Délmagyarország, 1984. június (74. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-16 / 140. szám

5 Diákportrék - 1984. A világot megváltani! KIS ÉVA „Itt a tavasz. És mi, „nem férünk a bőrünkbe." Ezt nemcsak mi mondjuk, tanáraink is. Van, aki korhol, mert kevesebbet tanulunk. Van, aki megértéssel mondja, mert ö is szereti a tavaszt. Ez utóbbi ritka, mint a fehér holló..." Bárányi Andrea, a Radnóti Miklós gimnázium harmadik osztályos tanulója. Négy példány készült a dolgozatból. Beadtunk a pályázatra hármat, egy, dr. Tráser Lászlóé lett Csak a piszkozat maradt nekünk. Kis Éva, a Radnóti Miklós gimnázium harmadik osztályos tanulója: A SZOTE Marxista— Leninista Intézetébe járunk Tráser tanár úrhoz. Az irodájában tartjuk az órákat. Van, amikor csak mi ketten veszünk részt, de előfordul, hogy nyolcan is -'agyunk. Tetszik az iroda. Mozgó posztereket látni. Az íróasztal roskadozik a sok könyvtől. Jót lehet turkálni köztük. Második osztály elején kezdtünk járni a diákakadémia filozófiai csoportjába. Először nagyon furcsa, szokatlan volt. Mindenféléről beszélgettünk. Közben narancsot, citrancsot eszegettünk. Hallottunk a vallásról, aztán elég sokat a fegyverkezésről. Meg amiben élünk mi, diákok. ,„.. nem tudjuk mióta és miért, de rossz a mai középszintű oktatás. Ki szeret például iskolába járni? Az iskolaundort nem az váltja ki, hogy az embert meg akarják tanítani valamire, sokkal inkább a tanítás módszere ... Felmérést készítettünk egy gimnáziumi és egy szakközépiskolai osztályban. Társaink 21 kérdésünkre válaszoltak, nagyon készségesen ..." Andrea: Engem fölháborít a szemét az utcán. És miért oly sok a megrongált telefonfülke? Tudom, hogy ez téma, a föinőtteket is bántja. Éva: Furcsák az emberi kapcsolatok. Néha jólesne, ha az utcán rám mosolyogna valaki. Egy vadidegen. Olyan tekintetekkel találkozom, hogy félni kezdek. Közönyösséget érzek, lenézést. Olyat, mintha tudatlan, felületes gyereknek tartanának, kicsinek. Igen, lehet, fáradt mindenki. Mert a munkahelyen sem jobb. Andrea: Otthon? Sok a direkt helyzet. Fehéren feketén: ezt szabad azt nem. ez ió. az rossz. Nincs igazán döntéshelvzet: véleményalakító és -formáló, állásfoglalásra késztető. „Az általános iskolának az lenne a feladata, hogy alapvető ismereteket adjon, és ami a legfontosabb, formáljon, alakítson, de ne az ő képére. A gyerekeknek legyen képességük eldönteni. hogy mivel akarnak majd foglalkozni... Szét kellene osztani az osztályokat kisebb csoportokra. A tárgyi feltételek sem megfelelőek, az osztályzás sem ... ezen változtatni nagyon nehéz, de tok helyen meg sem próbálják." BÁRÁNYI ANDREA Eva: Fontos a bizalom. A politika szférájában a megfelelő szemlélet, az érdekegyeztetés. A marxista diákakadémia lényege a szemléletformálás. A gondolkodó emberré válásban segít, igényességre nevel, ötödikes koromban olyan szerettem volna lenni, mint Tyereskova. Hogy most? Hm... Meg akarok tanulni gondolkodni. Érteni szeretném, amiben élek, meg azt is, hogyan élnek Irakban, Tripoliban, Latin-Amerikában, az USAban. Andrea: A pályázat készítésekor 60—70 diákot kérdeztünk meg. Azt hiszem, őszintén válaszoltak. Társak, osztálytársak vagyunk. Minek is kellene alakoskodni. Mi már szerintem elmondhatjuk magunkról, meg azok is, akik olvasták a dolgozatunkat, a válaszok összegzését, hogy ismerjük, jobban ismerjük önmagunkat, egymást. Az egész itt kezdődik. „Hol tart ma a középiskola? Ügy érzed, 1984 van a középiskolában? Nem, érződnek a vaskalapos módszerek ..., nem érződik, hogyan telik az idő .. „ nem változik senki, semmi..., oké, a plakátokon ott van: 1984. de semmi több. Szváziföldhöz képest jelentős az előnyünk..., szerintem 5—10 évvel le van maradva ..., ezt a kérdést nem értem ..., az iskola mindig a társadalom tükörképe — erényeivel, hibáival egyetemben. Minden biztosítva van az iskolában, a padok méretei sem változtak, majdan teljesen másféle padok lesznek naa 'ok. és el lehet férni bennük. Nem szögletesek, nem ilyen sorrendben állnak, színük élénk, hívogató .. .