Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-23 / 198. szám

Szombat, 1983, augusztus 27. 149 Kuliul a Z Szeptember az évadnyitások hava, másodikán kezdenek a Zenebarátok is. A DÉLÉP oratóriumkórusának vezetősége értékeli az elmúlt időszak munkáját, számba veszi a soros föladatokat, melyekben ezúttal sem szűkölködhetnek. Olyannyira nem, hogy még a vezetőségi ülést megelőzően, e hét végén, vendégszereplésre utaznak Nyírbátorba, ahol a János passió mellett Handel Nagy orgonás miséjét, valamint Kodály Psalmus Hungaricus-át is éneklik, nem beszélve Kodály a capellákról, melyeket nagy zeneszerzőnk templomkerti szobrának leleplezésekor szólaltatnak meg. A próbákat szeptember 5-én kezdik a zeneiskola Tábor • stesi helyiségében, ahová új tagok jelentkezését is várják. Brahms Német requiemjével és Sugár Hősi énekével készülnek — ez utóbbit elviszik a budapesti Zeneakadémiára is. Számítanak Karolosz Trikolidisz ígért meghívására Görögországba. — Verdi Requiemjével és két Kodállyal, a Budavári Te Deummal meg a Fsalmus-szal utaznának —, am más nyugati út is szóba került. A karigazgató változatlanul Molnár László, a művészeti vezető Pál Tamás. S minthogy 1958-ban alapították a kórust, idén ünnepli fönnállásának negyedszázados évfordulóját. Már ebben a szellemben rendezte meg a DÉLÉP első önálló szervezésű nagykoncertjét a dómban, ahol a kórus &zép sikert aratott. Nemzetközi kongresszus Nemzetközi állampénzügyi kongresszus kezdődött hétfőn, a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Az augusztus 26-ig tartó tanácskozáson a világ minden tájáról összegyűlt 250 közgazdasági, pénzügyi szakember a szociálpolitika és az állami pénzügyek kapcsolatáról tanácskozik, megvizsgálva a szociálpolitika gazdasági, demográfiai és pénzügypolitikai vonatkozásait a fejlett tőkés, a szocialista és a fejlődő országok gyakorlatában. A Magyar Közgazdasági Társaság által megrendezett kongresszus a 39. a nemzetközi állampénzügyi társaság történetében. Dél-alföldi tárlat Bábolnán A vásárhelyi iskola Szegeden és Hódmezővásárhelyen élő öt festőművész és két szobrászművész tagja mutatkozott be az alkotmánynapi programok keretében Bábolnán. A művelődési házban rendezett kiállításon — melyet dr. Lökös Zoltán, a Központi Sajtószolgálat főszerkesztője nyitott meg — nagy teiszés kísérte Fejér Csaba, Csikós András, Hézső Ferenc, Stélik János, Zombori László festményeit, valamint Lantos Györgyi és Máié István kisplasztikáit, fali domborításait, érmeit. A kisalföldi vidék lakói érdeklődéssel szemlélték a főként tájképekből álló kollekciót, amely rokon vidék jellegzetességeiről hozott megnyerő képi üzenetet. A tárlat jól tükrözi a változó táj sokféle arculatát, s egyben jól megfigyelhető a tájábrázolás sokszínűsége, a vásárhelyi iskola közös hagyományain belül is. A kiállító művészek mindegyike ezzel a kollektív bemutatkozással jó szolgálatot tett annak a szellemi, erkölcsi hagyományápolásnak, amely tovább él a dél-alföldi művészet vásárhelyi iskolájában. Gépelt papír a kezemben. Feladatlap, ail a tetején, alatta kérdések. „Sorold fel, imilyen meseket isimersz." Di'bdáb betűkkel, ceruzával a válasz: „Nemtud." (Másikon ugyanerre: Jciráj".) Azután: „Ki volt Petőfi Sándor?" „Nem." „Hol élnek a jegesmedvék ?" „Vízbe." A válaszoló neve; „Joka". — Ez Jóska lenne — mondja Hajdú Geza. a dorozsmai muveiódesi ház igazgatója. — Volt olyain feladat: „másold le ezt a mondatot: még nem voltam nyaralni." Nem tudta. Nem csoda. Az alapvető emberi, civilizációs tevékenységekhez is hozzá keli szoktatni éket A „kád" es a „szivacs" szót például egyszerűen nem ismerték. Arra a kerclésre. hogyan kell fürdeni, azt válaszolták, kettesével. A Bartók Béla Művelődési Központ kezdeményezésére tizenöt cigánygyerek nyolc napon át vendégeskedik a székháti iskolában, pontosabban, a belőle kialakított megyei alkotóházban. Mivel a dorozsmai cigányi kóla 1985-re megszűnik, és