Délmagyarország, 1983. június (73. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-18 / 143. szám

Szombat, 1983. június 25. i 3 Röszkei tudósítások Ha nem tudnám, hogy a községnek csak a határában var. némi kiterjedt vízfelület, a Tisza holtága, a magasból körbepillantva kis optikai csalódással árvízsújtotta vidéknek gond- 1hatnám a falut. Még most, nyár elején is fényes víztiszta felületek verik vissza az ezerágra tűző nap sugarait: egymást érő fóliasátrak. Ha valakit megkérdez az ember, sorolja el kiknek van e közkedvelt és hasznot hozó termesztő berendezésből az udvarokon, a könnyebb megoldást ajánlja. Mondja inkább, kiknek nincs. Ök vannak kevesebben. Nemrégiben történt a Bosnyák téri piacon, hogy az egyik röszkei fiatalasszony kínálta az áruját a zöldségkereskedő „alkusznak". ö mondta mennyi az ára, amaz is mondta, de kiseb' bet. egy ideig ment a vita, aztán egyszer csak kifakad a vevő: „No, adod vagy nem adod, mert itt hagylak a fenébe!" Nem lett volna ez különösebb eset, ha a tegezés nem bökte volna meg oly nagyon a kistermelő hiúságát. Nem szokott még hozzá, odahaza kezicsóklom jár neki, neve előtt, férjének is, magának is, ott a dr. Behívó az iskolába A lányok sírtak, mint a záporeso. Még a ruhájuk is elázott. De hát ez már csak így szokott lenni, ha a szívszerelmüket elviszik regrutának. És a fiúkat vittek. Jott a behívóparancs, sorakozó és irány a laktanya. A , gycrsan távolodó teherautó után netetve integettek a lányok. Egyik kezükkel, mert másikban ott tartották a ruhát nedvesítő, könnyeket varázsoló szivacsot. Ugv voltak ezek a könnyek igaziak. mint ahogy a bevonulás is. Tizennégy éves korban ez még korai. Am. hogv mégis valódi, az Röszke határszéli helyzetéből és az iskolának a határőrséggel kialakított kapcsolatából következik. A fiúk úgy álltak, mint a cövek, amikor a - laktanyában a parancsnok köszöntötte őket, immár mindenféle „játszadozás" nélkül. Némelyik gyereknek mosoly futott át az arcán a szokatlan megszólítástól: „Önök itt mcst katonák". A hirtelen testközelivé vált katonásdi, a valódi laktanya, valódi tisztjei és katonái példás fegyelemre, tiszteletre méltó önuralomra késztetik a bevonult nyolcadikosokat. A megilletődött csend és áz igazi újoncoknak is becsületére váló szabályos sorakozó után az első felszabadult hangok az átöliózés sajátos divatbemutatóját kísérik. — örülhetsz, hogy ekkora a füled. — Miért? — Van. ami tartja a sapkád. — Te beszelsz, neked eleg lenne az egyik csizma. Elfér benne a két lábad. így legalább biztos, hogy egyszerre lépsz. — Hova kötöd azt a szíjat? Nem poraz ez, a derekadra való. — Te meg hallgass, mert úgy áll rajtad ez a zuobony, mint tehénen a gatya! — Sorakozó! — hangzik a vezényszó és — hála a tornaóráknak — pillanat alatt megvan a nagyság szerinti sorrend. Indul az alakzat, kiképzésre. Elméleti foglaikozas, a határőrszolgálat célja, a határőrök feladatai, kötelességei, a rendfokozatok ismertetése. Egy jól felépített kiképzési programban fontos helye van a testnevelésnek is. Ezúttal még kevésbé haditorna a foglaikozas tárgya, legfeljebb annyiban. vérre menő lábteniezcsata a határőrökkel. Hogy utána hogy esik az ebéd? Hűha. azt el se lehet mondani. — Repeta van? Repeta volt. A határőrök