Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-07 / 56. szám

Szerda, 1984. március 7; Munkavédelem - bányákban X Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének elnöksége kedden áttekintette az Oroszlányi Szénbányák dolgozóinak biztonságtechnikai, munkavédelmi helyzetét és a Márkus-hegyi sújtólégrobbanás óta tett intézkedéseket. Varga Albert, a bánya•vállaLat vezérigazgatója és Matajsz József, a szakszervezeti bizottság titkára arról számolt be, hogy korszerű szénmonoxid-észlelőberendezéseket szereltek fel a bányatűz előrejelzésére, automatikus oltóberendezésekkel látták el a gumihevederes szállítószalagokat, s a vállalat három bányájában csaknem 36 kilométer hosszú vízcsőhálózatot építettek ki, ennek több mint felét a Márkus-hegyi bányában. A szénporrobbanás veszélyének elhárítására vízpermettel kötik le a levegőben szálló szénport és eredményes kísérleteket folytatnak vegyszeres porelhárítással is. A sújtólégrobbanás veszélyének csökkentését is az előírtnak megfelelő korszerű szellőztetőgépek, vezetékhálózatok és jelzőműsze. rek szolgálják. Az omlásos balesetek megelőzésére gépesített biztosítóberendezésekkel látták el valamennyi frontfejtést, vágatkereszte. ződést. A szakszervezet elnöksége megállapította, hogy a bányavállalat a tervidőszak első két évében a nagyarányú műszaki ég biztonságtechnikai fejlesztéssel folyamatosan javította a munkahelyefc biztonságát, s ebben az időszakban csökkent a balesetek száma is. Ezt a kedvező változást szakította meg a Márkus.hegyi szerencsétlenség, amelyet mm a biztonságtechnikai felszereltség hiánya, hanem az üzemzavar elhárításának szervezetlensége, szakszerűtlensége és a munkavédelmi előírásokat megszegő súlyos fegyelmezetlenség, mulasztás okozott. A szakszervezet elnöksége elismerve a munkahelyek biztonságának növelése érdekében végzett munkát, további fontos teendőkre is felhívta a vállalat gazdasági és szakszervezeti vezetőinek figyelmét. Az a néhány százalék Éva napjai... Évekre eltűnt a szemem elől. Egyszer aztán összetalálkoztunk a villamoson: gömbölyű pocakja és hónalja szorításából az orvostudományi egyetem jegyzetei kandikáltak ki. A néhány röpke perc alatt megtudtam róla: férjhez ment, s harmadéves medikaként várja első gyermekét Ezután megint hónapok, évek teltekel, míg ismét összefutottam vele, újból a villamosan. 6 akkor már két év körüli lurkó ficánkolt az ölében. S a véletlen furcsa játéka: esztendők múltával ugyanez a jelenet még kétszer megismétlődött. Villamos, Éva, aprócska gyerek — csak éppen évek választották el a fel vonásokat, és az anyjához Mjö'"apróság mindig más hévre hallgatott: Béla, Bea, B,arbara.„+rdek,e]t, hogyan alakult azóta dr'. V. Éva sorsa Kíváncsi voltam, . mit válaszol majd arra, „hogy bírod?"- Egy csendes napon fölkerestem hát üzemorvosi rendelőjében. — Amit mondani tudok, abban nincs semmi rendkívüli. Élem, mint bárki más, a mai asszonyok életét Hogy nem volt-e nehéz egyszerre feleségnek lenni, tanulni, csecsemőt ápolni? Tudod, terhesként vizsgáztam a legjobban. Amikor a másodikat vártam, akkor végeztem az egyetemen. A vásárhelyi KÖJÁL-nál kaptam állást, majd nyáron egy szegedi körzetbe kerültem. Bedobtak a mély vízbe, és ez csodálatos szakasza volt az életemnek. Rengeteg volt a beteg, különösen idős emberek. Akkor tudtam meg, mit jelent nekik az orvos közelsége. Első, megható emlékem most is őrzöm. Ott állt előttem egy 80 esztendős bácsi, nyugdíjas tanár, aki egész életében csak mások kezél; fogta, másoknak