Délmagyarország, 1983. november (73. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-20 / 274. szám

2 Vasárnap, 1983. november 20.' RÁOIÚTEIEX HAZÁNKBA LÁTOGAT A BF.I/GA KÜLÜGYMINISZTER Dr. Várkonyi Péter kül­ügyminiszter meghívására november 20-án hivatalos lá­togatásra hazunkba erkezik Leo Tindemans belga kül­ügyminiszter. ARAMHLANY Jugoszlávia változatlanul rendkívül súlyos áramellátá­si helyzete a gazdasági vesz­teségek mellett kedvezőtlenül hat a lakosság hangulatára is, politikai károkat okoz. Több köztársaságban már harmad-, sőt negyedfokú korlátozás van érvényben, ami azt jelenti, hogy min­dennap nyolc, vagy ennél is több óráig áram nélkül ma­radó háztartások mellett ipa­ri létesítményeket is kikap­csolnak a hálózatból. AZ SZKP KB PB ÜLÉSE Az SZKP KB Politikai Bi­zottsága e heti ülésén meg­vitatta és jóváhagyta a Szov­jetunió belügyminisztériumán belül működő politikai szer­vekről szóló határozatot GALTIF.RIT BLRÖSAG ELÉ ALIJTJAK Buenos Airesben pénteken hivatalos közleményben je­lentették be, hogy hadbíró­ság elé állítják Leopoldo Galtieri tábornokot, Argen­tína volt elnökét és a kor­mányzó katonai junta két másik volt tagját a Falk­land-háborúban elszenve­dett vereség miatt. Galtieri, aki a háború idején a had­sereg főparancsnoki tisztét is betöltötte, a vereség után három nappal lemondásra kényszerült. A bírósági el­járás időpontját nem közöl­ték. Sinowatz-nyilatkozat 0 Bécs (MTI) , A jelenlegi, nehéz világ­politikai helyzetben különö­sen helyesnek és hasznos­nak tartja, hogy első kül­földi útja Budapestre veze­tett — jelentette ki az oszt­rák kancellár. Fred Sino. watz pénteken este Bécsben külföldi újságírók előtt megismételte: a tény. hogy megnehezülhetnek az euró­pai és a nemzetközi kapcso­latok általában, különösen időszerűvé teszi, hogy két, különböző társadalmi rend­szerű állam. Ausztria és Magyarország fokozza együttműködését. Az osztrák kancellár a héten Budapesten szerzett tapasztalataira visszatekint­ve mindenképpen jónak és időszerűnek tartja hogy éppen most. a nehéz világ­helyzetben mód nyílt a két szomszédos ország együtt­működésének hangsúlyozá­sára. „Olyan együttműködés ez. amelyet mindkét fél bátran a világ elé tárhat" — mondotta. Shultz—Dobrinyin találkozó 0 Washington (MTI) shingtonban nrm tekintik, n Egy es negyedórás tanács- kapcsolatok javulasára utaló kozást tartott pénteken az jelnek. Érződik viszont, hogy a kelet—nyugati kap­csolatok válságos pillanata közeleg, amikor az ameri­kai rakéták Nyugat-Európá­ba telepítese miatt a fe­szültség tov ibbi éleződésé­vel kell számolni. amerikai külügyminisztéri­umban George Shultz ame­rikai külügyminiszter és Anatoli) Doorinyin, a Szov­jetunió washingtoni nagykö­vete. A szovjet—amerikai kapcsolatok* helyzetéről és a nemzetközi helyzet kérdé­seiről tárgyaltak. Dobrinvin távozásakor ki­jelentette: az eszmecsere konzultációs jellegű volt. s annak tartalmáról hamaro­san beszámol kormányának. A szovjet diolomata azt is közölte, hogy tíz-tizennégv napos időtartamra készül visszatérni a szovjet fővá­rosba. A két ország közötti dip­lomáciai forgaiom valame­lyes élénkülését (Moszkvá­ban a héten Giomiko kül­ügyminiszter fogadta az amerikai nagykövetet) Wa­A SZOVJETUNIÓ ÉS AZ ÁZ EGYŰTTMÜKÖ SIÁI FEJIÖDU ORSZÁGOK GAZDASA ÖÉSE A NYOLCVANAS ÉVEKBEN oi ^s (II.) MÖ^ZA^' r­-4 obb rvUf ' mim A/ ors/ag legnagyobb kőoiatfinomitója épült Kapacitasa t.