Délmagyarország, 1983. november (73. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-06 / 263. szám

Vasarnap, 1983. november 6 • Apuka és „mámá" („A Misa sír" — jelentette egy reggelen a kétévesek tárgyilagosságával lányom, s magam elképedtem: hogy' nem kapcsoltam eddig? Keresgéltem az „alanyaimat" ünnepi lapszámba való riporthoz, miközben nap mint nap találkoztunk... Hiszen Misa. azaz ifjabb Rivlin Mihail is kétéves, már teljes esztendeje ugyanabba a bölcsödébe járunk. Anyja. dr. Tiba Annamária, apja dr. Mihail Rivlin — orvosok. Amikor vigasztalni kell a szülőkhöz ragaszkodó kisgyereket, vagy bizalmasan mondanak neki valamit — oroszul beszélnek. Enynyit tudtam a Rivlin családról, amikor meghívattam magam lakótelepi lakásukba.) Olajmezők Már régen túl voltunk az első „árrobbanáson", amikor elindultunk a szegedi olajmedencéből egy távolabbi olajos vidékre, Bakuba. A repülőgép néhány kört írt le a Kaspi-tenger fölött, a partok mentén. Lestük a szárazföldet. Mellettem ült Györfi Tibor technikus, az algyői gázüzem művezetője. Fenyveseknek néztem az alattunk elterülő tájat, de kiderült, hogy vasból vannak azok a „fák". Fúrótornyok rengetege szegélyezte a tenger partját. Győrfi sem járt még más olajmedencékben, de a szeme azonnal észrevette, hogy hova is érkeztünk. A bakui olajosok szívesen fogadtak. Sziradzsev Agamahud olajmérnök — bár soha nem találkozott még szegediekkel — úgy fogadta kollégáit, mintha évtizedek óta együtt dolgoztak volna az „égő arany" kitermelésében. Történelem, amit elmondtak: úgy tudják, hogy" 1848-ban kutat ástak, az azerbajdzsáni emberek, s mi történt? Fekete „víz" fakadt az ásók nyomában. Meggyújtották és égett. Bőrből varrtak vödröket és úgy meregették a folyadékot. S aztán jöttek a szakemberek. Angol tőke segítségével hamarosan nagyméretű olajtermelés kezdődött a bakui határban. .Kiváló minőségű olajat és földgázt termeltek ki a tenger melletfi lapályos területről. Állítólag harminc méter mélységből már gáz tört elő. Ritkaság. Ez persze a múlt. A második világháború idején sem tekinthető véletlennek, hogy a németek támadásának egyik iránya éppen a bakui olajmezők központja volt. Lépjünk egyet. — mondta a bakui medence mérnöke. — Mj van ma? — kérdezgették Győrfi Tiborék. — Alkonyathoz érkeztünk, — válaszolta az azerbajdzsáni mérnök. — Mi az, hogy alkonyathoz? — érdeklődtem. — Ügy igaz a megjegyzés, hogy korábban a Szovjetunió olajtermelésének nagyobbik részét a bakui medence adta, ma ez az arány mindössze 6 százalékot képvisel. Fölsorolták, hogy merre fedeztek föl újabb olajmezőket és vettek termelésbe. Emlegették az északi országrész területeit, Tyument és a még távolabbi szibériai mezőket. — S a tengeri területek? — kérdezték Győrfiék. — Menjünk a tengerre — invitált Sziradzsev mérnök. Elmentünk a tengerhez. Mint laikus azt hittem, hogy hajóra szállunk és megleljük az olajmezőt. Nem így történt. A Kas' pi-tenger part menti része nem is oly mély. Nyolc-tíz-harminc méter a mélysége. ' Cölöpökre épített aszfaltos úton futott a gépkocsink. Fúrótornyokig, gyűjtőállomásokig ~ „sétálgattunk". Nekem nagyon érdekes volt az egész. Kapkodtam a fejem, s tágra nyitottam a szemem, a szakemberek beszélgetése közben. A mólók hossza harminc kilométer, ezeken rendes betonút vezet. A fúrótornyok alapzata nem kívánt különösebb technikai bravúrt. Ezerötszáz méter a legmélyebb fúrás. Mondják. hogy ferde fúrásokat is alkalmaztak. E megjegyzésre a szegediek emlegetik az itteni medence bravúrnak számító ferde fúrásait. A Tisza újszegedi. oldalánál „engedték" mélyre