Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-13 / 61. szám
4 Kedd, 1984. március 13. 4 Mészkénlé és bordói lé . Két évszázados növénwészer — a bordoi lé és a mészkénlé — korszerűsített változatának gyártását kezdték meg a Peremarton i V«*-vipari Vállalatnál. lsrv most már gazdaságosan hasznaihatiák még a nagvirzamek is. A mészkénlé aombaöW hatását Forsvth nevű angol kertész fedezte fel a XIX. század eleién, és tdbb mint egv évszázadig a legnépszerűbb és lechatekonagyobb szőlő-gyümölcs növényvédő szerként lartották számon. Gondot okozott azonban, hogy mindig a helyszínen kellett kikeverni, az előírt receptura szerint. tit azonnal fel is kellett használni. A Nehézvegyipart Kutató Intézet munkatársainak sikerült kikísérletezni azt a kész terméket, amely tartósan használható, szállítható. és csak vízzel kell hígítani a felhasználás helyszínén. A kutatók eljárásával Peremartonban 30 tonna mészkénlé készül a tavaszi szezonra. A bordoi lét 1882-ben fedezte fel a francia Millarrtet nevű botanikus és népszerűségét mindeddig meg is őrizte a szőlősgazdák körében. A nagyüzemi felbasexiálást nehezítette, hogy a komponenseit a mészkénlehe-z hasonlóan. a helyszínen kellett összekeverni. A Peremartonban kifeileszlett és gyártásra kerülő bordói por már tartalmaz minden szükséges anvagot azokat csak vízben kell feloldani. A tavaszi szezonra már ezzel a termékkel is bővíti választékát a vegyipari vállalat. Kezdeményező takarékszövetkezet Az üllési takarékszövetkezetben már korábban megtartották az évi számadást. A főbb adatok szerint a tavaly mutatkozó nehézségek ellenere 200 millió forint fölötti a betétállományuk. Az áremelkedéseket, a nehezedő gazdálkodást a szolgáltatások bővítésével sikerült ellensúlyozniuk. Szám szerint 20 millió 251 ezer forinttal növelték tavaly a betétállományt. így évzáráskor 208 millió 431 ezer forint volt a képzeletbeli nagy kasszában. Az üllési takarékszövetkezet 5412 tagot számol sorai közé. és hét községben szolgáltat. (A névadón kívül még Öttömö6, Rúzsa, Forráskút. Pusztamérges, Zsana és Balotaszállás tartozik a területéhez.) Ahogy az összegző számadatokból kiderült, a 17 ezer 382 lakosból minden negyedik embernek útba esik jövetmenet a takarékszövetkezeti iroda. A többinek is. mivel mindegyik községben megtalálhatók a fiókok, csak még, vagy már nincs miért betérniük. A tervek között szerepel a régi „takarékosok" megtartása mellett, hogy újakat is nyerjenek meg a mozgalom számára. A hagyományos takarékszövetkezeti munkákat — pénzkezelés, kölcsönök kifizetése, totó-lottó. biztosítási ügyek intézésének átvállalása, utazások szervezése stb. — új szolgáltatásokkal is kísérleteznek. Például: aki az első félévben bizalmat szavaz valamelyik irodának, és ott őrizteti pénzét, egész évre kap osztalékot, holott ilyenkor csak a második félév után járna. Ezenkívül lakások fűtésének a korszerűsítésére is vehetnek föl kölcsönt, a pénzzavarban levő emberek. Mint ismeretes Bordányban. Rúzsán, Forráskúton előbb-utóbb gázzal fúthetik az otthonokat. és ebből a folyamatból a takarékszövetkezet se szeretne kimaradni. A telefonkötvények jegyzőit se hagyja magára, ha a szükség úgy kívánja. Mészáros János, a szövetkezet elnöke