Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-20 / 197. szám

A múlt a jövőért Két történelmi eseményre emlékezünk augusztus huszadikán. Mindkettő sarkalatos pontja a magyar történelemnek. Népköztársaságunk alkotmányának törvénybe iktatása, a legújabb kori törtenelem nagy eseménye volt, hiszen ekkor mondta ki először magyar törvény: „Minden hatalom a dolgozó népé!" S van miért ünnepelnünk a régmúltnak ehhez a naphoz fűződő emlékét is: I. Istvánra, a magyar állam megalapítására tekintünk vissza augusztus 20-án. A múlt értékeléséről, a magyarság fogalmáról, történelmi értékeink megbecsüléséről kérdeztük meg ezeknek a kérdések- , nek kutatóját és népszerűsítőjét: Nemeskürty Istvánt. — Mi a jelentősége a múlt megismerésének a mai Magyarországon? — Minden nép, nemzet, közösség mindig ismerte — vagy ismerni vélte — saját múltját Többnyire jóval azelőtt, hogy leírták vagy tudományosan feldolgozták volna. Az ismert vagy ismerni vélt múltat aszerint alakították, hogy miképpen szolgálta jövőjüket, vágyaikat, céljaikat. A múlt., a történelem ismerete nem azért volt érdekes számukra, hogy az előző nemzedékek tetteit mintegy jegyzőkönyvi hűséggel őrizzék. hanem hogy abból mit tanulhatnak jövőjükre nézve. Talán elég ennek illusztrálására egyetlen idézet Tinódi Lantos Sebestyéntől. aki a maga koráról szóló verses krónikáját igy ajánlja: „Ez jelönvaló könyvecskét szörzeni nem egyébért gondoltam, hanem hogy az... magyar vitézöknek lenne tanúság üdvességes tisztességös megmaradásokra". A történeti tudat tehát a fennmaradni akarás egyik feltétele, a jelen szándékait és a vágyott jövőt vetíti a múltba. — Vágyaink visszavetítése azt jelenti, hogy csak a szépet, a jót, a számunkra kedvezőt kell elfogadnunk a múltból? — A legkevésbé sem jelentheti! Éppen ellenkezőleg: a múltat be kell vallani! Egyre fokozottabb jelentőséget kap a történelmi múlt etikai, erkölcsi megítélése. Megtisztító, megújító, a jelen feladataihoz erőt és a jövőre vonatkozólag reményt nyújtó feladat, amelyet akadályoz, ha a múlttal nem azonosítjuk magunkat. Nagyon .sokszor hallottuk: ez az ország 1945 előtt az urak országa volt. s ami addig történt, ahhoz nekünk semmi közünk. A megtisztulást akadályozza, ha a múltból csak a nekünk, a mindenkori mának tetsző mozzanatokat emelünk ki. azokat dicsőítjük vagy szidjuk. Tetszetős, de olcsó és hamis ellenvetés, hogy „minek kiteregetni a szennyest", mini például a magyar nemesség mulasztásait 1514—1552 közölt, a múlt századvégi magyarországi nemzetiségi politikai bűneit, a 2. magyar hadsereg cinikus feláldozását az uralkodó osztály részéről a második világháborúban, vagy a Rajk-pert. — Mindezzel együtt kell tehát vállalni magyarságunkat. Sokszor kimondjuk ezt a szót — de kit vehetünk ebbe a gyűjtőfogalomba? — Magyar ember az. aki magyar nyelven rendszerezi a Világról szerzett' benyomásait és ebben különbözik más emberektől. Nem jobb és nem rosszabb, mint a többi nyelveken beszélők. A nyelv teszi lehetővé a történelmi azonosulást is. Nem azért mondjuk, hogy „ezer éve élünk itt", hogy ígv vagy úgy tettünk 1526-ban, 1686-.,an vagy 1849-ber.. hogv felszabadultunk 1945-ben, mintha őseink bizonyíthatóan ott lettek volna a nevezetes eseményeknél, hanem mert az anyanyelv tudata azonosít bennünket a velünk közös nvelvet beszélő régiekkel, a múlttal. 