Délmagyarország, 1984. február (74. évfolyam, 26-50. szám)

1984-02-18 / 41. szám

(hMo " ' VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 74. évfolyam 41. szám 1984. február 18., szombat Ára: 1,80 forint AZ MSZMP SZE GED V Á ROSI B IZOT T S Á G Á N A K L APJA Biológiai erőforrósaink hasznosítása A Minisztertanács jelentést hallgatott meg a biológiai eredetű anyagok komplex hasznosításának lehetőségé­ről. Ezzel kapcsolatban új fogalommal ismerkedünk: biomassza. Jelentősége az ország adottságaiból kö­vetkezik; viszonylagos nyersanyagszegénységünk­kel szemben áll a biológiai anyagokban való — szin­tén viszonylagos — gazdag­ságunk, s ezek kiaknázásá­ra nagyobb erőket kell mozgósítani. A biológiai forradalom ez irányú elmé­leti ismeretanyaga immár világszerte realizálódni kezd a mezőgazdaságban és az iparban. Számunkra — ép­pen adottságainknál fogva — különösen fontos, hogy minél jobban és lehetőleg a nemzetközi élvonal szint­jén tudjunk élni a biológiai anyagok kínálta lehetősé­gekkel. Egyébként ezeket az anyagokat nevezik a szakemberek biomasszának. A Magyar Tudományos Akadémia koordinálásával több száz szakember dol­gozott a témán, azon, hogy a következő években, évti­zedekben milyen megújító lehetőségeket kínál a bio­lógia. Feladatuk fölöttébb összetett V9U; a biológia anyagoltat három osztályba sorolva a lehetőségeknek számtalan változatát kellett mérlegelniök. A tanulmány alapvetőnek tekinthető megállapítása: a biológiai erőforrások újszerű hasz­nosításából származó nem­zeti jövedelem számottevő­en növelhető. A biológiai erőforrások megújíthatók, és meg lehet teremteni a bő­vülő újratermelés feltétele­it is. Milyen anyagokról intéz­kedik a program? Hatal­mas mennyiségekről van szó; az ország területén évente — úgynevezett szá­raz anyagokban számolva — 54,3 millió tonna növé­nyi biomassza képződik. Ennek nem egészen a fele — 41 százaléka — úgyne­vezett főtermék, például ga­bona. A további, nagyobb hányada a melléktermék. A növénytermesztési mellék­termékek kétharmada jelen­leg a földeken marad. és előbb-utóbb leszántásra ke­rül. Az állattenyésztésben a biomassza-produkció évente kereken hétmillió tonna. Hogy mennyire tágan kell értelmezni a biomassza fo­olyan alkoholokhoz is jut­hatnak. amelyekkel keverék formában motorokát hajt­hatnak. A várható költsé­gek és a beruházás igé­nyessége miatt azonban nem valószínű, hogy a kilencve­nes évekig hazánkban sor kerülhet a benzin részle­ges helyettesítésére. Sokkal jobbak az esélyek a mel­léktermékeknek és a hulla­dékoknak az agrártermelés­be vagy akár az iparba való visszajuttatásánál. A tanulmány szerint 2000-ben összesen csaknem 36 mil­lió tonna betakarítható melléktermék és hulladék galmát, erre az állatte- képződik majd hazánkban, nyésztés ad jellemző pél- bár a szakemberek maguk dát: a biomassza-tömegnek is vitatkoznak arról, hogv „csak" 12 százalékát teszi milyenek lennének a leg­ki az élőlények testtöme- helyesebb hasznosítási ará­ge, 7 százalékát az egyéb nyok. abban — a tanul­hasznos termékek (tej. to- mány szerint — megegve­zesre jutottak, hogy ezek­nek az anyagoknak végül is programozva és tervsze­rűen kell visszakerülniük a népgazdaság különböző ága­zataiba. A biológiai programba kapcsolódik a hazai fehér­jós. toll, gyapiú), és több mint 80 százalékát jelenti a trágya (amely természe­tesen' korántsem tekinthető értéktelen anyagnak, hiszen a természet biológiai kör­forgásának lényeges része. A szakemberek szerint a mezőgazdasági főtermékek jeellátás hosszútámX prog­elsődleges hasznosítási irá- ramja is. A fehérjeellátás nya a következő 15—20 