Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-19 / 116. szám

12 Szombat, 1984. május 19. ' 1839 cég kínálja termékeit SNV-tájékoztató Huszonnyolc ország ét Nyu- korábbinál nagyobb terüle­vat-Berlin kiállítói mutatják tet foglaltak le a román ki­be termékeiket a május 23- állítók is. Először jön el a án megnyíló 79. Budavesti beruházási javak vásárára Nemzetközi Vásáron, a beru- Kuba. A nyugati kiállítók házási javak seregszemléjén közül legnagyobb létszám­— jelentették be a Hung- ban az NSZK és Ausztria cé­expo képviselői pénteki saj- gei vesznek részt a BNV-n. tótáiékoztatóiukon. de lényegesen többen jönnek A vásáron 1839 cég ajánlja el Dániából. Belgiumból. kínálatit, lényegesen több. Franciaországból. Spanyol­mint az elmúlt esztendőben, országból és Svédország­A bemutató iránt a hazai és ból is. külföldi érdeklődés egyaránt Az európai vásárok közül növekedett. Az utóbbi évek itt működik először helyi te­legnagyobb beruházási se- levíziós stúdió, amely infor­regszemláiét rendezik meg móeiókat. napi híreket hely­az idén. színi fotókat és tudósításo­A kiállítók 13 árucsoport- kat közöl. A rendszerhez il­ban mutatják be termékei- leszkedik a DATORG és a ket. A szervezők a korábbi Hungexpo által közösen energetikai részlegből ki- üzemeltetett vásári számíió­emelték és önállósították az gépes információs szolgálat. elektronikát és az erősáramú Segítségével a látogatók vá­ipart. s a vegyipar mellett laszt kaphatnak a kiállítás­önállóan mutathatják be új- sal. a termékekkel és a gvár­donságaikat a műanyagipar tókkal kapcsolatos kérdése­képviselői. A korábbiakhoz ikre. A vásár területén a 32­hasonlóan a legnagvobb te- es pavilonban az ÜTIN­rületen a járműipari válla- FORM. a FÖVINFORM és latok állítanak ki. Méretei- a Magyar Autóklub a vásári ben is jelentős a fémmes- táiékoztató rendszer segítsé­munkáló berendezéseket gével rendszeresen informál­gvártók vásári részvétele. la az érdeklődőket a vásár A szocialista országok kö- környéki forgalomról. A fő­zül jelentős mértékben nö- városba utazó BNV-látoga­velte részvételét a Szovjet- toknak a MÁV az idén — a unió. A szoviet kiállítás mel- múlt évi 20 százalék helyett lett az idén Belorusszia ön- — 33 százalékos kedvez­álló bemutatót is rendez. A ménvt biztosít. Tanácskozás a munka­védelem helyzetéről Az Országos Munkavédel­mi Bizottság pénteken ülést tartott a SZOT székházában. Az OMB Véleményezte a Minisztertanács számára ké­szült jelentést a munkavé­delmi helyzet 1983. évi ala­kulásáról, valamint egyes korábbi minisztertanácsi ha­tározatok végrehajtásáról. A bizottság tájékoztatást kapott a munkavédelem ál­lami irányításának megszer­vezését szolgáló előkészüle­tekről. Sólyom Ferenc, a SZOT titkára értékelte és méltatta a bizottság munkáját. Meg­állapította. hogy a testület az elmúlt években iól töl­tötte be szerepét, elősegítet­te az irányítás koordináció­jót. és ezért köszönetet mon­dott a bizottság tagjainak, majd emlékplakettet adott át számukra. A Minisztertanács határo­zata szerint az Országos Munkavédelmi Bizottságot átszervezik, és 1984. július 1-től a kormány véleménye­ző. tanácsadó és in •""«latte­vő szerveként működik to­vább. (MTI) Útkorszerűsítés, hídjavítás Forgalomkorlátozások megkezdődnek az