Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)
1984-03-28 / 74. szám
6 Szerda, 1984. március 28. A 20. fordulóban: Tatabdnya-SZEOL AK „Megkíséreljük a pontszerzést!1 Holnap Fi N-IS '84 Főiskolások stafétáznak Toborzók A SZEOL AK labdarúgószakosztálya önköltséges labdarúgó-tanfolyamot szervez általános iskolás korú fiúknak. Szakképzett edzők irányításával hetente két alkalommal lesznek foglalkozások a Textilművek-pályán. A legtehetségesebbek szeptembertől a kék-feketék utánpótláscsapataiban . folytathatják sportpályafutásukat. A toborzó időpontja és helyszíne: április 3-án, kedden délután 5 órakör a Textilművek pályáján. A SZEOL AK cselgáncsszakosztálya felvételt hirdet a sportághoz kedvet érző 13—14 éves korú fiúknak. Az érdeklődők hétfőn, szerdán és pénteken délután fél 5 órától 6-ig jelentkezhetnek a Madách utcai általános iskola tornatermében. Négy mérkőzés, négy pont — ez a SZEOL AK labdarúgó-csapatának tavaszi mérlege, ami mindenkeppen várakozás feletti teljesítmény. Különösen akkor, ha nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy e pontok gyűjtésekor a bajnokaspiráns Honvédot győzték le Kozmáék nem akármilyen játékkal, és Csepelről is sikerült „elcsípniük" az egyik pontot. Most, hogy már „történelemként" tarthatjuk számon a Rába ETO—Bp. Honvéd találkozó eredményét, még szebbnek és értékesebbnek látszik a kispestiek fölött aratott diadal. Persze, a PMSC elleni itthoni döntetlent sem szabad kudarcként fölfogni, inkább a végelszámolásnál nagy értéket jelenthető fontos pontként érdemes elszámolni. Most azzal az élbolyhoz tartozó Tatabányával találkozik a szegedi csapat, amely az ősszel nem kis szerencsével elvitte mindkét pontot a Vasutas-stadionból. Nagy lehetőséget szalasztott el akRöplabda NB II Változatlanul élen a DÉLÉP SC A röplabda NB II-ben sze- iskolában helyi rangadó lesz, replő szegedi nöi csapatok a DÉLÉP SC az Építők-Sparismét jól szerepeltek. A DÉ- tacust fogadja. LÉP SC közepes színvonalú mérkőzésen szerzett győzelmével őrzi első helyét, míg az Építők'Spartacus — bár az előző mérkőzésén kikapott — harmadik a táblázaton. DÉI,ÉP SC—Kalocsai SE 3:1 (-13. 9, 3. 6). Kalocsa. DÉLÉP SC: BIHARI, Hoszszú, Bárány, MÁRKUS, Krank, NAGYNÉ. Cs.: Böresök, Farkas, Muszták. Edző: Nagy László. Ferroglóbus—Sz. ÉpítőkSpartacus 3:2 (8. -10, -9, 7, 14). Budapest. Sz. Épitők-Spartacus— BIIG 3:0 <11, 14, 10). Szeged. Sz. Építők-Spartacus: Dobos Zs.. Dobos I., Bánfi, Juhász, Bárth, Szarka. Cs.: Bezdán, Horváth, Pácsa. Török. Megbízott edző: Nagyné Tóth Margit. Március 30-án, pénteken délután fél 5 órakor a lila kor a SZEOL AK, hiszen a mérkőzés második félidejében kapujához szegezte ellenfelét. am Kiss hálója azon a délutánon bevehetetlennek bizonyult. Hogy a ma délutáni 90 perc alatt mi történik, nehéz, lenne megjósolni. De vajon mi a véleménye Kaszás Gábornak? — Ujabb nehéz sorozat előtt állunk — Tatabánya, Videoton, DVTK, Rába ETO —, aminek első állomása a mai találkozónk — mondta a vezető edző. — Ezek az öszszecsapások legalább oly nehezek, mint amiken tűi