Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-28 / 74. szám
2 Vasárnap, 1984. március 28. Emlékezés Farkas f ariárra Nemzetiségi fesztiválok Farkas Aladár, a szocia- turális osztálya neveoen kofista képzőművészek cso- szorúzták meg. A tisztelet, portjának tagja, születésé- a kegyelet virágait elhelyeznek 75. évfordulója alkal- ték a Művelődési Minisztémából koszorúzási ünnepsé- rium, a Művészeti Szakget rendeztek kedden, teg- szervezetek Szövetsége; a nap a Mező Imre úti te- Magyar Ellenállók, Antifamető művész parcellájában. Kiszták Szövetsége és a MaA magyar munkásmozga- Syar Képzőművészek Szolom harcosa, a Képzőművé- vétségé képviselői, valamint szeti Szövetség elnökségé- családjának tagjai, tisztelői, nek volt tagja sírját a Ma- volt pályatársai, gyar Szocialista Munkáspárt A megemlékezés az Inter. Központi Bizottsága tudó. nacionálé hangjaival ért vémánvos. közoktatási és kul- get. Áprilisban két jelentős nemzetiségi találkozó színhelye lesz Békéscsaba: másodikán kezdődik az ország német, szlovák, délszláv és román úttörőinek háromnapos fesztiválja, 13-tól 15-ig pedig a rádió nemzetiségi népzenei találkozóját rendezik meg a városban. Mindkettőnek a csabai ifjúsági és úttörőház ad otthont, s mindkettőn fellépnek majd anyaországi együttesek is. II nevelöszülők hivatása A magyarországi gyér- kora anyagi áldozattal, ve*,be valódi árvaság hisz mek- es ifjúságvédelem élő szakemberi felelősségtudat- zömmel — több mint 96 es egeto gondja: a család- tal vállalja a nagyközönség százalékban — élő szülők juk vesztett, állami gondo- az elhagyott, kallódó fiatal- gyerekei kerülnek állami zasoa Kerulo kiskorúak szá- korúak megmentésének, kő- gondozásba. Az anyai a ma nem csökken az évek zösségi emberré nevelésének testvéri a családi szeretet S +sMár é^íZedek^n ÜSyét" kapcsolat mesterségesen is" mérhető az az idő._ anruota * felépíthető, mert a gondoesztendoroi esztendőre 33— A felszabadulás előtti idő- zottak újra otthonra talál 35 ezer állami gondozottról ben az állami gondozott hatnak, ha intézeti közös adnak tajekoztatast a sta- gyerekeknek csak kis töre- ségből családi közösségbe tisztikai adatok. déke, 10—20 százaléka volt kerülnek. Más felmérések arról is intézetlakó. Ma éppen fordí- * tanúskodnak: szinte újrater- tott ez az arány. A felelős A nevelőszülői hivatásra melődik nemzedékről nem- szakemberek korábban meg azonban kevés a vállalko zedekre ez a sors. A félre- úgy vélték, hogy a nevelő- zó. Évről évre kevesebb siklott életű kamaszok tör- szülői hálózatban elhelye- Sok százzal több olyan gye ténetében igen gyakori hát- zett gyerekek sonsának ala- rek el intézetekben akiknek ter a rendezetlen, szethul- kulása kevésbé biztonságos, sorsában ez a lehetőség jelott. felelőtlen család s az mint a korszerű, állami in- lentene szerencsés fordulaa tény. hogy mai állami tézmén.vekben, ahol peda- tot. mint ahány' gyeieknegondozottaink szülei számá- gógiai és pszichológiai isme- ve lesre vállalkozó család ra is ismeretlen volt a szü- retekkel rendelkező nevelők hazasoár jelent ke-rík Mai Cincinnátuszok :ine és visszája Barátom bajban van, ál- tetszhalálra. Aki csak teheti, vezetőknek. matlan éjszakák fogyasztják de a kollektív-o berzenkedik is ellene. Ha bizalmából, hogy aztán a Ha titkos bú nyűvesztené, nias módját nem leli. hobbi- kollektívára lehessen bízni, még érteném, de barátom ból, maradék szabadidejéből hogy szakmailag továbbra is legyintget, komolyabb vészé- elmegy tanítani, víkendház*'- ambicionálják, támaszkodlyek leselkednek