Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-31 / 77. szám

A kulturális bezártság ellen A

bezártság rettenetes élmény. Természetes velejárója volt a háborús időknek, és természetellenes kísérőjelensége volt a dogmatikus korszaknak. Emlékszem még arra, hogy 1954-ben miiyen hihetetlen elővigyázatosság mellett vettem részt egy, a Tátrába irányuló társasutazáson, hogyan szálltak fel a határőrök már Miskolcnal a lezárt kocsikba, és hogyan állt meg a vonat a tényleges határnál, amikor is a határőrök leszálltak. Ez volt az az időszak, amit a bezártság korának nevezhettünk azért is, mert szinte mesterségesen volt elszigetelve a magyar tudományos éis kulturális élet, a magyar technika, s -vele együtt a magyar technikai szakemberek is a világ lejlódésétől. Letezák-e ma bezártság? A fentebbi értelemben semmiképpen sem. Hiszen például a szocialista országokba való utazást kedvezményekkel is támogatják, továbbá az adott körülmények között megvan a lehetősége annak is, hogy mindenki utazhasson — akinek van pénze. Nem számítva tehát a hivatalos utakat, gyakorlatilag abban a tekintetben, hogv az emberek messzebb útra mehessenek, hogy külföldi szakmai és általános kulturális szempontból fontos dolgokat megnézhessenek. igenis megvan a lehetőség, még ha nem is korlátlan, de mindenesetre széles körű. Egészen más azonban a helyzet abban a pillanatban, ha arra gondolunk, hogy mi történik azokkal, akik kis településeken, vagy akár nagyobb településeken — de a várostól távol élnek. Mert napjainkat egyre inkább az jellemzi, hogy létezik a „mindennapi bezártság". Az, hogy a vasút olcsó vagy drága, egyfelől költségvetési kérdés. Az, hogy a vasutat mennyire használják — ez részben a vasúttársaság gazdasági problémája. Hasonlóképpen, ha olcsó a benzin, vagy drága a benzin, ez szintén gazdasági kérdés. Viszont, a drága vasút és a drága benzin — most akár magánautóról van szó, akár pedig autóbuszokról — a mindennapban azt jelenti, hogy a nem városokban élők bezártsága egyre fenyegetőbbé válik. S különösképpen vonatkozik ez a falusi értelmiségre, a gyógyszerészre, a pedagógusra, az orvosra stb. A drágább közlekedés persze nem azt jelenti. hogy a pedagógus, aki a legközelebbi várostól száz kilométernyi távolságban él. és csak a városban van koncert, színház, kiállítás stb., egyszer vagy kétszer nem szánhat pénzt arra, hogy elutazzon a városba. De amit az olcsó üzemanyaggal és az olcsó vasúttal évente jó néhányszor megtehetett, most sokkal ritkábban teheti meg. Át kell tehát gondolnunk enn-ak az új bezártságnak minden tényezőjét, belső ellentmondását és problémáját. Mert nyilvánvalóan nehéz egy értelmiségi számára, akinek életszínvonala az utóbbi időben minden bizonnyal süllyedt, és akinek most sokkal többet kell fizetnie egy utazásért, egy külföldi útért. A külföldi utazás azonban egyszer van egy évben, és egyszer elő lehet teremteni takarékosság segítségével a hozzávaló pénzt. De havonta megterhelni a csí-'-ádi költségvetést már nem lehet E

bből következik, hogy most ismét programmá vált: a kultúrát juttassuk el a faluba. Vagy a vidékieket vigyük el a kulturális centrumokba, mégpedig úgy, hogy utazást, múzeumlátogatást, koncertlátogatást szervezünk kedvezményes áron. Ebből azonban az következik, hogy a kulturális tárcának kell ezeknek az utazásoknak a költségeit — legalább is részben — átvállalnia. Nem az autóbuszokat működtető vállalatok, és nem is az utazási irodák feladata. Mindezt a kulturális alapokból kellene finanszírozni. Vagyis, éppen a megváltozott körülmények, éppen a modem viszonyok kényszerítenek rá arra, hogy a kulturális