Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-12 / 86. szám
Csütörtök, "1984. "április 12. 110 Megnyílt a Szovjetunió Legfelsői Tanácsának ülésszaka (Folytatás az 1. oldalról.) erősíti a két ülésszaka közötti időben hozott törvényerejű rendeleteket. megvitatta es jóváhagyja a bevezetés előtt álló oktatási reform tervezetét. A Legfelsőbb Tanács Nemzetiségi Tanaosa szerda délelőtti lülésén megválasztotta elnökét Avguszt Eduardovios Vossznak. a Lett Kommunista Párt KözDonti Bizottsága eddigi első titkócanak személvében. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Szövetségi Tanácsának szerdai ülésén Lev Tolkunovot. az Izvesztviia című laD főszerkesztőiét választották meg egyhangúlag a testület elnökévé. Ezt követően a Szövetségi Tanács az alkotmány előírásainak megfelelően megválasztotta alelnökeit, valamint a mandátumvizsgáló bizottság tagjait s elfogadta a testület tanácskozásának napirendiét és munkarendiét. A Legfelsőbb Tanács ülésszaka szerdán a kora délutáni órákban a Szövetségi és a Nemzetiségi Tanács külön-külön ülésével folytatódott. A képviselők mindkét tanácsban meghallgatták a mandátumvizsgáló bizottság beszámolóját és megválasztották az állandó bizottságok tagjait és elnökeit A Nemzetiségi Tanács külügyi bizottságának' elnöke továbbra is Borisz Ponomarjov. az SZKP KB PB póttagja a KB titkára. A Szövetségi Tanács külügyi bizottságának elnökévé a képviselők Mihail Gorbacsovot az SZKP KB Politikai Bizottságának tagiát. a KB titkárát választottak meg. Késő délután a Szövetségi és a Nemzetiseid Tanács egviittes ülésével folytatta munkáját a Legfelsőbb Tanács ülésszaka, és Konsztantvin Usztyinovics Csernvenkót az SZKP Központi Bizottságának főtitkárát választotta meg a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnökévé a Szovjetunió államfőjévé. Az együttes' ülésen a Konsztantyin Csernvenko megválasztására tett javaslatot Mihail Gorbacsov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagia. a Központi Bizottság titkára terjesztette elő az SZKP KB megbízásából. Többek közöt t ki lelentelte: az SZKP Központi Bizottsága az utóbbi évek párt- és államépítési tapasztalatai alaoián a szoviet társadalom és a szoviet állam legmagasabb érdekeiből kiindulva egyhangúlag szükségesnek tartotta, hogy Konsztantyin Csernvenko. az SZKP Központi Bizottságának főtitkára egvben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének tisztét is betöltse. A Legfelsőbb Tanacs pinóksége elnökévé történt megválasztását követően Konsztantyin Csernyenko a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa megválasztott elnöksége valamennyi tagja neveben megköszönte az SZKP Központi Bizotüsaganak és a tanács küldötteinek a bizalmat. — Jól tudjuk, ez a bizalom arra kötelez bennünket, hogy minden erőnket, tudásunkat és tapasztalatunkat a párt, a szovjet nép. szocialista hazánk szolgalatába állítsuk — mondotta, majd' köszönetet mondott azért, hogy a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökévé választottak. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, milyen hatalmas lélelősséggel jár a jelen pillanatban e kötelezettség végrehajtása. Ma, jobban, mint bármikor, nagy és gondosan merlegeit donteseKie, hatalmas szervező munkára van szükség ahhoz, hogy jelentősen növeljük a gazdaság hatékonyságát és ennek alapjan szakadatlanul javítsuk valamennyi szovjet ember életkörülményeit — hangoztatta az SZKP KB főtitkára. — Dolgozzunk mindanynyian úgy, hogy a Legfelsőbb Tanács pontosan és fennakadásoktól mentesen ., tevékenykedjen, biztosítsa belső fejlódesünk. a békéért és a nemzetközi biztonságért vívott harcunk sikerét — hangoztatta beszédéflen Konsztantyin Csernyenko. Az utóbbi időben észrevehetően nőtt a tömegek munkahelyi u» tarsadatini aktivitása — folytatta. — Ez közvetlen eredmenye annak a munkanak, amelyet a gazdasag es az eszmeipolitikai neveifis tere« kezdtünk. E célok erdekében minden területen