Délmagyarország, 1984. február (74. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-10 / 34. szám
W60 VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖLJETEK! DELMAGYARORSZAG 1SZMP SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Í4. Svfolyam 34. szám 1984. február 10., péntek Ara: 1,40 forint A MÉM és Csongrád megye vezetőinek tanácskozása A továbblépés lehetőségei az aszálykár után Teljes körű áttekintést kapott a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vidékünk mezőgazdasági gondjairól. törekvéseiről tegnap Szegeden, a megyei tanács székházában megtartott feladategyeztető tárgyaláson. A megbeszélésen dr. Magyar Gábor miniszterhelyettes, dr. Misi Sándor főosztályvezető és több. magas beosztású minisztériumi vezető vett részt A megyei vezetést dr. Komócsin Mihály, az MSZMP KB tagja, a Csongrád megyei pártbizottság első titkára. Papdi József titkár, s a gazdaságpolitikai osztály munkatársai. Szabó Jánosné, a megyei tanács elnökhelyettesei továbbá a TESZÖV és a MEDOSZ vezetői képviselték. Szabó Jánosné tanácselnök-helyettes megnyitójában vázolta, hogy azért nagyok a dél-alföldi gazdaságok fejlesztési s összességében pénzügyi gondjai, mert 40 százalékkal csökkent tavaly a téeszek nyeresége. A termelés 2—3 százalékos emelkedése helyett 8 százalékos visszaesést hozott a nagy aszály, ami a 220 milliméteres csapadékhiányból adódott Szilágyi Ernő, a megyet tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője szólt többek között kiegészítőjében a gazdaságok pénzügyi helyzetéről. ösz. szességében 20 téesz és egy állami gazdaság zárja vesz. teséggel az 1983-as évet Továbbá 9 téeszben kell alaphiányt elkönyvelni. A kiesések mérséklését szolgáltai hogy 40 szövetkezetben 35,5 millió forint értékben mérsékelték a földadót, és 49 millió forint jövedelemadót engedett el az állam, a harmadik negyedévi járandóságból. Az Állami Biztosító is 20 millió forint térítést juttatott az aszálykáros üzemeknek — méltányosságból. Az összes pénzügyi hiány egyébként 200 millió forint megyénkben. Ez egy na. gyobb részét a gazdaságok biztonsági, tartalék. és egyéb saját alapból rendezik. összesen 11 téesz kért központi anyagi segítséget a pénzügyi egyensúly megteremtéséhez. A továbbiakban dr. Komócsin Mihály vázolta a pénzügyi stabilitás érdekében tett Összefüggő intézkedéseket. Amint hangsúlyozta, mindenekelőtt a megye mezőgazdaságát illeti elismerés az aszálykárok csökkentésére tett erőfeszítésekért. Sokat segített a MÉM is a veszteségek mérséklésére, és közvetlenül érezhették a gazdaságok a központi intézkedések hatását. Az volt a sajátossága a vidékünkön kialakult helyzetnek, hogy a jól gazdálkodó szövetkezetek szenvedték el a legsúlyosabb károkat. Mivel az idén sem számolhatunk sok csapadékkal, bővíteni kell az öntözőkapacitást. Az Országos Vízügyi Hivatal is ígért segítséget az öntözési program végrehajtásához. Kapcsolódik ehhez a zöldségtermesztés helyzetének áttekintése, itt a dél-alföldi részen. Természetesen a piac igénye dönti el az ágazat produktumát, de az semmiképpen sem megnyugtató, hogy az ipari eredetű anyagok áremelkedése miatt már-már kétséges a primőrtelepek gazdaságos üzemelése. Szólt arról is, hogy irde. mes lenne a helyi mezőgépiparnak bekapcsolódnia a kertészeti gépgyártásba. Elavultak a vöröshagyma-betakarító berendezések is. Kevés az alkatrész a növényházi és a szabadföldi gépekhez. Nincs elegendő alapanyag és berendezés az ágazatnál, célszerű lenne tehát egy kísérleti jellegű kisüzemet létrehozni a kisszériás gépgyártás kialakításához. Gyorsabban kellene előbbre lépni a fűszerpaprika és a hagyma