Délmagyarország, 1984. február (74. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-17 / 40. szám
8 Ehes őzikék Poharas Barna reggel ráparancsolt a feleségére: — Gizi. főzz valami egyszerű ebédet! Mostanában annyifelé voltunk disznótoron, hogy csömöröm van a nehéz ételektől. — Könnyű kis levest és lekváros palacsintát gondoltam ki mára — szólt utána Gizi kuncogva. A fagyos erkélyre kitett meglepetésre gondolt. Két pár frissen lőtt vadkacsát kapott ugyanis a barátnőjétől. akinek a férje szenvedélyes vadász. de a szezonban elteltek már a vadhúsoktól. A barátnő eldarálta Gizinek a vadkacsasült receptjét olasz módra, és elkészített hozzá minden kelléket. Olyan izgalom vett erőt rajta, mint a gyermeken, aki új játékot kapott. Régóta asszony már. de asztalukon nem volt még semmilyen vad. kivéve vendéglőben. amikor egészben sült fácánt kék színű lángokkal borítva tálaltak elébük. A gáztűzhelyen forrt már a víz a fazékban. amikor a kacsákat behozta. és ledobta a konyha kövezetére. Picit sajnálta szárnyasait, mert tegnap hajnalban még úszkáltak, tollászkodtak. gágároztak a vízen, ma pedig zutty, leforrázza őket. Lábánál fogva először egy díszes tollazatú gácsert nyomott a forró vízbe, de az úgv fölvágódott, mint a labda. Kicsit várt. aztán csipkedni kezdte a tollakat, mint ahogy a csirkén, a tyúkon szokta. — Csuda erős a bőröd! — méltatlankodott. mert a markában egyetlen toll sem maradt, visszaKudarc ugrott a bőrrel együtt, mint a kihúzott gumi. ha eleresztik. Csak a forró víz csöpögött le a zsíros tollakróí. Újabb kísérletre sem szakadt kl egyetlen toll sem. A kacsát ismét lenyomta, de az fölugrott Aztán megint lenyomta, és megint fölugrott. Ekkor a lábára kötözött egy fakanalat, és úgy nyomta vissza, hogy a víz és a gőz ne süsse a kezét. — Szent isten! Micsoda állat ez? — sikoltott fel. mert a kacsa a fakanállal együtt nyomakodott ki a fazékból. A kövezetről felvette a másik kacsát, és azt nyomkodta víz alá egyszer, kétszer, háromszor, de az is mindannyiszor feldobódott, és még a pelvhek. pihék sem mozdultak meg uiiai szorításában. A forró víztől szinte fájt már a tenyere, mire mindegyiket végigpróbálta, de sikertelenül. Mérgében sírva fakadt. maid fölnyalábolta kacsáit és bedobálta azokat az udvaron a kukába. Ez volt a veszte, mert előtte való nap elúiságolta lakótársainak, hogv másnap vadkacsaebéddel várja haza emberét. A kacsa helyett más ételt még kigondolni sem maradt ideie. amikor csengettek. Férje a szokottnál hamarabb jött haza ebédelni, és délután is otthon maradt, mert csúsztatott. A lépcsőházban azonban elébe állt Cili néni. pletykás nyelve miatt a ház réme. és a szemébe vágta: „Minek vágnak fel annyira, mikor a felesége utálkozik a munkától. mert arra sem képes, hogy a vadkacsákat, amiket kaptak, felpucolia. inkább belegyömöszölte azokat a kukába." — Ekkora szégyent, amit cselekedtél a házban. Gizi! — állított be Poharas Barna, és tajtékzott, válóperrel fenyegetett, mert szerinte egy húsz éve asszony-feleségnek illik tudni, hogy a vadkacsát szárazon kell megkopasztani. Gizi bőgött, és visszafeleselt, hogy éde« ura ne öregítse. mert csak tizenöt éve a felesége még. és ha ezért a kudarcáért válni akar. akkor megérdemli. hogv egy cafkát kapjon aki rántott levest sem tud csinálni Zengett a ház. állt a cirkusz. Cili néni örömére. Egv idő múlva Poharas Barna elviharzott otthonról, hogy valahol megebédeljen. Útközben megállt egv könyvesbolt kirakata előtt, maid bement az üzletbe. és megvette „A mai nő szakácskönyvé"-!. amellyel — még mindig éhesen — hazarohant. — Tessék. Gizikém. ebben szerepel mindenféle vad tisztítása és el- i készítése! — mondta kedveskedve. 