év- ugyanis — a takarmányo­ben továbbra is a takar, zás révén — segít a bio­mány- illetve az élelemelö- lógiai alapok növelésében. állítás marad. Ám más le- Az elmúlt években a me­hetőségek is számításba zőgazdasági és élelmiszer, jönnek. Megvizsgálták, mi-, ipari üzemek figyelemre képpen lehetne a biomasz- méltó eredményeket értek szából vegyipari nyersanya- el. A növényolajiparban elő­got, illetve — esetleg motorhajtóanyagot előállí­tani. Ügy tűnik, a biomasz­szából a nagy tömegű vegyipari gyártás ma még általában nem gazdaságos, bár már igen jó példák is állított dara — fontos ta­karmány — termelése 40 százalékkal nőtt, és minő­sége is javult. Az ipari fel­dolgozást nem igénylő fe­hérjetakarmányok termőte­rületét a gazdaságok meg­vannak. Egy alkoholfélét, az kétszerezték. Az állati ere­etanolt a kukoricából nyer- detű fehérjetakarmányok hetik és ebből sokféle ter- termelése, ha szerényebb mék készülhet. Szintén bio- mértékben, de végül is 10 lógiai alapokról indulva százalékkal nőtt. Kitüntetés Az Elnöki Tanács dr. Szabó Zoltánnak, az orvos­tudományok kandidátusá­nak. nyugalmazott egész­ségügyi miniszternek ki­emelkedő társadalmi tevé­kenysége elismeréseként 70. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetést adományozta A kitüntetést nénteken dr. Trautmann Rezső, az El­nöki Tanács helyettes elnöke adta át. Jelen volt dr. Té­tényi Pál. az MSZMP KB osztályvezetője és dr. Schul. theisz Emil egészségügyi mi­niszter. Tegnapi jelentés Míncfen út járható Óvatosságra intik a Dél-Alföldre indulókat Az Űtinform tegnapi je­lentése szerint az ország va­lamennyi fő- és mellékútja járható. A Dél-Alföldön sza­kaszosan .jégbordások, síko­sak az utak, de mindenütt két nyomon járhatók. Az or­szág többi főút.ia száraz, s a hajnali deresedés nem oko­zott gondot. A mellékutak közül is va­lamennyi járható. Ezek közül csak egy nyomon járható Szolnok megyében a kun­csorba—túrkevei út, vala­mint Csongrád megyében az 55-ös út és az országhatár közti, úgynevezett vasútpótló utak. és Békés megye szá­mos mellékútja. A Dél-Al­földön nehezíti a közleke­dést, hogy a mellékutakat 10—50 cm vastag letaposott hóréteg borítja, amely a megindult forgalom hatásá­ra feltört, jégkátyussá vált, illetve vastag hókása kelet­kezett rajtuk jégbordával. Az ívekben a magas hófal miatt az utak sok helyen be­láthatatlanok. Ez fokozott óvatosságot kíván a gépjár­művezetőktől. Kaptafától gyermekbútorig Új vevőket is keres a HIVŐ Harmincöt éves a Szegedi alapanyag a szövetkezetnél, beszerzésére van lehetőség. NÍVÓ Faipari és Játékkészí- Termékeikben 70 , százalék- Ez pedig az avulás pótlására tő Isz. A köztudat mint ban bükkfát, a fennmaradó sem elegendő, a játékok születési helyét részben nyári, égert és gyer- Egyszerre nyolcvanféle ter­tartja nyilván. Pedig a já- tyánt használnak. Különböző méket gyártanak. Egy-egy tékkészítés lassan teljesen a erdőgazdaságoktól, termelő- cikkre általában öt évig ta­múlté lesz. A textil babák és szövetkezetektől vásárolnak Iáinak vevőt. Persze, ez alól bábok _ gyártása 1980-ban deszkát. Ügy mondják, akü- a szabály alól is vannak ki­megszűnt. lönböző telepekről kikerülő vételek. Tizenöt éve kezdték Ma főként gyermekbútorok anyagoknak sajátos arcula- gyártani és a nyugati vevők elemeit szabják, gyalulják, tuk van. Más az osztályozás megrendeléseiben még min­simítják, illesztik össze ós fes- elve és más a minőség. A dig sláger a játékbaba-etető­tik ciz emberek és a gépek, szállítási ütem te lenségek m.i- szék. Túl gyorsan lett vége Készül az üzemben kaptafa, att sem lenne jó egyetlen a fenvőfából készült hintaló rugós