tárcának olyan kiadásai legyenek, amelyekre ezelőtt vagy nem kellett, vagy nem ilyen mértékben kellett gondolnia. És ha éppen közművelődési érdekből nem költünk többet arra. hogy a kultúra iránt fogékony emberek olcsón közlekedhessenek, akkor a bezártságérzésüket növeljük. Véleményem szerint minden eszközt meg kellene napjainkban ragadni ara — az egyes vállalatoknál, téeszeknél stb. —, hogy ilyen lehetőségeket teremtsenek. Ugyanis, ahogyan rosszul éreztük magunkat akkor, amikor az országhatáron belül maradhattunk csupán, hasonlóan kellemetlenül érzi magát az az értelmiségi, és nemcsak az értelmiségi, de mindenki, aki a kultúra iránt érdeklődik, ha egy kis helységbe van bezárva. s csupán annak a légkörét és kulturális lehetőségeit érzékeli, holott tudja: mennyi minden vonzó élmény várja vagy várná... HERMANN ISTVÁN Barcsay Jenő rajzai Ingyen van Népes gyülekezet várt nemrég egy embert. Ügy harangozták be, hogy föntről jön, tehát meg kell hallgatnunk. Népművelők gyülekezete várta az oldalági főnépművelőt. Jött is, de sokat késett. Kérte a bocsánatot, de főember ha lejön, illik tisztelegnie a helybeli igazgatónál, illik megvárnia a kávét, illik elmondania, hogy odafönt is jó idő van, amiként idelent. Kínos protokolláris kötelezettségek ezek, értsük meg. Megértettük, hiszen mi nem kávéval vártuk, és nem is időjárásról faggattuk, nekünk különben is benne van a fizetésünkben a várakozás is. Rokonszenvünk elnyerése érdekében kérte, ülve hadd beszéljen, hiszen alapjában véve egy követ fújunk mi idelent, "és ő odafönt. A' félórát hamar megbocsátottuk neki, de a fönti és lenti viszonylatok emlegetését nem szívesen vettük. Vidéki gőg lenne ez bennünk? Ha aludttej folydogálna az ereinkben, ettől az is fölforrna, és gőzt termelne a fejünkben. Ami ideje még a mentegetőzésen fölül maradt, arra használta főj, hogy legalább tizenöt esztendő összes közhelyét a fejünkre olvasta. Rosszul mondom. nem olvasta, hiszen a közhelyekét kívülről illik tudni. Kezdte avval, hogy dúl a vita, áru-é a kultúra vagy nem áru. Természetesen bebizonyította, hogy ára van. Akik akkor hallgatták, nem estek hasra a nagy fölfedezés előtt. A logikai sor következő stációja az volt. hogy meg kell fizetnünk, ha áru. Hamar összetanakodtunk néhányan, és kiderült, nem nagyon értünk egyet vele. Nem azt kellene megfizetnünk, ami áru, hanem azt, ami érték. Micsoda különbség. Folyékonyan mondta a magáét, szinte ostorozó hangon magyarázta, hogy föl kell adnunk régi teóriáinkat Először találkoztunk, mégis úgy tűnt, ő tudja legjobban. hogy mi bele vagyunk kövesedve régi teóriáinkba, nagy erőfeszítéseket tett tehát kimozdításunkra. Vegyük észre végre — mondá —, hogy az emberek lábukat se mozdítják azért, ami ingyen van. Azt hiszem, ez az elmélet kizárólag a népművelés körében született meg, és ott tartja magát tévhiteink raktárában. Százával soroltuk volna neki a példákat, ha időnk engedte volha. hányan rohamoznak ingyenjegyért. ha valami igazi csemege kínálkozik a kultúra piacán. Mind maradi lenne? Mind elfelejtette volna, hogy más idők járnak? Azt is mondta, olcsó húsnak híg a leve. és ezt is elhittük neki. És ha fölemeljük az árát. más lesz a leve? Besűrűsödik talán? Ha már a húsnál tartunk — nem mondtuk, csak gondoltuk —. ki kéne próbálnunk. Áremelések óta nem törik egymást az emberek a hentes boltja előtt, kiáltsuk ki. hogy fele áron adjuk három órán át a szegedi szalámit! Ha igaz a teóriája, eleven lélek át nem lépné a küszöböt három órán át. És ha ingyen adnák? Hivatali ajándékok, kocsi farába jutott elfekvő kosaracskák mind mennének vissza a föladóhoz, mert aki