Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-25 / 149. szám

Szombat, 1983. június 25. 58 0M7M A józan ész trónfosztása? A modern művészet és magyarázata H

ová tettük a józan eszünket? Üjabban már nem is hivatkozhatunk a józan észre? Lehetséges, hogy a józan ész szerepe, rangja, tekintélye leáldozóban? Ami a világ zűrzavarai közepette ezredévekig megbízható tájolási pontnak, ítélkező fórumnak számított, ami az emberi haladásnak, a szabadabb gondolkozásnak, az emberi szellem kiteljesedésének leghatásosabb erjesztője volt — a józan észnek végképp befellegzett volna? Nem az elméleti, a filozófiai racionalizmusra gondolok, hanem arra az eredeti ítéletalkotó képességre, amelyet hazai szóhasználattal közönségesen józan paraszti észjárásnak szokás nevezni. Talán így jellemezhetném: ítéletalkotás, következtetés az ismert tények, törvényszerűségek és a mindennapos tapasztalatok alapján. Parasztok, nem parasztok, mindnyájan használjuk ezt a természetes józan eszünket, de mintha iecsengőben volna ez a használat, mind bizonytalanabbul, mind szűkebb és szűkebb térre korlátozzuk: egyre-másra megrónak. leszólnak, megszégyenitenek miatta. Okkal vajon? Vagy oktalanul? Olyan kérdés ez. amelyre aligha lehet egyértelmű választ adni. Mert., nézzük csak: józan észszel — az úgynevezett józan paraszti ésszel — meddig juthatunk el egyik-másik tárlaton, képzőművészeti kiállításon? Egyikmásik hangversenyen. koncerten? Egyik-másik kísérleti film. animációs film, egyik-másik modern vers, dráma vagy regény értelmezésében? Vagy nézzük akár a tudomány felségterületét, ahol is éppenséggel a ráció, az ész a legfőbb rendező elv. a legfőbb hatalom. Józan ésszel — tehát az úgynevezett józan paraszti ésszel — felfogható-e a maga bonyolultságában a relativitáselmélet? A Heisenberg-féle határozatlansági reláció? A kvantumfizika, az atomfizika ilyen-olyan törvénye? TJgy tetszik, a józan ész napjainkban válságba sodródott. Annak idején, még diókkoromban, belém égette magát Arany János ritka versfordításaiból egy négysoros szakasz: „Ha a költő a végtelenbe vész, / Könyvét, tanacslom, tedd le hirtelen. / Mit meg nem ért a józan emberész, / Hiányzik abban egy: az értelem." Ha ezt a szigorú tanácsot megfogadnám, bizony, sok mai könyvet le kellene tennem, nagyon hirtelen. Nyilván volna köztük szép számmal olyan, amelyet valóban nem érdemes elolvasni, és nyilván volna köztük olyan ^is, amelyet érdemes, noha a költő a végtelenbe vész, s értelemmel-értelmezéssel alig követhető. Csak példaképpen négy kedves sorom, ahol kár volna becsukni a könyvet: „A semmi ágán ül szívem. f kis teste hangtalan vacog. / Köréje gyűlnek szelíden, / s nézik, nézik a csillagok." Józan ésszel alig követhető, ahogyan itt József Attila a végtelenbe vész, de ezt nagyon szépen csinálja. Igaz. ő azt írja az Ars poeticában: ..A mindenséggel mérd magad!" És azt írja: ..Én túllépek e mai kocsmán / az értelemig — és tovább." Tehát: tovább. Túl az értelmen — ezért nehéz pusztán értelemmel követni, talán lehetetlen is, messze az értelmen túl, a költészet birodalmába. Hiszen még az értelem mai áttekinthetetlen birodalmában is könnyen eltéved az úgynevezett józan paraszti ész. Eltévedt bizony a tegnapiban meg a tegnapelőttiben is. ..Már hogy lenne a Föld gömbölyű. amikor látnivaló, hogy lapos?!" ..Már hogy keringene a Föld a Nap körül, amikor szemmel látható. hogy a Nap kerüli