a fúrófejet, s a városháza alatti mélységet faggatták. Győrfi hozzámfordulva mondja: — A móravárosi területről átfúrtunk az újszegedi oldalra. A szakemberek közben mondják. a magukét: az olaj kénmentes, a termelést már csak vízvisszanyomással lehet tartani. Tisztított tengervíz kerül a mélybe. A parttól 30 kilométerrel beljebb igen bő mezőre bukkantak, de a kitermelés csak később kezdődhet el. A rétegnyomás körülbelül 500 atmoszféra. Ilyen viszonyok között a berendezések is különlegesek. A csövek nagy nyomást bírnak, s különleges anyagból készülnek. A szegediek mondják: — A Taurus Gumigyár szegedi üzemében készülnek ezek a különleges tömlők. — A szovjet partnerek elismerően bólintanak. A csövek a tenger fenekén futnak a feldolgozó üzemekhez. Újfent a szakmai szövegeket hallhatom: télen nehézségek vannak, metanollal oldják a megdermedt olajat, de nagy a gazolintartalom, a bakui olajból háromnegyed rész benzint lehet kinyerni. A mező termelését automatika irányítja. Egy diszpécser központban nyomkodják a gombokat s a himbák a program szerint bólintgatnak. A föld alatti rétegeket négy szelvényre lehet fölosztani. A legalsó a legbővebben termő terület A szegedi és a bakui olajosok saját „nyelvükön"' társalognak: milyen a béléscső átmérője, a nyitott kút szerkezeti lehetőségei, technikai megoldásai. Mi a helyzet a három- és ötezer méteres mélységben? A fehér olaj mennyisége? S aztán a vállalati, gazdálkodási körülményekről társalognak. A Kasmornyeft tröszt intézi a bakui olaj- és földgáztermelés égész menetét. Szóba kerülnek a keresetek. A szakemberek jobban értik ezeket a dolgokat mint az újságíró. A bakui olajfeldolgozó üzemek kapacitása nincs kihasználva. Mit tesznek ennek érdekében? A kedves azerbajdzsáni mérnök elmondja, hogy az ország más területein föltárt olajmezők termelésének égy részét csővezetéken át szállítják a bakui feldolgozókba, így gazdaságos. Amikor a tengerről visszatérünk a bakui mező központi épületébe, egy markáns férfi mellszobra köszönt ránk a bejárat előtt. Tisztelettel említik vendéglátóink a nevet: I. V. Szerebrovszkij-t ábrázolja. Hósi halált halt 1920-ban. Az Októberi Forradalom győzelme után Lenin kérésére indult Szerebrovszkij Bakuba, hogy megszervezze a termelést. Az ellenforradalmárok gyilkolták meg. A bakui olajmedence ma már a kisebbek közé tartozik, de híre, neve semmit sem kopott. Mint ahogyan az elsőké mindig megmarad úgy a bakui olajbányászok neve is a pionírok között szerepel, amíg olajat termelnek a világon. Győrfi Tiborék tréfálkoznak olajbányász kollégáikkal: — Itt a kútkezelők unalmukban bedobhatják a pecabotot. Mosolyog • az azerbajdzsáni technikus és mutatja a sarokba állított horgászbotját. Van itt hal egyáltalán? Hiszen állandóan dübörögnek a kompresszorok, zúgnak a motorok, s a víz mélysége alig több nyolc-tíz méternél. Azt mondják a beavatottak. hogy csak kis halak vannak, de azokból akad bőven. Játszadoznak a szegediek a szavakkal: ez az igazi olajos szardínia. Ezután megfordítják a beszélgetés menetét: a bakuiak kérdezgetik a szegedi olajmedence képviselőit. Szurmai Tibor főmérnök magyarázza: — 1965-ben fedezték fel Magyarország legnagyobb kőolaj- és földgázmezőjét a szegedi határban. — Majd ismertetés következik a szegedi medence kiépítéséről, termelésének technikájáról és technológiájáról. A menynyiség említésekor a bakuiak egymásra néznek és udvariasságból nem mosolyognak. Az igaz, hogy az algyői medence termelésének mennyisége nem egy bakui méret. Az azerbajdzsáni olajmérnök bölcselkedik, de minden bizonnyal csak