Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-24 / 303. szám

2 Szombat, 1983. december 24." Rulett és sör A

harminckettest választottam. Abban a reményben toltam zsetonom erre a számra, hogy meghosszabbítom az adriai nyaralást. De kíméletlen az élet. Elég volt öt másodperc, hogy a kötelező legkisebb tét, a tízdollárosom örökre eltűnjön szemem elől Fortuna kötényében. Csak öt másodpercet engedett a sors, hogy elmélázzak azon, hátha egyszer nekem is... Nem is a tízdollárost sajnáltam. A rövid idő miatt keseregtem, a játék ízét meg sem kóstolhattam. Micsoda balek vagyok, gondoltam, amikor felálltam a rulettasztal mellől, mert tíz dollárral úgysem lehet nyerni. Ekkor már az ötödik este vettem a leckét a nagy játék templomában. Legérdekesebb az első volt. Amikor a dubrovniki Hotel Libertás strandján barátaim és ismerőseim előtt bejelentettem, hogy este a szálloda játékkaszinójában megfosztom a jugoszláv államkasszát néhány bankójától, döbbenten néztek rám. Mint aki a szomszédos szikláról csukafejest akar ugrani a kék Adriába, hogy örökre töröljék nevét az élet listájáról. Az a kijelentés, hogy rulettezni akarok, pánikot váltott ki hallgatóságom köréből. Abból a körből, ahol mindenki olyan magyar turista, mint én. Akinek egyik bőröndje gyulaival, a másik konzervvel tele. A pénztárcában lapuló kemény valuta pedig féltve őrzött kincs. A luxus legfeljebb egy pivo vagy egy vörös dalmát bor lehet. Este azért elkísértek. Aggodalommal és kíváncsisággal feltöltve Rpdeltek mellettem. Ügy éreztem, mintha ápolók jönnének velem egy kőfalú intézmény gumiszobája felé. A családtagok a kezemet és a zsebemet nézték, nehogy egy őrült pillanatban megfosszam őket a további napsütéstől. De nem történt semmi, sót az egész dolog unalmasnak tűnt. Egy birkózó külsejű olasz fél óra alatt elbukott 500 dollárt. Ügy játszott, mint ahogy az éhes ember fal. csak gyorsan túl legyen az evésen. Az olasz éhes maradt, én kíváncsi. Így aztán másnap este ismét összetalálkoztunk. Pénztárcámat otthon hagytam, kísérőim elmaradtak. Az olasz izomember 10 órakor tette fel az első zsetonját és 11-kor már nem volt gondja a játékot illetően. Ügy látszik, kipórciózta a pénzét. 500 dollár volt a fejadag, ennyi kiadást engedélyezett magának, a játékkaszinóban. Ehhez jött még egy 200 dináros kis üveg sör, amit a sarokban szopogatott. A félhomályból láthatta: Fortuna senkihez sem kegyes, nincs kiválasztottja. Egy óra alatt a legvidámabb társaság is elcsöndesedett, pedig csak játszottak, szórakoztak. A harmadik este már izgalmasabb volt. Megéreztem azt a szenvedélyt, ami még akkor is űzi, hajtja az embert, amikor az utolsó centjét teszi fel. És a választás élet vagy halál. Igaz. a dubrovniki játékkaszinóban nem lehet vagyont nyerni, sem veszíteni. De 500 dollárral is lehet olyan jót játszani, mint ezrekkel, másutt egy játékbarlangban. Nyitáskor az első vendég én voltam. A krupiéknak drukkoltam, egymással játszottak. Nevettek, hogy a rulettkorongon a golyó a pörgetés után kétszer is a tízesen állt meg. Csak a tízesre tették a zsetont, de ekkor a golyő már máshol kötött ki. Ezen az estén a nőket csodáltam. Kivételesen nem a szépségükért, hanem a játékukért. A macska szívósságával tartottak ki kis tétjeik mellett. Nem csábította