Délmagyarország, 1984. március (74. évfolyam, 51-77. szám)

1984-03-28 / 74. szám

4 Szerda, 1984. március 28: A magnószalag karrierje CMyan korban élünk, ami­kor a műszaki-tudományos haladós egy-egy nagyszerű alkotásának mindinkább ha­szonélvezőivé válunk, éle­tűnket, szórakozásunkat szol­gálva. Persze, máskor árny- a króm-dioxidos oldalait, vadhajtásait is, ha amelyek a hangminőséget eredményrőTnAhallanánk. A olyan emberek kezebe keru - jobban megőrzik, es hűbben műszaki-tudományos haladás tudnunk visel- adjak vissza. Ismertek olyan hihetetlenül felgyorsult- új magnószalagok is, amelyek tudományágak, új iparágak, vetekedhetnek a hanglemez- üj technológiák születnek, felvételek hanghatasaival. Mindezek mögött valahol az Most az a feladat, hogy a általános emberi-társadalmi elve. Az alapelv ma Is ma mór hálózati és telepes ugyanaz, hogy a vékony mű- üzemelésre egyaránt alkal" anyagszalagot olyan mágne- masak, és a meghajtóme­ses bevonattal látják el, chanizmusok is állandóan amely rögzíti a különböző tökéletesednek, hangokat. Ma már ismertek Alig múlik el nap hogy szalagok, valami nagyszerű technikai nek, el kell itiink. valahonnan a f£ hangminőséget tovább javít- igény alk Ezért is érdemes a sak, esetleg a lezersugar se- technikatörténeti események Az utóbbi ötven esztendő­ben mind több híradástech­nikai alkotás született meg, amelyek nograftól indultak, és Smith, Poulsen munkásságán ke­resztül eljutottak a magne­tofonig. Igaz, hogy Poulsen múlt századbeli találmánya feledésbe merült, és csak az giteégevel készült felvételek felelevenítése, meg azért is, mert csak a műszaki-tudo­mányos haladás oldhatja útján. És a magnószalag szülte a videokazettát, amellyel ké­pet is fel lehet venni szalag­erősitőcső bevezetésével, 1930 ra, és ebben a kérdésben is iáján került sor a magneto- a BASF-cég jeleskedett meg az emberiség globális problémáit. Bátyai Jenő Amalorfilmesek seregszemléje Április első hetében ren­dezik meg Nyíregyházán az országos amatőrfilm-feszti­vált, amelyen a szegedi filmszemlén, illetve szak­mai előzsürizésen megmé­retett alkotásaikkal népes szegedi mezőny szerepel. A napokban rendezett előzsű­rizés után bejutott az or­szágos döntőbe Brazil Tóth István Nem tudom, mond­jam-e? és Kel6ch János Minden cseppje kincs című filmje. A szegedieket kép­viseli Vági László, a Cir­kusz, valamint az Utolsó ítélet, Hencz Alajos a Tör­vény és - "-'aígazdák cí­mű filmjével. foneljárós újraébresztesé­ne. Aztán a magnetofonhoz szükséges szalagot, a vaspor­A magnószalagot aztán ha­mar felfedezte a szórakozta­tóipar is, és busás hasznot ral bevont műanyagot kel- t',,% . feivéteiek lett feltalálni, és ez éppen A2 , IA^SÍM; amelyek a legkulonbozobb ötven éve, 1934 márciusában Ckat — —rögzítenek. ének-, zene- és előadói mű­Napjainkban azonban ezek a „bűvöse-szalagok Inkább üresen kelendők, mert mind a magnó-, mind a videoka­cég, a BASF, a badeni Ani­lin- és Szódagyár bocsátotta ki, szinte egy időben a mai értelemben vett magnetofon­készülékkel, amelyet ugyan­csak egy híres német cég, az zettákra a vevő akar a maga ABG kezdett gyártani. választotta műsorból vagy tekercsekre eseményről felvételt készíte­ni, amit