*> Andrea: Biológia-kémia fakultációra járok. A kémia csalódás volt. Szeretnék a JATE-ra bejutni, félek, nem fog sikerülni. Eva: Biológia-fizikás vagyok. Az orvosira pályázom. Pszichológus szívesen lennék. Most váltott le a közösség az iskolai KISZ-bizottság titkári posztjáról. Illetve, nálunk a szó szoros értelmében kettős jelölés volt. Győzött a jobbik, őszintén mondom, és nem mert savanyú a szőlő, sok elfoglaltsággal jár a funkció. Romlott a tanulmányi eredményem. Talán most sikerül javítanom, és fölvesznek majd. Van az osztálynak egy kedvenc tanára. Emberséges, a maga módján szigorú. Nem emlékszem, hogy valakire is kiabált volna. Meghallgat, és aztán vagy elfogadja, vagy nem a mondanivalót. Partnernek tekint bennünket „Elengedhetetlen a jó tanárdiák kapcsolat. Eltünteti a rendiség viszonyát..., ha érzi az ember, hogy bíznak benne, csodákra képes. Tanár és diák között barátságot el tudok képzelni. sőt szerelmet is. Miért ne, csak két hasonló karakterű tizenéves és harmincas ember kell hozzá. Láttam a Ballagás című filmet, de nem tűnt élethűnek." Andrea: Évát már óvodáskora óta ismerem. Oda is együtt jártunk, Petőfitelepre. Aztán mi elköltöztünk, de előtte még hat évig az általánosban, egy osztályban koptattuk a padokat Az már véletlen, hogy mindketten a Radnótiba jelentkeztünk. Nemrég jöttünk meg az osztálykirándulásról. Mártélyon voltunk. Eva: Hideg volt. De sok plédet vittünk, és mi főztünk. Bicikliztünk, röpiztünk, sokat beszélgettünk, énekeltünk. Jó volt. Hogy mi lesz a diákakadémiával? Eddig kéthetente két óránk volt, gondolom, ezután is így lesz. Járunk tovább, míg lehet. „Demokratizmuson mindenki mást ért. Sokan ezt leszűkítik egyfajta ,reklamálási jogra', és teljességgel megfeledkeznek a felelősségviselés demokratizmusáról például. A demokratizmus lehetősége korunkban általában adva van, de élni nem mindig tudunk vele. Tanár és diák közti viszonyban a demokratizmus nem jelent egyenlőséget, illetve csak annyiban, hogy mindketten EMBEREK'.. .. Az idézetek a marxista diákakadémiák Szegeden megrendezett első országos fölolvasóülésének díjnyertes dolgozatából a Diákportrék — 1984-ből valók. E díjnyertes pályamunka készítői: Bárányi Andrea és Kis Éva. Szakvezető tanáruk: dr. Tráser László, a SZOTE marxista intézetének adjunktusa. MAG EDIT Péntek Imre Kettős alakzat De szűk az ösvénv. ahol el kéne férnünk egymás mellett: s húzódunk egvre közelebb. Lehet, hogy összetapadunk, mint az útszéli bogáncsok, s bánni fogiuk azt a hainali táncot, mikor tenyerünk váiataiban izzadtságcsöppieink ölelkeztek ... Lehet, hogv a véletlen söpri be ezt a találkozást is: vesztes tétet a kopasz krupié. Vértelen, vékonv ajakkal bontogatva sziromtalan éveket, melvik isten panaszfalára véssük tántorgó monogramjainkat? S hiába kábít szó. érv. kiihatatlan szesz. De szörnyű nehéz nem megremegni, ha távolodsz, ha közeledsz ... A rágalom természetrajza A

megszólás azok közé a szavak közé tartozik, melyeket nem nagyon szoktak leírni az újságban. Nem tudom, miért A valóságban a „megszólás" viszont nagyon is létezik. Sokszor szinte béklyóba köt embereket. Cselekedeteiket gátolja, magatartásukat eltéríti a normális iránytól, ha attól félnek: megszólják őket. S hozzá kell tennem, hogy ez a fogalom nagyon sokszor pletyicaízű, legtöbbször alaptalan, és mindenképpen felületes ítéletet közöl. A megszóló magatartás azonban nemcsak hogy létezik, hanem sokszor még történelmi szemléielünket is befolyásolja. Mert mi sem egyszerűbb, mint az, hogy néhány szóval jellemezzünk egy-egy történeti jelenséget vagy éppen történeti személyiséget. A műveletlen kispolgár számára Ady Endre egyszerűen a „vérbajos" költőt jelenti, József Attila az „elmebeteget" stb. De hasonlóképpen járnak a megszólások alapján az ideológusok, a gondolkodók is. S a legriasztóbb jelenségek közé tartozik az, hogyha sokan pontosan elsorolják az előbb említettek bizonyos, vélt vagy valóságos hibáit, csupán azt nem tudják, hogy mégis mi volt az az érdemük, amiért nemzeti vagy nemzetközi jelentőségűvé váltak. Az ilyenfajta címkeragasztást az irodalmi alkotások olykor hihetetlenül szatirikusán tudják ábrázolni. Egy nálunk kevéssé ismert olasz antifasiszta író, Ignazio Silone egyik regénye, a Fontamara, jól tükrözi vissza