őket egy-egy szám, mint a férfiakat. Mindig más sávokat kerestek, és több számot így összefogtak. Ügy látszik, a gyengébb nem a rulettben is olyan, mint a szerelemben. Azt szeretik, ha sokáig lobog szenvedélyük lángja, és még akkor is örömük telik abban, amikor csak pislákol. Egy középkorú hölgy 100 dollárral három óráig szórakozott a zöld asztal mellett. Ennyivel ült le, és boldogan távozott százassal a teremből. A negyedik este ismét megbizonyosodtam, a nőkben csak ritkán szabad hinni. Előbb az olasz mackó jött, csökkentette a tétet és 300 dolláros bukás után abbahagyta. Barátai többet veszítettek, de rövidebb idő alatt Ezen az estén mindenki egy számra tett. Egyedül a krupiék élvezték a partikat, az ő nyereségük nőtt. Hiányoztak a zöld asztal mellől a mértéktartó asszonyok. Az este kezdett hasonlítani egy olyan filmbeli jelenethez, amikor a cowboyok egyetlen pillanat alatt kilövik patronjaikat. A törzsvendégek ásítottak, amikor megjelent egy hosszú hajú, fekete nő, nagy pakli zsetonnal. A déli szépség nem lehetett több harmincnál. A férje mellette kibicelt Az őszes úr kétszer fordult, két pakli zsetont szállított. Egy szót sem szólt, hagyta, a nő élvezze a játékot A harmincegyesre tett és két számsávra. Nyert a harmincegyes. Még kétszer megismételte ezt a mozdulatot, de eredmény nélkül. Harmadszorra megint bejött a harmincegyes. A sok zseton az asztalon már nem fért el. Ideges lett a nő, magabiztosságát elvesztette. Kérte a férjét, menjen el a háta mögül. Csak a harmincegyes érdekelte. És Fortuna ismét mellé szegődött. Legizgalmasabb a rulettban. ha egy számra játszanak. Sokkal kisebb az esély a nyerésre, mintha egy számsort fognak be. De ha az az egy szám bejön, feledteti a sok órás izgalmat. A harmincegyessel harmincegyszer lehet visszanyerni a feltett összeget. A férj tekintetéből kiolvastam, amit Iát. lehetetlen. Csak a krupiék maradtak nyugodtak, nekik tegnap kétszer bejött, a tízes. Az egész terem a déli szépségnek szurkolt, de a harmincegyes a következő órában nem hozott szerencsét. Kis paklivá fogyott a zsetonhegy. Nyugodtabb lett a nő, de férje izgatottan sétált. Három ötdolláros zsetonja maradt az asszonynak. Egyiket számsávra tette, és a harmincegyet most kihagyta. Néhány dollárt nyert, majd minden pénzével megjátszotta a harmincegyest. Hideg sörrel vigasztalta a férjét. Körülbelül annyit bukott, mint amennyit eddig a négy estén összesen veszteni láttam. Az ötödik este én következtem. Néhány másodperces jelenetem nem okozott feltűnést. Másnap, amikor egy olcsó kocsmában a 30 dináros sört kortyolgattam, az élet és a szerencsejáték összefüggésein morfondíroztam, az eszem olyan volt, mint egy gramofontű, ami a hibás lemezbarázdánál mindig megakad. A lemez állándóan ezt játszotta: de hiányzik az a tízes. HALASZ MIKLÓS A világ és alkatrészei A

