Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-25 / 149. szám

Szombat, 1983. június 25. i 3 Távlatok — közelképben K

öltő barátom elérzékenyültebb pillanataiban könynyekig meghatódva emlekezik vissza a hatvanas évek elejenek paradicsomi állapotaira, amikoris egy-egy író-olvasó talalkozóru színültig teltek a művelődési hazak nagytermei, s kívül is rekedtek bőven új tapasztalasokra, szellemi izgalmakra vágyók. Mondja: ma ugyanolyan vehemenciával legföljebb a maszek Hi-Fi-«zaküzletekben talalkozhat az ember, ahogyan az érdeklődők erősítők, lemezek és lemezjátszók között matatnak. Jo, rendben, kesergésében alighanem az is közrejátszik, hogy az általa oly szívesen emlegetett aranykorban volt ifjú, s lehetett még teljes joggal bohém is, véleménye azonban kétségkívül •zöget üt az ember fejeben. Ha másért nem, hát azért, mert egybevág másutt szerzett tapasztalataival is. Például olyanokkal, hogy amíg valaha az amatőr művészeti mozgalmak nemcsak egyszerűen virágzottak mozgalomként, hanem sok izgalmas eredményt is produkáltak, mára sok minden kifulladt Ma már kevesen hajlandók évente tízezreket költeni például fotóra, csak aoért, hogy ilyen-olyan kiállításokon szerepeljenek, díjakat nyerjenek. Vagy ha költenek is, hát hogy jutna idejük aktívan reszt venni közösségek, alkotócsoportok munkájában, amikor a nyolcórás munkaidő lejártával jön a maszek munka, a második, a harmadik, s a ki tudja han.yadik műszak. Jön, mert jönnie keli, a családi költségvetés egyensúlya érdekében éppúgy, mint a hobbihoz (alkotó tevékenységhez) szükséges eszközök fedezetéül.... Mondják, materializálódó világban élünk. Mások úgy fogalmaznak : anyagiasak lettünk. Túlságosan is csak a pénz és az általa elérhető javak kötik le figyelmünket, s alig. vagy csak keveset aduijlteilgyslünk a^pyető (emberi 'és ,/|irsud^Jrpf) énekeinkre. „Bezzeg a mi Időnkben !'• — t^ülk'. Tn.ég jwzzá Ilyenkor, húsz-narrriífte évi'él ezelőttröl táplálkozó tapasztalatokat Idézve a ..hedonisztikus" korunkat mélyen elitélők. Bezzeg akkor az emberek nem másod- és harmadállások után futkostak, hanem közösségi életet éltek: nem tíz-tizenkét-tizennégy órákat dolgoztak, hanem örömest vettek részt, elméleti-elvi kérdésekkel foglalkozó tanfolyamokon: nem annyira a butikokban, borozókban. sörözókben nyüzsögtek. hanem netán könyvtárakban, vagy akár TIT-előadásokon. Nem tudom, hogy igaz-e. s éppen így igaz-e. a sok szemrehányás. amit. mostanaban kell végighallgatnom. s amelyeket anyagias korunknak adresszálnak elmarasztalón. Csakis annyit tudhatok, vagy inkább erezhetek, amit korlátozott tapasztalataim lehetővé tesznek, s amire az itt-ott olvasott adatokból következtethetek. Szóval: én is szégyenkeztem nemrégiben, amikor az izgalmas téma országos (inkább európai) hírű előadója eljött Pestről előadást tartani, s mindössze hármunkból állt a hallgatóság a TIT-székház előadótermében. s e tekintélyes létszámban a két szervező is benne foglaltatott. Húsz éve. ha jól emlékszem, telt ház előtt beszélt hasonló témáról az előadó. Már kongathatnám a vészharangot, de inkább gondolkodni tartom praktikusnak. Mert. ha jól tudom, ma is szép számú hallgatóság vesz részt olyan előadásokon. ahol valaki párizsi, hollandiai, angliai, vagv éppen amerikai, netán indiai úti élményeiről beszél, szép diákat vetítve. (Ilyenkor magunkat csöndben kihúzva, finoman rá lehet kérdezni az előadóra, hogv a Picadiüy Circus megfelelő helyén van-e most Is egy bizonyos tratik. ahol olyan kiválóik a jávai szivarok, vagy abban a bizonyos torontói utcában ...? És sok hasonló kérdést lehet még föltenni, szerényen, mégis nyomatokkal. kellő tekintélyre szert