az ilyen típusú gondolkodást Fontamara maga egy kis falu. Mikor az olasz fasiszták kiszállnak a faluba, összegyűjtik a lakosságot, és elkezdődik a vallatás. Minden egyes paraszt 6orra kerül, s ilyeneket kérdeznek tőlük: ki éljen? A szerencsétlen parasztok megpróbálják kitalálni, hogy vajon kit kell választani. Először azzal próbálkoznak, hogy azt felelik: éljen a király. Ekkor a fasiszták megverik a parasztot, tekintettel arra, hogy a válasza alapján királypárti. Ha viszont azt válaszolja a következő paraszt, hogy éljen a parasztság, máris kiderül, hogy az illető parasztforradalmár. És így megy tovább, szinte a végtelenségig a vallatás, legfeljebb megváltoztatják a kérdést, és így teszik fel: ki pusztuljon? A feleleteket azonban — bármi is — mindig egy-egy jelzővel és veréssel értékelik. A címkeragasztás követelményét, sőt megkövetelését ábrázolta az olasz író. A címkeragasztás legalább olyan könnyű dolog, mint megszólni valakit A kettő azonban mégsem azonos. Csupán nagyon hasonlítanak egymásra. A megszólás tipikus esete az a mese, amely az apa, a fiú és a szamár történetét mondja el, amikoris, ha az apa ül a szamáron, akkor sajnálják a fiút, és elitélik az apát, mivel hagyja a fiát gyalogolni. Ha fordítva ülnek, akkor elítélik a fiút, ha meg mindketten rajta ülnek a rzamáron, akkor elítélik mindkettőt, és sajnálják a szamarat A címkeragasztás valójában olyan állandó jelző aggatása valakire, mintha a homéroszi eposzokban volnánk, csakhogy nem az igazán jellemzőt, hanem az igazán lényegtelent mondja ki, amely általában elítélő. N

em véletlenül említettük, hogy a két fogalom, a megszólás és a címkeragasztás, közel esik egymáshoz. Az egyik pletyka közvetlen megnyilvánulási formája, a másik a társadalmi és történeti pletyka kifejezése. Az egész történelmet sokan címszavakban szeretnék leírni, és még nagyobb baj, hogy címszavakban is szeretnék megérteni. A magyar történelmet eszerint valahogy úgy lehet leírni, hogy Könyves Kálmán királyunk púpos volt, hogy Mária Terézia élete nem volt feddhetetlen, hogy II. József, kalapos király. Hangsúlyozni szeretném, hogy e címkék között akad olvan, amely igaz, de még ha igaz is, messze esik a lényegtől. A történelmi lényeg nem ezekben a címkékben van. Csakhogy a történelmi lényeget meg kellene tanulni és sokkal könnyebb, egyszerűbb — ugyanakkor rosszmájúbb — címkékkel elintézni a történelmi személyiségeket. Jellegzetes, hogy ez a módszer éppen úgy. mint a megszólás módszere (és a kettő kombinációja) éppen a dogmatikus években terjedt el különösképpen Ez volt az az időszak, amikor csaknem minden emberrről „köztudott volt" valamilyen úgynevezett hibája, valamilyen úgynevezett tévedése, de ezt a hibát vagy tévedést kiszakították valóságos életének összefüggéseiből, elszigetelték az élet egészétől. Így lehetett abban az időben „közismert" egyetemi előadókról, hogy valutát síbolnak. hogy klerikális kapcsolatai vannak, hogy homoszexuális viszonyt folytatott egykori tanárával, de ugyanígy a diákok között is ismeretes volt, hogy egyikük jobboldali szocdem gyereke, másikuk okirathamisító stb. Közéletünk és egész káderpolitikánk túljutott ezen a szemléleten. De éi-dekes módon viccek, anekdoták még ma is őrzik ennek a szemléletnek létét, újságcikkekben megjelennek — kritikailag — olyan gyanúsítgatások, hogy az illetővel ekkor vagy akkor baj volt, holott kiderült, hogy az említett személy éppen az említett időszakban szerepet játszolt ugyan, csakhogy szerepe igen pozitív volt. Rossini Sevillai borbélya nagy komikai erővel és zeneileg rendkívül hatásosan írja le a rágalomáriában a rágalom hatását. Akik a megszólást vagy a címkézést használják, minden bizonnyal maguk sem gondolnak arra, hogy a rágalom egyik fajtáját űzik. Akkor is azt, hogyha ténybelileg a megszólásnak vagy a címkézésnek van igazságtartalma. Hát még akkor, ha a megszólás alapja pusztán szóbeszéd. S végül azt is meg kell jegyeznünk, hogy az előbb említett formákba öltözött rágalom már csak azért is veszélyes, mert igen hamar, szinte villámcsapásszerűen, közvetlenül társadalmi formát ölthet. S éppen ebben van legfőbb negatívuma. HERMANN ISTVÁN