unulód a „normál" intéái .mybe kerülnek, egyféle i kola-előkászilő tábor ez. A i ásztvevők jobbára másoL< vk-harmadik-negyedik osztályosok. valamennyien dorozsmaiak — egy kivétellel Kolompár •nevezetűek. Kollár József, a szőregi művelődési ház igazgatója és Szabó Béláné. a Kisegítő Iskola tanára Hajdú Gézával együtt foglalkozik velük — Két csoportban, a felmérő féladatlap alapján felosztva tartjuk a foglalkozásokat — foüy tatja a népművelő. — Anyanyelvi oktatás, sok énekléssel (magyarul és cigányul egy aránt), az olvasási és az íráskészség fejlesztése különböző szójátékokkal, meseíoglalkozások. Most éppen A kiskakas gyémánt féikrajcárja van soron, lerajzolják, kivágják a figurákat (most éppen a toruk basát az udvari asztalnál), azután megtanulják. es az utolsó napon. a tábortűznél — . remélhetőleg — elő is adják. Volt. illetve lesz kirándulás Opusztaszerre, Kecskemétre. a játékmúzeumba es a játszóházba, Bugacra, már elsétáltunk ide a közelbe, a Fehér-tóhoz is. Diafilmeket, sőt. „nagy" mesefilmeket vetítünk, tegnap éppen „önfotózás" volt: a fényképezőgép használatát megtanulva, lefényképezték saját magukat — diá.n levetítve • és „kitárgyalva": estére. A megyei tanács művelődésügyi osztálya 40 ezer forinttal járult hozzá a tábor létrehozásához. Ebből az összegből mintegy 18 ezer forintot ruhára költöttek, körülbelül ezer forintért gyerekenként vadonatúj tornacipőket. trikókat, egyebeket kaptak, s a Vöröskereszt dorozsmai szervezetétől használt ruhákkal is kiegészítettéle a készletet. Mindez majdnem teljes egészében a táborozóké marad. hazavihetik. A Szegedi Konzervgyár, a Papiucaxeldolgozó Vállalat és a Csongrád megyei Tejipari Vállalat társadalmi hozzájárulásul biztosította az élelmezést Egy pillantás a kanynaou: zsúfolt hűtőszekrények, gáztűzhely. rend és tisztaság. Akárcsak a két hálóterem, ben. Külön ebédlőépület, ahol foglalkozások is tartandók. Dr. Sziriesi Zoltán, a dorozsmai cigányok körzeti orvosa n.yoic nap alatt ötször látogat el a táborba, nemcsak egészségügyi ellenőrzés. de oktatás céljából is. A megfelelő tisztálkodásról, az alkohol és a cigaretta káros hatásairól, a korai házasság hátrányairól. a fertőzések, a dögevés veszélyeiről tart előadásokat. — Olyan gyerekekről van szó, akik rettenetesen „mélyen" vannak — így Hajdú Géza. — Időnként az ember elképesztő dolgokat tapasztal. én dorozsmai vagyok, ismerek egyet-mást mégis... Am. amikor buzgón. csillogó szemekkel, hallgatják az embert, s szinte versengve megteszik, amit kérek, az valami nagyon klassz érzés. . Darozsmán negyven tanulóból választották ki a mostani. augusztus 20-tól 23-ig tartó, bizony meglehetősen alacsony létszámú 'tábor lakóit. Jövőre, úgymond, a kezdeményezést folytatni akarják — több gyerekkel, annyival, amennyit csak az alkotóház nagysága elbír. D. II. bodorban Rangkórság, pazarló költekezés, korrupció, a kéz kezet mos láncolata, parvenük és jó partik. Ismerős fogalmak, nemdebár? A jelenségek tudniillik, amelyeket ezekkel a szavakkal jelölünk, nem mentek ki a divatból, sőt! Akkor pedig nézzünk csak Csiky Gergelydarabot a tévében, úgy kell nekünk! Mintha mindösszesen enynyit „üzent" volna Léner Péter rendező Csiky vígjátékának tévéváltozatával (Buborékok). Vagyis — szerény nézetem szerint — elég keveset. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha múltszázadi színdarabok között kotorászunk, s kezünkbe akad egy nem igazán jó opusz, egy sajátságos elegy, mely a francia társadalmi drámák (forma)világát házasítja hazai dzsentroid vidámkodással, szóval akkor óhatatlan a kérdés: xniért is tukmáljuk ezt a magyar tévé nézőire 1983ben? Magyarázat lenne persze. A nézők etetéséről sem beszélhetnénk, ha fönti kérdésre következetesen végiggondolt választ sikerüli volna adni, vagyis: egy nekünk való tévéjátékot sikerült volna produkálni. Azért gondolom, hogy nem a lehetetlent kísértette volna az alkotógárda, mert Csiky darabjában