adott, s akkor ő rimánkodott nekem: „Drága doktornő, ne tessék elmenni, ne tessék 'itthagyni". Az ő arcát — pedig azóta sok betegem volt — soha nem felejtem el. Az üzemorvosi rendelőben 10 esztendeje dolgozom. Megszoktam és megszerettem ezt a munkát, minden embert ismerek, mint a tenyeremet. Hét-nyolcszázan tartoznak hozzám, naponta 40-en, 50-en lépik át itt a küszöböt, most, az influenza miatt 70 körüli a táppénzesek száma. Különösebb foglalkozási ártalmak itt nincsenek : mozgásszervi megbetegedések, fekélyek fordulnak elő gyakrabban. Fekvő beteghez nem kell járnom, reggel 7-tól délután 4-ig „tartom a frontot", a szombat, a vasárnap teljes egészében a családomé. Hogy kielégít-e ez a munka szakmailag? Nem tagiadom, érzem, jó lenne letenni a szakvizsgát, de ehhez öthónapos belo&ztályon eltöltött gyakorLat kellene... Van, amikor itt bosszúság ér, kifáradok, de hát a beteggel ezt nem éreztethetem. Ilyenkor megesik, hogy otthon a gyerekekkel kiabálok. Különösen, ha valami rossz hírrel fogadnak, akkor érzem, menten fölrobbanok. „Anya, beírtak", „anya, egyest kaptam" — az efféle közlések hallatán valósággal elfolyik még a maradék erőm is. Tudod, a csalódásoktól és az iskolától félek... Meglepődsz ezen, ugye? (Nem lepődöm meg, magam is iskolás gyerek anyja vagyok.) Mi szerettünk tanulni, imádtuk a tanárainkat, játszva voltunk kitűnő tartulók. Az én gyerekeim, úgy látszik, szerencsétlenek, a két iskolás közül eddig egyik se volt kitűnő. Pedig, amire egy anya képes, azt megteszem, segítendő — helyettesítendő — a tanárokat is. Képzeld el a családi idillt: ölemben a pici, jobbra-balra a két iskolás: „Te olvass, te írj, te meg ne bőgj!" „De anya, nem értem a matekot!" Állítom, én tanítottam meg őket írni, olvasni, számolni, minderre, úgy látszik, nem jut idő az iskolában, akkora a túlterhelés. Mondtam is a legkisebbnek, aki most 6 éves. legjobb, ha megtanuljuk mindezt szeptember előtt, ne legyen zűr belőle. Mert szenvedtem eleget már a két nagyobbal együtt A 13 esztendős fiú élénksége miatt nem éppen tanárok kedvence, ebbe bele kell törődnöm. A mai matekkal viszont nem bírom az iramot egy középiskolai tanárt fogadtunk a gyerek mellé. A kislány e harmadikos anyaggal küszködött — és küszködtem én is — míg nem novemberben ki is bukott szegény: nem bírta azt a terhelést, no meg a túl „hangos" tanítói szigort... Rosszullétek kerülgették, szédült, hányingere volt. Félévtől havi 1000 forintért tanította egy nyugdíjas pedagógus is. Ennek ellenére év végén közepes lett. Ennél nagyobb haj, hogy fél az iskolától, a tanárjától, a tanulástól... Vigasztalom, nem baj. kis szívem, lehetsz te még miniszter is, közben meg tudom, dehogy nem baj. Szeptemberben sikerült rávennem, hogy adjon át ő is egy csokor virágot a tanító néninek. Megtette, pedig rettegett már a gondolattól is... Mindemellett a háztartás szervezése gyerekjáték. Férjem mindig is segített. Fölkel hajnalban, megterít, elkészíti a reggelit, a kicsinek föl is falatozza, becsomagolja az uzsonnát, és megy dolgozni, hiszen neki csöngetnek az iskolába. Én még pár percig otthon maradok a háiom „dühöngővel", majd együtt indulunk a dolgunkra. Délután rohanok a kicsiért, az óvodába, ilyenkor csak kenyeret, tejet veszek, hét végén a férjemmel elintézzük a nagy bevásárlást. A meleg ételről leszoktunk, nem győzi a mindennapos főzést az ember. A kora este a mosogatásé, a mosásé, a tanulásé, a vasaló meg igen jól áll a férjem kezében. A kapunk persze ilyenkor is nyitva