Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-11 / 109. szám

10 Péntek, 1984, május 11. Kézműipari kiállítás Szegeden A Lignifer céget jól ismerik hazánkban, sőt a határo­kon kívül is. A művészek, ötvösök, rézművesek önáLló szer­vezetben kezdték el munkájukat nem is régen. Első or­szágos bemutatkozásukra Szegeden került sor. tegnap, csü­törtökön. és ma. pénteken, a Tisza Szálloda koncerttermé­ben. Az úi munkaközösség tagjai — fémművesek, ötvösök, keramikusok, díszművek szakemberei — bemutatják termékeiket. Azt szeretnék, ha a kereskedelem figvelne te­vékenységükre. kérnék tőlük a szén. egyedi termékeket, s a nagyközönség is hozzájuthatna ezekhez az alkotásokhoz. Orosz János, a gazdasági munkaközösség képviselője el­mondta, hogy a szegedi bemutatkozásuktól sokat várnak. A Tisza Szállóban megrendezett kiállítás és bemutató minden bizonnval tovább öregbíti a magvar ötvösművészek, fém­művesek. keramikusok ázsióját EGÉSZSÉGÜGYRŐL AZ SZMT-BEN Ülést tartott tegnap, csü­törtökön az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete me­gyei bizottsága. A résztve­vők értékelték a tavalyi szervezeti munkát, beszámo­lót hallgattak meg a megyei tanács vb egészségügyi osz­tályának munkájáról és tá­jékozódtak a bértarifa-rend­szer módosításának tapasz­talatairól. VÁLTOZÁS A SEBÉSZETI ÜGYELETBEN Holnaptól, szombattól a Tolbuhin sugárúti Il-es kór­házba költözik az l-es kór­ház sebészeti osztálya (Kos­suth Lajos sugárút 42.), ezért ideiglenesen — május 12-tól 20-ig — az l-es sebészeti Klinika látja el a felvételi ügyeletet. Az l-es kórház se­bészeti osztályán fekvő be­tegeket 16-án, szerdán szál­lítják át a Il-es kórházba (Tolbuhin sugárút 57.), ettől a naptól tehát ott kereshe­tik föl hozzátartozóikat a látogatók. Május 20-tól a sebészeti osztály a Il-es kórházban, a Tolbuhin su­gárúton fogadja a betegeket, és itt látják el az orvosok a soros fölvételi ügyeletet is. LETARTÓZTATTAK A CSALÓT Csalás miatt indult bün­tetőeljárás, előzetes letar­tóztatás mellett Dabis Lász­ló 35 éves, büntetett, Bu­dapest XVIII. kerület, Csont­váry u. 2. szám alatti la­kos ellen. Dabis Lászlót már többször elítélte a bíróság, többnyire vagyon elleni bűn­cselekmények miatt. Má­jusban Pusztamérgesen, a postahivatalban éppen, totó­szelvényeit töltötte ki, ami­kor hozzálépett egy idős em­ber és érdeklődött, hogyan kell totózni. Ez adta aztán az ötletet Dabis Lászlónak a pénzszerzésre. Meggyőzte az idős embert, hogy minél na­gyobb összeggel játszanak, annál nagyobb lesz a nye­remény is. Így jutott 16 ezer forinthoz, melyen nem totószelvényeket vásárolt, hanem saját céljaira for­dította. BRAVÜROS BEUGRÁS — SZEGEDRŐL Bravúros beugrást „hajtott végre" a napokban Juhász József, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese. Az Operaház Erkel színházi Truhadúr-elóadásán Man­rico szerepét vette át — a Luigi Campanino vezényel­te produkcióban —, olasz nyelven. , ELHUNYT NOVICS JÁNOS Hatvanöt éves korában elhunyt Novics János, a Szo­cialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, az MSZMP Ba­ranya megyei Bizottságának nyugalmazott első titkára, a Baranya megyei tanács és a Hazafias Népfront Baranya megyei bizottságának tagja. Búcsúztatása május 14-én, 16 óra 30 