rá. Vállalat- kat tervez, vagy barkácsmű- janak képességeire, vigyázzavezetőnek akarják. Illetékes helyt bélel pincéjében. Csak nak rá. Kölcsönösen egyhelyen közölték, tervek van- hogy karban tarthassa „dip- másra. Mert különben csöpnak vele, gondolkodjon raj- lomáját", egyszer már kiküz- pet sem csodálni való, ha ta. számításba vették. Pró- dött-megszerzett szakmai tu- napjainkban nincs túl nagy bálom nyugtatni, ne vegye dását Bizonyos pályákon di- keletje a különböző szintű túlságosan szívére a dolgot, vatba is jöttek az úgyneve- vezetői állásoknak, és értékülönb katasztrófa is sújtot- zedX adminisztrációs vezetői kes szakemberek nemigen ta már nem egy embertársál. állások. Ügyvezető igazgató- tülekszenek oda. Sokan csak Kedvenc történelmi példám- kat neveznek ki, legalább a a nyűgeit látják, értekezlet mai traktálom, a legendás szakmai irányítás javára te- értekezlet hátán, félnek a római földművessel. Cincin- heimentesíteni a tényleges szakmai beszűküléstől, hogy nátusszal. Hadvezérnek szó- szaktekintélyt, kímélni a pa- tudásuk zsákutcába tart azlította a nép. ám csatája vé- piro6munkától azt, kinek ve- után. Vajh. mi adhatna szágeztével visszatért az eke ve a cégének reklámja. Kér- mukra biztató garanciát? szarvához. Vállald csak el des persze, meddig lebet el- Csak nem, ami Cincinnátuszbátran. biztatom, ugyan mit menni egy szakmai vezető rak, hogy visszamebetett az veszíthetsz! Legföljebb nem adminisztratív pótlásában, eke szarvához? Ámbátor Kétség aligha férhet hozzá, meglehet, sokan ennyivel s a legjobb szakemberekből beérnék talan ... 1É a jön be, s ott folytatod, ahol abbahagytad, maradsz üzemmérnöknek. Barátom üveges keil, kellene kikerülniük szemekkel mered rám: „most hülyéskedsz nekem? Nálunk nincs visszaút presztízsveszteség nélkül. Mert ha lemondok, teszem azt önszántamból, magyarázhatom bárkinek, el úgysem hinnék, bukott embernek néznek, vagy baleknek." „rizikai képtelenség" Zúgnak a hirlapkézbesí- A világon általánosságban tők, aláírásokat gyűjtenek, nincs semmi olyan jellemző. ahonnan nem akadnának kivételek, amelyeket szóvá kell beküldik: ők ugyan jól dolSokáig azt hittem, a fele- g(>zaak, ne szabódjak velük, lósség riasztja, a kockazattól Sajnos az előfizetéseket nem tenni, máskülönben hajlamorél. Hisz kétségtelen, az elő- g^e^hetik be fizetésnapok sak leszünk azokvól hinni, léptetéssel járó anyagi lé- táján, a hónap elején, mert hogy általánosak, hiszen — úgymond — azt nem le- nincs köztük jel semmi meg,-. , , ,. . , , , . ,. .. házaspár jelentkezik, loi gondoskodás, az anyai, készítik fel az eletre őket. Nem a szeretet. ^^^^^^^^^•^^^•••tafcBMÉflBÍÉHiMMHH^I^^I Holott, ha a társadalmi lemi gondoskodás ellenőrizgnndoskodás oldaláról vias- hetőbb, biztosabb, faljuk gyermekvédelmünk Az utóbbi évtizedben áz történetét, nyilvánvaló mek- elhagyottság oka mind ke_ sC"gítő száindék a ®JJf ^fjjí; gyerekszeretet hiánya ennek „„_„i i j „n „ a fő oká. Inkább az, hogy Pop ürügyén — a vidékiségről Régen volt már, amikor Csak a zenéje, de a fiegy-egy jó popzenekar a ra- úkról a közvélemény nejongásig megdobogtatta a gyed annyit sem hallott, szívemet. Mégis, az elmúlt mint a Hobóról, az Omegánapokban az Edda Művek ról vagy más pesti zenészeklemezét gvakran tettem fel recorderemre. Régóta ismerői. Pedig rendkívül tehetségesek. A legzseniálisabb rem. a miskolci együttest, együttese az utóbbi évtizedam most a különös érdeklő- nek. Mégis, amíg ismertté dés Riskó Géza Eddáról írt váltak, falakat kellett ledönkönyvének köszönhető. Egy- teniük, pusztán