meg a Földet?!" „Már hogyan repülhetne egy fembol készült nehez aikotmany, amikor a fém sokkal nehezebb, mint a levegő?!" Folytatható a példázat a fény görbületéig, az ikerparadoxonig, a mezonok, a lézersugarak viselkedéséig, az antitestekig — bizony, a józan paraszti ész határain messze túlterjed az értelem felségterülete. Csakhogy, a tudományokban ez nem okoz különösebb gondot. Minden új, első pillanatra képtelennek látszó gondolat, fölfedezés, amely kísérletileg igazolható, amelynek a törvényszerűsége földeríthető, sorra-rendre beépül a józan ész világába. Nem mondhatnám persze, hogy késedelem nélkül. De józan észszel ma már senki sem állíthatná, hogy a Föld lapos, s hogy a sok tonnás repülőgépekkel nem lehet fölrepülni, noha kétségkívül súlyosabbak, mint a levegő. Kiegészültek a hiányos ismeretek. a hiányos tapasztalatok, kitágult a józan ész hatóköre. Csakhogy ez a menetrend nem érvényes az irodalom, a művészetek terepén. Itt a kísérleti igazolása a műnek. ha egyáltalán lehetséges is, korántsem naprakész, és még nagy időtávlatban sem egyértelmű. Igaz. igák, az ősi eposzoktól. s a görögöktől napjainkig a remekművek javarészének nem is volt szüksége efféle igazolásra. minthogy ilyen-olyan megközelítéssel a tömegek számára is felfoghatók, közérthetők. vagy legalábbis: közérezhetők. De hány olyan nagy mű született a történelemben, amelyet visszautasított. nemcsak a korabeli józan paraszti ész, de a korabeli esztétika is. Akár évtizedekig, évszázadokig elutasított, s meglehet. részben még ma is elutasít. És hány olyan mű születik meg. amelyet az idő még eleve nem igazolhatott, s amellyel — józan ésszel — nem lehet mit kezdeni. Vagy bízzuk magunkat végképp a magyarázókra? Hiszen megszaporodtak a magyarázók, nő a szerepük, mindinkább közbeékelődnek a mű és a közönség közé. Ha egy versből az olvasó nem képes felfogni semmit, akár elölről olvassa el, akár hátulról, biztos lehet benne, hogy kerül, aki megmagyarázza. Ha egy kiállítás berendező munkásai netán hátára fordítva akasztanak fel egy képet, mert nem tudják eldönteni, melyik oldala a kép. a művészi alkotás — biztosak lehetünk benne. hogy ott terem egy tolmács esztéta, és — akár a tévé milliós nyilvánossága előtt — elmagyarázza, hogy az az olajfoltnak látszó valami a sarokban az emberiség nyomott közérzetét megdöbbentő erővel fejezi ki. Természetesen bonyolultan és összetetten, mert enélkül a két jelző nélkül — bonyolult-összetett — már hogyan lehetne kellőképp modern és korszerű egy magyarázat! Zeneesztéta ismerősöm a karistoló. csikorgó, fülcsikaró modern zenedarabokra panaszkodik. Szigorúan négyszemközt. Irodalomkritikus barátom kifejti — szigorúan négyszemközt —, hogy a szórejtvénybe csomagolt semmitmondás, a kimódolt meghökkentés, a blöff hogyan hódít, s hogyan minősül át a kritikai rovatokban formai bravúrra és a — természetesen bonyolult, összetett — korunk modern ábrázolatává. Érdemes művész barátom így minősít egy reklámozott énekszámot: ..színtelen kappanhang". Egy másikra: „Ki merészelné nyíltan bevallani, hogy ebben a röfögésben, harákolásban nem talál semmi szépet. Inkább azt hazudja — magamagának is —, hogy megőrül érte. Mert ez a sikk." , Ha ők. a vájtfülűek. így vélekednek. mit tehetne ehhez hozzá a nem beavatottak kakasülőjén a csak-olvasó. csak-néző, csak-hallgató szerepében a józan ész? Meglehet csonkán Idéztem az előbb József Attilát. Mert ő ezt is mondja: ..Más költők — mi gondom ezekkel! — mocskolván magukat szegyig. koholt képekkel és szeszekkel ' mímeljen mámort mindegyik. Én túllépek e mai kocsmán / az értelemig — és tovább!