vagyunk, sót! A bányászok csapata egységes, fizikailag masszív társaság, minden csapatrészében található rutinos, sok nagy csatában edződött labdarúgó. Taktikusan játszanak, eredményeik tiszteletet parancsolóak. — Ezek szerint az esélytelen nyugalmával készülhet a csapat... s — Szó sincs erről! Mindenképpen megkíséreljük a pontszerzést, kockázatmentes, szervezett védekezéssel, véleményem szerint, célunk elérhető. No, meg támadóink eredményesebbé válásával mert, ha nem rúgunk gólt, aligha tudjuk kibekkelni a 90 percet. A Csepel és Pécs ellen nagyon gyengén, mondhatom, vérszegényekre jellemző módon futballoztak csatáraink. Azt. hogy valakinek gyengébben megy a játék, megértem, de hogy ne .küzdjön valaki körömszakadtáig, elkerülje a közeiharcokat, senkinek sem tűröm el! Hallottam a „jóindulatú" véleményeket szombaton Deák lecserélésekór, de tessék belegondolni, ugyan miért döntöttem így egyik legképzettebb játékosom esetében? Ha hasonlót tapasztalok, bárkivel megteszem ezt. Amennyiben támadóink most is gyámoltalankodnak, negyedóra elteltével cserélek! Hátráltató, hogy Segesvári még mindig nincs teljesen rendben, ráadásul súlyfeleslege van. Az ő dinamikus játékának hiányát nagyon érzi a csapat. — Szavaiból ítélve változtatni kíván a múlt heti összeállításon ... — Valóban így van, gondolkodom a kezdő tizenegyén. Valószínű, hogy a mérkőzés előtt hirdetek csapatot a Szabó L., Hornyák, Szabó Gy., Kozma, Somogyi, Kutasi. Polyvás, Orosházi, Balázs, Gruborovics, Kovács, Deák, Segesvári, Kun és Balogh alkotta keretből. Gy. E. * Befejeződött a városi úttörőolimpia. A lányoknál az első helyet a Mező 1. ált. isk. csapata — Nagy A., Kovárs K„ Kovács M., Kovács I., Bezdán T., Siinon J„ Csúri M., Harcsás A., KccskCs E., Füredi A.. Varga A., Farkas A.. Aradi K.. Sebők B„ Balázsik K„ testnevelő tanár: Bezdán István — szerezte meg. A további sorrend: 2. Felsővárosi ált. isk., 3. Tarján IV. az. ált. Isk. A fiúknál a tarjani III. sz. Alt. Isk. A csapata — Bozóki A„ IJekanv I., Guglava L„ Hallás G„ Pikó L.f Pálfalvl A„ Kádár /.., rsótl L„ Tari Zs„ Varga A.. Petheő G„ Kratorhwill J., Bodnár Cs., Doboviczki A., testnevelő tanár: Titkos Lajos — végzett az első helyen. A további sorrend: Tarján III. sz. ált. Isk. B csapata, 3. Felsővárosi ált. Isk. A legjobb ütojátékos Kovács Kinga (Mező I. ált. Isk.) és Bozóki Antal (Tarján III.), a legjobb feladó Sebők Bernadett (Mező I.) es Guglava László (Tarján III.) volt. A megyei döntőre április 25én kerül sor a Felsővárosi Iskolában. Megyei II. osztály Mihálytelek a harmadik Haltelepítés A szegedi Ilerman Ottó HE u gyakorlatnak megfelelően március 28-án haltelepítést végez a Fehér-part nevű vizén, amelybe pontyot ós amurt helyez. Az említett naptól április 11-én 24 óráig ezen a területen teljes tilalom lesz, tehát semmilyen halfaj ta nem horgászható! A MOHOSZ Csongrád megyei intéző bizottsága március 29-én és 30-án, a Matyéri evezőspályán halasít. Ezen a vizén tilalom nem lesz, érvényes napijeggyel április 1-től lehet horgászni. Jegyek a szokásos helyeken — az