azért, mert kori slapa.itársam — hiszen vidéken élnek. Ha Pestre az újságírást itt, a Tisza költöznek, sima a karrierpartján 'kezdte — kötetéről, jük. Barátom rábeszélésére na kritikát kellene írni. egy Miskolcra költöztem, és megmondatban így summázhat- írtam az Edda-sztorit. Szimpatikus munkásfiúk, akik szólnak zenénám. A pop csak üi-ügy hogy a vidékiségről korélet- százezrekhez rajzot adjon. Amikor leg- jükkel. utóbb Pesten összetalálkoz- — Az Edda oldalvizein tunk, épp ezért mindjárt ar- evezve te is falakba ütközra voltam kíváncsi: fővárosi tél? létedre, miért izgat a vidéki élet? i— D© még mennyibe. Ha nem segít a KISZ Központi — Budapesttől Szeged 160, Bizottságának Ságvári Endre Miskolc 179 kilométer. A távolság ennél mégis sokkal nagyobb. Ehhez a felismeréshez az kellett, hogy 10 évig vidéken éljek, meg Pesten végleg pedjek. Egerben tanultam a főiskolán, ott diplomáztam, majd Szegedre mentem vizikönyvszerkesztŐ6ége, nem tudom megírni a kötetet. — Azt beszélik, a könyv kinyomtatva egy évig poroaztán sodott.,. letele- — Most már a piacon van. — Milyennek látod a magyar könnyűzenei életet? — Olyan, mint a mocsár. labdázni, és megtanultam az nem emeli ki a tehetségeket, újságírást. Bar életem na- Egészen reménytelen a popgyobb részét Pesten löltöt- zenészek helyzete, ha Mistem el, a kétféle látásmód kolcon. vagy Győrben élcsak az utóbbi esztendőben nek. Nemcsak a könyvben, tett kíváncsivá. hanem egy nyilvános tévéAz analízisnél hogy ju- vitában is elmondtam ezt a tották el az Eddáig? — Az Esti Hírlap munkatársaként sporttudósitások mellett elég sok poptémájú cikket is írok. Fővárost újságíróként döbbentem rá. ellen sényezök nincsenek arányban a munkavállalásnak azzal a szabadságával, amivel be- .JPRNL. | WS oszlottként maga is élhet, együgyűnek kell lenni ahhoz, tapasztalások birtokában tekollégáinak többsége él. Fag- bogy ne értse az ember, szi. korántsem a személyre gatni kezdtem, elvégre kitű- nem! A fjZikai képtelenség szóló panaszkodás, mószerohet, „fizikai képtelenség", az különböztető. S ha ez ember érv tehát masszív, igazán ilyesmit szóvá tesz, bizonyos nő szakember hírében áll, a kinevezés nem ejthet csorbát a tekintélyén, ellenkeaz fizikai képtelenség, — vi- lás szándékával. Hanem abban bízva, hogy a jelenséget kedvező változásra befolyánincs igazam, pontosan aggasztja, ez az. amitől fél. A szakmai leépülés réme izgatja, hogy kiszakad a közmeg az éjszakából áll", s a rúg majd labdába Hát? Barátom mond vala ítélik halálra. Vagy ha durván hangzik. fogalmaz hatom finomabban véleményemet. Sok get is szereztem. — Az Edda csak kivétel lenne? — Rendkívül fanatikus az , .. . Edda. Hitt valamiben, és azt j ettagvott f^erek egv vidéki embernek kétszer sikerrel véghez vitte. A • * , , olyan tehetségesnek kell könyvnek talán ez a legfon-| t^ZLtlTfll^l^ tosabb üzenete. Ha a kulturális élet bizonyos területen nem övezi ezt a vállalást sem kellő anyagi, sem valódi erkölcsi megbecsülés. A közvéleményben ma már kevésbé él az a felfogás, hogy a gyerekvállalásnak anyagi haszonszerzés az oka — hiszen tudjuk, még a rendezett anyagi térítés is csekély. Többen — s nem ok nélkül — attól tartanak, hogy a náluk élő gyereket felkeresvén zaklatják őket is a vér szerinti szülők. S ők. noha a gyereket szívesen vállalnák, nem óhajtják a gyereknevelésre alkalmatlan szülők egyikevei sem a kapcsolatot. Köztudott az is. hogy nálunk a nevelőszülői hálózat elöregedett. Főképp olyan idós emberek jelentkeznek ^^ölónalvára" gyerekért, akik saját rnagá- | 