Délmagyarország, 1983. augusztus (73. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-20 / 197. szám

Szombat, 1983, augusztus 20. l Ikrek hava Sőtér István évtizedei Nemrégiben ünnepelte 70. születésnapját. Eb­ből az alkalomból szülővárosában. Szegeden is kö­szöntöttük. ahol ünnepi irodalmi esten idézték al­kotó évtizedeit, művészi, irodalomtörténeti és mű­helyszervezői pályájának állomásait, illusztrálva mindezt regényeinek, esszéinek részleteivel. Szege­di látogatásakor ültünk le beszélgetni a hét évti­zed különleges párhuzamairól. — Az ikrek havában született, s mintha ennek a csillagképnek párosa végigkísérte volna életét Így van ez Szegeddel is. Itt élte ifjúkorát, s ez a város irányitota a tudási pálya vonzásába. — Az ikrek jegyében születtem: hajlamom mindig is két irányba vitt. de mindig párhuzamos irányokba. Szeged a gyermekkor és az ifjúság te­repe számomra elsősorban. Tizennyolc éves koro­mig éltem itt. de sohasem tudom kitörölni magam­ból ezeket az élményeket. Akkori emlékeim meg­határozzák életemet, cselekedeteimet, döntéseimet, sót írásaim hőseinek jellemét is motiválják anél­kül. hogy tudnék róla. Persze, bennem más Sze­ged-kép él, mint amilyen arcát ma mutatja a vá­ros. Az első világháború ajatti és utáni Szeged halódó határváros volt, melyet Alsóváros végtelen nyugalma. Felsőváros színekben. hangulatokban gazdag szűk utcácskái, a mai Petőfi Sándor sugár­út kockakövein szekereikkel piacra döcögő papriká­sok, kékfestők, sajtúrosok és gyógvfüvesek szer­dai és szombati ébresztője, a piacok fülemben őr­zött zsongása, lefényképezett színes kavalkádja és néha megérintő illatftzöne jellemez. Szeged ma életerős, duzzadó város! Nosztalgiámban nagy se­gítségemre van Péter László városkalauza. melv több roint topográfia — emlékidéző művészeti, mű­velődéstörténeti album. Második találkozásom Sze­geddel az ötvenes évek forduló iára esett. A sze­gedi egyetem tanára lettem, feleithotetlen emléke­im között tartom számon az Auditórium Maximum esti óráit. ahol B-lzacról. Stendhalról. Shakes­peare-ről beszéltem. Ez a négy szegedi év beleszólt életembe — a tudománv vonzásába kerültem, el­jegvzett az irodalomtörténet —. professzori tanuló­éveim voltak ezek. az analízis és szintézis iskolá­ja. a koncentrálás erőpróbája. Az egyetem falai között virágzó élet folyt. A népi kollégisták és szakérettségisek évfolyamai merőben különböztek az előttük és utánuk következőktől. coha nem éreztem a kulturális vonzódásnak, a tudásznminak olvan ereiét, mint ott. Bár nem voltak kellő isme­reteik, műveltségükben sok fehér folt tátongott, de kíváncsiságuk, őszinte érdeklődésük, szellemi éhsé­gük leküzdötte a nehézségeket. Ha néha eljutok Szegedre, úgv érzem, énem legmélyebb rétesébe érek. Ez a város nekem nem ábránd vagv álom, bár reggelente még mindig úgy szoktam ébredni, hogy szegedi utcákat érzékelek magam körül. — Sőtér Istvánt két iskola nevelte. A budapes­ti Eötvös Kollégium — ahol ma 'az MTA iroda­lomtudományi intézetének vezetőjeként dolgozik — és a párizsi École Normálé Supérieure. — Valóban e két iskola, vagy nyugodtan me­rem mondani műhely, vértezett föl tudományos is­meretekkel és jelölte ki a szellemi tájékozódás irá­nyait A szegedi középiskolás esztendők után — ahol olyan nagyszerű barátaim voltak, mint Ortu­tay Gyula, Bibó István, a hamar elfeledett Reitzer Béla és a kitűnő muzsikus, Sill Fülöp — a buda­pesti Eötvös Kollégiumba kerültem. Számomra meghatározó szellemi élményt jelentett az igazi műhelyjelleg. a magas' intellektus, a tudományos, színvonal. Én lehettem olyan helyzetben, mint ké­sőbb szegedi tanítványaim. A tanárok között em­líthetem Gyergyai Albert, Pajzs Dezső, Szekfű Gyula és mindenekelőtt Gombocz Zoltán nevét. A párizsi École Normálé Supérieure egy lépcsővel magasabb szintű műhelye volt a szellemi elit képzésének. Azt is mondhatnánk, hoev a budapesti kollégium ennek a műhelynek a filiáléia volt. Egy évfolyamon tanultam a néhai Pompidou elnökkel. Mindkét iskola a gondolkodás szabadságára, a bel­ső fegyelemre nevelt, hagyomány és újítás szerves egységére figyelmeztetett: belénk oltotta az értelem és szehvedélv egymást kiegészítő szerepét, elmél­kedés és cselekvés kölcsönhatásait. Amikor haza­tértem ebből a nagyszerű intézményből, állás nél­küli ingyenes könyvtári gyakornokként kezdtem dolgozni. Hát ennyit jelentett akkoriban Európa első iskolájából megtérni szülőhazámba. — írói munkásság és tudományos tevékeny­ség. bár némi fáziskéséssel, de hosszú évtizedek óta eavmást kiegészítő