IB-irodában, a Komócsin Z. téri horgászboltban és a Tanácsköztársaság űti Nimród vadász- és horgászboltban — válthatók. A IX. országos ifjúsági horgászvetélkedő selejtezőjét március 31-én, délelőtt 9 órától a Rerrich Béla téri Béke-tanteremben rendezi a Hermán Ottó HE oktatási és Ifjúsági bizottsága. A verseny első fordulójára Amit R horgásznak tudni kell, és n Halbiológia horgászoknak című könyvekből lehet felkészülni. A szellemi vetélkedő és barkácsolás legjobb két-két versenyzője (két korcsoport lesz) jut tovább. Későbbi időpontban a halfogás, a célba dobás és az evezés tudományából kell számot adniuk az ifjú horgászoknak. A labdarúgó megyei II. osztály legutóbbi fordulójában az élen álló csapatok közül a Tápé nyert, a Szőreg Csanyteleken döntetlent ért el, ezzel a volt megyei I. osztályú gárda előnye ismét két pontra nőtt Tápé—Csanádpalota 2-0 (1-0). Tápé, 400 néző. Vezette: Kiss J. A szívósan védekező Csanádpalotánál mindkét félidőben jobbak voltak a hazaiak. Gólszerző: Miklós I., Molnár. Csanytelek—Szőreg 0-0. Csanytelek, 100 néző. Vezette: Barna. A „foggal-körömmel" védekező hazaiak megúszták a találkozót gól nélkül. Igaz, a vendégek csatársora nem is nagyon igyekezett a kapuha találni. Nagymágocs—Pitvaros 2-1 (2-0). Pitvaros, 250 néző. Vezette: Kormányos. A • vendégek jobb helyzetkihasználása döntötte el a két pont sorsát Góllövő: Szőke F. (2), ill. Kovács. Mihály telek—Kiszombor 2-1 (2-0). Kiszombor, 150 néző. Vezette: Vezér. Mindkét csapat igyekezett kihasználni a szél támogatását, ez Mihályteleknek sikerült jobhan. Góllövő: Simon (2), ill. Becsei. Székkutas—Zákányszék 4-0 (1-0). Székkutas, 100 néző. Vezette: Bodor. Az első játékrész kiegyenlített küzdelme után a hazai csapat rákapcsolt, s megérdemelten győzött. Góllövők: Kiss (2), Kenéz, Ludányi. Ásotthalom—Algyő 2-0 (1-0). Algyő, 100 néző. Vezette: Bába. A hazaiak kihagyták, míg a vendégek értékesítették a büntetőt. Földeák—Apátfalva 2-0 (1-0). Földeák, 200 néző. Vezette: Grünwald. Végig egy kapura játszott a hazai gárda. Góllövők: Vass T., Kar6a i. A Röszke—Ambrózfalva találkozót későbbi időpontra halasztották. A bajnokság állása: 1. Tápé 2. Szoreg 3. Mihályt. 4. Mörah. 5. Nagym. 6. Apátf. 7. Asotth. 8. Csanádp. 9. Pitvaros 10. Székkutas 19 14 19 12 20 41 19 10 20 20 19 20 20 20 6 10 8 5 11. Zákányszék 20 12. Röszke 13. Kiszombor 14. Csanyt. 15. Földeák 16. Ambrózf. 17. Algyő 2 59-15 31 2 36-16 29 5 51-29 26 3 42-22 26 5 35-25 23 6 39-35 22 6 39-36 22 4 28-28- 22 7 36-40 21 7 35-40 20 4 9 30-31 18 3 9 36-43 17 3 11 35-58 15 3 12 22-42 13 3 13 24-41 11 2 13 23-42 10 4 14 21-48 8 RÉSZÉRE AJÁNLJUK AZ ORSZÁGOS HÁLÓZATON belül MEGYESZÉKHELYEKEN urtékesites • Állóeszköz nyilvántartás • Számítógépes termelesterve és irányitás • R-20, R-35, TAP-34 • Távadatfeldolgozás • Gép bérbeadás • Személyi számítógépre SOFTWARE termék előállítás KSH SZÁMÍTÁSTECHNIKAI és ÜGYVITELSZERVEZŐ V. SZEGEDI SZÁMÍTÓKÖZPONTJA SZEGED JOBBFASOR 8-10 telez. 