Délmagyarország, 1983. november (73. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

49 Vasárnap, 1983. november (f: DM ZM Tágabb körben Beszélgetés Ranschburg Jenővel — Könyvet írt a témáról; az Akadémia Pszichológiai Intézetének osztályvezetőjeként sok éve irányítja a kutatásokat e tárgyban. Az agresszióról van szó. Mondja el kérem a véleményét: milyen okait látja a pszichológus annak, hogy a pedagógusok — már az óvónők, aztán a tanítónők méa inkább — egyre sűrűbben panaszolják: a gyerekek agresszívek, durvák. trágár beszédűek. — Valóban hosszú ideje foglalkozunk ezzel a kutatási témával: az agresszió a családban. s a családon kívül. Egész alacsony életkortól kezdtük a vizsgálódást, most értünk az iskoláskorhoz. De attól tartok, eléggé közismert dolgokat kell mondanom. Hogy a pedagógusok' panaszkodnak, sőt, sok esetben teljesen tehetetlenek, képtelenek befolyásolni a gyerekeket és a szülőket — megértem. Ugyanis igazuk van. A deviáns magatartasú gyerekek és fiatalok számaránya emelkedő tendenciát mutat. Talán nem kell magyaráznom, mit jelent a mi szakmánkban a deviáns szó, hiszen már-már a hétköznapi nyelvben is polgárjogot nyert, ami nemcsak arra utal, hogy a pszichológiában. akárcsak a pedagógiában nálunk mindenki szakértőnek számít. Hanem arra is, hogy veszedelmesen sokszor kényszerülünk használni ezt a kifejezést A pedagógusok tehát általában nem hazudnak, amikor azt mondják, rosszak a gyerekek. De az én nézőpontomból mégsem ilyen egyszínű, sötét a kép. A mai iskolai körülmények úgyszólván lehetetlenné teszik, hogy a tanár különbséget tegyen valamiféle „egészséges rosszaság" és a valóban „betegesnek'' nevezhető. szakmai beavatkozást igénylő agresszivitás, vagy deviancia között. Így lesznek egyformán agresszívek mondjuk azok a 7—8 éves, egészséges fiúgyerekek, akik egymásnak mennek a maguk igazáért, akik most sajátítják el a hagyományosan férfias magatartásformákat, s igenis készek ütközni a világgal. Meg azok is akik nem tudják megállni, hogy ki ne tegyék a lábukat, amikor a másik elhalad előttük. Az igazán, a veszedelmesen agreszszívek. akik már a bölcsődében harapnak, csípnek, s a látványosan megnyilvánuló agresszivitás mellett más tünetek — például éjszakai felriadás, félelem rettegés, bepisilés — is arra utalnak. hogv pszichológiailag nem egészségesek. — Milyennek látja azokat r, bizonyos iskolai körülményeket, amelyek miatt — ahogy szavaiból érződik — nem tudnak elég jó pszichológusok lenni a tanárok? — Egészen nyilvánvaló, hogy a mi teljesítmény-központú iskoláinkban nemcsak a 7—10 éves, egymással gyakran ütköző „kis bikák" minősülnek rossznak, hanem még azok is. akik otthon felejtik a füzeteiket, nincs elég írólapjuk és nem teljes a rajzfölszerelésük. Mert ugyebár gátolják a tanárt és a többieket az amúgy is feszített munkatempó tartásában. Rosszak, akik képtelenek 50 percig egy ültő helyükben maradni, sort tartani, akik beszélnek, amikor nem kérdezték őket, vagy akkor sém szólalnak meg, ha kellene. Alighanem én voltam az első naivan bátor ember az országban, aki javaslatot nyújtottam be illetékes felsőbb szerveknek arról. hogy ne hat, hanem nyolcéves korban kezdődjön az iskola. Meglepően magas az aránya tudniillik azoknak a 6 éveseknek. akik szociálisan éretlenek az iskolára. Akik fölött életükben először ítélkeznek á ti Ijesítményük. és csakis a teljesítményük alapján, ez határozza meg helyüket a rangsorban. Keptelenek az iskolai noonák teljesítésére. yan aztán még több, nagyobb baj is, megintcsak olyanok, amelyekről a tanárok nemigen tehetnek. Például az osztálylétszám. 