jó öreg Leukipposz azt mondta: a világegyetem legkisebb tovább nem osztható alkatrészei az atomok, s ezt mindenki el is hitte a XIX. század közepéig. Manapság már a tévénézésben jártasabb nagycsoportosok is ismernek az atom alkatrészei közül legalább hármat. A lúdtoll mindössze egyetlen alkatrészből, a lúd tollából állt. az írógépen, amin ezeket, a sorokat kopogom, csak billentyűből van félszáz, aztán van még rajta vagy nyolc csappantyú, és még a csuda tud.ia mi minden kattog-berreg a belsejében. A világ bonyolultabb annál is. amilyennek ma hisszük. A technika fejlődéstörténete felfogható az alkatrész-szaporodás megállíthatatlan folyamatának, is. És ez rendben való dolog. Egészen addig az, amíg példának okáért el nem romlik az írógépünk valamelyik csappantyúja, mert olyankor gyakran előfordul, hogy visszavágyunk a lúdtoll messzi távolból felhőtlennek tűnő korába. Mert legtöbbször éppen az a csappantyú hiánycikk, ami nekünk kellene. Olyan ez mint á mesebeli leányzó ruhája; van is. meg nincs. Van több ezer forintot érő írógépünk. de mégsines. mert a húszforintos csaorvmtvú nélkül ugvebár használhatsttan. Ha lúdtollal írnánk, nem kellene bosszankodnunk, kibúznánk eev szemrevalót a derék szárnyas hátából. moghetrveznénk. belemártanánk a kalamárisba, és kész. Bár én már ebben sem hiszek igazán, ha most mennék ei lúdtollkeresőbe; lehet. hogy hiányozna valami. vagv lúd nem volna, vagv kés. vagy tinta... ® A világ leghumánusabb doktorának kezében is munkadarabok vagvunk. Nem hiszem ugyanis, hogy bárkinek fájna az én tyúkszemem. Ismerek valóban empatikus orvosokat. de szomorú lennék, ha fájdalmam rettenetességén. és nem a szükséges terápián meditálnának. Rossz orvosok volnának. nem azt csinálják, ami a dolguk? A sajnálat ném orvosság a baira. Akkor sem. ha őszinte. Barátomnak a múl/koriban feltétlenül szüksége volt egy homloklemezre. A homloklemez. mint megtudtam tőle: autóalkatrész. a géniármű' homlokán helvezkedik el. anyaga fémlemez — Vegvél egvet! — Nincs — közölte lakonikusan. — Fontos ez az izé, nélküle nem megy a kocsid ? — Már hogyne menne! — Akkor autózzál nélküle! — Hűlve — mondta erre. mert még mindig lakonikus volt. Három hét múlva elmesélte, hogy körbejárta a fél világot. — És? — most én váltottam lakon ikusra — Nem kaptam, de mindenki adott egv tippet, hogy hol lehet kapni. — Sajnállak — mondtam, mert tényleg sajnáltam, nyúzott volt. nyűtt volt. — Kösz — mondta, és úgv éreztem, hogy lelke mélyén haragszik rám. Nem szereztem neki homloklemezt... (Az ominózus alkatrészt aztán valaki beszerezte és P el is mesélte részletesen. hogyan történt meg a csoda, de a történet olv hosszú és szövevényes, hogv képtelen voltam megjegyezni.) • Boldogult rádióriporter koromban közölték velem (hivatalosan. személvesen a főnököm, emlékszem, még föl is állt az asztala mellől, s talán rám is nézett, bele a szemembe, de az nem biztos . . .), érdemeimre és roggvant fizikai állapotomra való tekintettel (papírom volt róla egv tudós orvosi bizottságtól, hogv másfél kilónál nagyobb súlyt nem cipelhetek a vállamon) kapok egv újdonatúj (•másfélkilós) riportéi-magnót. Amennvire műtött. merevvé vált gerincem engedte, meghajoltam (nem vagyok hajlongós típus, de én is érzem azért, hogy mi az ember kötelessége élete sorsdöntő pillanataiban). maid kezembe vettem a készüléket Később a főnök elbocsátott: — Aztán vigyázzon ám rá! Vigyáztam. Ügv vigyáztam. akár féltékeny férfi a hűtelen asszonyra. És úgv is jártam vele. Valamelyik nagykunsági városkában csalt meg. Elkezdett recsegős telefonhangon visszabeszélni. Szaladtam vele B. úrhoz. a magnódoktorhoz. Pestre. — Telefonhangja lett — panaszoltam. — Tudom — mondta egyszerűen a magnók