1867' és 19f5 között fokozatosan feledésbe merült az azonos nyelvet beszélő, de különböző társadalmi osztályokhoz és rétegekhez tartozó embereknek éppen a nyelv által megleremteit közössége. Ki-ki a maga kedvére magyarázta: ki is a magyar. A nemesember. A paraszt. Aki keresztény vallása. Aki itt nieg itt szüléiéit. Fogyván aztán a nemesúr s az „igazi", a „tősgyökeres" paraszt is, megzsugorodván a terület. ahol születni lehetett — a tagadás vált igenléssé. Nem az határoztatott meg, hogy ki hát a magyar, hanem hogy ki nem az: magyar, aki nem német, nem sváb, nem zsidó, nem szlovák, •nem román stb. Innen már csak egy lépés volt a martalóc logikájú következtetés: aki nem magyar, mert például zsidó, az kiirtandó. Voltak, akik ugyanezzel a logikával a németeket, svábokat, szlovákokat is kiirtották* volna, de nem lehetett. És persze viszont^ például a svábok a magyarokat. Nem rajtuk múlt. Feledésbe merült az egyetlen és történelmileg is bevált mérce: a nyelv. Magyar az, aki e nyelvet beszéli, s ezt beszélvén magát magyarnak vallja. A magyarul beszélők közössége ne mások ellen, ne mások kárára tartson össze, hanem egy közös gondolkodás természetességével. — Történelemről lévén szó: a latin közmondás szerint is „a történelem az élet tanítómestere". Ki érdemes arra. hogy „tanítómesteréül". példaképéül fogadja el az ifjúság? — Nincs ifjú nemzedék eszmények és történelmi tudat nélkül, a múltban élt eszmények és hősök nélkül. Akkor válhatnak eszményekké, ha a gyermek természetesen és magától értetődően azonosítja magát velük. Nem felnéz rájuk, mint egy szoborra, hanem magában, szívében őrzi őket, eggyé váltan önmagával. A munka csöndes hősei egy lángolni-lobogni vágyó ifjú számára mégsem lehetnek akkora példaképek, mint egy Dobó István, Bornemissza Gergely, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós vagy Bocskai István. Szándékosan csak a régebbi múltból vettem a példákat, mert • a régebbi múltat, történelmet és irodalmat egy időre száműzték a közoktatásból, de szerencsére újabban ismét bebocsátást nyertek. De ne térjünk ki századunk hősei elől sem. Mennyi mintaképet. eszményt, hőst kínál az 1917 és 1919 között a Vörös Hadseregben harcolt több mint százezer magyar katona! — S a még közelebbi múlt? — Tanulságos megfigyelni a történelmi köztudat által 1945 után elfogadott és tisztelt hősöket. Előtérbe lépett a változni tudó és „változva változtató" hős. Természetes, hiszen a felszabadulás nem csupa újszülöttet talált itt, hanem egy előző társadalmi rendben született, felnőtt és ahhoz ilyen vagy olyan módon alkalmazkodó felnőtteket. BajcsyZsilinszky Endre, e kor hőse, hazája érdekében a körülményeket felismerve változni tudó hős volt, aki a magyar feudális múlt minden kellemetlen örökségét mármár jelképesen hordozva választotta egy sorsfordító történelmi pillanatba ti az újat. a demokratikus hafadás ideálját a nemzeti függetlenség megtartása érdekében.- Ugvanígy. bár nem ennyire bonyolult életúttal. Pálffy György. Még Szekfűt is ide számíthatjuk, aki egy változni vágyó. 1945 előtt felnőtt és beérett értelmiségi típus számára lett meghatározó példa. A felszabadulás előtti hősökben a nem változás, a régihez makacsul ragaszkodás, a megtartás és megőrizni tudás erényeit tanultuk tisztelni — és milyen •érdekes, .hogy amikor a közvélemény már régen egy új hőstípust emelt önmaga eszményévé, a történeti (iskolai és közművelődési) ismeretterjesztés még sokáig ragaszkodott a dicső tettekben pózzá merevült hősökhöz, akiken nem illett foltot találni, akik kezdettől fogva tökéletesek. Ida nagy változások korában élünk, a magyar közvélemény bölcs és bíráló figyelemmel veszi tudomásul a gazdasági életben bekövetKező változásokat. Aligha független ez a magatartás attól, hogv eszményéül változtatni tudó hősöket isnier el. A statikus hőst, történelmünk folyamán nem először, a dinamikus hős váltotta fel a történeti tuda'tam. YARKONYI ENDRE Amikor a király a földön járt A trónfosztások mindig bajjal járnak. Attól nem félek, hogy a Habsburg-maradék sajtópörrel támad- rám — ilyesmivel kiskirályok szoktak inkább fenyegetni —, de a történelem kutatói a fejemre üthetnek. Az nem sókat számít, hogy puszta kétkedésemmel gyalázom Ferenc Jóska emlékét, sokkal jobban meggyalázta ő saját magát, amikor ármádiával fojtotta belénk legszebb álmainkat, és amikor a nyakunkra hozta az első világháborút, de szavahihető források is azt