Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-18 / 143. szám

Szombat, 1983. június 25. i 3 MAGAZIN " i 5> .M fe-íiM®: Eleven áramot sugározni A hetvenéves Weöres Sándor köszöntése A

hajdani csodagyerek, Szombathely szülöttje, akit a kis Vas megyei falu, Csönge dajkált, hetvenéves immár (sz. 1913. június 22-én). Első versei tizennégy éves korában jelentek meg. 1932-től a Nyugat is rendszeresen közülte, úgy is trutja számon az irodalomtörténet, mint a Nyugat harmadik nemzedékének tagját. Nemzedéktársa, Sötér István a következőképpen jellemezte a fiatal Weöres Sándor költészetét: „.. a nagv rögtönzők, a játszva, bravúrosan nagyot teremtők fajtájából való: raffaelói, mozarti könnyedséggel versel; Babits állítólag kijelentette, hogy mindaz a formai tudás és bravúr, amit kínok és harcok árán tett magáévá, Weöressel csaknem egy időben születet . .'. E rendkívüli formakészsége mellé fölényes képzelet és szenvedélyes gondolkodói hajlam járul". Beleélő készségé, könnyed forwiuteremtö képessége hajlamosította arra, hogy idegen költök verseit megszólaltassa magyarul; a ritka keleti ritmusokban írott A titokzatos költő H

át mért nem mérhető? A szellemi teljesítmény miért nem mérhető? Mért nem lehet egyszer Balczó Bandiban lefutni, gólnak berúgni, döntőben megnyerni, miért nem lehet egyszer látva láthatni, miért lehet és kell mindig mondani csak?! Néha ordítani már, tényleg oda. a világnak: vannak nagyjaink, voltak, fólégtek nagyjaink, s nekünk, a magyar nyelv •közösségében elve kényszerű tudásunk, kik jártak közöttünk, ki volt Zrínyi Miklós. Balassi Bálint, "Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady és Madách, Szabó Lőrinc, József Attila, Babits Mihály, s vajon a névsor Velük, eddig is teljes-e, jogos-e, igaz-e? 0, ha egyszer együtt lehetnének, együtt játszhatnának, vajon a döntőig eljuthatnának-e? Vajon van-e, volt-e tényleg clyan ez a liracsapat, mint az igazolt, a világverő, az aranycsapat? 1 Van. volt, lesz. igenis ugyanolyan. tudjuk mind, ki kell mondjuk mind, ebben a nyelvijen élve; Mert nyilván nem a mi „érdemünk" ha így van. de igenis nyelvünk teljesítménye, melyet elünk-tudunk, mi-magunk, és mégis kérezkedni, szabadkozni kell, ha mondjuk a más nyelvűeknek, egyet-egyet hozni elő csak, aprókat lépegetni velük, hátha az egyiknek legalább elismerődhetni, így sikerül ..; És akkor nem mondtam, nem említettem nevét még Weöres Sándornak, a sejtelmes-nagynak, a titokzatosnak, a tünderszavú gyermeki bűvölönek. megszállottjának, a nyelv-misztériumnak, nyelvünk legteljesebb szankszrit költeményeket, Majakovszkijt, a cigány népdalokat egyforma bravúrral ültette át nyelvünkre. Az ötvenes években, amikor költőként nem lehetett jelen irodalmunkban, műfordítóként alkotott maradandót. Ugyanekkor látott napvilágot talán legklasszikusabb gyermekverskötetünk: az övé. a Bóbita, amelyen azóta nemzedékek egész sora nőtt fel. Költészetét nem lehet skatulyába szorítani: mindig mas és mindig azonos önmagával. 1975ben, összegyűjtött munkáinak megjelenésekor, így fogalmazta meg költői célkitűzését: „Célom nerji a gyönyörködtetés. Mást akarok: eleven áramot sugározni, melytől megrázkódik az ösztön. érzelem, ész, képzelet, szellem, az egész lény: né csak az ember olvassa a verset, á vers is az embert". A hetvenéves Weöres Sándor versei valóban olvassák az embert, azaz alakítják. Hetvenedik születésnapján mit kívánhatunk? Sugározza tovább eleven áramát! GY. L. éló képzetének, a magyar nyelv legelrendeltebbjének, akinek szellemében ez a nyelv és a nemzet élve él, élve egy! Nem szóltam még bűvös bűvölő lényéről. s vajon teremtett benső hitvesének, élő költöasszonyunkliak, Psychének a nevét említetlem-e? Nem szóltam, nem szólhattam én még róluk-őróla, mert a varázs örve fog. a titok, nem! — a titkok titka igáz: hatalma udvaráig ahol értem, benső. messze tájba, mintha látásomat veszítettem volna, fényétől fény vakon, szememnek világát! „Vajon mi van ott, hol nincs ember egy se?" Ó, de akartam, szerettem volna őt végre meglátni, szeretve megmérni vagy kérni csak, fogja meg kezem, emeljen vele elrejtett szíve vér-verő közelébe, hagyja legalább, hogy értsem, engedje, eressze. hogy gondolatommal körülfoghassam, de el és