1 és hozzátette még. hogv való igaz' egv újdonsült menyecske nem érthet mindenhez. Ez talált, mert Giz' megenyhült, és ez az állapot azótr is tart közöttük. Igaz. hogv vadka csa máig sem került az asztalukrr Lődi Ferenc Kevés felhő GESZTENYE A hűtő- és édesipar, valamint a cukrászat egyre Várható időjárás péntek estig: A Dunántúl nyugati és déli vidékein időnként még erősen felhős idő lesz, és gyönge havazás is várható. Az ország nagy részén azonban valószínűleg kevés lesz a felhő, és csapadék sem valószínű. Gyenge marad a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken plusz 1 Valóságos mesevilággá varázsolta a szokatlanul kemény és mínusz 3 fok között alatél a Kecskemét környéki Nyirl erdőt. A nagy hónak per- kul. sze a dámvadak sem örülnek túlságosan, hiszen így nehezebben juthatnak élelemhez. Érdekes viszont, hogy a hófúvás nem tett kárt a vadállományban, mert a szél kopár helyeket Is teremtett, ahol a vadak találtak rágcsálnivalót. Amiért a képen látható éhes őzikék mégis a havas több szelídgesztenyére tart erdőbe merészkedtek, ea a Bács megyei vadászoknak és igényt. A hozamok megbízerdészeknek köszönhető, akik a nehezen megközelíthető ' hatóságát, illetve a megfeerdei etetők feltöltéséről ezekben a napokban is gondos- lelő nyersanyag-ellátást azonkodtak ban erősen befolyásolja töb_ . bek között az, hogy kárteSTORNO-GYUJTEMENY vőinek pontos ismerete nélMegkezdték a nagy érté- kül mindeddig lehetetlen kű Storno-gyűjtemény fel- volt megszervezni a szelíd,,. , . dolgozását a soproni Lászt gesztenye szervezett védelKékhazában dr. Barna Sán- Ferenc Múzeum ^embe- mét. Végül is a Zala megyei -?J-,eZr!<rS' rei. A magángyűjtés-történeti Növényvédelmi és Agrokéorfokapitány vezetésével ülé- ^p^^ is kiemeikedő miai Állomás szakemberei c/v>nrt •» f V/wv ftró/i swoítvroi ivlz'i « , , . . együttes nemrégiben vásár- oldottak meg ezt a feladatot birtoká- a Keszthelyi Növényvédelmi ba került. A művésztörténé- Intézet munkatársaival szószék most készítik a leltárt, ros együttműködésben. SZfV- ÉS MÁJÁTÜLTETÉS Kinyitotta a szemét, és fejének mozgatásával válaszolt a kérdésekre szerdán Stormie Jones, az a hatéves texasi kislány, akin a világon először egyidejűleg hajtottak végre szív. és májátültetést. A 16 órás műtét hétfőn este kezdődött. Egy baleset következtében meghalt négyéves New York-i kislány szerveit szállították repülőgéppel a pennsylvaniai Pittsburgh gyermekkórházba. Stormie Jones olyan ritka betegségben szenved, amelynek következtében jelentősen megnövekedett a vér koleszterintartalma, s emiatt a szív és a máj is nagymértékben károsodott. Tartalékos tiszteket avattak A magyar néphadsereg egyik kiképzőbázisán hozzátartozóik jelenlétében csütörtökön tartalékos tisztté avatták csapatszolgálatukat eredményesen teljesített katonafiatalok egy csoportját. Első alkalommal voltak köztük olyan fiatalok, akik szolgálatuk során alegységpolitikai megbízottként dolgoztak, s most politikaimunkástisztként kerültek tartalékos állományba. Az ünnepségen részt veft Kárpáti Ferenc altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg politikai főcsoportfőnöke. Varga Sabján László, a KISZ Központi Bizottságának titkára, valamint BácsKiskun megye és a helyőrség párt-, állami és mozgalmi szerveinek számos kénviselője. Növényi szövettenyésztés KBTMEGBESZÉLÉS Tegnap, csütörtökön Beden, a TTT Kárász Sze^ utcai sezett a Csongrád megyei Közlekedésbiztonsági Tanács j^^tián a varos elnöksége. A testület tájé- laa Utj3n a valos koztatót hallgatott meg a ^éífflJSrnSS £lntoS mkúleírt-t'tcímieg>rizé" BANYAOMLAS megfelelő előkészítő munka ket adnak a gyűjtemeny da" A RUHR-VIDÉKEN után úgy döntött, hogy a Set^irtékekít^ A^gyüite- Jíz ember életét veszélyeztető jövő hónapban, március 14- f SLf. Kf" banyaomlas tortent Kerda Z MttQT „„ ményt a feldolgozás befeje- éjiei a Ruhr-vidéki GelBeismerések — Kedvesem, nem mondtam neked igazat — mondja összetörten a nő. — Nem színésznő vagyok, hanem fodrásznő. — Rá se ránts — vigasztalja a férfi. — Én sem vagyok legény, mert feleségem és két gyermekem van. re hívja össze az MKBT ez l^J'.xIL '""TST^^nfíT ejjel a nunr-viaeKl ^ DR _POBI FERENC évi tanác&kozótestületi ülé- íltLÜl? ?