vígasztalásnak szánja: — Ha nem csurran, csöppen. Teát szolgálnak föl, a csészéből a kis tányérkába öntjük a finom italt, egy szem kockacukrot a fogak mögé és átszűrjük rajta az azerbajdzsáni illatos teát. (Képeinken: fúrótornyok a Kaspi-tenger és a Tisza partján) GAZDAGH ISTVÁN — Bemutatom az édesanyámnak. ö csak köszönni tud magyarul. Látogatóban van nálunk. Leningrádból. Elég gyakran jönnek a szüleim, hiszen mióta Misa megszületett, mi nem mehetünk. Féltjük a gyereket. A feleségem nem bírta a leningrádi klímát, aggódunk. Misának sem tenne jót; — Néha eszembe jut, ha akkor meg nem betegszem, tqlán sohasem találkoztunk volna. Én győri vagyok, ott érettségiztem, és a leningrádi orvosi fakultásra jelentkeztem. Tüdőgyulladás miatt hamarosan kórházba kerültem, ott találkoztam a férjemmel. Ö szívpanaszok miatt nyomta az ágyat... — A kórházban derült ki, hogy egy évfolyamra járunk. Az ottani egyetemeket persze nem lehet a magyarországiak mintájára elképzelni: annyian voltunk, hogy teljes lehetetlenségnek tűnt mindenkit ismerni. — Senkim sem volt Leningrádban, bizony, nagyon jólesett, hogy a megismerkedésünk után a férjem szülei nekem is ugyanúgy hoztak be mindent, amire szükségem volt — ennivalót, virágot —, akárcsak a fiuknak. Aztán együtt igyekeztünk fölzárkózni a többiekhez. — Némileg könnyítette a helyzetünket, hogy én már a második diplomámért tanultam. Mielőtt az orvosira beiratkoztam, műszerész mérnökként dolgoztam egy kutatóintézetben. Érdekes munka volt, de hiányzott a szorosabb kapcsolat az élettel. Később talán azért is választottam a szülész-nőgyógyász szakmát, mert ez a „legéletesebb", hiszen új emberek világra jöttét segíti. Szóval, a nem szakmai tárgyakat már tudtam, így többet segíthettem. — Aztán fordult a kocka, amikor hazajöttünk, akkor meg én olvastam föl a tananyagot, és magyaráztam, amit a férjem nem értett. Kiderült tudniillik, hogv sehogy sem bírom a leningrádi éghajlatot. összeházasodtunk, elköltöztünk Odesszába. Ott is betegeskedtem. Akkor elhatároztuk, hazajövünk. Az utolsó ket évet a Szegedi Orvostudomán> i Egyetemen végeztük. — Hogy mit szóltak a szüleim? „Ném lesz ez túl bonyolult?" — kérdezték, amikor a házasságunkhoz kértem a beleegyezésüket. Mi tagadás, elég bonyolult, vagy inkább mozgalmas lett aa életünk azzal, hogy én Szegedre települt orosz állampolgár vagyok. Rengeteg barátunk, ismerősünk van. állandóan jönnekmennek, fordítást, tolmácsolást kérnek. Szinte minden szovjet— magyar barátsági gyűlésen, rendezvényen ott vagyunk. Ha egészségügyi szakemberek látogatnak ide, bennünket keresnek, idegenvezetők, vendéglátók, szakszövegfordítók, amolyan barátságápoló mindenesek vagyunk. A szakmai kapcsolatokat is igyekszünk fejleszteni a szegedi klinikák és a hasonló szovjet intézetek között. Feleségem a bőrgyógyászati, magam a nőorvosi vonalon. — Szívesen csináljuk, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül, mert meggyőződésünk, hogy a mostaninál jóval több a lehetőség a tudományos együttműködésben. Mindkét országnak igen hasznos lenne a kapcsolatok fejlesztése. Csak az a gondunk, hogy így kevés idő jut egymásra. a gyerekre, a családra. Közösen döntöttük el, hogy Misa mindkét nyelvet használja. Minthogy az apja klinikáján született, legelőször orosz szót hallott — a papától. Én kezdettől mindkét nyelven beszélek hozzá, de bizonyos „anyai" szavakat csak magyarul tudok mondani neki. Érdekes, hogy az apját magyarul becézi, apunak, apukának is szólítja, de én „mámá" maradtam. Olyan környezetben, ahol nem értenek oroszul, egymás között js. a