Délmagyarország, 1983. december (73. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-24 / 303. szám

8 WC OM Szombat, I9S3. december 24. Hétköznapok emlékei Mostanában gyakran gondolkozom rajta: ahogy nehezednek a gazdasági körülmények, növekednek a követelmények, a kendőzetlen igazságtól úgy lesznek egyre ingerlékenyebbek az emberek. A szociálpszichológia rég bebizonyította, milyen mélyen gyökerezik személyiségünkben az önigazolás igénye. Igazgatók, felelős vezetők egyre ritkábban engedik beosztottaikat nyilatkozni: hátha azok ki'épnenek az önigazolásra fölépített elméletek köréből, másféle igazságokat tartanának fontosnak elmondani. Sokan mindent megtesznek azért, hogy a „birodalmukról" szóló tudósításokat megcenzúrázhassák. Mit tehet a hétköznapi* krónikása? álcázza magát. Nem nehéz ez. hiszen valójóban maga is kisember, aki tűrni kényszerül a hivatalok packázásait. a hiány sápszedőinek önkényét, odacsukják a buszon, fázik a lakásában, szűkösen él a fizetéséből. Az állampolgárok többségétől csak annyiban különbözik, hogy kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt kiterítheti az igazságot — vagv azt, amit annak vél. S az eredmény? Nem sok. Ahogv emlékeimben kutatok, közéleti ökölharcaim inkább csak szorongást, Idegességet hoztak, konkrét eredményt aligalig. Helyszínrajz Karácsonyi utazás Nyolcas liszt Első írásom volt ezeken a hasáboftnn. ArrtJ! szólt, hogy az egvik községben tumultuózus jelenetek során osztják szét ezt a tömegtakarmánynak alkalmas malomipari terméket. Egy ilyen osztáson magam is részt vettem, az ott tapasztalt gusztustalan dolgokról szólt a riport. Panaszokat is idéztem. hogy a raktáros előre szól az ismerőseinek, mikor lesz nyolcas liszt, meg hogy csúszópénzzel könnyebb takarmányhoz jutni. Személyes tapasztalataim megegyeztek a községi pártirodán és a téesz központjában följegyzett panaszokkal. Honi állapotainkra jellemzően, ezek után nem a raktáros, hanem jómagam kerültem vádlottként a bíróságra, a szövetkezetnek a cikkben nyilatkozó vezetőjével együtt. A köztiszteletben álló, becsületben megőszült ember nagyon meghökkent, amikor meglátta a tárgyalóterem ajtaján a kiírást: Tanács István és társa bűnügyében fognak ott ítélkezni. Mintha mi ketten valami rablóbanda tagjai volnánk. (Érdekes módon, a párttitkárt nem merték följelenteni, pedig ő mondta a cikkben a súlyosabb dolgokat.) Igazunkat tanúk bizonyították, a helyreigazítás! kérelmet elutasította a bíróság, a rágalmazásért indított feljelentést visszavonták. Naivan úgv véltem akkor, a vállalat ezek után maid intézkedik: vagy lesz elegendő a nyolcas lisztből, vagy gondoskodnak arról, hogy a meglevő keveset igazságosan oszSzák el. Most Is őrzöm a vállalat igazgatójának levelét. amelyet a sajtóper idején írt: fölényesen kioktat benne a szocialista újságírás erkölcséről. Mostanában ismét hallok ugyanabból a községből ugyanarra a raktárosra ugyanolyan panaszokat. Kérnek, írjam meg. Idősebb vagyok, bölcsebb is talán, így csak magamban morfondírozok: miért írjam meg? Hogv újra leckét kapjak a „szocialista erkölcsből"? A ,,mübika" zsebpénze Megírtam egv glosszában, hogy megtiltották az inszeminátoroknak a házhoz járást. A tehenek mesterséges megtermékenyítését vegzö szakembereknek — a köznapi nvelv csak „mübikának". „nyakkendős bikának" nevezi