Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-09 / 161. szám

Szatymazi tudósítások Ismerós-e még ez. a szó, szatymazolni? Nem odakint, hanem benn a városban. Század eleji újságcikk mondja, paradicsomgt jelent nyáron Szatymaz, a földi gyönyörűségek helyét azoknak a szerencsés szegedieknek, akiknek tanyájuk vagy villájuk van ott. És az a városi hivatalnok szatvmazol, aki be-beugrik ugyan átnézni az unalmas aktákat, de siet aztán a szatymazi paradicsomba. Egy másik cikk is a városhoz tartozónak mondja: ,.Az Szegednek Szatymaz, ami subán a gallér." A reggeli buszok Jánosszállásig most is tömve vannak. Az új osztáson körülbelül hétszáz kert van, zöme szegedié. Ez a falu az első homoki csoda. Egyetlen dobbantással úgy ugrott ki az országos átlagból, ki örömmel, ki fönntartásokkal figyelte gazdagodását. Az őszibarack tette föl a térképre, hallani most is. Termelni és értékesíteni tudni — ez volt a titkok titka. Külföldre is a barack vitte a falu hírét. Gazdag most is? Nyilván gazdagabb, de nem tűnik föl annyira. Lassan-lassan eléri a többi falu is. iltifüBK'. BBHSBÍSIt büwittí«if pttmsigR sissiam» feníüunt, s&xnm jümmmt Életpálya Kerülöm a karrier szót, de ide kell pönditenem, hogy jobban értsük magyar megfelelőjét. A tanácstitkárral beszélgetve jött elő a kérdés, ha hamar gazdagabb lett Szatymaz. hamarabb kezdte járni az országot az itteni ember, hamarabb is kinyílt a szeme — megőrizte-e okosságát? A felelet egyszerű. Vállalkozó kedve most is megvan, gyorsan tud igazodni a gyors változásokhoz. Van egy még izgalmasabb kérdésünk. Jár-e még a páternoszter? Az a társadalmi szerkezet, amely azonnal képes embereket új beosztásba emelni, amikor arra érdemessé válnak, és tüstént süllyeszti azokat, akik érdemüket vesztik. Ha ez berozsdásodna, nyikorogna, döcögne, meg-megállna. kezdhetnénk előírói a demokráciát. Példázatként álljon itt Bartucz Géza. — Hol is kezdte? — Sertésgondozóként, aztán takarmányos lettem. A személyi igazolványomban most is az áll, hogy szarvasmarha-tenyésztő szakmunkás vagyok. — Az akart lenni? — Akkor ilyen tanfolyamra lehetett jelentkezni. Volt ott szó disznóról is, birkáról is, atlól meg maradhattam sertésgondozó. — Aztán? — Voltam tehenész is. Jelentkeztem egyszer az irodán, hogy kocsit szeretnék, sofőr lennék. Leintett az elnök azonnal, nem való vagy te oda, maradj csak tehenésznek. Igen nem tetszett a dolog, fiatal voltam, mozdulni akartam. Maradjak ott holtomig, ahol kezdtem? Otthagytam azt a téeszt, eljöttem ide, mert itt kaphattam kocsit, öreg Csepelt csak, mert kezdőnek, aki tehenész volt. csak ez járt. Az már jó jel volt, hogy később átülhettem egv öreg IFA-ra. Jártam az országot, hordtam nyáron az őszibarackot, télen a Medikémia portékájával voltam úton mindig. Szeretek vezetni most is, de sok volt már a jövés-menés. Se éjjelem, se nappalom nem volt, láttam is a családomat, nem is. — Vissza a tehenészetbe? — Olyan az ember, visszafelé nem szeret menni. Méregkezelő raktáros lettem. — Nagyobb pénzért? — Hatszáz-hétszáz forinttal kevesebb lett a fizetésem. Ha csak a pénzt nézzük, visszaléptem. Ügy gondoltuk, van egy kis otthoni gazdaságunk, avval ki tudjuk egyenlíteni a különbözetet. — Nem tanulta a sofőr a mérgeket. Méregkezelői és toxikológiai tanfolyamot végeztem Szegeden. Minden vegyszerért, műtrágyáért és ládaért én feleltem. — Jő helye volt? —Nem akartam elhagyni, mert igen jó főnököm volt. — Most? — Egy rossz szavam nem lehet, most is jó a főnököm. — Mi a dolga? — Január 1-től áruértékesítő vagyok. Az a dolgom, hogy mindent eladjak, amire vevőt találok. Reggel hatkor már ülök a telefon mellett, és árulom a barackot Salgótarjánnak, Hajdúszoboszlónak, Kaposvárnak és Budapestnek. — Telefonon nem látszik a barack, hogyan tudja eladni? — Bejáratott útja van ennek. Mindenki tudja, hitvány portékát nem árulunk, és csak az árát kérjük. Azt is tudják, hogy időre ott vagyunk. — És ha jön egy hetes eső? — Azt is tudják, hogy a vizes barack tönkremegy szállítás