® j evi 6 millió tonna * I V illám osberendezés­j gyónó üzem epult. IP * - Haréwari J> ftüi^n k ^ Mathura -""NL Bányagepgyár épült J Hőerőmű bövnese INDIA , : . • Calcutta Motro ep.téí I folyamaiban [ > "•••"'- '•• ' : '>• Jii'sí • cx. Y.v'riV'' m^r* iMMü\y >• • ;'• •• / (V O7 A I O C ÚÁH Látogatás # Budapest (MTI) November 15—19. között a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségenek meghívására Moszkvában tartózkodott a Hazafias Népfront Országos Tanácsának Pozsgay Imre főtitkár által vezetett kül­döttsége. A küldöttség szom­baton hazaérkezett Buda­pestre. MSZDSZ-kong Külpolitikai reflektor # Milyen áj fordulatokat hozott a héten a rakétavita? A világsajtó arról ír: hangzott megnyilatkozások A PFSZ-en belüli test­arról tanúskodnak, hogy a vérharc közben változatlan Szovjetunió véleménye sze- hevességgel dúl. az Arafathoz rint az USA nem töreke- hű. illetve az. ellene támadó B dett igazi megállapodásra palesztin haderő közt ki-« genfi targyalasok a 24. órá- Genfben a közép-hatótávol- hirdetett tűzszünetet a je­ba ertek. Az elo-robotrepu- atomeszközökről, oz lek szerint nem tartották logepek megerkeztek azang- Kgyes ült Államok célja egye- be, s a küzdelem a haddavi liai Creenham Common le- dül a rakéták elheivezese. menekülttábor körül ismét gitámaszpontra, folynak az Ugyanakkor az említett fellángolt. A Tripoliba szo­elokeszuletek fogadasukra a állásfoglalásokból kiderül, rult egységek helyzete meg­sziciliai Comisoban, az hogy a „jp^val. kormány lehetősen kilátástalan. s NSZK-ba pedig fokozato- változatlanul a tárgyalások megnőtt annak veszélye, hogv san szállítják a Pershing—2 híve s ha például a nyu- a harcok most már a város alkatrészeit. A belga par- gat-európai rakétatelepítés polgári körzeteire lament utan az olasz par- fé]bo is gzaiuthatja a kö- tosulnak," lament is megszavazta a ra- zép-hatótávolságú nukleáris fegyverekről szóló tárgya­lásokat, a többi leszerelési és fegyverzetkorlátozási tár­összpon­resszus Benke Valéria fölszólalása m Budapest (MTI) A szövetség nagyra értékeli nek elmélyítéséhez — hang­Budapesten. az MSZMP a Csehszlovák Szocialista súlyozta Benke Valéria. Politikai Főiskolán szómba- Köztársaság hozzájárulását a A vitában felszólalók ta­ton megkezdte munkáját a magyarországi szlovákok jékoztalták a kongresszust Magyarországi Szlovákok művelödesi feltételeinek lakóhelyükön elért eredmé­Demokratikus Szövetségének gazdagításához. nyékről. Elismeréssel álla­VII. kongresszusa. amely A beszámolot követő vi- pították meg: pártunk nem­számba veszi a százezernyi tában felszólalt Benke Valé- zetiségi politikájának meg­szlovák lakosság helyzetet, a ria. az MSZMP Politikai Bi- felelően az élet minden te­szövetseg fél évtizedes