párhuzamosságban halaroz­za meg Sőtér István pályáját. — Az írói léttől jutottam el az irodalomtörté­nethez. képzettségem szerint filológus, törtenész es nyelvész vagyok. Úgy hiszem, hogy aki írásra adja a fejét, ismernie kell saját műveltségét, világképét, választott hivatása múltbeli terepét, akkor köny­nyebben megismerheti másokét. Ha a régi korok szépíróinak alkotásmódját is képes vagyok megis­merni. történetiségében is látom az irodalmat. Munkásságom éppen ebből a felismerésből kapcso­lódott az irodalomhoz és a tudományhoz. E kettő vonzása egyúttal kölcsönös impulzusforrás, gyü­mölcsöző egymásrahatás is volt. Első regényeim­ben — Fellegiárás, A templomrabló. A kísértet — nemzedékem útkeresését, az ifjúság szellemi ka­landjait igyekezett föltérképezni. A felszabadulást követően a Hídszakadásban és a Budai átkelés­ben leszámoltam az ifjúság romantikus ábránd­jaival. szerettem volna kritikus szigorúsággal szem­beiízni a magyar valósággal. Tán ezt teljesítette ki a trilógiává szerveződött Bűnbeesés, Az elve­szett bárány és a Budai oroszlán. Tudatosan ke­restem a szépírói munka mellett az irodalomtör­téneti párhuzamokat, elméletileg igyekeztem tisz­tázni hozzájuk fűződő kapcsolataimat. Először a tizenhetedik század francia retorikai irodalmával foglalkoztam, majd a francia és angol írókról ké­szített portréimban nemzedékem arcát is kerestem, s föltérképeztem az irodalmi játékosság természet­rajzát. Érdeklődésem később a tizenkilencedik szá­zad második felének magyar irodalmát pásztázta: könyvet írtam Jókai Mórról, Eötvös Józsefről, Ma­dách Imréről, nagyobb tanulmányt Katona József­ről. Saéchenyi Istvánról. Arany Jánosról. Mikszáth Kálmánról. Eredményeimet és tapasztalataimat a Nemzet, és haladás című monográfiában összegez­tem. Később portrésorozatot' írtam a huszadik szá­zadi irodalmunk klasszikusairól. többek között Babits Mihályról.' Krúdy Gyuláról. Németh Lász­lóról, Szabó Lőrincről és Radnóti Miklósról. Vi­lágirodalmi tájékozódásomat is igvekeztem fönn­tartani. s az összehasonlító irodalomtörténet-írás korszerű módszereinek bevezetésével bekapcsolni a magyar irodalmi gondolkodást a nemzetközi tudo­mányos élet szférájába. F, szándékból sz.ülettek Werthertől Szilveszterig. Félkör és Gyűrűk című gyűjteményeim. Generációk. irodalomtörténeti nemzedékek munkáin keresztül vizsgáltam a nem­zet sorskérdéseit, s ezekből meg kellett állapíta­nom. hogy a kettő áthatja, át is világítja egymást., révükön eljutunk a forrásokig, s megértjük a mai hajtásokat is. — A Magyar Tudományos Akadémia iroda­lomtudományi intézetének élén — melyet negyed­százada irányit — milyen feladatokat oldanak meg. s mint szépiró. milyen terveket dédelget? — Az irodalomtudományi intézetben — mely egykori iskolám falai között, az Eötvös Kollégium épületében székel — szerteágazó elméleti kutató­munka folyik. A műhelyekben készül a marxista esztétika korszerű kézikönyve; a legmodernebb is­meretek szintézisének megteremtésével foglaljuk össze a felszabadulás utáni magyar irodalom tör­ténetét: összehasonlító irodalomtörténeti kutatások nyomán a hazai tudományos eredményeket igyek­szünk beágvazni a világirodalom nagy áramaiba, s összekapcsolni a nyugat-európai kutatások ered­ményeivel. Ami szépírói ambícióimat illeti: nem­régiben jelent meg Bűnbeesés című regényem át­dolgozott kiadása. Most ismét egy régi könyv megújításán dolgozom, mert egyre inkább rájö­vök. mi minden maradt ki regényeimből, amiket megírásuk idején nem érzékelhettem: szín és hangulat, emberi jellemek fejlődését meghatározó okozatok, megannyi társadalmi összefüggés moz­gatórugója. szélesebb horizontú összefüggés. A templomrabló átdolgozása köt le mostanában. A cselekmény a francia megszállás idején, Szegeden játszódik, a kor furcsa, fojtott, nyomasztó légkö­rében. Sőtér István több mint ötven éve Budapesten él, mégis szegedinek érzi magát. Egyik vallomásá­ban elmondta, hogy két író van. akit másképpen olvas, mint a többit: Tömörkény István és Juh'-? Gyula. Az előbbit nemcsak a szegedi p de a magyar novella egész mezőnvében a legna­gyobbak közé sorolja. Szeged jelentette számára a gyerekkort, az egyetemet és a Várost. A várost, melynek lelkében van valami kettősség: készsé­gesen befogad, de n^ha túl korán behódol annak, amit nem ismer eléggé. Sőtér István hűtlen hűsé­ge nagyszerű példa kötődésre és kiteljesedésre, vonzásra és kisugárzásra, a lokális és az általános érték szintézisére. Nem hiába az ikrek jegyében született — hetven esztendeje. TANDI LAJOS

Next

/
Thumbnails
Contents