közben. Azonnal szól megint a telefon, ne számítsatok ránk. Most is csörög, öcsi bácsi van a vonal túlsó végén, valamelyik pesti standon. Gyors rendelés, ennyi legyen a barack, ennyi a paradicsom, és legyen karfiol is. Fölfér annyi? — Figyelj ide, öcsi bácsi! Én gépkocsivezető voltam, tudom, mennyit lehet fölrakni. — Akkor megegyeztünk? — Harminchárom a barack. — Sok. — Akkor eladom Salgótarjánnak. — Legyen harminchárom. Hamar megszületett az alku. Délután kettőkor legyen itt a kocsi, és azonnal rakodhat. Közben majd megegyeznek, mit kérnek legközelebb. — Ha tehenész szakmunkás, legalább otthon tartanak tehenet? — Elég volt! Nincsen. Anyakoca van, fólia és őszibarack. Hol adja el a termést? — Régen kitalálta már a szövetkezet, hogy mindent átvesz a tagoktól. Ha nem az országot járja valaki, hanem itthon dolgozik, neki is jobb. Drága az autó, drága a benzin, és drága az idő. A téesz csak az ár öt százalékát kéri, neki az a haszna inkább, hogy addig is itt dolgoznak az emberek. — Mit akart még lenni? — Vadász. — Mit mondtak? — Nem való vagy te oda, édes fiam! Maradj te csak a teheneknél. — És? — Mindig léptem egyet. Tagja lettem a vadaszlarsasagnak. Elméletek Szabad-e nekünk most teóriákkal előállnunk? Ha erőszakosak lennénk, és azt mondanánk, tessék ezt ezután így meg így csinálni, akkor botot érdemelnénk. Jámbor csöndben, diófa alatt ketyeg a gondolat a fejünkben, el se hallgathatjuk. Szűcs László, az iskola tanára, és a kertbarátkör vezetője. Ami most következik, az még nem teória. — A gazdasági iskolához és Kamenszki Béla bácsihoz fűződik Szatymaz korai gazdagsága. A gyümölcstermesztés tudományát az iskola hintette el, de azóta jó szövetkezetek vannak, tele kiváló szakemberrel. Miért tanár vezeti most is a k'értészkedők körét? — Így alakult, így maradt. Sokáig élt az a nézet, hogy a téesz is más. és a háztáji is, és a szövetkezet szakembere a közösben élje ki ambícióit. A tudat egy kicsit lemaradt, talán most se vennék jó néven, ha szervezési energiáit ide fektetné be valamelyik kertész. Előadónak meghívjuk őket, és jól is járunk velük. — Robbanásszerűen terjedt el a kiskertmozgalom, örülsz neki? — Nem. Ügy is mondhatom, hogy ellenzem. — Éppen te? Vigyázz, a mi családunk is kertes! — Akkor is más » véleményem. — Neked is van kerted, legalább egy hektár. — Nálam nem a birtoklás a fontos, hanem a használat. Nemzeti kincsünk a föld, annak teremnie kell. — A kiskertek is teremnek. — Hatalmas pénzek vándorolnak ki a kertbe. Ha a gazdálkodni tudó ennyit ölne bele minden parcellába, valóban földi paradicsom lenne, a kiskert viszont gyakran tizenöt év múlva kezd értelmesen teremni. Annyi idő kell. hogy beleszokjon és megtanulja, aki használja. — Te mit tennél? —• Több ága van ennek, vegvük sorra. Éhes a kertre a magyar, ez tény. Ha tény, akkor nem elvenni kell az étvágyát, hanem kielégíteni. Az is tény, hogy a szövetkezeteket úgy képzeltük el hajdanán, hogy ott minden meglesz, még munkaerő is. Nézz körül, és kezdi' el számolni. Ezzel a létszámmal hány év~e mersz előre tervezni? Mert ha igazán tervezel, tudnod kell, hogy ennyi se lesz. — Tehát? — Én ötvözném a kiskertet és a nagyüzemet. — Meredek! — Hallgasd végig, és figyelj Kecel re. Szőlőt telepített a téesz, és félhektáronként ötven évre bérbe adta. Addig nem lesz gondja munkaerővel, és aki beszállt. pénzt is vitt hozzá. — Pusztamérgesen is próbálkoztak vele. — Olyan lehetőség ez. erre kell nyitnia a szövetkezetnek. Szatymazon persze nem szőlővel kezdenék, hanem gyümölccsel. Barackkal. Viszik a diákokat szedni, de a diáknak az az érdeke. hogy az idő teljen^ sok tehát a veszteség. így viszont az egész család azt lesné, melyik szem mikor érik, nehogy kárba veszszen. Megfordulna a pénz útiránya is. a kertből menne haza. — Álljunk meg egy szóra! A mostani kert pihenésre való. Ha tele lesz a fejem zagyvasággal, kiviszem oda, és kifújja belőle a szél. Hiába adsz nekem fél hektárt, oda nem mehetek ki szalonnát sütni, nem vihetem ki ismerőseimet