őket — községenként több kijelölt állomáson kellene végezni a dolgukat. A nap meghatározott időszakában érnek ezekre a kijelölt helyekre, ahová a kistermelőknek gyakran több kilométerről kellene elvezetni az állataikat. A kijelölt helyeken karámot. kellene építtetni a községi tanácsoknak, a legtöbb helyen azonban csak fakorlát áll. ehhez kötik a teheneket. A tehéntartó kistermelök többsége idős ember, aki nehezen bírja kilométerekre elhajtani megszilajodott jószágát. Kialakult hát egy igen racionális gyakorlat: a „mübika" kiszállt a házhoz, elvégezte a dolgát, a gazda pedig 20—40 forintos „kiszállási díjjal" honorálta, hogy megszabadult a jószág kivezetésével járó küszködéstől. A községekben azt beszélték az emberek: a központban adminisztrálgató főnökök irlgvelték az inszeminátoroktól a plusz keresetet. Ingerült levélben válaszolt a fő-főinszeminátor. s az intézkedést a felcserek testi épségének védelmével indokolta. Szerintem érvelése nem állta meg a helvét: a kijelölt termékenyítőállomások hevenyészett korlátjai legalább annyira balesetveszélyesek, mintha a tehén szokott helyén, salát istállójában ejtenék meg a dolgot. Éppen akkoriban taposta agyon a gazdáját egy megvadult tehén a termékenyítőállomáson. Az igazgató válaszát közöltük a lapban, de aláírtam a magam kétkedő véleményét: odaírtam azt is. amit az állattartók javasoltak: tegvék egységessé és legalizálják a „mübika" „kiszállási díját". A laphoz nem érkezett erre válasz. Egvik község tanácselnöke mesélte később, hogy fölszólították őket: minden megtermékenyítőállomásra építsék ki a karámokat. Jártomban-keltemben látom: a karámok azóta sem szaporodnak, a „műblkák" ma is megszániák a gyenge, idős állattartókat, és a háznál végzik el a beavatkozást. Csak éppen félve és rossz lelkiismerettel, hiszen hmit csinálnak, továbbra is tilalmas. Magam is szorongva teszek pontot az eset végére: lehet, hogv mostani fölelevenítésével nem a megnyugtató megoldást segítem elő, hanem valaki ismét hajkurászni kezdi a gumikesztyűs felcsereket az esszerűtlen szabály betartásara. Megkért egyszer az ismerősöm, hogv vinném el a gázbekötéshez kért helyszínrajzát elbírálásra, a vezetékek bejelölésére az illetékes szakvállalatokhoz. Tapasztalataimat megírtam az újságban. Lényegük azt volt, hogy nem kellene az állampolgárt szaladgáltatni. várakoztatni, ha a közművállalatok naprakész térképeket vezetnének, ha képesek lennének egymás között elintézni ezt az adminisztrációt. A vízművek igazgatója válaszolt, akkori vitánk részleteivel nem untatom az olvasót: lényeg, hogy a jó szándékú javaslatokat elutasította, az állampolgárok munkaidő alatti futkosását a lehető legtermészetesebbnek tartotta, a gondolatát is elutasítva annak, hogy a szolgáltató vállalatok partnerként. és ne hatóságként viselkedjenek a lakossággal. A pro és kontra érvek megjelentek, minden maradt a régiben. Legalábbis én úgy képzeltem. Fölhívott közben a városi tanács műszaki nyilvántartójának vezetője, tőle még alaposabban megismertem a kérdéskört. Elmondta azt is, régóta kellene pontos közműtérképet vezetniük a vállalatoknak. de az újak sem elég pontosak, nem beszélve a korábbiakról; olykor találnak vezetéket, amelyikben folyik a szennyvíz, de senki sem tudja, honnan és hová. Találkoztam később ismerőseimmel is, akinek