doktora. — Honnan? — ámultam el ekkora szakmai ihletettség tapasztalatán —, belelátsz a gyomrába? — A mikrofonjába látok bele — göcögött —, tudod, ebbe a típusba egy akku (itt egv megjegyezhetetlen betűkből és számokból álló kifejezés következett) való, és az kimerül idővel. A magnó meg bereked. — Volnál szíves tenni bele egv másikat! Nem tett bele másikat Olvan akku nem volt az egész országban. Hogv azóta van-e. nem tudom. A magnót leadtam, s jártam a régivel, a tízkilóssal, míg meg nem haltam, illetve vissza nem tértem a toPhoz. . © A mechanikus materialisták úgy írták le az emberi testet, mint gépezetet. Serdületlen gyermekkoromban csodáltam meg először egy ilyen, a- ő elképzeléseik alapján készült színes ábrát A könyv címét már elfelejtettem. csak arra emlékszem, hogy nehéz volt. elzsibbadt a karom böngészgetés közben. Később a feiem is. mert volt azon az ábrán minden: csigák emeltyűk, talán egv gőzgép is. ami a szívet szimbolizálta volna. de erre nem esküszöm meg (a gőzgép ugyanis későbbi találmány), szóval, lehet hogy a szívet is valami emeltyűrendszer (talán pumpa?) ábrázolta. „Az ember többféle alkatrészből áll' — vontam le a tanulságot akkor, vontam vissza néhánv év múltán, amikor a mechanikus materialisták bírálatának módszereivel ismerkedtem egy másik iskolában. A régi könyv a Kórház a város szélén című filmsorozat nézése közben jutott eszembe. — Akkor csinálunk egv csípőprotkót — mondta hanyagul Blazsej. a fülbemászó képű főorvos. — Csinálunk — tolt meg egy sakkfigurát a fejében Strosmayer doktor. — Mi az nekünk? Akasztófahumoráról ismert mérnökbarátom másnap megállított az utcán. — Olyan szép, hogv nem is lehet igaz. rqindig van alkatrészük. Nálunk' ez lehetetlen volna. Lehetetlen. nem lehetetlen, nem tudom. Olvastam nemrégiben egy kisiparosról, aki ilyen protéziseket gyártott volna, de nem jött össze a dolog. Valami hiányozhatott, pénz. pecsét, okmánybélveg. vagy alkatrész. .. Műtétekről mindenesere hallok. • Jó néhánv éve feladatul kaptam. keressem fel az AFIT egv másik megyében dolgozó vállalatát. s kérdezzem meg. miért áll annyi IFA az országban. Nem ám egy-két. nem is egykétszáz teherkocsiról volt szó. több ezer vesztegelt alkatrészhiány miatt az országban. Szívélyesen fogadtak. belémöntöttek a szokásos kávé mellé egv jó pohár konyakot. Vártam. És akkor behozták a listát. Mit részletezzem, hosszú volt. és ilyen adatokat tartalmazott. Rendelés 3500 db. visszaigazolunk 250-et. Hajdani iskolatársammal futok össze a minap a Móra Tsz telepén a rókusi állomás mögött. " — Hát te? — Én vagvok itt a gazdasági társaság vezetője. — Mit csináltok? — Mezőgazdasági gépalkatrészeket forgalmazunk, és IFÁ-hoz való cuccokat. — Most már lehet ilyesmit kapni ? — Nem mindenütt, és nem mindent, de nálunk azt veszel, amit akarsz! Ha éppen nincs raktáron, hozunk. Mire van szükséged? Körbevisz. Komplett motorok is vannak. — Hogv csináljátok? — Járjuk az országot reggeltől estig. Beszerezzük. — Kis csoda is csoda — mondom neki. Nem érti. a Feltettek nekem a múltkoriban egy kérdést. Továbbadom. ..Magvarországon a készletállomány értéke 500 milliárd forint. Vajon mennvit tesz ki az alkatrészeké ebből. vajon hol bujkálnak, s ki a hunyó?" (A megfejtéseket nem kell beküldeni.) PETRI FERENC