Délmagyarország, 1984. április (74. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-12 / 86. szám

Csütörtök, "1984. "április 12. 3 • • Ülést tartott Minisztertanács Tá mogatás az öntözési kapacitás kihasználására A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács szerdai ülésén jelen­tést hallgatott meg a mezőgazdaság 1984. évi feladataira való felkészülésről. Meg­állapította. hogy az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek szervezetten és jó minőségben elvégezték az időszerű mun­kákat. Ugyanakkor komoly gond. hogy a lehullott téli csapadék nem pótolta az aszályos időszakban keletkezett vízhiányt. ennek következményei és hatása jelenleg is érezhetők. A Minisztertanács az öntö­zési kapacitás kihasználásának ösztönzé­sére központi támogatást határozott el. A kormány felhívta az illetékes minisz­tériumok. főhatóságok és szervezetek ve­zetőit. hogv fordítsanak külön figyelmet a mezőgazdaság és az élelmiszeripar előtt álló feladatok maradéktalan teljesítésé­nek elősegítésére. Pártmunka lakóterületen Az ember le Felkészült a mezőgazdaság A mezőgazdasági terme­lők felkészültek az idei fel­adatok teljesítésére. A ke­reskedelem gépalkatrész- és anyagkínálata a korábbiak­nál jobb, és így a nagyüze­mek és a kistermelők be­szerezhették — illetve fo­lyamatosan juthatnak hozzá — a termeléshez szükséges javakhoz. A tavalyi aszály kedve­zőtlen hatásait a gazdasá­gok döntő többségében si­került ellensúlyozni: zavar­talan a takarmányozás, szé­pen fejlődik, gyarapodik az állatállomány. Tovább nőtt a sertések stáma. és a ba­romfi-törzsállomány is ele­gendő ahhoz, hogy kielégít­hessék a piaci igényeket. A tehénállomány valamelyest mérséklődött — ezzel a ter­vek is számolnak —, ez azonban anélkül történt, hogy visszaesett volna a fel­kínált tej mennyisége. A növénytermelők az 1982. évi kiemelkedően jó termés­eredmény megismétlésére törekszenek. Esélyeiket egy­előre rontja, hogy továbbra is qrős csapadékhiány mu­tatkozik. Nagy szükség van az öntözés korai indítására, és a vegyszeres beavatko­zásra. Ebből a szempontból is fontos, hogy elegendő műtrágva van a raktárak­ban. illetve az üzemi táro­lókban. s csak a nitrogén­műtrágyák egyes változatai­ból nem tudták kiszolgálni a megrendelőket. Ugyanúgy a növényvédőszer-forgalma­zás is zavartalan. A vegy­szeres kezelések a termésho­zamok fokozása szempont­jából is döntő jelentőségű­Tejtermékcsere Bővebb tesz a vá'aszték A tejtermékek választéká­nak bővítésére — a saját fej­lesztések mellett — a tejipar erősíti kapcsolatait a KGST­tagországok tejüzemeivel, ki­használva az együttműködés-, bert TéjtŐ' lehetőségeket. Je­lenleg évente megközelítően egymillió rubel értékben vesznek át Csehszlovákiából és Bulgáriából különféle saj­tokat, s hasonló értékben szállítanak helyettük va­dász, trappista és dobozos ömlesztett sajtot. A kereske­delmi tárgyalások eredmé­nyeként az idén várhatóan további készítmények kerül­nek fel a cserelistára. A tejtermékek cseréje azért is előnyös, mert a ha­zai tejtermékfogyasztás ösz­szetéteie meglehetősen fele­más. Nálunk 1 lakos évente átlagosan száz 1 körüli te­jet iszik, s ebben már az eu­rópai országok legfejlettebb­jeivel állunk egy szinten, ám a sajt, túró és más ké­szítmények fogyasztásával még csak a középmezőny­höz tartozunk. A forgalom növelésére jó lehetőséget kí­nai a választék bővítése. Meg is jelenik évente néhány új­donság csaltht)gy"a- választék további színesítésének az anyagi lehetőségek gátat szabnak, meglehetősen költ­séges ugyanis az új termé­kek gyártásának indítása. A nehézségek áthidalására ké­zenfekvő a termékcsere. A Győri Tejipari Vállalat pél­dául a pozsonyi, a tatabá­nyai, a zólyomi, a miskolci pedig a kassai tejüzemmel működik együtt. A szlovák vállalatok főként brindzát és kvarglit adnak a hazai üze­mekben készülő sajtokért. Hasonló módon érkezik Bul­gáriából a chedar, a kaska­vál és a dobozos fehérsajt. A debreceni tejüzem gyártási eljárást vett át, az idén már itt készül a különleges bol­gár joghurt. Tavaszi előkészítő táborok Mintegy négyezer negye­dik osztályos középiskolai tanuló vett részt április 1— 10. között a