ügyében igyekeztem eljárni. Mondta, hogv jól kitoltam vele. ráharagítottam még a gázszerelőket is, akikről pedig egyetlen rossz szó nem esik a cikkben. Majdnem a sor végére hagyták, csak akkor enyhültek meg, amikor pálinka mellett égre-földre megesküdött nekik, hogy neki személv szerint semmi kifogása a vállalatok eljárása eíien. a lehető legjobbnak tartja azt. a kifogások csak az én akadékoskodásaim. Máskor kétszer fs meggondolom. írjak-e hasonlót? saját fejem beleverhetem a falba, ha kedvem tarrtja. de másokét? Rostával vizet merni? — A beruházási ráfordítások 30—40 százaléka pocsékolás és pénzkidobás — ezzel kezdte nyilatkozatát egy régi riportomban az egyik szegedi gyár illetékese. Aztán kijelentette még azt is, hogy a költséggazdálkodásban legalább 20—25 százalékos tartalékok vannak. A cikk megjelent, már meg is feledkeztem róla. amikor a főnököm kapott egy levelet, amelyben megdicsérte a cikket a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnöke. Kicsit meghökkentünk; nem szokott ilyesmiért levelezni. Üjabb hónapok teltek el. amikor megint találkoztam riportalanyommal, ö mesélte el a történet addig homályos részleteit. A cikket a sajtófigyelő szolgálat betette a gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettes asztalára, ö kiszignálta az illetékes szakminisztériumnak, onnét továbbították az iparvállalat budapesti központjába. ahová mihamarabb fölcitálták az én riportalanyomat. Megkérdezték, mondta-e, amit leírtam a lapban. A kérdés benne volt az önigazolás fölkínált lehetősége: ha akkor azt válaszolja, az ujjamból szoptam az egészet, kész a megoldás. Helyreigazítást kérnek, a cikkíró esetleg kap egy fegyelmit, s megv minden a maga útján tovább. Riportalanyom azonban becsületes és határozott ember. Talán egyébként is várta már a lehetőséget, hogy nyilvánosan elmondhassa, amit nap nap után kénytelen volt tehetetlenül szemlélni. Kész érvei, bizonyítékai voltak. Nem jött zavarba akkor sem. amikor beültették egv szobába, ha nem hajlandó letagadni, hogy a cikkben szereplő dolgokat tőle hallottam. írjon hát igazoló jelentést. Megírta. Ez nvilván végigjárta az illetékes fórumokat, s, ennek végeredménye, visszaigazolása volt az államtitkár levele. Utólag azonban belegondoltam: tíz riportalany közül adott esetben hánv vállalta volna a konflik- . tust., s hánv mentette volna a nyilatkozat megtagadásával a saját bőrét? Tyúkászat Ezt az esetet nem írtam meg. Senki sem akart nyilatkozni, á rendelkezésemre álló bizonyítékokat kevésnek éreztem, hosszú tépelődés után félretettem. Tojótyúkokat tartottak az egyik téesz szervezésében. A tvúkok nem tojtak rendesen, a tulajdonosokat kár érte, amit a téesztől követeltek viszsza, mondván, rossz volt a táp. Azt is tudni vélték, hogy a téeszben kevert takarmányból az ottani dolgozók kilopták a nyers proteint. Bizonyítani természetesen senki sem tudta a dolgot. Sőt a téesz ellenőrző bizottságának elnöke úgy nyilatkozott, a tyúktartók sem egvenes úton járnak, gyors meggazdagodásra kell neki a tojóhibrid. Fájó szívvel hagytam félbe a dolgot. A vádak a csirketartó melléküzem szervezője ellen irányultak, komoly bizonyítékot azonban senki .sem tudott fölmutatni. Hátha mégis egyenes úton jár az illető: motoszkált bennem a kételv. Pár hónapia olvastam kollégám bírósági tudósításában: elítélték, mert használt ketrecekkel üzérkedett. A rubrikák és a demokrácia Kifogásoltam egyszer, hogy túl sok a rubrika a lakásbejelentő lapokon. Egy ki- és bejelentkezés során 12 különböző rovatba kell az ember személyi adatait beírni. Sőt a szolgáltató vállalatok is külön papírt töltetnek ki a lakcímváltozásról, külön értesítést kér a tanács pénzügyi osztálya. A jelenséget összefüggésbe hoztam a demokrácia napi állapotával: nemhogy a hatóság nem viselkedik szolgáltatóként, hanem a szolgáltatók is hatóságként viselkednek. A tanácsi hivatal vezetője a gondolatot is visszautasította válaszában. Nemrég olvasom a hírt: a Minisztertanács az ésszerűség mértékéig egvszerűsítette a lakcímbejelentést. Ez volt az egyetlen, nyomtatásban megjelent kívánságom, ami teljesült. Ez sem azért, mert megírtam az újságban... TANÁCS ISTVÁN C

sípős decemberi szél szánkázott a víztócsák jégszoknyáján. Habzó párát leheltek fuvaroslovak a telep mellett, felhajtott gallérjaik mögé húzták nyakukat a hazasiető emberek. Egy nagy rohanás volt az egész város. A híd szürke vastraverze megremegett az áthaladó autóbusz súlyától. Lenn, a Tisza méltóságteljesen kígyózott két part csipkeszegélye között. Még mindig az éjszakai műszak járt az eszében. Pattogva dobolt a fülében Sóder üvöltése: „Fiúk! Megérkezett a libazsír, ide a legszebb kenyereslányt!" — és belevágott hatalmas öklével a levegőbe. „Holnapra olajmágnások leszünk!" — igv a másik. Maga előtt látta Sóder vigyorgó pofáját. amint a szájához emeli a kékesszürkében játszó zsíros iszapot. Cigarettát halászott elő zsebéből. komótosan nekiütögette a gyufásdoboz oldalának, aztán rágyújtott. Jólesett a láng pillanatmelege ... Máskor, műszak után mindig betértek egy-egy pálinkára az öreg méregkeverőhöz. Aztán valamennyien hazaindultak, ki-ki a saját lakókocsijába. Ha nem itták le magukat a sárga földig, ha nem sikerült egv éjszaka szép, de reggelre rúttá váló nőt fölcsípniük, a fáradt álmokkal utaztak gyerekhez. szeretőhöz, az asszony ölelésébe. Most valahogy nem érzett fáradtságot. Nem csapta mellbe a' méregkeverőnél a megszokott tömény cigarettafüst. Még az is jólesett, hogy nem köszöntek rá az ismerősök, nem invitálták sörre. borra, pálinkára idegen asztalokhoz. Még a csikkekkel teletaposott olajos padló is tisztábbnak tűnt a kelleténél. — Egy deci büdösét! — vetette oda az öregnek, amikor rákerült a sor. — Hát maga nem utazott haza? — kérdezte a másik, miközben reszkető keze 4 centnél már automatikusan megállt. Fogta a pálinkát, és leült a pult melletti rozoga asztalhoz. A törköly most fanyarabb volt, mint máskor. Az első kortytól megrázkódott. Észrevétlenül rátört az otthon karácsonyhangulata. Ilyenkor már javában iszogattak a rokonokkal, barátokkal. Az asszony meg a konyhában készítette az ünnepi vacsorát. Zoli csak az órát nézte, hogy mikor jön már a Jézuska. — Ej, de rossz a pálinkád, öreg! Ezt már az ünnepekre kotyvasztottad? Tudod mit, tölts magadnak is! — Boldog karácsonyt! Le van ejtve a világ. Csak átadják a gyerekeknek az ajándékokat, amit küldött... A többi egyáltalán nem számít. Elmehetne Rózsihoz. Csak az a gond, hogy mondja meg neki. otthonról kirúgták. Még félreértené. A fene essen bele. A ringó csípője, kerek, telt combjai és az • a huncut, pongyola, amiben várta. Halkan duruzsol a