Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-30 / 179. szám

) sóz Szombat, 1983. július 30. Megjött a bárka? A

föld olyan volt, mint a csiriz, s a kaszálókon hagyott szénaboglyákon látni lehetett, mennyire áztak föl, mert sötétebb volt egy jó méternyi rész. mint az. amely csak felülről kapta a vizet. A kislány elsárgult lapú köny•wet olvasott, hangosan szótagolva a szavakat. — Ak kor a hős lel kű tá bor nok me g fúv ata fúvatta a tr trorn trombitákat — nyekeregte, majd egybe olvasta a mondatot. — Akkor a hőslelkű tábornok megfúvatta a trombitákat. — Légy csendben. Csak egy percig hallgass — szólt rá az anyja. — Valaki jon — mondta a kislány, s arcát az ablakhoz szorította, hogy jobban láthassa a közeledőt. — Ki jöhet ilyenkor — kérdezte az asszony, és letette a varrást. — Ki jön, kislányom? — Egy ember. Városi. Nyakkendője van és kalapja. Az asszony is fölállt, nézte a közeledő férfit, aki olyan ruhát viselt, amilyent eddig még soha nem láttak ebben a faluban. Nagy kockás zakót és szürke nadrágot; széles nyakkendője rrfajdnem takarta ingét, s haja, mely homlokára tapadt az esőtől, feketén csillogott, nem látszott kopaszodó fejebúbja, melyet eltakart a kalap, csak egyetlen betyárosan lecsüngő tincs ült két szemöldöke között, de az asszonynak ennyi is elég volt. hogy felismerje a közeledőt. Végignézett magán, aztán a kislány foltozott ruháját nézte, s az ajtóhoz lépett, rátolta a reteszt. s még ugyanazzal a mozdulattal vissza is húzta. — Legyen, aminek lennie kell — mondta, s a kislány csodálkozva nézett rá. — Mi, hogy legyen anyja? — Semmi — mondta az aszszony, s megsimogatta a kislány hollófekete haját. , A férfi befordult1 az Udvarra, az ablakokat kémlelte, s mert nem látott senkit, a tornác felső gerendáját kezdte tapogatni, mint aki keres valamit, aztán hangos rsoszogással törölte cipőjét a fehérre súrolt deszkákon, s lenyomta a kilincset. Az ajtóban megállt, nem mintha szoktatnia kellett volna szemét a félhomályhoz. de a moslék és füstszag mellbe vágta, s erőltetnie kellett magát, hogy belépjen. — Szervusztok — mondta, mintha csak az előbb lépett volna ki a házból. — Hogy vagytok, Julis? Az asszony magához szorította kislányát, mintha valami bajtól akarta volna óvni, s riadtan nézte 'a férfit. — Mit akarsz? Miért jöttél? — Na. ez aztán az igazi fogadjisten. Vagy mostanság így köszönnek itthon? ' — Minek jöttél? — kérdezte az asszony, s elengedte a kislányt — Katikám. menj be a szobába — mondta, de a férfi megfogta a kislány kezét, aki nem is ellenkezett, jobban szeretett volna kint maradni ezzel a váro6i emberrel, mint bent dideregni a fűtetlen szobában. — Na. nézzelek meg. Még nem is láttalak — mondta, & fölemelte a kislányt, aki nem tiltakozott, pedig máskor mindig visongani kezdett, ha a felnőttek játékból magasra emelték. — Anyámék írták volt, hogy meglett. — Meg — mondta az asszony ellenségesen. — Minek jöttél? — Azért, hogy lássalak, meg azért is, mert most már jöhetek. Aj em emerikens. Kocsival jöttem. de a Bükkös dűlőnél beragadtam a sárba. — Autóval?? — kérdezte akislány. — Akarok valamit mondani, nem neki való — fogta könyörgőre az asszony, s a kislány után nyúlt, de a férfi nem engedte, megfogta az asszony csuklóját, s közelebb húzta magához. — Most olyat mondj, amit 6 is hallhat. A többire lesz még elég időnk — mondta, s a kislányt simogatva