segítői. a hátaslovak, régen voltak ennyire népszerűek, s az őrkutyákról már nem is beszélve. Hát még mikor kiderült, ez nem egyszerű ismerkedés, hanem felkészülés az őrszolgálatra. Eligazítás, járörfelszerelés. no és kutya. S máris kint vannak a határszakaszon a meghatározott beosztás és a kijelölt feladatok szerint. Egyikük a magas figyelőből pásztázza a terepet. S nini. egyszer csak remeg a kezében a távcső. No és hogy milyen a hangja, egyiküknek erről az ebéd jut eszébe. Úgy emIt'ksáik, ott gombóc nem volt. Nagy ribillió tamad, idegen mozog a bokrok között. A felkészítés. most látszik, eredményes volt, a határozott vezényszavak után „zárásra" fejlődik fel a kis alakulat, kutatócsoport indui a terepszakaszra, miközben a többiek jelentették annak rendje-módja szerint az őrsre az eseményt. Elfogták a határsértet. Bekisérés. s aztán odabenn kihallgatás helyett értékelés. A határsértés úgy volt határsértés, ahogy ök katonák. No, de hát ez csak a végén derült ki. Hű, micsoda izgalom. Még mindig ez tükröződött az arcokon, amikor a leszerelés előtti pillanatokban odaálltak a fényképe40Szégyen ide, szégyen oda. be kell vallanom, van még tanulnivalóm. Fuchs Jánosné keze úgy jár, mint a motolla, öt—tíz—tizei-öt—húsz... Kétszázkilenevenöt—háromszáz. Tele a fóliazsák hatalmas fehérözön paprikával. Extra méret, hamar lesz rá vevő. Igyekszem én tartani a ritmust, motollának motolla már az én kezem is, csak a számlálószerkezeicmmel van még baj, egy mozdulattal öt helyett hatot markolok. Kész anyagi csőd az ilyen napszámos, hiszen ez a jóféle paprika darabönként négyötven, lesülne hát a képemről a bőr, ha ígv hagynám.- úgyhogy két gyors mozdulat után egy lassú: viszszaveszem a pluszt — és dühöngök. hogy lehetek ilyen kiselefánt (nehezen tanul, könnyen feJánossal a „kis-Bosnyákon 5? lejt!). Szerencsére Fuchs gazd- _ _ gép íencáéje" "élé. Magába,, » mjrjdegyik; ,szövegezte a •képaláe -Bífe'p! is. htaétófej hogy "aSnos annaj ri&rtwih. írást: Határőr voltam egy na- voltam. " Mindenesetre igyekszem legalább. cipekedéssel feledtetni matematikai fogyatékosságaimat, s szorgalmasan viszem a zsákokat a „félautomata" Moszkvicshoz. (Ha becsukja a csomagtartót, lecsuklik a rendszám, s csak egy jól irányzott balegyenes téríti észre.) Indulunk. János a volánnál, könnyedén, mint egy Fittipaídi-dublőr (imádok vezetni; engem kifejezetten nyugtat, s ha itt már nincs ára a paprikának, van nap, hogy kétezer megjárom oda-vissza Miskolcot), mellette a felesége, öt perc alatt úgy kipig. A színhely: valahol egy alföldi helyőrségben. Időpont: no, nem ám, hogy eláruljuk. Adatokat nem szolgáltatunk ki. Annyit viszont igen, hogy a röszkei Gagarin Általános Iskola úitörőinek határőrszakasza játszotta végig ezt a nem mindennapi katonai szolgálatot. A hatói őrközségben amúgy is benne van a levegőben a határaink őrzőivel való együttműködés szelleme. S innen már csak egy lépés a határőrök munkájának megismerése, amelynél lehetne-e jobb eszköz a honvédelemre, hazaszeretetre nevelés hívei kezében. csípte magát, hogy senki nem mondaná meg. reggel ^él öt óta görnyed a fóliasátorban; hátul ülök én és három zsák piacravaló. A bordáim között. Szeged. Marx tér. délutáni piac. a „nagybani" adásvétel