esedékes­sé vált garancialis munkák. Holnap, vasárnap, reggel 8, és délután négy óra között a szegedi oldal parti pilléré­nél egy kéttonnás elemet, kell kicserélniük a Ganz­MÁVAG szerelőinek, s emi­att lezárják a hidat. A gya­logosok, a kerékpárosok és a vissza. A terelőúton az Arany János utcánál, illet­ve a múzeumnál állr.ak meg. A tanácsháza mögötti par­kolók a Lenin körút felől közelíthetők meg. Legutóbb úttörőház volt a Tanácsköztársaság útja és a Lenin körút sarkán, a Ko­mócsin Zoltán térre Az új hidon a hét végén don mennek Újszegedre, s tett útszakaszon egy forgal­mi sávot nyitva hagynak, s a váltakozó irányú forgal­mat jelzőőrök irányítják. Este 11 órától hajnali 4-ig (a tömegközlekedési jármű­vek üzemszünetében) a Fel­ső Tisza-part felől a Lenin körút irányában egy forgal­mi sávot hagynak nyitva, s néző ekkor a Lenin körút felől a megkülönböztető jelzésüket épület, melynek felújítása új rakpartra és a Felső Tisza­használó járművek számára szakaszba érkezett A Cso- pártra igyekvő járművek egy forgalmi sávot nvitva miép brigádjainak munka- csak a szálloda tömbjének hagynak a feljáróknál, a ját keddtől, május 22—tői megkerülésével érhetik el munkálatok befejezéséig daru is segíti, s a daruzás úticéljukat. • Hajnali 4 és 5 más járművel csak a régi. miatt részleges, éjszakai for- óra között az este 10-től 11 belvárosi hídon lehet átkel- galomkorlálozás válik szük- óráig érvénves rend szerint ni a Tiszán. ségessé a felújítás alatt le- lehet arrafélé közlekedni. Az ideiglenes hidzár miatt vő ház és a Hungária szál- (E változás a rakpart forgal­r Volán autóbuszai is tere- ]oda közötti útszakaszon. löúictn járnak. A helyi .iára- A szerdára virradó éjsza­tok közül a 14-es r.em köz- kától várhatóan július végé­lekedik 8-tól 16 óráig. a szze- ig kell számítaniuk az arra­repkörét átvállaló 22-es és járóknak arra, hogv este 10 17-es kocsikat ezért a hét- és reggel 5 óra között az át­köznapi menetrend szerint haladást tiltó, illetve korlá­indítják. (A híd megnyitá- tozó táblákkal találkoznak. mát még inkább érinti, on­nan ugyanis este 10 és haj­nali 5 óra között csak a szálloda megkerülésével le­het eljutni a körútra, vagy a József Attila sugárútra.) A Komócsin Zoltán téri jelzőlámpa este 9-től reggel sa után a 14-esek természe­tesen ismét járnak majd.) A helyközi autóbuszjáratoknak a hídzár idején a belvárosi hídon át vezet a terelőút­juk, amelyen megállójuk csak a Sportcsarnoknál és aztán a Marx térnél lesz. A forgalmi változásra te­kintettel a lassú járművek és tehergépjárműinek, lovas kocsik közlekedésének bel­városi tilalmát vasárnap fel­oldják. a régi hídra vezető terelőutakon ezek a jármű­vek is közlekedhetnek. A helyismerettel nem rendel­kező járművezetőket a te­relőutakra vezető táblák se­gítik majd az eligazodas­ban. Mint a Szegedi Közúti Igazgatóság illetékesei el­mondták, az új hídon szük­ségessé vált garanciális mun­kák miatt a közeljövőben további ideiglenes korláto­zások --árhatók még. Az Izabella-híríon hétlön kezdenek hozza a burkolat javításához, emiatt 40 kilo­méteres sebességkorlátozást, és útszűkületet jelző táblák intik a járművezetőket to­kozott óvatosságra. Szintén hétfőtől a Kiss Ernő utcában — a Széche­nyi tér és a Bajcsy-Zsilinsz­ky utca között — útépítési munkák miatt lesz forga­lomkorlátozás. Reggel nyolc órától emiatt a 22-es autó­buszok terelőúton járnak: a Komócsin Zoltán téren—Dó­zsa utcán—Tanácsköztársa­Ság útján, s a belvárosi hí-. A következő rend szerint: 6-ig sárgán villogva műkö­este 10-től 11 óráig az érin- dik majd. Napirenden: az egészségre nevelés Az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának ülése — Egészségnevelés és társadalmi szervek segít­Pénteken ülést tartott az országgyűlés szociális egészségügyi bizottsága dó feladata, hogy más álla­és mi és társadalmi szervekkel ségét az ismeretterjesztés, a a együttműködve, szövetsége- tanácsadás megszervezésé­Parlamentben. A képviselők seikké fogadják az ország dr. Pesla László elnökleté- lakosságát: cselekvően ve­vel megvitatták: az egész- gyenek részt a betegségek ségneveléssel, az egészség- megelőzéséért, illetve gyó­kultúra gyarapításával mi- gyításáért folytatott küzde­ként lehetne elősegíteni az lemben. Az Országos Egész­eddigieknél eredményeseb- ségnevelési Intézet, vala- nem tudják. Az emberi tű­ben a betegségek megelőző- mint az Országos Csecsemő- dat és magatartós megvál­sét és leküzdését? és Gyermekegészségügyi In- toztatása rendkívül nehéz és hez. Mint elhangzott, ma is érvényesek Demokritosz sza­vai: az emberek az istenek­hez könyörögnek egészségü­kért, de azt, hogy maguk is tehetnének érte valamit. igen hosszú időt igényel, eh­hez kitartó, folyamatos ne­velőmunka szükséges. Fon­miniszterhelyettcs tant. A tudatformáló mun- tos ehhez az orvosoknak, kiegészítéséből ki- ka — hangzott el az ülésen egészségnevelőknek megia­— akkor lehet eredményes, lálni a legjobb módszereket: isme- így a tapasztalatok szerint Az Egészségügyi Miniszté- tézet szorgalmazza, hogy az rium írásbeli előterjesztésé- iskolákban már első ősz­ből és dr. Hutás Imre egész- tálytól oktassák az egészség­ségügvi szóbeli tűnt, hogy tapasztalhatók már az egészségnevelés ered- ha nem korlátozódik ményei: országszerte javul­tak a higiénés viszonyok, s némileg fejlődött táplólko- lókat az érdekeltekkel, zási kultúránk, amit az is bizonyít, hogy az eddiginél több állati eredetű fehérjel, tejet és tejterméket, növé- zással a megbetegedést, nyi olajat, és kevesebb álla­ti eredetű zsírt, szénhidrátot fogyasztunk, kevesebb ciga nácsot adnak hetik meg egészséges móddal A vitában felszólaló kép­viselők, s meghívott szak­.... . , , , , emberek elmondták: amíg a rettat SZÍVŰT*. A lakossag ] több euró i orszógban altalanos eqeszsegvgyi isme- - K retei azonban még nem ki csökken a fogbetegségek szá­... , _ , , , . , ... ma, nálunk évről évre nö­vekszik. A gyermekfogásza­táplálkoznak. egészségtelen életmódot folytatnak, túl­zottan sok kalóriát _, - „ i. ,, , Bvogv" elégíteni az igényeket,, a szert es alkoholt fogyaszta- fogszúvasodás £ nak. Mindez hozzájárul ah­hoz, hogy országunkban nö­vekszik a legtöbb halálozást eás2ati e„átotteág fejlődése, okozó szív- es érrendszeri, Ezén különösehe foJntos a fogbetegségek megelőzése. retközlésre, ha a szakembe- az egyéni, vagy kiscsoportos rek megbeszélik a tenniva- beszélgetés hatékonyabb, ta- mint a nagv tömegek előtt miként előz- tartott előadás. Az ifjúság egészségügyi egészséges táplálko- nevelésének fontosságáról szólva