a kedves ismerősök előtt. Barátnőim gyakran beugranak egy kis lelki fröccsre. ök is faggatnak: „hogy érsz rá mindenre?" Ügy, hogy beosztom, s minthogy tudom, a javát senki nem csinálja meg helyettem, gyorsan jár a kezem, nem szeretek vacakolni sokáig semmivel. •'• » " • Na, és a hétvégék ..A szombatot, vasárnapot mindannyian nagyon várjuk. Jó időben „kivonulunk" a tanyára az előre megfőzött, kétnapi ebéddel. Ott körbeölel bennünket a nagy csönd meg az illatos fenyveserdő. A gyerekek itt végre büntetlenül kitombolhatják magukat, mi pedig kapálgatjuk a szőlőt, permetezzük a fákat. A három „B" szívesen ,.szomszédol", s ugyan, hány városi gyereknek adatik meg, hogy lássa kisborjú születését, részese legyen egy dinnyeszüretnek, hajnalban fölpattanjon a tejbegyűjtésre induló lovas kocsira? A természetből valamit azért beloptunk a szegedi lakásba is: van két zebrapintyünk, akváriumunk és egy német juhászunk. Hogy mire nincs elég időm? Olvasni és kötni nagyon szeretek, de erre alig futja a nap 24 órájából. Na, meg a pihenésre. Nemrégiben beteg voltam, nem bírtam talpon maradni. Ilyenkor nekem is jár a pihenés, hát — kényszerből is — ágynak dőltem. A nagyobbik, 11 éves kislány kitakarított, hozta nekem a forró teát, sőt, testvére pajtásait is megvendégelte. Tudod. ezek az élet boldog pillanatai ... De, szerintem nem kell ahhoz 'betegnek lenni, hogy egy dolgozó nő, aki anya is, olykor magára csukja az ajtót és pihenjen. Emlékszem, apám erre kényszerítette is anyámat minden vasárnap délután, pedig náluk is több gyerek volt a háznál. Hogy érdemes-e nőnek születni? Minthogy születésünk előtt ezt senki nem kérdezi meg, utólag azt válaszolom. igen, érdemes. Az örömökkel, gondokkal együtt is gazdagabb élet lehet a miénk, ha időnkkel, erőnkkel jól sáfárkodunk.... Följegyezte: Chikán Ágnes T

úlságosan is hozzászoktunk, hogy nagy átlagokban gondolkodjunk. Azt mondjuk például, hogy a távfűtés egészében jól működik, noha van néhány kivétel. A néhány kivételes lakás gazdája persze kapálózik, telefonál a Csörögnek, szaladozik fűhöz-fához. Senki nem izgatja magát miatta túlzottan, mert hát a döntő többség nem fázik, azt meg, ugyebár, senki sem várhatja el, hogy pont a távfűtők dolgozzanak mindig hibátlanul. Tízezreket szállítanak naponta a helyközi autóbuszjáratok Szegedre. Némelyik vonalon annyi utas verődik össze, hogy egyszerűen nem férnek föl a járatra. Ha ez többször és tömegesen előfordul, akkor előbb-utóbb intézkednek. De ha egy-egy útszakaszon csak néhány ember marad le? Ha örzse néni nem jut el az SZTKba a fájós derekával, pár munkás elkésik a gyárból? Nekik még telefonjuk sincs, hogy a Csörögben világgá kiálthatnák, másfél órát vártak a következő buszra, a betegek még jobban megbetegedtek, mintha el sem indultak volna az orvoshoz, örzse néni és társai besoroztatnak a kivételek közé, amelyektől inkább csak a szabály erősödik: hogy a többi utast viszont elszállították oda, ahová menni akart. Vajon a megyében egy-egy napon hány buszt töltenének meg a sok-sok távoleső megállóban egyesével-kettesével otthagyott emberek? Beázik egy csomó lakás. No nem sok,' összehasonlíthatatlanul több az olyan, amelyik nem ázik be. De hát akinek a nyakába csorog a hólé. azt egyáltalán neip érdeklik az átlagok. Az, ami a nagy egészben csak egy százqlék. az az ő számára száz szazalék. Az sem érdekli, ki volt a hibás. Hogy az építők hibáztak-e, vagy később taposták szét a szigetelést az antennaszerelők? Hogy garanciás-e még az épület, vagy