Délmagyarország, 1983. október (73. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-08 / 238. szám

10 Szombat, 1983. október 8.' „A jó utat tör magának..." Töredék egy befejezetlen beszélgetésből „Szeretem a csendet, a nyugalmat, az éjszakai munka feketéjét és fehérjét, a fény kis köreit a dolgozóasztalomon. A hajnali kris­tálytiszta levegőt, a fáradtságot a feladat megoldása után." Fáradtnak latszik. Már bánnám, hogy kapva kaptam a késő esti beszelgetés lehetőségén, de hát magára vessen, ő ajánlotta . .. Buda­pesti, vigadóbeli kiállításának megnyitója előtt pár nappal, tele a ka­talógus-, plakát-, tárlatszervezés ezer bajával, invitált meg lámpája kis fénykörébe. „Jo napom volt. üresjáratok nélküli. Az ilyenek végén kell egy kis iazitás. Ha Szegedről akar beszélgetni, hat legyen." Még az imént, közös ismerős levele után kutatva a pakolópolc kusza összevisszaságában, sehogy sem akadt kezebe. amit keresett. S most tévedhetetlen biztonsággal nyúl ismét a polchoz, s teszi elém a színes képeslapot. „Látja, ez a kép, a többi szegedi emlékkel együtt, itt van min­dig. kezközelben." A par napja érkezett, s máris elkallódott levél, meg a bármikor elővehető szegedi látkép kapóra jön. Kass János „szegedisegére" ennél jellemzőbb mozzanatot keresve sem találhattam volna. * Emlékkép a gyermekkorból; „Akkor már mindent telerajzoltam vasalószénnel; falat, papi­rost. röpködtek a pofonok. A parton agyagot lelve, gyúrtam nyakto maszatoson bábút, lovat, szekeret... ... Apám apja cíiHs volt. fogadós, s a millennium előtt, a boldog békevilágban, már nagy házat, fogadót épít a nagy árvíz után- A ház ma is áll. műemlék. Itt voltam gyerek." Innen indult a művész életútja. Az Űj Írás „Pályám emlékezete" sorozatában 1979-ben ezt irta gyerekkora Szegeden töltött éveiről: „ez volt az aranykor". Azóta sokfelé járt, sokfelé lelt értő közönségre, barátra. Szegednek már in­kább csak alkalmankénti látogatója, vendége lett. Eljött kiallításai megnyitóira, tervezett díszletet a szabadtérire, meghívottja volt a múzeum, a Bartók Béla Művelődési Központ rendezvényeinek. Mas vidékről származó barátait gyakran elhozza a Tisza partjára ma is, itt elő barátok lesik, kérdik, mikor jon legközelebb. Ennyi lenne hát Kass János szegedisége? De hát így lehet ez az ország más városai­ban is. ahol ismerik, szeretik — vethetnenk ez ellen, józanul. Csak­hogy ő nem egyszerűen Szeged híressé vált. innen elszármazott szü­löttje. Ma is együtt gondolkodik a város gondolkodóival, együtt ál­modik az álmodozókkal, úgy néz vissza, mint aki a magáéra tekint. Különben hogyan is találhatta volna ki, milyen legyen a Tisza-parti szabadidő-központ? . .. Hogyan alakulhatna ki egyszer a folyó jobb parti sétányára felfűzve a kultúra sokféle tanyájának láncolata, ha Kass János nem adta volna közre elképzeléseit a Csongrád megyei Hírlap 1982. december 18-i számában? * Persze, hogy lesz-e a Hősök kapujától, az egyetemi épületektől a Dóm téren át, az új könyvtár, a múzeum, a színház, a volt Kass­szálló, a leendő rádióstúdió épülete előtt egeszen az új Hungáriáig vezető, a közművelődés sokféle lehetőségét megteremtő sétány, a népművészet tárgyait kínáló boltokkal, régi mesterségeket bemutató műhelyekkel, az. idővel kiderül. Hogy legyen elegendő erő a város vezetőiben és lakóiban, hogy ne csupán tetszetős álomnak tartsák, de megvalósítását is szorgalmazzák, segítsék