mondják, hogy Királyhalmát a!:or nevezték el Királyhalomnak, amikor a király a földön, ezen a földön járt. Nem olyan nagy birodalom ez. hogv érdemes lenne pörre menni érte. de ha gyanú belém fészkelte magát, utána kell járnom. Azon rágódtam, miért éppen ez a legsiványabb homok kapta volna a nevét a királyról. Ha az udvari szaglászok utánajárnak, fölségsértésnek fogták volna föl az egészet. Királydinnye és Királyhalom az ő fejükben nehezen fért volna össze, a baromcsordák se szidolozták volna fényesre a koronát. A királyhalmi iskola udvarán hatalmas gazok közepén málladozó emlékoszlop hirdeti, hogv itt járt J.s? Ferenc József apostoli király 1883 évi október 16i:\ Kö^elediií a századik év. sietnem kell a trónfosztással. Áz idők moháiá&ól kaparom ki, hogy „N helyen üdvözölte a királyt Pálfy Antal tanyai kapitány, kinek kezdeményezéséből az emlék emeltetett az alsóianyai lakosság hozzájárulásával 1884ben." Első olvasásra nem tudnám eldönteni, kinek kellett jobban a kőbe vésett dicsőség. Pálfy kapitánynak? A királynak? \ Előkérem a könyvtárban a Szegedi Napló október 17-i, szerdai számit, hogy elolvassam a nagy tanyai kirándulásról szóló tudósítást. Volt fölhajtás, az biztos. Azt mondja a tudósító, hogy reggel hétkor indult a király a városházáról. Októberi napon ez elég korán volt.. Vonattal ment. a Horgos melletti 110. őrháznál állt meg az „udvari vonat". A király természetesen őrgrófi fogaton hajtatott az iskolához, ott dr. Tóth János népiskolai felügyelő, a tanyai iskolák érdemdús vezetője üdvözölte meleg hangú, rövid beszédében. Bent az iskolában a kis Sári Mátyáá üdvözlő verset szavalt el előtte. Folytatódott az óra. a király is kérdezett és próbaolvasást is tartatott. Kijövet „Pálfy Antal tanyai kapitány igaz szívből fakadó szavakkal köszönetet mondott ő Felségének azon nagy kegyért, hogy a tanyát és iskoláját magas látogatásával szerencséltette. Kijelentette továbbá, hogy a tanyaiak elhatározták. hogy ha ő felsége megengedi, azon a helyen. ahol ő Felsége állott, emlékoszlopot fognak fölállíttatni, amely az utódoknak állandóan hirdetni fogja, hogy Magyarország apostoli királya I. Ferencz József ő Felsége, 1883. október 16-án az ásottha'mi i kólát mily nagy szerencsében részesítette. Ő Fel'éne szívélnei szavakkal adta tudtára a gazdiknak. ho"u a kérdéses oszlop fölállítását szívesen megengedi." Nagy talpnyaló lehetett ez a Pálfy. az biztos. Sótalan királyunk is meghat dott a cirkalmas beszédtől. Ilyen villámgyorsan kitalálni, hogy a csordapásztorok földjén mit akar a tanyai nép, csak egy kapitány képes. Az viszont tény, hogy ásotthalmi iskolaként említődik a királyhalmi iskola. Lehet abban valami,, hogy mégis a magas látogátás szerencséltette újra keresztvíz alá. Benne voltam a kutakodásban, gondoltam, megkeresem a kis Sári Mátyás utódait. Kopik az emlékezet. nem is tudnak róla a mai öregek. Levelet kapok később, nagy összetanakodások után az áll benne, hogy talán a zabosfalvi tanító. Sári Antal fia lehetett. Nem erre a vidékre való, Zabosfa Zákányhoz tartozott. Importálták volna a versmondót? Szégyen lenne egy, iskolára, de hajdani kollégám nyilván nem tévedett; Olyan nagyon nem csöpögött belőle a királyhűség, egyetlen nyájas szót nem erőltetett bele ő Felsége szájába, ezt a nevet tehát biztosan jól jegyezte föl. Az ütött szeget a fejembe, hogy az én térképemen a királvhalmi iskola szomszédságában Király nevezetű ember tanyája állt. Nagy a különbség a király, és Király között, de ezt a területet a fölséges látogatás előtt is névvel kellett nevezni, hogy a bócorgó pásztorok is tudják, merre járnak. Jó lenne megtudni, mikor telepedett ide a Király família. Nem messze az iskolától, a kukoricaföldön kapál Kiss Jozsefné Király Mária, borzasztó melegben. Hittel állítja, ez a föld mindig az ő őseié volt. Tanácskozik előbb Ásotthalmon lakó nővérével. Bobák Dezsőné Király