már lejárt a jótállás ideje? Hogy tárgyaláson egyeznek-e meg az érintett vállalatok, vagy bíróságnak kell köztük igazságot tennie? A lakót az érdekli, hogy ne csorogjon a nyakába a hólé. No, de érdekel-e ez valaki mást? Az illetékesek azt mondják, az ügyintézésben rendnek kell lennie, meg, hogy így a kapacitás, úgy a bekerülési költség, és egyáltalán: hány ilyen van? Hány százaléka ez az öszszesnek? Akkor meg minek fújják föl? Háborognak az emberek, hogy megjön a boltba a banán, de nem teszik ki a pultra, hanem eladják a raktárból az ismerősöknek. Akinek se rokona, se ismerőse. az csak az utcán szertedobált banánhéjat látja. Van, aki csak legyint erre a problémára: ugyan már. azt mondja, jó dolgukban nem tudják, mit csináljanak az emberek. Tán nem bírnak meglenni banán meg LEGO játék nélkül, mikor az öregapjuk még szalonnát is csak sátoros ünnepen ehetett a kenyér mellé? Ennyire egyszerű lenne ez? Panaszkodnak a faluban, hogy az átvevő kivételez a termelőkkel. Egyiktől átveszi az összes portékáját, a másiktól meg semmit. Kit érdekel ez? Azt persze mindenképpen, aki hiába dolgozott. de hát a nagy összesben jelent ez valamit? — csodálkoznak némely illetékesek. Az a lényeg, hogy a fölvásárló a tervezett meny. nyiségű árut fölvásárolta, mindegy, kitől. Ugyan ki tudna ott igazságot tenni? Aki ott lakik és így vagy ügy belelát a dolgokba, az érdekelt és elfogult maga is, mondják, akik beosztásuk. hatalmuk révén igazságot tehetnének. Országos méretekben Is kísért ez a szemlélet, amely nagy átlagokban összemossa a különbözőségeket. Megírják a statisztikusok, hogy átlagosan nem csökkent a lakossági fogyasztás. Csakhogy ez rengeteg egyéni, családi sorsból .tevődik öszsze. Ahol egyenként igenis emelkedett vagy csökkent, néhol a luxusfogyasztás határán túl emelkedett, vagy az elviselhetetlenség határáig csökkent az egyéni, családi fogyasztás. Meg kellene egyszer a statisztika eszközeivel vizsgálni, mely rétegeknél emelkedett jelentősen. s hol csökkent az életszínvonal. N

emegyszer leírtam már, nincs nálam lelkesebb híve a jövedelmek teljesítmény szerinti differenciálásának. Nem is találkoztam még olyan emberrel, aki ezt elvből ellenezte volna. A mostani gyakorlatot azonban annál többen kifogásolták. Azt, hogy a hiánygazdálkodás kulcspozícióiban levők a hatalmukat teljesítménynek álcázhatják. Azt, hogy a bérből és fizetésből élők körében nem érvényesül a teljesítmény szerinti elosztás. Hogy a sápszedés, a harácsolás magához ragadhatja a társadalmilag hasznos munkát megillető előnyöket. Az 1984-re tervezett életszínvonal-politikában volt egy másik alternatíva: a megvalósultnál lényegesen magasabb ár- és béremelés, ami így együtt lehetőséget adott volna a munkahelyen végzett munkában is a differenciálásra. Azért vetették el, mert úgy vélték, túlságosan próbára tenné a társadalom tűrőképességét. Azt hiszem, ez a mostanában mind többet emlegetett tűrőképesség nem az átlag tűrőképessége, hanem rétegenként, azonos helyzetű társadalmi csoportonként, sőt családonként változik. S van ennek a tűrőképességnek egy olyan, hatásában rendkívül lényeges összetevője, amit a nehéz gazdasági helyzetben megengedhetetlenül elhanyagolnak nálunk. Rengeteg olyan apróság, amihez csak lelkiismeretesség, odafigyelés, a saját munka iránt érzett felelősség kellene. Említettem már a Csőrög a telefont, mindenkori ügyeletes munkatársunk rovatát. Bennünket is meglepett gyors népszerűsége. Elég fölszállnunk trolira, villamosra, látjuk, aki