sámfa, fatalp és cipő- szállítóra támaszkodni. Ki- és az utána kötött 'szekér sarok. Különböző félkész ter- sebb mennyiségben szovjet gyártásának. A Magocsh-cég­mékek: nyelek és fogantyúk importból származó enyve- gel kétezer garnitúrára kÖ* tízezreit-formázzák évente. A zett lemezt is felhasználnak, töttek szerződést, de a part­fa játékok _ elsősorban a Az év elsó négy hónapjá- ner vállalat fizetési nehézsé­nyugati vevők kedveen ma- ban Magyarországon króni- sei miatt kétszáz darabnál radtak a termekskalaban. kuí> a hiany száraz fából. A többet nem tudott megvásá­„„ .. , * faáruk ára az utóbbi időben rolni. Az E5-os ut bevezető sza- klsmértékben emelkedett kaszának építésekor helyhi­A szövetkezetnek van ter­A magyar vasérc lelőhelye Ruiiabánya — az ország egyetlen vascrclclőhelye — az idén. több év után először, nye­reséggel zárta az évet. Képünkön: a nehéz körülmények között elért, mintegy hatmillió forintos nyereség egyik festői színhelye ... . világpiacon, valamennyire méltfejlesztéssel foglalkozó any miatt, kenytelenek vot- javuUak az értékesítési le- saját műszaki gárdája, de tak megszüntetni^ a fűrészt e- hetőségek is A £aból készí. gyakran előfordul, hogy a lepet. Azóta a fureszaru az tet, termékekbe naxUnk ke- külföldi partner fényképpel, vés importanyagot építenek mintadarabbal vagy rajzzal be. (Igaz. a korszerű meg- érkezik. Ilyenkor a NIVÓ­munkáló berendezéseket szin. nál költségkalkulációt készí­te csak konvertibilis valutá- tenek. Ha az ajánlat meg­ért lehet beszerezni.) Kérdés: felelő a megrendelőnek, lét­exportéhes gazdaságunk meg- rejön a szerződés. enge<Jheti-e magának, hogy Néhány nyugati kereske­az egyik fontos, exportképes delmi cég képviselői vi6sza­iparágban az év negyed ré- visszajárnak a Dorozsmai út­szében alapanyaghiány miatt ra A kétszázhatvan dolgozó nem egy üzemben és nem- tavaly 68 millió forintos ter­egyszer akadozzon a terme- melési értéket hozott létre, lés? ebből 27 millió került tőkés A NIVÖ-nak 30 légköbmé- exportra. A francia Monoret teres saját száritója van, ez kereskedői évente 45—50 ezer a téli hónapkoban három darab etetőszéket vásárolnak műszakban dolgozik, mégsem meg. Az angol Santos az tud a folyamatos termelés- előbbi cikken kívül játéktáb­hez elegendő fűrészárut szá- iákat és ..is szekerekhez al­rítani. Az olaj és a gáz árá- katrészeket is rendel. Hollan­nak emelkedésével rendkívüli diában a Haze és Hobofam módon megdrágult a fa szá- árulja a NIVÓ termékeit. A rítása is. Más megoldás le- svéd Ikea a gyermekágyakat hetne a légszáraz fa nyári az észak-európai országon betárolása. Ez azonhan hely- kívül az NSZK-ba és Auszt­és költségigényes müvelet. riáha is eljuttatja. A szegedi Nehézséget okoz a szűkös termékekkel az előbbi orszá­eszközgazdálkodásban is. Eb- gokon kívül Dániában, Nor­ből a cikkből januártól má- végiában és Belgiumban is jusig a beszerzési lehetősé- találkozhatnak a vevők, gek erősen korlátozottak. Még mielőtt lenyűgözne * bennünket az előző lista, Műhelycsarnokot a közel- idézzük Tóth István szövet­jövőben nem akarnak építe- kezeti elnök véleményét: ni a NIVÖ-nál, hacsak a be- „Mind több energiát kell ázás nagyobb károkat nem szentelni az értékesítésnek, a tesz a nem régi épületben, piackeresésnek. A régi vevők Több a gond a gépekkel. Az mellé újakat akarunk talál­elmúlt években a felhasznál- ni. Még akkor is. ha ez nem­ható fejlesztési alap összege egyszer kockázattal jár. El­csöklent. ugyanakkor a gé- sősorban a gyermekbútorok pek ára rohamosan nőtt. Így gyártását Kívánjuk növelni. évene csak 1—2 speciális gép B. I.

Next

/
Thumbnails
Contents