tájjellegű kutatásával a régi makói és szegedi hagyományok alapján. Szóba került a tanácskozáson, hogy elég nagy meggondolatlanság tapasztalha. tó a termő gyümölcsösök felszámolásánál. Ugyanakkor kevés figyelmet fordítanak az üzemek a hűtő. és tárolókapacitás növelésére, esetleg együttműködés keretében. Hiányzik a raktározási háttér a zöldség-, gyümölcságazatokban. Az viszont a tagság teljesebb foglalkoztatását jelentené, ha mind több melléküzemágat hoznának tető alá az ipari vállalatokkal karöltve. Az idei feladatokkal kapcsolatbem elmondották a MÉM vezetői, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a kooperációs kapcsolatok bővítésére, a termelő, feldolgozó. felvásárló vállalatok és a szövetkezetek közös érdekeltségének növelésével. Erőfeszítéseket kell tenni az öntözőkapacitás kihasználására, újabb öntözési lehetőségek feltárására. Az anyagi-műszaki fejlesztés terén elsődleges a folyékony energia kiváltása, gáz-, termál-, illetve egyéb olcsó energiahordozókkal. További cél az eszközhatékonyság, a munkatermelékenység, a költséggazdálkodás javítása. Külön figyelmet érdemel a háztáji és kisegítő gazdaságok termelési szintjének fenntartása, a gazdálkodás és árukapcsolatok bővítése. A vezetői tanácskozáson megállapították, hogy hoszszabb ideig rányomja bélyegét a gazdálkodási előrelépésre a tavalyi aszálykár, de adottak a lehetőségek a természeti csapás fokozatos „eltüntetésére" is. T. J. Lázár György fogadta V. V. Szicsovot Lázár György, a Minisztertanács elnöke csütörtökön hivatalában fogadta Vjacseszlav Vlagyimirovics Szicsovot. a KGST titkárát. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a Központi Bizottság titkára ugyancsak fogadta V. V. Szicsovot A megbeszéléseken részt vett Marjai József miniszterelnök-helyettes is. (MTI) Több URK-rádiólelefon szocialista exportra Több mint ötvenmillió forint értékű áruval növeli idei szocialista exportját a BRCr salgótarjáni rádiótelefongyára. 1984-re tervezett 635 millió forint értékű rubelelszámolású kivitelének zöme a Szovjetunióba irányul. Az idén nemcsak több URH-rádiótelefon kerül a Szovjetunióba és más szocialista országokba, de a termékek minősége is jobb, bővülnek szolgáltatásai. A BRG-ben kifejlesztett URHrádió adó-vevő új generációja már integrált áramkörökre épül; a berendezést kiegészítették egy automatikusan működő távjelző-távkezelő berendezéssel. A készülék általában harminc kilométeres hatókörre átjátszóállomások közbeiktatásával akár a tízszeresére is növelhető. A salgótarjáni gyárban ügyelnek a termék előállításának gazdaságosságára is. A konstrukciós változások egyik ilyen vonatkozású eredménye, hogy egy-egy készülék szerelési ideje átlag tizenöt órával csökkent Így a korábbi, évf nyolcezerrel szemben a nagyüzem tizenegyezer URH-adó-vevő öszszeszerelésére lesz képes. Dunaújváros, Márkus-hegy, Paks Nagyberuházások 1984-ben A nagyberuházások megvalósítása — a költségeket és a határidők betartásáttekintve — lényegesen tervszerűbbé vált Többségük a tervezett költségkereteken belül valósul meg — erről tájékoztatták az MTI munkatársát a nagyberuházásokat finanszírozó Állami Fejlesztési Bankban. Az idén befejeződő nagyberuházások mindenekelőtt a lakossági ellátás színvonalát javítják. Az idén elkészül a metró Élmunkás tér és Árpád-híd közötti szakasza. Átadják a forgalomnak az újjáépített Flórián teret és a kiszélesített Arpád-hidat, itt csak néhány kiegészítő munka marad 1985-re. Elkészül a Budavári Palotában a Szécsényi Könyvtár épülete, s utolsó szakaszához érkezik a Szolnoki Papírgyár átfogó rekonstrukciója. Tavaly négy nagyberuházás fejeződött be. összértékük elérte a 28 milliárd forintot. Üzembe helyezték a Dunai Vasmű új konverteres acélművét, a Lenin Kohászati Művek kombinált acélművét és a szovjet—magyar földgázvezeték harmadik szakaszát. Befejeződött a Székesfehérvári Könnyűfémműben a félgyártmányfejlesztés. Elkészült a Ferihegyi repülőtéren az új fel- és leszállópálya, s a kapcsolódó műszaki bázis. 