eltűnt, rejtekezve újra el, s nem fáraszthatta lankadatlan követésem, belepusztultak Dusa Lajos Felszínes dalocska Weöres Sándornak Nagy rizikója van a vízipóknak, hogy csak a víztükrön libidózhat. Nézi illetlen párosképét a tisztességes vízi népség. Keszeg köhög, röhög a béka. gyorsul a süllő buboréka, csuka csettint, s míg nö a mája. iiarcsát uszít a vízi párra. Fussatok innen! Elemésztnek a tisztességes vízi népek, hogy ne zavarja rendjük hűsét a könnyű lábú gyönyörűség. rohamosztagaim a tomboló támadásba — íme, Nála jártam, íme a követségem! És mégis, újra és megint. Mátyás király és Bonaparte Napóleon vagy Nagy Lajos király gyönyörű arcával kertem számon vitézeimen a veszteseket, a veszteséget őbennük, mely miattuk enyém, ~ egy velem. Miért újra és újra Waterloo, miért veszítik a végső pereben mindig el, s ha dühömben mentem velük én is, magam. egyedül maradtam végül a dölyfös térben, sehol senki. s gúnyossá vált a mondat: „Vajon mi van ott, hol nincs ember egy se?" Kisfiú,, vagy mágus? — költőfenegyerek vagy kisbölcs, sztoikus mindentudó? — nagysága az. hogy mindent halálos komolysággal él át vagy éppen az, hogy semmit se vesz komolyan, még a versírást sem, igen, semmi életet, semmi szerepet, ezért másokat se, de akkor saját magának se, az ember se, de akkor az istent se. az életet se, de vele a halált se. a hiányt se, és a tudást se. vagyis egyedül a semmit magát veszi komolyan, és a semmit ezért a semmin át látja mindújra semminek, de hogy ez a semmiszer semmi láthatóvá váljék, ahhoz kell a szavak teljes mindensége, ahhoz kell épp annyi szó, mint amennyi a semmi, vagyis végtelen, de akkor a költő feladatáról örökkön lemarad, mert amennyivel a semmi mindig több, mint a versszavak végessége, azzal a semmi már ott a versben is benne van, ám akkor a vers valami abszurd, mert teremti azt magával, aminek ellenében születik, amit megszüntetni akar: a semmiből nem lehet kibújni, mert a semmiben semmi van, az ember az meg csak locsog, beszél, fecseg, vagyis az ember akkor ember, ha legalább versbe szedi, amit fölöslegesen elmondani akar, az ember csak akkor ember, ha költő legelébb! Hát nem édes?! Nem forrongóan gyermeki?! Nem „panyigai"?! És nem ,,ü"?l De elég az énekből! Vonóját vesztett hegedű. Heged a húron az ü. Az ország és az ember szelleme koszorúi Weöres Sándort. BELOHOR.SZKY PÁL Érettségi — szívlapáttal Weöres Sándor Hűs Kút Megül a csend a fán a lomb közén. Alig súrolja egy-két madár. J Az árny. az éj. beléje vágva áll. A lomb közén megül a csend a fán. Forrás csobog itt, vízililiom terjeszti szárnyait. Itt a szikla regen megrepedt. azóta önti a vizet. Érinti szellő lűzfa-ággal. futó árnnyal a felhő. A

z erősáramú szakközépiskolában érettségiző fiú. aki háztartási gépszerelő szakképesítést szerez a napokban, érettségi ajándékként egy szívlapátot kért. Családjának felnőtt tagjai pedig kishíján szívszélhűdést kaptak az óhajtól; miszerint a gyerek becsülettel, sőt. jeles tanulmányi eredménnyel elvégezvén a középiskolát — hová négy évvel ezelőtt szülei kívánságára került, mondván „ez a biztos vajas kenyérre még szalámit is juttató szakmát ad a kezedbe" — nem akar műszaki pályán továbbtanulni, s nem szándékozik a szakképesítésének megtelelő munkát végezni, szeretne „saját lábára állni". Helyét a világban önállóan megkeresni rakodó munkásként, egy hatalmas. szív alakú lápáttal akar nekiindulni. Mert amikor pályát kellett választani, mások döntöttek helyette — mint annyi mas hasonló korú társa helyett. Tán azért, mert nem is ismerték, hogy egy általános iskolából kikerülő gyereknek igazából milyen lehetőségei is vannak. Ha megfaggatjuk őket — különösen a kisebb, falusi iskolák íelsőbbéves diákjai! 