felvételi előké­szítő bizottságok által szer­vezett 44 oktatótáborban. Például a bölcsészkarra pá­lyázó diákoknak Debrecen­ben és- Szegeden, az orvos­tudományi egyetemre készü­lőknek Debrecenben. Pé­csett. Szegeden és Buda­pesten, a közgazdászhallga­tó-jelölteknek pedig Buda­pesten, Szegeden, valamint Pécsett segítették a felké­szülését az egyetemek, a főiskolák oktatói. nek ígérkeznek a következő hetekben-hónapokban. A gabonaprogram teljesí­tése a gazdaságok egyik ki­emelt feladata. Az elmúlt év őszén a tervezettnél 4 százalékkal nagyobb terület­re vetettek kalászos gabo­nát. Tavasszal a kukorica termőterületének alakulását is megkülönböztetett figye­lem kíséri majd, hiszen ez a két „vezérnövény" végül is a lakossági ellátást és az exportot — közvetlenül és közvetve — alapjaiban meg­határozza. A kistermelők az elmúlt években gyakran kifogásol­ták a hiányos gépellátást. 1984-ben a hazai üzemek a korábbinál nagyobb szám­ban, adnak kisgépeket: ezek műszaki színvonala megfe­lelő, könnyen és gazdaságo-' san használhatóak fel. Ve­tőmagellátásuk is kifogásta­lan. és a kereskedelem ki­sebb csomagolásban is biz­tosította számukra a legke­resettebb vegyi anyagokat. A nagyüzemek az idén 16 milliárd forint értékű gép­készletből választhatják ki a számukra legmegfelelőbb traktorokat, kombájnokat és munkagépeket. Hatezer traktort kínál a kereskede­lem. ezekből már tavasszal is kellő választék állt a gaz­daságok rendelkezésére. Az alkatrészellátást javítja, hogy az idén egymilliárd forint értékben a hazai üzé­mek gyártanak majd jobbá­ra külföldi eredetű gépek­hez. berendezésekhez eddig hiánycikknek számító alkat­részeket. cseredarabokat. Kellenek? Nem kellenek? A vita hosszú volt, de amiként a tények bizonyítják, jó irányban dőlt el. A lakóte­rületi pártszervezetek meg­felelnek küldetésüknek. Mi­ről is van szó? A maga il­letékességi területén minden pártszervezet felelős a poli­tikai végrehajtásért, a politi­kai közéletért, azért, hogy a pártonkívülieket megnyerje, s azért is, hogy felvilágosít­sa őket a fontos kérdések­ről. — Képesek-e erre a fel­adatra a zömében nyugdíja­sokat tömörítő lakóterületi pártszervezetek? — Sokkal többre is képe­sek! — Mivel lehet ezt bizo­nyítani? One;ay Zsolt, a IV. lakó­területi pártszervezet titká­ra szálazni kezdi az előtte tornyosuló paksamétát. Mun­katervek, akcióprogramok, titkári beszámolók, ülések jegyzőkönyvei. — Melyikkel kezdjük? — kérdi. — A legfrissebbel! — Mi is készülünk a ta­vaszi nagytakarításra. A Ha­zafias Népfront területi szer­vezetével közös programot dolgoztunk ki. Várhatóan hetvenötezer forintot ér majd a hétszáz résztvevő munkája. — Szóval? — Bevezető beszélgeté­sünkből kimaradt egy fontos momentum; az, hogy milyen nagy szerepe lehet egy-egy lakóterületi pártszervezetnek a lakosság mozgósításában, ha közcélokról van szó. — Mondana példát? — Szívesen, mert van bő­ven. A mi aktivistáink vál­lalták, rendbeteszik a Ko­lozsvári téri KRESZ-parkot, a Bartók Béla téri játszó­teret. — ök dolgoznak? — ök is. El kell monda­nom, hogy a megalakulás óta eltelt rövid idő alatt si­került kitűnő kapcsolatokat teremtenünk a területünkön működő üzemekkel; így a húskombináttal, a szegedi kenderfonóval, a kábelgyár­ral és a postával is. Ezek­nek a cégeknek a szocialista brigádjaira is számítunk. — Viszonylag nagy a te­rület; a Belváros déli része, Alsóváros és Ságváritelep. Sok lehet a magáramaradott, idős, betegeskedő párttag ... — Gondolunk rájuk. Büsz­kék vagyunk a Bécsi kör­úton működő idősek klub­jára. Ezt a párt és a nép­front aktivistái alakították ki sok-sok társadalmi mun­kaórával. Hamar megked­velték az iős elvtársak. Kép­zelje, még melegítőkonyha is van benhe! — És a lakáshoz, ágyhoz kötöttek? — Látogatjuk őket, bár e téren még a kezdeti lépések­nél tartunk. Nem említettem eddig, de együttműködünk a körzeti vöröskeresztes szer­vezettel is. Ketten együtt ta­lán többre megyünk. Egyéb­ként, ha már itt tartunk, a programunkban szerepel egy körzeti véradó nap megszer­vezése is. — A Központi Bizottság 1981 szeptemberéből való határozata arra inspirálja a pártszervezeteket, hogy a pártházakat tegyék a