kérdezte. — Hát apukád hol van? Dolgozik? — Az én apukám elment — mondta felcsillanó szemekkel a kislány —, és meg fogja ölni a hétfejű sárkányt, és akkor hazajón. és olyan biciklit vesz, mint amilyen Rózának van, és azt is tudom, hogy elvisz a cirkuszba, és veszen fagylajtot, ha akarom — mondta a kislány, s fityiszt mutatott. — A bácsinak ezt vészén — és kacagni kezdett. — Gyere ide, Katicám — hívta az anyja, de a kislány tagadólag rázta a fejét. — A bácsinak jó szaga van. — Tedd le — mondta az aszszony. de a férfi csak nevetett teli szájjal, úgy, hogy látni lehetett arany fogait. — Legyőztem a sárkányt, hoztam biciklit, holnap cirkuszba megyünk, anyámféle cirkuszba — fordult a kislánytól az asszony felé. — Tudod, mi lesz, ha azok megtudják, hogy ide jöttem először? — Ide? — kérdezte hitetlenkedve az asszony. — Ide? — kérdezte újra, s el akarta felejteni a megaláztatást, melyet a férfi szüleitől kapott, akkor, amikor elment, hogy jelentsék be a gyermeket. — Ha idejöttél, oda nem mehetsz, oda én... — azt akarta mondani, hogy oda őnem engedi, de nem tudta kimondani a szót. Kétségbeesetten nézte a férfit, vajon mit akarhat. Mit akar velük. A távoli hegyi falura gondolt, ahonnan egy szál ingben menekültek, a kínlódásra, hogy beilleszkedjenek, s arra, hogy most a férfi ki akarja ragadni abból az életből, melyet jól-rosszul, de végül mégiscsak megszokott, s gondolatai summázásaként mondta. — Nekem már itt is vannak halottaim. A férfi értette, tudta, mire gondol az asszony, s a hangulatot oldani akarva, a kislány varkocsát szája elé emelte. — Na, Katica, mit szólnál hozzá, ha addig maradnék itt, amíg ekkorára nőne a bajuszom. és közben mindennap autóznánk és fagylaltoznánk, és te megtanulnád mondani, hogy édesapa. Az asszony sírt, mert érezte a bizonyosságot, hogy választania kell: e visszatérő egyszer máshova tér majd vissza, és mit tehet ő, szegény telepes, akit a falu csak épp. hogy megszokott, pedig csak hazát, s nem nyelvet cserélt. A kislány újra és újra bajuszt formált a varkocsából, s nevetett. Nevetett, mert mindent meg fog kapni, s akkor, hogy ő is adjon valamit, a férfi szemébe nézve mondta: — Tudok olvasni. Olvassak neked valamit? — Olvass — felete a férfi, s körülnézett a szobában. — Mi van oda írva? — Ka toli Iikus fa fali falinaptár az egy kii kilenc hat három eszte esztendőre — tagolta. — Tudod, én nagy vagyok, már betöltöttem a hetet. VARI ATTILA Humor-patika Mottó: „Minden igába fogott ember enged a nevetés után, ez az a fiiszer, amely ehetővé teszi az élet undorító főztjét." (H. G. Wells) Éjféltájt becsönget egy dadogó ember az ügyeletes patikába hiperolt vásárolni. A csöngetésre kinyiig a kis ablak, a gyógyszerész kiszól: — Mit tetszik? Rákezd a dadogó: — Hip... hip... hip.:: — Hurrá! — így a gyógyszerész. és fáradtan bereteszeli az ablakot * Falusi leány köhögésről panaszkodik a körzeti orvosnak. Az felveszi az anamnézist, s megkérdi, konzultált-e már valakivel? — Igen, már voltam a patikus úrnál. — Képzelem, milyen oktalan tanácsot adott az magánaki — sóhajt fel a doktor. — Hát, kérem szépen, ő mondta, hogy jöjjek a doktor úrhoz! Dugó Ernő betér a gyógyszertárba és valami jó hashajtót kér. Olyat, ami éppen akkorra hat, mire hazaér. A szolgálatkész patikus elővesz egy kis poharat és egy üvegecskét, kérdezgeti a panaszkodó' lakását. házszámát, érdeklődik az iránt, hányadik