tovább kell javítani a tanácsok munkáját, tovább kell tökéletesíteni a szocialista demokráciát és társadalmunk egész politikai rendszerét — mondotta, és utalt a Központi Bizottság április 10-i ülésén a tanácsokról elhangzott megállapításokra. Aláhúzta: a tanácsok törvényhozói, végrehajtói és ellenőrző tevékenységének is a tömegek energiájának szervezését, Kádár János és Losonczi Pál távirata Konsztantyin Csernyenkónak Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára; Losonczi Pál, a Magvar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke üdvözlő táviratot küldött Konsztantyin Usztyinovics Csernyenko elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista Pártia Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének. Tisztelt Csernyenko Elvtárs! A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, népünk nevében és a magunk részéről szívből köszöntjük önt a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökévé történt megválasztása alkalmából. Az ön több évtizedes sokrétű munkássága szorosan összeforrott a szovjet nép kiemelkedő sikereivel, a társadalmi haladás és a béke ügyének szolgálatával. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökévé történt megválasztása méltó kifejezése a szovjet kommunisták, a szovjet nép ön iránti bizalmának és tiszteletének. Meggyőződésünk, hogy az ön tevékenysége e felelősségteljes beosztásban fontos hozzájárulás lesz ahhoz, hogy a szovjet nép kommunista pártja vezetésével további kiemelkedő eredményeket érjen el az SZKP XXVI. kongresszusa határozatainak végrehajtasában, a fejlett szocialista társadalom tökéletesítése feladatainak megoldásában és lendületesen haladjon előre a lenini uton. A magyar kommunisták, dolgozó népünk a szovjet nép hü fiát, kiemelkedő párt- és állami vezetőjét, testvérpártunk következetes internacionalista harcosát tiszteli önben. Megválasztása alkalmából jó egészséget, tordbbi kimagasló sikereket kívánunk önnek a szovjet nép javára, közös céljaink, az emberiség békéjének és biztonságának megszilárdítása, a Szovjet és a magyar nép megbonthatatlan barátsága és gyümölcsöző együttműködése érdekében kifejtett sokoldalú tevékenységében. gyarapítását kell szolgálnia. Ezért nagyobb figyelmet kell szentelniük a dolgozók kívánságainak, s következetesen ki kell küszöbölniük a formalizmus, a bürokratizmus, a tanácsi munkában ma még sajnos fellelhető minden megnyilvánulását. — Végezetül engedjék meg, hogy köszönetet mondjak Önöknek a komoly bizalomért es kifejezzem azt a meggyőződésemet, hogy az előttünk álló időszakban a párt és az egész szovjet nép új sikereket ér el a gazdaság fejlesztésében a szovjet emberek kulturális és életszínvonalának növelésében. az egyetemes béke megszilárdításában — mondotta beszédében. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának szerdai ülése megválasztotta a Legfelsőbb TanScs 39 tagú elnökségét. Az elnökség elnökének első helyettese isme, Vaszilij Kuznyecov, az SZKP KB PB póttagja lett. A 15 elnökhelyettesi tisztséget a szövetségi köztársaságok legfelsőbb tanacsi elnökségei elnökei töltik be. A Legfelsőbb Tanács Elnökségének titkára ismét Tengiz Mentesasvili lett. Az ülesen Konsztantyin Csernyenko javasolta, hogy Nyikolaj Tyihonovot nevezzék ki a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökévé. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa szerda délutáni ülésén ismét Nyikolaj Tyihonovot nevezte ki a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökévé. Nyikolaj T.vihonov várhatóan ma. csütörtökön terjeszti a Legfelsőbb Tanács ülésszaka elé jóváhagyásra az új szovjet kormány öszs/.eU telét. Az űrhajózás napján Valljuk be: napjainkban szinte mindennapos hírre váltait az urKuiatassal, az űrutazásokkal kapcsolatos jelenuesek. Nem kapjuk mai' lel a tejünket, ha egy újabb mesterséges nold toal korüli pályára állításáról olvasunk. Nein ukoz szenzációt. ha egy űrrakéta knovesei'uí, vagy