e tervnek: az feladata le­hetne például az alakulóban levő városszépítő-városvédő egyesület­nek is. „Amikor én ezt a gondolatot, a város adottságaiból, fekvéséből, építészeti egységéből, a lényegében száz éven át megőrzött varosmag­ból és a mostanában sikeresen megfiatalított városképből kiindulva, dedelgetni kezdtem magamban, már tudtam, máról holnapra nem ölthetnek testet ötleteim. De kell, hogy legyenek az embernek ba­busgatott vágyai.. Valaki fantasztának nevezte őt. elkepzeleset megvalósíthatatlan álomnak. ..Miért lenne az? Einsteint őrültnek. Bartókot érthetetlen csoda­bogárnak tartották. Ma minden tizenéves tankönyvében olvashat ró­luk. rájuk hangolodott a világ. A tó mindig utat tör magának .' . En úgy gondolom, hogy a mi korunkban nem csupán a mult értékeinek megmentésere kell törekednünk, hanem a regi kereteket rugalmasan kezelve, újabb értékek teremtésére is. Semmi mást nem tettem, csak amit a madar. ha visszaszáll rég elhagyott fészkére. Kifésüli, átge­reblyézi a kicsit zilált fűszálakat, ui rendet, egységet alkot a megle­vő anyagból. Minden, ami nem igényel különösen nagyobb befekte­tést. átcsoportosítással, ötletekkel, de ne szégyelljük bevallani: akár jó kereskedelmi érzékkel és ösztönnel megvalósítható, azt érdemes támogatni." Támogatja-e a város Kass János „álmát"? „Alkalmam volt többször is találkozni a város vezetőivel. Érzem a készségüket, s ertem gondjaikat. A pénzszűkét, s hogy van Sze­gednek más. sürgősebben megoldandó problémája is. Ha az ember nem akar fantasztanak látszani, tudomásul kell ezeket vennie. De azt vallom, s ók is tudják, szinte benne ram a levegőben, hogy eb­ből az elképzelésből még lehet valamit.. őslakosokat túlszárnyaló szeretettel beszél a városról. Hogy Sze­geden a civilizáció még nem falta föl az emberi élet lehetőségét, hogy lassan Szeged az egyetlen város, amely hagyja legalább a folyó egyik partiát zöldellni. „De könnyű is volna, ha mondjuk. Kass-alavitvánv segíthetne a tervem megvalósítását! Milliomos vem lévén, mit adhatnék mást Szegednek? Közreadtam, a vágyaimat." Nem árulunk el vele titkot, életművenek azt a részét is Sze­gednek szeretné adni. amely felett szabadon rendelkezik. Vajha, az általa kitalált belvárosnvi szabadidő-központban helyet kaphatna­nak az ő alkotásai is! Netán épp a nagyapa szállójában, a rekonst­rukció után!... Maga is nevet raita. amikor hozzáteszi: de szeretné mé& megérni, hogy a „hagyatéka" a szülővárosába kerül! ..Aliogv múlik az idö. feltörnek az emberben a régi emlékek. A kötődés szálai, amelyek egy varoshoz horgonyozzak az emlékezőt, egyre erősebbekké valnak. Így vagyok ezzel en is — nemrégiben Buda y Györggyel emlegettük Angliában Szegedet. A nyáron bugaci kirándulást hagytunk félbe holland barátaimmal, hogy pár órára Szeged felé kerülhessünk." Láttam őket a szabadtérin. Beszélgettünk is akkor pár szót, hogy mit keresnek itt a városban. „Talán -valamit megéreztettem a barátaimmal Szeged nyári va­rázsából." * És egyszercsak azon kapom magam, hogy bár az ő faggatására hoztuk össze esti randevúnkat, már fél órája ő kérdezget engem, mi újság Szegeden ... Befestették-e már egyszínűre a hidat — ő a ka­zettás szerkezet mozgalmasabb színezését javasolta —. átköltözött-e már a Somogvi-könvvtár. mi hír a múzeumban, hegv rendezik maid be a könvvtártól átörökölt helyiségeket ? És mentegetőzik, hogy nem szolgálhatott kerekded