„ ^irehenben. Az ezer mé- AZ ÜJ ÉLET TSZ-BEN Dr. Dobi Ferenc, szegedi országgyűlési képviselő tegnap részt vett az Üj Élet Tsz küldöttközgyűlésén. Itt választóival is elbeszélgetett különböző problémákról. galmi szezon kezdetétől lá- ter mélyen történt omlás öt togathatják majd az érdek- bányászt betemetett, másik lődők. Az otthona, a Stor- öt eiől elzárta a kijutás leno-ház folyamatban levő fel- hetőségét. Folyik a mentés, vatal vezetősége Alla Kő- újítása miatt és annak ide- a bányászok sorsa tegnap nigsbergnek, a Leningrá- jére, a Reipál-ház lesz. estig ismeretlen volt. di Zenekonzervatórium taséL DÍJÁTADÁS A Szerzői Jogvédő Hinárának ítélte oda a magyar művek bemutatásában és népszerűsítésében véglett kiemelkedő teljesítmények elismerésére alapiCsörög a telefon... Csörög a telefon... ; 1. tolmácsoljuk az Elit cipóljolt dolgozóinak köszönetét. A téli vásár nagva díTt tumultusából dr. Reoklevelet csütörtökön adta át a szovjet zenetudósnak dr. E IIETI ÜGYELETES MUNKATÁRSUNK: Mag Edit Hívható mindennap 14 órától 19 óráig, szombaton 10-től 14 óráig. Telefon: 12-847. génvi Jakabnétól nem kérte ™ , , . , a pénztáros a cipő árát. A Ficsor Mihály, a hivatal fo- vásárló fievelmeztette és fiigazgatója. A dijatadásnál zetett. jelen volt Iván Vaskeba, a . es félő> hogv tönkreSzovjetumó Szerzői Jogvé- mennek a röszkei Kurucsai do Hivatalának magyaror- jánosné palántái. A vihar Tánén . Rév ,lt/.ai _7P.m-t. szági képviselője is. megtépázta fóliaházát. 20 helytndS -Téri TERMÉKBEMUTATÓ, méter nylonra lenne szük- ökrös Tamás a városgondKEDVEZMÉNYES séae- A Marx téri üzletben noksáK előadója A szemétARUSlTAS már nem kapott, a Bartók ieraktl helvét a lakosság igéFebruár 20—23. között Bu- té" boltban pedig csak nye aiaDján jelölte ki ideigdapestén termékbemutatót eRfsz tekercseket arusita- lenesen a tanács építési rendez a Politoys Szövetke- nak' ne™ háglak le a kí- osztálva. zet a Lövölde tér 6. szám (E*V ,tekercs körülbelül 50 méter.) alatt, a Budapesti Gép- és D . ... . „ , .. Vegyipari Szövetkezetek ki- » konvvesb?' A ban vásárolta meg az Ist állítótermében. A termékbemutatón új gyártmányaival és donságaival rukkol ki a sző- bolttor,V^A^rockö^era ... nem látnak villanyfénynél. Algvőn a régi olajos-lakótélét) lakásaiban. A ván a WrálT című "lemezt világosságot adó fénv uevanMadarász Mihálvné. S mit is bántóan vibrál-villog. A játékúj- Kölcsey" uteai lem£ 'akdk k^re a DÉMÁSZ vetkezet, köztük olyanokkal, melyeket nemrégiben a nürnbergi kiállításon mutaísrr.ertetőjét 28 forintért. Vett volna, de nem adtak, csak _ _ lemezt is újra meatott be. A kiállítást, me- veszi. Kérdései: az ismerlyen egyébként kedvezmé- tetőnek külön ára van. aknyes játékvásár is lesz, hét- kor miért nem vásárolhatta főn 10—16 óráig, kedden és meg. a Radnótiban miért szerdán 9—13 óráig tekint csak lemezt tartanak? hetik meg az érdeklődők. ».. vigyázzanak több alkalommal is kereste ennek okát. eredménytelenül. Gyanítják az algvőiek. hogv a környéken valaki hibás elektromos berendezést működtet Lehet, igazuk van. ... a Rákóczi utca 44rből kérdezi Mészáros Istvánné. jobban Deák Józsefné, Lázár István. meddig vegvék még a fűtőolajat? Az utcai gázvezetékre alkatrészhiány miatt nem csatlakoztatták házuk fővezetékét — két hete várnak legalább értesítésre. ... a Közgazdasági Társaság fiatal