perckor lesz a pécsi köztemetőben. Borult, hűvös idő Várható időjárás péntek estig: Folytatódik a borult, hűvös idő, országszerte vár­ható eső, zápor, főként dél­keleten zivatar. Sokfelé élénk, időnként erős lesz az északkeleti szél, Várható legmagasabb nappali hő­mérséklet pénteken általában 9, 14 fok között, délkeleten kevéssel 15 fok felett. — ÚJ CROSSBAR­TELEFON­KÖZPONTOK Csütörtökön, a Budapest' Vidéki Postaigazgatóság Bics­ke környékén új, távhívásra alkalmas crossbar-telefon­központokat helyezett üzem­be. Az új központokkal e területen valamennyi táv­beszélő-előfizető kapcsolási 6záma megváltozik. Az új telefonszámokat a kiadott telefonkönyv közli. Az or­Kzágos távhívóhálózatba Al­csútdobozt, Bodmért, Csák­várt, Felcsútot, Tabajdot, Vált, Vértestarcsát és Vér­tesboglárt kapcsolják be. Az új központok körzetszáma 24. Az említett helységek­ben távhívásra és segélyké­résre alkalmas távbeszélő-ál­lomást Is üzembe helyez­nek. SZERGEJ ZALIGIN SZEGEDEN Az írószövetség vendége­ként hazánkban tartózkodó szovjet író, Szergej Zaligin tegnap Szegedre érkezett. Fölkereste a Tiszatáj szer­kesztőségét, ahol a folyóirat és az írócsoport vezetőivel, munkatársaival folytatott eszmecserét. Az ismert szov­jet író ma a József Attila Tudományegyetem orosz tan­székén tart konzultációs elő­adást. JUBILEUMI HANGVERSENY Tízéves fennállása alkal­mából jubileumi hangver­senyt rendez a 624. számú Ipari Szakmunkásképző Is­kola kórusa ma, pénteken délután fél 4 órai kezdettel az intézmény aulájában. A jubiláló kórust Barna Lász­ló, a megyei tanács vb mű­velődésügyi osztályának he­lyettes vezetője köszönti, sa koncerten a házigazdákon kívül fellép a MÁV Hazánk Munkáskórusa és a 602-es számú Ipari Szakmunkás­képző Iskola kórusa is. ÉPÜLET-ÓSÖK, ÖS-ÉPÜLETEK A szegedi Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály ut­cai Képtárában kiállítás nyí­lik Kunkovács László fo­tóművész alkotásaiból. Az Épület-ősök, ős-épületek cí­mű tárlatot ma, pénteken délután 5 órakor Horváth Dezső újságíró nyitja meg. Hipnózis mondta fáradt han­főiskolai hallgató — A következőt! gon a professzor. — Jó napot! — Egy iött be a szobába. — Ha nem tévedek, ez az építészeti kar? — Igen — erősítette meg a professzor. — Ha megengedi, levetem a zakómat, és leülök. — Tessék! — Szerintem, mielőtt elkezdene kikér­dezni. fel kell írnia a nevem a vizsgalap­ra. Nemde? — Igen. — Manol Pencsev-Delcsevnek hívnak. — Pencsev-Delcsev. Igen . .. — Most pedig ki kell pipálnia engem a vizsgázók iegvzékében. Igaz? — Igen — bólintott a professzor —. ki­pipálva a névsorban. — No és most raitam a sor. Egy tételt kell húznom, ugye? — Igen. — És ha húzok, akkor jogomban áll üldögélni egv kicsit, és goondolkodni a válaszon? — Igen. — És ha gondolkodtam, akkor felelnem kell. Ugye? — Igen. — És ha kimerítő, választ adok. ön el­kéri az indexemet. Igaz? — E szavak kí­séretében a hallgató átnyújtja az indexét a professzornak. — Igen — hagvta helyben a professzor, és elvette a könyvecskét. — És beírja nekem a jeles osztályzatot. Ugye? — Igen ... — ismételte gépiesen a pro­fesszor. és lendületes mozdulattal beírta a ielest. — És aztán nekem már nincs más teen­dőm. minthogy megköszönjem önnek, és távozzam. Nemde? — Igen. — Minden