Délmagyarország, 1984. május (74. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
12 Szombat, 1984. május 19. ' kérdés — Első emlékem 1966 vagy 1067 nyaráról való: az ujszegedi Vigadóban a szo. knsos „Kristály-bulin". a Spencer Davis Group örülj velünk számát játszották. A többiek előtt állt. egyik ke. zében elmaradhatatlan klarinétja a másikkal a térdét csapkodta ütemre. Szemlátomást örült. Akkoriban már létezett a Molnár Dixieland is, melynek vezetőjeként most, társaival együtt, fennállásuk húsz. eves évfordulóját ünnepli. Hogy van mostanában, minek örül? — Szerencsére bőrén r»n minek, csak kicsit asúfoltzűros napok között Most érkeztünk haza Hollandiából. 18 napos turnéról. Az enthuizenl dzsesszíeszti válón játszottunk, de felléptünk Rotterdamban, Hágában és más városokban is. Fantasztikus élmény volt, siker, s olyan megtiszteltetés ért bennünket, hogy Max Co/Iier-ékkel és a Monty Suttskine Jazz Banddel zenélhettünk együtt. Itthon most egymást követik a jubileumi koncertek. Vásárhely és Szeged után Salgótarján. Budapest, Pécs következik. közben Acker Bilk zenekarának egyik tag iával. John Mortimcrrel közös lemezfelvétel a fővárosban. Hétfőn már a szokásos koncert a DÉLÉP-klubban, júniusban berlini dzsesszfesztivál és a nyár. dzsessztáborokkal... Hát igy vagyok. Mindenhonnan elkések (mint most erről a találkáról is), és jó lenne kialudnom magam egyszer... De az öröm azért megvan, és ez a fő. — Kit évtized egy dzsesszegyüttes élete ben Molnár Gyula dzsesszzenészhez rendkívüli idő. Hogyan le. hetne summázni?. — Röviden nagyon nehéz, de talán segít, ha egy icipicit dicsekedhetek: a Bartók Béla Művelödesi Központ kiadásában a napokban jelent meg Simon Géza Gábornak rólunk szóló könyve. Áttekinti a húsz esztendőt, , es nálamnál sokkal jobban mond el mindent. Remélem, nem hat álszerénységnek, ha erre hivatkozom, de most hirtelen csak annyit tudok mondani: 1964 tavaszán már Szegedi Dixieland néven játszottunk. A mai felállás persze különböző lépcsőfokok után jött létre, de legfőképp: közösen jutottunk idáig. Csak annyit még. hogv 1933. május elseje óta. amikor a Vigadóban először láttam klarinétot, es azt mondtam apámnak, én ezen akarok játszani — ez a hangszer vagyok én. igazam. Ha újra választhatnék, ma sem mutatnék másikra. —• Az ünneplés napjaiban sem árt előrenézni. Mihje-n lehetőségek állnak a Molnár Dixieland előtt? — A vidékiség a dzsesszben i.s nagv átok. De nem akarok panaszkodni. most van rá a legkevesebb okom ... Pláne, hogy végre elkészült első önálló tévéműsorunk. Azt hiszem, talán sikerült eljutnunk odáig, ameddig csak vidékről lehet... Tervek? Ahogy eddig. Egy dzsessz-zenész még 65 éves korában sem öreg. ez a muzsika szerintem különben is fiatalít. Szeptemberben, ha igaz. úira Hollandiába megyünk. Novemberben az NSZK-ba, és játszunk ki-ki a munkája mellett. Tovább. Domonkos lasrle Szovjet professzor előadásai • Szegedre, a megyei pártbizottság Oktatási Igazgatóságára látogatott tegnap, pénteken Leonyid Cserkaszin, a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának levelező tagja, a Kelet-kutató Intézet osztályvezetője. Az intézményben dr. Kanyó Ferenc igazgató fogadta a vendéget, aki az Oktatási Igazgatóságon fórum