se. Hagyjunk helyet a szélnek, hogy tisztára fújja a fejemet. — Igazad van, erre még nem gondoltam, de semmi baj. Az idő mindig vizsgáztatja tételeinket, azt hiszem, ezen is módosítanunk kell. Valamikor az volt az álmunk, hogy száz hektár, kétszáz hektár, egyvégben Próbáljuk meg másként, legalább itt. a mi asztalunkon. Rakjunk egymás A ló: állat Átszeli a nemzetközi út Szatymaz határát. Nem sokat törődik Vele. A mi megyénkben egyetlen csárda kínálkozik az úton járónak csupán, kempinggel kiegészítve, a Postakocsi. Amikor ott jártam, nem tolongott a vendég. Nem tudom, mi hiányzik belőle, csak azt hallani néha, hogy a fönntartója szívesen megszabadulna tőle. Pedig emlékszem Beretzk Péter szavaira. Amikor madárszállóról beszélt a hír, tudatván. hogy megpihennek itt az átvonuló madarak, egymás után jöttek a külföldi levelek: szobát kérnek a Madárszállóban. Bízom benne, lesz még nagyobb keletje is ennek a tájnak. Látom, most csinálják a csárda előtt a gémeskutat. Csak fényképre lesz jó, de aki belenéz, a a gépét is elteszi. Olyan a vize, hogy fölfordul tőle az ember gyomra. Majd kiszippantják! Avval kellett volna kezdeni. Ahol ilyen a kút vize, nem áll meg a vendég akkor se, ha nem kútvizet akar inni. Hatalmas napernyőt tennék én az út szélére, és az alját teleraknám őszibarackkal. Nem tudja ám az idegen, hogy milyen a szatymazi barack, tehát megkínálnám vele. És ha már egyszer megáll, talán beljebb is megy. Kicsit följebb, egy kerék és egy óriás patkó hirdeti, valami lóbuli van itt. Perényi János megszállott lóbarát lovardája. Vele beszélni nem tudtam, de hallom, a kisteleki fogyasztási szövetkezettel együttműködve jött létre a kis telep. Eggyel több kínálat a vendégeknek, tehát jó ötlet. Fodor Sándor és Darnai László reggeltől estig tartana szóval, ha a lovakról lehet beszélni. — Jön a yendég?. mellé sok fél hektárt úgy" hogy a lábszomszédnak is fél hektár jusson. — Tudlak követni. — És ragasszunk mindegyik elé egy pihenőrészt. Ahová kis házat tehetsz, füvet vethetsz, szalonnasütőt rakhatsz. Válasszuk el élő sövénnyel a kettőt! Ahogy elkezded hirdetni, futhatsz is azonnal, annyian jelentkeznek, nem győzöd kielégíteni őket. — Még ne siess! A mi kertünkben korai cseresznyétől kései almáig 'minden van, boltból gyümölcsöt nem veszünk, mert a saját mindig jobb. — Jó, vegyük figyelembe ezt ís. Telepítünk egy nagy tábla cseresznyést, és abból egy fa, vagy kettő a tied. Szilvást is, ha arra is kedved van. Szőlőd is lehet egy sor. Ami terem, az mind haszon, akadálya nem lehet. * — Időt is mondj! Hány év kellene ehhez a gondolathoz? — Mint az előzőhöz. Legalább húsz. — Kivárjuk. — Jövöget — mondja — lovaJ golni szeretne. Megkérdezzük, ült-e már lovon? Van, aki hetykének játssza magát, és rávágja, hogy tud lovagolni. Rossz játék, mert két perc múlva kiderül. Először futószárra visszük ki a lovat, körbe-körbe jár, hadd szokja meg a vendég. — A tarifa? — Tízórás diákbérlet hatszáz, felnőtteknek nyolcszáz forint Négy fiatallal találkoztam, három most szállt le a lóról. Angol szakos egyetemista a hölgy, hatodszor ült nyeregben. — Mi a jó benne? — Isteni! Azt nem lehet elmondani, tessék kipróbálni. Somogyi Norbert és Szuly Levente szórol-szóra egyetért vele. — Milyen a jó ló? — Aranyos, kezes, engedelmes, meleg és nem ráz. Ákos a legfiatalabb, de ő a legtapasztaltabb. Mar tavaly is járt ide, és idén csizmát is vett. A jó lóhoz csizma is kell. Városi gyerek, anyja igazgató, apja művezető. Akkor boldog, ha kint lehet, még boldogabb, ha kint is alhat. Erre ugyan nincsenek berendezkedve, szállást nem adhatnak a tanyán, de barátság is van a világon. Azt tervezi Akos, sátrat szerez, és szegedi cimborájával két hetet tölt itt egyfolytában. Két hét a lovak körül, az az igazi. — Állj meg. Akos! A te korosztályod a motort bögeti, és egy jó kocsit látva elcsordul a nyála. — Az autóban semmi élvezet nincsen, az csak egyszerű gép. — És a ló? — Ennél szebb sport nincsen. A ló: állat! Nézze meg a Szultánt! HORVÁTH DEZSŐ