésről 23.10: Képújság BELGRÁD 1. 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.30: Videooldalak 17.40: Hírek 17.45: Mit tudnak a gyerekek a szülőföldről? 18.15: Tv-naptár 18.45: Könnyűzene 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Kia koncert 20.20: Közvetítés a Labdarúgó EB-ről 22.20: Tv-napló BELGRÁD 2. 18.15: Nyitott könyv 18.43: Világnézet 19.00: Népszerű­tudományos film 19.30: Tv-napló 20.00: Népi muzsika 20.45: Lottósorsolás 20.50: Zágrábi körkép 21.10: A bosszú ideje — argentin játékfilm ÜJVIDEK 17.25: Tévéhíradó szerb-horvátul 1T.45: Mit tudnak a gyerekek szülőhazájukról 18.15: Literatüra 18.45: Zenés műsor 19.15: Rajzfilm 19.30: Tévéhíradó magvarul 20.00: Labdarúgó EB — összefoglaló: Franciaország— Jugoszlávia BUKAREST 14.05: Diákfórum 14.30: Dalok 14.50: Nők világa 13.20: Rajzfilmek 19.IKI: Tv-hiradó 19.20: Temesvár ipar* 19.50: Ifjúsági vetélkedő 20.00: Fe'.ej thetel len nyár román film 21.20: Tv-hiradó ESES KOSSUTH 8.25: Akadémiai díjasok 9.IX): A hét zeneműve 9.30: Baross Gábor népzenei feldolgozásaiból 9.47: Játsszunk a billen ty ükkel t 10.05: Az. MR 10—14 10.35: Zenekari muzsika 11.40: A csúnya hercegnő — Lion Feuchtwanger regénye — 14. 12.45: Törvénykönyv 13.00: A Rádió Dalszínháza — A sóhajok hídja — Offenbach operettje 14.21: Solti Károly nótákat énekel 14.41: Arcképek a bolgár irodalomból 15.05: Elő történelem 16.01: Népzenei Hangos ÜJság 16.41: Híres hegedűművészek felvételeiből 17.05: Mozgásterek 17.30: Bemutatjuk új felvételünket 17.45: A Szabó család 19.15: Fouler.c: Fuvola­zongora szonáta 19.30: A szocialista gazdaság­elmélet és a szocialista gazdaság­irányítás gyakorlata — 4. 20.00: Hallgassuk együtt 21.05: Vonzódások 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Verbunkosok, nóták 22.50: Késő este 23.00: Kamarazene 0.10: Lerch István szerzemén y ed bői PETŐFI 8.05: Csőr József nótákat énekel 8.20: Tíz perc külpolitika — 8.35: Társalgó 10.00: Z^nedélelőtt 12.25: Gyermekek kön vvespolcs 12.35: Melódiakoktél — (ws.) 13.30: Zenés kirándulás 14.00: Zenés délután 16.00: Disputa 18.35: Közvetítés a Magyarország —Jugoszlávia Tungsram Kuns vizllabda-mérkőzésről 19.20: A King's Singers és a könnyűzene X'l. — 19.47: Moldován Stefánia nóta­felvételeiből — (sz.) 20.01: Magvar anekdotakincs 20.35: Csak fiataloknak! 21.30: Egy énekes — több szerep 22.30: Könnyűzene Balassa P. Tamás szerzemén veiből 23.20: „Nyári zöld levelek" 3. MŰSOR 9.00: Borisz Petrusans®kit hangversenye — (sz.) 10.25: Petrovics Emil — Huszár Klára fordítása: Szerb népdalok — <».) 10.43: Szintetizátor felvételeinkből — (sz.) 11,05: Kórusmtuzsika — (sz.) 11.30: Csaikovszkij operaiból — (sz.) 12.00: Zenekari muzsika — (sz.) 13.07: Székely Endre müveiből — (sz.) 14.01: Világújság 14.21: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye — (sz.) 15.34: Mozim-opera­kettősök — (sz.) 15.51: A Magvai- Hanglemez­gyártó Vállalat új lemezeiből — (sz.) 15.45: Labirintus 17.00: Hangverseny Schubert műveiből — (sz.) Kb. 18.05' A Moszkvai Dixieland együttes Játszik — (sz.) 18.30: A Magyar Rádió szerb­horvát és német nyelvű nemzetiségi műsora 18.35: A Londoni Monteverdl Kórus hángver-enve — 20.40: A Holper lestvérek 21.06: Zenekari muzsika — (sz.) 22.00: Eszmecsere az afrikai folklór kutatásáról 22.30: Operaest — (sz.) SZERDA DÉLFLOTT KOSSUTH 8.25: Világablak 8.54: Olasz nő Algírban — részlelek Rossint operájából 9.43: Kis magyar néprajz 9.4«: Nemzetközi mese­fesztivál 10.05: Két keréken Magyarországon 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Fúvósindulók 11.80: Zenekari muzsika 12.45; Vendeg-látó PETŐFI R.05: Kónya Sándor énekel — 8.20: Tíz perc külpolitika — 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: A 04. 05. 07 jelenti 10.00: Zenedelelőtt 11.35: A Szabó család — (Ism.) 12.05: Nóták — (sz.) 12-36« Tánczenei koktél —

Next

/
Thumbnails
Contents