aztán a maga szóra­koztatására bármikor lejátsz­Ekkor még gyártották és tárolták a magnószalagokat. Viszont új, nagy változást jelentett a kazetta feltalálása, majd In­nen született meg a videoka­zetta és a komputer magnó­szalagja. Tehát e területen Is szin­te mindent az utóbbi ötven esztendőnek köszönhetünk, es azóta sem sokat változott a magnószalagok gyártási hat. (Így aztán már új szer­zói jogi kérdések is felvetőd­nek.) A magnószalag a magneto­fonok modernizálásához ve­zetett. A kazetták kényelme­sebben kezelhetők, mint a klasszikus orsók. A szalag is keskenyebb, 3.81 mm széles, és ezzel az egész magnetofon is kisebb lett. A készülékek | listavetélkedő Bélyeggyűjtőknek 1984. MÁRCIUS 28., SZERDA — NÉVNAP: GEDEON A Nap kel 6 óra 31 perikor, és nyugszik 19 óra 9 pertkor. A Hold kel 4 óra 27 perckor, és nyugszik 13 óra 51 perckor. V'ZAI.LAS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz 28 cm (apadó). Területi ifjúsági filatelista­vetélkedőt rendeznek Szege­den Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék ifjú bé­lyeggyűjtői részére. Az úttö­melyet Nagykanizsán rendez­nek április 2—10. között a 22. országos ifjúsági bélyeg­kiállítás alkalmából. Itt em­iitjük meg, hogy a kiállítás­ra korosztályban első helyen ra április 2-án 4 + 2, Ft-os végzett a Szegedi Balázs Bé- ifjúsági bélyeg jelenik meg, la Üttörőház Hansel Miklós, melynek felára az ifjúsági Horváth Ferenc, Körffy Edi- bélyeggyűjtést hivatott tá­na összetételű csapata (szak- mogatni. A rendezvények so­körvezető: Alaxai István). A rában alkalmi postahivatal középiskolások versenyét a működik a kiállítás színhe­békéscsabai ifjúsági ház bé- lyén, valamint Budapest— lyeggyűjtő körének Dinnyés Nagykanizsa között mozgó­János, Gálik Zoltán, Panyik posta és Nagykanizsa—Kő­László összeállítású csapata szeg között alkalmi lovas­nyerte (szakkörvezető: Zsi- posta közlekedik, linszky Ádám). A két első * helyen végzett csapat, vala- Szeged felszabadulásának mint az úttörő korosztályban 40. évfordulója alkalmából a elért második helyezést szegedi bélyeggyűjtők nagy­nyert nagybánhegyesi általá- szabású kiállítást rendeznek nos iskola csapata bejutott a ez év októberében odesszai VII. országos ifjúsági filate- gyűjtők részvételével. döntőjébe, Deák Endre Szerzőtársunk a pszichológus Kudarcok az iskolában A kudarcok éppúgy vele­járói eletünknek, mint a si­kerek. Elkísérnek bennün­ket. s velünk vannak már szinte a sr.ületesünk pillana­tában. jóllehet, akikor még csak ösztöneink kielégitet­lensége okán érezzük ezeket. A megélt kudarcok az ér­tehmtnk fejlődésével válnak igazi, lélekkeeeritó sikerte­lenségekké. Elsőül valójá­ban az iskolás évek alatt ta­lálkozunk komolyan velük. A kudarc — hétköznapi értelemben — valamely terv, szándék meghiúsulása. A pedagógiai-pszichológiai „szó­tár* szerint pedig jelentős elmaradást jelent a hagyo­mányos elvárásokhoz képest. Milyenek, illetve milyen­nek kellene lenniük ezeknek a hagyományos elvárások­nak az iskoláskorban ahhoz, hogy a gyerek számára ne legyenek kudarcforrások, kérdeztük dr. Kiss Ferenc pedagógiai szakpszicholó­gust. a Pedagógiai Intézet nevelési tanácsadójának osz­tályvezetőjét. — Az iskolai