tevé- zottságának tagja. aki a rületén érvényesül a szlovák kenységét, es kijelöli a kö- Központi Bizotság nevében nemzetiségi lakosság teljes vetkező öt év feladátait. üdvözölte a kongresszust, egyenjogúsága. Fokozódott Knyihár János, a szövetség Rámutatott, hogv a nemzet- politikai, társadalmi, közéle­elnöke köszöntötte a több közi feszültség éleződese és ti aktivitásuk, cselekvő rész- j mint 200 küldöttet és a a világgazdaság tartós vál- vételük a szocialista társa­meghívott vendégeket. Ez- sága fokozza a szocialista dalom építésében. Elmélyült után Köpeczi Béla művelő- közösség internacionalista a magyar1 és a szlovák dési miniszter kitüntetéseket összefogásának jelentőségét, anyanyelvű lakosság barát­adott át a szövetség aktivls- Hazai gondjainkról szólva sága. kölcsönös megbecsülé­táinak. a nemzetiségi politi- hangsúlyozta: az érzékelhe- se. ka végrehajtását elősegítő tő aggodalmakra határozott A kongresszus ma. vasár­tevékenységük elismerése- program a válasz. Jelenleg nap folytatja munkáját, kent. Such János, a szövet- két területen kívánunk elő­ség főtitkára a Szocialista relépni: a gazdasági mun­Magyarországért Érdemrend kában és a szocialista de­kitüntetésben részesült a mokrácia intézményeinek munkásmozgalomban kifej- fejlesztésében. Mindezek az tett négy évtizedes munkás- önök problémái is — mon­ságának elismeréseként. A dotta —. hiszen a nemzetisé­Munka Érdemrend ezüst fo- gi lakosság élete nem külö­kozata és a Munka Érdem- níthető el attól a társada­rend bronz fokozata kitün- lomtól, amelyben él. A tetést egy-egy. a Szocialista nemzetiségi politika megva­Kultúráért kitüntetést 7 ak- lósítása nagymértékben függ tivista kapta. Rtbónszfci Ró- a társadalmi demokratizmus bert, a Hazafias Népfront fejlettségétől. A Magyaror­Országos Tanácsának titká- szági Szlovákok Demokrati­ra két aktivistának adta át kus Szövetségének is fontos a HNF Országos Tanácsának teendői vannak a feladatok kitüntető jelvényét. végrehajtásában — emelte A szövetség országos vá- ki. majd a továbbiakban Tasztmányának a kongresz- méltatta a szövetség politi­kai és kulturális munkájá­nak eredménveiL A szocializmus éoitése az a közös ügv. amelvben nem­kéták telepítését, a jövő hé ten a bonni Bundestag hoz­za meg a maga, várható­SÍUJ1?50010 „ <?ÖIltéSét- Az gyaiir folyhat' tovább.' NSZK-ban a het v.egen a szabaddemokraták a tele­pítés mellett foglaltak ál­lást, Willy Brandt es Vogel Szociáldemokrata Pártja vi­szont rendkívüli kongresszu­sán a telepítés ellen hí­vott fel. Nyilván az SPD erőteljes­Érinti-e a feszült nemzetközi helyzet a kelet—nyugati gazdasági kapcsolatokat? Hogyan alakult a helyzet Libanonban? Sok sző esik arról, hogy a világ visszazuhant a hideg­háborús idők fagyos körül­A libanoni helyzetben vá- ményei közé, így jogos a ratlan fordulatot jelent, hogy kérdés: mennyiben érinti a a francia légierő Super- f«,zültség a kelet—nyugati Étendard bombázói a Cle- gazdasági kapcsolatokat? Ér­menceau repülőgép-anyaha- dekes módon nem —. vagv ellenzéki akciójából akarta jóról ^szállva csütörtökön lef.alabbis nem