hangoztatták: az elő­adások hatástalanok, ha a szülők, a pedagógusok, az orvosok nem járnak elöl jó példával. A bizottság ülésén felhívták a figyelmet arra hogv az utóbbi évtizedekben — bár sokat fejlődött az or­vosi ellátás színvonala — nagymértékben növekedett a szív- és érrendszeri, és más idült megbetegedések, s az általuk okozott halálo­zások száma. Az, hogy e helvzeten javítsunk, megkö­veteli a kockázati ténvezők visszaszorítását, a betegsé­gek korai felderítését, a be­tegek kiteriedt gondozását rehabilitációját. Az eredmé­nyes prevenció érdekében nemzeti, kormányzati szin­egészségnevelés sziszifuszi tű koncepciót és stratégiát munka, eredményei csak év- kell kidolgozni, s ezt ooliti­ti és fogszabályozási ellátás már jelenleg sem tudja ki­a fogágy­betegség rohamos terjedésé­vel nem tartott lépést a fo­nz valamint a daganatos beteg­ségek száma. Ezek ellen a betegségek ellen az egész­ségügyi beruházósokkal, kor­szerű gyógymódok alkalma­zásával sem küzdhet ered­ményesen. oltásokikai sem védekezhet, miként a fertő­ző betegségek ellen. A lea- tizedek múlva mutatkoznak, hatásosabb és a legkevésbé de nélkülözhetetlen. Az or- désekkel megvalósítani — költséges védekezés a meg- vösok nagy többsége szive- hangoztóttók. sen vesz részt a lakosság amely megfelelő táplálko­zással, fogápolással, preven­cióval lehetséges. Többen hangsúlyozták kai, iogi, szervezeti intézke­elözés. Az orvosok. dolgozók hivatásukból adó- sában, de igényli az állami gyei képviselő. (MTI) A vitóban felszólalt dr egészségügyi egészségügyi felvilágosító- Rusz Márk, Cso^erád me­Nyitrai Antal köszöntése Alig cseperedett fel. mun­kát kellett vállalnia, hogy beteg édesanyját segíthesse Nyitrai Antal eredeti fog­lalkozása kubikos. 1931-ben iett a párt tagja. Dobó Mik­lóssal és Gombkötő Péter­rel dolgozott együtt. Az volt a feladata, hogv a mai Ság­váritelepen brosúrákat és röplapokat terjesszen. 1944-ben Szeged felszaba­dulása után a polgárőrség tagja lett. Részt vett a föld­osztó bizottság munkájában es a Földműves Szövetke­zet szervezésében. Szegeden a szövetkezet elnöke lett. Vezetőségi tagja és egyik szervezője volt az UFOS2 szegedi .szervezetének. Öl hold juttatott földiével gyermekeivel együtt 1948­ban belépett a szegedi Tán­csics Termelőszövetkezetbe, és részt vett a városi ter­melőszövetkezetek szerve­zésében. 1948—51 között a megyei mezőgazdasági igaz­gatóságon, azt követően a szegedi járási tanácsnál dolgozott. 1955-ben a ter­ményforgalmi vállalathoz helyezték át. 1956-ban részt vett a Kálvin téri pártház védelmében. Munkahelyein a pártalapszervezet vezető­Hz új tanév munkarendjéről A Művelődési Miniszteri- gozók általános és középis- net utáni első tanítási nan um közzétette az 1984—85. kóláiban a rendtartás szerint április, 10. • , ­tanév munkarendjére vonat- megállapított első foglalko- érettségi (éréttségi­kozó utasítását, amelv az zási nappal, az állami zene- képesítő) írásbeli vizsgák óvodákban, az alsó- és a kö- iskolákban pedig az 1984...k^zdönaoia a nemzetiségi zépfokú nevelési-oktatási in- szeptember 1—5. között szer- gimnáziumokban 1985. má­tézményekben. továbbá az vezett nvitóünnepéllyel kez- jus ¡o a gimnáziumok és a állami zeneiskolákban sza- dődik a tanév. szakközépiskolák