mondotta, hogy ők is számítanak a segítőkre. Az úgynevezett részjegyalapot 2 millió forintra szeretnék fölemelni. Hogy nem alaptalan a szándék és nem is illúzió, arra példa, hogy a tavaly fölajánlott szóigáltatás is sikert hozott. Múlt év szeptembere óta az üllésiek falujukban intézhetik a gépkocsivásárlással kapcsolatos ügyeiket. A szövetkezet átvállalta a lebonyolítást, és négy hónap alatt 9 millió forintot bíztak rájuk a kocsivásárlók. Szándékuk még, hogy a „káestéseket" is magukhoz csalogatják. Június elsejétől próbálkoznak: mi lenne, ha a munkahelyi takarékpénztárak pénzeit is a szövetkezet kezelné? Bizodalmat ad a kockázat vállalásához, hogy tavaly segítették az üllési és a pusztamérgesi óvoda építését, és a segítő szándék a rúzsai öregek otthonának munkálataihoz sem hiányzik. Ugyanakkor könnyíti a szövetkezet munkáját, hogy március elsejétől 6—7 százalék kamatot tudnak fizetni a pénzhasználatért, és maradnak a kedvezmények, a takaréklevélben és az ifjúsági betétben elhelyezett forintoknál. 1984. MÁRCIUS 13., KEDD — NÉVNAP: KRISZTIÁN A Nap kel 6 óra (11 perekor, nyugszik 17 óra 47 perekor. A Hold kel 12 óra 24 perekor, nyugszik 4 óra 01 perckor. VIZAl.LAS A Tisza vízállása S/,egednél hétfőn plusz 57 cm (áradó). SZAZ ÉVE született J&ekwert Ede (1884— 1978) vasesztergályos, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. A Tanácsköztársaság idején Heves megye kormányzótanácsi politikai biztosaként tevékenykedett: az ellenforradalom hatalomra kerülése után letartóztattak és börtönbe vetették. 1922ben fogolycsere útján szabadult. Hosszabb Ideig tagja volt a kri, „,.. ., i ml területi pártbizottságnak, semmiben sem különbözik a 1961-ben tért vissza hazájába. MOZIK kívülállónak szinte , Mikortól jár táppénz a szerződéses üzlet vezetőjének ? 1. A. szegedi olvasónk pénzre továbbra is csak a Mserzódescs üzlet vezetője- hét napot meghaladó, megkent dolgozik családjával, és szakítás nélküli keresóképtekét alkalmazottal. Ez év lenség esetén jogosult. Terjanuár havában két hétig mészé tesen ebben az esetben keresőképtelen beteg volt. táppénz a keresőképtelenseg Amikor munkahelyén kér- első napjától jár. te a táppénz kifizetését, az- A fentiek értelmében tenni utasították cl, hogy táp- hát a táppiénz összegét nem pénzre nem jogosult, mert befolyásolja az a körülmény, harminc napnál rövidebb hogy a szerződéses üzemelideig volt keresőképtelen be- tetésű üzlet vezetője a tevéteg. Ismerőseitől pedig azt kenységét hány alkalmazothallotta, hogy ez a rendel- tal vagy közeli hozzátartokezés már megváltozott, és zóva] folytatja, jogos-ult táppénzre. Szeret- A fenti rendelkezés érteiné tudni, hogy mi az igaz, és mit mond erről az érvényes jogszabály? mében kedvező választ adhatunk olvasónknak, tekintettel arra. hogy a keresőképtelenségének ideje a hét naptári napot ' meghaladta, és így táppénzre annak első napjától jogosult. Táppénzét a figyelembe vehető (szerződésben rögzített) javadalmazás alapján kell megállapítani és amennyiben. kétévi biztosítási idővel rendelkezik, úgy abban l az esetben hetvenöt százalékos táppénzre jogosult. Dr. V. M. takarékszövetkezet az OTPtől. Látszatra mindkettőbe viszik-hozzák a oenzt. A valóságban is