emeleten lakik, s hogy a lépcsőháztól jobbra vagy balra esik a lakása. Szóval pontos helyszíni adatokat vesz fej és ezek szerint készíti Herceg Árpád Lapszélre Be kell látni végre: egyszer leszakad a mennyezet is! A vakolat már hónapok óta hull a szemembe, könnyeket csal ki, törölgetem, elnézek balra, a háztetők fölött, megbámulom a delelő bárányfelhőt, a céljavesztett postagalamb tisztelet köreit — Ez « galamb! mióta már, hogy visszatér! Nem sejti még. hogy látom, figyelem, újabban kiszámítom minden mozdulatát: az antennák, a villámhárítók között másodpercek alatt fölrajzolja egyetlen emberélet évezredes verdesését — Hull. csak hull a vakolat a fejem fölött, törölgetem szememből a homokot, a meszet, betűket karcolászok megint a terepszínű papírra, jeleket lapszélre, amelyekből még sejthető az emberélet — el a medicinát. A beteg nagy megnyugvással ott helyben lehajtja a csodaszert. Másnap Dugó Ernő ismét megjelenik a patikában. Áhítattal néz a gyógyszerészre és szinte áradozva mondja: alig hiszi, hogy az országban lenne még egy hasonló tudományú gyógyszerész Csak az a kar, hogy kevésbé jó mérnök, mert egy méterre elvétette a távolságot • Idősebb nő nyit be a patikába: — Kérek egy Acidum acetylsalicylicumot! — éli meg a pénztárnál. — Acidum a eetyl.salicyli cumot? — ámuldozik a gyógyszerész. — Hiszen az közönséges aszpirin. — Ez az! — csillog fel a néni szeme. — Csak az a nehéz aszpirin név mindig kimegy a fejemből. • — Már két hónapja szedem a fogyasztó tablettát, és egyáltalán nem segít! panaszkodik Pacsmagné. — És mennyit vesz be naponta? — Tízet. Minden evés után egyet • Pisti elhatározza, hogy gyógyszerész lesz, s megkéri a Patikus bácsit: hadd jöjjön el nézni, figyelni munkáját Egyszer megkérdezi: — Tessék mondani, ml van abban a kis dobozba a legfelső polcon, amin nincs semmiféle felirat? — Abból akkor adok egy •adag szódabikarbónát, amikor nem tudom kisilabizálni a receptet. Vidéki gyógyszertárban várakozás közben Vadóc úr meglátja Sokrates, Aesculap és szakállas társainak szobrait az állványokon és álmélkodva szól: — Ugye, tekintetes úr, ezek a régi segédurak? — Majd rámutatva az egyikre, megjegyzi: — Erre a kopaszra ott.,. vélekszok is ... A szegedi patikában orvosságot csináltat a falusi ember. A patikus közli az instrukciót: — Kérem használat előtt feL rázni. Mire a beteg: — Nem lesz rá szükség, autóbuszon megyek haza. HAJDÜ IMRE Szépülő templomok Allványerdő takarja a Mátyás téti alsóvárosi templomot, amely a Dömötör-tornyon kívül Szeged és a DélAlföld egyik legjelentősebb műemléke. „A mai templom egy, esetleg két egymást követő régi templomra épült a XV. és XVI. század fordulóján. A befejezést jelző évszám (1503) a tér felőli oldalon elhelyezett koíej alatt van köbe vésve* — írja a templom történetéről Péter László Szeged című könyvében. Megújul a zsinagóga is, amelyet Baumhorn Lipót tervei alapján építettek, 1903ban. Tervezőjének 11 zsinagógája közül ez a legismertebb alkotása, a szecesszió kiemelkedő szegedi megvalósulása. A Lechner tori. barokk stílusú, múemLázár Mihály fölvétele lék jellegű Rozália-kápolna már teljes pompájában áll a téren. Történetéről tudni illik, hogy a pestis elleni védekezésül, fogadalomból emelték 1704-ben, a Dömötör-templom szomszédságában. A Dóm téri építkezések során 1929-ben lebontottak, majd a mai helyen újból ÍOlepitettek.