30—40 gyerekkel teljes képtelenség az igények és a követelmények szerint dolgozni. Például az a gondgubanc, amit a pálya elnőiesedésének szoktunk nevezni. Ez, a maga sokféle elágazó negatív hatásaival, olyan társadalmi probléma, ami a legsürgősebben hatásos intézkedéseket igényel. Mert „megfogalmazásokkal", amilyeneket a felsőoktatás fejlesztési terveiben is olvastam. nem sokra megyünk. — Pontosan tudom idézni: „... biztosítani kell... a nemek közti egészségesebb arányt is lehetővé tevő merítési bázist". Erre gondol? — Igen. Mi az, hogy biztosítani kell? Az ilyesmit nem elég deklarálni. Meg kell mondani, hogyan, hogy ennek mi az ára, és meg kell adni az árát. Valószínűleg nincs egészen pontos tudása mindenkinek arról, mit jelent valójában ez az elnőiesedés az iskolában, meg mivel jár a vívmánynak, a nök egyenjogúsításának tartott társadalmi jelenség. A kötelező munkavállalás körülményei között ugyanis még azok a nők is dolgozni mennek, akik szívesebben teremtenének otthont, nevelnék a gyerekeiket. Mert hiszen az otthonit ugyebár — nemigen számítjuk munkának. És egy fizetésből többgyerekes családnak otthont teremteni — ez is lehetetlen vállalkozásnak tetszik. Sok éve foglalkoztat a dolog, és a normától eltérő magatartású emberek, gyerekek, fiatalok és felnőttek arányának emelkedő tendenciái láttán hajlamos vagyok az úgynevezett feminin elv elhalványulásában látni a bajok egvik okát. Akárhonnan nézzük. nehezen cáfolható a tény, hogy az utóbbi 25 évben mintha elfeledkeztünk volna olyan értékekről, mint biztonság, melegség, együttérzés," türelem. otthon. Értékekről, amelyeket hagyományosan a nők teremtettek, hagyományos szerepköreikben. De kineveltük őket ebből. Manapság a gyerekeket már a családon belül is a házon kívüli karrierre szocializáljuk ... Bár a gves-neurózis, mint pszichológiai kategória nem létezik, a jelenség élő. A mamák pszichésen nem tudják elviselni az otthonlétet. A demográfiai mélypontok okai közé is odasorolom az otthon értékvesztését. Volt módom megfigyelni, hány nő szült mindig legalább eggyel kevesebb gyereket, mint ahányat serdülő korában mondott, hogy majd szeretne... És azt is kimutattuk — 400 fös reprezentatív mintán — hogv a szülők napi másfél órát töltenek a 'gyerekekkel: hogy az anyukák délután 5-től hogyan pattognak otthon: meglegyen a mosogatás, a mosás, a vacsora, ez-az. s 8-ig föltétlenül „legyünk túl'' a gyereken. Hogy szaoorodnak a családok. ahol kifejezetten érdektelenek a szülők a gyerekekkel, hiszen örökösen a saját problémáikkal vannak elfoglalva. — Talán itt kanyarodhatunk vissza az iskolához. Hiszen mikorra iskolaköteles lesz az így felnövő fiú vagy lány. szocializációs problémái adódnak, éretlen, vagy „hátrányos helyzetű" lesz. s szaporítja az amúgy is sokféle iskolai nehézségeket. — Semmiképpen nem tartanám az efféle esélyegyenlőtlenségek tompítását az iskola föladatának. Ez társadalompolitikai kérdés, s ha az iskola segíteni hivatott a megoldásában, nagyobb sikerre számíthatnánk, ha nyolcéves kortól lennének iskolakötelesek a gyerekeink. 