nappali ta­bálvozza az- oktatómunkát. Az első tanítási nap 1984. aozatán 1935 május 13.. a Az általános iskolákban és szeptember 3. Az első félév gimnáziumok és a szakkö­a középfokú oktatási intéz- 1985. január 27-ig tart. az zéoiskolák esti és levelező ménvek' nappali tagozatán utolsó tanítási nap január tagozatán 19S5 május 27 \ 1984. szeptember 1-én a tan- 25. Az iskolák 1985. február közös ¿¿sbeU érettségi-feivé­évnyitó ünnepéllyel, a dol- 1-én adiák ki az addig vég- fp(j vizsgát 1985. május 20­zett munka minősítését, a {¿j tartiák félévi értesítőt. A tanév utolsó tanítási A szakmunkásképző isko­navia az alsófokú oktatási Iákban az írásbeli vizsgákat intézményekben 1985. június 1985. május 27-től — a köz­14.. a középiskolák I—III. Dönti tételek alapián folyó osztályaiban, a géoíró és írásbeli vizsgát kötelezően gvorsiró iskolákban. az május 27-én —. a gyakorlati egészségügyi szakiskolák I— és a szóbeli vizsgákat iúnius II. osztályaiban, a szakmun- 14-től lehet tartani. Az káskéoző iskolákban — az egészségügyi szakiskolákban utolsó évfolyamok kivételé- az írásbeli képesítő vizsgát vei — 1985. június 7.; a nem- l985- iúnius 10-én tartiák. A zetisési gimnáziumok IV. Képíró és gvorsiró iskolák­osztálvaiban 1985. május 9.. ban 1985. június 17—21. kö­a többi középiskola IV. osz- z°tt. rendezik meg a vizsgá­tályaiban és az egészségügyi kat. szakiskolák harmadik osztó- A nevelési-oktatási intéz­lyaiban 1985. május 10.. a ménvek az őszi nevelési ér­szakmunkásképző iskolák tekezleten tárgyalják meg a ! utolsó évfolyamain 1985. má- közoktatás fejlesztési prog­ius 24. ramtóbó' eredő intézményi A téli szünet első napja feladatokat ..A közoktatás 1984. december 22.. utolsó fejlesztési tervének helyi al­napja 1985. január 2. A ta- kalmazása. az intézmény kö­vaszi szünet előtti utolsó ta- zéotávú tervének előkészíié­nitási nap április 3.. a szü- se" címmel. (MTI) Képünkön: Török József, Nyitrai Mi hály Antal és Gyárfás ségl tagja, illetve titkára volt. Munkásságát több kitün­tetéssel is elismerték. Tu­lajdonosa a Munka Érdem, éremnek, a Magyar Parti­zán Emlékéremnek, a Fel­szabadulási Jubileumi Em­lékéremnek és a Szocialista Hazáért Érdemrendnek. A munkásmozgalom régi szegedi harcosát 80. szüle­tésnapja alkalmából tegnap délelőtt a szegedi városi pártbizottságon Gyárfás Mi­hály, a megyei pártbizott­ság titkára és Török Jó­zsef. a szegedi városi párt­bizottság első titkára kö­szöntötte. Átadták neki a megyei pártbizottság emlék­lapját és a' Lenin-plakettet. OMÉK — 1985-ben Pénteken a MÉM-ben nyesen mutatkozhat be a Papócsi László miniszterhe- hazai és a külföldi szakem­lyettes elnökletével ülést berek, és a vásárlátogatók tartottak az 1985 augusztu- elótt. Utoljára 1980-ban sában megrendezésre kerülő rendeztek hazánkban 70. Országos Mezőgazdasági OMÉK-et. A iövő évi kiállí­és Élelmiszeripari Kiállítás tás az addig elért eredmé­és Vásár (OMÉK) szakbi- nyek mellett mindenekelőtt zotsságainak vezetői. Meg- a jövő feladataira való fel­határozták azokat a felada- készülést, és a nemzetközi tokát, amelyek megoldásával kapcsolatok fejlesztését ál* a hazai élelmiszergazdaság lilja majd a középpontba, jövőre ismételten eredmé- (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents