Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-09 / 161. szám

KZŰM Szombat, 1983. júTins 16. 68 Merre tart szociálpolitikánk? Beszélgetés Ferge Zsuzsa tudományos kutatóval Életünket — a születéstől az ftregsegig — át- meg átszövik a szociálpolitikai intézkedesek. Tár­sadalmunk újra es újra tökélete­síti őket es fokozza hatékonysá­gukat. Most legutóbb a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozata jelölt meg számos. szociálpolitikával kapcsolatos feladatot. Erről be­szélgettünk dr. Ferge Zsuzsával, az MTA szociológiai kutatóinté­zetének tudományos osztáiyveze­tőjevel. # Mintán a srociálpoHtl­károl sokféle nézet van a •aüzvéleményben. kérjük, értelmezze a fogalmat. — A szociálpolitika tulajdon­keppen egy kiegeszitő eszköz­rendszer, amely alapelveit a tár­sadalompolitikától kapja. A köz­pontilag rendelkezésre bocsátott forrásokból — penzzel, termé­szetbeni juttatásokkal — bizto­sítja a társadalmilag elfogadott megélhetési szintet mindazoknak, akik munkájukkal nem tudják önmagukat eltartani, például mert betegek, gyermekek, öregek, vagy rokkantak. Ahhoz, hogy a szociálpolitikánk jobban érvé­nyesüljön, társadalmi szemlélet­változásra van szükség. Sokan még ma is úgy vélik, hogy a szo­ciálpolitika valamiféle jótékony­kodás — mint ahogyan az évszá­zadokig valóban volt. Ma már erről szó sincs! Az aktív dolgo­soknak jól felfogott érdeke, hogy a gyermekek, majdani eltartóik, egészségesen és kedvező körül­menyek között váljanhk felnőtté. És az ő érdekük az is. hogy jól gondoskodjanak az idős embe­rekről, mert másképpen nekik sem érdemes megöregedni. Az egészet úgy kell felfogni, hogy a szociálpolitika az életen belüli „újraelosztás", az élet természe­tes tartozéka, nem pedig könyö­rületesség. # A Központi Bizottság határozatából idézünk: „A következő években át kell tekinteni a szociálpolitika intézményrendszerét" Ez mintha a jelenleginek a za­varaira utalna? — Így is van. Az emiitett há­rom fő területnek megfelelően, különböző intézményekre van szükség. A társadalombiztosításon kívül, ami a pénzbeni juttatások tetemes részét fedezi, azok az in­tézmények és intézményrendsze­rek a legfejlettebbek, amelyek történelmileg a legkesóbben jöt­tek létre; az oktatás és az egész­ségügy. Viszont önmagunk gaz­dasági lehetőségeihez képest messze elmaradt a személyes szolgáltatást nyújtó hálózat és az infrastruktúra sok eleme. Ugyan­akkor a szociálpolitikának nincs felsőszintű gazdája, amely a há­rom terület — a pénzbeni, a, ter­mészetbeni juttatások és a sze­mélyes szolgáltatások — műkö­désének, fejlesztésének és egy­máshoz való kapcsolatának egy­séges elveit kidolgozná és figye­lemmel kísérné a gyakorlatban történő átültetésüket. A komplex szemlélet a tervezésbén már kezd kialakulni: a tervhivatalban közel két esztendeje önálló szociálpo­litikai osztály működik, viszont a végrehajtásban, az igazgatásban még nincs megoldás. # Korábban s Munka­ügyi Minisztérium volt a gazda. Ez miért nem vált be, és mi volt az átszerve­zés következménye? — A minisztérium megszünte­tésének többféle oka volt, az kétségtelen, hogy nem volt a szociálpolitika gazdája. Ezért, amikor a kormány a miniszté­riumot átszervezte, a szociálpoli­tikai feladatokat különböző szer­vek között osztotta fel. Például a vállalati szociálpolitika gazdája a szakszervezet és a Pénzügymi­nisztérium lett, a veszélyeztetett gyermekek a művelődési tárcá­hoz, az idós emberek ellátása — egészségesek és betegek egyaránt — az Egészségügyi Minisztérium­hoz került, a rehabilitáció az új Állami Bér- és Munkaügyi Hivatalhoz. Tehát a szociálpoliti­ka eleggé fel van parcellázva. F./.ért az egységes irányítási el­vek csak nehezen törnek utat maguknak. De megoldatlan a szociálpolitikának a többi nép­gazdasági területtel egybehangolt, valamint belső harmonikus fej­lödese is. Ezért bízta meg a kor-. mány a Magyar Tudományos Akademiat. hogy dolgozzon ki egy általános koncepciót, amely az eddiginél tisztább formában tartalmazza a szocialista szociál­politika működési eVeit, az eh­hez szükséges szervezetet és esz­közöket. A szervezeti rendszert kell először áttekinteni. Ebben már bizonyos előzetes elképzelé­sekre jutottunk. # A felső szintű irányí­tással kapcsolatban felme­rült-e az egykori népjóléti 'minisztériumhoz hasonló­an. egy szociálpolitikai mi­nisztérium létesítésének gondolata? — Felmerült, de ez bizonyos veszelyeket rejt magában: nö­velheti az egyáltalán nem kívá­natos bürokráciát, eltávolíthatja az embereket az ügyintézéstől. Egyébként sem ma, sem a közeli jövőben nincsenek meg ehhez a személyi feltételek. Mindezidáig nem folyt nálunk sem szociálpo­litikai, sem szociális-közigazgatá­si. sem szociális-munkásképzés. Rosszul állunk magas hivatástu­datú szakemberekkel is. Például kutatási tapasztalat az, hogy a segélyezések pszichológiai és tár­sadalmi érzéketlenséggel történ­nek. De nemcsak a segélyezés, hanem egyéb szociális ügyek in­tézése is. Mindez nem csupán morális kérdés, a hozzáértés hiá­nyára is utal. Vizsgálódásaink alapján e pil­lanatban úgy tűnik — s ehhez megvannak az adottságok —, hogy a felső irányítást vagy egy önálló szociálpolitikai kormány­bizottság oldhatná meg egy ki­sebbfajta háttérintézettel, amely előkészítené az intézkedéseket, elelnőrizné a végrehajtást, ele­mezné a felmerülő szükségleteket és feltételeket, vagy a meglevő Állami Tervbizottságon belül egy szociálpolitikai albizottság létre­hozása. Ez utóbbinak az lenne a nagy előnye, hogy a szociálpoli­tika szervezetileg is szoros kap­csolatban állna a gazdaságpoliti­kával. A kormánybizottságnak viszont az, hogy önálló gazdát kapna a terület. Az is felötlött, hogy a meglevő főhatóságok kapjanak több szo­ciálpolitikai feladatot. De mert valamennyi minisztériumnak történelmileg kialakult erős szak­mai profilja van, amely közé a szociálpolitika csak nehezen szo­rítható be — nem hisszük, hogy ez lenne a járható út. A A szociálpolitika egy­értelműen a közösség egé­szének ügye. Milyen kere­tekben érvényesülne ez? — Felső szintű szervként egy társadalmi tanacsra gondolunk, amely a társadalmi érdekeket közvetítené. Továbbra is fontos szerepe lenne a tanácsok szociál­politikai csoportjainak, és a terü­leti érdekvédelmi társadalmi szervezeteknek, illetve együtt­működésüknek. A meglevő ér­dekképviseleti helyi szervezetek­nek még sokféle hiányossága van az öntevékenység, a társadalmi érdekképviselet terén. Csökken­teni kell munkájukban például az állami bürokrácia kellemetlen vonásait, amelyeket öntudatlanul is átvesznek. Tehát a szociálpolitikai Intéz­ményrendszer korszerűsítésének minimális programja a kormány­bizottság háttérintézettel és a társadalmi tanács. # A Központi Bizottság határozata kijelenti: „A szociálpolitikával tovább keli erősíteni a létbiztonsá­got!" Milyen feladatokat ad ez? — A szociálpolitika és a gaz­daságpolitika között igen szoros összefüggés van. Legfőbb tartal­ma a teljes, az emberre szabott foglalkoztatottság és a tisztes mi­nimális bér. Ezek nélkül nem lehet eredményes a szociálpoliti­ka. Ha egv gazdaság kegyetlen, akkor szedi az áldozatait: soka­sodnak a munkanélküliek, a munkában megrokkantak, a meg­elhetést nem nyújtó bérek. Ilven körülmények között a szociálpo­litikára nemcsak óriási, de meg­oldhatatlan feladatok hárulnak. Ezt látjuk sok nyugati ország­ban. ahol százezrek-milliók van­nak munka nélkül. Az ideális az ol.van gazdaságpolitika, amelv — leegyszerűsítve — feleslegessé te­áéi a sioaai politika aagy részét. Ez nem jelenti azt, hogy a gaz­daság kezét-lábát'' meg kell köt­ni. Ellenkezőleg! A szociálpoliti­ka nem mond ellent a gazdasági reform követelményeinek és lo­gikájának, sőt a kettő csak együtt képzelhető el. Tehát a létbiztonság első kér­dése az olyan teljes foglalkozta­tottság. ami figyel arra, hogy az emberek a munkában minél ke­vésbé károsodjanak, s biztosítja azt a minimális bért, amiből megélhetnek. A másik — távla­ti — eleme az, hogy a társadal­milag elfogadott létminimum mindenki számára, aki nem ké­pes megfelelő keresethez jutni — biztosítva legyen. A jövőben tö­rekedni kellene tehát arra, hogy a nyugdíjak, sőt a családi pótlé­kok is elérjék és megőrizzék ezt a kívánatos szinvonalat. Például ezt szolgálja a július 1-tól fel­emelt családi pótlék is. # A határozat is utal ar­ra. hogy komolyan kell fog­lalkozni a szociálpolitikai juttatások differenciálásá­val. Mit jelent ez? — Ügy gondolom, hogy ez azt jelenti: helyesen kell a szociál­politikai prioritásokat megállapí­tani. Hiszen szűkös források mel­lett nem lehet minden juttatást állandóan növelni, ezért körülte­kintően kell kiválasztani azt a területet, ahol feltétlenül előre kell lépni. Nem könnyű feladat. Ezért fontos megismerni a la­kosság véleményét is. A tömeg­kommunikációs intézet tavaly több ezer embertől megkérdezte: milyen rétegeket részesítenének előnyben a szociálpolitikai intéz­kedéseknél? A válasz: elsősorban az egyedülálló nyugdíjasokat, má­sodsorban a sokgyermekes csalá­dokat, és harmadikként a sérül­teket. A többieket is segíteni kell, de ha másként nem lehet, akkor egy későbbi időpontban. Figyelemre méltó — s ez növeli a válaszok hitelét —, hogy a megkérdezettek között alig akadt nyugdíjas, sokgyermekes vagy mozgássérült. Mégis érzékenyek voltak arra a fontos kérdésre, hogy a nehéz gazdasági feltételek mellett is el kell kerülni egyes csoportok esetleges végzetes le­szakadását a többiektől. A differenciálásnak van egy másfajta értelmezése is, aminek szintén vannak hívei. Ez igy hangzik: ha nincs elegendő pén­zünk, akkor korlátozzuk az eme­léseket a leginkább rászorulók­ra. Ez a reageni szociálpolitika kulcsszava. Azt jelenti, hogy pél­dául nem valamennyi sokgyer­mekes családon kell segíteni, csupán azokon, akik a legszegé­nyebbek és — teszik hozzá — meg is érdemlik. A többieknél akár csökkenteni is lehet a támo­gatást. Az ilyen megoldás növe­li az emberek kiszolgáltatottsá­gát. nem tudhatják, melyik pil­lanatban válnak a segítségre nem „leginkább rászorulóvá", illetve „érdemtelenné". Ezenkívül ki vannak téve mindenféle beavat­kozásnak családi életükbe. Ez a faita gondolkodás összeférhetet­len azzal a szocialista alapelvvel, hogy a munka kötelesség, a szo­ciálpolitika, valamint a tisztes megélhetés állampolgári jog. Ezért a prioritásokat csakis cso­portokban és jogokban gondol­kodva állapíthatjuk meg. Ezt te­szi egyébként a már idézett köz­ponti bizottsági határozat is. Nehéz gazdasági körülménye­ink ellenére is bizakodóvá tehet bennünket az a tény, hogy mind­jobban terjed a felismerés: szo­ciálpolitikánk nemcsak az érin­tettek. hanem az egész népgazda­ság érdekét szolgálja. Orfű, Dollár út..; P écsi kollégáimmal töltöt­tem el egy kedves-kelle­mes napot Orfűn. Tera­szos, szép vállalati üdülőben pulykákat sütöttünk, villányi vö­rös bort iszogattunk és gyönyör­ködtünk a hegyek közé fogott Pécsi-tóhan, a mesés víkendhá­zakban, a tarka szélvitorlások­ban, a zöld koszorús mecseki táj­ban. Akár Svájcban... — ezt a könnyű sóhajtást engedtem el, amikor egyik kollégám rákapott, s meleg patrióta érzékenységgel mesélni kezdte, hogy nem is oiyan régen, ebben a völgyben csak sás, nád, zsombék volt. Mű­velés alá nem lehetett fogni, mert forrás buzog a hegyből, és csatakká vált tőle a völgy, szú­nyog termett benne csupán. Ha­nem egy szép fantáziával megál­dott megyei tanácselnök (miért hallgatnám el a telje6 nevét: Palkó Sándor), két vonalat hú­zott gondolatban a táj fölött — két völgyzáró gátat — és meg­álmodta ezt a turista-, horgász-, üdülőparadicsomot! A mese szép és igaz. A nyug­díjas tanácselnök, ha kimegy oda, egy nehéz harcnak és vállalko­zásnak az örömét élheti át újra. Mert, amint a pécsiek mond­ják, azért nem csupán abból a képzeletbeli két vonalból állott ez a dolog. Intésre nem megy természetesen semmi. A folytatás regényesebb. Mint mindennek, ennek a völgyzáró ötletnek is voltak drukkerei és ellenfelel. A pártfogók fantáziát találtak ben­ne — az ellenzők aggályoknak vezényeltek sorakozót. Hogy majd eliszaposodnak a tavak; hogy ott nincs út, közmű; hogy az embe­reket nem lehet odakényszeríte­ni... Olcsónak sem ígérkezett... A második sóhajtásom már mé­lyebbről jött Az volt a tartal­ma: Hát a jóért is olyan nehéz megküzdeni? S ezzel a gondolat­tal már itthon is voltam. Város­politikai tapasztalatok özöne jött elő: Igen, bizony... A jóért is... Mindig... És ezzel korántsem azt akarom mondani, hogy vannak, akik jót akarnak, és akkor jön­nek a gáncsoskodók. Bár ilyen egyszerű volna. Legfeljebb annyi igaz ebből az összefüggésből, hogy minden jóhoz is nagyon nagy er­kölcsi bátorság kell —. s az el­lenkezők sem föltétlenül a nép és az ésszerűség ellenségei. Jól emlékszem, volt Szegeden egy erőteljes vezetői nekibuzdu­lás. ez volt a jelszava: Tíz év — tíz medence... A fürdőprogram, ha így jobban beugrik. Mosoly is, lesajnálás i6 termett ezzel egy bokorban a közvéleményben. És ugye, a tízből néhány elkészült, s közmegelégedésre szolgálja a lakosság nyári örömeit. Aztán voltak harcos ellenagitátorai az új partfalnak. Hogy itt fákat vágtak ki... Am most a vízig ér a város a nyugati parton. Sé­tány. út, úszóházak, ifjúsági kar­neválok. kellemes nézelődés ... Vagy a szökőkutak ... Mást ne mondjak, olyan demagógiával is szembe kellett nézni, hogy „szö­kőkutakat raknak a Belvárosban, amikor némelyik telepen a bel­vizet sem tudjuk elkormányoz­ni!" Az egész város kis ékszerei lettek ezek az egykor és egyesek által kárhoztatott csobogók, me­Iveknek köré teleoszik ma már elégedett örömmel a netőfiteleni a dorozsmai család is. ha bevillamosozik. beautózik fagy­laltozni. kirakatot • böngészni, Dóm téri színházat nézni, s hoe­za a vendégeit is, azzal a patrió­ta örömmel, hogy „no, ezt nézd meg!"... De vajon nem fity­málták-e sokan a Maty-éri eve­zőspálya ötletét, amely egy okos vízrendezési szükségszerűség, és valamelyes bátor fantázia (diva­tos, de ettől függetlenül csúnya kifejezéssel: komplex hasznosí­tás) eredményeként már ma Eu­rópa sportvilágának csodálatát ki­vívta? Pedig még egészen „pá­lyája" elején tart. És ha könyv­tárat építünk, és ha úthálózatot korszerűsítünk, és ha a színház felújításával küszködünk — nincs-e mindig valami fals hang, amelyik elrontja a nótát? Igen a jóért is, azért is kül­deni, verekedni, harcolni kelL Nem a jó esküdt ellenségeivel, mert ilyenek tán megsincsenek, hanem a közvélemény így ke­rek, s az ellenvélemény vég­eredményben mégiscsak a gon­dolat, az ötlet, a vállalkozás kont­rollja; arra ösztönzi, sót kötelezi a kezdeményező, a vállalkozó em­bert testületet, közösséget, hogy a jó melletti bizonyítékait so­kasítsa, és számoljon az ellenvé­lemények valós tartalmával, ezek fényében tökéletesítse, csiszolja az elgondolást A gondolatról a legnehezebb bebizonyítani ugyan­is, hogy életképes. A csecsemőt amikor megszületik, orvosok vizs­gálják meg, műszerek segítségé­vel. De P. S. nyugalmazott me­gyei tanácselnöknek és a jó ügy­ben vele társult partnereknek bi­zonyosan sok hajuk elment az orfűi turista-, horgász-, üdülőpara­dicsomért. Életképessé szervezni, az sem volt kis dolog... Dollár út 23. — ez volt a elme annak a kis üdülőháznak, amely­nek teraszán kikelt bennem ez a kis mag. Nem átallottam meg­kérdezni: hogyhogy Dollár út? Története egyszerű, de kedves­Amikor ezt a tanácselnököt az­zal sokkolták, mit gondol, kl jön majd ide, úgy válaszolt: majd meglátják, dollárt is hoz még ez a völgy... Gúnyból ragadt rá a megyei tanács üdülőházára elő­ször, hogy Dollár-tanya — • ma az egész „dűlőt" már hiva­talosan is Dollár útnak neve­zik. Szerény elégtétel, de kedven Mert már nemcsak az Országjá­ró Diákok Országos Találkozóját rendezik itt Orfűn. s nemcsak szép strandja meg modern kem­pingje van, hanem itt húznak el a Mecsek szerpentinjein Pécs felöl Orfű re menet gangos Mer­cedesek, Volvók is. több náció ,',felségjeleivel". Dollárt talán még nem, de dollárra átváltható már­kát, frankot, koronát, fontot igen­is hoznak. Semmivei sem esen­dőbb azonban az. a siker, hogy urán- és szénbányászok, tanárok, mérnökök, sofőrök, közhivatalno­kok, lakatosok ültették be a tó fölött emelkedő hegyoldalakat csinos kis nyaralókkal, de pesti és más városbeli vállalatok, in­tézmények is telepítettek oda mindig zsúfolt és kedvelt üdü­lőházakat. Ezzel együtt sem Orfű dicsé­retét akartam elzengeni. A kép­zeletgazdagság meg az erkölcsi bátorság kézfogóiának szeretnék tisztelegni inkább az ólombetűk időt alig álló kis obeliszkjéveL Hiszen leszólni bármit könnyebb, mint megharcolni. Még ha egy­értelműen lóról van í.s c+ó SZ. SIMON ISTVÁN Zalán Tibor Sára tükreiben Kék csalánok ringanak az éjben érik a fáidalom erik érik indulunk Sára kicsiny reményem holdút visz a teremtés szívéig Érik a fájdalom érik érik kék csalánok ringanak az éjben holdút visz a teremtés szívéig indulunk Sára k'icsiny reményem Holdút visz a teremtés szívéig indulunk Sára kicsiny reményem kék csalánok ringanak az éjben érik a fájdalom érik érik Indulunk Sára kicsiny reményem holdút visz a teremtes szivéig érik a fájdalom érik érik kék csalánok ringanak az éjben Mirjana Baseva Pont Nem érek én. sosem érhetek véget, a világot sorsára nem hagyom. Evolúciónk nekem öröklétet ajándékozott emberi jogot. Csendes csontjaim nem rakom borongó temetői nyírfák alá. vagyis kísérőim, a sok, gyásztól szomorgó, megspórolhatnak gyertyát s könnyet is. A jó öreg Charles R. Darwint cáfolva s Ádám üszkütt bordáit, a rekedt varjú fölöttem a kárt ne papolja. Megmondom jókor: Én nem halok meg. És ha egy nap — isten ments! — elvetem a készséges orvosi haladékot, virágok s nekrológ nélkül legyen. Előre megmondom: Nincs halál. És pont. (Kiss Benedek fordítása)

Next

/
Thumbnails
Contents