1 nvukat igyekeznek ezzel oldani. * Több évi töprengés nyomán fontos határozat született : rendezze jogszabály a nevelőszülők helyzetét. J usson számukra több anyagi, erkölcsi megbecsülés, lehessenek gyereknevelésre alkalmas emberek főhivatásban. munkaviszonyban nevelőszülők. Tgy saját családjukban, saját kisgye. rekeik mellett, anyagiak biztosításával terjeszthetnék ki más gyerekekre is gondoskodó szeretetüket. Példa már született is erre. A fővárosban két család vállalta már az új, teljes értékű hivatást. És tanácskozások, érdeklődő levelek tanúsága szerint a megyeszékhelyek gyermek- és ifjúságvédő intézeteiből is kerülhetnének ilyen formában családokha. főhivatású nevelőszülőkhöz gyerekek. Ez a jogszabály — ha elgondolásból valósággá válik — remélhetően javítja majd a mai arányt: mind több kerülhet i újra családba, és kaphat lágos. Hosszú napok múltá val szót kér a Szegedi Postazőleg. a szakmai ázsiója is igazgatóság igazgatóhelyet- solhatja. Nos. ezúttal is hamegnö. Mire félbeszakított: tese is az „alábbiakról ér- sonló dologról lehet szó. ez tesít. A cikkben leírt ha- mert mitől, mitől nem? nyag, pontatlan munkavégzés — a hirlapkézbesí lés körüla hirlapkézbesitőkre általánossagban nem jellemző. A menyei generálisan megváltoztak. 1. Hétköznapokon is vetlen gyakorlatból. A nap felelős személyének megálla- reggel fél nyolcig (ám inneki is „huszonnégy orabol, pjtása és a megfelelő intéz- kább előbb) ott a sajtó a -...!.„! ii „ . megiétele érdekében postaládákban. így az újság vezetéssel járó seregnyi teen- . . , , . dö _ értekezlet, jelentés, ad- kcrem' hogy konkret adat°minisztráció — elvonja a Kat közölni szakmai önképzéstől, ami Dátum, aláírás." nélkül pedig állva hagyja a puff j^j valóban új-ság. 2. Valami i/.tr rejtélyes bravúr folytán az s-ivesKeajcK. elí-)fizetési díjakat legutóbb már a hónap elején szedték, Mit válaszol- ami így — ezek szerint — tudomány, többet aztán nern hatnék? Hirtelenjében a ta- mégsem „fizikai képtelentabányai orvospör jul ség". eszembe, amivel szemben a mit. Egv vezetőben kicsit szülészek-nőgyógyászok pro- szükségtelen konkrét adat» mindig az alkotó szakembert testálhatnának. miszerint a kat közölni, a megfelelő itvez gondatlanság rajuk általi nosságban nem jellemző, de- is, passzív hát aikkor agyúval lőnénk így ... szakmai verebet, meg egyébként is. Ezért aztán, úgy gondolom. tézkedés tapasztalható marKosz. Csak maradjon i» Nikolényi István A háztartási balesetekről lennie, hogy országosan felfigyeljenek t'á, mintha a főaz embernek hinni kell teküldetésében, I ez sokszorozza városban élne. Könyvem a videkiség bénítólag is hat. alapötlete pedig a következő, Egyik barátommal Hol- hetségében, lóbázáról autóval utaztunk mert csak Pestre. Miskolc előtt bekap- meg erejét, és így talál ar- | csoltam a rádiót, éppen az ra az ösvényre, amelv a kiEdda számait sugározta. Mi- emelkedés országútjához ve- j kor a füstös varoshoz értünk, zet. Könyvemben ezt a gon- j mondom a havernak, nézd dolatot hangsúlyozzák olyan | az intézetből intézetbe való vándorlás helyett. R. N. A nem üzemi balesetek mintegy 40 százalékos a kükutatásának helyzetéről, s lönböző gyógyszerek, vegya megelőzésükkel kapcsola- szerek, az alkohol, a széntos teendőkről tanácskoztak dioxid és az emberi szerve. kedden a Magyar Tudomá- zet számára káros gombák nyos Akadémia munkavé- okozta mérgezések aránya, delmi albizottságának és a Nagy a verekedések az égémegfelélő ' Hazafias Népfront országos sek. a forrázások miatti 1 elnöksége balesetvédelmi