hasonló egvmáshoz a két intézmény. Annvi az alankülönbség. hogv a falusi emberek iobb kiszolgálására, a formák változatosságára alakultak a takarékszövetkezetek. Tavai Csongrád megyében _ 1 milliárd 511 millió 206 ezer forint volt a szövetkezetekre bízott összeg. (141 millió forint a növekedés.) Erősítve az erősödő ..falusi bankok" szerepkörét tizennégy szövetkezet látja el a teendőket. Közülük a legtöbb betétet az üllésiek gvűitöték. a nyereségükkel 1 millió 86 ezer 541 forint — is a harmadikok a listán. A környékbeliek se idegenkedtek a szövetkezettől. mert építkezésre. háztáii gazdálkodásra több mint 11 millió forintot kértek kölcsön. arnelvet részletekben fizetnek vissza. A beszélgetéskor szó volt még arról Is. hogy a takarékszövetkezet a spórolt pénzét akár betehetné a bankba is — kapna érte 8 százalékos kamatot —. de úgy döntött az igazgatóság és a küldöttek tanácskozása, hogy a fejlesztési alapból 400 ezer forintot ingyen és bérmentve átadnak a dorozsmaiaknak. A mozgalom korábbi segítését viszonozva, hiszen a? üllésiek az építkezéseikre. a tetszetős fogadóirodák berendezéseire tekintélyes summát kaptak. M. T. Olvasónk esetében a munkáltató tájékoztatása téves volt. A szerződéses üzemeltetésű üzlet (egység) vezetője, továbbá a szerződéses rendszerben üzemeltetett, ipari termelést, fogyasztási és egyéb szolgáltatást végző re6zleg vezetője (továbbiakban : szerződéses üzemeltetésű üzlet vezetője) korábban, ha tevékenységét egyedül folytatta, a keresőképtelenség első napjától a táppénz teljes összegére; ha a tevékenységet egy alkalmazottal vagy közeli hozzátartozóval folytatta, a keresőképtelenség nyolcadik hónapjától a táppénz ötven százalékára; ha pedig tevékenyeégét két vagy több alkalmazottal, illetőleg közeli hozzátartozóval folytatta, a keresőképtelenség harmincegyedik napijától a táppiénz ötven százalékára volt jogosult. A szerződéses üzlet vezetője hét napot meg nem haladó keresőkeptelenség esetén táppénzre nem volt jogosult. A 47 1983. (XI. 20.) MT számú rendelet 1. paragrafusa 1984. januar 1-től a fenti rendelkezést megváltQEtatta és a szerződéses üzeThermo és Pingvin Bővíti a sportos öltözékek választékát az idén a Soproni Ruhagyár. A vállalat divattervezői a bébi. a lányka és a serdülő korosztálynak szánták a Thermo és a Pingvin nevű ter. mékcso portot. Vörös Csillag: délelőtt 10. délután negyed 4. fél 6 es háromnegyed 8 óraikor: Forróvérű kísértet (színes m. b. olasz, III. helyarral). Fáklya: háromnegyed 3 órakor: Öz, a csodák csodája (színes m. b. amerikai mesefilm), negyed 6 és fél 8 órakor: Vámpír négy keréken (színes m. b. csehszlovák, 14 éven felülieknek). Szabadság: fél 4, háromnegyed 6. és 8 órakor: Üjra szól a hatlövetű (színes m. b. amerikai western, II. hely árral). Filmtéka (MTESZ-székház, Kígyó u. 4.): este 6 órakor: A márványember I—H. rész (színes m. b. lengyel. 14 éven felülieknek, diupla helyárral). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR 21.50: Miért szeretem a dzsesszt SZERDA DÉLELŐTT BUDAPEST L 8.00: Tv-torna 8.05: Iskola-tv 9.10: Fényesebb a lánenál a kard. Emlékmüsor az 1848-as szabadsagharc évfordulójára 9.35: Delta. Tudományos híradó 10.50: Visszatérés Oberdofba — amerikai film 10.55: Környezd világunk. Sok a baj a nyulakkal — angol rövidfilm — (isin.) 11.45: Képújság KOSSUTH 8.30: Díszdoktorok Szegeden 9.00: A hét zenemüve 9.30: Fúvószene az NDK Rádió műsorából 9.44: Évszakok zenéje — a Gyermekrádió műsora 10.05: MR 10—14 10.35: Népdalok, néptáncok 11.40: Az eltűnt miniatűr, avagy egy érző lelkű hentesmester kalandjai — Erich Kästner regénye Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este C órától reggel 7 óráig. Csak sür- 12 30. Kinyer ma? *OS BAIFSFTI BFRUizPTl 12.45 : Törvénykönyv BALESETI, SEBÉSZETI 13 00. A ^^ Dalszínháza FELVÊTELI ÜGYELET fyhlll - Jaoobi Viktor "f, « ^lesetet szenvedett sze- 14„. Kói^salnllcnal!r ajánljuk h? S lges,e? a ,K?rháZ 14-32: Myöd-leton : A nég+ álma (Tolbuhin sgt. 57.) veszi fel, se- 14 4<): világirodalom bészeti felvételi ügyeletet az L Kórház (Kossuth Lajos sgt. 42.), urológia) felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig s Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Ette 7 órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Szeged. Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt. Telefon: 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 10 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7től hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor u. 1—3. Tel.: 14-420 S. O. S. LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT Mindennap este 7-től reggel 7 óráig. Telelőn: 11-000. HAZASSAG Völgyi Mihály LajC6 éa Rózsa Gyöngyi, Somló Béla és Laezkó Marianna, Podonyl Tibor és Martstyán Klára Katalin, Fazékas Imre és Misur Katalin. Bothy Mthály és Eperjesi Ágnes Erzsébet, Nemes-Nagy Mihály és Ábrahám Zsuzsanna, Hóbor Gyula és Szuroka Mária, Farkas István és Hajnal Mária, Szabó Zsolt és Csanádi Katalin. Király Károly és Boreczkl Rózsa. Kozma Imre és Farkas Mária, Stumpf Ferenc és Szőke Ágnes Katalin házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Gyulai Zoltán Lászlónak és Somogyi Erikának Zoltán. Szentesi Józsefnek és Ző<tt Ildikónak Péter, Rill Lászlónak és Németh Ágnesnek Norbert, Sánta Imrének és Lakatos Gabriellának Imre Miklós, Fábián Pál Sándornak es Palatínus Máriának Zoltán, Dékány Györgynek és Szilágyi Margit Máriának Er)ka' Krisztina. Fuzlk János Sándornak és Soós Klárának János, Ambrus Viktornak és Király Mártának Péter. Varga Sándornak es Gémes Évának Enikő. Bódi Jánoshak és Varga F.rzsébet Arankának Andrea Erzsébet, Ürge Lászlónak és Bezdán Évának Nikolett. Kassai Istvánnak és KLspal Annának Tünde. Szatmári Sándornak és Pribelszky Magdolnának Magdolna, Török Miklósnak és Kormányos Irénnek Andrea. Puskás Tibornak és Bőrösök Irénnek Tamás. Udvarhelyi István Csabának es Béres Irmának Boglárka, Somodt Mihálynak és Leczkl Katalinnak Tantas. Gőrhöny Imrének és Dobos Irén Borbálanak Gábor. Farkas György Jánosnak és Szögi Irénnek Mónika. Juhász Imrének és Kisvass Saroltának Imre. Nagy Bálint Istvánnak és Dunai Gizellának Balázs. Rizsámeltoteeú UEÍel vcoeUUB top-lnyi ieroncnek es Kiss Rózsa Családi események Katalinnak Viktor Ferenc. Takács Istvánnak és Jáger Editnek Ágnes, Csányi Istvánnak és Csúcs Máriának Tímea, Dékány Tibornak és Básmegl Juliannának Róbert Tibor, Kertmegl Sándornak és Keresztes