'Ez persze a saját vágyálmom. — Ta'án mindezekkel összefüggésben annak c'yan jelenségek is, hogy ijesztően sok gyerek « középiskolában is rosszul olvas? Hogy i.em szeretnek tanulni, pontosabban nem örömmel tanulnak? Mert az első élményeik negatívak? — Minden mindennel összefügg hiszen tudja... Egy emberrel az egész kultúrát meg lehet utáltatni például azzal, ha a tanító nénije olyanféle gyermeteg magatartásra kényszerül, hogy tragédiának kell tekintenie: nem hegyes a ceruza. Pedig kényszerül. Mást ne mondjak, a szakfelügyelője azon méri az ő munkáját, hogy használ e színes ceruzát az órarend elkészítésekor, vagy nem. A férfinő arányoknak, pontosabban az aránytalanságnak is sok a veszedelme a tanulás és nevelődés szempontjából egyaránt. Az előbb emlegetett kiskamaszoknak, akiknek ebben az életkorban éppen kizárólag a férfias foglalatosságok tetszenek, mint a horgászás, az autóbütykölés, nos. ők az iskolában azt látják, hogy az írás-olvasás-számolás amolyan női teendők, tehát nem érdekesek .. . Mármost deklarálni, hogy több férfi kell erre a presztízsvesztett, kontraszelekcióval sújtott, pénztelen pályára — körülbelül annyit tesz, mint a szocialista családmodell megvalósítása érdekében bevezetni az iskolában a Családi életre nevelés című tantárgyat. És ezen a ponton aztán tényleg összekapcsolódik eddigi beszélgetésünk minden részlete. — Mégis, egyre csak beszél minderről, könyvekben, cikkekben, tévésorozatokban, másfajta ismeretterjesztések alkalmából. Nem érzi néha rosszul magát? Amolyan sziszifuszi küzdőként? — Tudom én. hogy infantilis dolog mindig csak mondani, mit gondolok. 'Azt is, hogy pontosan olyan helyzet ez, mint amikor a dohányzás ártalmairól szóló előadásra csakis a nemdohányzóit mennek el. A tömeges ismeretterjesztés átka, hogy akiknek legjobban kellene, azok nem hallgatják meg. Mégis szívesen, sőt. lelkesen csináltam a két tévésorozatot, a Családi kört, meg a korábbit, a Popper Péterrel közősét, a Hogy nálunk. különb legyen címűt. Ezt tisztességesebbnek. találom mint mondjuk a két nem összeugrasztását, amely egyféle reakció a meglevő gondokra. Ideiglenesen talán el lehet terelni vele a figyelmet \ a fő gondról. Arról, hogy örök társadalmi értékek mennek veszendőbe, ha álkonfliktusok teremtésével bújkálunk a kötelességeink teljejsítése elől. SULYOK ERZSÉBET Hegedűs Géza Szonett az ünnepek értelméről Ha itt az ünnep — emlékezni kell, mert minden ünnep emlékeztető: múltakból őrzött ösztönző erő. melytől a lélek új célokra lel. Ha itt az ünnep — megáll az idő s leendőnek időtlenség felel: az élő emlék bizonyságra jel. hogy a teendő meg is tehető. Az ünnepekkel bizonyít a múlt, mely évszázadról évszázadra hullt, hogy jövendőkhöz talpazat legyen. Az ünnepen a lélekteljes ész a közös célért emléket idéz. hogy tettrekész legyen az értelem. Takáts Gyula Partunkig hozva Az árnyék áll.. . A víz szalad .. Itt vagy velem a fák alatt, a víz színét alig csak érve ragyogsz, mint nyárfák tükörképe. Fut a folyó-idő, de rajta átdől az odaát e partra s az állandó, ami a lényed, közénk köti a zöld mélységet. A túlról így, egész e partig reszketve kezemig hanyatlik s nyárfákkal, őszi messzi éggel olv súlytalan, hogy nincs mi mérje Tükör síkjában él mélysége, más távlatot ragyogva széjjel. Zelk Zoltán Gyerekek közt Gyerekek közt ültem a földön, gondjaim addig hessegettem s olyan kicsire zsugorodtam, hogy igazi társuk lehettem. De nyelvüket csak rámöltötték s ezt mondták nekem incselegve: — Azért, mert ily kicsinyke vagy csak, attól még felnőtt iá lehetsz te.. Ültek karéjban és nevettek ... de egy kavicsért lehajoltam: — Látjátok-e? — kérdeztem tőlük aztán magasra hajítottam. Repült, repült, fölszállt az égre: megismerték, a szőke hold volt! Játszottak volna most már vélem, de sötétedett, alkonyat volt. (1939) • A költő hagyatékából.