keretében tartott előadást időszerű politikai kérdésekről. Délután a szegvári Puskin Tsz-ben a termelőszövetkezet vezetőivel találkozott a szovjet professzor, majd a tsz MSZET-tagcsoportjának tartott előadást. Koszorúzás Ájtai Miklós * • r r I sírjánál Zenei naptár Tulajdonképpen szép koncertet adott csütörtökön este Brtmo Leonardo Gelber, a filharmónia kamarabérleti sorozatának argentin származású francia zongoristája. a Tisza-szállóban. Tulajdonképpen, morfondírozom kissé tanácstalanul, hiszen etikai töprengésre készvet joga a kritikusnak — aki minden ellenkező híresztelés dacára, hivatalból szubjektív — értelmezésbeli aggályairól vallani. Azért tipródom, tuniillik, mert Gelber nagyon következetesen és határozottan képviselte választott előadói stílusát, akár meg is győzhetett volna tehát Volna, tehát... Műsora első részében Beethoveni játszott. A cmoll. patetikus szonáta rendkívül lassúra vett indítasa már lénye gében kilátásba helyezte Gelber felfogását a klasszikáról: hagyománytisztelet. A későbbiekben azián némi romantikát is elkölcsönzött hozzá, amint az allegro-részek prestóvá gyorsulta k-sebesed lek, igy voltaképpen Beethoven a szélsőséges szenvedélyek komponistája maradt az ó tolmácsolásában is. csakhogy elsősorban ritmikai alapon. A klasszikusok értelmezésében máig vitatott a tempó kérdése: általában kötöttebb, fegyelmezettebb idónrvederbon tartják, belül fejezik ki (dioamikavaJ, agogikával i*b.) aat a mondandót, mit az eiöadómúvesz olvas a kottából. Gelber elöadasát túl szeszélyesnek találtam a Pathétique szonátához, de hasonmód az Eroica-varíációkhoz is, bár ott a „változatok" műfaj jelölés engedményesebb formakeretie valamelyest felmentést adhat. Az első benyomásokra hagyománytisztelőnek tűnő értelmezés ezért fölfogható hagyománykopasztónak akár. Technikailag Gelber mindent tud a zongorán. Fölényes biztonsággal uralja a klaviatúrát, meglátásai sajátszerűek. mondhatnám, olykor kalandosak. s vonzó képessége. hogv /.enekarszerű hant zásképeket varázsol elő (ner.i véletlen hát. lia karmester a oéldakéne Toscanini). Néhány zavaróan kemény akkordmenete ezért csupán csak Beethovennél tűnt erőszakosnak — kevésbé Muszoroszkijnál. Az így kiállítás képeit nagy fantáziával. bravúrosan sorakoztatta elénk. Tgv tulajdonkenpen sajnálhatjuk. hoev műsorában nerc szentelt tágabb teret a romantikának — szugaesztív eavénisere korlátlanabbul érvényesülhetett volna. W. I. Ajtai Miklós ' születésének 70. évfordulója alkalmából pénteken koszorúzást ünnep| séget tartottak a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában levő sírjánál. A magyar kommunista és antifasiszta mozgalom kiemelkedő egyéniségének emléke előtt a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében Huszár István, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének főigazgatója és Berecz Frigyes, a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár vezérigazgatója tisztelgett. A Minisztertanács képviseletében Kapolyi László ipari miniszter és Szakali József, a Központi Néoi Ellenőrzési. Bizottság elnöke helyezte el a kegyelet virágait. A sírt az Országos Tervhivatal részéről megkoszorúzta Hoós János államtitkár és Tóth László, az OT