kudarcok szempontjából mindenek­előtt az a fontos, hogy az elvárásokat érthetően köz­vetítsük a gyerekek számá­ra. Egyértelművé ketl tenni: a mit kell tudnod, a milyen magatartást várok el tőled, a hogyan kell viselkedned, és a milyenné kell válnod? Az igények, illetve az elvá­rások. sajnos, a statisztikai átlagot veszik alapul, s nem azt a tényt tekintik mérv­adónak, miszerint minden egyes gyerek önálló, megis­mételhetetlen egyéniség, aki­hez külön, személyre szólóan kellene igazítani az iskolai követelményeket Ebből adó­dik, aki az átlagtól akár rossz, akár jó irányba eltér, arra azonnal rásütik a bé­lyeget: kilóg a sorból, azaz nem felel meg a hagyomá­nyos elvárásoknak. Nem kis problémát jelent az sem a gyerek számára, ha az isko­la es a család igényei kü­lönbözőek. Ez az eltérés pe­dig igen gyakori manujtoas. s nem kevés kudarc születik ebből. — Egyes vélemények sze­rint a mai gyerekeket sok­kal több kudarc éri az isko­lában, mint a korábbi nem­zedékek tanulóit. — Nem mondhatom, hogy a ma iskolájában több ku­darcélménnyel kellene meg­küzdenie a gyerekeknek, mint korábban. A látszat persze azt mutatja, a mai tanulóknak több sikertelen­séget kéli elviselniük. Az ellentmondás a mai kor pe­dagógiai magatartásában ke­resendő, amely jellemző szü­lőre, tanárra egyaránt, s amelynek hibája, hogy nem tanítja meg a gyerekeket a kudarcok, a sikertelenségek lelki feldolgozására, elvise­lésére. Sem a pedagógusok, sem a szülők nem alakítják ki a fiatalokban azt az ön­fegyelmet, illetve önszabá­lyozást, amelynek segítségé­vel a gyerek az érthetően közvetített igényekhez ön­állóan képes alkalmazkodni. Régen a mainál kegyetle­nebb igényeket sokkal ke­ményebb fegyelemmel köve­telte meg a pedagógus is, a szülő is. Mára ez a kemény szigor eltűnt az iskola és az otthon oktató-nevelő mód­szereiből. Ez nem baj. De a szigor helyett nem adtunk más. hatásos pedagógiai módszert, amely segítene az előbb említett önszabályo­zás, önnevelés kialakításá­ban. — Es miben látja okát e pedagógiai hiányosságnak? — Köztudomású, a gyere­kek sokan vannak az iskolá­ban (vagy kevés az iskola), a magas osztálylétszám ele­ve lehetetlenné teszi a pe­dagógus számára, hogy meg­könnyítse a gyerek egyéni alkalmazkodását, illetve egyénenként megelőzze, el­hárítsa a gyereket fenyegető kudarcokat A másik ok: nem ismerjük eléggé a gye­i-ekeket. A/az. nem tudjuk milyenek ők, mire képesek, mekkora sikertelenséget bír­nak meg egészségesén elvi­selni. A szülőnek minderre „nincs ideje". — Melyek a tipikus isko­lai kudarchelyzetek? — Az egyik csoport: a ta­nulási nehézségek, sikerte­lenségek, amelyek adódnak abból, hogy a gyerek nem érti az anyagot, rendszerint azért, mert nem figyel, il­letve, mert nem tud figyel­ni. A másik gond akkor je­lentkezik, amikor a gyerek tanulmányi eredménye alat­ta marad az elvártnak. Si­kertelenség forrása továbbá maga a tantárgy Ezek az úgynevezett „utált", nehéz tantárgyak, amelyeket a gyerek meggyűlöl, vagy amelyeket nehezebben tud tanulni egyes képességek hiányában. A másik cso­port: a magatartásból eredő Kudarcok akkor érik a gyer­meket, ha nem találja he­lyét a közösségben, vagy azért, mert nem úgy fogad­ják, értékelik, ahogyan