leve- — nyomban.) Valaha, húsz eve viszont emlékszem, alig lehetett beférni egy-egy izgalmas elméleti előadásra, ahol olyan kérdésekkel foglalkoztak, aminek ugyan nem sok köze lehetett a gyakorlathoz. ám például a ..hivatalos'' tudomány vasbeton taiatt keiieu átverekednie aaugat . és diszciplínáját az előadónak, hogy új szeleket hozhasson akkor még gyakorta dogmatikus szemléletünkbe. Ilyesmiért ma már nem túlságosan és nem is mindig kell verekedni, ami húsz éve még kiátkozott és nagyon is elméleti volt. az ma már részben iskolai tananyag, s kezd kirajzolódni az idő, amikor az akkori elvont elmélet alkalmazásai is bekövetkeznek mindennapjainkban. Akkor hat az érdeklődés elcsitulása a szellemi izgalom lelohadásának volna a következménye? Részben, alighanem igen. De föltehetően akadnak más okok is, méghozzá bőségesen. Például egyszerűen a másod- és harmadfoglalkozások szülte időhiány. Nemrégiben hallottam a rádióban a fölmérésről, amely szerint mind kevésbé és kevesebbet olvasó nép leszünk. Rendben: drágulnak és nem is kevéssé a könyvek, amennyire egy más fölmérésből tudom, a mezőgazdaságban a háztáji és a kisgazdaságok müvelésére ugyanannyi munkaórát fordítanak ma Magyarországon, mint amennyivel a téeszek és állami gazdaságok számolhatnak tevékenységükben, tízórás munkanapokkal számolva. Dolgoznak hát az emberek a földeken, a kiskertekben, a ház körüli disznóólban, s jószerével mindenki és mindenütt, aki csak bírja, s akinek csak valami lehetősége van rá. Hogyan is lenne hát idejük előadásokra járni, elméleti ügyekkel foglalkozni, amikor a nem tudom hanyadik műszak után még ott a család, a gyerek iskolai problémái, a lakás, az autó, s ki tudja milyen tulajdon nyűgei-bajai. Dolgozunk, lótunk-futunk hát naphosszat. És az eredmény? Például az élelemmel teli boltok (amiről jól tudjuk ma már. nem is oly természetes a világon), a tisztes kínálattal rendelkező üzletek, s az a lehetőség, hogy ha nem is kedvünkre. de úgy-ahogy és módjává! e; kínálatból még Vásárolni is módunkban áll. Szóval úgy tűnik. hogv alighanem é rengeteg túlmunkának, a vállalkozó szellemű és (természetesen valamiért!) dolgozni akaró embereknek köszönhetően tisztes életszínvonalat és viszonylag tisztes piaci egyensúlyt vagyunk képesek biztosítani ebben az országban. És az a gyanúm, hogy aki manapság nagyon sok malíciózus meglegy/ést tesz az össznépi individualizmusra és anyagiassagra, az volna tán leginkább elkeseredve, ha sokkal szerényebben kellene elnie, mint megszokta. Mégis, őszintén megvallva engem is zavar, ha oly kevés érdeklődést tanúsítunk általában elvi-elméleti kérdések, tudományok és művészetek iránt, mint azt mostanában lassan kénytelenek vagyunk megszokni. Nem is annyira a jelen, inkább a közeli és távolabbi jövő miatt. Mert hát egyelőre én is inkább a gáztűzhely sütőcsapjának cseréjére adom ki a hétszáz forintot (hiszen holnap is * kell ebedet főzni!). mint három-négy könyvre, ha választanom kell, s alighanem így van ezzel valahogyan a gáztűzhelyeket gyártó ceg mérnöke is. aki, mondjuk, nagynehezen vett egy autót, s azt használni is szeretné. Ha maszekol, s a maszekbői nehezen szerzett pénzen benzint vesz, hogy hétvégi kirándulásra vihesse a családot. Benzint és nem szakkönyvet. Jó, ez még önmagában nem volna baj. Csakhogy így azzal is számolnom kell, hogy a gáztűzhely csapjai a jövőben is el fognak romolni, mert a mérnök nem képzi magát, s nem fejleszti korszerűbbé a csapot, én pedig (s még annyian) a nagy nehezen összegyűlt pénzt újra csapra leszek kénytelen . költeni, könyvek, tudásszerzésre alkalmas eszközök helyett. (Ja, az új csap a második használatakor elromlott. Igaz, ezt