főosztályvezetője, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság nevében Mvller István elnökhelyettes es Geleji Frigyes főosztályvezető. A' Műszaki és Termeszettudomanyi Egyesületek Szövetseae képviselőjeként Tóth János főtitkár és Horgos Gyúlt társelnök hoa+w el a tisz.telet virágait. A Magvar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége részéről Sárközi Sándor, a MEASZ alelnöke és Csillik Sándor, a MEASZ Országos Bizottságának tagja koszorúzott, 1 a megemlékezés virágait elhelyezték családjának tagjai is. Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. (MTI) Valami szúr 4. Circulus vitiosus — Doktor úr, én, ha belépek a rendelőbe, hivő lélekké változom. Vakon bízom az orvosokban. És ha most csak azért nem fáj a derekam, mert a hitem diktálja? — Próbálja azt ' hinni, hogy fáj! — Nem megy. Valóban úgy érzem, hogy jól vagyok. Kigyógyultam a lumbágombói? — Dehogy gyógyult! Csak megszűnt a fájdalma. — Visszatér? — Mert egy Hua-Tuo-Jiao-ji nevú akupunkturáló fedezte fel. Meggyógyította a sárga császárt, de nem árulta el a titkát, mire az bőrtönbe vettette. Még akkor sem mondta meg. ezért a császár megölette. Ennek a pontnak az egész gerincre lazító hatása van. — A keresztcsontomba? . .. — Annak az első szelvényébe szúrt tű az egyik legfontosabb hormon szabály o- szükség. lat vérében a tűkezeléssel felszabadított fájdalomcsillapító endorfin hatott a másikra is. — Az egyik volt betege azt állította porcsérve volt, es most semmi baja. Ugy tudom, az porckitüremkedés, anatómiai elváltozás, operációval kéli gyógyítani. — Ném mindig. • Attól függ, mekkora a sérv. Ebben az esetben nem volt rá zó pontban ingerii a szervezetet. A mellékvese műkö— Azért gyógyult meg a beteg, mert a tüszűrás haUVissza, de fokozatosan désére hat, ahonnan gyuila- ¿¿ra elmúlt a fájdaiomérzecsökkenni fog. dáscsökkentő anyagaikat sza— Mi az. hogy lumbágó? badit fel. Ezek a vérkerin— Derékfájások összefog- gésbe jutva hatnak a gyullaló neve. Sokféle oka lehet, lédúsra. de legtöbb esetben gyuila- — Lejjebb is szúrt a kedás van a háttérben. resztcsontomba .. — Fájdalomcsillapítással, — A második szelvényen úgy gondolom, nem lehet levő pont a fájdalomcsilla gyulladást csökkenteni. Pítás mellett Mégiscsak gyanús ez a ben levő belső szerveknek gyógymód! is .lót tesz. Működéskiegyen— A tűszúrással nemcsak lítő szerepet játszik. fájdalomcsillapítást lehet ki- — A térdhajlatomban is váltani, hanem mozgósítani van tű .. . tudjuk a szervezet önregu- — Aaért szúrtam oda, lációs „tartalékait", vagyis mert a krónikus derékfái4önmaga gyógyításává serkentjük. A védekező ellenanyagokat a megfelelő — beteg — helyre az akaratunktól függetlenül működő vegetatív idegrendszer irányítja. Én nem tudom elrendelni, hogv a hüvelykujjamba „menjenek" a fehér vérsejtek tízezrei, mert elvágtam. és szennyező idegen anvugok kerültek belé. amelyeket el kell távolítani. A fehér vérsejtek akkor is odatömörülnék, ha engem elaltatnak, és nem tudok magamról. — Ebbe „beleszólhat" a tűszúrás? — Gyulladásoknál ezt a fajta automatikus védekező te, vagy azért, mert az az elváltozás szűnt meg, amfciv a fájdalmat okozta? — Először is a fajdalomnak kell elmúlnia. Amiket a porc kitüremkedik, nyomja a csigolyáknál kilépő ideggyököt. Erre