az űrrepülőgép következő prooajaralarol eitesulünk. őszintén szólva azt sem tartjuk mar számon, hányadik hetüket, esetleg hányadik honapjukat töltik a magasban az egymást váltó kulatoasztronautak. Sót. lassan a nemzetközi legényseggel végrehajtott űrkísérletek is megszokottá válnak — a napokban éppen az első indiai kozmonauta járt szovjet legenységgel a Szaljqtürállcmáson Elkerülhetetlen sors ez: az elsőket mindig feljegyzik a krónikák, megjegyzi az utókor — az utánuk jövők azonban nemegyszer künynyen feledésbe merülnek. Jurij Gagarin neve viszont örökre a kozmosz meghódítását fogja felidézni, azt hogy 1961. április 12-én első ízben lépett ki ember szülőbolygónkról a világűrbe. E dátum miatt nyilvánították épp a mai napot az úrhajózás napjáva. amikor — az emlékezésen és tiszteletadáson túl — elgondolkozhatunk azon is: történelmileg milyen rövid idő, alig több mint két évtized alatt értünk a kezdeti kísérletektől a Hold-expediciók. a Mars- és Vénuszszondák, a Jupiter-fényképezés, a Naprendszert átszelő szputnyikok, az űrhajóhoz rögzítő kötelék nélküli űrséták korszakába. 0 Budapest (MTI) A-z űrhajózás napja alkalmából emlékünnepséget rendeztek szerdán Visontán a Gagarin Hőerőműnél. Az ünnepség résztvevői az erőmű előtti téren megkoszorúztál! Jurij Gagarin szobrát. 0 Moszkva (MTI) Szerdán, moszkvai idő szerint 14 óra 49 pereikor a , kazahsztáni Arkalik várostól keletre simán földet ért a Szojuz T—10 szállító űrhajó leszálló egysége, fedélzetén Jurij Melisewel, Gennagyij Sztrekalowal és Rakes Sarma indiai űrhajóssal. • A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége szerdán magas szovjet kitüntetésekben részesítette a sikeres szovjet—indiai közös űrrepülés résztvevőit. Jurij Malisev, a közös űrszemélyzet parancsnoka és Gennagyij Sztrekalov fedélzeti mérnök Lenin-rendet kapott, és második alkalommal ítélték oda nekik a Szovjetunió Hősének járó aranycsillagot. A Legfelsőbb 'Tanács Elnökségének rendelete értelmében a közös őrszemélyzet kutató űrhajósát. Rakes Sarmat a Szovjetunió Hőse címmel tüntették ki. odaítélve neki az aranycsillagot és a Lenin-renidet is. M. Thatcher fogadia Veress Pétert 0 London (MTI) Margaret Thatcher brit miniszterelnök szerdán hivatalaban fogadta Veress Péter külkereskedelmi minisztert, aki a brit kormány meghívására az angliai „Mai Magyarország" rendezvénysorozat alkalmából tartózkodik Londonban. A nap folyamán Veress Péter találkozott sir Geoffrey Howe brit külügyminiszterrel is, akivel áttekintették a nemzetközi helyzet és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok időszerű kérdéséit. flczél György Mm Koivisiónál 0 Helsinki (MTI) Aczél Györgyöt, az MSZMP Politikai Bizottságának tagját, a Központi Bizottság titkárát. aki a Einn Kommunista Párt és a szociáldemokrata párt közös meghívásának tesz elegei, szerdán Helsinkiben fogadta Mauno Koivlsto, a Finn Köztársaság elnöke. A szívélyes légkörű találkozón véleményt cseréltek az európai helyzet időszerű kérdéseiről, és áttekintették a magyar—finn kapcsolatok továbbfejlesztésének lehetőségeit. Rizonvos helyzetekben a változatlanság néha a változásnál is fontosabb jelenség. Ezt mondhattuk el u Szov.ielunio nemzetközi magatartásáról, amely Jurii Andropov halálával sem irányát nem változtatta sem dinamizmusából nem vesztett. Akik az SZKP és a szovjet állam élén állnak — s itt természetesen rendkívül nagv szereoe van Konsztantyin Csernyenkónak. a párt új ¡főtitkárának — már a szomorú eseménvt követő napokban hitet tettek a politika folyamatossága mellett. Minden, ami azóta történt, ennek az elhatározásnak a hosszú távú érvénvét iguzolia. Az utóbbi hetekben kibontakozott szembeszökően naáv szoviet külpolitikai aktivitás középpont iában természetesen változatlanul az a szándék áll. hogy az adott körülmények között is javítani kell a szoviet—amerikai viszonyon. biztosítani kell a két ország között a normális érintkezést. a tárgyalásokat