1 — kiderül, igen kevés foglalkozást, szakmát, továbbtanulási lehetőséget ismernek, s a szélesebb körű tájékozódáshoz nem kapnak elég segítséget sem a tanáraiktól, sem a szüleiktől. Sőt. a szülők többsége manapság csak azzal törődik, hogy „a gye:ekem legyen különb ember, mini én", „vigye többre nálam, tanuljon". Hogy mit, s hogy var-e ahhoz kedve, képessége a gyereknek, az szinte már teljesen mindegy. Miként indifefens az is — e gondolkodásmód szerint —, hogy vajon igazán különb ember-e a szakmáját nem szerető, éppen csak a kötelező penzumot teljesítő technikus vagy üzemmérnök gyerek az elismerten jónak, sőt,, „aranykezűdnek tartott szakmunkás apjánál. S tényleg több-e az éppencsakhogy megszerzett érettségivel irodában piszmogó leányzó, mint a gyárban kiváló brigádban helytálló kélxezi munkás édesanyja? Sajnos, kevesen ismerik el. hogy nem különb s nem több. Legfeljebb végülis kialakul az a tudat, hogy „különb vagyok, mint az apám meg az anyám". S innen már sajnos, csak egy picike választja el attól, hogy „különbségének" tudatában magánál buta obnak, elmaradottabbnak tekintse szüleit; mondhatnánk leCZINDER ANTAL RAJZA értékelje őket. Lenezze. aajá+ köreiben szégyellje, kerülje, el na* nyugolja stb., stb De vajon jobb-e azoknak a szülőknek és gyermekeiknek, kiknél az elv a pályaválasztáskor nem a „különbnek lenni", ha* nem az „ugyanolyanná válni". Vagyishát a tanár gyerekének tar árrá, az orvosénak orvossá, a mérnökének mérnökké stb., stb. Ha a hajlama és a képessége megvan hozzá, s családi környezetében szinte belenő a hivatásba, akkor biztosan jobb. Ám ha a . dinasztia"-elv kedvéért a jogász papa fiának ls jogásszá keü lennie, még akkor is. ha született matematikus zseni, már baj van. AkKor nincs a helyén. S könnyen lehet diplomával a kézben ugyanolyan csalódott, mint azok, kik közepes képességekkel és tudással, de — jobbára szü.eik vágyai és anyagi áldozatvállalása alapján — a kelleténél nagyobb önbizalommal ostromoljak az egyetemek és főiskolák kapuit többször is nekirugaszkodván — hiába. A családi, személyes elvárások szembekerülvén a képesség szabta határokkal, kudarcokat szülnek éppúgy, mint a rossz inspirációk és választások. Kudarcok, csalódások, tanácstalanság, kiábrándultság, érdektelenseg, tengés-lengés. hamis értékítéletek — s még számos negatív jelenség, mit gyakran rovunk fel a maj fiatalságnak, ugy tűink, valahol egy tőről fakadnak S ezt a tövet nekünk, felnőtteknek — szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek, pedagógusoknak együtt! — kellene úgy gondi znunk, hogy az említett vadhajtásoktól időben megszabadítva fordíthassuk termőre. — Valami olyan módon, hogy egyre kevesebb gyerek tanuljon a szülő kedvéért s annak kedve szerinti iskolában, koptassa a középiskola. az egyetem padjait csak azért, hogy még pár évvel elodázhassa a pályaválasztás döntését, vagy közepes érettségivel néhány évig neki kreált státuszt kban szaporítsa az adminisztratív létszámot.' S úgy, hogy a pályaválasztás, a tanulás ne legyen a mostanihoz hasonlóan ötlet és kampányszerű, uram bocsa' divatos szakok és szakmák szerinti, hanem készségek, képességek és szükségletek; valoe értékítéletek befolyásolják. Amiket időben felismerni nekünk, P'lj.ötteknek nemcsak kötelesség, de felelősség is. Gyermekeink es társadalmunk jövendő sorsa felett vállalandó felelősség. Amit mindenkinek fel kell vállalnia — különös gonddal éppen akkor, ha ifjú emberek pálva\ álasztásáról, jövendő munkájának meghatározásáról van szo. Mert való igaz. ami az iden januárban megtartott országos agitációs, propaganda- és műve• lódespolitikai tanácskozás vitájában elhangzott, hogy „minden embernek elemi igénye, joga is, hogy érezze, érezhesse: szükség van ram " A pályakezdő fiatal oda kerüljön, ott dolgozzék, ahol ezt a szükséget érzi! Akkor lesz beióie önálló, feladatait, lehetőségeit ismerő és fölvállaló ember. aki képzettségét a legeredményesebben tudja hasznosítani, s erkölcsi normáinak alakulásai — szüleihez, munkatársaihoz való viszonyát — a teremtő munka, s az annak végzésé során tanúsított magatartás tisztessege ala. pozza meg. Ennek érdekében kell reálisan, j^zan értékeléssel, meggyőző szóval. személyes példaadással irányítani a neki megfelelő üt felé a szakmát, hivatást választó gvee rekeket. Olyan útra. amelyen elindulva megtalálja helyét a világban — anélkül, hogy érettségizett szakmunkásként sz.ívlapátot kérve maga választotta új ösvényen szándékozzék elindulni, — Bizonyos, hogy ha a pályaválasztás és munkakezdés említett problémáinak megoldása érdekében ki-kl a maga helyén és idejében igazán szívből „rátenne egy lapáttal" kevesebb lenne azoknak a fiataloknak a száma, akik időről időre új ösvenyek után tapogatóznak, hogv cuiiioz érjenek. SZABÓ MAGDOLNA