ő szeretné. E számára előny­telen helyzeten úgy próbál változtatni, hogy vagy ag­resszívan harcol a közösség ellen, vagy bohóckodással, netán szánalmat keltő visz­szahúzódással igyekszik fel­hívni magára a figyelmet Tipikus iskolai kudarc az a nem ritka „jelenség", amikor a gyereket valamilyen tiszt­séggel bízzák meg, majd ké­sőbb — a pedagógus belát­ván, hogy a tanuló nem al­kalmas erre — hirtelen visz­szavonja megbízását — Az iskola funkciója a szelekció, vagyis a tanulók minősítése, értékelése és ki­választása. A gyerekek emi­att állandó versenyben áll­nak egymással. A verseny azonban nem mindig egész­séges. — A verseny, mint sport­szerű vetélkedő ősidőktől je­lentős módszere a pedagó­giának. Lényege: a rendsze­res „edzések" után lezajló pontosan szabályozott „mér­kőzés". Manapság ez gyak­ran versengéssé fajul, ahol elmaradnak az „edzések", sportszerűtlen a légkör, és csak az eredmény a fontos. Egyetlen példát mondok, s mindenki számára érthetővé le6z a mai kor egészségte­len iskolai versengése; a fel­vételi vizsgák mai rendszere. A pedagógusok jó szándék­kal próbálták es próbálják csökkenteni a versengésből adódó kudarcokat, akkor, amikor már az alsó tago­zatban — az új tantárgyak­nál — elhagyták az osztá­lyozást. De e módszerre], sajnos, az egyéb értékelés­sel, illetve jutalmazással lét­rehozott hajszát mégsem tudták kizárni. Persze tar­tósabb lenne a kudarcok el­hárítása helyett inkább meg­tanítani a mai gyei-ekeket elviselni tudni az őket ért kisebb-nagyobb sikertelen­segeket. — Mif tehet a szülő e ku­darctűrő kepesseg javítása érdekében? — Fokozottabb figyelem­mel kell kísérnie gyermeke fejlődését, s ez esetben biz+ tos észreveszi az őt ért ku­darcokat, elviselésük miként­jét, és könnyebben tud se­gíteni beletörődni. Ezzel el­lentétben a mai gyakorlat, sajnos, a gyerek kudarcél­ményét büntetéssel, leszidás­sal vagyis újabb kudarccal tetézi. Kísérletek bizonyítják, hogy a harmonikus érzelmi lég­körben lényegesen fokozódik a tűrőképesség, míg ennek hiányában sokkal kisebb. Pszichológiai alaptétel az is, hogy a közösségi emberré válás — a szocializáció — folyamatában nagy szerepet játszik a lemondás, a má­sik érdekének elfogadása. Ez erősíti a személyiséget, a későbbi kudarcok zökkenő­mentes elviselésében. E „té­tellel'' ellentétben a mai szülők többsége — saját nyugalma érdekében — in­kább azonnal kielégíti gyer­meke igényét, követelését, s mintegy megfosztja ót a „mo6t nem kapod meg" ku­darcának — ez esetben — igenis hasznos élményétől, így a gyerek sem a lemon­dást, sem az önuralmat nem tanulja meg. Pedagógusoknak pedig az átlaghoz igazodó követelmé­nyeket bátrabban kellene differenciálniuk, az egyén­hez jobban közelíteniük. Sokkal több bizalmat, türel­met kellene a lassúbb tem­póval haladó, vagy a kicsit elmaradott tanulóknak ad­niuk. így ők is megláthat­nák a holnap örömeit. Kalocsai Katalin SZAZ ÉVE született Burghardt Rezső (1804— 1933) Munkácsy-díjas festőmű­vész. érdemes művész, a Képző­művészeti Főiskola tanára. 1938­tó! a miskolci művésztelepet ve­zette megszűnéséig. Portrékat, intim hangulatú ak «kompozíció­kat, valamint a természet gaz­dasagát tükröző ízes csendélete­ket és tájképeket, továbbá kül­földi utazásainak friss benvo­mésait rögzítő varosképeket tes­ten. HETVENÖT ÉVES Faesinay Laszlo (sz. 190«) Kos­suth-díjas geofizikus. 