*' Mármost könnyen lehetséges, hogy az úgynevezett józan paraszti ész nem képes kiválasztani az irodalmi-művészeti tiszta búzából az irodalmi-művészi ocsút, nem képes biztonsággal fölismerni a „koholt képekkel és szésízekkél" mímelt mámorokat — tehát bízza magát teljes odaadással a magyarázókra? És ha vak vezet világtalant — a legteljesebb bizonytalanságba? Ügy tetszik, még akkor sem mondhat le a józan ész az önálló ítéletalkotásról, ha a tévedésre megnőttek az esélyei. Csak ne legyen olyan biztos abban az ítéletben. hogy belegörcsölve akkor se igazítsa helyre ha — józan ésszel — be kell látnia, hogy tévedett. FEKETE GYULA Kinek az asztala? P

letyka, intrika, képmutatás, gyanakvás. Piszkálódás, rosszindulatból vagy irigységből fakadó rágalmazás. Szakmai féltékenységből, hiúságból következő hitelrontás. „Beosztással járó" fennhéjázósból és önkényeskedésből adódó igazságtalanság, az „alattvalók" megalázása stb. stb. S a mindezek feletti „szemethunyás", szó nélküli elsomfordálás, netán az előttük való megalázkodás — s hasonlók. Tessék mondani, sokan és sokszor tapasztalunk ilyesmit a környezetünkben?! Érezzük talán saját bőrünkön — és leikünkön! — is szinte nap mint nap a munkahelyünkön vagy a baráti összejövetelek panaszáradataiban? Rontják tán a fent említett, s a hozzájuk hasonló jelenségek a munkahelyi közérzetünket, a munkamorálunkat? Felemésztik, elfecsérlik energiáink, munkaerőnk egy részét? — Sajnos, igen. Pedig jól tudjuk, hogy ha jobb életfeltételeket akarunk teremteni magunknak, ha hatékonyabban kívánunk termelni, akkor munkaerőnket ugyanúgy nem szabad pazarolni, mint az anyagot és az energiát. Különösen nem szabad most. a nehezedő feltételek között, mikor mindenkitől fokozott helytállást, jobb, hatékonyabb munkát igenyel szocialista társadalmunk építése. Azé a társadalomé, amely a munka társadalma. miben az egyes embereknek tekintélyt csak a végzett munkájuk értékénekés tisztességes erkölcsi normáiknak szabad adnia. Megbecsülésre, érvényesülésre csak annak lehetne számítania, aki feladatának végzésére megfelelően felkészült és becsülettel, legjobb képessegei szerint dolgozik a közösség — s azon belül, azokkal összhangban természetesen a" maga — erdekeiért. A közösségi társadalomért, a szocializmus építéséért. Ami nemcsak a párttagok, de minden jó szándékú, tisztességes állampolgárunknak kötelessége. Kádár János mondotta az MSZMP KB áprilisi ülésén: „A párt tagjainak ki kell állniuk a szocialista társadalom erkölcsi normáinak betartásáért. Védeniük kell a köztulajdont, harcolniuk kell a beosztással való visszaélés, a korrupció, a megvesztegetés, a bürokrácia, az egoizmus és mas kedvezőtlen jelenségek ellen. A pártnak mentesnek kell lennie azoktól a visszásságoktól, amelyek ellen harcol. Ezt én sokszor hangsúlyoztam, de tudom, hogy vannak, akik úgy gondolkodnak: hogyan védekezhet a A