korunk sorskérdéséröl. Semmit sem változott az a régóta meghirdetett szoviet elv. hogv minden lehetseges módon meg kell fékezni a nukleáris fegyverkezést, a lehető legalacsonyabb szinten kell biztosítani az eróegvensulvt. Érvenvben van az erőszakról való kölcsönös lemondást indítványozó szoviet javaslat, megannyi más fontos kezdeményezéssel egvütt — például a vegvi fegyverkezés visszafogására —. amelyek mindegy iite sujüuUK*. modon vagy Szoviet külpolitika Folyamatosság és elutasításra talált, vagy visszhang nélkül maradt az amerikai fél részéről. Moszkva mégis kerül minden olyan lépést. amelv a feszültség „növeléséhez vezethetne. és elősegít mindent, ami azt csökkentheti. Erre utalt nemrég Konsztantyin Csernyepko válasza a Szocialista Internacionálé felhívására, melyben az S/tKP KB főtitkára kifejti: a legnagyobb veszélvt pillanatnyilag az amerikai szárit vasrakéiúk és Pershing—2-esek nyugateurópai telepi lesének folytatódása ielenti. Ennek ellenére megvan a lehetőség a tavaly Genfben megszakadt szoviet—amerikai tárgyalások felújítására. Ha az amerikaiak ezt valóban óhajtják — ha felszólításaik nem csupán az elnökválasztási kampánnval magyarázhatók —. akkor oivan lépést kell tenniük, amelv igazolja. hogv megvan bennük a hajlandóság a visszatérésre az európai rakétatelepítés előtti állapothoz. Sainos. azonban a ielek azt mutatják, hogv az Egyesült Államok vezetői nem szánták ra magukat ilven léoésekre. E szerint kell tehát tárgyalási sürgetéseiket is megítélni. A már említett nagyszabású szoviet akuvitas mindenekelőtt magas szintű ukezdeményezések lálkozókban. eszmecserékben és tanácskozásokban ölt testet. Ilyen volt egyebek között Dmitrii Usztyinov honvédelmi miniszter indiai látogatása, amelynek során — mint ahogv világszerte íeltéteílezik — nagvon kenves katonapolitikai kérdések is napirendre kerültek. Ismeretesek India ellentétei azzal a Pakisztánnal. amelv egvebek között, az afganisztáni kérdesben is olv negatív szerepet játszik. Egv katonailag erősebb. pozitív semlegességet valló India mindenképpen stabilizáló tényező a dél-ázsiai térségben. Ugyancsak régóta elhatározott és valamelves haladékot szenvedett látogatás volt Geidar Aliiev első miniszterelnök-helyettes damaszkuszi útja és Hafez Asszad elnökkel folvtatott tárgyalásai. Maga a látogatás ténve is felveti a Szovjetunió közel-keleti szerepének széles problematikáiét. Jelkeoezi azt a fontos politikai és katonai szerepet, amelvet Moszkva azáltal tölt be. hogy az imDerialista erőkkel szembeszálló tenvezők legfontosabb támasza. A Szovjetunió nem egyoldalú szerepre törekszik ebben a térségben, hanem a rendezes pozitív eleme akar lenni. Azelőtt is és most is a Közel-Keleten élő valamennyi nép elemi jogainak védelmezésére vállalkozik, s éppen ezért nélkülözhetetlen részvétele az átfogó rendezésben. A felsorolás — még a teljessée igénye nélkül is — a szovjet diplomáciai aktivitás lóiéiról, hosszúra nyúlna. Itt elég. ha emlékeztetünk arra. hogv nemrég mind Japánnal, mind Kínával külügyminiszter helvettesi szinten folytak tárgyalások; hogv Andrei Gromiko tárgyalt az algériai elnök különmeebizottiával. hogv Kornviienko első külügyminiszter-helyettes Törökországban járt. Moszkvában tanácskozott Vogel. az NSZK szociáldemokratáinak vezetője, és Londonban tárgyalt a Szovietunio külügvminiszter-helyeuese. Rövidesen várható Genscher nyugatnémet és Geoffrey Howe brit külügyminiszter moszkvai látogatása. Mitterrand francia elnök pedig éppen amerikai hivatalos tartózkodását találta megfelelő időpontnak arra. hogv bejelentse: ő is szívesen látogatna el a szoviet fővárosba. A Nvugat ebben a helyzetben „Moszkva felértékelődéséről" beszél, holott csupán azoknak a kudarcáról van szó. akik „leértékelni". pontosabban: elszigetelni törekedtek külpolitikailag a Szovjetuniót. Egészséges folyamatnak vagyunk tanúi, amelvnek haszonélvezője az egész szocialista közösség. Szabó L. István