195« es 1962 között Kínában folytatott geofizikai kutatásokat. HETVENÉVES Osz-trovszkt György (sz. 1914) vegyészmérnök. akadémikus, számos tudományos és gazda­ságpolitikai vezetőhely visejóje (tervhivatal, műszaki fejlesztési bizottság, atomenergia-bizottság stb.) ZENÉS SZÍNHÁZ Este 7 órakor: Mária főhad­nagy — Bartók Béla—Vaszy Viktor-bérlét. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 1» óra­kor: Kínos, ami nincs (színes, m. b. olasz, III. helyárral), fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Tragikus latrán dúlás (színes ro­mán). Fáklya: háromnegyed 3 óra­kor: A vad hattyúk (színes, m. b. japán rajzr-mesefilm), ne­gyed 6 és fél 8 órakor: Kincs, ami nincs (színes, m. b. olasz, Hl. helyárral). Filmléka (MTESZ-székház, Kí­gyó u. 4.): Hulot úr közlekedik (színes francia, este 8 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) es­te 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÖGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden a n. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) ve­szi fel, sebészeti felvételi ügye­letet az I. sz. Sebészeti Klinika, urológiai felvételi Ugyeletet a II. Kórház (Tolbuhln sgt. 57.) tart. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. szám alatti körzeti gyer­mekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 .órától reggel 7 óráig a felnőtt lakosság részére: Sze­ged. Hunyadi János sgt. 1. sz. alatt- Telefon : 10-100. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap este 10 órától reg­gel 6 óráig, szombaton reggel I 7-től hétfő reggel 7 óráig: Szeged, \ Zöld Sándor u. 1—3 Tel.: 14-420. S. O. S. l.ELKISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap ew 7-től reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. maa BUDAPEST 1. 8.00: Tv-torna — (lem.) 8.06: Iskolá-tv 10.06: Delta — (Isim.) 10.35: A kis Fadette — francia tv-film — (lsm.) 12.05: Képújság 15.00: Iskola-tv 16.50: Hirek 16.55: Hajdani mesterek: Hrisztofor Zsefarevlcs — Jugoszláv rövidfilm 17.20: Pulzus 18.10: Képújság 18.15: ..Hittünk a magunk igazában — dok.-fllm­sorozat — 4. 19.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 19.30: Tv-hiradó 20.00: Kék fény 21.15: Sanzonpódium 21.45: A hazai agykutatás műhelyeiből 22.25: Tv-hiradó 3. BUDAPEST 2. 17.40: Képújság 17.45: Szókimondó — fisra) 18.25: Szülők iskolája — 10. — (lsm.) 18.55: Verdi: Don Cartos A II. szünetben kb. 21.15: Tv-hfradó 2. 23.00: Képújság BELGRÁD 1. t7.»0: Magyar nyelvű' tv-napló 17.30: Videooldalak 17.40: Hírek 17.45: A fehér kő — tv-soroz»rt gyerekeknek 18.15: Tv-naptár 18.45: Népi muzsdka 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.00: Semmi szent — amerikai filim 21.15: Mozgóképek 22.00: Tv-napló BELGRÁD 2. 18.15: Művelődés 18.4.1: Szerdai kórkép 19.30: Tv-napló 20.00: Szórakoztató műsor 21.05: Zágrábi körkép 21.20: Zenei események CJVIDÉK 17.00: Tv-hírado magyarul és szerb-horvátul 17.45: Gyerekeknek. 