érti az idők szavát, vagy kifizetné, vagv viszszaküldené. Kevés ilyen esetről beszél a krónika. Ha jól belegondolunk, hálásak lehetünk neki. Fölállította az elméletét, és be is bizonyította. Teljesen ingyen beszélt. jobb sorsra érdemes emberek egymás után álldogáltak föl székeikből, később pedig csoportosan húztak kifelé. De ha százast szedett volna fejenként, a nyakamat rá. akkor se hallgatta volna több. Odakint hangosabb eszmecsere alakult ki. A művelődési házak dolgozói öntötték a példákat. hányszor maradtak benne a slamasztikában. Híres, okos embert. nagynevű együttest is hívtak már nagy pénzekért, és az előadás árát se tudták begyűjteni. Elfásultak az emberek, próféták szavára se bújnának elő. Máskor viszont meglepetések érik őket. mert az első kongatásra ömlik a közönség. és fizet, mint a katonatiszt. Akkor is jönnének, ha ingyenlevesként osztanák, és akkor is jönnek, ha ki kell nyitniuk a bugvellárist. Lehet, hogv más srófra jár rz emberek agya. gondolata és indulata? Bizony, ez is meglehet Előadódik néha. hogv korszerűsíteni akarunk, és régi blöffjeinket újakra szeretnénk cserélni. Még mindig könnyebb, mint körmönfont figyelemmel nyomozni. mire vagyunk kíváncsiak és mire nem. Vigyáznunk kell. mert megint az árok szélén állunk. és könnyen beleeshetünk. Húsz évvel ezelőtt is mondták már. ha csak a kíváncsiságra adunk, rossz útra sodródhatunk. Legalább annyira fontos fölkelteni az érdeklődést hasznos dol' gok iránt, rrtiht kielégíteni azt - • Külön beszélgetésünk avval záródott, hogy megint változott egy kicsit az emberiség. mint ahogy millió évek óta mindig változik, és mi megint későn vesszük észre. Ne menjünk a Tiszának szilaj bánatunkban, nem mi találtuk föl a késést, de ha már észre vettük, akkor figyeljünk is rá. Ha ilyen nagy haranggal beharangozott előadót hirdetnek komoly emberek okulására. vegye a fáradságot, és készüljön föl. Mondja el mindazt, amit egyáltalán tudhat, mondja nyugodtan azt is. amit nem tud egészen biztosan, csak sejt és az se baj. ha néha-néha megáll: ezt én is tudom. Éjfélekig tartó, lélekmelegítő hasznos beszélgetések születnek az ilyen alapállásból, gyönyörűséget hozva előóadónak és meghívottnak egyaránt. Nagy-nagy tudás kell hozzá, és mérhetetlen alázat. Ha akármelyik hiányzik is — a mi esetünkben egyszerre hiányzott a kettő —. tudomásul kell vennünk. ez az előadó, bár fölülről jött. és az igazgató is . fogadta meleg kávéval, langyos beszéddel. azt se érdemelte meg. hogy' ingyen beszélhessen. Pimasz nyíltsággal elkezdtük számolgatni. mennyibe került nekünk, ami ingyen adatott. Valahol mégiscsak kifizették, a vonat árát Is megkapta — most ne vegyük külön tételként az aznapi rendes fizetését, hanem adjuk hozzá nyugodtan —. az igazgató langyos fél óráját is hozzá adhatjuk. és annak a harmincnak az egész délelőttiét, aki az első ötpercben tudta már. hiszen a szakmájához tartozik, hogv az üres beszédnek is híg a leve. Bár ha jól meggondoljuk, ezt az igazságot naoonta föl kell ismernünk. különben megfeledkezünk róla. Attól tartok csak. nagy-nagy elégedettséggel tért vissza fölsőbb állomáshelyére. Igaz. hogy elmentek néhányan előadás közben. de tudhatja, hogy soha rá nem érő emberek, miért éppen magát okolná azért, amiről ő se tehet? Le.het. hogv ma már másik megyébe utazik, ott is fogadja az igazgató, tehát ott is késik. és ott is elmondja hígra sikerült aranymondásait. Természetesen nem irigylem érte. de a lelki nagy nyugalmát szívesen elfogadnám. Pedig neki az is ingyen van. Legföljebb nekünk drága. HORVÁTH DEZSŐ NAGY LÁSZLÖ-ILLUSZTRÁCIÖ ASSZONYOK Kondor Béla művei KATAL»N-OLTAR NÖI FEJ