lapunkat kézbe veszi, a Csörögöt kezdi olvasni belőle. Hogy miért? Szerintem azért, mert kommentárok vattája nélkül találkozhat benne saját gondjaival. Ez is egyfajta igazolása annak, hogy nem szabad átlagokban, arctalan tömegekben gondolkodnunk. Akikre ez, a mindennapi apró igazságtalanságok megszüntetése tartoznék, azt mondják, unják már a beázós panaszokat, a hideg lakásokról szóló panaszokat, az odacsukott utasok panaszait. A buszon azon röhögcsélnek, mikor otthagyják esőben-szélben a tanyai megállóban az utasokat, hogy no, szaladhatnak a Csoröghöz panaszra. A városgazdálkodási vállalat többnyire válaszra sem méltatja a panaszokat,' csak konokul levonatja a fűtési díjat a hideg lakások gazdáinak OTP-6zámláiról. Az Eliker még egyetlen alkalommal sem nyilvánított véleményt. mit tesz a vállalat belső ellenőrzése, hogy azt a kevés banánt, ami érkezik, tisztességgel osszák széjjel? Ezeknek a vállalatoknak a vezetői azért hagyhatják figyelmen kívül a panaszokat, mert tőlük sem kéri komolyan számon senki. Bizonyos vagyok benne, hogyha fizetésük, megbecsülésük. szakmai karrierjük a szolgáltatásaikat igénybe vevő tömeg megítélésétől függne, gyorsan találnának megoldást A

zt mondja az átlag magyar ember: megértem, hogy szűkösek a devizakeretek, és nem lehet annyi banánt behozni, amennyi el ne fogyna. De akkor gondoskodjék valaki róla, hogy ha mindenkinek jutna két kiló banán, akkor az én gyerekemnek is legyen meg a két kiló. ne kejljen könnyes szemmel néznie, hogyan visz el a szomszédé négy kilót. Méltányolom, hogy nehéz helyzetben van az ország, ezért ehetek kevesebb húst, élhetek szűkösebben, ha azok, akikre tartozik. szintén méltányolják, hogy nem jól van az. ha nekem a törvényes úton megszerzett, drága törlesztést igénylő lakásomban a nyakamba csorog a hólé. Méltányolom, hogy lassabban nőnek a bérek, mint az árak, ha azok. akikre tartozik, nem tűrik el, hogy más megsarcoljon engem, ebből meggazdagodjon, s még röhögjön is rajtam, hogy nem tudok élni a lehetőségekkel. A jó lakossági közérzet megőrzése kevesebbe kerülne, mint gondolnánk. Tanács István jutalom a győzteseknek Kedden dr. Kemenes Béla, a JATE rektorhelyettese fogadta a Ságvári gimnázium két diákját, Megyesi Gábort és Kruzslicz Ferencet, akik a televízió Ki miben tudós? matematikaversenyén első, illetve ötödik helyet szereztek. A diákokat elkísérte dr. Valkusz Pál, a gimnázium igazgatója és a négy felkészítő tanár dr. Pintér Lajosné, dr. Seres Lászióné, Hajnal Imre és Csűri József, A rektorhelyettes gratulált a sikeres szereplésért, és jutalmakat adott át. Műemlékvédelem, hagyományok ápolása Szegeden, a népfront megyei honismereti bizottságának tegnapi ülésén az elmúlt évi munkát dr. Juhász Antal, a bizottság elnöke értékelte. Szólt azokról a feladatokról, amelyeket az idén kívánnak megvalósítani. Ezek között szerepel a nemzetiségi hagyományok ápolása, műemlékeink védelme, a makói honismereti munka értékelése. Két nagy témakörben folytatják a tavaly kezdett munkát. Részt vesznek a megyei nőmozgalmi kutatásokban és a megyei népfrcntmozgalom történetének feldolgozását végzik. Ez utébbi kutatás eddigi ered. ményeiről szólt a tanácskozáson dr. Hegyi András, a bizottság titkára. Tervezik egy dokumentumgyűjtemény és egy-két tanulmánygyűjtemény megjelentetését. Közreadandó útmutató alapján szorgalmazzák egyes településeken az albizottságok gyűjtőmunkáját. Az évvégére tanácskozást tartanak a kutatásról, s anyagát később kiadványban jelentetik meg.