interjúval, de hát az ó szegedisege csupa „je­lentéktelen apróságból' tevődik össze ... Akkor hogv is tehetnék pontot a beszélgetestöredek vegere. ha nefri egv jelentéktelen apróság közreadásával: útravalóngk becsoma­golja gvümölcskenvere felét. m „Jó lesz ez meg hajnalban, ha utazik Szegedre haza." Vagv ezt az utolsó szót «s»k -ért képzettem a mondat vegére7 EALÍT KATALIN De nem lettem, mert Szegeden.. "? / Ujabb sorok egy régi, de felmelegedett vitához ?? Szegedről szerettem volna ír­ni, fölszabadulási évfordulójá­nak közelségében, de eredeti mondandómtól rendre eltérí­tett egy olyan gondolati él­mény amely hozzám is több­ször bekopogtatott. Még a nyá­ron kezdődött, a rádió-tévé új­ságban. hogy kedves régi kol­légám, A. újra föllobbantott egy regi tüzet — nevezetesen, hogy szerelmes Szegedje mi­lyen könnyedén elprédálja, el­engedi tehetségeit. Lapunk is visszaverte ennek visszhang­ját: egyrészt a régi kollégának szóló rokonszenvüzenettel, más­részt a Vallomások Szegedről című kiadvány idevágó passzu­sainak erőteljes hangsúlyozásá­val. Majd egy önérzetes-tárgyi­lagos glossza következett, szűk­szavú igazságokkal, a DM ol­vasói rovatában, amit akár vi­tazárónak is tekinthetnénk, ám legutóbb terjedelmes irodalmi levél kanyarodott rá minder­re a CsmHJsan. Ezeknek olvastán terelődtem odáig, hogy magam is „beszál­lok" ebbe a vonatba Vagyis hogy mégiscsak Szegedről írok. 1. akárhogyan nevezzük azt a várost. „De nem lettem, mert Sze­geden ..." — József Attila já­tékos sorai gyorsan s könnyen idézhetók. Csak Úgy elgondol­kodom: szegény költőnket más­hol nem érhette volna az „el­tanácsolás" abban a társadalmi közegben? Szegény költőnket valóban nem érte egyebütt ab­ban a társadalomban nagyobb serelem ? Példák és ellenpéldák sora kínálkozna, de nem kívánok személyeskedni. Inkább arra apellálnék, hogy vajon nem jó kirepítő fészke-e az a magyar tudománynak, művészetnek, irodalomnak, ahonnan oly szép rajok húztak fel a magyar ho­rizontra, mint innen? Milyen optikán keresztül lehet úgy nézni egy természetes folyama­tot. hogy az egy varos „taszí­tásától" ered? Lehet. hogy elfogultságon kapnak engem, de megmondom: évekig rágtam ezeket a falato­kat. S még mindig nem tudom őket lenyelni, mert keserűek. 2. Gyakran úgy tetszik nekem, hogy ez a gondolatmenet vala­miféle zsurnaliszta tartalék. Időnként előjön és szép nagyot lehet kerülni körülötte. Jó év­tizede is föllobbant a téma. de senki sem szegte be. Ebben ugyanis csak úgy lehetne igaz­ságot tenni, ha sorra, rendre megkérdeznénk mindenkit — aki elment és aki maradt! S miután megkerdezlünk min­denkit. kirostálnánk a vélemé­nyekből a pillanatnyi indulatot, a szeleskedést, s ott maradna a serpenyőben az érzelem és a logika aranya. Ha nem is tel­jes. sőt bizony meglehetősen hiányos például ilyen szem­pontból a Vallomások kötete, mindenesetre szép. izgalmas és sokoldalú olvasmány, az él­ményt adó. inspiráló. terem­tésre hivatott es alkalmas vá­rosról. amelv viszont természe­tesen nem volt és nem lehetett mindig és mindenben, mindig es mindenkivel egyformán to­leráns. Bizonyos, hogy ahol a szellem munkál, pláne sistereg, a szellemi partnerek sem csu­pán ösztönzik egv-mást, hanem sebeznek és sebesülnek is. Az értelmiségi pálya elég forró gondolati ..harctér', hogyne ér­nének bennünket sérülések. Csakhogy ez nem szegedi spe­cialitás. Ily módon értelmetlen és igazságtalan