tényleg föl lehet fedezni a gúnyolódási hajlamot, a szatirikus vénát. Szerzőnk kora táisadalmának feudális állapotokra utaló jelenségein ironizál, azokon, melyeket föntebb emlegettünk. Igaz, egyszersmind megbocsátón. joviáli| san mosolyogva pártfogalja j is e vidékről Pestre fölkapott polgárékat, kiket szereplőinek választott volt. S akikhez élő, hús-vér mintái nemigen lehettek, ez sajnos bizonyosnak látszik, ezért is gyengécske a mű. No, de vissza az apropóhoz: e visszatetsző társadalmi jelenségeken biztosan lehetett volna olyaténképpen is gúnyolódni, hogy abból mi is értsünk, vagyishogy mai megfelelőik is eszünkbe jussanak. Meg kellett volna adni nekünk a kiábrándító gyönyörűséget, hogy behelyettesítettük volna a darabbeli Solmayékat és viselt dolgaikat. Általunk ma ismert újgazdagékkal, partivadászokkal, megvesztegetőkkel, megvesztegetettekkel, karreristákkal, divatmajmokkal, vagy akár csak papucsférjekkel, butaliba akarnoklédikkel. Sajnos, mindössze az juthatott eszünkbe, hogy megint „adtunk a népszórakoztatásnak". Azaz: megint elkészült és bemutattatott egy bohózat, kortalan, időhöztérhez nem, mához sem köthető, általános vidámkodás. Vannak kortársaik a tévés szórakoztatásban különösen sokan, akik bármikor írnak ilyent. Mit ilyent, különbet, amit nem kell porolni, toldani-foldani, javítgatni sem. Minek akkor Csiky Gergely? Időközben alighanem megfejtettem a dolgot (szombaton volt a bemutató). Ügy sejtem, a színészeknek kellett, a miliő végett. Egy polgári lakás, zongorával, vitrinnel, nippekkel, szivardobozzal, csipketerítőkkel, s miegyéb biderrel-bodorral ugyebár mégiscsak jó terep a fergeteges bohózati hatásokhoz. Ha már mindenáron ezt erőltetjük. Ki is használták, mármint a színészek, amúgy istenigazából. Psota Irén és Körmendi János a bohózat nagymesterei. Solmayné és az ő Náczija képében rengeteg ötletet vonultattak föl, akárcsak Csákányi László, alias Demeter. Ámbátor, furcsa módon, az erőltetettség nyomai éppen hármójuk, e nagy nevettetők játékán voltak a legföltűnőbbek. Mintha nem az igazi elemükben lettek volna. Igen figyelemre méltó módon talált rá viszont egy másfajta, önirónikus játékstílusra Benedek Miklós, megmutatván egyúttal, hogy egy aktualizálásra törő, igényesen végiggondolt koncepció szerint, korszerűbben lehetett (kellett) volna Csikyt játszani. Partnere is volt. villanásnyi epizódszerepben Dunai Tamás. Pompás figurákat formáltak. Rajtuk kívül Egri Márta, Markovits Bori és Mikó István vette komolyan a szerepét, vagyis „kiléptek" a bohózatból, hogy karaktereket teremthessenek. Az előadás egészének ezzel persze nem használtak. * Hagyományosak már a gyerekek irodalmi folyóiratának, a Szegeden szerkesztett Kincskeresőnek nyári, tévés különkiadásai. A körzeti stúdió dicséretére legyen mondva, idejében vállalta a föladatot: maradhasson a kapcsolat a nyári szünet idején is a lap és olvasói között. Az idei két tévéadást Kun Zsuzsa rendezte., reméljük hát. személyébe állandó gazdára lelt immár a Kincskereső-műsor, mely egyébként általában sokak összefogásával készül. A pár héttel ezelőtti első adásban a gyerekek meseszövő tehetségének, dramatizáló hajlandóságának örülhettünk, maguk-írta mesejátékot játszottak el. A mostani vasárnapi műsor pedig a „Testvérmúzsák" (a Kincskereső egyik állandó rovatának címe ez) jegyében készült. A Móra Ferenc Múzeum matinéinak résztvevői és „előadóik" szerepeitek, összeszokott, kíváncsi, világra nyitott gyerekek csapata és önzetlen, pedagógusvénájú. fiatal vezetőik. Kalauzaik az úton, melyről — nagy szavakkal — azt szoktuk mondani: a környezetünk aktív, alkotó elsajátításához vezet. Az alföldi tájról beszélgettek, amelyet az irodalom, a képzőművészet, a zene, a néprajz- és természettudomány, a történelem, a régészet közvetítésével, és persze közvetlenül, a maga valóságában is megismertek. Sulyok Erzsébet Meghallgatni Kcszül papírból a török basa Meghallgatni