18.15: Bástya 18.46: Kivánsághangversenv 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó magxanl 36.00: Belpolitika 21.00: Arcképcsarnok 21.30: Tv-hiradó szerb­horvátul CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.06: Tv-torna — (ism.) 8.10: Iskola-tv 10.00: Ünneplés — amerikai film — (ism.) 12.06: Képújság EHEiI 8.27: .8.56 : 9.42: 10.05: 10.35: 10.50: 11.06 14.30: 12.45: 13.06: 13.35: 14.29: 15.06: 15.28: 16.08: 16.13: 16.30: ¡7.05: 17.30: 19.13: 19.51: 21.01: 22.20: 22.30: 22.55: 23.10: 00.10: 8.06 8.20 8.35 9.30 10.00 11.35 12.05 12.35 13.30 14.00 14.15 14.35 IS.10 16.00 16.40 17.09 18.05 18.35 19.03 19.50 20.35 20.45 21.2« 22.10 23.20 9.00 10.06 10.40 11.05 11.25 11.33 13.07 14.17 17.00 17.30 18.30 19.05 19.40 3C.00; 20.50 20.05 21.10 21.50 32.24 22.54 KOSSUTH VndgabLak Nótacsokor Kis magyar néprajz Diákfélora Válaszolunk hallgatóinknak Magyar énekkarok madrigálfelvéteieiből : Ar Bartók vonoenegyes felvételeiből Ki nyer nul Vendég-Látó : Operaslágerek Dzsesszmelódiák Miska bácsi levelesládája Külföldről érkezett MII 10-14 Különkiadás Kritikusok fóruma A sárga Rolls-Royce Részletek Ortolani filmzenéjéből Társadalom és tskota Versenytársaik lesznek? Hallgassuk együtt Zinka Mtlanov operaáriákat énekel Szigetek könyve Örökzöld dallamok Tiz perc külpolitika Mozart G-dúr hegedűverseny Egyetemi reformok Európában Walter Giesektitg zongorázik Mnlek Miklós táncdalaiból PETŐFI Koltay Valéria éá Kishegyi Árpád operettkettősőket éneke! Tíz perc külpolitika" Idősebbek hulláimhosszán A 04 . 05 . 07 Jelenti Zenedélelőtt A Szabó család Berki László népá zenekara Játszik — (sz.) Tánczenei koktél — (az.) Labirintus — (sz.) Zenés délután — Rozsos István énekel f (sz.) Népi hangszeres muzsika — (sz.) Szimfonikus táncok — (sz.) Fiataloknak: — (sz.) Mindenki iskolája A Kaposvári Koncert­fúvószenekar játszik — (sz.) Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről Klasszikus operettekből Zenei Tükör Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről Újdonságainkból — (az.) Tükörképek Népdalok Nemzedékek Városokról — dalban A tegnap slágereiből J. MŰSOR : Fiatal zeneszerzők a szocialista országokba« — (sz.) Renato Bruson Dnlzettt-áriákat énekel — (sz.) Népi magyar táncmuzsika — (sz.) Bioritmus Kórusmuzsika — (sz > Ü1 lem «veinkből — (sz.) Romantikus kamara­zene — (sz.) Debussy: Relléas és Mélisande — "'felvonásos opera — <sr i Iskolarádió ' A rocktörténet nagy előadói - (sz.) Sy A Magyar Rádió szlovák n yelvű nemzetiségi műsora Szabálytalan portré Matuz Istvánról — n/1 A Deller énekegyüttes Byrd-motettákat énekel — (sz.) A Suisse Romar.de zenekar hangversenye — (s- ) Közben: Kb. Külföldi tudósoké a sző Vers A hangverseny­közvetítés folytatása Kb. Míke Nock dzsessz­kv-artettje játszik Fehér pille - Bárdost Németh János versei Zenei panorama — Asz.) CSÜTÖRTÖK DÉLELŐTT KOSSUTH 8.27: Népdalok 8.55: Psistálló: Az úrhatnám szolgáló — vígopera 9 44: Muzsika Zsuzsika meséi 10.05: Diákfélóra 10.35: A denevér — részletek 11.28: Régen találkoztunk 11.43: Glemba — Csák Gyula regénye 6. 12.3«: Ki nyer ma? 12.43: Könyvszemle PETŐFI • 8.0S: Ifjúsági dalok 8 30: Tíz perc külpolitika 8.36: Napközben 10.00: Zenedélelőtt 11-36: Csak fiataloknak; fng) " tabsak emeioe

Next

/
Thumbnails
Contents