sérülések száma, s a balese. társadalmi munkabizottsá- tek 14 százalékánál a régának együttes ülésén az szegség is kimutatható mint MTA székházában. • befolyásoló körülmény. FiAz összes baleseteknek gyelmeztető adat továbbá, mintegy egyharmada az ott. hogy az otthoni balesetek yy u csaknem 8 szazalekat az honokban, a haz icoruu agresszív CSelekmények okoz. munkák, illetve a szabad. „¿fc g sok az oly£m két_ há_ idós tevekenysegek során rom> négy esztendös kis. történik. Míg 1970-ben meg gyermek aki szülei gondatcsak 43 ezer 790, addig te- lainsága, fegyelmezetlensége valv mar 66 ezer 180 ilyen miatt szenved súlyos égési balesetet jegyeztek fel. Fi- sérüléseket, illetve hozzájut gyelmeztető teny, hogy a a számára veszélyes gj'ógy. sérültek mintegy 10 szaza. szerekheZi vegyszerekhez. léka gyermek volt — hangsúlyozta referátumában Bencze Béla egyetemi tanár, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. Harminc mentőállomás nyilvántartásait vizsgálva azt tapasztalták a szakemberek: az otthoni balesetek közt igen magas, ezt a Miskolcot, milyen keveset tudunk erről a helyről, legföljebb annyit, hogy ipari központ, és itt él az Edda. — Az Edda már országosai ismert. emberek is. akik távol áll nak a pop világától, mint a sok évet vidéken élő író. Hernádi Gyula, vagy a híres diósgyőri futballista, _ Salamon József. lUlabi Miklós Üveg — kertészeknek Sikeresnek ígérkező. úi- nyeknek megfelelő méretdonság. kertészeti üveghá- nagyságban, akár hajlítva zak építéséhez használható is. úgv készíti el. hogy a speciális táblaüveg készíté- felhasználók hőszigetelő rését kezdte meg az Üvegipari teaeket is kialakíthassanak ,. , , . , belőlük. Ezzel jelentős mérmi*K0lcl *ya,a A tékben javítható a hajtató. ..Copolit" neven bejegyzett vagy termelő üvegházak lablaüveget a gyár az ige- hőhaszno&itáaanak erteke. A nem. üzemi balesetek megelőzésében csak társa, dalmi összefogással érhetők el jelentősebb eredmények — húzta alá Székely Lajos egyetemi tanár, a Hazafias Népfront balesetvédelmi társadalmi munkabizottságának elnöke. Rámutatott: a HNF felmérései arról tanúskodnak, hogy az emberek jelentős része a háztartásban elszenvedett sérüléseket nem is tekinti balesetnek. Egyelőre gondot okoz, hogv erről nincs egységes adatszolgáltatás holott a precíz nyilvántartás lehetőséget adna a tudomá. nyos következtetések levonására. Hiányzik a mégfelieió jog, sgaóaLyoaaa „Vevőkvagyunk" kiállítás „Vevők vagyunk" című kiállítás nyílt kedde^ Budapesten. az Ipari Reklám- és Propaganda Vállalat •bemutatóházában. A Termeltetők Tanácsának szervezésében 16 iparcikk-kereskedelmi vállalat, a ruházati kereskedelem képviseletében pedig a Ceníriköt mutatja be három napon keresztül azo. kat a — többnyire hiánycikknek számító — termékeket, amelyekre gyártót keres. A legtöbb a hiány vasárukból, csaknem ezerfél e kéziszerszámra, háztartást gépre és eszközre, mezőgazdasági szerárura, épületvasalásra keres gyártókapacitást a kereskedelem. Ugyancsak sok az olyan műszaki áru — háztartási készülék. híradástechnikai késztermék, szerelési anyag, alkatrész —. amelyekből nem tudják kielégíteni az igényeket. ezek ugvanis többnyire importáruként ke. rülnek az üzletekbe. A kiállításon több száz ilven importtermékre próbálnak hazai gyártót keresni. A megnyitót megelőeő sajtótájékoztatón Spilák Ferenc belkereskedelmi miniszterhelyettes elmondotta, hogy az elmúlt évben csaknem 2 milliárd forint értékű átüt szerzett be ilyen módon a kereskedelem, jelentősen csökkentve ezzel a hiánycikkek számat és mennyi-