a szervea kismedence- ^tt izomgörccsel válaszolva, rögzíti ezt az állapotot, öazszehúzza a fájdalmas részeket. Ettől még jobtían fáj. és az összehúzódof deformálódott területen a keringési zavarok miatt duzzanat ödéma jön létre, ami tovább fokozza a nyomást. — S ha a nyomás fokozódik, az izomgörcs is . . . -r- Igén. Ez egy circulus soknak ez az oldóporvtja. Ha a beteg nagyon figyel, észre is veheti, hogy szúráskor felszalad a villamosütés-érzés egészein a keresztcsont- vitiosus. ördögi kör. Eb'oe iáig. Vegetatív reflex ... keU közbelépni, mégpedig — A bokámnál, az Achil- először a fájdalomcsillapíles-in mellett is van tű! tással. Ha megszűnik a fáiOtt milyen pont van? dalom, csökken az összehú— Csodaponinak hívják, zódás. ha csökken az öeszvteljesitményfokozó. kiegyen- húzódás, felszívódhat a duzlítő pont, mint a hüvelykujj és a mutatóujj között levő úgynevezett mesterpont. A tű a hormonmúködést serkenti. — Hogyan lehet kimutatzanat, s végül visszahúzód-hat a porc is. — Ha ilyen jó magyarázata van. miért nem közli szakmai fórumon? — Magánrendelőben végzett munkára nem lehet hini a tűszúrás hatását? — Végeztek egy állatki- vatkozni. sérletet, amelyben az egyik — Hivatalosan? patkánynál akupunktúrás én- — Nem lehet aTkalmami. mechnizmust lehet fokozni, z.éstelenítést alkalmaztak, s Ahhoz, hogy lehessen, bteoirányítottan serkenteni A a vérkeringését összekap- nyitó eredmények kellenek. bőrön vannak olyan pontok, egy n^ikkab.AflíW,-:., — Hol vapm*- nn ppddotos* amelyek az egyes szervekre sík patkanyt megszúrtak, es — A magánrendelőknem észleltek nála fájda- beit..: , lomreakciót. Ez válasz az oJ- Circulxu só kérdésére is, elvégre a patkány csaik nem hiszi, hogy nem fáj! Az egyik kiserkent ően. s olyanok iá, amelyek csillapítólag hatnak. A tűszűrásokkal ezek segítségével gyógyítunk, s nemcsak fájdalomcsillapítást végzőnk. — Maradjunk az én esetemnél I Miért szúrt a nyakamba ? — Azzal is volt panasro. Ahová szúrtam, az a nyele fellazításának pontja, a B 10-es. A nyakizomzat görcsét oldja, fokozza a helyi vérkeringést, s a nyaki fájdalmak mellett a fejfájást is megszünteti. — A hátam közepébe? ... — Ott van két érzékeny csigolya, amelynél a két csigolya közti hosszanti szalag van gyulladásban, és a mellette levő kis izmok görcsös, feszült állapotban. A csigolya mellett az úgynevezett Hua-Tuo pontot szúrtam, amelv ennek a feszülésnek a feloldását segíti elő. — Miért Hua-Tuo? Brigádvetélkedő a kábelgyárban A közúti közlekedés és a járművel kapcsolatos üzemi balesetek magas száma es növekvő tendenciája indokolja a dolgozók közlekedési e« elsősegélynyújtó ismereteinek gyarapítását, a védőeszközök önkéntes és szabályos használatának elterjesztései. Ennek a iegvében zajlott tegnap délután a szegedi Kábel Művek ebédlőjében a SZOT. az MSZBT, a Magyar Vöröskereszt és a KBT brigádvetélkedőjének városi fordulójaSzeged üzemeit intézményeit 27 csapat képviselte, melyek az előcsatározások során kerültek a városi döntőbe. Zsarkó Imre. a Vöröskereszt Szeged városi titkára köszöntötte a részt vevő csapatokat, ezt követte a haromfordulos verseny. Először KRESZ-ből vizsgáztak az ötfŐ6 brigádok, majd elsösegélynyújtási feladatlapokat töltöttek ki. Az utolsó fordulóban munkavédelmi ismereteikről adtak számot. A vetélkedőből az első öt helyezett szocialista brigád továbbjutott a megyei döntőre. Batki Sándor, az SZMT munkatársa ismertette az eredményeket. E3ső helyezett a KSZV „XII. pártkor. gres6zus" szocialista brigádja második a Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat ..Április 4.". harmadik a Szegedi Kábel Művek ..Auróra". negyedik a kórház ..Üzemegeszsegügy". ötödik a Szegedi Közlekedési Vállalat ..Váci Mihály" szocialista brigádja. Cz. Z. vitioem ; : : Igrieii Zsiimmé (Következik: Barikád, átjáró?) Műsorajánlat A Volán 10-es számú Vállalat es a DELÉP MIMOSZ amatőr színpada Cso. konal Vitéz Mihály Doroty. tyáját mutatja be ma, szombaton este 7 órai kezdettel, a Juhász Gyula Művelődési Központban levő Volán-klubban, Tóth Gyula rendezésében. A főbb szerepekben Vági Máriát. Raífai Saroltát, Süli Ágnest, Drahony Pátert.. Tóth Gyulát, Szabó Antalt és Király Gizellát láthatja a közönség. Az őskortól napjainkig nyilvánvalóan igen sok cfo. loggal játszottak a gyerekek. A történelem gyermekjátéltairól Szekeres Ferenc vezetésével rendeznek képzőművészeti foglalkozást ma, szombaton délelőtt 10 órától, a Móra Ferenc Múzepra múzeumi matinék sorozatában. Az úgynevezett nagyfrekvenciás fényképezésről ma, szombaton délután 3 órától. Egeli Györgynek, a Magyar Tudományos Akadémia fizikai intézete tudományos munkatársának előadásában hallhatnak az érdeklődők a Bartók Béla Művelődési Központ jógaklub iában. ötéves a Canticum Kamarakórus. Kedvelőik két koncertjüket is meghallgathatják a hét végén: ma. szombaton este fél 8 órai kezdettel a Tisza-szálló koncerttermében a Gvüdi Sándor által vezetett együttes Itt a vidám május! című hangversenvét rendezik meg amelvnek teljes bevételét a rendezők és a közreműködők a budapesti Nemzeti Színház felépítésére ajánlják .fel. Holnao. j vasárnan délelőtt 11 órától 1 az egyetem Dugonics téri központi épületének auláié ban a kamara kórus kedves darabjai szólalnak meg az együttes jelenlegi és volt tagjainak mattnehangver senyén, A Hüvelyk Panna című japán rajzfilmet vetítik aa Ifjúsági Ház mesematmején holnap, vasárnap délelőtt 10 órától. Ugyancsak az Ifjúsági Házban, a Motolla.kluh rendezvényeként a Téka népzenei együttes (Porteleki László. Nagy Zoltán. Lányi György. Havasréti Pál) koncertjét rendezik meg holnap, vasárnap délután 5 órai kezdettel. Stendhalról dr. Sebe Ja. nosné dr. Madácsv Piroska főiskolai adjunktus tart előadást a TIT megyei szervezetének irodalmi szabadegyetemen május 21-én, hétfőn este 7 órától a Juhász Gyula Művelődési Központban. A Nasa obrezovka a szegedi tévéstúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora május 24-én. csütörtökön 19 óra 10 perckor jelentkezik legközelebb a 2-es programban. Obrrfra nk Géza. a S-faedi színház fö.zeneigazgntóia vezényli a Magvar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarát május 24-én a Kossuth-rádió Kapcsoljuk a Pesti Vigadót című műsorában. 20 óra 5 perces kezdettel. A Művelt Nép Könvvter. iesztö Vállalat szeged: 2««. számú Radnóti Miklós könyvesboltiából közvetítik május 25-én. pénteken 15 óra 25 perces kezdette! a Petőfi rádjó népszerű. Könyvről könyvért című irodalmi rejtvenymüsorát.