Máriának Bálint, Seprenyi Zoltán Mihálynak és Hajdú Máriának Annamária. Dudás Gézának és Móra Etelka Máriának Ildikó, Hanmth József Sándornak és Székes! Erzsébetnek Ibolya, Fábián Lászlónak és Répási Máriának Ibolya Ernőké, Bús Jánosnak és Borzai Ágnesnek Ágnes, Katona Lászlónak és Engi Piroskának Krisztián, dr. Varga Endre Pálnak és dr. Kaczvinszky Emiliának Endre, Stlló Józsefnek és Mészáros Katalinnak József. Kirí Józsefnek és Fürtön Mária Etelkának Marietta, Jójárt Eleknek és Szűcs Máriánalt Eszter. Szekeres Sándornak és Kód Rózának Ildikó Judit, Nagypál Lászlónak és Belovai Ibolyának Ibolya. Rácz Istvánnak és Tanács Mária Editnek Gábor, Farkas Róbertnek és Pap Mária Henriettének Róbert, Ribizsár Istvánnak és Nagy Rozáliának András. Magyar Rudolfnak és Vajda Katalinnak Diána, Nagy Jánosnak és Réperger Ilonának Ágnes Zsuzsanna. Bakos Józsefnek és Körmendi .Erzsébet Júliának Attila. Jani Dezsőnek és Tápai Irénnek Dezső, Gyuris Jánosnak és Király Mártanak Monttá Szolvu, Nagy Vincének és Korcsmáros Máriának Tamás, Szécsi Ferencnek és Nyers Zsuzsannának Ferenc, Csiszár Zoltánnak és Ördög Ágnes Katalinnak Tímea Katalin, Aradi Vincének és Harmati Ildikó Évának László, Papp Károlynak és Erdőd! Jolánnak Gyöngyi nevű gyermekük született. HALALOZAS Dobó Vincéné László Franciska. Batki József, Kövecs Istvánné Argyelán Rozália, Keméndi András, Nógrádi Istvónné Kalmár Mária, Tóth Sándorné Kertész Anna, Pálvölgyi Boldizsárné Kovács .Etelka, Dobó Ferencné Visnyei Erzsébet, Borosok István, Mészáros Gábor, Jenel Istvánné Mangó Viktória, Csáthi Károly, Kártyik Antal András, Stumpf Imréné Szélpál Piroska, Papp István, Kalapos György Károly. Zala Istvánné Füle Izabella, Vörös Árpád Bálint. Baranek László, Vass Lajos, Vőnekl János, Tóth Mária, dr. Sárközi István, Biczók LaJosné Németh Jolán, szászi Jánosaié Rózsa Mária. Rácz Jánosné Káity .Erzsébet, Dobó Júzsefné Szélpál Rozalia, Mózes Ferencné Kovács Erzsébet, Horu Gézáné Csörnyei Anna, Vi~ zessy Máténé Ringhofer Sarolta, Gyuris Istvánné Rácz Franciska, Ocsai Jánosné Puskás Julianna, Sümegi István, Sziveri Sándor, Nagy Mihályné Frittm-an Mária, Mihály Jánosné Bertók Etelka. Bába János Imre, Kónya Ferencné Fogas Rozália, selényi József né Eszes Mária. Márta Imréné • Molnár Luca, Bősi Lajos. Jenei Sándor Ferencné Kucsora Rozália, Márta Lajos. Sándorné Bujdosó Ilona. Csóti János, Nagy Sándorné Török .Eszter, Tóth Márton. Papp Julianna. Kalanyos Zoltán. Véri Lajos, Faragó Józseíné Podonyl Juliinn*. Fehér Jánosné Ürmös Veronika, Turu András meghajt. BUDAPEST 1. 8.80: Tv-torna — (ísm.) 8.05: Iskola-tv 9.55: Délibáb — román film 11.20: Képújság 14.5«: Iskola-tv 15.20: Deltácska 15.55: Állatmesék 16.35: 9-es stúdió — a Szovjet Televízió külpolitikai vTtaműsora 17.15: Színházat játsszunk 18.10: Képújság 18.16: „Hittünk a magunk igazában" — dok.-filmsorozat 19.10: Tv-toma 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hírado 20.00: A Laurend család — NSZK tv-íilmsorozat — X/3. — Harc az örökségért. 20.55: stúdió '84 21.55: Még egyszer: a „cég ügyedről" 22.45: Tv-híradó 3. BUDAPEST 2. 