terepe, vagy ahogy a köznyelv nevezi : „kis-Bosnyák". a fővárosi zóldségbörze öcsikéje, a környék termelőinek, kereskedőinek találkozóhelye. Három perc alatt elkelt a hegyes erős — forintért, tíz kellett az extra fehérözönnek — négyötvenért. Alku csak az első-,, mámért szusszanás- i nyi időhöz jutnak az eladók, körbenézhetnek. Ismerősök jobbra-balra. Röszkeiek. A szomszéd hetven csomó répát őriz. mint árurakománya utóvédjét. Láthatóan elégedett, nem zavarja, hogy vissza kell vinnie: egész kocsiravalót eladott, megvan a haszna. „Lacika", a makói zöldséges mosolyog. Ismerős már. Fuchséktól nem először vásárol. — Na, akkor az annyimint hatszárezor három, azaz ezernyolcszáz igaz. haver? János is mosolyog. Nem először huzakodik a hagymaváros piaci kiskereskedőjével. A Rákóczi úti példa Nem a megkülönböztetés, csupán a pontosság keuveert mondóin: többet iurok aszfaltozott uton, mint földesen. Éppen ezért nem csoda, ha úgy mentem át a Rákóczi úton, hogy ugy éreztem. semmi különöset nem látok. Egyszerű, sima műút. Olyan, mint a többi, nincs rajta mit szemlélgetni, annal is inkább, mert útügyi szakértő nem vagyok. s ugv tűnik, már nem is leszek. S bár a „falujárásokon" árgus szemekkel figyelünk körbe-kufbe, hátha éppen most Diliuntunk meg valami tollvégre kívánkozot, akárhogy guvadtak a „bogyóim", sehogy sem tudtam. m:t kene látnom. Déltájt járhatott az idő. sehol egv lélek, még a tájképi nevezetességnek is beillő röszkei répamosó kispadok az árok szélén is üresen árválkodtak. Semmi, csak a szürke úttest. Pedig hát ez az! Ezt kéne látnom. mert ez az. ami nem olyan, mint a többi. Molnár Albertné, a községi tanács elnöke szavaiból megtudom, a „Rákóczi" amolyan példautca. Sőt neki még önismeret-serkentő is. Segített egy előítéletet eloszlatni. Nevezetesen azt. hogy ebben a zöldségtermelő faluban nem lehet az embereket kimozdítani „maszek szocializmusuk" védőbástyái mögül. Itt még igazán nagy erejű összefogásra nem volt példa, itt még igazán meg sem próbálták a nagy közös feladatok melle állítani az embereket. Utat . kellett volna építeni, ám a tanácsnak nem volt erre pénze. Ilyenkor szokták széttárni a katjukat a belenyugvóbbak. sajnos. ami nem megy. ne erőltessük. Erőltetni itt sem óhajtották, viszont megkérték az utcalakókat. segítsenek, ahogy tudnak. Pcnzzel, munkával, egyszóval összefogással. Az elnöknő ma is úgy emlékszik rá. mint egv különleges eseményre. Az utcabeliek megfontolták a dolgot, s hosszas vívódás után igent mondtak. Az „igen" itt kettőt jelenít tt ; először is. hogy bebizonyosodott. lehet a roszkeiekre számítani. s azt. hogy másfél kilométer úttal több ' van. amelyen nen, sározódik a kocsi — ha egyszer mégiscsak esni talál az a másfelé tévelygő eső. A Rákóczi útiaknak nem ki része volt abban, hogy az 19 :2. 'évi területfejlesztési verser vben a megyei értékelés szerint a második helyet érte el Röszke. Ügy tűnik, nem igaz hát a „gazdag falu, szegény tanács" feloldhatatlan ellentéte. A Rákóczi üti példa nem maradt egyedül Azóta már a Lenin utcában is elkészült ugyanilyen együttműködéssel 600 méter út. Hatszár méter nem sok. de itt egv egesz utcát jelent. Es most épül > két ujabb utca — ugyanígy. A lakosság összefogását az is jói jellemzi, hogy vegre sikerült megoldani . a kereskedelmi ellátás egyik nagy gondját. Megszűnhetett az az áldatlan állapot, hogy a községben délután három óta után nem lehetett még egy darab kockasajtot sem kapni. Elhatározták. kialakítanak egv új ABC-üzletet, s hogy a megépíteséhez összejöjjön a megtelelő fedezet, az álesz-szel cel részjegyasciót hirdettek/ Meglepően jó etedmény született: a felét, hatszázezer forintot a lakosság „adta össze". Megszűnt a gyenge forgalmú ruhásbolt. s az egyik, ugyancsak megszűnt élelmiszerbői* helyén műszaki üzletet terveznek. Valójában azt szeretnék, s igazán az lenne az üdvös, ha létesülne a közsegben egv tisztességes gazdabolt. Jelenleg .nincs megnyugtató ellátás a házikertészethez szükséges árukból. Végeredményben bosszantó ellentmondás. hogy abban a községben. amelyben a házikertek mintegy 90 hektár fóliakertészetót jelentenek, nem lehet a napi szükséglethez igazodó szakellátást biztosítani. Elvégre is, ha egv zsák műtrágyáért Szegedre kell utazni, az az oda-vissza benzinköltség is „beépül" a paprikába. Jó ez nekünk? — Az édesapám akkor annyitniPt halszázszor háromötven, azaz kettőezeregyszáz. Igaz, haver ? „Lacika" el. Negyedóra múlva a paprika is „el", Lacika orra elótt — másnak. Lacika nem mosolyog. János derül. Nem is annyira cimboráján, mint inkább a két lépéssel arrábbi kistermelőn. eladótársán. Gyönyörű újkrumplit árul. tizenkettőre tartja kilóját. Odalép hozzá egv ismerőse. odasúgja, ő tegnap tizennégyért adta el. Jön a kővetkező maszek zöldséges. — Mennyit kér a krumpliért? — Tizenötöt. Két perc alatt három forint áremelkedés -rr- valóságos „szökőár"! n Iidézem 7 az.-,,órát; Jánosékkal pontban negyed kettőkor érkeztem. s amikor az utolsó zsák paprikával billegtem a bajai kiskereskedő Ladájához, négy perccel múlt két óra. Kétezer cső paprika, átlagáron három forint, az ..annyimint" hatezer forint, negyvenkilenc perc alatt! Hamis lenne a mérleg, ha órabérré számolnám át. Ebben a hatezerben benne vap az eddigi fél év munkája. János a télen kezdte magaépítette kemencével lűtött fóliaházban nevelni a palántát. s míg a mai termést leszedte, dolgozott egy pár órát, s felesége nem kevésbé! ö hivatalosan nem dolgozik. Nem hivatalosan meg? Nem pihen! — Tizenhárom éve fóliázunk. Az elején egv kis 15 méteres favázas sátrunk volt. móst pedig ennek a tízszerese — mondja a feleség. — Irigyeljem magukat? — Attól függ. miért? Ha azt hiszi, milliomosok vagyunk, téved. Röszkén sokan vannak, akiknek jobban megy. Második házasságunk, van egy-egy saját gyerekünk, egy közös, eldajkáltunk három öreget, egy lányt férjhez adtunk, van egy rossz Moszkvicsunk és egy félkész házunk. Földszintes. Ezért ne irigyeljen ... — Sajnáljam? — kérdem a férjet. — Isten ments! Nekünk ez annyi örömet ad. hogy azt maga el sem tudia képzelni. S most - nemcsak az évi százötvenezerről van szó. Az első álmomból, ha fölébredek. mindjárt megyek a fóliasátorba. Megállok és csak né. zem a virágzó paradicsomot. . En itt boldog vagyok. Abba sex* tudnám már hagyni, pedig Orosházán. ahol .felnőttem még csak világoskertem sem volt, nemhogy zöldségfóliám! — Mivel foglalkozik? — A vízműnél vagyok gépkezelő De nem ez a szakmám. — Hanem? — Pék. — No. ezt jól kisütötte! ICRICZ1 ZSIGMOND