közgazdászok tanácsának Csongrád megyei titkára Baranyai László kéri. hogv azok a tagok, akiknek megváltozott a lakcíme, írják meg az újat neki. a következő címre: Szeged. Postafiók 137. ... megtudtuk. november óta várják Patakiék a Hont Ferenc utcában a DÉLÉP szerelőiét, a garanciális hibák kijavítására. akinek lapátja, vegve a kezébe" és takarítsa Dorozsmán a főutcát. Szegeden a Bem és a Borbás utcát, a-a egyetem Béke épülete előtti járdát, a Cserzv Mihálv utca Marx tér felé eső részét. az Olajbányász teret, a Baktói sort... ... és szólt Kiss László és Hidvég5 Ferenc, már megint hiánycikk a papírzsebkendő... — Csak egves üzletekben. mert a Nagyáruházban tegnap volt. - "v„ Növényi szövettani kutatásokkal foglalkozó laboratórium kezdte meg működését a Magyar Tudományos Akadémia martonvásári mezőgazdasági kutatóintézetében. A korszerű műszerekkel, különleges berendezésekkel felszerelt létesítmény feladata az, hogy az intézetben végzett genetikai, élettani és nemesítést kutatások kiegészítéseként alkalmazza és továbbfejlessze a szövettenyésztés eddigi eredményeit, módszereit. A kutatócsoport munkájában azt a nagy jelentőségű tudományos felismerést hasznosítják, amely szerint a növényi szervek, azok részei, sőt 6ejtjei is rendelkeznek azzal a képességgel, hogy mesterséges táptalajon tenyésztve teljes növénnyé nevelhetők. A szövettenyésztésben felhasznált növényi szerv- és szövetdarabokat, fejlődő embriókat megfelelő fertőtlenítés, mikroorganizmusoktól való mentesítés után steril környezetet biztosító, úgynevezett lamináris boxban különböző növényi hormonokkal kiegészített mesterséges táptalajra helyezik. Az így létrehozott tenyészetekben mesterséges körülmények között, pontosan megállapított hőmérséklet-, s fényviszonyok mellett a sejtek osztódásnak indulnak, és belőlük egységes 6ejttömeg, úgynevezett kallusz képződik. Ebből megfelelő táptalajon növények fejlődnek ki. A kísérlet jelentősége abban van, hogy a kutatások eredményei alapján lehetőség nyílik a növényvédelemben használt herbicidekkel szemben ellenálló, a külső környezeti stresszhatásokat jól tűrő növényhibridek felnevelésére és kiválogatására. A szövettenyésztés, mint új tudományterület és módszer jelentősége igen nagy. segítségével a jövőben nagy valószínűség szerint választ kaphatnak számos, eddig még meg nem oldott biológiai problémákra. Több olcsó cement Beremendröl Kétszeresére növelik a húszszázaléknyi pernyeadalékkal dúsított portlandcement gyártását a Beremendi Cement- és Mészműben. A Pécsi Hőerőműben keletkező hulladékpernyét hasznosító termékből az idén százezer tonnát állítanak elő a délt>aranyai építőanyag-gyártó nagyüzemben. Mivel a cement legfontosabb alapanyagát, a klinkert Beremenden olajtüzelésű forgó csőkemencékben égetik ki, a vele való takarékoskodás révén számottevően csökkenthetik a drága energiahordozó felhasználását is. A pernye-portlandcement, bői kevert beton néhány hónap elteltével még a hagyományosnál is nagyobb szilárdságot ér el. Legfőbb ' előnye azonban az építkezők számára, hogy a 350/20as jelű cementet tíz százalékkal olcsóbban vásárolhatják a Tüzép-telepeken DÉLMAi IHMHn A Magyai Szocialista vjunKaspari Szeged városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Sltnoo István Főszerkesztő-helyettes! Szávay István tlartla a Csongrád megyei Laokladő Vállalat. Felelős kladő: RovarLászló — Szerkesztőség és kiadóvállalat! Szeged, Tanácsköztársaság dtla 10. Sajtóház í!W Telerou: I2-63S — A lapot nvomjai Szegrdl Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky otea 28. 0720. Igazgatói Dobó .lórsef — Trrlesz") • Magyar Posta. Előfizethető a postahiva. tatoknál és kézbesítőknél. FtTflzetésI dtt egv hőnapra M forint. — mde»j »0i| = (SSPJ B