18.17: Csak gyerekeknek 1 — A zöld erdő meséi — amerikai rajzfilmsorozat 18.50: Autómotorsport 19.10: Művészportré — Ungar Imréről 20.00: Kértünk, udvarunk — riportfilm 20.20: Egy pillanat veled. — a KISZ kísérleti filmstúdió filmje 21.00: Tv-híradó 2. 21.25: Kössük fel — angol tv-film 22.00: Képújság BELGRÁD 1. 16.40: Vldeooldalak 16.50: Folyóink hajózhatósága 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.10: GLamoc — művelődési adás 17.40: Hírek 17.45: Ml és a tv-adás gyermekek 18.13: Tv-naptár 18.45: Más módon — könnyűzenei adás 19.16: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Együtt — bedpoütüka-l adás 20.45: Lottósorsolés 20.56: Filmfesztivál-i bemutatók: Láz — csehszlovák játékfilm 22.35: Tg-napló BELGRÁD 2. 18.15: Nyitott könyv 18.45: Hét nap a világban 19.00: Népszokások — népszerűtudományos sorozat 19.30: Tv-napló 20.00: Népi muzsika 20.50: A forradalom emlékművel — űok.-acias LZI jat Ziteráta. aatmmi , 15.05: Schubert: III. szimfónia 15.20: Könyvről könyvért 15.30: Nyltnikék 16.00: Délutáni Rádiószínház — Kézzei faragott paliszander szekrény 16.42: Giuseppe Dl Stefano operaáriákat énekel 17.05: Bevezetés a filozófiában 17.35: Filmzene 17.45: A Szabó család 19.15: Kapcsoljuk a 22-cs stúdiót „Nyílik a rózsa" — , 5. elődöntő 20.00: A mama . . . Jevgenylj Jevtusenko: A mama és a neutronbomba című poémája 20.47: Évszázadok mesterművei 21.41: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Rita Stredch operaáriákat énekel 22.50: Hétköznapok kutatód 23.00: Kamaramuzsika PETŐFI 8.05: Erieh Kunz operettíel vételeiből 8.20: Tíz perc külpolitika 8.36: Társalgó 10.00: zenedélelőtt 12.25: Gyermekek könyvespolca 12.35: Melóddakoktél 13.25: Látószög 13.30: Német népdalok 14.00: Zenés délután — operaslágerek — (sz.) 14.35: Tánczenei koktél — (sz.) 15.20: Könyvről könyvért 15.30: örökzöld dallamok 16.35: Csúcsforgalom 18.80: Kamasz-panasz 16.35: A Musiica Antiqu« Hungarica együttes felvételeiből 18.55: Moszkvából érkezett — (sz.) 19.26: Forradalmak a természettudományban 19.35: Csak fiataloknak! — (sz.) 20.35: Kabaré — részletek Kander zenés játékából — (sz.) 21.00: Csdntamánok és madarak — Kanel Capek novellája 21.30: Válogatott felvételek 22.30: Balogh Sándor népi zenekara játszik — (sz.) 23.20: A mai dzsessz — (sz.) 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 9.30: Zenekari muzsika — (sz.) 10.07: Petrovlcs Emil: Bűn és bűnhődés — háromfelvonásos opera — (sz.) 13.37: A Luca Marenzlo együttes madrigálokat énekel — (sz.) 13.07 : 20. századi magyar \ politikusok 13.37: Magyar dzsesszarchfvum — (sz.) 14.35: Felicia Weathers Puccini és Verdi operaáriákat énekel — (sz.) 16.09: Halott fatörzs — Hajnal Anna költészete 18.00: A Filharmónia fúvósötös felvételeiből — (sz.) 16.45: Labirintus 17.00: Beethoven: B-dúr zongoraverseny — (sz.) 17.30: Szemtől szembe — (ism.) 18.00: A Bartók vonósnégyes játszik 18.30: A Magyar Rádió szerbhorvát és német nyelvű nemzetiségi műsora 29.36: A téli esték — Petőfi Sándor verse 10.10: A Magyar Rádió Mozartciklusa — Zaide — daljáték két felvonásban — (sz.) Közben: Kb. 20.30: Egy palya vonzásában Kb. 20.50: A daljáu»k közvetítésének folytatása Kb. 21.40: Most jelent meg Kb. 21.57: Wa.íeg Gieseking Debuasy-etüdöket zongorázik — (sz.) 22.20: Zenekari muzsika — (921» .TimpiU aiei panoráma —