tűz a kályhában. Ráadásul disznópaprikást főzött jó zsírosan, ahogy szerette. Előtte pálinkát ittak, aztán bort. Minden csodálatos volt, de Rózsi igazán az ágyban érezte otthonosan magát. Fenemód értette a dolgát. Az asszony, máig sem tudja kitől, de rájött, hogy azon a karácsonyon nem volt szolgálatban. Milyen gyorsan eltelt egy év. Azóta nem volt otthon .., • Pálinkát öreg! Igyunk a boldog karácsonyra! — rikkantott jó nagyot és érezte, hogy a szesz összezavarja gondolatait. Ilyenkor díszítették otthon a fát. Volt azon minden rogyásig. Angyalhaj, sokszínű gyertya, csillogó-villogó angyalkák... Mennyből az angyal, lejött hozzátok, , pásztorok, pásztorok... Az öregasszony minden évben fekete fejkendőt kapott, örökösen készült saját temetésére. Az aszszony kötényt, vagy pulóvert, a gyerek játékokat. Milyen illatos, bársonyos volt a bőre Rózsinak ... • A kocsmából már az a néhány ember is hazament, akik egy féldecire beugrottak. Az öreg elővett a pult alól egy félig telt üveget, és két pohárral a kezében leült Zsótér mellé. — Koccintsunk koma a karácsonyra! A vastag, félig mosott felespohár tompán koppant, majd mindketten egyhajtásra gallér mögé dobták a pálinkát. — Azt kérdezted öreg, miért nem utaztam haza? Hát... csak azért, mert nincs hazaút. Rózsi az oka mindennek! Tudod, az a nagyseggű, akit itt ismertem meg. Kit hívhatott meg az idei karácsonyra? Ha tudnád öreg, milyen bársonyos volt a bőre... Töltöttek, ittak... A doboz Symphonia is elfogyott. Az öreg Jassan szedelőzködni kezdett. Várta otthon a család ... Kinn közben a szél elült, lomha hópihék himbálóztak az utcai lámpa fénycsóvájában, amikor elköszöntek egymástól. Egyedül maradt szorongó gondolataival a kihalt utcán. A karacsony pillanatdiái villantak agyában. Látta a fiát, amint repülve ugrik a nyakába, de látta egy pillanatra felesége megtört arcát is. és hallani vélte az öregasszony ájtatos vinnyogását, amint énekelni kezdi a Mennyből az angyalt. Jöttek a szomszéd gyerekek is a rozoga Betlehemmel. s ekkor mindenkit feíejtőn Rózsi kacagott villogó egészséges fogsorával. Valami nehezet érzett a mellkasában. Élesztőszagút köpött, majd megbotlott a járda szegélyében, és az arcára zuhant. A gyenge hópihék rátapadtak n szempillájára, és hanmatcseppé olvadva legurultak róla. Végtelen spirálist rajzolt egy kéz a levegőbe. Piano. Ünnepi ebédre készülnek a falusi házban. Aztán lelőnek egy galambot, szürke tollon piros szalag. Csomagot visz a postás. Pálinkabűzös lehelettel telítődnek a tisztaszobák ... Csontja velejéig hatolt a hideg, amikor feltápászkodott. Üres volt az utca. Pislákoló ablakszemek mutatták neki az utat az aknatoronyhoz. Nem tudta, meddig feküdt a hideg kövezeten. csak azt, hogy kerek combú, meztelen seggű angyalokkal kergetőzött .., • Tompa puffan ássál csapódott be mögötte a lakókocsi ajtaja. Az aknatorony lámpafüzére, mint fenyőfán a gyertyák, bevilágították az egész környéket. Nagyot húzott a pálinkásüvegből, aztán fáradtan végigdőlt a vaságyon. • Csípős decemberi szél szánkázott a víztócsák jégszoknyáján. Habzó párát leheltek fuvaroslovak a telep mellett. A híd szürke vastraverze is téli ruhába öltözött. Ilyenkor utaznak a fáradt álmokkal a családtól távol élők gyerekhez, asszonyhoz, szeretőhöz. És Zsótér most igazán úton veit... BAGAMfiftl LAbZMl ,