annyira. kifogni a szelet Kohl kancel- ka'on?' mint amennyire megromlott baztak Ba^bektol keletre . A a nagyhatalom politikai tamadásra a parancsot Her- viszonya és nem annyira. lár. amikor azt állította. hogy biztos tudomása sze­rint a Szovjetunió kesz to- nu hadügyminiszter adta ki, amennyíre a propaganda­vábbi engedményekre, hát. mint mondotta, te­igen­is érdemes volt es érdemes t™ista cselekményeket^ továbbra is a Nyugatnak ha- A francia po,Sarl 8a,t6' tározottnak lennie a Szovjetunióval szem­ben. Az állítólagos enged­ményekról azonban nincs szó a héten megjelent szov­jet kommentárokban: a Pravda és az Izvesztyija cik­kei éppúgy, mint egy moszk­vai sajtóértekezleten el­ázzál az indoklással, hogy hadjáratból sokszor kővet­.meg kell előzni az ujabb keztetni ]ehetne. Jó példa erre a szovjet—" es keménynek «mely üdvözölte a leg:tárna- ^ alak*lasa A ta hírét, arra emlékes­tetett, hogy a közelmúltban francia ejtőernyősök lakta­nyugatnemet gazdasagi kap­héten ülésezett a Szovjetunió es az NSZK gazdasági es tudo­mányos-műszaki együttmű­nyája ellen is véres merény- ——~ A térgya­letet követtek el, egy idő- K<X,€SI D tt" ga- A Larg> ben az amerikai tengerész­gyalogosok felrobbantásával. lasok jelentőségére utaL .,,.,, , hogv Ottó von Lambsdorff - Mar ^ak- tó'ugatnemet gazdasági mi­ni&zter vezette a delegációt. szus elé terjesztett beszámo­lója hangsúlyozta: a ma­gyarországi szlovákok hazá­juknak tekintik a Magyar Népköztársaságot. tevéke- zeti és nemzetiségi értékek. nyen részt vesznek a terme- erőfeszítések egyesülnek — lö-. alkotó munkában, a köz- hangsúlyozta a továbbiak­életben. Ugyanakkor híven ban Benke Valéria. Csak a őrzik, ápolják anyanyelvű- szocializmus, a marxi—leni­ket. ha'adó hagvománvaikat, ni elvek szellemében épülő fejlesztik nemzetiségi kultú- új társadalom lehet képes iájukat. Az utóbbi ötl év megoldani a nemzeti kérdést eredménveit összegezve meg- egységbe fogva önálló nem­állapítotita a beszámoló {i hjrekvéseket. s önálló­hoRv kedvező az anyanyelvi oktatás helv/ete. "Ez év »«<* b.ztos.tva az egvsegen szeptembere óta a Magyar belül. A nemzetiségiek ná­Televizio szlovák nvelvü lünk és a szomszédos orszá­müsort is sugároz, a szlová- gokban Igv járulhatnak hoz­kok lakta számos lelepülé- zá nepeink barátságának és sen ketityelvuck a feliratok. szocialisU egyuttmúkociese­Tanácskoztak a mozgáskorlátozottak # Budapest (MTI) eszközök beszerzése és ja­A . Mozgáskorlátozottak víttatása. Számos, a min­Egyesületeinek Országos dennapi életet könnvebbé. Szövetsége szombaton köz- kényelmesebbé tevő seged­gyűlést tartott. A 18 megyei, eszköz hiányzik. Ez utóbbi 7 városi egyesületet tömörítő gond megoldása érdekében a szervezet ket évvel ezelőtt szövetség innovációs alapot alakult, s ma már 15 ezer hozott létre az országos or­tagot tartanak nyilván. A vosi rehabilitációs intézettel hazánkban élő. mintegy 550 közösen. ezer mozgássérült érdekeit A tanácskozás résztvevői képviselő szövetség tanács- határozatban mondtak kö­kozásán többek között elmon- szünetet azoknak a vállaia­dottak: a