ezeket a „vá­ros" képére kenni. Lelkesen magyarázza nekem valaki: volt itt egyszer egy fia­tal író. Jól „elpáholták", mert valami „olyat írt"... Eltaná­csolták az iskolából is... Sze­gednek nem kellett, s lám: a magyar irodalom magasan dí­jazott tehetsége lett... Költőt, tudóst, újságírót. rendezőt, mindenféle alkotót lehet keres­ni erre az analógiára. Am egyet nem lehet kihagyni az „ítél­kezés" logikájából: az az ember sem ugvanaz már! Azt a szel­lemi pályaívet, amelyet befu­tott. nem tehet ígv visszanézni, hiszen évtizedek szellemi fá­radsaga. küzdelme jelöli ki az űj helyet. Meglehet, itt hely­ben nem alakult volna ki ugyanaz a pályakép, hiszen a hazai szellemi élet nagyobb térsége kell a teljesebb kibon­takozáshoz. De ez már így van. s nagyon sokáig így ma­rad : Szegeden, Pécsett, Baján vagy Budapesten ugyanazt tenni — nem egészen ugyanaz. A főváros helyzeti energiáihoz nem fogható a vidéki saitóélet, könyvkiadás, színházi világ. A tudomanyban. már csak-csak érzékelhető tekintélyes ellen­súly. egyebet-ben alig-alig. Föl­tétlenül kisebb a kezdösebes­seg. csekélyebb a rálátás, szo­lidabb a műhely ereje vidéken. Magánbeszélgetéseken kita­pogattam, hogy Szegednek va­lóban nem optimális a híre, rendre alábecsülik megtartó erejét. De még olyat is hallot­tam: jó ajánló levél innen el­menni — s nem azért, amiért természetes lenne, hanem mert hogy itt „a jó szellemnek nincs maradása". Mit szólna ehhez mindenki, aki itt maradt, nem is kérdezem. Mit szólna ehhez mindenki, aki itt alko­tott nagyot, s maradandót vagy ma is innen ostromolja a tudomány, az irodalom, s más művészetek magaslatait, ugyan­csak szónoki kérdés lenne. Ar­ra viszont válasz nélkül is elegendő bizonyítással szolgál, hogy a tehetség éppen vidéken sem — Szegeden sem —fuldok­lik. A tehetség mindenütt meg­vívja a maga harcát, s. naivi­tás lenne azt gondolni, hogy ez a folyamat bárhol elképzel­hető egyszerű sétaképpen. Azt viszont már magam gyűjtötte megfigyelésekből ad­tam össze, hogy Szeged nevét megint csak szeplősen írjak, s ejtik a hazai sajtóban, ha ilyen, vagy hasonló összefüggé­sekben szóba kerül. Nem fel­tétlenül arról van szó. hogy nvílt támadások érik. Ide so­rolom azt az esetet is, amikor nem kapja meg azt a figyel­met, amit érdemelne — ellen­ben maximális az érdeklődés minden innen fölröppent ügyetlenség, hiba, kevésbé ro­konszenves történés iránt. Azon túl, hogy a fővárosi sajtó egy bizonyos szektora kifejezetten kedvét leli „a magvar vidék butaságainak" interpretálásá­ban. kevéssé érzékeny anyagi, szellemi szépségei iránt, vagy önkényesen súlypontozza a vi­dék történéseit. Mást ne mond­jak hirtelen: a szabadtéri já­tékokat, a szegedi nyári fesz­tivált egyszerűen és közönsé­gesen méltatlanul kezeli a hazai kulturális sajtó, messze közművelődési jelentősége és hagyományértéke alatt, mi­közben bármely ketes kimene­telű kulturális kísérletről ha­sábok, oldalak dagadnak. S nem igaz, hogy ennek nem lenne köze a „rossz hírünkhöz" — hiszen „rossz hírünk" kelté­sében ugyanazok a vélelmek munkálnak, mint. „jó hírünk" blokkolásában. Külön kifi­gyeltem egy kulturális lapot. Maximálisan kedvezményezett egv olyan rendezvényt, ahol talán hatszáz ember jutott szellemi élményhez esténként — s akkor szólt rólunk először, amikor fővárosi vállalkozás­nak adtunk deszkát Magam is szedem azt a nyugtatót, hogy talán kissé leöregedett a mi nagv nyári