humorrovatának szerkesztője hivatta az egyik munkatársat. — Mondja Brian. mit akar maga rámtukmálni? — kérdezte ingerülten, és a szemét dörzsölgette. — Miféle vicc ez? Maga ezt írta: „Jim puskaporos hordón ült, és közben pipára gyújtott. A halott huszonhét éves volt." Ez valami hajmeresztő badarság! Mi köze ehhez Jimnek. és mit keres itt ez a halott? — Már megbocsásson, Mr. McClosky, én azt hittem, hogy teljesen érthető. — Nos — mosolyodott el maró gúnnyal a szerkesztő — mindjárt meglátjuk, mit is hitt maga ... — Ez az ember, ugyebár puskaporos hordón ült... — igen. ezt értem, ne magyarázgasson nekem napnál is világosabb dolgokat, vagy hülyének tart? — Isten ments. Mr. McClosky Ez az ember puskaporos hordón ült... —• De minek a hordó és még raadásul a puskapor? Talán nem ülhetett székre, hokedlire, vagy például hintaszékbe? Micsoda ostobaság! — Azt nem tudom pontosan- megmagyarázni, hogy ez a Jim miért ült éppen egy puskaporos hordóra. — Ahá. no látja! Nem tudia megmagyarázni nekem, amikor ifi all. a dolgozószobámban. Akkor hogy tudna megérteim az olvasóval? — De -én úgy véltem. Mr. McClosky, semmi jelentősége Puskapor nincs annak, hogy ez a Jim miért ült éppen puskaporos hordora. — És azután, minek az a puskapor? Látja, csupa kérdés. ujabb es újabb kérdés... Maga meg ezt feleli nekem: azt hittem ... Rendben van. en segítek magának, Brian. Tegyüa fel, hogy ez a Jim kalóz volt, és tegyük fel azt ls, hogy valóban egy puskaporos hordóra ült. Tegyük fel, olyan hülye volt, hogy rágyújtott. Hat aztán? Mit keres itt valamiféle hulla? Badarság! — Bocsásson meg. főnök, de ez a história nagyon mulatságosnak tűnt nekem ... — Én nem azt kérdeztem magától, fiatalember, hogy mi tünt-tünedezett magának! — eme.le fel hangiat a szerkesztő — Hanem azt kérdezem, honnan kelült oda az a hulla! — Hiszen ez Jim ... — suttogta Brian. — Micsoda? Jim? Talan gúnyt úz belőlem. Hiszen Jim a puskaporos hordón ül. A halott pedig honnan kerül oda? — Jim pipázott... — Nem beszélhetne kissé gyorsabban. Brian, nincs időm, hogy az örökkévalóságig fecsegjek magával Jimrőt meg holmi átkozott halottról! — Dt hat ez egy es ugyanaz az ember — nyögte ki Brian. — Hogyhogy? — csodálkozott a szerkesztő. — Ugyanaz? Jim a hordón ült és pipázott, a halott pedig, mint iria huszonhét éves volt. Milyen összefüggés van közöttük? — Én azt hittem . .. — Megint hitt valamit! — Jim pipázott, egy szikra ráhullott a puskaporos hordóra. és a hordó felrobbant. . . — Ahá. akkor ezzel kellett volria kezdeni! Maga pedig egy árva szóval nem írt arról a szikláról. Most már érthető. De ki volt mégis huszonhét tves? — Jim .. — Istenem, milyen furcsa gondolat! Milyen különös logika: előbb egyetlen szóval sem beszélt a koráról, a robbanás után pedig valamiért ép- • pen a halott életkorara tereli az oivasó figyelmét, és semmit sem árul el a jelleméről. a csaladjáról, meg más egyébről És azt képzeli, hogy ez a maga úgynevezett anekdotája szellemes? — Hat nem látja. Mr. McClosky . .. — Én semmit sem látok, fiatalember. Tudja véletlenül, mi a rovatunk neve? — Hu... mor ... — Az ám! És úgv véli, hogy valakinek a szörnyű halála szórakoztathat bárkit? Eredeti elképzelése van magának a szórakoztatásról... Válasszon inkább valamilyen szellemesebb anekdotát. Igaz is. majdnem elfelejtettem: kíváncsi vagyok, hogyan hullhatott ez a szikra a puskaporba, amikor az a hordoban volt?! JOY FULLHOUSE párt e hibák ellen, amikor a párt a társadalomban él, s annak gyengeségei a pártban is tükröződnek. Az ilyen nézetekre azt válaszolom, hogy ez népünk és pártunk megrágalmazása. Vannak egoisták, harácsolok, beosztásukkal visszaélők, tolvajok, sikkasztok, felelőtlenek, de a nép döntő többsége, párttagságunk