jót! — hajolt meg a hallgató. — Viszontlátásra! — felelte a professzor, és néhúnv percig elképedve bámult a be­csukott aitóra. Aztán a feiéhez kapott, és kikiáltott: — A következőt! Szergej Trajkov SZOMBATON ÜTTÖRÖCENTRUM A Balázs Béla Űttörőház­ban holnap, szombaton a bé­ke és a szolidaritás jegyé­ben tartanak úttörőcentru­mot a város úttörőinek, kis­dobosainak. A gazdag es színes program délelőtt 10 órakor mozgalmi vetélkedő­vel kezdődik, amelyen a szegedi iskolák diákjai ver­senyeznek. A gyerekek lát­hatnak néptáncbemutatót, összemérhetik tudásukat, te­hetségüket aszfaltrajzverse­nyen, hallhatják a Dalstafé­ták együttes műsorát. Dél­után 2 órától külföldi diá­kokkal találkozhatnak. Ez­után művészeti csoportok mutatkoznak be előadásaik­kal. ŰJ FENYŐERDŐK Űj fenyőerdők telepítésé­hez kezdtek Borsodban; 3 millió csemetét ültetnek el több mint 250 hektáron. Putnok térségében, a Ször­nyű-völgy domboldalaira luc­fenyőt ültetnek, Tolcsva kör­nyékén pedig erdei és je­genyefenyők. valamint si­ma fen.vók telepítésével hasznosítják a parlagterüle­teket, egyszersmind javít­ják a világhírű boi-vidék mikroklímáját. Jelentós te­rületen ültetnek fenyőcseme­téket az Aggtelek környé­ki karsztvidéken is, s nem marad ki az új fenyők te­lepítéséből a megye északi, zempléni része sem: Telki­bánya környékén, elsősor­ban a különlegességnek szá­mító, de ezt a vidéket igen kedvelő Douglas-fenyőt, va­lamint a viszonylag gyorsan növő vörösfenyőt telepítik. Csörög a telefon... Csörög a telefon... t X és vizet fakaszt. 1. Saj­nos, nemcsak aranyat érő májusi eső formájában. Rácz Istvánné, a Szamos utca 2. számú ház 9. emeletén la­kik. Hónapok óta áznak, már a konnektorból is folyik a víz, s ők hiába várják a te­tőszigetelőket. Bódis György­né a 11-730-ról azt mond­ta el, hogy régóta nem tudnak beköltözni a Lomni­ci utca 43. számú OTP-s lakásukba. mert a fönti szintről beáznak. A vil­lanyvezetékeken, a panelil­lesztéseknél, mindenütt öm­lik a víz. Hiába szaladgál­nak OTP-hez, DÉLÉP-ga­ranciásokhoz, egyelőre sem­mi jóval nem biztatják őket Még cifrább és el­szomorítóbb Keller Györ­gyék helyzete a Budapesti körút 29/A-ban. Negyedik emeleti lakásuk teljesen szétázva, november óta vil­lanyuk sincs, mert, miután a falban is áram volt, elvág­ták a betonban futó veze­tékeket. Hónapok óta szin­te lakhatatlan körülmények között élnek, most éppen be­teg gyermekükkel. Víz van bőségesen, villany ós segít­ség semmi... v. 1 Jó néhányan gyűltek össze a kutyák veszettség el­leni kötelező védőoltására tegnap délután a Kolozs­E HETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Tandi Lajos Hívható mindennap 14 órától 18 óráig, szom­baton 10-től 13-ig. Telefon: 12-847 vári téren. Ám, a zuhogó esőben hiába várták az ál­latorvost Kiderült, hogy a lapunk május 5-i számában megjelent közleményt fi­gyelmetlenül olvasták, a Ko­lozsvári téren szerdán volt kutyaoltás. Akik tegnap pó­rul jártak, ma, pénteken délután 3-tól 5-ig a Marx téren vagy május 14-én, hét­főn délután 2 és 5 között Petőfi telepen, a VIII-as utca város felőli végén oltathat­ják be kutyáikat. Szerdai számunkban szól­tunk a Galamb utca 4. szá­mú ház elhagyatott telké­ről. Két telefont is kap­tunk az ügyben. Az egyik a városi tanács