gyerekkel is magyarul beszélünk. Itthon ahogy jön, váltogatva. Hát, így élünk. (Misa és az én lányom jó barátok. A kisfiú a minap az öltöztetés közben játékba kezdett az apjával: önfeledten, elmerülten, meghitten felelgettek egymásnak, valami gyermekmondókát ismételgettek, oroszul. A lányom irigykedve figyelte őket. aztán megszólalt: „Anya. te is mondd nekem!" Misa felénk fordult, huncut ragyogással elkántálta a -versikét. A lányom — utánozta. Aztán rohantak, egymást kézen fogva, hintázni.) S. E. Egyforma kövek. Kőgléda. Nevek, évszámok. Sírkövek egy katonatemetőben. Zárt rendben felsorakozva, mértani alakzatban; mintha még mindig menetelnének, mintha egy. feltartóztathatatlan békemenet volna. Engem mindig felkavarnak a katonatemetők. Talán mert annyira egyforma kövekből állnak. Talán mert csak annyit tudok a kövek alatt porladókról: katonák voltak s immáron mindörökre hiába várják őket anyák, gyerekek, feleségek. Az egyik kövön Mihail Maszlennyikov neve. Végiggyalogolt fél Európán. Elesett Budapest ostromakor. * Anna lehajtott fejjel ül a recepció előtt egy fotelben. Amikor jöttünkre mégis fölemeli tekintetét, látni: szomorú emlékek vonulnak benne. — Hogyan talált rá édesapja sírjára? — Először újságoknak írtam. — Sikerrel? — Sajnos, nem. Nem tudtak semmiféle felvilágosítást adni. Érdeklődtek pedig, legalábbis ezt írták . . . — Aztán? — Magam kezdtem el nyomozni. Megtudtam, hogy a Magyarországon harcolt katonákról a podoli archívumban őriznek adatokat. Odautaztam, s néhány napi kutatómunka után megtudtam. hogy édesapám Budapest ostrománál esett el. s hogy sírja a magyar fővárosban van. Ezért határoztam el, hogy eljövök Magyarországra. s elmegyek a sírjához. — Hány esztendős volt 1945ben, Anna? Kőgléda MR i fl " i'v j" / I — öt. Elvesztettem az apámat. mielőtt igazán megismerhettem volna. A háború alatt alig-alig volt otthon egy-két napra. Huszonkilenc éves korában halt meg .. . — Erről mikor értesültek? — Csak később, de anyám nem adott hitelt a hírnek. Mint annyi meg annyi társnője: várt. Azt hiszem, még halála órájában is reménykedett: megjön az apám! — Nem jött meg. A lányának kellett hozzá eljönnie. — Álltam a fejfájánál és sírtam. A földet néztem, hiszen a földhöz volt a legtöbb köze, földműves" volt az apám, aki most magyar földben nyugszik. — Hogyan éltek a háború után? — Egy anya magára marad három gyermekével. Talán ez lehetne a mi történetünk címe. Nehéz idők voltak, de anyám felnevelt bennünket. Apa nélkül is. » Anna magyarországi élményeit sorolja. Szegedet dicséri, s remélem nem udvariasságból. — Az embernek persze mindig az a legkedvesebb város, amelyikben él — mondom. Anna most mosolyodik el először. Talán, a szeretteire gondol... — Mi Uhtában élünk, ez a Komi Szovjet Szocialista Köztársaság egyik városa. Oda mentem férjhez, a párom gépkocsivezető. — És Anna? — Vasutas vagyok. Az állomás áruforgalmi pénztárában dolgozom. — Gyerekek? — Felnőttek már. A lányom gyógyszerész, a fiam engem követett; vasúti technikus, most készül nősülni. * Anna Mihajlova Maszlennyikova odafordul a tolmácshoz. — Anna azt mondja — fordítja szavait -Marjanek Ferenc — szeretne köszönetet mondani azoknak a magyar embereknek, akik segítették hogy megtalálja édesapja sírját, s azoknak, akik ilyen szépen gondozzák azt. Mihail Masziennyikov, egy a felszabadítók, egy az immár mindörökké vonuló békéménél tagjai közül. És talán erre gondol Anna is, amikor ezt mondja: — Kívánom, hogy béke legyen, hogy másoknak soha többé ne kelljen apjuk sírja után kutatni katonatemetőkben. PETRI FERENC i