közeljövő legfon- toknak, brigádoknak, állami tosabb feladata, hogy az és társadalmi szervezetek­állami és a társadalmi szer- nek. amelyek támogatásban vezetek segítségével valla- részesitik a szövetséget és latokat, gazdasági munkakö- tagegyesületeit Végezetül zösségeket, szociális foglal- felhívást tettek közzé, amely­koztatókat szervezzenek, ben felkérik az országban hogy minél több megváltó- élő valamennyi mozgáskor­zott munkaképességű ember látozott társukat, járuljanak élhessen teljes értékű éle- hozzá a Nemzeti Színház tet. Az elmúlt két évben 426 felépítéseért indított orszá­munkahelyet sikei-ult kiaia- gos akció sikeréhez. Ezzel is kítam. ám ennek sokszorosa- érzékeltetni kívánják, hogy ra lenne szükség. nemcsak kérnek a táisada­A közgyűlésen többen szó- lomtól. . hanem erejükhöz vá tették, hogy meg mindig merten részt vesznek a ko­túlságosan sok utánjárást zös feladatok megoldású­igény el * gi og> aazafi seged- ban ts. kor kilátásba helyeztek „el- aklt fogadolt Tyihonov szov­lencsapast azok ellen, aki­.. .. . jet miniszterelnök is. A kor­mog?, mányfő hangoztatta. hogy tel­ket a merényletek sejtettek. Ezek pedig a síita ^g^nnak az objektív mohameden egységek. Mas , . . . . tételek a két ország kapcso­bizonyíték a merenyletek el- ]atainak továbbj fejleí4zté&ó. kővetői ellen jobbára nem volt, mint az a fanatizmus, amellyel a saját életüket is feláldozták, ezt a fanatiz- . , , „ ...... . , ipari es az elelmiszeripa must pedig csak a sntaknal vélték felfedezni... hez. Konkrét példaként j'' lentősnek értékelték a ver ipari, a gépipari, a könn> Megjegyzendő, hogy a fran­cia támadás egy hasonló amerikai légi bombázást kö­vetett, s hogy nyilvánvalóan együttműködést. Ottó von Amerongen, a nyugatnémet nagytöke egyik vezéregyénisége a napokban Ausztriában járt, és ott ar­ról nyilatkozott, hogy a ke­az izraeli hadsereggel is let—nvugati gazdasági kap­egyeztetve volt. aminek a csolatokat tovább kell bőví­jeleként a Super-Etendard- teni. ok támadásával pontosan YJ egy időben •z.raeli vadaszok .Ide ,1,k 87 a is megjelentek a Bekaa- tas ,s- hogy tulajdonkepp a völgy terségeben. Egyébként szovjet—amerikai gazdasagi az izraeli légierő szerdán, egy kapcsolatokban sem történt nappal a francia akció elölt változás, a „pacta sunt ser­is. hajtott végre támadáso- yanda • "a szerződéseket be kat. 'Mose Levi vezérkari fő- kel1 íartani' 085 eIvr nök kijelentette, hogy az iz- egyelőre a gyakorlatban -t raeli hadsereg visszatér a érvényesült. A hideghál-, tavalyi libanoni invázió előtt és a jelenlegi helyzet kö­a palesztin ellenállási moz- 7jöm f5 kü)önbww tehát ta„ galommal 6zeml>en alkal- ,. . , mázott ..megelőző támadá- Ian éPPen abban matatkox,k sok" taktikájához. De most meg. hogy most a kapcsola­a vezérkari főnök által em- tok nem minden területén lílett „terrorista bázisok", akarnák viaszaiepést, a poli­amelyeket célpontul valasz- ... , tanak. már nem - vagv már tika.lag-katonailae es >deo­nétn kizárólag — a pales>„ti- legiailag szembenálló felek, nak aiUixii. I'alfy József

Next

/
Thumbnails
Contents