nemcsak a rádiót ajánlatos, de egymást is. Audiatur et altéra pars, hallgattassák meg a másik fél is — a dologgal már a régi latinok is teljesen tisztában voltak. Vagyis azzal, hogy mindenféle megértés, tolerancia, következésképpen kapcsolataink| ban az emberség alapfeltétele a mindenkori másik, a partner érveinek, gondjcinak-bajainak meghallgatása. Persze valakit meghallgatni többféleképpen lehet. Hányszor látni: az illető csak beszél, beszél, mondja egyre, hallgatója pedig, kinek az egész ihletett, érzelmektől-indulatoktól túlfűtött megnyilatkozás szól, árulkodó arckifejezéssel „figyel". Nagyjából ilyesféle belső monológgal: „fejezd már be a hülyeségeidet, te szerencsétlen, kit érdekel ez a sok unalmas marhaság, majd, majd én, amit majd én mondok, figyeld csak meg. az majd valami lesz!" És türelmetlenségtől égve várja ki. hogy a másik befejezze.. miközben álérdeklődő és jobb esetben álempatikus képet vág, hogy azután belekezdjen a magáéba, ami kőris könnyen lehetséges, hogy a szituáció tökéletesen a visszájára fordul, s a szerepek felcserélődnek. A tény, miszerint nemigea figyelünk egymásra, nemigen hallgatjuk meg egymást. nagy szociális közhelyeink egyike. Ennek ügynevezett magyarázata pláne: mindenki rohán, ugyebár, mindenkinek megvan a maga baja, ilyen rohanós a kor, amiben élünk. És több nasonló. igencsak idegborzoló, felszínes mondatocska, melyekkel, joggal érezhetjük, egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Mit tesz isten, lám-lám, úgy tűnik, mégiscsak lehet. Csütörtökön délután, a Kossuth-adón Gáspár Margit Mindenkit meghallgatok című hangjátéka ugyanis, fenti jelenséggel és érteimezessel kezdett valamit, nevezetesen: erre építette egész mondandóját Pirók bácsi, a magányos öregember históriája egyszerre kívánt volna felmutatni legalább háromféle, egymás meg nem hallgatásának, pontosabban e témának alárendelt, de szintúgy divatos szociális közhelyigazságot. Ügy mint: 1. Bizony sok a magányos nyugdjjas nálunk. 2. A magyarul beszélő emberiség sem figyel eléggé egymaxra. 3. Amint a mindenkit meghallgatni akaró egyéni kezdeményezés hivatalossá üttetik, máris „elveszti tett nevét", hogy Hamlettel szóljunk, azaz intézményesített formában a régi, éppen az egyén által megszenvedett hibákat követi el. Ha mindez nem afféle TIT-alapon tolmácsoiíatott volna, hihetnénk, az utóbbi tanulságban még van JS némi gondolati erede '.ség, hiszen valóban izgalmas lehetne. mitől van az nálunk, hogy tényleg, szinte minden és mindenki megváltozik, amint hivatalos pecsétet, vagy ennek megfelelő jogkört kap. Ám a Mindericrt meghallgatok esetében ea csak a végső truváj volt, a mü megelégedett a mar vázolt, ugyancsak felszínes, s a közhelyektől csak fölöttébb nyögvenyelősen és néha-néha megszabaduló regisztrálással, s ha nincs egy nagy színész — ezúttal Fáger Antal —. aki hangjúlékban egészen páratlan bravúrok sorozatával tette élővé Pirók bácsi tipikusnak szánt, valójában erőltetetten realizált figuráját — az egész darab afféle ..szocialista lektűrnél" nem ért volna többet. Hogy „mondani kell, ami fáj", persze igaz. Az 4s, hogy ,.az ember beszéchgényes állat", s persze nogy mindenkit meg kéne hallgatni, végtére is szeressük egymást, gyerekek, s tudvalevő, a szív a legszebb kincs. A hangmontázsok szélesebb társadalmi vizsgálódás igényét jelezték itt-ott, de mindez megintcsak a rohanó élet szuperközhelyebe torkollt. Így hát a rádió előtt kuksoló ember, aki — tegyük föl — legalább annyira szeretne mindenkit meghallgatni, mint Pirók bácsi (meghallgatta e műsort is), némi szomorkás dühvel mondhatja: ő is rohan, akár a többiek, nem biztos, hogy erre is van ideje. Akkor meg kiáltsunk a pusztába? Bár egy megoldás azért volna. Ügy kiáltani — vagy csak szólni —. Hogy oda lehessen figyelni, meg lehessen hallgatni, Mj több — kelljen js. Addig? Lehet, hogy a „meg" ofótty: nélküli hallgatás többet mond néha. DomwücAg László