építési és közlekedési osztályáról ér­kezett. Elmondták, hogy az egykori tulajdonosok kül­földi állampolgárok, a ta­nács ugyan megcsináltatta az építési tilalom alatt levő telek ideiglenes kerítését, de miután egy szélvihar ledön­Csárda nyílik Üllésen Nyitás előtt ... Ma nyitják az üllési csárdát. A Vigadó Étterem­re keresztelt üzletet az ül­lési áfész saját erejéből építette. Több mint három évig tartottak a munkála­tok, és több vállalkozó is besegített, hogy szemre is tetszetős legyen az étterem. Külső formáját, belső tere­it a Szövetkezeti Tervező Kivitelező és Üzemszerve­zési Vállalat kollektívája rajzolta papírra, s annak alapján hozták tető alá a 720 négyzetméteres alapte­rületű nagy csárdát. Tetsze­tős asztalokat, székeket rak­tak a márványpadlóra, és elegáns bárpultot alakítot­tak ki a vendégeknek. Az építkezés az Uilés és Vidé­ke Áfésznek csaknem 12 millió forintjába került ed­dig. de már csak egészen apró munkák — mint pél­dául a parkoló betonozása — maradnak ezutánra. Az étteremben 300—350 ember­nek tudnak teríteni, és már 16 fiatal pár jelentkezett az üzletvezetőnél, hogy az út menti csárdában tartsa la­kodalmát Fölborult egy teherautó tötte, a környékbeliek el­hordták darabjait. ígéretet tettek, hogy felkeresik a Ma­gyar Hirdetőt, s talán közös erővel egy reklámcélokra is alkalmas palánkot húzhat­nak. A szomszédos alsóvá­rosi vendéglő vezetője pe­dig —, hogy ne riassza ven­dégeit a szomszédos telek­ről áradó bűz és békaku­ruttyolás — vállalta a telek rendbe tételét, a szemét el­szállítását. Persze, ez nem megy egyik napról a másik­ra. Bozsik József MHSZ au­tósoktafó kollégái nevében is felhívja a figyelmet arra, hogy a Roosevelt téri ha­lászcsárdától az Oskola ut­cára vezető útvonal egyen­rangú, tehát a jobbkéz-sza­bály érvényes. Ám az Os­kola utcáról a híd felé igyekvők ezt nemigen ve­szik figyelembe. Talán a ha­lászcsárda felól az úttorko­latba kihelyezett Elsőbbség­adás kötelezői-tábla meg­előzné a balesetveszélyt. Sándor Tiborné (56-886) a rókusi patyolatfiók ajtaján napok óta azt olvassa: ..A mai napon, betegség miatt zárva". Olyan. • mindennap­ra érvényes kiírás ez, mely­ről az öregasszony és a ha­lál meséje jut az eszem­be... « Somogyi Kánolyné felvétele Tegnap délben Szegeden fölborult egy teherautó a József Attila sugárút és a Nagykörút kereszteződésében. A gép­jármű nagy súlyú vaslemezt szállított a platóján, ez meg­csúszott balra kanyarodás közben, és magával rántotta a szállítójármű vet. Felvételünk a baleset után néhány perccel készült. A gépjármű vezetője nem sérült meg. Sajnálato­san, tegnap este ugyanitt, 3 személyautó karambolozott, sé­rülés nem történt A Magyai Szocialista Munkáspárt Szegeti városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-belyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kovács László — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztár­saság útja 10. Sajtóbáz. 6740 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja) Szegedi Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgatót Dobó József — Terjeszti s Magyar Posta. Előfizethető a postahiva­taloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 forint. — indexi 23 063 — ISSN) 0133—026 x

Next

/
Thumbnails
Contents