még garanciában kicserélik. És míg a munkából kiesve, egész nap várom a szerelőt, legföljebb azzal vígasztalom magam, amit a mester az előző alkalommal mondott: sok éve olasz csapokkal is szállítottak gáztűzhelyeket. Azokkal azóta sincs semmi baj. És: minél újabb egy tűzhely, vagy csap, annál nagyobb az esélye a gyors cserének.) Szóval ez zavar engem. A jővő, a távlatok, melyeket egyre inkább közelképben nézünk, s az egyes fák mögött rendre eltűnik az erdő. Igaz, ma és itt, és most is meg kell élnünk, nehéz körülmények között, s lehetőleg nem rosszabbul, mint korábban. De jó lenne, ha- ezt nem tennénk a jövő rovására.. Se egyénként, se csoportként, -„se,-,- társadalomként. Csakhogy az egyén általában kénytelen racionálisan, azaz érdekei szerint cselekedni. A csoporté, a társadalomé hát a feladat, hogy legalább a jövő lehetőségeit hordozó emberek számára lehetővé tegye, hogy azok az elképzelt és elvárt jövőnek is éljenek, hogy az meg is valósulhassék. SZAVAT ISTVÁN Petri Csathó Ferenc A vándor éneke Tűzvirágzó nagy erdőben fegyvereim odahagytam humuhodó zöld erdőben csikorodó lombmuzsikás arany őszben forgó-pergő örvénv fortvoe énalattam az örvényben fehér felhő felhő arca füstös-kormos hamuhodik a zöld erdő Fegyvereim odahagytam odahagytam vaskoronámat siratóasszonyok sorfala gyász kalodája vár haza omlik reám égboltnyi bánat Ha virágra gondolnék kardliliom volna • de vasrozsdát virágozna s éle megromolna Ha a világra gondolnék kigyulladna megint az erdő fölötte füstmadár lobogna lenne ágyam hamuhodó avar paplanom lenne szálanként zizegő tornyos szénaboglya Csálé kalap Fejük lágya benővén Fanyűvő. Vasgyúró és Hegyhengergető kivonulták a mesekönyvbői: egyikük sem ábrándozik már, ' nincs miről ábrándoznia". hallgat mind. mint pohara alja. hallgat es meg se hallja. mit locsog csálé kalapjában két fröccs között a kocsmapultnál a szegény ember arany bárányáról hazudós harmadik fia STÉHLIK JÁNOS FESTMÉNYE Jókai és Bolivár I

dén ünnepeljük Simón Bolivár születésének kétszázadik évfordulóját. Világszerte megnövekedett az érdeklődés életműve iránt, egymás után látnak napvilágot a róla szóló Írások. Magyarországon a 19. században a művelt közvélemény számára a kor világszínvonalán álló lexikonok adták a róla szóló tudás alapját. Ezekből a jobbára német, de magyar szerzők tollából is származó cikkek, ismertetések Venezueláról és magáról a Felszabadítóról is tudósítottak. A magyarok ekkor saját függetlenségi mozgalmukhoz kerestek példát. 1849 után pedig az erríigrációból kapott hírek, ^kzdag élménybeszámolók tovább árnyalták, gazdagították a távolinak tűnő földrészről alkotott képet. A számos magyar, hoszszabb-rövidebb cikk után Jókai Mór írásai érdemelnek nagyobb figyelmet. ' Egyrészt, mert jól szintetizálja a kor Bolivárról szóló ismereteit, másrészt, mert Jókai Bolívar-képe határozta meg a kortársak szemléletét is. Bolivár alakja az 1858—ÖO-ban megjelenő Dekameron-novelláiban tűnik fel. Jókainak fantáziája, ismeretei, olvasmányélményei öltöttek testet a Dekameron lapjain. Tanulmányozta a Magyarországot is ismerő A. Humboldt leírásait, ismerte Darwin tudományos fejtegetéseit, barátja volt a Dél-Amerikát jól ismerő Xántus János. A megölt ország főhőse a spanyol írástudatlan disznópászjtorból Peru meghódítójává emelkedő Francisco Pizarro. Jókai mély együttérzéssel ábrázolta a gyarmati sorban tengődő, a fehér civilizáció útjában álló indiánok életét. Nem véletlenül választotta novelláinak hőséül Pizarrót, illetve Valdiviát. A kortársak akár Haynaura vagy Miklós cárra is gondolhattak, az elnémított, kizsákmányolt inkákban pedig önmagukra! Az írót igazságérzete