terület közéleti centrumaivá ... — A munka elején tar­tunk. Rendezvénytervünkben azonban, s ez nálunk újdon­ságnak számit, már szere­pelnek kiállítások is. aszíios — A dolog lényegéről, a szorosabban vett politikai munkáról még nem ejtettünk szót. — A pártszervezet tagjai­nak döntő többsége nagy ta­pasztalatokkal rendelkező, a mozgalmi munkában jára­tos elvtárs. Őket nem kell külön biztatni, hogy bár­merre menve agitáljanak céljaink érdekében. — És hogyan informálják őket? .Jf "" Onczay ismét fellapozza a paksamétát, előhalássza a munkatervet. — Volt már előadás a munkamódszer és a munka­stílus kérdéseiről, tartottunk aktuális kérdésekről beszá­molót. — A legfontosabb feladat? — Szeretnénk méltókép­pen készülni felszabadulá­sunk 40. évfordulójára, s meggyőződésem, hogy ennek a feladatnak meg is fogunk valamennyien felelni; veze­tők és tagok egyaránt. £s hadd tegyem hozzá azt is, amit szinte egyetlen fiatal­ként örömmel tapasztalok ebben a pártszervezetben munkálkodva: minden idős ember dolgozni, tenni akar, hasznos szeretne lenni. Petri Ferenc Nemzetközi élelmezési szakszervezeti tanácskozás Az Élelmezési, Dohány­Vendégiátóipari és Rokon­szakmák Szakszervezetei Nemzetközi Szövetsége ad­minisztratív bizottságának 36. ülése szerdán Budapes­ten, az Édosz székházában megkezdte munkáját. Az ülé­sen 20 Ország'szakszervezeti küldöttei vesznek részt. A küldötteket dr. Csehák Ju­dit, a SZOT titkára üdvözöl­te. Elmondotta, hogy a nem­zetközi szövetség két terüle­ten ér el jelentős sikereket; egyfelől a szervezett dolgo­zók ügvével foglalkoznak, másfelől a világélelmezés gondjainak megoldásából, a fejlődő országok élelmiszer­ellátásának javításából is kiveszik részüket. Francisco Castillo, a nem­zetközi szövetség főtitkára tátott ezután beszámolót a szövetség munkájáról; is­mertette az idei munkatervet is. A nemzetközi szakszer­vezeti tanácskozáson meg­vitatják a szakmákban fog­lalkoztatott nők és fiatalok élet- és munkakörülményei­nek alakulását, s azt, hogy a szakszervezetek sajátos esz­közeikkel mit tehetnek szo­ciális ellátásuk javításáért. (MTI) A Komszomo! Főiskola tanszékvezetője Szegeden Vásárnézőben Autósoknak, kerékpárosoknak Négy napig tart nyitva — pénteken, holnap este zárta be kapuit — a budapesti BNV területén az a műszaki ér­dekességeket. technológiákat és termékeket bemutató szak­kiállítás. amelv az Autoservice címet kapta. Fotóriporte­rünk segítségével három, a közúton közlekedők érdeklő­désére számot tarló újdonságot mutatunk be. Felső képün­kön: a szegedi Medikémia szövetkezet Prevent márkanevű autóápolási-karbantartási szereinek családiát örökítettük mea. Bal oldali felvételünk: praktikus ötlettel, a kerék­párokra felszerelhető, fénvvisszaverő fóliával ellátott tár­csát mutatja, márkaneve kifejező: Biztonság. Jobb oldali, alsó képünkön: pedig azok a pótlólag felszerelhető, kerék­iárati védődobok láthatók, melyek a sár-só-víz felcsapódá­sától védik áz autó karosszériáját. E szerek a bajok megelőzését szolgáljak Tegnap, szerdán délelőtt megyénkbe érkezett Anato­lij Ákimovics Koroljov, a moszkvai Komszomol Főis­kola pártépítési tanszékének vezetője. A megyei pártbi­zottságon dr. Sebe János, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője fogadta a ven­déget, aki délután a JA­TE-re látogatott. Találkozott a József Attila Tudomány­egyetem több vezetőjével, xnajd előadást tartott az SZKP ifjúság körében vég­zett eszmei-politikai nevelő­munkájáról. A Komszomol Főiskola tanszékvezetője ma délelőtt az MSZMP Csongrád me­gyei Bizottsága Oktatási Igazgatóságára látogat, ahol az iskola vezetőivel és a pártépítési tanszék tanárai­val találkozik. Ezt követően Szeged nevezetességeivel is­merkedik. majd előadást tart a Szegedi Élelmiszer­ipari Főiskolán. Pl^llilli::: • í'4 v. :, •; • tmmmjgj i. í, ' 1 1 , -„ * #s® -'s ­HÜ 1 lll§ 1 1 1 ft « | ^"..»•w-J 'J-JdÊr JSEm il ï * :J I " MT jim ! : , xßSf JBp I Ufí ü k J ; + m 1 . • 1 » , Mft * Z-S ipn WS*,'*. * : ! J | 1 tir:1 rf*.. 1 i Il « Il H M&MJ: M \m à «Ii A gyártó cég aggódik, nem rendel a kereskedelem. A korrózió elleni védekezésnek ez egy új módja

Next

/
Thumbnails
Contents