1984-ben nem indul új nagyberuházás. A gabeikovo —nagymarosi vízlépcső építésével kapcsolatban a szakemberek hozzálátnak a nagyszabású létesítmény kivitelezésének előkészítéséhez. Több, korábban elkezdett fejlesztés tovább folytatódik, így folyamatosan dolgoznak az építők a Dunai Vasműben a kokszolómű építésén és a mecseki kokszolható széntermelés fejlesztésére indított mintegy 22 milliárd forint értékű nagyberuházáson. A kokszolómű építésénél jelentős az elmaradás, ami elsősorban a hiányos tervezői munkával és a kivitelezés nem megfelelő szervezettségével magyarázható. A fenyőfői bauxitbánya 1984-ben már megkezdi a termelést, a tervek szerint a bányát az év közepén részlegesen üzembe helyezik. Az első félév végére befejezik a bányászati feltárást Márkushegyen, itt azonban a beruházáson dolgozóknak a továbbiakban is bőven akad tennivalójuk. Megfeszített erővel dolgoznak a szakemberek a nagyegyházi bánya beruházásán is, a talajviszonyok nagymértékben nehezítik a feltárást, így jelentős az elmaradás. A közelmúltban Nagyegyházán külszíni fejtést nyitottak, s ezzel igyekeznek pótolni a kieső szénés bauxittermelést. Az ország legnagyobb beruházásán, a Paksi Atomerőmű építésén — mint ismeretes — tavaly elkészült az első blokk, és 1983 augusztusa óta üzemel. A próbaüzem már 1982 decemberében megkezdődött, az azóta eltelt több mint egy esztendő alatt a blokk villamosenergia-termelése meghaladta a 2473 gigawattórát, ami mintegy nyolcszázzal több a tervezettnél. Az idén a tervek szerint megtörténik a második blokk párhuza~ mos kapcsolása; a szakemberek ezt a termelőegységet is rákapcsolják az országos villamosenergia-hálózatra, s megkezdődik a próbaüzemelés. A tervszerű kivitelezés és a közös érdekeltség javítására a közelmúltban 15 kivitelező vállalat gazdaságitársasági szerződést kötött, amelynek célja, hogy határidőre, a tervezett költségeket betartva valósítsák meg a nagyberuházást. Új üzem Szentesen Kukoricacsutkából takarmány Közös takarmánykészítő üzemet hozott létre a szentesi Termál Tsz és a Péti Nitrogénművek. A gazdaság területén felszerelt üzemben, a dunántúli nagyüzem szabadalma alapján hamarosan megkezdik egy Furvin nevű takarmánygranulátum gyártását. Korábban jórészt hulladékba került mezőgazdasági és ipari melléktermékekből készítik. Az újfajta állati takarmány egyik és legfőbb adukJtanyaga a Péti Nitrogénművek hódmezővásárhelyi furfurolgyárában keletkező kukoricacsutka-por, a má*ik pedig a cukorrépa szeszgyári feldolgozása utáa keletkezik, s önmagában ugyancsak értéktelen. Ezt a kétféle anyagot szárítják, keverik, granulálják az új szentesi üzemben. Jól kihasználják ezzel a Termál Tsz korábban legalább fél éven át nem hasznosított szárítóberendezéseit. A csupán néhány új munkaerőt igénylő tsz-üzemben évente 10 000 tonna takarmány granulátumot állítanak elő, mintegy 30 millió forint értékben. Ebből az anyagból végül az Agárdi Mezőgazdasági Kombinát készt promixekkel kiegészített, teljes értékű állati takarmányC. Hajók — javítóban Somogyi Károlyné felvétele Egyelőre még szárazon várják a tavaszt a vízibuszok és sétahajók a MAHART tápéi hajójavító telepén. A téli hőnapokban itt újítják föl kívül-belül a tiszai vízi jármú-j veket, amelyeket hamarosan vízre bocsátanak majd