62- 311 Az idei forradalmi ifjúsági napok keretében a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola és a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem főiskolai kara ismét megrendezi a FIN-IS '84 elnevezésű futóversenyt. E versenges célja, amint azt a szegediek megfogalmazták, nem csak a hagyományteremtés, amely évről évre nagy erőpróba elé állítja az intézmények hallgatóit, hanem szolgálják általa a tömegsport ügyét, erősítik a két iskola testvérkapcsolatát. A verseny szabályai 6zerint, holnap, csütörtökön a Rádió Kossuth adóján reggel 7 és fél 8 óra között megadott jelre indulnak a csapatok első versenyzői a Szeged—Baja—Mohács—Pécs, illetve a Pécs—Mohács—Baja—Szeged útvonalon. Mindkét csapat 40 tagú (13 lány es 27 fiú), a hallgatók stafétában, szabályos időközönként váltják egymást. A főiskolások futóversenyéhez kapcsolódik a szegedi Felszabadulási Hálastaféta. amelyet a KISZ Szeged városi bizottsága rendez a város fiatalságának. Holnap, csütörtökön este fé 7-kor a Tisza-pariról a Széchenyi térig futnak a szegediek. Futó-kocogó nap A városi sportfelügyelőség március 29-én. csütörtökön délután 2 órától futó-kocogó napot rendez az újszegedi ligetben. A Munkaügyi Információs és Szolgáltató Iroda (Szeged. Széchenvl tér 11. 6720. Pf.: 172. Tel.: 23-111/203) a munkáltatók megbízása alapján az alábbi munkalehetőségeket hirdeti meg. A munkakörökről az iroda bővebb felvilágosítást nyújt hétfőn, kedden és csütörtökön 8— 16.30, szerdán 8—18 óráig. FELSÖFOKÜ végzettséget igénylő munkakörök: Elemző közgazda»/ KSZV Szegedi Kenderfonógyár Forgalmi osztályvezető-helyettes Szegedi Közlekedési Vállalat Munkaerő- és bérgazdálkodási csoportvezető Postaigazgatóság, Szeged Számítástechnikai programozó Postalgazgatosag, Szeged Számítástechnikai szervező Postaigazgatóság, Szeged KÖZÉPFOKÜ végzettséget vagy SZAKKÉPZETTSÉGÉT igénylő munkakörök: Akkumulátorkezeló MAV Szentesi Építést Főnökség Gépállomasa, Szeged-Rokus Szegedi Közlekedési Vállalat Anyagkönyvelő Nívó Falpari Szövetkezet Asztalos DÉLÉP Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Autóbuszvezető Szegedi Közlekedési Vállalat Autószerelő Belkereskedelmi Szállítási Villalat DÉLÉP MKM Szegedi Kábelgyár Autóvillamossági szerelő Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegység Ács-állványozó DÉLÉP Bádogos Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Belső ellenőr Ingatlankezelő Vállalat Bérletpénztáros Szegedi Közlekedési Vállalat Elektroműszerész KSZV Szegedi Kenderfonógyár Szegedi Közlekedési Vállalat Erősáramú technikus Ingatlankezelő Vállalat Esztergályos MAV Szentesi Építési Főnökség Gépállomása. Szeged-Rókus Építész műszaki ellenőr Ingatlankezelő Vállalat Építésztechnikus Ingatlankezelő Vállalat Épületasztalos Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Fémfestő Ikarus szegedi gyára Forgalmi oktatótiszt Szegedi Közlekedési Vállalat , Gépíró Szegedi Ruhagyár Gépjármüszerelő Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegység Gépkönyvelő Dél-alt'rildi Pinoegazdaáág Járművillamossági szerelő Szegedi Köziekedesl Vállalat Karosszérialakatos Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegység Kazánfűtő Szegedi Tejüzem Kontírozó könyvelő Dél-alföldi Pincegazdaság Könyvelő Hódgép szegedi gyáregysége Könnyűgépkezelő MAV Szentesi Építési Főnökség Gépállomása, Szeged-Rókus Központifütés-, csőszerelő DÉLÉP Közúti-vasúti tarifőr Szegedi Konzervgyár Kőműves MAV Szentesi Építési Főnökség Gépállomasa, Szeged-Rókus Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Szegedi Tejüzem Laboráns KSZV üjszegedi Szövőgyára Szegedi Tejüzem Lakatos DÉLÉP Hódgép szegedi gyáregysége Oroszlányi Szénbányák Szegedi Konzervgyár Szegedi Köziekedesl Vállalat Szegedi Tejüzem Leíró könyvelő Szegedi Állami Gazdaság Mezőgazdasági gépszerelő MAV Szentesi Epitéa Főnökség Gépállomása. Szeged-Rókus Mozdonyvezető gyakornok MAV Körzeti Ü zemf önöksé g Műszaki átvevő meos Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Nehézgépkezelő MAV Szentesi Építési Főnökség Gépállomása, Szeged-Rókus Normás (nyugdíjas is megfelel) Fémtex Ipari Szövetkezet Pénztáros Ingatlankezelő Vállalat Rendész Ingatlankezelő Vállalat Szerkezetlakatos Szegedi Magas- és Mélyépítőipari Vállalat Szerszámkészítő Fémtex Ipari Szövetkezet Targoncavezető Hódgép szegedi gyáregysége Tehergépjármű-vezető Dél-alföldi Pincegazdaság Tetőfedő Szegcdi Magas- és Mélyépítőipari Val.lalat Üzemgazdász Szegedi Állami Gazdaság Vas-anyag raktáros Hódgép szegedi gyáregysége Villanyszerelő DELÉP Ikarus szegedi gyára KSZV Szegedi Kenderfonógyér oroszlányi Szénbányák Szegedi Konzervgyár szegedi Közlekedési vállalat Vízvezeték-szerelő DÉLÉP SZAKKÉPZETTSÉGET NEM IGÉNYLŐ munkakörök: Aiitóbusztakarító Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegység Arukihordó Szegedi Tejüzeim Darableszedö Szegedi Textilművek Gépjárműkisérő Szegedi Textlliműveik Gumijavító munkás Volán 10. sz. Vállalat miiszaki üzemegység Hütórakodó Szegedi Tejüzem Irezögép-kezeíő Szegedi Textilművek Jegyvizsgáló MAV Körzeti Üzemfőnökség Kocsirendező „ MAV Körzeti Üzemfőnökség Konyhai segéderő Szegedi Textilművek Konzervipari munkás Szegedi Konzervgyár Kőműves segédmunkás Szegedi Textilművek Pályatakarító Szegedi Közlekedési Vállalat Raktáros Szegedi Textilművek Segédanyag-raktár! kiadó Szegedi Textilművek Segédfűtő Szegedi Tejüzem Sertésgondozó Szegedi Konzervgyár Szállító bányacsiUés Oroszlányt Szénbanyák Szállító csillés Oroszlányi Szénbányák Szervizmunkás Belkereskedelmi Szállítási Vállalat Volán 10. sz. Vállalat műszaki üzemegyséig Takarító szegedi Közlekedési Vállalat Szegedi Textilművek Taurus Gumigyár, Szeged Takarmányos (etető tehenész) Szegedi Állami Gazdaság Tehenész Szegedi Állami Gazdaság Udvaros Szegedi Közlekedési Vállalat Váltókezelő MAV Körzeti Uzemfőnökaég Villamoskocsi-vezető (tanfolyami képzés indul) Szegedi Közlekedési Vállalat Betanított munka KSZV Szegedi Kenderfonógyár KSZV üjszegedi Szövőgyár MAV Köraeti Üzemfönökség MAV Szentesi Építési Főnökség Gépállomása. Szeged-Rókus MKM Szegedi Kábelgyár Segédmunka Belkereskedelmi Szállítási Vállalat DELJSF Hódgép szegedi gyáregysége MAV Körzeti Üzem főnökség MKM Szegedi Kábelgyár t