vállalkozásunk, s nem ingerel annvira monda­nivalóra. de ennek mellékha­tása is van: egv lovas na D is „lekörözhet" méreteiben és tö­meghatásáb'n hasonlíthatatlan váTlalkozá sokat? Üil Eleget törtem a fejemet: azért bennünk, szegediekben is lehet valarrii hiba. Arra a meg­győződésre jutottam: igen... Bárhogy szálazom ugyanis a tapasztalatokat. nem hagy nyugton az a felismerés, hogy valamiképpen nem úgy építjük kapcsolat- és viszonyrendsze­rünket az innen elszármazot­takkal. miként elvárható lenne. Legendákat hallok a fővárosba származott vidékiek klubiairól. Makó ... Battonya ... — hogy a környékünkön keresgéljek. Nem akarok utánzásra ösztönözni. De azért az a gondolat, hogy köny­nyedén elengedjük az elszár­mazók. a kiröppenök kezét; hogy könnyen lemondunk ar­ról a lehetőségről, hogy aktív nagyköveteink, követeink le­gyenek az országban — engem magam is megijeszt. Megijeszt, mert sok más esetben látom, érzem: kapaszkodnának is visz­sza az elmenők a város szok­nyájába; keresnék az idekötő visszacsatoló vezetékeket — ám ennék intézményes lehetőségét egyáltalán, megfelelő alkalmait alig találják. Ez lenne pedig a módszere annak, hogy ember­séges. tartalmas és hasznos vi­szony épül ión ki szülőföld, szel­lemi fészek és kiröppenő fiókák között. Népfront? Városszépítő egve­siilet? Valamilyen találkozási fórum? A forma nem is olyan • égbekiáltóan fontos, mint ma­ga a kapcsolat. De ne legyünk nagyképűek: igenis szükségünk lenne az innen elszármazottak tényleges, valóságos és lelkük­ben élő városszeretetére: igen­is hasznunkra tudnának lenni városépítő' gondjainkban ezer, máshonnan eredő tapasztala­tukkal és rokonszenves vissza­tekintésükkel. Ma szinte telies­séggel rendezetlen a kapcsola­tunk. a hozzájuk való viszo­nyunk, s lehet, hogy ezzel azt sugalmazzuk nekik: akkor sem voltak nekünk fontosak, ami­kor itt eltek, alkottak . . Kar lenne. ha mi, ittmaradók nehezitenenk visszaiárásukat es szellemi visszacsatlakozásaikat valami buta gőggel! Igenis ott erzem A. L. soraiban a forró városszeretetet, a nosztalgiat. Félreértések, a párbeszed hiá­nya. a szálak lazulása formál valami vádat? Megérne nekünk mindennek végiggondolása egv kollektív szellemi tornát. Már csak azért is. mert olyan véleményt hal­lunk és olvasunk, hogv Szeged talán ezt vagv azt nem éppen jól csinálja: ebben vagy abban nem eléggé állhatatos — de hogy Szeged iránt ne lenne minden elszármazottban erős nosztal­gia. azt nem mondhatjuk. Nagv kár lenne, ha „emigrációvá" alakulna a volt szeRediek tá­bora. hiszen ennek a városnak is ió szószólókra van szüksége. Követekre. Ki híresztelhetné jobban ezt a szén. kedves, föl­dajkáló várost, mint eppen ők? | 4. 1 Harminc éve is elmúlt, hogy ebbe a városba iötlem. Ottho­nom. kenyerem, szórakozásom, barátaim Hazudnék, ha leta­gadnám. hogv magam is legyin­tettem párszor: „az is bolond, aki .. ." Nem is azért marad­tam meg itt. hogv patrióta jel­szavak megfogalmazásához hi­telem legyen. Megfogott a vá­ros. Olyan közeg, ahol élni és dolgozni jó. Ha kevesebb tellett tőlem, annak nem a város az oka. Az én számból hamisan hangzana, hogy nem let­tem. mert Szegeden . .." Fordít­va igaz inkább: amivé lettem, az Szegeden és Szegedtől let­tem. Ez nem sok — de mint életpálya, igaz. Egy korlát bi­zonyosan van benne. A tehet­ség Az. ami. azért itt is lehel korlátlan . . SZ. SIMON ISTVÁN k »

Next

/
Thumbnails
Contents