döntő többsége tisztességgel. becsülettel végzi saját munkáját és abból el." S ennek a döntő többségnek a munkahelyén nincs félnivalója, ha a maga becsülettel végzett munkája és emberi tisztessége alapján kiált a munkamorált romboló, rossz közérzetet okozó jelenségek és személyek ellen. A szocialista társadalom erkölcsi normáinak védelme és alakítása érdekében nem szabad félni a munkahelyi légkör szennyezőitől, szembe kell szállni mindazzal, ami céljaink megvalósítása ellen hat és nem emberséges. A folyosói pletykákkal, a rágalmazásnak beillő rosszindulatú jellemzésekkel, a „hivatali rangkórságából eredő gőggel, a jogtalan előnyök szerzőival. a személyi ellentéteket szitokkal és kihasználókkal, csakúgy, mint a cinikusokkal, a minden iránt közömbösökkel, az alkoholgőzbe burkolózókkal... Mindazzal, ami napjainkban még oly sokunknak okoz gondokat, belső vívódásokat, gátlásokat. netán önbizalomvesztést és borúlátást. Visszavonulást a munkahelyi és tágabb közélettől, ahelyett, hogy azokat próbálnánk „kikergetni belőle", azazhogy észretéríteni. akik gátlástalanul — s egyelőre, sajnos, a legtöbb helyen még büntetlenül — züllesztik, rombolják a közösség életét és eredményeit, lopnak meg sokunkat értékes energiáink. munkakedvünk és munkaerőnk egy részével. Teny, hogy ez a szembeszállás egyelőre még nem divatos, s ha ilyenféle .,személyeskedő ügyek"ről van sző társadalmi, szervezetek és egyének egyaránt többnyire tartózkodóak. Ha morális kérdések kívánkoznak terítékre, gyakran úgy teszünk, mint a vendéglők sokat^ szidott rossz pincére, aki „kérem, ez nem az én asztalom" jelszóval áll tovább. Azért talán, mert nincs megtelelő ajánlata? S valóban nincs? Igazán nem tudjuk — vagy csak nem merjük, vagy nem akarjuk tudni —. hogy a munkahelyi légkör tisztaságával és demokratizmusával összefüggő problémák megoldásának ajánlását éppen a mi társadalmunk adja az emberek kezébe?! A szocialista társadalom, a munka társadalma, hol értékmérőnk, minősítőnk és védelmezőnk a végzett munkánk, a magatartásunk tisztessége, a közösség szolgálata. Aminek alapján élnünk, dolgoznunk és egymást formálnunk kell. Akkor is. ha a szocializmus erkölcsi értékrendieneic kialakítása során személyes konfliktusokat is szükségeltetik felvállalnunk — környezetünkkel is, önmagunkkal is. A fentebb említett negatív tulajdonságok és magatartásmódok elleni harccal nem elég csak elvileg egyetérteni, s csak addig, míg magunknak is nem kell közvetlenül beavatkoznunk ebbe a küzdelembel Bizony időszerű lenne, ha aa úgynevezett problémás munkahelyek egy részén mind többen idéz* nék lel. s érvényesítenek múnkájuk es közösségi életük során azt, amit az országos agitációs, propaganda- és művelődéspolitikai tanacskozas bevezető előadásában Aczél György mondott: „. . . azoknak vagyunk szövetségesei. kik becsülik és igénylik a fegyelmezett, értelmes, produktív munkát maguk is képességeik szerint dolgoznak, de egyúttal megkövetelik a dolgozó embert megillető figyelmességet, nyíltságot. jogszerűséget, és élesen elítélik a gépies, embertelen magatartást, az előnyhajhászást, a hatalommal való visszaélést, a hipokrízist. A szocializmus — közösségi társadalom. Erkölcse megköveteli, hogy mindenütt, naponta minősítsük es elvalasszuk a jót és a rosszat. Meg kell adni a tiszteletet egymásnak azzal, hogy az emberi cselekedetek ne maradjanak megítélés nélkül." bZABÓ MAGDOLNA