Erzsébettel, aki 1903-ban született. és levélben küldi utánam a családfát. Édesapja. Király József 1871-ben született 1900-ban nősült, és 1952. január 26-án halt meg. A nagyapa. Király János, valamikor a harmincas években jött a világra, és a családi emlékezet büszkén őrzi, hogy benne volt a Negyvennyolcban. A dédtata — János volt-e vagy István? — 1800 táján születhetett és Alsóvárosról ment ki Ásotthalomra. „Szavuk járása az volt. ha Szegedre mentek, hogy hazamegyünk." A király is számon tartja családfáját, azért írtam ide a Királyét is. Megkérdeztem Marika nénit, őrzi-e a családi emlékezet a látogatást? Hogyne őrizné! Az ő édesapja mondta a verset! Nem is lehetett másként, a király mellé Király illet Előállt Józsi, és rákezdett: „Alegelsö magyarember akirály / Érteminden honfikarja készenáll. / Lelje népe boldogságát, örömét. / Hír. dicsőség koszorúzza győzelemtől szent fejét. / Minden ember legyen ember. és magyar. / Melyet a föld hord, s ekéje eltakar." Olyan szépen szólt a vers, megilletődött tőle a király, megsimogatta a Jóska gyerök fejét és azt mondta neki: na, kis Király, menj a helyedre, öt aranvkoronát is adott neki. még most is őriznék. de huncut volt a tanító, elvette tőle. Igaz. vagy nem igaz. nem tudni, de ennek legalább színe van. Az is biztos, hogy a negyvennyolcas János apai minőségben nem hasította kettőbe a fiát. Ö még elment harcolni a király ellen, a fia meg köszönti. Igaz, helyébe jött a király, ennyi járt neki a vendégszeretetből. Az is kiderül beszélgetés közben, hogy a Király-földből verték az királvhalmi iskolát. Óriási fordulat! Székföldért — szikes földért — legföljebb a Wolford-birtokba mehettek volna annak ideién, amelyet a nyájas emlékezet a Sátányok földjeként őriz, de azt nem lehet' ilyen pórias kívánsággal megsérteni, hogy iskolához kellene a vályog. Még egy adat dereng elő a családi emlékezetből; a Király-tanya 1820 körül épült. Hol volt akkor még Ferenc Jóska? Meg se született. Erősödik bennem a meggyőződés, hogy érdemes volt gyanakodnom. A Pálfy-buzgalom keresztelhette rá az idevalósi Királyról az ide látogató királyra Királyhalmát. kiterjesztvén hatását az egész ásolthalmi körzetre. Ha már belekezdtünk a friss tudósításba, olvassuk tovább az újságot. Miután kegyeskedett hozzájárulni, hogy oszlop őrizze a nevét — ne csak akasztófák árnyéka lenge körül emlékét a rebellis földön —, cz állami erdőőri iskolába ment a király. fölavatni. Rengeteg ember gyűlt itt össze Alsótanyáról és Felsül anyáról. „számukat biztosan lehetett 20,000-nyire tenni". Most jön a java. Avatás után o Felsége elvegyült a nép között, többekkel szívélyes beszélgetésbe eredt. Természetes is. hogy így legyen. Hetvenkedjen otthon a király, de ha szeretett néoe közé méltóztatik leereszkedni, csak szívélyes lehet. Kikérdezte őket családi és egyéb viszonyaik felöl. Húszezer emberrel jól el lehet beszélgetni. „Megtekintette az intézet mellett összegyűlt juhászokat is. akik szolgafákra akgatott bográcsokban főzték az illatos gulyáshúst." Arról nem szól a krónika, hogy a fölséges illatra összeszatadt-e fölséges szájában a fölséges nyál. de következtetni lehet rá. hogv szeretett népe főztjét nem merte megkóstolni. Reggelijét az udvari vonatban szolgálták föl. visszaúton. Emlékezzünk csak! Hétkor indult a városházáról, és nyolc perccel tizenkettő előtt már vissza is érkezett ugyanoda. Mennyit beszélhetett akkor alattvalóival? Ha vágtában vitték az őrgróf lovai, akkor is ennyit kérdezhetett csak: hogy vagyunk, hogy vagyunk? De nem is vágtathattak, mert ez a vidék csupa homok. Pardon! Azt írja az újság, hogy „a tanyai utak, miken a király fogata áthaladt, mind be voltak hintve szalmával". Amikor tehát a király a földön iárt, akkor is szalmára lépett. Elgondolom, lehetett annyi juhász között egészséges eszű jó öreg, aki mondhatta magában: na. jól bealmoltunk a királynak. porváth dezső