vezette, amikor papírra vetette Simón Bolivár alakját, a hős nevét viselő elbeszélésében. Megmutatta olvasóinak a konkvisztádorokat. de a Szabadítót is. A hoszszabb terjedelmű „történelmi beszély "-ben a csataleírások, s vesztett szabadságharc hangulatát idézik fel. A spanyolok mindenhol győztek, csak egy erőd tartja még magát. A védők egyike a hősnő: Donna Laurenzia Bolívarral egyenrangú, eszményien szép, bátor, rajongásig szereti hazáját. Donna Laurenziát két fivére hősi halála után is lelkesíti a szabadságharc. Vőlegényével, Don Gideonnal már a „nagyszerű halálra" készülődnek, amikor Bolivár felmenti a várat. felszabadítja .a várost. Az író szabadon gazdálkodik a történelmi eseményekkel. időjxjntokat cserél fel. sűríti az eseményeket csatákat rendez át. Mindezt azért, hogy megismerjük Mirandát. Páezt, Santanderi, a felkelők hőseit. A gyűlölet és a megvetés vezeti tollát, amikor a llanerók vezéréről Bouesről és Morillo spanyol főparancsnokról ír. Elembertelenedett szörnyetegként ailnak előttünk. A hós és a hősnő egymásba szeret, de ne várjuk a boldogságot. Laurenzia apja mondja ki az író gondolatait Bolivárról: „Nagyravágyó, büszke férfi, selyem ruhában, jött a harczból, nem viselt pánczélt, \togy bámulják bátorságát, s sértetlennek higyjék, akinek küldetése van a égtől, amely őt oltalmazza. Uralkodni vágyó, aki azzal vesztegeti meg a legjobb emberek szíveit, hogy saját érdemeit rájuk erőlteti. Mindig másokat magasztal, hogy mások magasztalják őt. Sohasem mondja azt, amit gondol, valamit mindig magának tartogat belőle: ezért nem fordítja arczát a jelé, akivel beszél, hogy szemeiből ki ne olvashassa ámít. érez." Jókai a latin-amerikai ajVa'fchiát idézi fel a Bolivár szájába adott mondatokban: „Előre látok mindent, a mint én markomat szétnyitottam, szélivel hull minden, a mit összetarték. Az apró emberek összevesznek apró érdekeik fölött, minden kerület külön országgá fogja magát szakítani." Bolivár az árulónak hitt Priar tábornokot halálra ítéli, a nép királynak választja meg — ezzel betelt a pohár. A nép az utcán éljenzi Bolivárt, a királyt, az ifjú feleség nem tudja férjét a koronától eltántorítani. Don Gideon pedig abban a hitben, hogy a zsarnokot pusztítja el, Laurenzia életét oltja ki. A tragédia után Bolivár összetöri marsallbotját és lemond, elbújdosik. Ha a vég operaszínpadra való is, a jóslat beigazolódott: Bolivár alakja még a divattervezőket is megihlette. Az Egy magyar nábobban beszélnek Bolívar-kalapról. Magas, bő, széles karimájú fejfedő volt, a dandy büszkélkedhetett vele Párizsban és Pesten is! Franciaországban parókafélét és hajviseletet is neveztek el róla. Jókai művészetében később is búvópatakként csillan elő a titokzatosságában vonzó Latin-Amerika. Az 1873ban megjelent Fekete gyémántok ban a színházrajongó író a romantikus festő tárgyi tudásával varázsolja élővé Evila egyik jelenetet: „Harmadik kép volt a Napkirái.vé. Aatahualpa. az utolsó inka királynője merész és magasztos tekintet, amelynek emelkedettsége elvonja a figyelmet az ujjatlan öltözet által végig meztelen hagyott gömbölyű karokról, amiknek egyike ég felé emeli a napnak felmutatott áldozatot, egy emberi szívet," amelyre a napkirálynő hidegen tekint fel." A 19. század második felében Bolivár alakja még fel-fel tűnik, elsősorban útleírások, lexikonok lapjain, ritkábban történelemkönyvekben. A 19. század végétől szinte teljesen elfeledték Bolivárt. Neve, hazája a magyar lexikonok adattengerében a tetszhalál állapotában volt a 20. század nagyobbik felében. Újra felidézett alakja az 1970-es években kezdi elfoglalni méltó helvét az emberiség nagy hőseinek sora ban. RO/SNIAI JLNO